Keresés

Részletes keresés

sr1 Creative Commons License 2020.10.27 0 0 97212

Igen, Sika 703W. 

Ha vastag (8-15cm), úgynevezet szélkővet veszel ( a tömbök felvágása utáni szélek), akkor lapokat össze lehet forgatni és homokkal kifugázni.

Ez a legvastagabb szélkő, de van ennél vékonyabb is, a vastagot és a vékonyabbat kell összeforgatni a járdánál.

Ebből alapot is tudsz építeni a lépcsőnek, a fokokat malterrel össze kell ragasztani, de a járdát csak homokba szerelni a tőrt kő ágyra.    

A szakszerű lenne egyuttal a megfagyott lábazati köveket is kicserélni.    

Előzmény: Rita7107 (97207)
nyaxi00 Creative Commons License 2020.10.27 0 0 97211

Hello!

Erdeklosnek, van e esetleg valamilyen szakmai anyag az üreges salakblokkrol. Ebbol épült a házunk. Mar 2 statikus is volt kint, az elso azt mondta, hogy az üregeket ki kellett volna tölteni, es hogy nem építhető igy rá tetőtér szint.

A masodik azt mondta, hogy sokkal masszívabb egy 38as ikersejt téglánal is, nem kell kitölteni egyáltalán, es mehet nyugodtan a tetőtér építése, mert elbirja a beton födémet meg mindent is.

Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97210

Egy csatorna lefolyóval sem ártana...

Előzmény: Rita7107 (97207)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97209

Én nem hagynám el a párnafát a párazáró fólia belső oldaláról. Ha csavarozod direktben a gipszkartont, akkor minden egyes csavarnál átlyukasztod a fóliát, ami csavarozásnál a fóliát összegyűri és ha nem fekszik fel a léc rendesen, akkor (és egyébként is) a párazárás sérül.

Ha a párnafát felrakod (nem gipszkarton csavarral), akkor az úgy furkálod a gipszkartont, ahogy akarod és a vezetékeknek is lesz hely.

Előzmény: stevemegane (97180)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97208

Jó lenne egy-két kép arról a kőről.

Előzmény: Rita7107 (97207)
Rita7107 Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97207

Köszönöm a tanácsot! Itt az ismételt példa hogy hol kell

Kérdést feltenni.

Ha körbe dréneztem, kavicsoztam érdemes 

valamivel a terméskövet lekenni, esetleg körbe építeni

valamivel?

Előzmény: sr1 (97206)
sr1 Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97206

Nincs vízvezeték, nincs csatorna, nincs ereszcsatorna levezetés. 

 

Le kell drénezni, de körbe az egész ház külső falait. Ehhez lehet, hogy a lépcsőt és a járdát is kéne bontani, mert lehet, hogy pont a járda miatt a csapós eső befolyik az alap mellé és nem tud kiszáradni.

Lépcsőt és a járdát visszaépíteni terméskőből, jó vastag tömörített tőrt kő alapra, amin átfolyik az esővíz a drénben.  

 

Magass talajvíz csak akkor lép fel, ha megváltozik valamiért a talajvíz színtje.

Kell ásni a háztól pár méterre egy gödröt, a telek legalacsonyabb pontján, az majd megmutatja, hogy hol a talajvíz. Akkor szíkkasztókat kell építeni. 

 

látszik a "kátránypapír" szigetelés

 

Ha nem volt cementes malterrel síkba kihúzva a terméskő alap teteje  a szigetlésnél, akkor szinte semmit se ér, mert megszakadt.

Az is kell látszodjon a szigetelés alatt.    

Előzmény: Rita7107 (97205)
Rita7107 Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97205

Sziasztok.

Adott egy terméskő alapra épített kisméretű (lehet rosszul írtam a típust) tömör téglából épített ház. A terméskő, és a

tégla között látszik a "kátránypapír" szigetelés. Aljzat beton nics, csak a régen szokásos tömött homok+párnafa+hajópadló.

Az egyik szoba 2 külső fala vizesedik. Nincs vízvezeték, nincs csatorna, nincs ereszcsatorna levezetés. Viszont az egyik fal mellett van járda,

és itt van a lépcső is a bejárati ajtóhoz. Mégis itt a lépcső mellett látszik a legjobban a vizesedés.

Tehát a földből kell hogy jöjjön felfelé a víz. Próbáltam utána nézni, hogy mégis hogyan tudnám a vizesedést megszüntetni,

de inkább itt kérdezek, mert mindenki mást mond. Itt viszont mindig jó tanácsokat és javaslatokat kaptam tőletek.

 

Tehát a kérdés, hogyan induljak neki a hibaforrás keresésnek, és mivel (milyen anyaggal) lehetne a vizesedést megszüntetni.

Addig nem szeretnék külső szigetelést a külső falra, amíg nincs megoldás a vizes terméskőre+falra.

stevemegane Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97204

Sziasztok!

 

Tudnátok segíteni a korábbi kérdésemben?

 

Köszönöm.

Előzmény: stevemegane (97180)
bautest Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97203

"Az alátámasztással óvatosan, mert átrendezi a lemez igénybevételét."

 

Pont ettől féltem, hogy az alátámasztással még nem létező problémát is generálhatunk.

Épkézláb képem nincs, de egy 7mx6m-es épülethez csatlakozik két oldalon, de csupán 120cm a szélessége, úgyhogy nem olyan nagy a fesztáv.

Eredeti statikai terv és hasonlóak esélytelenek... szerintem stimmel rá a "szomszéd is így csinálta" hozzáállás, sőt, a régi tulaj még emlegetett egy vasúti sín darabot is, ami a ház és a terasz közös betonlemezébe keresztbe be van rakva... mert éppen volt kéznél egy olyan a 80-as években.

Szóval ilyen szempontból kiszámíthatatlanak az előzmények, de alulról most látható az egész betonlemez és épnek tűnik, sehol nincs repedés vagy bármi gyengeségre utaló jel.

Ami még eszembe jutott, hogy lehet sima földdel kellene csak feltölteni, valamennyire tömörítve az egész terasz alatti részt, ugyanis kb 1 méter magasan van és az alatta lévő rész jelenleg is lomos-pakolós, feláldozható terület lenne. Tehát így 100%-ban alátámasztott lenne, de nem olyan szerkezettel, ami kvázi "erősebb" és a mozgása elmozdíthatná.. De ez csak tippelgetés, mert lehet egy föld feltöltés+tömörítés egyenértékű lenne a semmivel egy 20cm-es vasbeton lemez alátámasztásával, arról nem is beszélve, hogy felülről lehetne csak jól tömöríteni, így meg oldalról kellene valamit kókányolni.

Előzmény: Töck Jenő (97202)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97202

Kéne egy (több) fénykép. Az alátámasztással óvatosan, mert átrendezi a lemez igénybevételét. Eddig két (vagy több) támaszú konzolos tartóként funkcionált, ha a konzolt alátámasztják akkor többtámaszú tartó lesz, aminek máshol vannak a max. igénybevételi helyek. Ez a ház alatt is átrendezi!

Jó lenne ha meglenne az eredeti statikai terv, mert ha a szomszéd is így csinálta alapon készült akkor biztos véleményt mondani nem lehet. Elképzelhető, hogy ha WC kerül rá akkor annak és a könnyűszerkezetes falnak a négyzetméter súlya belefér  a 150 kg/m2 terhelés különbségbe. Terasz 300 kg/m2, lakás 150 kg/m2. De miután régen mindent okos(???) módon építettek ezért nem biztos, hogy a terasz tudja a 300 kg/m2 teherbírást. Az mérsékelten számít, hogy a terasz többi részén nincs mindig 300 kg/m2 teher.

Előzmény: bautest (97201)
bautest Creative Commons License 2020.10.26 0 0 97201

"Kérdés honnan hova menne, milyen hosszan?"

 

A teljes történet úgy néz ki, hogy ez egy olyan vasbeton terasz, ami egyben lett kiöntve még 30 évvel ezelőtt a ház padlólemezével, kvázi annak túlnyúlása és mivel ez alatt nincs lábazat, így jelenleg öntartó és nincs alatta semmi, tehát ha pl egy wc kerülne ide, akkor csak nyílegyenesen lefelé egy 110-es lyukat kerülne belevágni. (Az öblítővíznek és a kézmosónak a nyomó tudna a falban jönni, azzal nincs gond.)

A teraszbeépítés falazata valamilyen könnyűszerkezetes téma lenne, tehát túl nagy terhet nem kapna, de azért valamilyen utólagos alátámasztást adnánk neki, akár oszlopok, akár lábazat formájában, bár itt is vannak aggályaim, mert bárhogy is csináljuk, egy külön épített szerkezet lenne, ami külön is mozog és nehogy a mozgásával éppenhogy "megmozgassa" a teraszt, ami akár alátámasztás nélkül is megbírta volna, amit ráépítünk..

Előzmény: Töck Jenő (97197)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97200

Kellene festenem a lakást, de nincs kedvem hengerezni.

 

https://www.szerszamwebaruhaz.com/Scheppach-ACS-3000-5906002901?gclid=Cj0KCQjwxNT8BRD9ARIsAJ8S5xYbgplzOHk6D2gWotjyv-sGQfFxm6likwS7LrDzZnSV1s8RAiT11QMaAmmkEALw_wcB

 

ilyennel vagy hasonloval van valakinek tapasztalata?

 

érdemes?

 

mi a belépő szint?

 

-carcass- Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97199

OK, de nyilván nem ilyen lendülettel okoz és talán nem ekkora károkat. Az is igaz, hogy tovább tart észrevenni.

Az a furcsa, hogy ha ekkora átalakítás folyik, akkor ezt a felesleges csövet ki kellene venni, nem? 

És ezt illene tudni a mesternek is. 

És ha már tudja, akkor legalább jeleznie...

Esetleg ragaszkodnia hozzá, hogy ő bizony kiveszi.

 

Előzmény: nixon70 (97198)
nixon70 Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97198

Simán van ilyen sajnos......

Volt olyan, hogy gipszdugót nyomott ki két!év múlva.

A másik gond, hogy hiába dugózod le a holt vezetéket, a pangó víz előbb-utóbb megeszi, kilyukasztja azt(horganyzott vezetékről beszélek természetesen)

Előzmény: -carcass- (97191)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97197

Nem benne jobb lenne. Kérdés honnan hova menne, milyen hosszan? A vb.-nak az lenne a legjobb, ha fölötte menne és egy 90 fokos könyökkel átmenne rajta. Ha először van a függ. áttörés és utána a könyök majd vízszintes szakasz az már nem olyan nyerő. A legrosszabb ha benne megy, mert kb. 4 cm marad oldalanként átlagban, a vas nem fér el és nehéz betonozni a cső alatt. Ha ez födém akkor agyon is vághatja a födém teherbírását. Ha megreped a terasz padlója az nem olyan nagy tragédia, csak nem rögton kell burkolni. Fél-egy év alatt a mozgások lezajlanak.

Előzmény: bautest (97196)
bautest Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97196

Tartok tőle én is, hogy ez a terasztoldás a végén komoly gondokba torkollhat, úgyhogy még átgondoljuk még1x, nincs-e valami B terv.

 

Ide kapcsolódó keresztkérdés még, hogy ha adott egy 20cm vastag vasbetonlemez, amibe egy 110-es PVC csövet (WC) akarnánk levezetni, akkor mennyire sérülhet a szerkezet, ha utólag van ez a lyuk beletákolva?

Előzmény: Töck Jenő (97189)
sr1 Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97195

ki fog száradni teljesen, ha megszűnt a vízesedé forrása, csak egy profi páráelszivó rendszer bérlése és a műszaki asszintencia 1-1.5 hónapra több mind 1500 euró és csak akkor lehet üzemeltetni, amikor nem vagytok otthon, mert ventillátorok is kellenek és rettenetesen zajosak, meg huzatot is csinálnak. Két hűtőszekrény méretű gép kell, amit le is kell kanalizálni  és 4 nagy ventillátor kiszárítja, max. 1.5 hónap alatt, de hetente ki kell jöjjön a szaki és el kell helyezze a gépeket és a ventillátorokat a megfelelő helyre és lehet, hogy újra kell állítsa a gépeket. Szellőztetni nem szabad- mert most nedves a levegő, de fűteni ezerrel.

Jó lenne elköltözni, mert lehet, hogy sokkal hamarabb kiszedi az egész nedvességet a házból egy ilyen rendszer, lehet, hogy elég neki 2 hét is, ha folyamatosan működik.

 

Új építésnél, ha muszáj beköltözni, ezt az eljárást használjuk, de csak a munka után kapcsoljuk be a gépeket.        

 

Előzmény: japex.. (97190)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.25 0 1 97194

Ha a víz nem vitt be a lapba valami színeset, akkor a száradással a színe helyre fog állni.

 

Párátlanító, páratartalom mérő a lakótérbe és a pincébe is, kb azonnalra.

Előzmény: japex.. (97190)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.25 0 1 97193

Édesistenem...atomtudósok baeg...

'Sztán felelősségbiztosításuk volt e?

Vagy schwartz volt a meló?

Előzmény: japex.. (97192)
japex.. Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97192

Nem, mert minden régi vezetéket kiiktattak és újat húztak be. Kivéve azt az egyet, a miértre még keresem a választ..

Előzmény: -carcass- (97191)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97191

A cső viszont mem csak a kerti csaphoz ment, hanem a konyhának a régi mosogató kiállásához is, amit befalaztak. 

Ezt hogy a p.csába? Nem zárták le a végét csak befalazták?

Előzmény: japex.. (97190)
japex.. Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97190

köszönöm a válaszokat!

Nem repedések, hanem minták. 60x60-as lapok. A foltokkal ráb@sztunk. Itt a sztori.

Óriási az anyagi kár.

Éjszaka koslattam, amikor tócsába léptem, mondom mi a szar.. biztos voltam benne, hogy az új mosogatógép szivárgott, amit aznap kötöttem be. Feltöröltem a vizet a padlóról, kikotottem a gépet, elzártam a sarok szelepet, kihúztam a gépet a púlt alól átnéztem, de semmi nyomát nem láttam a víznek. Érdekes módon a lábazaton volt egy vékony víz ér, de nem tudtam megállapítani honnan került oda.. elmentem lefeküdni, higy reggel majd hívom a Bosh servizt..

Reggel lemegyek, óriási meglepi, megint tó sa volt.. mi a retkes nyák lehet??? Kezdek beparázni. Feltöröl, nyomoz. A lábazaton megint ott a víz patakocska, de csak nem jöhet a falból? A választ az alsó szinten kaptam meg. Menyezet elázva, falon végíg folyva, padlón áll a víz. 
A vízszerelő, előtte való nap nyitott meg egy vezetéket, ami a több, mint féléves felújításnak az utolsó mozzanata volt egy kerti csaphoz menő vezeték, ami egy már a falban meglévő (régi) csövön kapott bekötést. A cső viszont mem csak a kerti csaphoz ment, hanem a konyhának a régi mosogató kiállásához is, amit befalaztak. Tehát a víz a falon belül csaknem 24 órán keresztül volyt. Befolyt a járólap alatti betonra, ami felrántotta, a porózus lapok lentről úgyszintén, innen a foltok, amik sajnos nem fognak eltűnni. Most a víz ki tudja még hol áll.. tükörfólia és a lépésálló között az aljzatbeton alatt.. a falban, az alsó szint járólapja alatt, ami repedezett fúgás és befoly közé, stb, stb. Tél van, soha nem fog kiszáradni, csak remélem, hogy nem fagy szét majd a falban levő, mert akkor statikailag is nyekkenhet a ház. Egy száraz, felújjított házból egyetlen mozdulattal csinált egy dohos szagú foltos padlójú roncsot. Épp bebútoroztunk és kezdtük élvezni a rengeteg szenvedés és pénzkidobás eredményét. Teljesen ki vagyunk idegileg és anyagilag. Az ember egy zsákutca ide sem jött megnézni mit tett. Jogi tanácsokat is kérnék, de mint az lenni szokott számla, szerződés nincs, csak egy árajánlat, amit elfogadtam emailben. Alkatrészekről van számla, munkadíjról nincs.. 

Előzmény: ksanci (97176)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97189

"reálisan mennyi az esélye, hogy repedésmentes lesz a toldás hosszú távon is?"

 

Nem sok. A beton kötés közben a zsugorodástól mindíg reped, még a földnedves is, hát még ha jól föl is vizezik. Csökkenteni lehet, nagyon jól kell tömöríteni a talajt és a sódert, majd Szt. Antalnak (vagy más közbenjárónak) föl kell ajánlani jelentős összegű sikerdíjat ha közbenjárására nem reped meg a szakaszhatár. A beton csak I. feszültségi állapotban nem reped, megfelelő adalékokkal, lásd atomerőműveket. A mindennapi életben a betont III. feszültségi állapotra tervezik. A III. feszültségi állapot leánykori neve berepedt keresztmetszet. Még az ivóvizes medencénél is megengedett némi (nagyon vékony) repedés. A repedések csökkentésének további módja a bz, hogy vékony betonacélt (átm. 6 vagy 8) kell használni űrűn (75 vagy 100 mm), de ez nagyon sok fúrást és ragasztópatront igényel. Igaz, a furat rövidebb lesz. Meg az is, hogy nem lehetnek egymáshoz túl közel a furatok. Praktikusan bele kell törődni a repedésbe és utólag javítani. Ha mondjuk egy léccel elválasztod (nem teljes mélységben) a két ütemet akkor kapsz egy szép, csinos repedést, amibe lehet tenni fém fugatömítő lécet. Az összevasalástól viszont nem lesz lépcső a két rész között. Vigyázat a fölső vas fog itt dolgozni, nem az alsó vasháló!

Előzmény: bautest (97188)
bautest Creative Commons License 2020.10.25 0 0 97188

Köszönöm az infókat és a tanácsokat a terasz beletoldásra, jó megoldásnak hangzik ez a HILTI ragasztó + összevasalás elképzelés, de reálisan mennyi az esélye, hogy repedésmentes lesz a toldás hosszú távon is?

Mint írtam is, be akarom építeni és nagyon nem lenne jó, ha a fal vagy a járólap pár éven belül végigrepedne..

Előzmény: Töck Jenő (97159)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.24 0 0 97187

Azt se felejtsük el, hogy a rendelet szerint "nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény"-re ad felmentést az engedély alól, amit egy melléképület esetében talán nehéz elképzelni.

Normál esetben az összes épület talán egy tűzszakasz lesz, azzal szerintem nem lenne gond. 

Előzmény: Töck Jenő (97186)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.24 0 0 97186

Az építési törvények, előírások betartása kötelező akkor is ha nem kell előzetes építési engedély! Tűzvédelem pláne!!!

Előzmény: polyak89 (97184)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.24 0 0 97185

Én azért figyelnék a beépítési százalékra...

Előzmény: polyak89 (97184)
polyak89 Creative Commons License 2020.10.24 0 0 97184

Sziasztok! Szeretnék melléképületet építeni a kertemben. 100 légköbméterig ugye nem kell engedélyeztetnem. Kérdésem hogy ilyen 100 légköbös épületből tehetek többet is egymás mellé, vagy saját épületek között, telken belül is tartanom kell valamilyen távolságot tűzvédelemre? 

stukov1 Creative Commons License 2020.10.23 0 0 97183

A rajz szerinti nyitott oldalon középen lesz egy zsalukő oszlop, a bejárat ott lesz ahol most a két ablak, valamint nem lesz betonkoszorú a tetején, gerenda szelemen megy körbe! Amúgy jó, thx!!!

Előzmény: stukov1 (97182)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.23 0 0 97182

Ez aztán igen professzionális! Nagyon köszönöm, jó érzés, hogy vannak ilyen arcok itt a fórumon!

 

Próbálom hasznosítani a rajzot...

Előzmény: sr1 (97181)
sr1 Creative Commons License 2020.10.23 0 0 97181

Irtam, hogy ment egy e-mail, egy freemail cimre.  Reszletesen le van irva es le is van rajzolva 3D-ben. 

Előzmény: stukov1 (97178)
stevemegane Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97180

Sziasztok!

 

Könnyűszerkezetes padlástér rétegrend kialakításában szeretnék tanácsot kérni.

A házunk építésekor a padlástéri szobák úgy lettek kialakítva, hogy a szarufák közé került 15cm kőzetgyapot. A szarufákra belülre került 5x5 stafni vízszintesen elhelyezve, melyek közé került 5 cm-es kőzegyapot. Az 5x5-ös stafnik belső felére került feltűzőgépezésre a buborékos párazáró hőtükör fólia.

Ezt követően jött még egy 3x5-ös lécezés, amire a gipszkarton került.

Így a párazáró hőtükör fólia és a gipszkarton között 3 cm-es résben el lehetett húzni a villanyvezetékeket.

 

Most szeretném utólag beépíteni a garázs feletti teret is, melyből ugyancsak szoba készülne.

A jól bevált rétegrenden nem szeretnék változtatni, azonban a jobb helykihasználtság miatt a 3x5-ös lécezést kiahagynám.

Okoz az bármiféle problémát, hogy az 5x5-ös stafnikra feltűzőgépezett buborékos párazáró hőtükör fóliára közvetlen csavarozom fel a gipszkartont?

 

Köszönöm a segítséget előre is.

 

A képen az látható, hogy az eredeti kialakításban a 3x5-ös léc hogyan került elhelyezésre.

 

stukov1 Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97179

A kép

Előzmény: stukov1 (97178)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97178

Helló!

 

Elkészült a "garázs" alap, 5,7x6,5m beton. A sarkon, még az oldalak közepén pillér kiállás.

 

Na mármost: a mellékelt rajzon a legmagasabb fal rész látható, innen indul a tető lejtése. A pillérek zsalukőből felrakva egy síkban, rajtuk körbe gerenda szelemen. Innen kéne megemelni 70cm-re. Mi lenne a stabil megoldás?

 

A 70cm-es "keret" rögzítése a szelemenhez, majd két oldalt karpántok?

Esetleg a beton oszlopokhoz oldalról rárögzített fagerendákkal megerősítve? ( A képen pirossal...)

titusz99 Creative Commons License 2020.10.22 0 1 97177

Hasonlóan problémás lappal burkoltuk a konyhánkat.

A gond, hogy a hordozó réteg ha vizet kap elszíneződik mert átlátszó a felülete.

Ki kellett válogatnunk, mert a felületén repedések voltak.

Akár csak egy felmosás után is a repedésen át víz szivárgott be, elszínezte, és a repedés is csúnya volt.

Szerencsére már a ragasztás legelején jelentkezett a hiba.

Mindenesetre pótlap nem maradt.

Előzmény: japex.. (97168)
ksanci Creative Commons License 2020.10.22 0 1 97176

Oppá, bocsánat, reggel mobilon néztem. Most asztali gépen-monitoron már látszik, hogy nem repedés és a foltok is látszanak.

Érdekes. Nem lehet, hogy valaki stikában kiöntött ott valamit?

Előzmény: ksanci (97171)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.22 0 1 97175

Nekem szokatlan minta.

Előzmény: Törölt nick (97173)
hbe Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97174

Én látom a foltokat, amire gondolsz, és nem tudom mi lehet. Viszont nekem nagyon gyanús, hogy ezt a lapot valami lerakási minta szerint kellett volna rakni, legalábbis így furcsán néz ki. Bár az is igaz, hogy fejben forgatva az se nagyon látszik, hogy is lenne a minta.

Törölt nick Creative Commons License 2020.10.22 0 1 97173

Három lapon tök egyformák a repedések, csak el van forgatva. Szóval az nem repedés, az minta.

Előzmény: Töck Jenő (97172)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97172

Lehet attól is, hogy túl kicsik a fugák. Ha nem tud kedvére tágulni akkor reped.

Előzmény: japex.. (97168)
ksanci Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97171

Szia! Nem tudom, milyen foltokra gondolsz, de a járólapok szanaszét vannak repedve. A legjobb esetben csak mászkált valaki rajtuk, mielőtt megfelelően megkötött volna a ragasztó. Felszed, újat lerak rendesen és nem mászkál.

Minden egyéb eset sokkal drágább történetet sejtet.

Előzmény: japex.. (97168)
Palási Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97170

  Csinálhatod azt akár  hat részletben is.

 A két külön időben történő betonozás határa lesz az un. tervezett repedés.

 Más néven a dilatációs hézag. Ki lehet kenni, de ha nincs a piszok majd  tömíti !!

Előzmény: geda1 (97166)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.22 0 0 97169

Azok nem repedések???

Előzmény: japex.. (97168)
japex.. Creative Commons License 2020.10.21 0 0 97168

Sziasztok! Pár hete lerakott járólapnál ilyen foltok jelentek meg, mi a búbánatos nyák lehet?? Volt némi leázás a vízszerelő miatt, aki régi befalazott vízcsőre kötött tévesen, de a víztől nem lesz foltos, különösen, hogy padlófűtés van..

Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.21 0 0 97167

Meg, csak középen lesz egy repedés. Azt utólag ki kell kenni. pl. javítóhabarccsal, de látszani fog.

Előzmény: geda1 (97166)
geda1 Creative Commons License 2020.10.21 0 0 97166

Sziasztok.

Van egy közel 40m2-es földes  garázsunk.Ezt szeretnénk aljzat betonozni.Megoldható-e úgy a betonozás,hogy 2 részben öntjük le?Először az egyik felét,aztán a másik felét.A bent lévő holmikat akkor nem kellene kirakni az udvarra csak átraknánk egy oldalra?

krafi1 Creative Commons License 2020.10.21 0 0 97165

nincs még meg, a kábelcsatornánál rosszul fogalmaztam. Az állmennyezett fölött fog menni természetesen csak úgy értettem a csatornát hogy külön meg lesz csinálva a TV-nek és internetnek a csatorna amibe bele lesznek fűzve hogy véletlenül se kelljen szervíz nyílás vagy bármi egyéb csak kilógnak majd egy kábel kivezetőn. Ha simán a födémre rögzítem a konzolt és köré építem a gipszkartont akkor szerintem a lenyílás felcsukódás közben ütközne a gipszkartonba.

Persze ha már meglenne a tv+ konzol akkor akár lehetne azt csinálni hogy a TV méretével megegyező "lyukat" kihagynánk a mennyezetből és mikor felhajtott állapotban van a tv akkor bele süppedne a mennyezetbe. Ezzel csak az a baj, hogy ezek távlati dolgok még egyelőre se TV se konzol csak a mennyezet lassan időszerű lesz és próbálok előre gondolkozni. Lehet hogy 10 cm -re engedem le a mennyezetet és alá rakok egy 10x10 cm fát amit rögzítek a födémre és ehhez tudom majd rögzíteni a konzolt is biztonsággal.

Előzmény: halaloszto (97161)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97164

Megnéztem a Fischer-t. A HILTI nem érzékeny a nedvességre. Legalább is a leírás szerint.

Előzmény: C20NE (97163)
C20NE Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97163

Én Fischer FIS 300-at használtam. Nagyon nem olcsó, de remek anyag.

 

https://fischerdubel.hu/fis-vs-300-injektalo-ragasztok-fischer.html

Előzmény: Töck Jenő (97162)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97162

4700Ft-tól fölfelé a minőségtől függően. Átm. 12-es vasnál 1 vas, 1 tubus az arány. Nagyobb vasnál rosszabb, kisebbnél jobb, de abból több van, úgy hogy nagyjából mindegy.

Előzmény: Töck Jenő (97159)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97161

még nincs meg az állmennyezet?

 

akkor pláne ne csinálj már olyan gányt, hogy kábelcsatornát teszel fel. Az álmenyó értelme az, hogy el lehet felette tüntetni mindent.

 

simán felteszed a konzolt a plafonra, és utánna körbekartonozod. vagy ha már megvan a karton síkja, de még nincs fent a karton, akkor felteszel a plafonra távtartót, aminek neki fog simulni a karton, és ahhoz fogsz csavarozni. távtartót valószínű csináltatni kell lakatossal, de lehet ki lehet legózni gipszkarton profilból, vagy akár fából.

Előzmény: krafi1 (97158)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97160

egy mástól 

egymástól 

Előzmény: Töck Jenő (97159)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97159

HILTI-nek van ilyenje. Gyakorlatilag ugyanannyi furat kell mint ahány betonvas lesz az új részben. Trükközni lehet, hogy nagyobb átmérőjű vasat ragasztok be a toldáshoz mint amennyi lesz az új részben, de a nagyobb átmérőjű vasak sem lehetnek egy mástól akármilyen messze, 25 cm vastagságnál a vastávolság fölső határa kb. 20 cm. Ha másfél méterrel akarod megnyújtani a teraszt akkor nem érdemes külön vasat használni ragasztáshoz és a tersz vasalásához, mert a toldás az minimum 40d. Lehet csökkenteni a toldások számát, de akkor már nem garantált, hogy a kívánt hatást tudja biztosítani. NE TÉVESSZEN MEG, hogy a ragasztó erős, a régi és az új betonnak bírnia kell, általában beton szokta bemondani az unalmast, nem a ragasztás. Ha jól emlékszem a HILTI-nek HIT sorozata a ragasztó, többféle szilárdsággal gyártják, a házi készítésű betonokhoz általában elég a legyengébb is. A jelenlegi árát nem ismerem, de (nagyon)drága. Valószínűleg van a Fischer-nek is, de nem hiszem, hogy árban nagy különbség lenne. Ha teljes értékű ragasztást akarsz, akkor gyakorlatilag a furat mélysége az a betonacél toldási hossza. Sok évvel ezelőtt számoltam utoljára, akkor ez jött ki.

Előzmény: bautest (97154)
krafi1 Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97158

Szervíz nyílást nem nagyon terveztem, külön kábel csatornában lenne a tv és internet kábel + pár konnektor is kerülne a plafonra. Kívülről csak annyi látszódna, hogy kilóg a TV kábel és az UTP kábele a kábel kivezetőn meg mellett lenne pár konnektor a beltérinek, tv nek, motoros konzolnak. Felhajtott állapotban ezeket takarná a TV. Az álmennyezet és a födém között 5-10 cm lesz, E gerendás beton béléstestes a födém.

Előzmény: halaloszto (97156)
C20NE Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97157

Én is használtam ilyen betonragasztót menetes szár, betonvas beragasztására, hihetetlenül erős, stabil kötést ad.

Előzmény: bautest (97154)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97156

irodaházakban ahol ilyet láttam, mindenütt a plafonra volt rögzítve. az álmennyezeten csak egy luk volt, ahol átjött a vas.

 

 

a kábeleket hogy elhozd, mindenképp kell szervíz ajtó a gipszkatonra. persze azon keresztük még nem nagyon csavarozol fel semmit a plafonra. milyen anyagú a plafon, mennyi a tér a karton felett? ha csak mondjuk 10 centi, akkor én a katonon keresztül felfúrnék a plafonba, dübel/tipli, 10es menets szár, karton alatt, felett anya.

 

Vajk

Előzmény: krafi1 (97155)
krafi1 Creative Commons License 2020.10.20 0 0 97155

Üdv,

Gipszkarton álmennyezetre szeretnénk lehajtható mennyezeti TV konzolt rögzíteni. Az interneten nézelődve a konzol + TV súlya maximum 20-30 kg lehet összesen. Gondolom simán elbírja ezt a terhet de én inkább a dinamikus terheléstől tartok ami kézi lehajtás és felhajtás közben keletkezik.( még nem döntöttük el, hogy motoros vagy kézi lesz)

Szerintetek megbírja a gipszkarton vagy kell mögé valami amire rögzítjük a konzolt? (pl. profil)

bautest Creative Commons License 2020.10.19 0 0 97154

Sziasztok,

 

Épület bővítéssel kapcsolatos kérdésem lenne, adott egy 25 cm vastag vasbeton terasz, amibe szeretnénk beletoldani, majd a végén egyben beépíteni is az egészet. A jelenlegi terasz kb 4 méter széles és kb 1.5 méterrel lenne kitoldva ilyen szélességben. Alapból nyilván külön alapja lenne a toldott résznek (egészen pontosan külön oszlopokon és lábazaton állna), és első körben annyi elképzelésem lenne, hogy megfúrni néhány ponton a teraszt, betonvasakat belerakni és ezekkel összevasalni az új részt.

Félő viszont, hogy ez kevés lehet és rövid időn belül külön utakra tévedne a régi és az új rész.

Ezek a dilemmáim:

- van-e valami speckóbb módszer "összefogni" a két külön szerkezetet? Az ácsok használnak valami "vegyi dűbelt", amikor befúrnak betonba, benyomnak valami folyékony cuccot és abba rakják a vasat, másra használják ugyan, de nem lenne-e jobb, mint a natúr kifúrás-betonvas betolás és az új betonréteg önterülésére bízni az összekötést?

- ha esetleg kvázi lehetetlen teljesen kizárni az elmozdulást, akkor milyen szerkezeteket helyezzek el a diletációs zónában? Homogén falat ráhúzni így gondolom esélytelen, mert úgyis el fog pukkanni rövid úton, de ha pl egy vasszerkezetes lépcső kerülne erre a részre, akkor az várhatóan túlélné különösebb gond nélkül?

Arni87 Creative Commons License 2020.10.19 0 0 97153

*csütörtök re van időpont :)

 

Előzmény: Arni87 (97152)
Arni87 Creative Commons License 2020.10.19 0 0 97152

Sziasztok!

 

Használati megosztási megállapodást lehet úgy kötni, ha közben jelzáloggal van terhelve az ingatlan?

Folyamatban van a kifizetés, de az több hónap még. Ha ez nincs meg akkor az e-on szóba sem áll velem. (Vagyis 2 hetente mikor válaszolnak az előző hiánypótlásra... nem tudom miért nem lehetett elsőre is összeírni nekik a listát mi kell hozzá). Viszont a tavasz végén elkészül az aszfaltozás az utcában. az önkormányzat ezután már nem fogja engedni a földmunkát. Osztatlan közös tulajdonú telekre próbálnék építkezni. 

Település jegyzőhöz péntekre van időpontom egyeztetés miatt.

Törölt nick Creative Commons License 2020.10.19 0 0 97151

Alaptérképek menü alatt alapból ki van kapcsolva,bekapcsolva látható.

Előzmény: Csuklósbusz (97150)
Csuklósbusz Creative Commons License 2020.10.19 0 1 97150

E-közműt használja valaki? Nincs már az hogy felrajzolja a hrsz-eket is?

 

http://keptarhely.eu/view.php?file=20201019v00tji8xg.jpeg

 

 

Régen mintha a földhivatalba voltál, felrajzolta melyik telek meddig tart..

dokiki Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97149

Sziasztok,

 

tetőfedéssel kapcsolatban kérdeznék.Van a tetőn egy vápa,ami a terasz cserépre vezeti le  a vizet.A terasz kisebb szögű.A bajom az,hogy a vápa vége felfekszik a terasz cserepére,illetve a vápa egyik oldalán lévő alsó sor cserepet kitartja a vápa illetve a terasz cserepe. Így az alsó sor hézagos,nem fekszenek fel egymásra  a cserepek.

 

tudom kép nélkül nehéz,holnap teszek fel.Mit lehet ezzel csinálni? Ha az alsó sor tetejét megemelném egy plussz léccel,akkor talán jobb lenne, de akkor minden szintet be kell kicsit csalni..

sr1 Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97148

ment villanylevél. 

Előzmény: stukov1 (97138)
mx999 Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97147

Szerintem el, de amúgy más ötlet is jöhet.

Előzmény: halaloszto (97146)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97146

Elbírja-e??

Előzmény: mx999 (97145)
mx999 Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97145

Üdv

 

Adott egy kb. garázs méretű bitumenes lemezzel borított lapostető, megfelelően kialakított lejtéssel. Hogyan lehetne a legegyszerűbben ezt megcsinálni járható tetőterasznak? Mivel úgy tudom a bitumenes lemezen nem nagyon szabad mászkálni,(egyébként miért nem?) gondolom valami burkolatot lenne rá érdemes tenni, ha mondjuk  ilyen teraszlapokkal telibe rakom az megfelelő lenne-e, ki tudna-e normálisan folyni közüle az eddig szépen lefolyó esővíz? 

-laller- Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97144

Kosziii

Előzmény: GTI100 (97141)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97143

Szabad itt is, hátha más is tanul belőle.

Na nem és nagyon privát, akkor megoldjuk emailben.

Előzmény: gazaa (97063)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.18 0 0 97142

Egyébként Lindab "Z" gerendával ekkora távőlság símán áthidalható. A gerenda hegesztés nélkül is toldható, fordítva egymásba lehet dugni. Részletek Lindab szerint. Előnye még, hogy könnyű.

Előzmény: stukov1 (97138)
GTI100 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97141

Igen. Nem.

Előzmény: -laller- (97140)
-laller- Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97140

Bonsoir

Öreg padlásteret alakítottunk lakótérré, lett egy kis fürdő is.

OSB lap van csak a gerendákon, laikusként azt gondolom erre nem való a hidegburkolat. Jól? Vagy pár centi padlopon mehet azt hajrá?

Valami fasza vízálló laminált lapot gondoltam letenni vízzáró tömítéssel.

Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97139

Akkor félrenéztem a rajzot. Tehát fél nyeregtető lesz. Amit küldtem vázlatot az annyiban változik, hogy a főtartók fölső öve egyenes (ferde) lesz, nem háromszög. Vonórúd nem fontos. 

Előzmény: stukov1 (97138)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97138

Öö, ragaszkodnom kell a ferde tetőhöz...mint a rajzomon.

Az egêsz a telek sarkában lenne.

Előzmény: Töck Jenő (97137)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97137

 

Itt a vázlat. A beton meg ne fázzon, 

Előzmény: Töck Jenő (97135)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97136

Azt köszönöm előre is!

 

A jövő héten csinálja egy csapat a betonozást, meg a vas kiállást az oszlopoknak.

Előzmény: Töck Jenő (97135)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97135

Vigyázz!!! A koszorú nem biztos hogy elég, ide gerenda kell, ráadásul nagykülpontos húzásra (hajlítás ÉS húzás) kell méretezni!!! A ferde tetőnek van oldalnyomása hegesztett gerenda esetén ami szét akarja nyomni az oszlopokat.

Majd küldök skiccet.

Előzmény: stukov1 (97134)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97134

Az oszlopoknak lesz rendes alap, meg vasalás...

Az egészen körbe lesz gerenda koszorú. 

 

A többit nem nagyon tudom elképzelni az írásos alapján.

Szarufák = főtartó?

Vonórúd??

 

Rajzolva talán felfognám..

Előzmény: Töck Jenő (97132)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97133

"Laposvas erre a célra nem jó a kihajlás miatt."

 

Sőt, szögvas is csak duplán, mert különben az erő iránya a vason kívül megy és az egy nagy többlet-igénybevételt jelent. Magyarul két kisebb szögvas párban (sokkal)többet ér mint egy nagyobb.

Előzmény: Töck Jenő (97132)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97132

Nekem nem meggyőző.

 

Az oszlopokat rendesen vasalni kell, min. 4 fi 12-es, bekötve az alapba rendesen, mert különben fölborul.

A teherviselés iránya a lejtés irányával megegyező legyen.

Az oszlopok tetejére koszorú kell a teherviselés irányára merőlegesen. Ez lehet fából, vasbetonból vagy acélból.

Erre kerüljenek a főtartók (irányuk a lejtéssel megegyező) aminél a fölső öv adja az esést. Trapézlemeznél a lejtésnek nagyobbnak kell lenni mint amit a gyártómű megad minimumként, mert különben beázik a toldásoknál.

A főtartó lehet szegezett fa rácsostartó vagy ekkora méretnél 2, szögben összehegesztett acélgerenda. Laposvas erre a célra nem jó a kihajlás miatt.

Az acél szelemenek lehetnek hidegen hajlított "Z" profilból is. A végükön meg kell támasztani fölborulás ellen mindegyik fajtát. Mindkét gerendánál (rácsostartónál nem) vonórúd szükségeltetik.

A (rácsos) főtartókra kerülnek a hossztarók. A házi kivitelezést figyelembe véve három főtartó a kívánatos minimum. A főtartókat elég a két végükön alátámasztani.

A hossztartók is lehetnek "Z" szelvényből, de ezeket a főtartókra merőlegesen fölfelé hegesztett (hidegen hajlított megfelel) szögvasakkal meg kell támasztani. Azt mindig elfelejtem, hogy hegynek föl vagy lejtőnek lefelé kell őket beállítani. Meg kell nézni a Lindab honlapján.

A trapézlemezből olyat kell választani amelyiket elég másfél méterenként alátámasztani hossztartóval. Járhatóság igényét figyelembe kell venni.

A föntiektől eltérni lehet, de nem célszerű.

 

Előzmény: stukov1 (97127)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97131

Háát Debrecenben lakok :)

 

Előzmény: eekeili (97130)
eekeili Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97130

 Menj el a Keleti p.u. külső peronjaihoz   !

Ott a tetőket   rácsos tartókból készült  szerkezetek tartják.   Ha jó a szemed, lekoppintod  !

 Nem a csarnok,  hanem a külső peronok  tetőit tarják ilyen szerkezetek.

Előzmény: stukov1 (97129)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97129

Kb úgy lenne, hogy 30cm betonpillér, 5m áthidalás, 30cm betonpillér.

 

6m hosszú tartó, de milyen magas, mekkora zárt szelvény...és a rácsrúdnak ? Ha a rácsrúd laposacél, akkor helyette nem jobb a szögvas pl?

 

Ilyen nem ipari dologhoz úgy gondolom jó a tapasztalati úton megadott "méretezés" , akkor is ha lehet rajta hóteher, szélnyírás stb....

Előzmény: Varek1 (97128)
Varek1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97128

 Helló !  

 Zárt szelvény   plusz  laposacél !

Előzmény: stukov1 (97127)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.17 0 0 97127

Helló!

 

Ez lenne a leendő melléképület rajza.

Az 1 jelű oszlopok zsalukőből felrakva, köztük fa váz +OSB.

A hosszú oldal közepén látszik a rácsos tartó, amire felfekszenek a vastaggal rajzolt szarufák....

 

Hegesztett tartót gondoltam, de hogy nézzen ki? Miből legyen? 

( magasság, zártszelvény? Vagy egyéb idom?) 

 

A tető trapéz lemez lenne. 

 

Köszi!

Előzmény: stukov1 (97119)
nixon70 Creative Commons License 2020.10.16 0 0 97126

Tőlem is ment a plusz!  :-)

Előzmény: halaloszto (97121)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.16 0 1 97125

Köszi!

 

A csak az a jót azért írtam, mert van poli-farbe fehér diszpeziós festék sokféle, de mind sokkal gyengébb mint az inntaler feliratú. Sajnos ugyanúgy néznek ki, ellenőrizni kell, hogy van-e rajta inntaler felirat.

Előzmény: Rita7107 (97124)
Rita7107 Creative Commons License 2020.10.16 0 1 97124

Csatlakozom "halaloszto" kollégához.

Én is csak az  Inntaler festéket javaslom! Több éves tapasztalat alapján a legjobb ár/minőség!

Előzmény: ppke.jak.bp (97120)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.15 0 0 97123

Ez így nem biztos, hogy nem mozdul meg. Némi talp nem ártana neki a saját telek felé.

Előzmény: shteer (97122)
shteer Creative Commons License 2020.10.15 0 0 97122

Sziasztok!

 

Lejtős a telek alja, feltöltés mellett döntöttem (vízszintes terasz a cél), a végén kb 50cm-rel lennénk feljebb mint a szomszéd telek - így viszont igazodna a szintje a másik szomszédunk telekszintjéhez, egyenes lenne keresztbe-hosszában :)

 

A támfal (bevasalva) nagyjából így festene az alsó részen:

 

A felső 2 sor a kerítés lábazata lenne, később valószínűleg szeretném vakolni, festeni. 

Érdemes lenne szigetelést alkalmazni talajszint felett? Ha igen, milyet? Köszi!

 

A.

halaloszto Creative Commons License 2020.10.14 0 3 97121

Én polifarbe intalerrel szoktam. Csak az intaler jo!!

Előzmény: ppke.jak.bp (97120)
ppke.jak.bp Creative Commons License 2020.10.14 0 0 97120

Sziasztok, azt szeretném kérdezni, hogy melyik beltéri, fehér falfesték a leginkább ajánlott (melyik márka).

Egy 20 nm-es nappalit szeretnénk kifestetni.

Korábban 40 éve volt kb. kifestve a szoba, az előző tulajdonos nem festett.

A tapéta le lesz tépve, glettelés és festés lenne.

Ti melyik márkát vennétek?

 

Előszobát is majd ki kell festeni, ott könnyen kárt lehet okozni friss festésben (hátizsákkal megfordulva pl.).

Oda is mehet ugyanaz a festék, mint nappaliba, ugye?

Lemosható festék jó lehet?

 

KÖSZÖNÖM szépen előre is.

stukov1 Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97119

A balra lejtős tetszik nekem.. az első és a hátsó középső pillérre kéne egy rácsos tartó, és akkor mehetne rá a szarufa két részletben.. ugye?

Előzmény: stukov1 (97117)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97118

Amíg nincs repedés addig nincs baj. Tovább is figyelni kell, mert a kiszáradás is tud kellemetlen lenni. 

Előzmény: Infy80 (97116)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97117

heló!

 

A telek sarkába melyik lenne a jobb megoldás garázsnak?Így ahogy van, szemből lenne a beállás..

 

Méretei: szemből a falig (mélység) kb 5,6m  ( max 6 méterre nyúlhat ki a tető), szélessége  kb 6,5m lenne ( pont nem éri át 1 gerenda, de kell a hely..)

 

 1    Ez az oldalra lejtős változat                                    2     Ez pedig az előre lejtős változat.

 

Az egyesnél bonyolultabb lenne a tető kialakítása.  vagy 7m-es szarufék, vagy keresztben, de akkor a tetőfedést hogyan?

 

 A kettesnél az eresz miatt magasabb lenne az elülső fal.

 

A négy sarkon, meg a falak közepén beton pillér lenne, köztük faszerkezet.  Trapézlemez tető lenne kb 10° lejtés...

 

??

       

Infy80 Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97116

Nincs repedés. A víz ahogy felraktam a csatornakiömlőre a hosszabbítót ca. 30-40 perc alatt látványosan leapadt.

Előzmény: Töck Jenő (97114)
Arni87 Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97115

Köszi

 

 

Előzmény: ksanci (97108)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97114

1., Van vagy nincs repedés a falakon? A sarkokban ferdén lefelé futó repedések általában a süllyedés jelei.

Mennyi idő alatt tűnik el a víz a kérdéses helyről?

Előzmény: Infy80 (97113)
Infy80 Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97113

Sziasztok!

 

Tavasszal költöztünk, sajnos még nem volt lehetőség a ház körül futó térkövezést megcsinálni, a csatorna kivezetésekre pedig nem gondoltam. Ahogy a képen látható emiatt vízgyűjtő teknőként funkcionál a térkövezésnek előkészített szegélyezett rész. Ma délután vettem a csatorna kiömlőkre hosszabbítókat, így már nem ide folyik a víz, de több hónapig ide folyhatott. A kérdésem az hogy ca. 6 hónap után képes süllyedni emiatt ezen az oldalon az alap?

 

JAMIE222 Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97112

Azt érdemes még ide venni esetleg, hogy a fűtés és villanyáram költségét együtt szokták mostanában kalkulálni ezeknél a pályázatoknál, ugye hűtő-fűtő klímák telepítésére is pályáznak és így már érdekesebb lesz a matek.

Előzmény: nyaxi00 (97082)
gazaa Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97111

Azt, hogy jelenleg is a falban mennek a csövek és a hosszabbítás után is ott szeretném. Még nincs rajta beltéri egywegz, egyelőre a csövek lógnak ki a falból. (link) 

Előzmény: ksanci (97110)
ksanci Creative Commons License 2020.10.13 0 0 97110

Helló!

 

Mit értesz falon belüli toldáson? Bontás nélkül nem fog menni, vagy teljesen új csövezés kell, ezeket a rézcsöveket keményforrasztással illesztik össze, vagyis teljesen hozzájuk kell férni.

Előzmény: gazaa (97109)
gazaa Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97109

Van itt klímás kolléga esetleg?

Előcsövezték a klímát, bevésték a falba a csöveket. Egy helyen kb. 2 m-rel odébb tették mint kellene. Megoldható a falon belüli toldás és a más pozícióba telepítés? 

ksanci Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97108

Ja, igen: telekrészről így nem lehet lemondani, mert olyan nincs. Tulajdoni hányad van, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a tulajdoni hányad nagysága arányos a valójában használt terület nagyságával. 

Használati megállapodás. Osztatlan közös tulajdonnak az az alfája és omegája.

Előzmény: Arni87 (97105)
ksanci Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97107

Üdv!

 

Osztatlan közös tulajdonnál nincsenek klasszikus értelemben vett telekrészek. Egyetlen telek van. A közös tulajdon használatát kizárólag a használati megállapodás szabályozza, ezzel állapodnak meg a tulajok abban, hogy ki, melyik részt használja és állja annak költségeit, esetleg húzza hasznait. Ebben van leírva a közös használatú helyek (pl. kapubeálló, közlekedési útvonalak, pince, stb.)használata, költsége is.Ez adásvétel esetében is kötelezően érvényes marad, ha az új társtulaj mást akar, új megállapodás kell. A kijelöléshez nem kell földmérő, lehet egy kézi rajz is, a lényeg, hogy minden érintettnek világos legyen. Kivéve, ha valaki centiken rugózik, de akkor onnan villámgyorsan húzni kell elfelé.

Telekmegosztás - külön helyrajzi szám - csak akkor lehetséges, ha az így létrejövő telkek mindegyikének mérete eléri a helyi építésügyi rendeletben foglalt minimális nm-t. Társasházzá alakítás jöhet még szóba, de ahhoz az összes ingatlannak fizikailag összefüggőnek kell lennie, különálló épület már bukta.

Egyébként nincs plusz költség, ha normális a viszony a társtulajok között.

 

Előzmény: Arni87 (97105)
Catman Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97106

Sziasztok, teraszt építtetünk be télikertnek. A burkolatot már felszedtem, 1-2 hét, és jönnek beépíteni. Viszont most jól megázik a beton... A kérdésem, hogy ha lesz egy kis száraz idő, lekenhetem-e a terasz szélén kb. 20cm szélesen mélyalapozóval és kenhető vízszigeteléssel (a szerkezet alatti részeket)? Illetve a beépítés után mennyit kellene várni, hogy a beton kiszáradjon, és mehessen az egészre a kenhető szigetelés és a kerámia burkolat? Köszi.

Arni87 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97105

A szülői ház van a telken, öcsém anyám és én, 3-an vagyunk a tulajdonosai.

Ők ketten lemondanak arról a telekrészrész is, legalábbis szóban megegyeztünk már. De ennek a jogi része még nem világos

Előzmény: Dunit2 (97104)
Dunit2 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97104

  Osztatlan közös tulajdonú telekre nem érdemes építeni. Főleg 3 tulajdonosnál. Előbb megszüntetendő a közös tulaj, aztán lehet építeni.

 Más viszont az a helyzet, ha már áll egy épület.

 Akkor lehet osztozkodni, telekrészt kijelölni. De ott is csak akkor ha max.   kettő tulajdonos van.

Előzmény: Arni87 (97103)
Arni87 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97103

Sziasztok!

 

Osztatlan közös tulajdonú telekre történő építkezésnek milyen költségei vannak?

Azt már tudom, hogy a használati megállapodás és a többi tulajdonos elővásárlási jogáról való lemondó nyilatkozatát csatolni kell a hitel igényléshez. Ezeknek kb mibe kerülnek? rajtam kívül 2 tulajdonos van.

Még olvastam olyant is hogy a földmérővel kell készíttetni megosztási vázrajzot, díja? Ebbe már benne lehet a telek határainak a megjelölése is? Más forrásból meg csak azt, hogy elegendő az utca frontról megadni a métereket, azaz kinek mettől meddig tart a saját területe és esetleg csatolni egy nem hivatalos rajzot róla. 

Mindkét oldalhatáron a szomszédok kimérették a telkeket, egyik oldalon már a tégla kerítés elkészült, a másik felől pedig még csak kijelölte a földmérő nemrégen.

Ezekből adódóan az építésre kijelölt telekrész le van határolva elvileg megfelelően. Az utca frontot pedig a két szomszéd 1-1 kerítés oszlopa adja meg.

Cyberslider Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97102

Köszi. A tojástartó legalább olcsó :) Egyelőre még nem derült ki milyen, lévén nincs kész a ház, csak már előre gondolkozok. Lehet nem fog kelleni, de ha mégis legalább tudom mi a megfelelő! :))

Előzmény: Dunit2 (97099)
Csokis Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97101

A gyapot csak azért nem tetszik, mert az nyitott cellás, átnedvesedik a talaj felől és buktad a hőszigetelés egy részét. Bár abba meg nem költözik be az egér, és az is valami. :-)

Előzmény: halaloszto (97088)
Csokis Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97100

Ja, ja, mondjuk én magam tisztítottam, amíg volt, de manapság már csak anyáméknál kell. Még koszt is kisebbet csinálok, mint egy külsős. Anód csere ugyanúgy. Kell 8/10/13-as kulcs, meg egy csavarhúzó. Annyit kell tudni, mikori a bojler, mert tömítésből kétféle van. Pár óra alatt megvan, oszt' jónap.

Előzmény: Varek1 (97091)
Dunit2 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97099

  Mondjuk a kazánok általában nem zajosak. Az a 6 cm válaszfal a gyakorlatban legalább  8 cm vagy több.    A téglafal általában jól hang- szigetel.

De ha kevés akkor :

parafatábla vagy kőzetgyapot.

Az utóbbit még kell valamivel borítani. A parafa viszont festhető.

 P tojástartó papírtálca ? 

 Ideiglenesen, de nem végleg !!

Előzmény: Cyberslider (97090)
Dunit2 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97098

  Csináltak néha ilyent, de csak különcök.

 Porfogó és tűzveszélyes. Ideiglenes jelleggel esetleg megfelel.

A kérdező által felsoroltak mind jobbak !!

Előzmény: Töck Jenő (97097)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.12 0 1 97097

Tojástartó papírtálca, 30db-os falburkolatnak. NEM VICC!

Előzmény: Cyberslider (97090)
C20NE Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97096

Vannak olyan szálak is amik ha túlmelegszenek a stabil munkaponthoz képest akkor nő az ellenállásuk és ezzel negatív visszacsatolás képződik ami visszahúzza a teljesítményt ezáltal nem olvad le.

Előzmény: topikolos (97095)
topikolos Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97095

Nyilván nem megy annyit a a fűtőszál, ha nem tud lehűlni olyan gyorsan. Van egy hőkapcsoló, ami figyeli, mikor kell ki/be kapcsolni a fűtőszálat. Ha nem hűl annyira a vízkő miatt a szál, nem is kell olyan sűrűn kapcsolgatni. Összességében a bojlerbe bevitt energia csak a melegvíz csapon tud kifolyni, más útja nincs. A hőszigetelésen keresztül is egy kicsi, de az meg nem változik a vízkő mennyiségétől függően.

Előzmény: nyaxi00 (97092)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97094

Iiiigeeen.

 

100 panelnál hússzal kell bővíteni, 10-nél kettővel 8-nál eggyel:(

Előzmény: AmazingGecko (97089)
C20NE Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97093

És ha az áramot összeszorzom a feszültséggel majd ezt megszorzom az idővel, hová tűnik el a munka? Mi varázsolja ki abból a zárt térből?

Előzmény: nyaxi00 (97092)
nyaxi00 Creative Commons License 2020.10.12 -1 0 97092

Ahogy írtad, a fűtőszálon lerakódó vízkőtől. Ugyanis, mint a régi mosógépeknél, ahol vastag a vízkő, ott sokkal több időbe kerül felfűteni ugyanazon hőfokra x mennyiségű vizet. Így ha 1,5x annyi idő, akkor 1,5x annyi áramot is fog fogyasztani.

Pl ha szalonnát sütsz, és 50 cm-re a láng felé tartod a nyársat, nagyon lassan fog megpirulni a szalonna, és 3x annyi fát (energiát) kell elhasználnod, mint ha közvetlenül a tűzbe tartanád.

 

Előzmény: Csokis (97084)
Varek1 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97091

 Egyet értek  . A villanybojler hatásfoka nem romlik.

 A vízkövesedés is  túlzott probléma. Tény ,hogy tisztítani kell, de inkább az aktív anód csere miatt.

 

 Mondjuk 3  - 4 évente. 

Bojlerjeim mid húsz év felettiek voltak a cserénél, mármint a zománcozott tartály -úak.

  A vízkő ravasz dolog. Az egyik  talán  5 éves tisztításkor tény , hogy kijött másfél veder vízkő. csakhogy  ez a vízkő egy nagyon laza anyag. A teli vödör vízköre ment még egy félveder víz a porusok közé.

 Tehát az a másfél jó ha egy veder tömör anyag.   A 120 liternek  a  10 liter  kb.  8 %-a.  5 év után.

    A tisztítással csak csínján.   Náluk 20 eft a tisztítás és 25 eft a felrakás. Ha tartanám az ajánlott 2 évet  20 év alatt  200 eft-t fizetnék.

 Az   majd 3 bojler ára.

 Most vettem egy 80 literest , 59 eft  és 25 ért felrakták.

Előzmény: Csokis (97084)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97090

Tégla fal hangszigetelésére mi a jó megoldás? Van egy kis szoba, ahol lesz a kazán, számtech cuccok, ilyesmi, viszont a fal csak 6cm-es, mellette gyerekszoba. Ezt szeretném a "zaj"-tól védeni kicsit jobban. Mit érdemes erre a kis belső válaszfalra ragasztani? Olvastam parafatáblát, esetleg vékony kőzetgyapot, vagy vannak ilyen hanggátló geometrikus szivacsok(?)

AmazingGecko Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97089

Azt szintén nem lehet tudni. Újabb bizonytalan tényező.

 

 

"Későbbiek során, a panelek hatásfokának csökkenésekor, plusz panelekkel bővíthető, így újra ugyanakkora teljesítményt kapunk, mint a vásárlást követő első 10-12 évben."

 

 

Eszerint nem kis mértékben, hisz több új panel felszerelésével érhető el ugyanakkora teljesítmény, mint az első 10-12 évben. A csökkenés lehet 20 vagy akár 40%-os is. Egyik sem kevés. Nagyon rizikós az egész.

 

 

 

Előzmény: sylvanus67 (97075)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97088

az amerikai hozzáállás az hogy körberakják ilyen alacsony kerítéssel, hogy ne fújjon alatta a szél, és esetleg az aljára tesznek táblás gyapotot.

Előzmény: Csokis (97087)
Csokis Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97087

Sziasztok! Ismerős szeretne konténer házakat rakni a telkére. (többet, elszórva, többféle funkcióval, mindegy is) A konténernek méretétől függően 4-6-8 pontszerű alátámasztás kell (talajcsavar, vagy pontalap), a sávalap komoly "túllövés a célon". Viszont hogy lehetne a házak aljzatát hőszigetelni? Mert ha betonlemez-hőszigetelés-betonlemez, akkor pont elveszted a réven azt, amit megnyertél a vámon. (Ha belülről, akkor pár, plusz bukott belmagasság.) Az nagyon beteg ötletnek tűnik, hogy befújnak alá zártcellás PUR-habot?

Vezo228 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97086

Ez továbbra sem tény.

Ez ismét egy feltételezés, ráadásul ott van az ellenkezője is, szintén feltételezésként: 

 

"A 2024 előtt telepített napelem rendszerek viszont állítólag megtartják a szaldó elszámolást."

 

Szóval, nem tény, egyik sem.

Előzmény: Domi-V63-138 (97085)
Domi-V63-138 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97085

"Egy csomó dolgot csak a saját nézőpontod oldaláról és annak igazolására veszel figyelembe:

 

"Ha a szaldó megszűnik, akkor a fenti példánál maradva...."

"Tény hogy megszűnhet a szaldó,...."

 

https://villanyautosok.hu/2020/06/20/elet-a-szaldos-elszamolas-megszunese-utan/

 

https://www.solarside.hu/megszunik-a-szaldo-elszamolas/

Előzmény: Vezo228 (97083)
Csokis Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97084

A villanybojler hatásfoka mitől romlana? Az áramból csak hő tud keletkezni, más nem nagyon. (Ha nem vízkőtelenítesz, akkor lassabban fűt fel, mert a vízkövet is felfűtöd, de a hő akkor is ott marad. Azt az egyet tudom elképzelni, hogy egy kicsit több jut a lakásba belőle. De azért ez nem lehet túl sok, hacsak a bojlered harmada-fele nem vízkő.)

Előzmény: nyaxi00 (97082)
Vezo228 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97083

"Nem írtam le semmi olyat amit csak feltételezek, amiket írtam tények és természetesen lehet hogy tévedek."

 

Dehogynem!

Egy csomó dolgot csak a saját nézőpontod oldaláról és annak igazolására veszel figyelembe:

 

"Ha a szaldó megszűnik, akkor a fenti példánál maradva...."

"Tény hogy megszűnhet a szaldó, tény hogy nem méri semmi a hatásfokot, tény hogy tönkremehet az inverter..."

 

Ezek tények?

Szerintem ezek feltételezések.

 

Az E.ON Energiamegoldások Kft.-vel kötök kiviteli szerződést, ők biztosítják a műszaki termékeket is.

A szerződésben az alábbi garanciákat vállalják:

 

5. Szerződésben szereplő eszközök és szolgáltatások jótállására vonatkozó információk

- Napelem modul termék jótállás: 12 év

- Napelem modul teljesítmény jótállás: 80% 25 év

- Inverter termék jótállás: 5 év

- Kivitelezés és beépített egyéb eszközök: 2 év

 

Hát azért ez csak-csak az EON, bármilyen cégformával is van jelen.

https://www.eon.hu/hu/rolunk/vallalatcsoport/eon-energiamegoldasok-kft.html

 

Előzmény: Törölt nick (97080)
nyaxi00 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97082

Szia.

 

Nekünk biztos nem, mert nekünk havi 9e Ft a villanyszámla, így nem is tudok havi 15 ezret spórolni. Amíg a vezérelt áramot használtam HMV előállításra, addig 8 alatt volt. 2 felnőtt, 1 csecsemő, nyáron öntözőrendszer, és szinte mindenféle konyhai kis-és nagygép. Nem gondolnám, hogy 10e Ft felé menne, csak ha majd romlik a villanybojler hatásfoka évek múltával, vagy megemelik a villany árát.

Előzmény: AmazingGecko (97066)
Vezo228 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97081

Könnyen lehet.

Nekem tényleg mindegy, hogy ki mit csinál, mire költi a pénzét, milyen kockázatot vállal fel, vagy éppen miben lát problémát.

Jelen esetben semmivel nem vállalok nagyobb kockázatot, mintha kimaradt volna a pályázat és csak rábökök egy cégre a neten, hogy jöjjön és telepítsen.

A véleményem a jelenleg ismert adatokon alapul, amik persze változhatnak, ebben nincs vita.

 

Ha ennyi baja lehet a solar rendszereknek, akkor minden felhasználó és erőművet üzemeltető szívni fog itthon is és világszerte.

Maradhatunk ebben, ha ragaszkodtok hozzá.

 

 

 

Előzmény: Dunit2 (97079)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.12 0 3 97080

 

Technikailag, laborkörülmények közt lehetséges mérni, csakhogy egy rendszer sem teszi ezt.

A hatásfok ez esetben azt jelenti hogy a beeső napfény hány százaléka alakul árammá, csakhogy a beeső napfény mennyiségét nem méri semmi, ahogy a panel hőmérsékletét sem, pedig a hidegebb panel ugyanannyi napfényből több áramot állít elő. Ezért állítom hogy soha nem fogod észrevenni, és a rendszer sem fog bejelezni soha. Ismert több olyan eset, amikor egy egész panel tönkrement a stringben és senkinek sem tűnt fel.

 

Nem az áram áráról beszélek hanem a szaldóról. Jelenleg ha elfogyasztasz évi 10 000kwh -t és termelsz évi 10 000kwh-t akkor a villanyszámlád 0 ft. Mindegy hogy 10 vagy 50 ft egy kwh. De a részletes áramszámlán az szerepel hogy az áram ára 15 ft, és a rendszerhasználati díj 20 ft. Ha a szaldó megszűnik, akkor a fenti példánál maradva veszel 10 000 kwh áramot 350 000 forintért de amit te termelsz azt 150 000 forintért veszik át, ezzel máris keletkezik egy 200 000 forintos villanyszámla a törlesztő mellé. Ez ami igazán rizikóssá teszi ezt a játékot.

 

Nem kioktatásnak főleg nem személyeskedésnek szántam, azért írta, hogy aki ilyenen gondolkodik az nézzen utána alaposan.

Nem írtam le semmi olyat amit csak feltételezek, amiket írtam tények és természetesen lehet hogy tévedek.

Tény hogy megszűnhet a szaldó, tény hogy nem méri semmi a hatásfokot, tény hogy tönkremehet az inverter (láttad már belülről? tudod hogy emberek élnek abból hogy ezeket hordják be hibásan az osztrákoktól és javítják? biztos nem azért mert sosem romlanak el) tény hogy az eon solarhome az nem az enon saját cége, sem alvállalkozója, sem szerződéses partnere, nem nyújtanak semmivel több biztonságot mint bármelyik másik napelemes cég, az eon jogilag nem felel semmiért amit a napelemes cég mond vagy tesz, pláne nem nyújt garanciát helyette.

 

Az hogy mennyien ugrottak bele és biztosan nem hülye mind, az nem igazán jó érv, az utóbbi évek brókerbotrányait elnézve, vagy visszaemlékezve a frankhitelre. Azok is bombabiztos üzletnek látszottak amikbe ezrek buktak bele.

Előzmény: Vezo228 (97078)
Dunit2 Creative Commons License 2020.10.12 0 1 97079

  Azért inkább a Francinak van igaza !!

Előzmény: Vezo228 (97078)
Vezo228 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97078

Ok, ahogy én látom:

 

- Eon, vagy Eon saját cége, gyakorlatilag jogi értelemben mindegy.

- nem is mondtam , hogy bárki ígéretet tett volna az áram árára, de szerintem nem is lényeges, mert ha megtermelem, amit elhasználok, akkor mindegy az egységár. Ezt persze forintban el lehet téríteni a szolgáltató oldaláról, ez nem vita.

- gondolom, hogy egy ilyen rendszer van annyira intelligens, hoyg a saját hatásfokát tudja mérni. Vagy, ha nem, akkor is biztosan van erre mód. Ez pusztán műszaki dolog, nem kell belekeverni a fogyasztást, meg a havi számlákat és a napsütést. Ezek tény adatok, amiket meg lehet mérni. Nem vagyok villamos mérnök, de egy rendszer hatásfokát, teljesítményét nyilvánvaló, hogy meg lehet határozni.

- az EON ha nem ad engedélyt a csatlakozásra, akkor jogászkodhat bárki és ahogy vázolod, hogy mennyi minden változhat, hát ez a jogszabály vajon miért kell, hoyg 25 évig fix legyen? Ez sem kőbe vésett dolog.

- az inverter dolga: erre is van garancia, meg persze, számolni kell vele, hoyg meghibásodik. Ez nyilván tolja a "megtérülést", de azért hoyg 25 év alatt 5 db tönkre menjen, kissé pesszimista hozzáállásnak érzem. :)

 

A kioktatásnak és a személyeskedésnek nem sok értelme van, mert te sem tudsz semmit, csak feltételezed, amiket leírsz.

Aki ilyen rendszert használ, az mind hülye és senkinek sem éri meg? Mindenki hülye volt és hiszékeny, hogy pénzt tett bele?

Aligha hiszem.

A hitel gyakorlatilag kamatmentes, így hívhatjuk akár részlet fizetésnek is, mert ahogy már írtam, az önerő alig 170.000 Ft. A többi összeget így is- úgyis áram számlára költeném.

De nem a család elől veszem el a kenyeret az asztalról ezzel a pénzzel, úgyhogy nem parázom túl.

Részemről ennyi, majd az idő eldönti.

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (97077)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.12 0 3 97077

Akkor sorban:

- Az EON nem telepít napelemet, csak egy jól megfogalmazott reklámba futottál bele, hogy ők az eon ilyen-olyan alvállalkozói.

- A szaldót nem ígérte meg neked írásban senki, csak azt mondták hogy biztos marad, mert miért is törölnék el, szóval ha holnaptól 44 forintért veszed az áramot, tőled meg 14 forintért veszik át, akkor nem szólhatsz egy szót sem. Ekkor már fizetheted a hitel mellé a villanyszámlát is, ami a törlesztővel együtt lehet több lesz mint a napelem nélkül lenne. ekkor a megtérülésed mennyi lesz? 30 év? 100 év? Megjósolhatatlan, mert a képletben bármely számot bármikor bármire átírhatja a kormány.

 

- A hatásfok romlását nem veszed észre, mert a termelésed folyton változik a napsütés és a hőmérséklet függvényében, így nincs mit mivel összehasonlítanod, mint ahogy két egymást követő tél gázfogyasztását sincs értelme összehasonlítani. Amúgy mi az elképzelés? Hogy bemondásra jönnek leszerelik, bemérik, és majd fizetnek? Hát ebbe azért ne éld nagyon bele magad.

- Ilyen nincs hogy betellik a körzet betáp lehetősége, a jelenleg hatályos törvények szerint a szolgáltatónak kötelessége biztosítani a betáp lehetőségét. 

- És mint írtam az inverter az alatt a 25 év alatt háromszor, de lehet hogy ötször tönkremegy. 

Szóval beleugrottál egy hitellel megtámogatott elég rizikós konstrukcióba, anélkül hogy rendesen utánanéztél volna csak elhitted amit a telepítésben érdekelt cég mondott. Természetesen lehet hogy bejön, lehet hogy 5 év alatt megtérül, lehet hogy 25 év alatt sem romlik el, csakhogy ebben senki sem lehet biztos, ez puszta szerencsejáték.

Előzmény: Vezo228 (97076)
Vezo228 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97076

A hatásfok csökken, persze, de van ám garancia is a világon.

Ennek a cuccnak úgy emlékszem, hogy 80%-os teljesítményt garantál 15, vagy 20 évig a forgalmazó, illetve így az EON. Szóval, ha ez nem teljesül, akkor van új irány.

Meg aztán ha a csökkenő teljesítmény mellett is megtermelem a null szaldót, akkor sincs még semmi veszteség. Én úgy lőttem be, hoyg a 10 panel most némiképp túlteljesíti az igényt, tehát, ha csökken is a teljesítmény, még mindig nullán leszek.

 

A  rizikót mondjuk nagy mértékben csökkenti nálam az a tény, hogy innentől fogva az áram ára gyakorlatilag mellékes, viszont, ha nem ~44 Ft/kWh-val számolok, hanem figyelembe veszem, hogy ez biztosan emelkedni fog, akkor a "megtérülés" sem 10 év, hanem rövidebb is lehet.

 

A lényeg, hogy mindenki maga kell mérlegelje, hoyg mire költi a pénzét, de az is tuti, hoyg előbb-utóbb a szolgáltatóknál megtelik az adott körzet betáp lehetősége és onnantól hiába akar valaki csatlakozni, már nem fogják engdeni.

 

 

 

Előzmény: AmazingGecko (97074)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.12 0 0 97075

"A hatásfok nemcsak, hogy csökkenhet"

 

 

évente mennyit???

Előzmény: AmazingGecko (97074)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.10.11 0 1 97074

Szia!

 

A hatásfok nemcsak, hogy csökkenhet, hanem egészen biztos csökkenni fog 10-12 év után, nem is kis mértékben. Ezt is csak most tudtam meg, hogy utánaolvastam.

Szerintem ez egy sokismeretes egyenlet és bár elképzelhetőnek tartom, hogy megéri, de nekem nagyon rizikósnak tűnik a dolog.

Szerintem ez nem annak a legnagyobb üzlet, akinek felszerelik, hanem annak, aki felszereli.

 

Előzmény: Vezo228 (97073)
Vezo228 Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97073

Szia!

 

Én belevágtam, az MFB hitel elbírálásra várok.

Nekem úgy állt össze, hogy 1,7 milla cakk-pakk minden és a havi 12.000 Ft-os villanyszámlámat váltom ki.

A 10 évre fizetendő törlesztés havi 13.000 Ft, önerő ~170.000 Ft. (Energetika, Eon, közjegyző)

Nekem 10 panelt raknak fel, plusz egy invertert. Ez az előzetes számítások szerint kicsivel többet tud, mint az elmúlt évek átlag fogyasztása, de kb nullára jön ki.

Az EON szereli, villanyórát cserél, stb.

 

Én úgy gondolkodom, hogy mivel ugyan annyi villanyszámlát fizetek, mint amennyibe kerül a SOLAR rendszer, így nem megtérülésről kell beszélni, hanem arról van szó, hogy ezt a havi összeget így is, úgyis kifizetném az Eon-nak, így viszont veszek rajta valamit, ami engem szolgál és a 10. évtől már csak a saját rendszerem fenntartása a költségem. Onnantól "villanyszámlám" már nem lesz, vagy csak akkor, ha nem férek bele a fogyasztással a megtermelt áramba.

 

Nyilván, ezt meg is lehet szüntetni a szolgáltató részéről (de azért talán ez nem ilyen egyszerű), meg hatásfok is csökkenhet, de szerintem megéri.

 

 

Előzmény: AmazingGecko (97066)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97072

Áramátalakító.

Előzmény: AmazingGecko (97070)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97071

Egy hűtötáska méretű doboz a falon, félmillió forintért. A napelemekből nem a hálózati 230V váltakozó feszültség jön le, hanem napsütéstől függően változó párszáz volt egyenfeszültség, így kell kell még egy elektronika ami átalakítja, és a frekvenciáját a hálózatéhoz igazítja.

Előzmény: AmazingGecko (97070)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97070

Mi az az inverter?

Előzmény: Törölt nick (97069)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97069

Nagyobb baj, hogy az inverter nemigen fog kibírni annyit mint a panelek, és annak a cseréje vagy javítása is drága mulatság. Továbbá nem szokták megemlíteni hogy a jelenlegi szaldós elszámolás nincs kőbe vésve, csak egy tollvonás eltörölni bármikor. Persze lehet hogy nem megy tönkre az inverter, lehet hogy örökké marad a szaldó, de ha mégsem, akkor a megtérülés konvergál a végtelenhez.

Előzmény: AmazingGecko (97068)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97068

https://www.rapidsolar.hu/termek/6-kw-napelem-rendszer-ar/

 

Itt azt írják, hogy felszerelés után 10-12 évvel elkezd csökkenni a panelek hatásfoka. Tehát pont mikor nullára kijön az ember és lehetne valami haszna, akkor kezd el csökkenni a hatásfok. Persze bármikor lehet plusz paneleket felszerelni, de az nyilván plusz költség.

A másik problémám pedig az, hogy a most felszerelt napelemek 10-15, pláne 20 év múlva már jócskán elavultak lesznek. Nem beszélve a ki tudja hány %-os teljesítménycsökkenésről. 

Előzmény: Töck Jenő (97067)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97067

11 év a megtérülési idő (ha a szereléssel együtt értendő a 2 millió). Ha ennél tovább bírja és megvan a havi 15 000Ft. megtakarítás AKKOR megéri.

Előzmény: AmazingGecko (97066)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97066

 

Sziasztok!

 

Van ez a napelem Európai Uniós támogatással. Ha jól emlékszem 2 milliót kell befizetni és havonta 15 ezer ft-nyi villanyszámlát lehet megspórolni így. A környékünkön egyre többen ugranak bele ebbe, 8 db napelemet tesznek fel a tetőre.

Mit gondoltok erről, megéri hosszú távon?

 

nyaxi00 Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97065

Köszönöm az ötletet, a tok a ferde, az ajtó jobb, de mivel az ajtó is kb deszkákból van, így vannak rajta minimális hiányosságok, de azokat elviszi a szigetelő csík majd. A tokot kellene egyenesre hoznom, ha vékony lécet felszegelek, és a léc és a tok közt kitöltöm szigetelő anyaggal, a léc és az ajtó közé pedig felragasztok szigetelő csíkot, úgy talán jó lesz.

Előzmény: halaloszto (97054)
nyaxi00 Creative Commons License 2020.10.11 0 0 97064

Többek közt a spjázban tárolt élelmiszerek, illetve télre itt vannak bent az elektronikai gépeim, amik nem férnek be, továbbá itt van a kazán is, és már ugye ott rontja a hatásfokát a lehűlés miatt, stb.

Előzmény: Töck Jenő (97048)
gazaa Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97063

Szabad feltenni egy szakmai kérdést valamilyen privát formában? Nem biztos, hogy terhelni akarom a többieket ezzel. Köszönöm! 

Előzmény: -carcass- (97062)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97062

Olyasmi. :-)

Előzmény: Töck Jenő (97061)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97061

Építész vagy?

Előzmény: -carcass- (97060)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97060

Rossz helyen keresitek. :-)

Előzmény: Töck Jenő (97059)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97059

"A fele  nem megértett művész !!"

 

Hasonló tapasztalatom van....

Előzmény: -carcass- (97058)
-carcass- Creative Commons License 2020.10.10 0 1 97058

A fele  nem megértett művész !!

Ez nettó hülyeség.

---

Azért egy tetőtér beépítés nem a szakma csúcsa. :-)

Ki kell menni, fel kell mérni, meg kell nézni, hogy egyáltalán normálisan (gazdaságosan stb) megoldható e, aztán településképi véleményeztetés és mehet a buli.

Azért egy rutinos építésznek nem sok kell, hogy megmondja, megéri vagy nem. Már építtetői oldalról.

Sajnos ingoványos a jogszabályi háttér, másrészt az ilyen munkákra is kell idő, amit az emberek nem szeretnek megfizetni.

Csak azért meg senki nem fog dolgozni, hogy dolgozhasson.

---

A doksi egyébként felmérési tervből és egy átalakításiból áll - helyszínrajz, felm alaprajz(ok), felm metszet(ek), felm homlokzatok, fotódoksi, műleírás átalakításban ugyanezek, plusz az irományos rész, stbstb. Nem kevés idő.

Előzmény: eekeili (97057)
eekeili Creative Commons License 2020.10.10 -1 0 97057

 Statikussal még nem volt szerencsém találkozni.

 Építésztervezővel annál inkább.

A fele  nem megértett művész !!

 Tehát már az elején illene  tisztázni az érdeklődőnek... az itteninek, hogy milyen minőségben kívánja megbízni.

 A tetőteresre gondolok. kitalálni az álmait, amit ő nem tud megfogalmazni, vagy egy olyan alkotást készíteni, amit elfogad a hatóság - nem mond ellent a szabályozásnak, műszakilag érhető és  nem túl drága.

Előzmény: Töck Jenő (97056)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97056

"sok időt nem pazarol egy építész egy bizonytalan megkeresésre."

 

A statikus tervező sem.

Előzmény: eekeili (97055)
eekeili Creative Commons License 2020.10.10 0 0 97055

  Sok fázisa lehet !

 De azért tudni kell, hogy sok időt nem pazarol egy építész egy bizonytalan megkeresésre.

 Tehát  egy  vagy másfél óra, ebben bent lehet egy szemle is, ez az ami ingyenesen  van. A többiért fizetni kell !

 

  "a részletes költségbecslés és valami ami kell az engedélyeztetéshez"  

 

 Speciel pont az nem kell, hogy mennyibe fog kerülni. Az engedélyezőnek az nem kell. 

 Az a megrendelőnek fontos. 

 Azért ,hogy  egy 15 -20 millilós építkezésre ne gondolja, hogy    10 ből kihozza.

 

 Ja a jó építész  illetve minden más vállalkozó  egy félórás beszélgetés után kiszúrhatja, hogy érdemes e folytatni a diszkurzust.

 

 

  "hogy a tervezésnek milyen fázisai szoktak lenni és ennek hogy szokott lenni a fizetési ütemezése? Gondolom,"

 Általában kettő.

 Az első  az engedélyezési terv elkészítése  és annak beadása. Ha van engedély akkor a kiviteli tervekért külön kell fizetni.

Előzmény: Törölt nick (97013)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97054

Az ajtó maga mennyire egyenes?

 

A tokot ki lehet lécekkel pótolni, és azokat addig gyalulni, amíg az ajtó passzol.

Előzmény: nyaxi00 (97046)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97053

A hivatkozott hozzászólás száma 97023. Nem én írtam.

Előzmény: sylvanus67 (97050)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97052

Uram, Neked ez a szakmád. Ha valaki beír egy hibás adatot, akkor légyszi javítsd ki.

Ne álljunk neki szalmabábu érvelést tolni ahelyett hogy kijavítanánk a hibát és továbblépnénk.

 

 

Előzmény: Töck Jenő (97049)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97051

Az hogy a sóder térfogata + a cement térfogata + a víz térfogata több mint a kész betoné, készséggel elismerem, elvégre a homok is felszívja a vizet a cement is, és ez a szósz eloszlik a kavicsok közt. De az kizárt, hogy kevesebb lesz a kész beton térfogata, mint a sóder maga. 1,7m3 sóderből kizárt hogy 1m3 beton legyen. A recepted is 1,7T kavicsot ír, ami csak 0.98m3. Ezt keverte össze a kolléga, azon akadtunk fenn.

Előzmény: Töck Jenő (97044)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97050

Mért tetted be ezt nekem?

 

 

egyébként idézek:

 

"Egy köbméter betonba kb. 1.6-1.7 köbméter sóder jár."

 

 

ROSSZ!

Előzmény: Töck Jenő (97044)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97049

Arról van szó, hogy 1m3 készbetonhoz a hozzávalók több mint 1 m3 tesznek ki.

Egyébként ezt otthonról írom, nem tudom megnézni, de úgy rémlik, hogy az ÉKN-ben és az ÉMIR-ben található receptekben több mint 1 m3 sóder kellett 1 m3 betonhoz. Ellenőrizni fogom és a talált receptet be fogom másolni, bármi legyen is az.

Előzmény: C20NE (97047)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97048

Egyenlőtlen szárú szögvas. De egyéb helyeken nem fog bejönni a kinti hőmérséklet? Mi van benn ami megfázhat?

Előzmény: nyaxi00 (97046)
C20NE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97047

0-24-es homokos kavics 1m^3 súlya 1600kg körül van, tehát a receptedben kb. 1m^3 kavicsot használ fel 1m^3 betonhoz, amit 900liter környékére számolva meg is ad.

 

Nekem ebből az jön le, hogy a kavicsváz térfogata megegyezik a tömörödést kivéve a kész beton térfogatával. A belinkelt recept is ezt mutatja!

 

-mit nézek be?-

Előzmény: Töck Jenő (97044)
nyaxi00 Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97046

Sziasztok!

 

A spájzomnak a bejárata egy régi faajtó. A fal vályog, és az ajtótok körbe és az áthidaló is mondhatni, görbe/hullámos gerendákból van. Ennek eredményeként ha bezárom (a zár elég jó, mert már megcsináltam), sajnos az ajtó és a tok pereme közt olyan rések vannak, ahová az ujjam is befér. Így télen sajnos szinte fagypontra süllyed a spájz hőmérséklete. A boltban kapható ajtószigetelő csíkok sajnos túl véknyak ide, esetleg tudnátok ajánlani valamilyen megoldást? Mert az ajtót nem szeretnénk ezért kicseréltetni egy vagyonért, a melléképületben.

Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97045

FIGYELEM! A víz mennyiségébe beleértendő a sóder víztartalma!!!

Előzmény: Töck Jenő (97044)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97044

Azt, hogy 1 m3 készbetonhoz több mint 1m3 hozzávaló kell azt azért szokta tudni minden szakember...

 

A sóder mennyiségére rosszul emlékeztem, de írtam, hogy nem biztos, hogy jól emlékszem.

Előzmény: sylvanus67 (97039)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97043

Egyébként meglep a kérdésed.

Előzmény: C20NE (97041)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97042

Ezt tanították és a betonreceptekben is ez van. Gondolom, hogy a homok és a kavics között hézagok vannak, ezeknek a hézagoknak a rovására. Tonnára írta a receptet sr1, köbméterre szokás a sódert és a vizet, de úgy is jó. Fejből nem emlékszem pontosan, de kb. 1,3m3 sóder kell 1m3 betonhoz. A többi a víz és a cement megy a hézagokba a keveréstől. Gondolom, hogy a cement és a víz kenőanyagként működik és a homok és kavicsszemek közelebb kerülnek egymáshoz. Ezt még senki sem kérdezte tőlem és ezért nem is néztem utána az oknak, de erre tippelek.

Előzmény: C20NE (97041)
C20NE Creative Commons License 2020.10.09 -1 0 97041

Hogyan zsugorodik a kavicsváz? Van valami halálsugár? :-)

Előzmény: Töck Jenő (97036)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97040

azt tudja esetleg valaki, hogy a most belengetett 5%-os lakás áfa dolog nyaraló besorolású épület bővítésénél is számít?

sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.09 -2 0 97039

Nagy szakemberek vagytok:)

 

 

Ti is tudtok hibázni.

 

Az hibázik aki dolgozik:)

Előzmény: Töck Jenő (97036)
C20NE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97038

Láttál már sváb települést utcafrontra épült házakkal?

Előzmény: General Specific (97028)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97037

Összeesik, de nem a 60%ára. 

 

Szokás sódert tonnára venni? Nekem fura lenne vizet vásárolni. Eddig csak m3-re vettem sódert.

 

Vajk

Előzmény: Töck Jenő (97036)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97036

"én nem vagyok nagy kőműves, de hogy a tökömbe lesz kevesebb a térfogata a kész betonnak mint a sódernek? Adok hozzá cementet meg vizet attól összeesik? Nemár."

De igen.

 

Előzmény: Törölt nick (97033)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97035

Ja látom itt írják előttem, hogy összekeverted a köbmétert a tonnával. Úgy már érthető.

Előzmény: Törölt nick (97033)
ghosty9 Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97034

Szerencsére az még kimaradt. :-)

 

De a kakasra is számított a franc, ez nem egy kimondottan agrárkörnyék, bár persze nem is a helyi (Szeged) Rózsadomb.

Előzmény: halaloszto (97031)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97033

"Egy köbméter betonba kb. 1.6-1.7 köbméter sóder jár."

"Neked 6 köbméter betonhoz kell 1920 kiló cement és 10 köbméter sóder."

Te én nem vagyok nagy kőműves, de hogy a tökömbe lesz kevesebb a térfogata a kész betonnak mint a sódernek? Adok hozzá cementet meg vizet attól összeesik? Nemár.

Előzmény: sr1 (97023)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97032
Előzmény: sr1 (97023)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97031

Szamárordítás?

Előzmény: ghosty9 (97030)
ghosty9 Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97030

"Az éjjeli sötétítésre ott a sötétítő függöny."

 

Nekem éjszakára pl. szinte teljes sötétség kell, különben nem alszom jól. Nyaranta hajnal 4 körül engedjük le a hálóban a redőnyt meg csukjuk be az ablakot.

 

Amúgy hogy ki mire kel, nálunk nem a szomszéd redőnye hallatszik át, hanem a kutyái ugatása (bár mióta csak kettő van, mintha sokkal halkabbak lennének), a hálóablaktól légvonalban akár 2 méterre, meg a kakaskukorékolás. Az utóbbit nem is sejti az ember, milyen zavaró (mondjuk még mindig kismiska a birkabégetéshez képest -- ezzel apósomnál kísérletezett az egyik szomszéd pár hónapig).

Előzmény: General Specific (97028)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97029

Baszki, te hol élsz? Ősz van, ma reggel 6 fok. A redőny arra van, hogy éjjel az ablakon ne hűljön a szoba. Tudod, vannak amik még ilyen pu töltetűek is.

Előzmény: General Specific (97028)
General Specific Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97028

A mi utcánkban minden reggel mindenki felhúzza az ezer éves nyikorgó redőnyét

 

mellesleg nem értem teljesen, nálam a redőny azért volt / van / lesz, hogy nappal az árnyékolást / nap védelmet szolgálja.

Így este húzom fel, amikor hazaérkeztem, és már nem süt oda a nap, és reggel engedem le (már amikor nyár van, és a kérdés releváns).

 

Az éjjeli sötétítésre ott a sötétítő függöny.

 

Ha valaki éjjelente lehúzza a redőnyt, akkor az éjszakai szellőztetés lehetőségétől fosztja meg magát, ami azért a mi éghajlatunkon évi 3-4 hónapban nagyon jól jön.

 

 

 

Előzmény: C20NE (97016)
General Specific Creative Commons License 2020.10.09 0 0 97027

Én megértelek, mert az akaratlan ébresztés tényleg szar dolog, de mint ahogy engem is kértek már meg társasházban, hogy óvatosan, lehető legkevesebb zajjal húzzam fel a redőnyt, fordítva is meg kell próbálni, és is megtenném.

 

 

Előzmény: gazaa (97014)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97026

Reméltem, hogy egy ikerházban legalább álmomból nem keltenek fel. 

Előzmény: gazaa (97025)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97025

Ez is lehetséges. 

Előzmény: Töck Jenő (97022)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97024

köszi, pontosítom a mesterrel

Előzmény: sr1 (97023)
sr1 Creative Commons License 2020.10.08 -2 0 97023

Egy köbméter betonba kb. 1.6-1.7 köbméter sóder jár. Erre figyelj oda, amikor sódert rendelsz.:) Majd szidod a beszállítót, hogy nem elég a sóder. 

A C12/15-be 320 kiló cement, 1.7 köbméter sóder és 200liter víz jár, de a víz mennyisége attól is függ, hogy mennyi víz van a sóderben.

 

Neked 6 köbméter betonhoz kell 1920 kiló cement és 10 köbméter sóder.

 

 Az eco fiber javít rajta, de jobb a két réteg haló sámlikkal. 

 

 

 

 

Előzmény: stukov1 (97020)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97022

"ahol sok volt a zaj és végre örültem, hogy ezek megszűnnek"

 

Ahol nincs zaj az az ismereteim szerint a "süketszoba" és a temető. Még családiháznál is van. A várakozásod túlzó volt.

Előzmény: gazaa (97019)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97021

Ahol emberek elnek együtt, ott mindig lesz zavarás. Van amit az ember elvisel, van amiről beszélgetni kezd, és van ami elől elköltözik.

Előzmény: gazaa (97019)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97020

Helló! 

 

2,5mázsa cement + kb 1m3 sóder megfelelő betont eredményez garázs/melléképület aljzathoz? 

 

Hogyan viszonyul ez az "ipari" betonhoz?

 

"C" hányás minőséget fogja közelíteni ha egy rendes kőműves csapat a helyszínen keveri?

 

Kb 40m2 lesz kiöntve 15cm vastagon, vasháló is lesz benne.

 

Ha veszek néhány kg "Eco fibert" az javít rajta ?

gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97019

Zsír új redőnye van a zsír új házban, nem ez lesz a gond sajnos.

Olyan helyen éltem, ahol sok volt a zaj és végre örültem, hogy ezek megszűnnek - egy zsák pénzért. Panel volt egyébként, de ott tudtam, hogy erre kell számítanom. 

Előzmény: halaloszto (97018)
halaloszto Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97018

Muszáj beszélj vele. Lehet elég kicsit megolajozni a redőnyt.

 

Eddig hol éltél?

Előzmény: gazaa (97014)
sr1 Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97017

Mit tudok tenni ezek ellen...

 

 

50mm parafa szigetelés a közös falra.  

Előzmény: gazaa (96989)
C20NE Creative Commons License 2020.10.08 0 1 97016

A mi utcánkban minden reggel mindenki felhúzza az ezer éves nyikorgó redőnyét, ez az együttéléssel jár, ha csöndet akarsz, szerintem rossz helyre költöztél.

Előzmény: gazaa (97014)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97015

 

Megnézik, elmondod, hogy mit szeretnél ÉS  ott rögtön megmondják, hogy lehet vagy nem lehet. Ha lehet akkor milyen feltételekkel. Ha nagyon sok mindenben bizonytalan az építész vagy a statikus tervező akkor nem jót választottál. Egy ilyen jellegű átépítéshez csak az építész véleménye ritkán elég és még ritkábban jó.

Ezután ha van szerződés akkor felmérik az épületet.

Általában készül a megbeszéltek alapján egy vázlat, amit egyszer módosít az építész a megbízó észrevételei alapján. De nem többször, csak felárért. Kivéve ha más van a szerződésben.

Készül egy engedélyezési (bejelentési) tervdokumentáció ha kell, majd kiviteli tervdokumentáció. (valaminek az alapján meg kell majd kérni a lakhatást)

A kiviteli tervdokumentáció építész, statikus és ha van gáz akkor gázos tervdokumentációból áll. Komolyabb esetben van elektromos és épületgépész tervdokumentáció is.

A kiviteli tervek alapján készül egy árazott és árazatlan költségvetés. Ha nincs a szerződésben akkor felárért.

FIGYELEM! ENGEDÉLYEZÉSI TERV kivitelezésre NEM ALKALMAS!!! Eng. tervből a kivitelezőt nem lehet ellenőrizni, csinál amit akar.

Előzmény: Törölt nick (97013)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97014

Ha arra kelsz reggelente, hogy felhúzzák a redőnyt, lehet Te is morcos leszel. 

Előzmény: Töck Jenő (97012)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97013

Sziasztok!

 

Egy kisebb építkezésbe fognék (tetőtér beépítés), egyelőre a tervezőt keresem. Azt szeretném megkérdezni, hogy a tervezésnek milyen fázisai szoktak lenni és ennek hogy szokott lenni a fizetési ütemezése? Gondolom,

 

  • van egy felmérés az elején. Megnézik a házat, megbeszéljük mit szeretnénk (pl falat arrébb rakni, tetőt kilukasztani, tetőfeljárót hogy gondolnánk, tetőn hol legyenek ablakok stb)
  • aztán készülnek  draft vázlattok az opciókra (vázlat + esetleg nagyságrendi költségbecslés). Ebből kiderül már, ha pl egy falat nem lehet úgy arrébb rakni vagy ilyesmi
  • megbeszéljük részletesebben a lehetséges opciókat,.
  • az előző pont alapján kiválasztünk egy változatot
  • majd véglegesítjük. Ennek a kimenetele gondolom a végleges és részletes terv, ami alapján a kivitelező dolgozik, a részletes költségbecslés és valami ami kell az engedélyeztetéshez
  • majd engedélyeztetjük

 

Jól gondolom, illetve ezeket így szokták fázisolni? Illetve fizetni hogy szokás?

Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97012

Nem én vagyok a szomszédja. De azért legyen arányérzéke. Egy-két alkalmat ki lehet bírni. Ha nem akarnak egymással szórakozni akkor nem lehet vészes a dolog. Volt egy ügyfelem, annak mániája volt a teljes csend, olyan ház kellett neki. A Nagy Sárga Házban végezte...

Előzmény: sylvanus67 (97010)
General Specific Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97011

Azért nem mindegy hogy 1 másik lakó tud zajongani (ikerház), 2 másik (sorház), vagy 80 (panelház).

 

Előzmény: Törölt nick (97002)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97010

Te vagy a szomszédja?

 

Van aki naponta ötvenszer is fel le húzza a redőnyt:)

Előzmény: Töck Jenő (96999)
padisah Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97009

annak örülj amíg nem találja ki, hogy olcsóbb a klímával fűteni mint gázzal

és enne örvén felszerel a közös vagy szemközti falra egy (vagy két) klímát, ami télen a -10 fokban dübörögve erőlködik egész éjjel, a falat remegtetve, hogy meleget csináljon a -10 fokból

 

(ezt mi beszoptuk, és el is költöztünk azóta onnan)

Előzmény: gazaa (96989)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97007

Igen a mosógép a legkönnyebben megoldható gond. A redőny és erkélyajtó zaja sokkal zavaróbb és nem is tudom hogyan iktassam ki. 

Nem tudom hova tettek dilattációs hézagot. 

Azt hittem tök jó lesz, ha csak a sarkoknál ér össze a két lakás, de a falak viszik a hangokat. Csodás! 

Előzmény: Töck Jenő (97005)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97007

A redőny húzogatást meg bírja ki ha nem 5 percenként csinálja.

Előzmény: Cyberslider (97006)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97006

Igen, kézenfekvő megoldás, mást nagyon úgysem lehet tenni. Csak nem vesznek össze ezen. Reméljük. :)

Előzmény: Töck Jenő (97005)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97005

A mosógép alá is lehet teni rezgéscsillapító gumit úgy, hogy nem is látszik. Ebben biztosan partner lenne a szomszéd ha nem hülye, mert ez neki is jó.

Előzmény: Cyberslider (97004)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97004

Mosógép rezgést gondolom a falszerkezet (padló) adhatja át.. Esztrichezésnél tettek dilatációs csíkot? Bár szerintem akkor is hallatszana valami :)

Előzmény: gazaa (97000)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97003

Gondolom a duplafalas, légréses megoldás jó lenne iker esetében is. Mondjuk ez nem vigasztal, ha már kifizettem egy rakás pénzt. 

Előzmény: Törölt nick (97002)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97002

Ikerház, sorház, ugyanaz mint a panel, ugyanazokkal a gondokkal.

Előzmény: gazaa (96989)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97001

A szomszédot rá kell venni a szokásai megváltozatására, vagy családiházba kell költözni.

Előzmény: gazaa (97000)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 97000

Csatolok egy alaprajzot: a két ház között van egy átrium, ami a szomszédé, a szomszéd a bal felső lakásban lakik. Így a lakóterek nem érnek össze, de a falak közösek. A piros ablakon van redőny (és a földszinten is van egy), a piros a mosógép. Erre szeretnék megoldást találni.

Előzmény: Töck Jenő (96999)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96999

A két lakás között két(!) fal kéne, közte légréssel.

Legalább is régen ez volt.

Egyébként redőnyt egyszer húznak föl-le napjában. mosógép meg őket is zavarhatja.

Előzmény: gazaa (96995)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96998

Már lassan költözök. Már kivan festve, közben két faházat is építettem:)

Előzmény: Törölt nick (96997)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96997

Előzmény: Törölt nick (96996)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96996

gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96995

Pontosan mire gondolsz?

Lakótereknek nincsenek közös falai. Viszont közel van a mosókonyha és a redőnyös hálószoba.

30 cm PTH tégla + 10 cm dryvit van mindenhol. 

Előzmény: Töck Jenő (96993)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96994

Akkor meg, egy sima tapadó híd megteszi, amit a festékboltban is lehet kapni, csempét-csempére ragasztásnál szokták használni, nem kell nagyügyet csinálni. Csak legyen valami.

Előzmény: NAND708 (96991)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96993

A kivitelezőtől kell kérni a hiba megszüntetését (hangszigetelés hiánya, kispórolt falvastagság esetleg még a két épület közti rés is, egy fallal kevesebb).....

Előzmény: gazaa (96989)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96992

Te vagy a szomszédja?

Előzmény: sylvanus67 (96990)
NAND708 Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96991

A lap gyártója mondta, hogy kell. Persze konkrétumok nélkül.

Előzmény: Törölt nick (96988)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96990

redőny bosszant?

 

szihológust javaslok

 

Előzmény: gazaa (96989)
gazaa Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96989

Újépítésű ikerházban állandóan áthallatszik a szomszéd redőnye és mosógépe. Mit tudok tenni ezek ellen, azonkívül, hogy megkérném a szokásai megváltozására? 

 A panelban megszokott volt de itt... Nem is értem hogyan lehetséges ez. Rettenetesen bosszant

Törölt nick Creative Commons License 2020.10.08 0 0 96988

Nem kell oda tapadó híd! egy jófajta ragasztó is megteszi.

Előzmény: NAND708 (96983)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.07 0 0 96987

A ferde rész már kész van. Sok szempont miatt, nem akarom mindet leírni.

 

Csak egy: azért kell mert előtte lesz egy autóbeálló takarításhoz.

 

Úgy hogy furcsa nem furcsa ebből kell dolgozni.

 

Kösz a tanácsokat neked is meg sr1-nek is: a többit megoldjuk.

 

Előzmény: hbe (96986)
hbe Creative Commons License 2020.10.07 0 0 96986

Biztos, hogy kell az a ferde letörés? Rajzod alapján kellene a kimaradó háromszögre plusz 2 nm mondjuk, de jóval kevesebbet kell vágnod. Így furán fog kinézni szemből eléggé az egész, ha kész lesz. Ha inkább tér jelleget akarsz neki adni, akkor ha lehet, ne legyen letörés, ha inkább járdát, akkor ha kell is a letörés, a háló sarkánál a rajz alapján kb 70 centis lenne a járda szélesség, balra kintebb kellene hozni a letörés jobb alsó sarkát, vagy még inkább átlós helyett derékszögű vonalvezetést adni a szegélynek. Akkor az egész vonalvezetés jobban harmonizálna az épülettel is. Húzd ki madzaggal a járda vonalakat meg a ferde részt, és nézzél rá élőben.

Ha esetleg autóval rá akarnál állni a középső nagy részre, akkor szerintem valami halszálkában rakd inkább. Ház falához ne rakd oda, ahogy írta már sr1 is.

Előzmény: sylvanus67 (96984)
sr1 Creative Commons License 2020.10.07 0 0 96985

A falnal észerű késziteni egy keskeny zöldövezetet. 

Egyrészt a csapos elő visszacsap a falra a tékőről, ha északi oldal,  nehezen szárad ki. 

Úgy látom a rajzon, hogy be kell építs 2 lépcsőt is. 

 

Ha készítesz egy szegélykő keretet, ami 90 fokba találkozik minden saroknál, úgy hogy hagysz 40 cm széles zöld sávot a falak mellett, akkor ki lehet számítani, hogy honnan kell elindulni. Így minimálisra csökkenthető a vágás.

Ha 45 fokba inditod el a kövezést a szegélyhez képest, akkor meg lehet oldani azt is, hogy a 45 fokos letőrésnél is szép legyen a vágás. 

Ki kell szerkeszteni az egészet számitógépen. Pont úgy, mind egy csempe kiosztást egy mosdóba. Összeraksz kötésbe pl. 10-15 követ, megnézed a méretét, ez lesz egy modul, amit egymás mellé kell tólni, aztán az ad egy szélességet és egy hosszat minden síknál, innen ki lehet számolni a szegélykövek által meghatározott területet méreteit.  

Kell bérelni, egy törő gépet, azzal könnyű vágni. 

 

 

Előzmény: sylvanus67 (96984)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.07 0 0 96984

Kösz a mintákat.

 

Az első kettő lenne a szimpatikus, hogy minél kevesebb vágással megússzam.

 

Ebben az esetben a "ferde" járdarésznél kövessem a mintát, vagy forduljak rá 45 fokban?

 

A falnál mi lesz? Hát ezen még nem gondolkoztam.

Előzmény: sr1 (96982)
NAND708 Creative Commons License 2020.10.06 0 0 96983

Sziasztok,

tudnátok ajánlani konkrét tapadóhidat, amit a betonyp lap és a dryvit rendszernél használatos ragasztó közé lehetne tenni?

 

Köszi!

sr1 Creative Commons License 2020.10.06 0 0 96982

https://www.barabasteglako.hu/termekek/terkovek/gerecse

 

Itt vannak a 24x12-es rakasmintai. Mindegyikkel meg tudsz fordulni.

 

Azt kéne megoldani, hogy a 90 fokva találkozó szegélyköveket pontosan 90 fokba szereld. 

Gondolkoztál azon, hogy a ház falánál hogy zárod be a térkövezést?

Ott mindig baj van, mert nehéz tömöríteni és ezt a térkőméretet nehéz vágni, mert kicsi és vékonyka csíkok maradnak belőle.

 

 

 

 

 

Előzmény: sylvanus67 (96980)
Mariusi Creative Commons License 2020.10.06 0 0 96981

  Pedig éppen javasolni akartam volna, hogy a ..73 -ban előhozott koncepcíód szerint az a vb.- lemez lehetne inkább 25 cm  vt.... had nyugodjanak meg a beton lobbis szakértők, de látom  te is a túltolás ellen kezdesz  gondolkodni.

 Amúgy rgy könnyűszerkezetes építménynél teléjesen  más szempontok veendők figyelembe mint egy merev tégla beton építményeknél. A sok sok betonba ölt pénzt másra is el lehet költeni.

 Tény hogy a nem megfelelő alapnál némi  mozgás lehet, de ezek a könnyűszerkezetnek meg sem kottyannak.

Előzmény: YUR1LW (96977)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.06 0 0 96980

24*12 cm-es

Előzmény: sr1 (96978)
sr1 Creative Commons License 2020.10.05 0 0 96979

Elég a 40-es is, csak a 40-es kanállal se lehet kiásni a 40-es alapot 80mélyen, hacsak nincs agyagos talajod, általában kézi ásássál is rá kell igazítani.

Ha sávalapnál a talajszint feletti részt is ki kell zsaluzni, vagy zsalukövezni, de azt már vasalni is kell.

A térkövet a széleken le kell ragasztani, a szegélykövet is, sokkal több munka. 

Térkövezésnek is kell 25cm tört kő, jól megdöngölve, szintre ásni azt is kell.   

 

Egy vízszintes síkot egy kis géppel ki lehet szépen ásni.  

 

 

A hegesztett halót be kell kötni valamihez, nem elég a hozzákötni a sámlikhoz. Tapasztalat. 

 

(8+7) x2 x4 = 120fm= 48 kg 8-as, 120db. 6-os kenyel kell, ami 84fm- 20 kg 6-os.

Kengyelt veszel készen, megkötni nem nagy munka.  A 8-as vasat két vasaskulccsal meghajlítod, meg van a sarokkötés is.

Ha veszel egy jobb betont és rendesen megvibrálod, bérelsz egy lapvibrátor is a lehúzáshoz, tartós lesz a beton, a kizsaluzott oldalakat le lehet csíszolni egy kicsit.

Nade lehet, hogy esést is kell adni neki.  

 

 

 

 

Előzmény: YUR1LW (96977)
sr1 Creative Commons License 2020.10.05 0 0 96978

hányszor hányas a térkő?

Előzmény: sylvanus67 (96975)
YUR1LW Creative Commons License 2020.10.05 0 0 96977

Hát, ennél meg már a sávalap a lényegesen egyszerűbb... 

 

Ilyen könnyűszerkezetes épületek alá kell az 50 cm széles alapozás, vagy elég lehet 30-40 cm is (80 cm mélyen persze)?

A sávalap tetején lévő vasbeton lemezt elhagynám, kapna bent akkor térkövet, vagy később aljzatbetont.

Előzmény: sr1 (96974)
sequelguru Creative Commons License 2020.10.05 0 1 96976

Sziasztok,

 

25cm EPS szigetelésre tennék csatorna lefolyót. Két lehetőség merült fel - van valakinek pro vagy kontra érve bármelyik mellett/ellen?

 

1. Venni 25cm-es (legnagyobb) csatorna-bilincset, meghosszabbítani, és így rögzíteni. Nehézség, hogy a bilincs szára egész a nagyméretű téglából készült fal szélére esne, kb 3cm-re a szélétől (plusz 2 cm vakolat)

 

2. Bazinagy EPS tiplivel rögzíteni a csatornát

 

Nekem valahogy irtó ellenszenves az EPS tipli, félek tőle, hogy ha nekimegyek, (nekitolom a fűnyrót pl), akkor nagyon hamar szétesztergálja a szigetelést, aztán leshetek...

A "hagyományos" megoldás viszont nagyon hosszú menetes szárat eredményezne (kb 28cm!), ami nem tűnik túl merevnek, egy fűnyírós "baleset" ugyanúgy el fogja mozdítani az EPS-ben a tartót...

 

Hogy csinálják ezt mások ilyen vastag szigetelésnél?

 

Köszi!

sylvanus67 Creative Commons License 2020.10.05 0 0 96975

térkövezési tanácsokat kérek

 

barabás kő

 

 

a pirossal bekerített járdarészt kellene térkövezni

 

hogyan érdemes  a 45 fokos letörésnél kövezni? követve a rajzon lévő mintát vagy befordulva 45 fokban?

sr1 Creative Commons License 2020.10.05 0 0 96974

Ha a föld szintjén van, akkor szerelj bele a kerületére egy koszorút, mert sokkal könnyebb kivitelezni. 

Négy pc8- 6-os kengyelekkel 25 cm távolságra, csak azért hogy legyen valami,  amihez hozzá tudod kötni a hálót.  

Körbe kell zsaluzni, kitámasztani kivülről és be kell kötni a zsalut a koszorúba is, a pompával öntöd. 

 

A sámli (kecske) pc10 es legyen. 14cm magass-így kell kérd. Koszorú kengyele 15x15-ös.   

Így 2.5 cm betonfedés lesz alúl és felül is. 

Nem kell xps, ha nem fűtött a garázs.

Ha fűtött, akkor alapot kell ásni, vagy legalább két fagygerendát önteni, vízszigetelni, stb.   

Előzmény: YUR1LW (96969)
YUR1LW Creative Commons License 2020.10.05 0 0 96973

Koncepció:

 

Akkor a két vasalat között legyen kb. 8 centi (ha levonom a betonvas átmérőket, és az 5-5 centi takarást)?

Előzmény: Töck Jenő (96971)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96972

""A minimális betonfedés ha jól tudom a betonvas átmérő kétszerese, ""

A betonvas átmérőjének a kétszerese, de minimum 2 cm. a szomszédos vasak közti távolság minimuma. Vasak toldásánál is ezt a távolságot írja elő a hídszabályzat. A régi MSz megengedte, hogy a toldott vasak egymás mellé kerüljenek.

Előzmény: Töck Jenő (96971)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96971

"A minimális betonfedés ha jól tudom a betonvas átmérő kétszerese, "

Nem. Attól függ, hogy milyen környezetben van.

 

"- 20 cm C16/20, benne 8x150x150 háló két rétegben."

Az 5 cm betonfedés alapozásnál lehet jó, de 4 cm is megteszi.

A háló helye a külső szélétől befele a betonfedésnek megfelelően.

 

"Gond-e , ha a lemezalap a föld szintje fölött van? Kell-e neki oldalról "támasztás"?"

Nem ártana valami rajz az elképzelésről. Szabadkézi is megteszi.

 

"Hol kellene lennie a két hálónak? Mi legyen közöttük a távtartó?"

A legegyszerűbb ha távtartó pogácsák (műanyag, boltban kapható) kerül az alsó vasalás alá, felső vasalást pedig az alsó vasalásra állított távtartók (sámlivasak) tartják. Általában négyzetméterenként 2-4 db-ot szoktak tenni.

A sámlivasból vékonyabb vasalásnál több kell, mert el kell, hogy bírja betonozáskor a rajta tartózkodó munkaerőt. Átm. 8-hoz praktikus a 4 db/m2. A sámlivasat nem szokás átm. 12-nél vékonyabból csinálni.

A sámlivas függ. szárának a hosszát úgy kell meghatározni, hogy összeadom a betonfedést, a vasalás hossz és keresztirányú vasainak az átmérőjét valamint a sámlivas átmérőjét. Majd megszorzom kettővel és levonom a lemezvastagságból. A sámlivas vízszintes szárainak a hossza nagyobb legyen mint a vaskiosztás távolsága.

A betonminőség szempontjából a földnedves a legjobb, de a kissé képlékeny még elmegy. A földnedves az majdnem porzik!!! A földnedveshez kevesebb cement is kell. Ha nehéz bedolgozni akkor nem vizet hanem plasztifikátort kell hozzáönteni, minimális mennyiség kell.

Előzmény: YUR1LW (96969)
Dunit2 Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96970

  Dupla fóliával is megoldható a probléma.

Előzmény: Töck Jenő (96967)
YUR1LW Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96969

Igen személyautók lennének, de szeretnék szigetelni is, így maradok a teljes lemezalapnál, amivel kapcsolatosan lenne még pár kérdésem:

 

1, Megfelelő-e így a rétergrend?

- 20 cm zúzott kő tömörítve

- PE fólia

- 5 cm XPS

- 20 cm C16/20, benne 8x150x150 háló két rétegben.

 

2, Gond-e , ha a lemezalap a föld szintje fölött van? Kell-e neki oldalról "támasztás"?

Így kvázi lehetne lábazat is egyben, és oldalról össze tudnám kapcsolni az alap alatti szigetelést a falon lévővel.

 

3, Hol kellene lennie a két hálónak? Mi legyen közöttük a távtartó?

A minimális betonfedés ha jól tudom a betonvas átmérő kétszerese, de én azért 5-5 centit alul felül hagynék. Hajlíttassak betonacélból távtartó kengyeleket (hogy össze legyen kötve a két vasalás), vagy csak távtartókkal legyen a két háló összekapcsolva?

 

 

Előzmény: Töck Jenő (96939)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96968

A betonnak bírnia kell a szélből az épületre ható erőket. Ilyen szempontból a szerelt vasalás valamivel előnyösebb. Szélszívás is lesz, az alapozásnak, a falaknak is ki kell bírni.

Előzmény: stukov1 (96966)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96967

Vasbetont nem szokás puszta földre rakni mert a talaj kiszívhatja a vizet a betonból annyira, hogy romlik a beton minősége. Ez a szerelő beton, ezen szerelik a vb. lemez vasalását és aztán betonozzák. A szerelőbeton miután megkötött legyen jobb mint a talaj. A vasbetonnak kell a teherbírást biztosítani. Fölfagyás miatt nem árt a szerelőbeton alá tömörített homokos-kavics vagy zúzottkő. Csak kavics nem jó.

Előzmény: Dunit2 (96965)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96966

merhogy az acélszál olcsóbb lenne, vagy nem?

 

garázs/melléképület  nem tervezek vízszigetelést... vagy kéne? mer akkor szerelőbeton+szurok...

Előzmény: Dunit2 (96965)
Dunit2 Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96965

  

"A betonos fickó rétegrendje: talaj, rá c8 vékony szerelőbeton, arra menne az erősebb aljzatbeton kb 15cm."

 

 Ha nincs víz vagy hőszigetelés,   akkor minek a szerelő beton ?

 Vasalás. Elég oda  a háló,  kár variálni !!

 

Előzmény: stukov1 (96964)
stukov1 Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96964

heló!

A régi düledező garázst lebontottam, alakul az új, nagyobb előkészítése. A egész a telek sarkában lenne.

Szerdán igazgatja meg a talajt egy Bobcat...

 

6x7m területet kellene betonozni, arra egy ferde féltetős könnyűszerkezetes fa-osb épület menne. kb 5,4x6m... hogy pont kijöjjön 6m szarufával.

 

előbb egy betonozós kérdés: úgy néz ki, befér a betonpumpa...ez jó,mert 6-7m3 kellene,

A betonos fickó rétegrendje: talaj, rá c8 vékony szerelőbeton, arra menne az erősebb aljzatbeton kb 15cm.

 

Én azért leásnék egy pár lyukat 80cm-re körbe a szélén, meg a sódert preferálnám....

 

Vasalés helyett mit szóltok a acélhaj, vagy makrofiber adalékhoz?

Téli nap Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96963

 Azért a belmagasság bizonyos  érték felett már tényleg  kellemetlen tud lenni.

 Ilyenek a régi  belvárosi /tágabb belvárosi /  házak földszinti helyiségei.  

 Ezeket amúgy üzleti  megfontolásból építették  általában   4    és 5 m közöttire.  Viszont   az utcai fronton kívűl volt az udvari  és ott lakások voltak. Nos ezek  meglehetősen  hidegek és sötétek voltak. Ráadásként még vizesek is. Néha lefagyott a bentlakók lába. 

 

 Az utca fronton nagy üzletnél jól nézett ki a nagy tér nagy belmagassággal. Ha úgy alakult, akkor viszont galériázták. Raktár, kis műhely stb hasznosítással.

 A galériához az ideális belmagasság a 3.8 és az a feletti.

 Az emeletközi  lakóhelyiségeknél nincs jelentősége a nagy belmagasságnak. Alul felül fűtött tér-

Előzmény: Töck Jenő (96959)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96962

Mint laikus, az alsó fafődém fölött van egy betonfödém esztrich-el kvázi "lezárva" ezért gondoltam, hogy az megfogja a fölfelé jutó párát, ami így károsíthatja az ott lévő fa szerkezetet -

 

irtam előbb. Hát persze, hozzátéve, hogy azért csak nem hül ott le a levegő úgy, hogy ki is csapódjon az a fránya pára.. És akkor miről beszélek? Megyek iszok egy kávét inkább. :))

Előzmény: Cyberslider (96960)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96961
Előzmény: Cyberslider (96960)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96960

Szia! Köszi a hozzászólást! Igen jellemzően mindíg túlvariálom a dolgokat, ilyen vagyok..

 

Hát, annyira nem tetszik a magas belmagasság, mindenki a fűtést emlegeti, hogy akkora teret minek fűteni stb.. Az építész csak javasolta a gipszkarton falat, ami nekem is tetszene sűlyesztett világítással stb. a kellemesebb élettér az én agyszüleményem elnézést érte :)

 

vakolat - nád - deszka - gerenda - deszka és salak lehet úgy  max 30 cm, tehát az a légrés  már nem 50 cm hanem  csak 20 cm -
igen igazad van abszolút kb ez a helyzet.

 

Rá tettek lambériát ! Nyilván ronda volt és ez a megoldás  tetszett  a korábbi tulajoknak Lebontottad... még rondább lett !!

Pontosan :)

 

A bontást egyébként nem csak a máló vakolat miatt találtam ki, hanem a gerendázat tartó-gerendája miatt is. Ez egy 8.6x4.5 méteres szoba, régen két szoba volt, és középen volt egy nagy ajtó - réges régen ez ki lett szedve. Na itt van egy gerenda középen felül, lentebb úgy 2.8m-en tehát lászik értelmeszerűen, és 1-1 további a szoba két szélen (ami tartja) és ezen vannak a fenti fa gerendák megtámasztva előlre-hátra az utcafrontal merőlegesen 4-4 méter ugy kb. Ez okoz egy kis optikai elválasztást a szoba közepén. A fenti vasbeton gerendák viszont keresztbe, az utcafrontal párhuzamosan futnak, és az oldalsó főfalakon vannak megtámasztva - (amit a bontott kis nyíláson láttunk hehe). A lenti régi gerendák elbontásával ez az optikai elválasztás is megszűnne, hiszen kiszedhetőek a tartógerendák.

 

Btw, ez a fránya sárgerenda zavar még, ami a szobavégeken foghatja a gerendákat (elvileg) ; de ha fából volt egy koszorú, jó esetben a másik falon (amire a betongerendák nehezednek) eltávolításra kerülhetett. Igen bontani kell ellenőrizni, hamarosan...! :))

Szóval, hogy mi lesz azzal a gerendával a falban ami esetleg korhadt? Megoldás van rá? Oszlop, vagy mi? Csak kérdezem.. remélem azért nem lesz rá szükség, de ha az ember betol xx milliót, akkor nem akarok úgy gondolni rá, hogy lehet 10 év és megroggyan.

 

"Ha ha nincs takarva, akkor az átjutó pára  ha le is csapódik, hamarosan elpárolog."

Mint laikus, az alsó fafődém fölött van egy betonfödém esztrich-el kvázi "lezárva" ezért gondoltam, hogy az megfogja a fölfelé jutó párát, ami így károsíthatja az ott lévő fa szerkezetet ezért gondolok a párazáró fóliára legalább(?).. Azt már kezdem vágni, hogy szigetelés felesleges, az lesz a határoló falakon bőven.

Előzmény: Téli nap (96957)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96959

""építész szerint pedig logikusan kell az álmenyezet a fűtési költségek ill. kellemesebb élettér miatt."  Gyenge egy építésszel kerültél össze, de erről más is nyilatkozott, nagyjából hasonlóan  !!"

Nálam is 3m a belmagasság, lényegesen kellemesebb így mint ha 2,6-2,7m lenne. Fűtésről csak annyit, hogy kicsit lasabban melegszik be az alja (nem feltűnően) mintha kisebb lenne, de gyakorlatilag nem nagyon kell többet fűteni mint más hasonló alacsonyabb épületnél. A páramentesség pedig azért jó mert támogathatjuk az elektromos gyártókat párologtató vásárlásával. Vagy valami vizes dolog kell a szobába, különben kiszárad az ember orra, torka.

Előzmény: Téli nap (96957)
Téli nap Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96958

  Biztos hogy  fa koszorú van  ? Ha igen akkor meg kell vizsgálni.   Pár fúrás , faminta elemzés és ok. Ha korhadt akkor gáz ! 

 De nagy valószínűséggel jó, mert a fa  100 évig bírja, ha nem kap nedvességet.

 Ha jól emlékszem 84 -ben volt a ráépítés...csak megvizsgálták akkor.

 

 

" a fa befalazva nem szokta jól érezni magát."

 

  Igen így van ha nedves a fal, de ha száraz sok évig el van !

Előzmény: Töck Jenő (96956)
Téli nap Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96957

 Tehát Te mentél bele a dzsungelbe  és érzed, hogy  eltévedtél   !

  , hajj-ajj...

Igen nagyon.

 Kétszintes a ház  , az alsó  és a felső szint is ugyanaz tulajé. Szerencse, majd később , hogy miért.

 

  "belmagasság 3.5 méter körül alakul ami brutál,"  Szemlélet kérdése, de  egyáltalán nem brutál.  A Mo.-i lakások legalább fele  ilyen belmagassággal rendelkezik... főleg a régi építésűek.

 

 A régi födém viszont meg lett hagyva annó (jó kis nádas-salakos cucc, deszkázat) 3 méteren, tehát van 50cm körüli "légüres tér" az emelet alatt - födém felett. A régi födém felett.

 Így már az a 3 m belmagasság nem annyira brutál, sőt mint írtam a 3.5 is gyakori, de hát neked nem tetszik.

 

 Az a régi födém  a   (jó kis nádas-salakos cucc, deszkázat) pontosabban   vakolat - nád - deszka - gerenda - deszka és salak lehet úgy   max 30 cm, tehát az a légrés  már nem 50 cm hanem  csak 20 cm vagy annyi sem. Meg kell mérni... feltárással  !!

 

 "építész szerint pedig logikusan kell az álmenyezet a fűtési költségek ill. kellemesebb élettér miatt."  Gyenge egy építésszel kerültél össze, de erről más is nyilatkozott, nagyjából hasonlóan  !!

 Rá tettek lambériát ! Nyilván ronda volt és ez a megoldás  tetszett  a korábbi tulajoknak

.

 Lebontottad... még rondább lett !!

 

A régi persze maradhatna is, de az egész olyan mint a vaj, szinte omlik, mi fogná a menyezetet? "

 nagy valószínűséggel  csak a mennyezeten lévő nádas vakolat málik.  sajnos ilyenek a régi csak meszes vakolatok. Málik, de ha alá lesz építve egy álmennyezet akkor ott marad ! az álmennyezet tartói lehetőleg a gerendákba és a deszkákba kerüljenek. 

 

 A máló vakolatot egy vakolat erősítővel nem árt kezelni !

 Tehát nem kell oda fólia   !  Az alsó és a felső tér is fűtött lesz, nem fog semmi pára lecsapódni.

 

 

  "A ház teljesen körbe lesz szigetelve, tehát az üres terület oldalán is természetesen lesz kb 13cm "  Na ez az  első pozítiv gondolat bárki találta ki.

   "Az építész a karton fölé párazáró fóliát és kőzetgyapot szigetelést tenne "

 

 Úgy hülyeség ahogy van. Két fűtött tér közé pára záró és hőszigetelés  .. minek  ?

 

 As Mo.-i fafödémes házak.. emeletes házak  födémei majd 100 évet kibírnak  (ha nem áztatják el ), akkor nálad is  ilyen szituáció lesz majd.

 Kivétel ha a felső födém felett lakótér évekig fütetlen, Sok sok éven át  és ráadásul  az ablakokat soha sem nyitják ki.

 

 

  És valami műa szőnyeggel van takarva az egész.

 Ha ha nincs takarva, akkor az átjutó pára  ha le is csapódik, hamarosan elpárolog.

 Lásd a fafödémes házak  legfelső födémeit. Ott is megy a pára ezerrel a padlásra  - lecsapódik , de azon nyomban   a szellős padláson el is párolog.

 

 "Aztán mi van az emelet padlójával: hideg lesz? Gondolom hűvösebb nyilván, bár a szobákban elvileg marad a parketta ha a jóisten is úgy akarja."

 Ha jó a parketta és neked tetszik miért ne maradhatna ?  Milyen hőmérsékletű lesz ? Hát ha lent és fent is  20 fok, akkor annyi a parketta hőmérséklete is.

 Ettől függetlenül statikussal nem árt megvizsgáltatni az alsó  fafödém állapotát.. ha jó maradhat ! Az álmennyezettel el takarni a ronda mennyezetet  és folytatni a felújítás  36 tételét.

 

Nem kell bemenni a pára technika dzsungelébe.

 

 Amúgy a pára hasznos - a haszontalan a víz, ha  lecsapódik és valahol felgyülemlik.

 Lesz egy egy dupla födémes  házad.  Fent  olyan házibulikat lehet tartani , hogy reng a világ tőle, alul pedig alszanak.

 

  Privát  vélemény  !

Előzmény: Cyberslider (96945)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96956

"Hogy a fa koszorúval mi van a falban, azt nem tudom."

 

Pedig jó lenne tudni. Lehet, hogy kirohadt a nagyja, a fa befalazva nem szokta jól érezni magát. De erről kérdezd sr1-t, fához Ő ért a legjobban az itt előfordulók közül.

Előzmény: Cyberslider (96951)
Téli nap Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96955

  Szóltak már hogy rosszul tudod, de inkább megsértődtél.

 

 

  "a párazáró azért kell, hogy ott csapódjon le a pára"

 

 Nem azért, hanem , hogy ne menjen tovább hidegebb részek felé.

 

 Az persze egy más kérdés , hogy megvalósíthatatlan,   ezer luk lesz a fólián, tehát olyan mint ha ott sem lenne.

 De nem a fóliával van a baj, hanem a koncepció ami hibás !! na majd kielemezem... sr védelmében is.

 

Előzmény: Törölt nick (96947)
Téli nap Creative Commons License 2020.10.04 0 0 96954

 

 

 "de már szerintem túlbonyolítom a  dolgokat..."

 

 

 

 Valahogy  így !  

Előzmény: Cyberslider (96945)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.03 -1 1 96953

valószínűbb, hogy te tudod rosszul nagyarc.

Előzmény: sr1 (96950)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96952

 

Erről van szó pontosítva a rajzot. Komplett megbontva még nincs. Csak a lambéria került le róla, meg csináltam egy lyukat amin megnéztük, hogy kb mi, vagy ki van bent.

Előzmény: Cyberslider (96951)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96951

Szia, köszönöm a tanácsaid. Annyira még mindig nem vágom, dehát egész más a szakmám, meg nem is nekem kéne érteni hozzá ugye, de amikor az ember annyi mindent olvas, hogy lett elrontva ez-az, akkor próbál utánna járni, aztán rájön, hogy ez lehetetlen megfelelő szaktudás nélkül.

 

A ház 84 körül lett emelet ráépítéses. A salakos födém szerintem spórolásból maradt úgy ahogy, szépen be lett lambériázva az akkori divatnak megfelelően. Én azt sem tudtam eddig, mi fán terem ott fent a plafon. :)

Az emelet viszont magasabbra került, amikor megbontottam kis részen a plafont, akkor derült ki számomra, (meg mérések alapján már kb tudtam) hogy van egy 50cm légrés is. Felülre bevilágítva látom a vasbeton gerendákat, valamint a béléstesteket, tehát felül van új vasbeton gerenda. Magyarul a "használatban lévő födém" az beton födém béléstestekkel. Bocsánat a megfogalmazásért :)) Tehát az alatta lévő "benthagyott" régi födém kvázi szükségtelen lenne, ráadásul elég zakkant mivel a lambéria már lekerült, ezért kellene az álmenyezet. Hogy a fa koszorúval mi van a falban, azt nem tudom. Akkor ez most para?

Előzmény: sr1 (96949)
sr1 Creative Commons License 2020.10.03 -4 0 96950

Ha nem szóltál volna bele, okos maradtál volna....

Annyi hülyeséget látok leírva ebbe a fórumba, hogy hihetetlen, állítsátok le magatokat, nem lehet mindenhez érteni. 

 

Itt van egy élő példa, hogy egy tanult építésznek halvány gőze sincs az épületfizikáról, pedig a gimiben és az egyetemen is tantárgy. Csak végigpiálta az iskolákat, mert most az a trendy. 

Lassan oda jutunk, hogy akinek a tanult szakmája, az is rossz tanácsokat ad és pénzt is kér érte. 

 

  

 

Előzmény: Törölt nick (96947)
sr1 Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96949

A párazárás a meleg és nedves levegőből, a hidegebb felületre kicsapodó vízpára miatt szükséges. Ha a hőszigetels felett van egy hideg felület (fűtetlen), akkor nyilvánvaló, hogy a 

valamennyi pára a meleg levegőből átjut a szigetelésen és kicsapódik a hideg felületen, így elvileg  nedves lesz a hőszigetelés, ami rontja a szigetelő képességét. 

Erre léteznek számítások is, pl 30cm vastag kőzetgyapotton nagyon nehezen alakúl ki a harmatpont, vagyis nagyon hosszú ideig kell nagy hőmérséklet (30-40 fok)  különbség legyen a külső és a belső tér között. Ebben az esetben nem érdemes párazárni.  

 

 

Nem értem az építész logikáját.

A következő a jelenség kéne végiggondolni: két meleg test közé betólsz egy hideg lapot. Milyen esetben nem jelentkezik hőátbocsájtás a lapon keresztűl?

Akkor, ha a két meleg test hőmérséklete töletesen azonos (ami a termodinamika II főtételének ellentmond) és a hideg lap

ideális szigetelő, ami nem létezik a valóságban. Szóval Neked a fűttött légtered a földszint, az emelet és a födém.  

 

Az kell megoldani, hogy a födém vízszintes irányban ne legyen hőhidas (pl. a monolit födém esetén a koszorú le kell szigetelni kivülről), ezt a a homlokzatokat szigetelésével oldhatod meg. 

De egy salakojak töltött, derendás födém nem hőhidas föltétlenül hőhidas kifele, ez attól függ, hogy mire van feltámasztva a födém. 

 

Azaz nincs értelme az állmennyezetnek, csak abban az esetben kell párazárni és hőszigetelni, ha megtörténik az, hogy a téli időszakban nem fűtöd a felső szintet nagyon hosszú ideig.

 

De ha felújítás, akkor ki kéne bontani a földszint feletti födém rétegrendjét, megvizsgálni a gerendák bekötését a falakba, mert ha egy ideig nem volt fűtve a ház, akkor ott nagy bajok lehetnek, aztán jön az igazi hajj-ajj...

merthogy a födém egy fa koszorúra van felfektetve, ami be van falazva és ha sokáig nem volt fűtve a ház, akkor az el van korhadva.

Meg az is tönkreteheti a fa födémet, ha egy párazáró réteggel fedik le az emeletet (pl. laminált padló) és nincs rendes fűtés az emeleten.

  

 

 

 

 

Előzmény: Cyberslider (96945)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96948

Köszi, igen, ebben biztos voltam, ott meg kell állítani. Egy hűtükrös párazáró fólia a gipszkarton és profilváz fölé közvetlenül.

Újabb probléma: a sűlyeszthető spot lámpákat hogyan szokás beépíteni, hogy ne sérüljön ez a párazáró réteg?

 

A gyapotban vagyok tanácstalan, mert szerintem felesleges, hiszen a karton megfogja az áramlást, a meleg meg nem vész el. De passz... nem értek hozzá. :(

Előzmény: Törölt nick (96947)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96947

a párazáró azért kell, hogy ott csapódjon le a pára és ne a födémen szóval hiába lakod te a fölső szintet ha a födém kirohad. a gyapot már más kérdés. de a párazáró mindenképp kell.

Előzmény: Cyberslider (96945)
hantorish Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96946

Sziasztok, 

 

2015. novemberében kezdtük el téglaépítésű házunk építését, amit 2016 nyarán fejeztünk be. Most 2021-ben ismét belefognánk és szeretném kikérni a véleményetek, hogy milyen négyzetméteráron lehetne most ugyanezt a házat kihozni....

 

Amikor mi építettünk, a generálkivitelezők a sima standard házaikat itt Kecskeméten 260.000 HUF/nm áron kínálták, gyakorlatilag ez volt az indulóár. Ez most 380.000 HUF/nm ugyanitt, ugynezeknél a kivitelezőknél. (Ez a 2016. októberben érvényes energetikai tanúsítvány szerint CC házra volt elegendő). 

 

Én akkor a házamat úgy, hogy mindent én intéztem 195.000 HUF/nm áron hoztam ki. (30-as téglaház, 15 cm-es szigeteléssel, betonfödémmel, egyszerű kombikazános padlófűtéses rendszerrel, 6-8.000 HUF/nm árú burkolatokkal, színes műanyagnyílászárókkal, egyedi fa beltéri ajtókkal stb. Mindenből igyekeztünk jó ár/érték arányt venni, magasabb színvonalat hoztunk össze jóval, mint egy alap generálos ház, nem eladásra lett elkészíte, azóta semmilyen kivitelezési, vagy minőségi probléma nem jött elő, mindennel maximálisan elégedettek vagyunk).

A lényeg, hogy jóval a standard gerálos ár alatt meg tudtuk oldani saját magunk által szervezve mindent. 

 

A nagy kérdésem az lenne, hogy legalább ekkora különbséggel szerintetek most is lehet-e számolni, vagy már saját magunk által szervezett építkezésnél is kalkulálni kell ezzel a közel 400.000 HUF/nm árral és nem lehet ennyit spórolni?

 

Köszi előre is.

Cyberslider Creative Commons License 2020.10.03 0 0 96945

Sziasztok!

Kezdődik a felújítás, hajj-ajj...

Kétszintes ház, és esetemben a földszinti belmagasság 3.5 méter körül alakul ami brutál, a régi födém viszont meg lett hagyva annó (jó kis nádas-salakos cucc, deszkázat) 3 méteren, tehát van 50cm körüli "légüres tér" az emelet alatt - födém felett.

Gipszkarton álmenyezetet szeretnék kb. 2.7-2.8 méteren. Kecsegtető ugyan a szép belmagasság, de ez sajnos nem egy kastély, az építész szerint pedig logikusan kell az álmenyezet a fűtési költségek ill. kellemesebb élettér miatt. Ezt mondjuk aláírom. A régi persze maradhatna is, de az egész olyan mint a vaj, szinte omlik, mi fogná a menyezetet? Méretek vannak - 8x4m nappali stb., így elvileg ezt le kellene bontani az a korrekt eljárás, aztán függesztékekkel lehet kialakítani az álmenyezetet (igaz a salak nagy súlyáról és a hőtartási képességéről is olvastam ez alapján még akár marahatna is, jó hűvös van lent nyáron) :) de már szerintem túlbonyolítom a dolgokat... szóval itt jön a kérdés ami számomra nem tiszta:

 

Az építész a karton fölé párazáró fóliát és kőzetgyapot szigetelést tenne. Kérdésem: szükség van erre? Mivel a ház ugye két szint, amiből a második szint is az enyém ergo nem kell feltétlen megfogni a melegebb levegőt, amit a karton maga amúgy is visszafordít hiszen a felszálló levegő útját álja. A ház teljesen körbe lesz szigetelve, tehát az üres terület oldalán is természetesen lesz kb 13cm grafitos szigetelés. Gondolkozik a laikus - én: belső oldali szigetelés minek, olvasom, hogy az nemjóó. Mennyire marad hűvösebb a légrés? Oké, hogy szigetelt körbe, de akkor is, csak hűvösebb lesz ott. Mégis bejut vhol a pára, penész, stb? Jáj. Aztán mi van az emelet padlójával: hideg lesz? Gondolom hűvösebb nyilván, bár a szobákban elvileg marad a parketta ha a jóisten is úgy akarja. Nade akkor is azok a beton elemek átmelegednek? Ha lassan is talán igen(?). Illetve, ha nem teszem be: a karton maga elég a lenti kellemes klíma biztosításához? + spórolok némi anyag és munka költséget.

 

Ilyenekről nem találtam infót, mindenhol csak a felső padlástér alatti szigetelést emlegetik, ahová természetesen logikus, h kell jó vastag szigetelés, de ez nálam nem ott van, emeleten meg rakatok ez logikus. Energetikus haverom meg nincs. Sajnos. Kiváncsi vagyok a véleményetekre.

 

Törölt nick Creative Commons License 2020.10.02 0 1 96944

Hali! 

A következő lenne a problémám. adott a 230nm2-es ház benne 3 iker lakással. A tetőtér beépítésre fog kerülni viszont a tervező állószékes fedélszéket készített a tervrajzba. Na most ez annyira elveszi a helyet, hogy élhetetlen lesz a tetőtér. esetleg torokgerendás vagy barmi egyéb megoldás kivitelezhető lenne?

A másik kérdés. az utcafrontra merőleges a ház. hosszanti irányba nettó 25m szélességre nettó 8,5m és a kötőgerendák úgy vannak a tervrajzon, hogy merőlegesek az utcafrontra tehát párhuzamosak a gerincre. Sehol nem láttam még ilyen megoldást.. Alapból párhuzamos lett volna az utcafrontra és merőleges a gerincre mint minden nyeregtetős háznál viszont minden egyes lakásban van egy nagyobb tér ami kb 7m hosszú és statikailag nem lehet hosszabb a gerenda 5,4m-nél(vetemedés stb..) erre megoldás lehet ha az említett szobába középre egy tartó oszlopot helyezek ami egy gerendát tartana középről és a gerendának a két szélét még fogná két teherhordó is. amire ráfeküdnének később a kötőgerendák?

A tervrajzot formátuma miatt nem tudom csatolni de csatoltan küldök saját képet, hogy-hogy gondolom.

Törölt nick Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96943

"Még ravaszabb kivitelező  már a tető bontása után is előállhat ezzel azzal... ázik az alsó rész az csak a te bajod."

 

alapvetően az ilyeneket nagyon szeretném kontrol alatt tartani. Én csak akkor fizetnék. ha valami részmunka készen van. Bár az jó kérdés, hogy mivel itt a tető bontás és felépítés között azért van jelentős idő és nem biztos, hogy mondhatok olyat, hogy csak akkor fizetek, ha már kész a tető és nem ázik be a ház, hiszen, akkor már kb készen van minden :)

Előzmény: Ofenbau (96940)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96942

" Korábban írtad , hogy a meglévő tetőt lebontanád  és egy olyan szerkezetű új tetőt építettnél,  ami alkalmas a tető tér beépítésre."

 

a meglévő tetőt mindenképpen le kell bontani vagy teljesen módosítani, mert alacsony. A tetőtérben most kb 1.8 méter magasan vannak vízszintes gerendák, amelyek összetartják a tetőt (ha amatőr módon írtam, bocs :-) )

Előzmény: Ofenbau (96940)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96941

kösz a tanácsot, hasznos volt, de a többieké is. Igen, tök amatőr vagyok építkezés témában

 

beszéltem az önkorival. A mi telkünkön 4.5 méter a max építménymagasság. Még utána kell néznem, mit jelent pontosan az "építménymagasság", az önkoris szerint (elég korrekt volt) kb az ereszcsatorna szintjét (közelítőleg, de mondta, hogy nem pontosan de majd nézzek utána). Azt mondta, hogy a tetőtér beépítés ebbe belefér. Kaptam térképet is a telek besorolásával. Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy a szomszédban, akkor hogy lehet egy emeletes ház nem lapos tetővel, mert a két szint tuti több, mint a 4.5 méter (és nem lejtős terület). Lehet, hogy akkor még más volt a szabályozás vajon? Bár nekem az mindegy.

 

na szóval emiatt a 4.5 méter miatt a lapos vagy kis lejtésű tető szerintem nem fog játszani. Ahogy nézegettem az építési szabályzatot (de még kező vagyok), benne van, hogy a térdfal max 1.2 méter lehet.

 

Ahogy gondolkoztam, a legfelső lépésem egy statikus, hogy rá lehet-e építeni a térdfalat a tetőre, meg a feljárót a felső szintre meg lehet-e úgy építeni, ahogy szeretnénk. A fal egyébként kb 30-as tégla és fent most is van koszorú.

Előzmény: Ofenbau (96940)
Ofenbau Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96940

 Ahogy látom tényleg  még eléggé  tanácstalan vagy az építkezés területén.

 

 Először is  tisztázd magadban, hogy mit akarsz.

 A tető tér beépítés és a ráépítés azért nem teljesen azonos.

 

 Korábban írtad , hogy a meglévő tetőt lebontanád  és egy olyan szerkezetű új tetőt építettnél,  ami alkalmas a tető tér beépítésre.

 Ez az egyik út. A másik szintén lebontani a meglévő tetőt  rá egy  újabb szint,  majd lapos tetővel, vagy nagyon alacsony szögű  , de magas tetővel  lefedni.

 Csak választás kérdése  és az , hogy a helyi előírásoknak megfeleljen.

 

 De végül is te döntesz.

 

 Tehát az első lépés a tervetetés.

 

 Jó ha a tervező csinál egy költségvetést, sőt az a jó ha azt be is árazza.

 Tehát van egy  terved, van egy árazatlan és egy árazott költségvetésed. Az árazott csak a tied  és a neve a jövőben költségbecslés lesz, aszerint  funkciónál.

 

 Nos indulhat a munka. Kezdődik a bontással.

 

 Ez a költségvetésed  1 . tétele.

 Ha a tervező  700 eft -t vett fel és a kivitelező  650 -et ajánlott, mázlis vagy . De lehet ő az elszállítást  és a lerakás költségét elsumákolta.   Tehát   a 700     plusz minusz  20  % elmegy   pl. 950 eft i-g. Ha  az ajánlat  1,2 milla, akkor vagy a tervező tájékozatlan, vagy  a bontást végző túl mohó.

 De túl vagy az első lépésen a bontáson. ha megegyeztél.

 Jön a térdfal építés és a kiegészítő koszorúk. Erre a  becslési költségvetésben  kettőmilla van kiírva . Ha   1,8  vagy  2,5 milla,  mehetsz tovább, ha  pl. 3, 4 milla csak elgondolkodsz , hogy ki a hülye.  A tervező, vagy a mohó ajánlat tévő.

 Megegyezel mondjuk 2,4 ben és mehetsz tovább. Ha nem tudsz megegyezni keresel más kivitelezőt... vesztesz  2 - 3 hónapot.

 

 

 Jön a tető kiképzése  , altételei  ácsmunka,  tető lécezés, bádogos szerkezetek  és héjalás.

 Ha  tervező az un. költség becslésbe  4 milla  és az ajánlat   4,4   körüli elfogadod és megcsináltatod..

 És ez így megy    az 52. tételig.

 Előnye :  van egy költség becslésed,  ha valamelyik tétel nagyon eltér,   egyedileg vizsgálod.

 Ja  becsült végösszeg 26 milla a beárazott költségvetés  szerint. Az lehet szerencsés esetben   24 , de lehet 28 milla is.

 Tehát az előny , hogy a kirívó  aránytalanságokat  kiszűrheted. A hátrány hogy neked kell mindenkit felhajtani, megegyezni.

 

 A másik út  a fővállalkozónak való kiadás.  Erre is rákaphatnak, de azért nagyon megjárhatják. Nem írtad  hány nm, de legyen   7 x 9  azaz 63 nm.

Jön a vállalkozó  megajánl neked egy  400 eft /nm árat. Csak hogy egyszerűbb legyen a számítás .  25,5 millió.

Az  még vonzó is lehet az elején.. Még egybe is esik a korábbi   saccolt /becsült /  24- 26 millával.

 

 Csakhogy az ügyes vállalkozó  úgy  viszi a munkát, hogy az elején túláraz, majd a felénél kiderül, hogy a hátra lévő tételek nem jönnek ki annyiból. Tehát úgy  10 millánál ilyen olyan kifogásokkal emeli a hátra lévő tételek árát. Ok  ezernyi. Építőanyag ár emelkedése, munkaerő hiány,  rossz terv stb.

 Ha nem mész bele, lelép. Jön a következő. Leócsárolja az elődje munkáját,  a hátralévőket a saját árképzése alapján alakítja. A vég összeg lehet akár 38 milla is.

 A döntés a tied !

 Még ravaszabb kivitelező  már a tető bontása után is előállhat ezzel azzal... ázik az alsó rész az csak a te bajod.

 Sok sikert csapjál bele !!

Előzmény: Törölt nick (96925)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96939

Személyautók? Azoknak ez bőven jó. De lehetne csinálni viacolorból a padlót és vb. sáv vagy pilléralapot. Ha nem fontos a hőszigetelés alulról. 

Előzmény: YUR1LW (96938)
YUR1LW Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96938

A terhelés 2 db autó lesz az első részben, a hátsó meg egy üvegház lesz, vagy az is garázs. Vegyük úgy, hogy a 10x6 méteres lemezalapon 4 db autó fog állni.

A betonacél hálót azért írtam, mert könnyű vele bánni. Ha sűrűbb kell, akkor az lesz. Az épületet is hozzá kell dübelezni az alaphoz, szóval gyenge nem lehet. 

A tömörítéssel egyetértek, azért is írtam a zuzalékot, és a szigorú vibrátorozást.

Előzmény: Töck Jenő (96931)
Ofenbau Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96937

 

 

 Így igaz !!

Előzmény: Töck Jenő (96934)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96936

Nem. A tervező a minél jobb tervben, a kivitelező a minél olcsóbb megvalósításban érdekelt. Ha egy cég akkor ez nem szokott sikerülni.

Előzmény: Törölt nick (96935)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96935

Miért? esetleg rugalmasan értelmezik a terveket?

Előzmény: Töck Jenő (96934)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96934

Ha a tervező és a kivitelező egy cég az nagyon nem szerencsés.

Előzmény: Törölt nick (96925)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96933

"egy műszaki ellenőrt kell majd keresnem, aki külön van fizetve általam és az én érdekeimet képviseli. Remélem, nem vagyok túl naiv :-)"

 

Bízzál benne.

Ahogy Cromwell mondta: Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!

Előzmény: Törölt nick (96925)
Ofenbau Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96932

 Voltak valamikor az un. építési  1x1 népszerű kiadványok. Azokat érdemes beszerezni. Abból ugyan a szakmákat nem tanulod meg, de arra jó, hogy képben legyél, hogy  mit is készítenek.

Előzmény: Törölt nick (96925)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96931

Mi lesz a terhelés?

Az átm. 8/150/150-es betonacél-háló az azóta érvényét vesztett MSz szerint még a minimális vasalás szintjét sem éri el. Az 6cm2/m volt legalább. A gyakorlati tapasztalat azonban az, hogy ha a beton alatti aljzat tisztességesen tömörítve van akkor ennyi bőven elég személyautóhoz (vagy ahhoz hasonlóhoz). Ha tisztességesen tömörítve van!

Előzmény: YUR1LW (96930)
YUR1LW Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96930

Köszönöm a segítséget, jobban belegondolva mást is akarok majd betonozni, így mindenképpen két mixert kell hívnom, akkor meg már teljesen mindegy.

 

lemezalappal kapcsolatosan 20 cm andezit alap, és 20 cm C16/20 megfelelő koncepció lehet? Vasalásnak 8*15*15 betonhálót gondoltam, egyet alulra, egyet felülre.

 

Mi a véleményed erről? 

Előzmény: Töck Jenő (96922)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96929

Szia, köszi, értem :) Egybe van az egész, szabályos téglalap.

A parkettás is mondta a dilatációt h 8 méter felett, szóval igen, biztosan ez a jó.. Kérdés nálam ez a +60cm mit befolyásol. Nem lesz fűtött a padló.

Előzmény: C20NE (96927)
C20NE Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96928

Jézusom! Higgy!

 

Elnézést a helyesírásért!

Előzmény: C20NE (96927)
C20NE Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96927

A MAPEI-nek higyj!

 

Beltérben azt a két szabályt alkalmazva, hogy 8 méter lehet a mezők leghosszabb oldala, és az oldalarányok max. 1:2 lehetnek, láthatjuk, hogy 30-32 m2 (8*4) lehet a maximális mező méret.

 

A Te esetedben ha nincsenek beugrások, szögletek hanem egy szabályos téglalap akkor egybe hagynám, ha nem szabályos akkor félbe venném ott ahol valami beugrás vagy iránytörés van.

Előzmény: Cyberslider (96926)
Cyberslider Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96926

Hali! Esztrich aljzat dilatációs hézagának szükségességét kérdezném, mert ellentétes infókat olvasok. Valahol azt írják, 20m felett kell, máshol meg azt, hogy 8 méter lehet a mező hossza maximálisan. A nappalim 8.6m (8.6m x 4.5m ) . Most akkor mivan?

 

https://www.csaladihaztervezes.hu/cikkek/420-az-esztrich-dilatacioi

vs.

https://www.mapei.com/hu/hu/kepzes-es-muszaki-segitsegnyujtas/mapei-blog/reszletek/mapei-blog/2018/10/03/hogyan-keruelheti-el-az-esztrich-hibakat--es-hogyan-javithatja-azokat-

 

Törölt nick Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96925

Sziasztok!

 

Úgy tűnik, hogy a pár hozzászólással lentebb említett tetőtér beépítés realizálódik, egyelőre keresem a tervezőt, kivitelezőt. Mivel életemben eddig soha nem építkeztem, arra gondoltam, hogy jó lenne valami gyorstalpaló, ahol kiokosodhatok, hogy mit hogy érdemes csinálni, mikre kell figyelni. :-) Van ilyen? :-)

 

 

Egyelőre ott tartunk, hogy az önkorit megkérdeztem, engedélyköteles a ráépítés, megmondták az övezeti besorolást meg a métereket, amiket be kell tartanom. Arra gondoltam, hogy keresek 1 céget, aki egyszemélyben elintéz nekem mindent (tervezés, egedélyeztetés, építés stb), nehogy az legyen, hogy egymásra mutogatnak a külöböző felek. Amire gondoltam még, hogy egy műszaki ellenőrt kell majd keresnem, aki külön van fizetve általam és az én érdekeimet képviseli. Remélem, nem vagyok túl naiv :-)

Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96924

Ha két ütemben készül az alapozás akkor a felmenő szerkezetben is várható repedés. Az ritka, hogy nincs magasságkülönbség a két ütem között. Végül is egy terhelés hatására már megsüllyedt, beállt szerkezethez kell csatlakozni. Az új az majd várhatóan fog süllyedni a terhelés hatására. 

Előzmény: C20NE (96923)
C20NE Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96923

Szia,

 

a lehet-re nem tudok válaszolni, viszont rendesen bevasalva láttam már külön csinálni és bár elrepedt de tökéletesen együtt mozgott, nem alakult ki a repedés két oldalán szintkülönbség.

Előzmény: YUR1LW (96921)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96922

Egyszerre előnyösebb.

Előzmény: YUR1LW (96921)
YUR1LW Creative Commons License 2020.10.02 0 0 96921

Sziasztok!

 

Statikus kollégák segítségét kérném:

 

Szeretnék építeni egy bruttó 5,9x5,9 méter alapterületű garázst, mely könnyűszerkezetes felépítésű lenne (5x15 pallók), magas tetős (35 fok - övezeti előírás) kialakítással. Később közvetlenül e mögé épülne, egy 4x5,9 méter alapterületű bővítmény is, azonos szerkezettel, kialakítással. A két épület alá lemezalapot képzeltem el: 20 cm andezit vibrátorozva, rá 20 cm beton (C16/20), dupla betonhálóval. 

 

A két épület össze lenne kapcsolva egymással (falak, tető).

 

Kérdésem az alapozással kapcsolatos: Lehet-e a két épület lemezalapját külön készíteni (lépcsős kialakítás a csatlakozó végnél), vagy csak egyben?

 

 

Köszönöm a segítséget!

 

General Specific Creative Commons License 2020.10.01 0 0 96920

Az is számít, hogy külterület (zártkert) vagy belterület, illetve hogy lakóház vagy nyaraló (esetleg úgymond "gazdasági épület").

Sokan nem tudják, hogy az utóbbi évek 300 m2-nél kisebb épületekhez kapcsolódó jelentős könnyítései a külterületi nem lakó ingatlanok esetében nem alkalmazhatók.

Előzmény: Törölt nick (96909)
QQ Creative Commons License 2020.09.29 0 0 96919

A foketusz ugyfsz allitja azt higoy nem lehet csak ugy lecserelni hanem aramlastani mernoki hokuszpokusz utan csak szabvanyos megoldas jo ami tanusitva van. Erre adott egy mernokot aki tervez kivitelez mindent, aki azt mondta, hogy ez mar nem jo es csak hegesztett 1mmes alucso jo es akkor mar cseréljünk le mindent hogy nehogy abba kossenek bele mikor ujra ellenorzik.

Hova lehetne fordulni hogy megtudjam az igazat?

Előzmény: Téli nap (96918)
Téli nap Creative Commons License 2020.09.29 0 0 96918

 Elvileg jó ! 

Persze lehet a kéményseprő mást állít.

 A létesítéskor érvényes előírásokat kell figyelembe venni

Előzmény: QQ (96917)
QQ Creative Commons License 2020.09.29 0 0 96917

Most akkor jo ket nyilt egesteru gazmelegitohoz vagy nem a korcolt ami a foton van?

Előzmény: Téli nap (96916)
Téli nap Creative Commons License 2020.09.29 0 0 96916

"Ami most van osszenyomkodott vagy hogy hivjak mar nem szabvanyos."  vékony lemezek kötésére az un. korckötéses -  hajlítás átlapolás egy régi technológia. Aki olyant állít , hogy nem szabványos,   az nem ismeri a szabványokat.

 Tény viszont , hogy nyomás alatt lévő füstcsöveknél nem alkalmazható.

 A tüzelő berendezések lehetnek szívottak és lehetnek túlnyomásosasak. Nos ide biztos nem alkalmazható.

A falvastagság pedig a tüzelőberendezés  teljesítményétől függ.

Előzmény: QQ (96915)
QQ Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96915

kemeny ugy.

Elso gondolatom nekem is a megveszem es berakom volt.

foketusz ellenorzesen van egy hibakod. Osszekotocsovon nincs tisztitonyilas.

mernokkel aramlastanilag meg kell terveztetni milyen csovet rakhatunk fel. az osszes csovet cserelni kell 1mm es hegesztett csore. Ami most van osszenyomkodott vagy hogy hivjak mar nem szabvanyos.

addig nem veszik at. Lakaseladas miatt a vevo ragaszkodik a szabvanyos atadashoz mikor meglatta a hibakodot. Csak lesokkolt az osszeg. De akkor ez van ahogy olvasom

Előzmény: Domi-V63-138 (96872)
sr1 Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96914

Nem írtad mi a cél, de gondold végig, hogyha feszerelsz 20cm szigetelést, plusz min 5-7 cm gipszkartont a vázzal együtt, plusz a födém új rétegrendje, akkor mi marad abból a 7 méterből és a 3.5-es magasságból? és hogy szerkesztessz egy lépcsőt, hogy ne verd bele a fejedet a tetőbe, amikor felértél. Meg azt is, ha befér egy 90x210-es ajtó.

Le kell rajzolni méretarányosan a gerincmagasságot, a térdfalat és a tető belső és a födém rétegrendjét . 

 

Ha nem számít az ereszmagasság, akkor két és fél méteres térdfalat készitenék és rá egy korcolt lemezzel fedett lapos konytolt nyeregtetőt. A térdfalra vágnék ablakokat. 

Akkor be tudsz építeni egy lépcsőt, ami a tető egyik oldalán ér fel a tetőtérbe.    

Ez 100%, hogy engedélyköteles, de legalább egy élhető  lakótér lesz a befektetés eredménye. 

 

 

  

Előzmény: Törölt nick (96913)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96913

ok, értem. Nálam kevés lenne a tető hajlásszögének megváltoztatása a gerinc magasságának változtatása nélkül (de azért gondolozom még egy sort).

 

A ház szélessége 7 méter. Ezen van egy nyeregtető, ami 45 fokos. Vagyis a tető csúcsának magassága a gerendától kb 3.5 méter.

 

Végül is, ha erre rájön még fél méter belül (szigetelés, gerenda stb), akkor is maradhat 3 méter. Elgondolkoztató, mert végül is van más megoldás is. Bár kétséges, hogy jól néz-e ki

 

 

Ez az eredeti állapot:

 

 

 

Ez a térdfal magasság emelés opció, ezzel változik a gerinc is, utánanézek az önkorinál, hogy ez engedély köteles-e:

Ez meg egy másik, itt nem változna a gerinc magasság, viszont kérdéses a kinézet:

 

 

Előzmény: Törölt nick (96911)
Cs_ Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96912

Változhat a homlokzatmagasság, a gerincmagasság, az építménymagasság is. Mindhárom magasság lényeges lehet, hogy megfelel-e a helyi előírásoknak. A HÉSZ-ben foglaltak szerint lehet játszani a térdfal, tetőhajlásszög, gerincmagassággal, stb.

Előzmény: Törölt nick (96911)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96911

Úgy érti: ha megemeled a falat, de a gerincet nem, akkor nem változik a magasság.

Előzmény: Törölt nick (96910)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96910

a tető hajlásszög változtatás kevés sajnos,  A térdfal magasságát változtatni kell (a jelenlegi 0-ról kb 1 méterre). Tehát, ami változni fog:

 

 

  • a jelenlegi pala tető helyett cserép lesz
  • a jelenlegi 0 térdfal magasság helyett kb 1 méter lesz (a jelenlegi koszorúra ráraknak kb 1 métert plusz egy új koszorút)
  • a ház magassága változni fog (kb 1 méterrel a tető feljebb kerül, nyilván a homlokzatot is feljebb kell építeni ehhez)
Előzmény: Téli nap (96908)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96909

kösz, akkor ha jól értem ez az önkormányzat és ezek szerint ez helyileg változó lehet

Előzmény: Töck Jenő (96906)
Téli nap Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96908

Helló   !

Vedd azért figyelembe azt is , hogy  a gerinc magasságra van e előírás. Ha csak arra , akkor megoldható úgy is , hogy az  marad  viszont a tető hajlásszöge lesz kisebb.  tehát lehet előírás magára a gerincre és lehet  a párkány magasságra is.

 Habár ez ügyes kialakítással   takarható.

 Tehát mint írták utána kell járni.

 Gondolom ,hogy a falazaton a térdfal építésére gondoltál.

Előzmény: Törölt nick (96904)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96907

"Mosdóinkat dolomit alapú keverékből (ún. öntött műmárványból), vagy kerámiából készítjük. "

 

Az öntött műmárvány az magyarul kompozit beton. Azaz műgyanta és valami kőpor.

Innentől csak az a kérdés, hogy milyen vastag, és van-e benne hab mag.

 

Az eredeti képen tuti hogy egy akril mosdó van. 

Előzmény: PiIstv (96905)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96906

Az építmény magassága változik. Ez eddig engedélyköteles volt. Meg kell kérdezni a helyi építési hatóságot.

Előzmény: Törölt nick (96904)
PiIstv Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96905

Műanyagból készült mosdót a RAVAK nem forgalmaz, tudtommal :) 

Előzmény: AmazingGecko (96900)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.28 0 0 96904

Sziasztok!

 

Egy tetőt szeretnénk elbontani, a falazatot kb 1 méterrel megemelni (koszorú stb) és a tetőt újraépíteni. Azt szeretném megkérdezni, hogy az ilyenre szükséges-e bármilyen engedély? Nekem azt mondták, hogy ha csak a tető elbontás, újraépítés lenne, akkor biztosan nem, de így, hogy a falazatot is megemelnénk, akkor lehetséges, hogy kell

AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96903

Hát nagyon szép dizánjos volt, avokádó formájú.

Előzmény: halaloszto (96902)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96902

a műanyag nem azért műanyag hogy olcsó legyen, hanem hogy dizájnos.

 

(amúgy valójában hogy olcsó legyen. a rendes fajansz cucchoz egy csomó drága sablon meg minden kell, ezért nem lehet egyszerre 50 félét gyártani belőle, egy új modell komoly beruházás gyártószerszámokba. az akrilhoz van egy formájuk habból és gyantából, ami 20 kiló. elfér 50 féle a polcon, ha kell valamilyen, leveszik, és csinálnak belőle egy tucattal. és hetente faraghat a dizájner újfajtát)

 

 

Előzmény: AmazingGecko (96900)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96901

pont így gondoltam, és pont így csináltam. nem bántam meg.

 

de írta, hogy van ahol 1cm kell, van ahol 4 cm kell. szóval a 7 zsák és a háromszorosa között bármannyi anyag kellhet. nem gond, mert úgysem lehet egyszerre vastagot önteni.

 

csak persze nem mindegy hogy egy huszas lesz vagy hatvanezer. meg ha nincs kocsi, akkor szívás apránként hordani az anyagot.

Előzmény: Házas Ember (96898)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96900

Nekem egy Ravak márkájú mosdókagylóm volt, az is hasonló műanyagból készült. Pedig nem volt olcsó, újonnan majdnem 40 ezer.

Előzmény: halaloszto (96899)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96899

Ez egy műanyag mosdó? Mert akkor kuka.

Előzmény: ibax (96897)
Házas Ember Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96898

Pedig hidd el, hogy egy önterülő estrich réteggel történő kiegyenlítés lenne a legolcsóbb és legegyszerűbb módszer. Kell hozzá kb. negyed köbméter jó minőségű estrich. Kell (némi ráhagyással) 7 zsák 3000 eFt/zsák árú önterülő esztrich (pl. a 40 kg-os LB-Knauf FE50), tehát 21 eFt-ból megvan a kiegyenlítés.

 

A zsákos anyagot te is be tudod keverni otthon, a kiöntés sem egy mérnöktanári diplomát igénylő dolog. Ha el nem tolod, akkor ez teljesen kiterül magától, erre mehet egy 4 mm vastag habalátét és mehet rá a laminált padló. Ha elsőre nem sikerülni sík felületet csinálni, akkor sincs gond, egy kis padloponnal ki tudod szépen egyenlíteni.

 

Ha az OSB-s verzióban gondolkodsz, akkor csak a szükséges 14 nm OSB lap lesz minimum 30 eFt, az alálécezés is belekerül jópár ezer Ft-ba és elég nagy szívás lesz vízszintes felületet kialakítani a lécekkel.

Előzmény: mikober88 (96892)
ibax Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96897

Sziasztok,

 

Mosdónk takarítása közben egy furcsa hiba kelektkezett rajta. A szennyeződést késheggyel próbáltuk eltávolítani, úgy tudtuk kerámia mosdóban nem tud kárt tenni. Más hasonló esetben nem volt még ezzel gond.

 

Sajnos valami borításféle lehet mégis a mosdóban, mert az kiszakadt. És félő, hogy ez a hiba most tovább fog nőni. Valahogy be lehet foltozni, el lehet tüntetni ezt a hibát, például szilóval?

 

Varek1 Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96896

  Vízszigetelést  se ártana megvizsgálni. Ha nincs az a legfontosabb, annak a pótlása. A többi mehet úgy ahogy elgondoltad !

 

 Léctávolság ha az OSB legalább 18 cm akkor elég az 50 cm.

 Viszont az OSB nut-féderes legyen.

Előzmény: mikober88 (96892)
mikober88 Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96895

Köszönöm!

Én úgy gondoltam, hogy léc, közé homok, rá az osb..

Előzmény: halaloszto (96893)
stukov1 Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96894

A 22mm-es OSB kb 2600Ft/m2, + tetőléc stb.

 

A betonra még kellene aljzat kiegyenlítő is..., Bár 14m2 az nem sok.

Hőszigetelés van a mostani beton alatt? 

Előzmény: mikober88 (96892)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96893

mennyire száraz az alja?

 

Ha nem pincenélküli földszint, akkor simán kiszintezném száraz homokkal. arra osb.

Előzmény: mikober88 (96892)
mikober88 Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96892

Sziasztok.

Van egy 14m2-es szoba. Valamikor nagyon csúnyán betonozták az alját. Lamináltpadlót szeretnék lefektetni.

Mivel a betonozás, ahhoz hogy egyenes legyen nagyon sokba kerülne. Ráadásul valahol 1cm, van ahol 4cm beton kellene.

Amennyiben tetőlécet fektetnék úgy hogy kiszintezem, és arra tennék OSB lapot majd arra a laminált padlót az jó lehet?

Ha igen, a léceket milyen távolságra kell rakni egymástól? 30-50cm?

Lécet, és OSB lapot tudok szerezni, azért gondoltam arra.

Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96891

Most már 1,2m hivatalosan a fagyhatár. Tulajdonképpen nem árt lemenni a 80 cm-es mélységig a gödörrel. Lehet az alját föltölteni sóderrel é csak a fölső részét betonozni. De, a szélszívás, szélnyomás miatt kellhet a beton súlya.

Előzmény: stukov1 (96890)
stukov1 Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96890

És nem kell lemenni 80cm-ig a fagy miatt?

Előzmény: Töck Jenő (96888)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96889

Köszönöm szépen a válaszaitokat!

Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96888

A terhelés a szemben lévő oldalakon nagyjából egyforma. Ha a külső oldalon kicsit nagyobb pontalap készül az rendben van. Ez valami fából épített szerkezet, nagy különbség nem lehet. Négy-őt szintes épületeket tesznek 1x1m körüli pontalapokra.

Előzmény: stukov1 (96885)
Mariusi Creative Commons License 2020.09.27 0 0 96887

 Vannak az un. toll seprők. Azokból eggyel  leseperni,  majd porszívóval   felszívatni.    A tartozékszettek között van az un. résszívó azzal lehet, ha nincs pvc csőből egyet készíteni.

 Néha rovar irtót is lehet befújni.

Előzmény: AmazingGecko (96882)
stukov1 Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96886

PVC cső a szerelvényboltból, és a tűzhely fölött melegítve tágítani vagy szűkíteni lehet.... (hőre lágyul)

Előzmény: AmazingGecko (96882)
stukov1 Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96885

Ez a kérdés, hogy mi az elég? A falak mellett nem akarnám nagyon kiásni...

Az egészre aztán második ütemben menne egy 10-15cm vastag beton.

Előzmény: Töck Jenő (96884)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96884

Ha 2 oldalon csak pontalap van akkor minek a másik két oldalon a sávalap? Nem volna elég oda is csak pontalap?

Előzmény: stukov1 (96880)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96883

Ezenkívül érdekelne, hogy van-e bármilyen lakásban is használható pókirtó szer vagy pókcsapda, mert fóbiám van tőlük.

Minden nap leporszívózok vagy 10 db-ot de 1-2 nap és ugyanannyi van megint. Nem bírom már idegileg.

AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96882

Sziasztok!

 

Teljesen off topik, de hátha valaki tud segíteni.

A porszívó csövét szeretném meghosszabbítani, hogy beférjen a szekrény és a fal közé vagy mögé, hogy leszedjem a pókhálókat. A bővítménynek kb. fele olyan vastagnak kell lenni, mint a cső alap részének, hogy beférjen a szűk helyekre. Hogy kezdjek neki? Ötletem sincs.

stukov1 Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96881

Áthajoltam a kerítésen, és lemértem egy rúddal: nem 60cm, hanem max 15-20cm a szintkülönbség (ő lejjebb van).

Ez azért pozitív :)

Előzmény: stukov1 (96880)
stukov1 Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96880

Heló!

 

Fa vázas melléképületet tervezgetek a telek sarkába építeni. Két oldalról meglévő téglafal van, viszont nem biztos, hogy bevonom őket a tető "tartásába". Amúgy ferdetető lenne.

Belefutotta megy ilyen videóba: csarnoképítés

 

A kérdés: a fenti videón az egész építmény tömege miatt nincs szükség rendes sávalapra? Mer a fagy úgyse emeli meg olyan nehéz?

 

Nálam a kb 6x6 -os épületnek mi lenne a jó és költséghatékony?

 

Rajz:

   A kék az alap, a feketék a gerendák (nem méretarányos)

Nehezítés: a hátsó és az oldalsó szomszéd is kb 60cm-rel lejjebb van mint az én talajszintem. A téglafal a rendes békebeli, mélyre lenyúlik.

Mi legyen a mélység? Köszi!

 

C20NE Creative Commons License 2020.09.26 0 0 96879

Rugalmas hézag kitöltőt használj.

Előzmény: tammmy4 (96876)
gazaa Creative Commons License 2020.09.25 0 0 96878

Két beépített Geberit Sigma tartályom van a hozzá tartozó nyomólappal. Az egyik tökéletesen működik, a kis gombra kevesebb vizet ürít, mint a nagyra. A másik ellenben mindkét gombra kb. ugyanannyi ürít.
A gépész megpróbálta meghekkelni, le is vágott az egyik pálca végéből. De vagy ugyanannyi víz ürül mindkét gombra, vagy éppencsak jön valami a kis gomb megnyomásakor. [kép]
Van valakinek ötlete esetleg mi lehet vele és hogyan tudnám megjavítani?

Házas Ember Creative Commons License 2020.09.25 0 0 96877

Belül glett, kívül meg majd ha ragasztják fel a szigetelést, akkor az EPS elfedi (ha már van fent szigetelés, akkor azzal a ragasztóval javítsd, amivel a szigetelést felragasztották).

Előzmény: tammmy4 (96876)
tammmy4 Creative Commons License 2020.09.24 0 0 96876

Sziasztok!

Ablakcsere után mivel érdemes az új ablak és a káva közti hézagot bejavítani (azt ahol a pur hab van)? Olyan jól sikerült sok helyen hogy csak 1-2 mm-es hézagot kell javítani. Glettelni kellene? Vagy simán szilikonnal kinyomni?

Domi-V63-138 Creative Commons License 2020.09.24 0 1 96875

Ha csak mondanák hogy kell, és úgy érezném, hogy be akarom tenni a tisztítót akkor egyszerűen beépíteném. A köv. évben aki jön, az meg látná h ottvan. Ha kérdezne valamit akkor "ez már ilyen 100 éve". Tutira nem tömném a kretén bürokraták zsebét. 

 

Nagymamámat ugratták bele ilyenbe kb 8 éve a retkek, ott nem esett le szegénynek, h egy 10ezres a zsebbe csodákat művelne, ezért vagy 250e kiadása lett...  

Előzmény: Zöldár (96874)
Zöldár Creative Commons License 2020.09.24 0 0 96874

 Ha már beletrollkodtam.

Ez egy   társasházi lakás  fürdőszobája lehet... a fregoriból következtetve.

 Van egy  nagyteljesítményű vízmelegítő  és egy kis kéményes konvektor a fűtésre.

  Ezeknél a megoldásoknál a kéményeket bélelni kell, de csak azért mert a használok eláztatják a kémény falakt és főleg a felttük lakóknak hatlmas károkat okoznak.  Na de egy  könnyen lekapható füstcsőre minek  tisztító ajtó ?

 

 Más a zárt égésterűeknél a helyzet, főleg ha ventilátor miatt túlnyomás van.

 Rengeteg  hasonló megoldással találkoztam... társasházi fürdőszobáknál. Általában egy vízmelegítő  és mellette egy kalor fűtő készülék. legtöbbnél már a füstcsőnél a kémény előtt egyesítették a két elvezetőt.

 Majd mindenütt likvidálták a kémény bélelés  hatalmas költsége miatt.

 Aztán lett villanybojler ,   villanyfűtés, vagy ha a hálózat nem bírta... hideg  fürdőszoba.

Előzmény: QQ (96870)
Zöldár Creative Commons License 2020.09.24 0 0 96873

  Írja előtted a topik társ :

 

 " Hahahaha meretezes terveztetes legyartas hegesztett 1mm alucso plusz kutyafule. Ez tenyleg 145 ezer+afa ??? "

 

 Hát ez  még a kéményseprők pofátlan túlterjeszkedésének a hatása.

 

 Jó  20 éve nagyjából akkor amikor már elterjedt a gázfűtés ezek a nyomorultak   /igen nyomorult gaz emberek / átmentek szolgáltatókból  egy elfajzott ellenőri szerepbe.

 Anno amikor még  volt a kerületünkben   főkétüsz iroda , bementem  érdeklődni. hogy az éppen aktuális  nyilt égésterű gázkazánom cseréjével kapcsolatban a ottani kisasszany foghegyről közölte hogy mi minden kell :

 

 kell terv, kell méretezés áramlástani meg a fene tudja miről.

 A tervet  csak  Ybl díjas tervező készítheti el, az áramlástani számítást csak   épület gépész  az aki tervezői jegyzékben szerepel. Ja ha bármi van /volt változtatás  a kéményen a kémény környékén akkor arró a kivitelezőnek nyilatkozni kell meg ezernyi engedély.

 Mondom ezt egy olyan rendszerről, amit  legalább 15 x látott a sor ellenőrző kollégájuk. a rendszer első telepítése  úgy  82 -83 ban volt, ez úgy a  rá 15 évre , akkor még   a nyilt égésterű gázkazánok elterjedtek voltak. ja  kértek volna még légcsere számítást, egy olyan konyhában ami  14 nm, nagy belmagassággal  ... 3,6 m, sok  nyílászáróval. ja   a bélelésről /ami egy hasznos dolog/ ott is elszállt velük a ló.   egy bélelésről... ami egy nyilt égésterű rendszernél csak az élettartam növelés szempontjából szükséges  ott is  kértek volna kivitelezői nyilatkozatot,   igazolást a beépített anyagok rók meg sok egyéb francot. Teljes szereptévesztésben voltak.

 pl. egy nyomorult   ma már saválló acélból készült kémény tisztító ajtóról olyanokat kértek volna amit csak a megrendelőnek lenne joga kérni.

 Szerencsére  úgy  7 -8 éve alaposan visszavágták ezt a pofátlan, élősködő  szerveződés  lehetőségeit.

 Volt is nagy sírás rívás , tömeges  emberhalált vizionáltak, voltak annyira pofátlanok, hogy a mustgáz mérgezést és  a CO mérgezést összecsúsztatták.

 

 Tény hogy egy  kéményseprő  kisvállalkozó lehetőségeit nagyon sértetek bizonyos intézkedések.

  Az ilyen vállalkozásnak stabil kijelölt  ügyfélköre volt, a bevételeiket adók módjára szedték be, minimális eszközpark... ja a talpas  alkalmazottaikat kizsákmányolták, azok bezzeg minimálbéren voltak foglalkoztatva.

 Valószínű a QQ topiktárs erre reagált.

 Viszont ezzel a fűstcső   tisztítóajtó  előírással még nem találkoztam... legalább is az egyszerű rendszereknél.

 

 Amúgy én  10 éve nem engedem be a kémény seprőket.

 

Előzmény: Domi-V63-138 (96872)
Domi-V63-138 Creative Commons License 2020.09.24 0 0 96872
Előzmény: QQ (96870)
QQ Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96871

ja bocs nem irtam hogy az lett a multkori eset vege hogy elvalaltam ezt megcsinalni es itt tartok

QQ Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96870

Sziasztok. Ezen a ket csovon hianyoltak a tisztitonyilas ket eve. Eladtuk a lakast gondoltam megcsinalom es veszek ket csovet nyilassal. Hahahaha meretezes terveztetes legyartas hegesztett 1mm alucso plusz kutyafule. Ez tenyleg 145 ezer+afa ??? 

Törölt nick Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96869

terasz lépcső

Előzmény: sr1 (96868)
sr1 Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96868

Ja, hogy lépcső, nem terasz, ez a nettes kommunikáció problémája: nincs az embernek ideje visszagörgetni. :)

Akkor ez a profil valami ilyesmi kell legyen, kép.  De én még nem láttam olyan alu profilos lépcsőt, amin sokat járnak és ne tőrt volna valahol a csempe, utánna a profil is egy idő után. Nagyon pontosan kell dolgozzon a szaki, hogy ez a profil sokat tartson, de ehhez egy tökéletesen kiöntött lépcső is kell.  

 

 

  

Ez való oda, ez tart. 

De drága.

 

Ne szereld be a profilt. 

 

Ha van egy tuttira csúszásmentes csempéd és el tudod vágni egyenesen a csempevágóval, akkor lentről felfele indulva, egy vonalzó segítségével tedd fel a homlokokat, úgy hogy vágsz fent, tehát a vágatlan él lefele néz néz és burkold rá a lépcsőlapot, a rést meg szilózd ki, Sika flexxel.  A következő homlokot rávágod a lépcsőlapra.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (96867)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96867

igen, de egy fél mili lehet a nút.

 

csak arra gondoltam, hogy ha odatolom, akkor az még nem lesz vízzáró, ha nem tolom oda kiszilózom, azt megeszi az uv, a fuga (MAPEI) lehet kirepedezik mert az alu másképp tágul, meg hogy az a lépcső élén van, és ha rálépünk esetleg az erőhatások miatt megreped, pattan törik , ilyenekre gondoltam.

 

 

neten se találtam semmit.

Előzmény: sr1 (96866)
sr1 Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96866

én úgy látom a képeden, hogy a élvédőnek van egy nutja, amibe be kell tóld a járólapot és amiután megköt a ragasztó, aztán ki kell szilózni, ha egyáltalán marad rés. 

Léteznek 8-as és 10-es és talán 15-ös nuttal készitett készitett élvédők, pl. 10-es vastag paldócsempéhez 15-öst szoktunk használni, hiszen ragasztó is kell alá. 

De ha ilyen az élvédő, akkor is a fuga színével megyező szilóval kell kihúzni, lehetőleg kültérivel. 

Előzmény: Törölt nick (96864)
Házas Ember Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96865

A fuga szélessége ott legyen ugyanakkora, mint a többi részen. Ha jó fugázóanyagot választasz (és a járólapok rendesen le vannak rögzítve), akkor nem fog sokkal hamarabb kitöredezni onnan a fuga, mint a járólapok közötti résekből.

 

Előzmény: Törölt nick (96864)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96864

Az élvédő és a jarolap találkozása a kérdés. ? A fuga nem fog ki peregni? Rendes 3 mm hagyjak mint a fugánál?

Előzmény: Házas Ember (96860)
sr1 Creative Commons License 2020.09.23 0 0 96863

Van olyan zománcozott csempe (általában spanyol gyártmány), amit szinte semmilyen fúrószár nem visz át, pl. a belinkelt háromszög vágóélű üvegfúró sem.

Akkor ezt vagy ezt kell használni. De ez is csak pár lyukat képes kifúrni.  

Ebből létezik vizes is- annak az szára is kerámia, el kell olvasni a csomagoláson, mert ha vizes, akkor azt folyamatosan vizezni kell fúrás közben. 

 

Előzmény: gazaa (96838)
Soká Creative Commons License 2020.09.22 0 0 96862

 

 

"Sok féle hőszigetelés van,  egyet válasszál ki és  csináld vagy csináltasd meg !!"

 

Az lesz, én csinálom majd :)

Előzmény: Mezőföldi 2 (96861)
Mezőföldi 2 Creative Commons License 2020.09.22 0 0 96861

 

" de azt mondja a szomszéd, hogy ez hülyeség volt, mert a betontól teljesen kilapult. Hogy került-e bármiféle fólia ezen szigetelő alá-fölé, az nem derült ki."

 

 Igaza van a szomszédodnak, nincs ott semmiféle  hőszigetelés. A födémedet  ajánlatos szigetelni  és nem a tetőteret.

 Sok féle hőszigetelés van,  egyet válasszál ki és  csináld vagy csináltasd meg !!

Előzmény: Soká (96855)
Házas Ember Creative Commons License 2020.09.22 0 0 96860

Ha a nyíl a járólapok széle és a lépcső élvédő közötti hézagra szeretne mutatni, akkor oda fugázóanyag kell.

 

Ha a nyíl a járólapok alja alá becsúszó élvédő felületre szeretne mutatni, akkor oda flexibilis ragasztó kell.

 

Ha a nyíl északra szeretne mutatni, akkor oda építész kell :-))

Előzmény: Törölt nick (96859)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.22 0 0 96859

Urak!

 

kulteri terasz lépcső. 

ide mi kell?

 

fuga

csemperagaszto 

szilo

semmi?

 

Hooti Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96858

Sziasztok!

 

Ez engem is érdekelne. Ha van építő tipp, szívesen fogadnám.

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=155942119&t=9004917

 

köszi

Soká Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96857

Ha csak ennyi az a kád, akkor nem igaz, amit mondtam. Szerintem, ha bontani kell, újra építeni, burkolni, akkor annak a munkadíja inkább 80.000Ft. De ez csak tipp.

Előzmény: AmazingGecko (96856)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.21 0 1 96856

Épp ma néztem a kádak árait, mert fogalmam se volt manapság mennyibe kerül egy. Meglepődve tapasztaltam, hogy 20-40 között van a legtöbb ára. Azt hittem drágábbak.

Ha egy új kád beépítéssel együtt kijönne 60-80 ezerből, az szerintem már jobban megéri, mint 25 ezerért újrazománcoztatni, ami max. 5-10 évig bírja.

Előzmény: Soká (96854)
Soká Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96855

Újra nekifutnék a tetőtér szigetelős kérdésemnek.
Megkérdeztem a szomszédot, a födém valóban PK födémpallókból készült, amit darukkal emeltek a helyükre. A lépcsőház vonalában (ez nagyjából a közepe a háznak), ahol egy (majdnem) kör alakú(d160cm) nyílás van a födémben a feljáráshoz, ott öntött vasbeton a födém.  Annyit tudtam még meg, hogy a födémet takaró betonréteg alatt van valami zöldessárgás szigetelőréteg (1989 körül épült  a ház) de azt mondja a szomszéd, hogy ez hülyeség volt, mert a betontól teljesen kilapult. Hogy került-e bármiféle fólia ezen szigetelő alá-fölé, az nem derült ki.

Ennyi infó van.

Előzmény: Soká (96811)
Soká Creative Commons License 2020.09.21 0 1 96854

Azért ez sok mindentől függhet, a szaki fog neked konkrét árajánlatot mondani, de számolj még egyszer a kád árával.
A felújított kád nem olyan mint egy új. A használat és a takarítás intenzitásának függvényében kibír mondjuk 3-5 évet. Jó esetben a dupláját, de azt felejtsd el, hogy 30 évig minden oké.

 

Előzmény: AmazingGecko (96852)
Hooti Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96853

Hagyományos a papír alapú általános budipapír.

Az a nedvesített törlő az egy szövetes papír, ami nehezebben szakad és bomlik.

Előzmény: gazaa (96841)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96852

Köszi. Ha kádcsere mellett döntök, akkor egy új kád beépítése kb. mennyibe kerül? Teljesen hagyományos formájú és méretű kád.

Előzmény: halaloszto (96850)
dzoltan82 Creative Commons License 2020.09.21 0 1 96851

En is megszivtam am a nagyon kemeny csempevel!

 

Vegul ugy furtam ki oket, sokadik karomkodasok kozepette, hogy 4-es vidiaval furogeppel utvefurva az elso lyukat (nem SDS csak sima), utana sorban 2mm-enkent noveltem a meretet. Feltem, hogy szet fog repedni, de nem volt gond vele sehol.

Előzmény: gazaa (96838)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96850

A gzári zománc az kemencében ráolvasztott üveg. Az új az egy műanyag lesz.

Előzmény: AmazingGecko (96849)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96849

Köszi szépen!

Én világoskék kádat szeretnék világoskékre festeni. De ugyanolyan árnyalatot úgysem tudnak majd kikeverni.

Mindenképpen szakemberrel csináltatom. Szegedi vagyok, errefele nem ismersz jó szakembert?

Hogyhogy csak pár évet bír ki? A kádunk 31 éves és jó állapotú volt a zománca, csak a fiam kitisztította és valami vegyszert öntött bele, ami lemarta a zománcot az aljáról:(

Előzmény: Soká (96848)
Soká Creative Commons License 2020.09.21 0 1 96848

Nem lesz olyan mint az eredeti zománcozás, de ha jól csinálják, akkor azért kibír pár évet, csak nem árt rá vigyázni. Nem érdemes durva vegyszereket önteni bele, olyasmit, ami megszínezheti.

A 25ezer persze riasztó, de legalább van valamiféle garancia arra, hogy jó lesz. Nekem egyik legkudarcosabb élményem volt, amikor megpróbáltam magam, pedig talán nem vagyok nagyon ügyetlen. A felületet nagy melóval alaposan előkészítettem bevetve mindenféle csiszológépet, aztán két jókora hibát vétettem: valószínűleg nem kevertem össze rendesen a komponenseket, pedig kevertem vagy 4-5percig (egyszerűen nem értem...), lényeg az, hogy a festék itt-ott nem keményedett ki rendesen. De egy másik amatőr hibát is elvétettem: ha fehér kádat festesz fehérre, akkor nem is olyan könnyű érzékelni azt, hogy hol festettél és hol nem. Vagy hogy hol folyik meg a festés. Így nálam maradt egy két kisebb folt, ahová nem került festék és keletkezett néhány megfolyás is. :( Miközben egy kicsi megmaradt a bekevert festékből. Ha újra csinálnék ilyet, akkor először kimérnék egy kis mennyiséget tartaléknak, hogy az esetleges hibákat legyen mivel javítani (persze, kis mennyiségnél a komponensek arányát kimérni nem könnyű...) És jól be kell világítani a helyet, hogy jól lásson az ember.

Előzmény: AmazingGecko (96846)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.21 0 1 96847

Gerenda a Horcsik födémre vonatkozik. A Bohn födémnél a bohn-téglák közti rész van kibetonozva (ez a gerenda). 10m fesztávval én még nem láttam Bohn födémet.

Előzmény: Csuklósbusz (96845)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96846

Sziasztok!

 

Mi a véleményetek a fürdőkád újrazománcozásáról? Jó módszer, érdemes megcsináltatni?

25 ezerért elvégzik. Mennyire lesz tartós?

 

https://www.youtube.com/watch?v=P3U6YseqHoE

Csuklósbusz Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96845

Milyen gerenda?
A jellegrajzokon néhol nincs is gerenda, sőt, a téglák közötti üreget amiben a vasszál fut azt öntik ki betonnal, az lenne a gerenda.

 

 

Kétszintes az épület. A földszint födéme horcsik, az emelet födéme a Bohn födém ami egyben lapostető is. 

Előzmény: Töck Jenő (96844)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.21 0 1 96844

Horcsik födém keresztben dolgozik a gerendákra. Hosszában a gerenda dolgozik.

Előzmény: Csuklósbusz (96843)
Csuklósbusz Creative Commons License 2020.09.21 0 0 96843

Meglett a ritkán látott födém megfejtése:

Bohn födém :

"Nem is készült felbeton, csak a húzott vasakat vezették végig néha"

 

https://www.google.com/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Fregi-depo.bercsenyi.bme.hu%2Ftargyak%2Fdownload.php%3Ffname%3D.%2Fepuletszerkezettan_1_(fal_fodem_lepcso)%2Fepszerk_cd%2Ffodem%2FFodem_segedlet_2004%2Ffejezet_41_vasbet.pdf&psig=AOvVaw2YA1mh7ZXco2hKn7LQD5HA&ust=1600760850717000&source=images&cd=vfe&ved=0CA0QjhxqFwoTCIDmrYHh-esCFQAAAAAdAAAAABAY

 

 

 

De nekem laikusként annyi esett le belőle hogy olyan mint egy monolit vasbeton födém amit majdnem full teliraknak téglával és úgy vasalják be, téglasoronként 1 vassal.

 

De a képen szereplőből kiestek a téglák... 

http://keptarhely.eu/view.php?file=20200920v00tortgi.jpeg

 

 

Az 1 emelet horcsik födémes padlója van, a tetőn a zárófödém meg ilyen bohn téglásfödém.  De bontásra ítélt így az emeletre nem tudok felmenni lefotózni hogyan is néz ki teljes egészében.

 

Téglasoronként 1 szál vas ami nem tűnik annyira izmosnak és mégis bírja, a több mint 10 méteres fesztáv esetén is. :-)

 

topikolos Creative Commons License 2020.09.20 0 1 96842

Azt csak el tudod dönteni, hogy átfúrtad-e a csempét...

Előzmény: gazaa (96841)
gazaa Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96841

Fura, mert vagy 10 lyukat fúrtam már csempébe, de ebbe a csempébe egyet sem tudok. Vagy már átfúrtam és mögötte van valami?

 

@Hooti: mire váltottak haverék, mi az a hagyományos? 

Előzmény: Házas Ember (96840)
Házas Ember Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96840

Jóapám üveges volt, ha üveget kellett fúrnia, akkor ilyen fúrót használt. Nekem is bevált ez csempéhez.

 

Nem mind jó, lehet, hogy amit elsőre veszel, az gyenge lesz, de ha találsz egy jót, akkor azzal elég sok lyukat ki tudsz fúrni a csempén.

Előzmény: gazaa (96838)
Hooti Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96839

Szia

 

1. havernál ugyan ez volt, kiderült a rendzsre nem nedves toalettpapírképes :) váltottak hagyományosra, azóta OK. Nem tudom ilyet használtok-e.

 

2. négyélű minőségi fúrószárral fúrtam, közben hűtve-mártogatva

Ahogy nézem van itt már 7élű is, ez még jobb lehet:

https://www.onlineszerszam.hu/?bosch_hex9_ceramic_csempefuro&kat=379&id=1929

Előzmény: gazaa (96838)
gazaa Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96838

1. Zsír új a wc, gépészet, az egész ház. Miért dugul el 2 hét alatt másodjára a wc? Hátsó kifolyású, mélyöblítésű Cersanit, Geberit beépített tartállyal. Mivel lehetne javítani rajta? [kép]

 

2. Mindenféle fúrószárral próbáltam átfúrni a famintás csempét, de nem sikerült. Vídiás téglához való Milwaukee, csempéhez való Bosch, fúró mód, ütvefúró mód, de semmi. Mit próbáljak még ki? [kép2]

 

Köszi!

TChriss80 Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96837

Sziasztok!

 

Olyan kérdésem volna, hogy erre mi lenne a legjobb / legötletesebb megoldás?

 

Adott egy terasz zsalu kő széllel 8cm beton rajta , viszont erre már csak 5cm másik betont tudnánk rá húzni közé kátránypapírós szigeteléssel mert összesen 6,5cm mozgás tér van a terasz ajtó alatt és a „szerelő beton” között  1,5cm es burkolattal. A kivitelező nem igen gondolkodott előre sajnos, tehát ezt a helyzetet kéne megoldani. Hagyhatott volna nagyobb távot a szerelő és a végleges beton között….

 

Ötlet 1: 5cm beton alá szigetelve, legkisebb térhálóval vasalva, barchip 54 fiber adalékkal? vagy mással?

 

Ötlet 2: a mostanit lekeni valami spéci víz szigeteléssel, és 6,5cm vastag gránit vagy valami hasonló fagyálló lappal leburkolni?

 

 

Várhatóan 1 éven belül teljesen be is lesz fedve a terasz tetővel, utólag nem tudom mennyire lehetne átfúrni repedésmentes az 5cm es vasalt betont.

 

Ötleteket tanácsokat előre is köszönöm.

Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.20 0 1 96836

Ha hőmérséklet-változásnak ki van téve akkor célszerű a flexibilis ragasztó.

Előzmény: Lali2727 (96835)
Lali2727 Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96835

Sziasztok. 

Van egy nagyobb teraszom, ami felett tető van. Leszeretnem rakni jarolappal. A kérdésem az, hogy elegendő az egyszerű ragasztó vagy muszáj tennem a ragasztashoz flexibilis ragasztót. 

A valasz előre is köszönöm. 

blendész Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96834

Sziasztok!

Laminált padlónk letétele előtt sajnos egy helyen nem lett jól kiszintezve az aljzat és egy gödrösebb részen az egyik padlódeszka erősen behajlik terhelésnél. Félek, hogy az illesztéseknél szét fog menni, meg elég kellemetlen érzés is rálépni. Van esetleg valami titkos praktika, amivel lehetne enyhíteni a jelenséget? (Én már azon gondolkoztam, hogy megfúrom, és valamit aláinjektálok, csak hát kilyuggatni sem nagyon akaródzik, ha nem muszáj...)

Soká Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96833

Kedves Urak!
Tekintettel arra, hogy vitára is van kilátás - aminek generálása nem volt szándékom - 1-2 napig jegeljük a témát és ne tippelgessünk! Az ikerszomszédom úgymond építtetője volt fiatalon a háznak, most éppen nincs itthon, de ha hazajön kikérdezem, mire emlékszik. Nyilván egy civilnek nincs túl sok fogalma a gerendák milyenségéről, a párazárás rejtelmeiről, de biztosan többet tud mint én. Annyit tudok csak, hogy nála nem lépésálló módon van lefektetve valamilyen szálas szigetelőanyag. Az biztosan ki fog derülni, hogy tett-e le párazáró fóliát vagy sem.

 

Nyilván árulkodó, hogy az én oldalamon, a ház északi oldalán, illetve a sarkoknál az előző tulaj lefektetett (lásd fotót) lépésálló 5cm-es szigetelést. Gyanítom, hogy ezt nem elsősorban energiatakarékossági okokból tette, hanem hogy a penészedést(?) megakadályozza.

Calcitos,

köszönöm amit írtál! Nem akarok abba a hibába esni, hogy azért adjak neked "igazat" mert azt írtad, amit hallani szeretnék, de kétségtelen, hogy nem a teljes elbizonytalanítás irányába hatott amit írtál :)

És azt hiszem, hogy - az anyagiak miatt is - lemondok a járható szigetelésről, nem olyan fontos ez nekem, ugyanakkor mindenképpen ki kell alakítanom járható "folyosókat" a fenti erkélyajtóhoz, ablakokhoz.
Esetleg abban adjatok tanácsot, hogy ebben az esetben mi a jobb vagy gazdaságosabb megoldás: "keverni" a lépésálló és nem lépésálló szigetelőanyagokat, vagy OSB lapból készíteni egy ilyen: l¯l profilú (U betű fejjel lefelé) "dobogót"?

("fával" dolgozni nem jelent akadályt, vannak hozzá szerszámaim.)

Előzmény: Calcitos (96823)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.20 0 1 96832

"a gáztervező egy 24 kW-os kazán mellett tört lándzsát. Abban a lakásban amiben 12 évig villanykályhák mentek"

 

A gáz és elektromos fűtésnek azonos a hatásfoka?

Előzmény: Calcitos (96830)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96831

"

Bizony így,   semmi jelentősége nincs  abban hogy miből van a födém."

 

Tényleg?

Előzmény: Calcitos (96828)
Calcitos Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96830

 Olyan ez mint az amikor az első központi fűtésemet  készítettem.

 95 nm -es háznál 6  megfelelő méretű radiátorokkal  , gázkazánnal.

 Kihívtam vagy  4 szerelőt,  hogy vállalják e. Mind vállalta volna. De  a radiátorok elhelyezésénél mind kiakadt azon ,hogy  azok nem ablak alá kerülnek. Hosszadalmas kis előadások,  kis és nagydoktorik, hogy azok csak az ablakok alatt lehetnek, sehol másutt.  Tehát volt  3  böhöm nagy  villanykályha  ablak alatt.   Azokból 2 megtartottunk volna. Aztán a fürdőben pont ott volt a mosdó és a WC., a tetőtérben pedig  nagyon alacsony  az ablak. Olyan francia erkély szerűség. Végül az   6 db.- ból csak 1 db került ablak alá. de a szakértők csak fújták az elméletet.  Hab a tortán, hogy a gáztervező egy 24 kW-os kazán mellett tört lándzsát. Abban a lakásban amiben 12 évig villanykályhák mentek, tehát nagyjából tudtam a hőigényt.. nem számolással, hanem méréssel.

  Hát ha valaki összeakad  szakértökkel,  néha elvihetik ismeretlen mezőkre. Már akit.

krafi1 Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96829

Eredeti terveken nálunk is PK födém szerepel, feltárás során (meg persze repedésekből) kiderült hogy "E" jelű gerenda + béléstest van mindenhol és a lépcsőnél monolit szakasz

Calcitos Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96828

 Nos a Rudinak vannak  hasznos ötletei, de pont nem itt. Mit is ír ?

 

 " A legtisztább, ha ledobunk mindent a födémről, amit valamikor beszertek a hőszigetelés végett és készitünk egy tisztességes párazárást, valamint egy... "  nem semmi ilyent írni egy jól látható kép láttán. 

 Aztán az említett  5 emeletes háznál ugye csak  ledobják az egész tetőt... ha már beépítik.

 

 Ez a felvetése viszont hasznos lehet :

 

"Nemtom mi a keret, de ha egyszer úgy döntöttök majd, hogy manzárd lesz, akkor a tetőszerkezetet kéne szigetelni, nem a födémet."

  de csak addig hogy  a tetőt, konkrétan a héjalást ellátjuk egy un. másodlagos  csapadékvíz védelmet biztosító  fóliával a szokásos ellenlécezéssel. Majd  itt abba hagyjuk.

 

 Maga  a födém szigetelése továbbra is megvalósítandó.

 Itt is kiszúrta a kérdező az igazságot :

  "mert az nem hinném, hogy gazdaságos, hogy alulról egy nem lakott 80nm-es, nagy belmagasságú teret "fűtsek", gyakorlatilag feleslegesen"

 Bizony  így van.

 

   

 Ebben is igaza van a kérdezőnek :

  "mert a hőszigetelés szempontjából nem vagyok biztos abban, hogy a betonfödém egyes altípusának érdemi jelentősége lenne."

 Bizony így,   semmi jelentősége nincs  abban hogy miből van a födém.

 

 Még szerencse hogy vannak trollok akik a szakértői / ?/ tanácsokat kontrázzák.

Előzmény: Soká (96821)
Calcitos Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96827

 Lehet hogy  így van. nálunk a mandzárt tető  kifejezés terjedt el. Ez azt jelenti, hogy van először egy meredek tetőrész   legalább  50, de inkább 60 fok, majd folytatva egy nagyon enyhe lejtésű. Ja és majd mindig olyanra készítették, hogy a beépítés csak további  gerenda áthelyezések után vált lehetségessé. De inkább beépítetlenek maradtak.

 De hát nálunk a tetőtér beépítés  egy viszonylag fiatal divat. Gyakorlatilag a 70 -e évek elejétől... házak pedig sokkal régebbiek is vannak.

 Hogy miért nem építették be  ?. Egyszerű ... tiltották. Nem voltak olyan alkalmas  építőanyagok ill akkor még gyakorlatilag kályha fűtések voltak , azok pedig meglehetősen tűzveszélyesek.

 Persze akadtak  ritkán   Bp.-en is. A ferde falat vakolt náddal oldották meg. Ezek a tetőtéri lakások télen hidegek , nyáron viszont pokolian melegek voltak.

Előzmény: Házas Ember (96825)
Calcitos Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96826

 Majd ha beépítik megvizsgálják. 

 Viszont ez a feltett kép nem tűnt fel,  nem kattintottam rá. Látszik hogy a  födém  bármiből is van,   ami beton, le van fedve egy  szürke  beton borítással. Az perlit vagy salak beton lehet.  Hőtechnikailag az már  30 éve sem felelt meg. Hasznos lenne tovább szigetelni.

 

 Nagyjából  olyan a helyzet mint volt egy  hőszigetelő vakolatot gyártó és   áruló céggel. Makacsul hirdették, hogy a hőszigetelő vakolataik milyen jók. Eleve az a  2 -től 5cm ig  felvihető vakolat gyenge volt hőtechnikailag. De hát voltak akik beugrottak.

 Most esett le 'terranova' volt a márkanév.

 Azok amúgy  jók voltak. Kivéve a hőszigetelő vakolataik. Dolomitból gyártották.

 De hát ha már bevezették a márka nevet,   csak  hajtogatták csökönyösen, hogy milyen jó  a hőszigetelő vakolat.

Előzmény: Töck Jenő (96824)
Házas Ember Creative Commons License 2020.09.20 0 1 96825

A manzárd kifejezés a wikipédia szerint a beépített tetőtérben lévő szoba, vagy lakás, tehát Rudi jól használta a kifejezést, mert náluk (Rudi erdélyi) a szó megőrizte az eredeti jelentését. Nálunk (főleg az építészek körében) már más jelentéssel bír a szó.

Előzmény: Calcitos (96823)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.20 0 1 96824

"K" gerendát 30 évvel ezelőtt csak bontottból lehetett beszerezni. PK pallót ma sem szereti a magánépítő a daruzás miatt. eléggé kalandos épületnek tűnik. Az "F", "G", Gm és "E" gerenda a nagyobb teherbírású ÉTI gerendák közé tartozik. A többi -ami eltűnt - a kisebb teherbírásúak közé. Úgy hogy érdemes lenne megvizsgálni, hogy miből is van az a födém.

Előzmény: Calcitos (96823)
Calcitos Creative Commons License 2020.09.20 0 1 96823

 " De kicsit zavarba hoztatok, "  

 Finoman fogalmazol. Inkább megvezettek  megrögzött másról beszéléssel..

 Tehát van egy    padlástered, amit úgy alakítottak   pont 30 éve , hogy  beépíthető legyen - de nem lett.

 

  "mert egyébként egy világos, "barátságos" térről van szó"   Mint valahol írod,   vannak ablakok  sőt lehet valami feljáró is ha ott asztali teniszeznek alkalomadtán. 

 Nem kell ott leszedni semmit,   csak feltárni  egy két helyen,      1 m hosszú   és 10 cm -es árokkal.

 A 28 cm vastag födém   egy része  vb. szerkezet, amit nem szerettek ( de csak a beemelés miatt ) igaz csak odakerült valahogy... 90 -ben már lehetett rendelni darus kocsit.

 No szóval a vb. re (ami 15 max 20 cm ) került valami  lágyabb hőszigetelő réteg / salakbeton, perlit beton stb /,de  a problémából látszik nem megfelelő. Régen  rámondták , hogy elegendő, de már 90 -ben sem volt elég. Talán úgy 60 -70 -ben még.

 Hagyd ott mindent és tegyél rá legalább egy    15, de inkább 25 cm -es hőszigetelést.

 Milyen legyen  ? A legegyszerűbb a tekercses bálás szálas anyag. Csakhogy az nem járható... nem felel meg a kívánságnak.

 Legyen járható. Az egészet is lehet de lehet csak egy részét.

 

    Nos ide  is jó a   szintén szálas anyag, de csak  az olyan ami szilárdabb keményebb. Ezek már nem tekercsesek, hanem   lap kivitelűek. A szilárdságot (terhelhetőséget a gyártásnál a szálakra permezezett  műgyanta biztosítja. )

 Ezzel beborítani az egész felületet, ahol gyakran van járás,  ott esetleg még deszka járófelületet biztosítani.  10 cm vastag  tábláknál   kettő réteg  és megvan a 20 cm.

 Buktatók  ?   Hát pl. helytelenül alkalmazott  pára zárás. Alul egy  fűtött tér, ahonnan  télen állandóan áramlik a pára. Ez hidegben lecsapódik. Tehát elvileg a vb. és a felette lévő valami közé kellene pára záró, de azért egy 80 nm-es fedést eltávolítani észszerűtlen, ezért   máshová már  nem kell semmi.

 Az a pára ami feljön valóban lecsapódik, de egy szellős padlás térben hamar elpárolog. Soha sem  gyűlik fel.

 Mondjuk a szigetelést a por ellen illk védeni, tehát a van olya fólia ami valóban pára áteresztő akkor azzal lefedhető.

 Aztán majd ha valakinek kedve támad a jövőben ezt a tetőtere beépíteni... felszedi azokat a szigetelő lemezeket  és beépíti a ferde és az új felsőbb födémekbe. Még kevés is lesz. Persze ha közben agyon taposták akkor már csak  meggondolással alkalmazható. De ha vigyáztak rá újra hasznosítható.

 Ja elhangzott a mandzárt kifejezés. igen van olyan, de nem minden beépítésre szánt  tető-padlástér  madzárt. Csak egy pici része az.

 

 Amúgy a régi  padlás födémek is a fentebb vázolt elven működtek. Fa , deszka  gerenda stb. alul vakolva , fent  agyaggal borítva. télen mindig ment a pára és le is csapódott, csakhogy azon nyomban elpárolgott, tehát nedvesség soha sem halmozódott fel. Ha.. ha a padlás megfelelően  át volt szellőztetve.

Előzmény: Soká (96821)
Alapi42 Creative Commons License 2020.09.20 0 0 96822

 

  " Adott egy 30 éves ház, amelynek a tetőtere (kb. 80nm) beépítetlen (de beépítésre alkalmasnak tervezték)." 

Nem semmi , hogy  egy 1990-ben épült házat réginek titulálnak.

   Én 3 x ilyen réginél beépítésre szánok egy  50 nm -es teret .

Előzmény: Töck Jenő (96819)
Soká Creative Commons License 2020.09.19 0 1 96821

Köszi!

 

"az első kérdés tisztázni azt, hogy megbírja a födém és az alap az extra terhelést,"

 

Anélkül, hogy bármilyen részletet tudnék a statikai kérdésekről: nem tudom, nézted-e a fotót, amit linkeltem, én abból a naiv(?) feltételezésből indulok ki, hogy ha egy tetőteret úgy tervez meg az építész, hogy van rajta eleve két ablak és ajtó+ablakok kijárattal egy erkélyre, hogy annak illene elviselnie a beépítéssel járó súlytöbbletet. Az én paraszti logikám ezt mondatná.

"Nemtom mi a keret, de ha egyszer úgy döntöttök majd, hogy manzárd lesz, akkor a tetőszerkezetet kéne szigetelni, nem a födémet."

 

Ez sajnos előre nem megjósolható. Az biztos, hogy nekem nincs szükségem a tetőtérre, éppen ezért abban nem nagyon látok logikát, hogy a tetőszerkezetet szigeteljem, mert az nem hinném, hogy gazdaságos, hogy alulról egy nem lakott 80nm-es, nagy belmagasságú teret "fűtsek", gyakorlatilag feleslegesen. Ha viszont valamelyik gyerekem kitalálná, hogy ideköltözik és belakná a tetőteret, akkor nyilván aktuális lenne a tetőszerkezet szigetelése. Éppen ezért szempont lenne, hogy a födémre fektetett szigetelés használható legyen, ha netán a tetőt szigetelném egyszer.

Előzmény: sr1 (96820)
sr1 Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96820

És ha pontosan tudjuk a rétegrendet, az képes befolyásolni (érdemben) azt, hogy milyen hőszigetelő anyagot érdemes használni?

 

Igen. Ott van a párazárás kérdése. 

Egy létező rétegrendnél van olyan eset, hogy muszáj párazárni és olyan is, hogy tilos.

 

A legtisztább, ha ledobunk mindent a födémről, amit valamikor beszertek a hőszigetelés végett és készitünk egy tisztességes párazárást, valamint egy 

szinte hőhidmentes szigetelést.

A leszigetelt födém járhatósága és terhelhetőségét nem ugyanaz.

Ha valamikor manzárdolásra kerülne sor, ami komoly plusz terhelést képvisel, akkor az első kérdés tisztázni azt, hogy megbírja a födém és az alap az extra terhelést, a második az, hogy hova fér be egy járható lépcső.

 

Most pl. egyszerre 5 emeletes ház manzárdolásával foglakozom (kb. a 18 század végén épültek) és az volt a döntés, hogy lebontunk  mindent és monolit vb födémet készitünk rá- és új tetőt is, mert falak 70 cm szélesek a pincétől a padlásig. Ez tűzvédelmi szempontból is előnyösebb. De a lépcső megoldása nagyon cifra kérdés. 

 

Nemtom mi a keret, de ha egyszer úgy döntöttök majd, hogy manzárd lesz, akkor a tetőszerkezetet kéne szigetelni, nem a födémet.

   

  

Előzmény: Soká (96818)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96819

"gondolom, kérdőjel lenne a mondat végén...)"

Igen.

"én abból indulok ki, hogy a tetőtér kialakítása okán a födémnek illik elbírnia egy beépítést."

Illene, de ezeknél a régi épületeknél az nem is olyan biztos.

Előzmény: Soká (96818)
Soká Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96818

"Mi van jelenleg a födém teherhordó rétege fölött."

 

(gondolom, kérdőjel lenne a mondat végén...) Majd megkérdezem a szomszédomat, hátha emlékszik a részletekre.
De kicsit zavarba hoztatok, mert a hőszigetelés szempontjából nem vagyok biztos abban, hogy a betonfödém egyes altípusának érdemi jelentősége lenne.

 

"Le kéne szedni a födém fölső rétegét - lehet, hogy több helyen -, hogy meg lehessen állapítani a rétegrendjét."

 

És ha pontosan tudjuk a rétegrendet, az képes befolyásolni (érdemben) azt, hogy milyen hőszigetelő anyagot érdemes használni?

Amennyiben statikai jelentősége van a dolognak, én abból indulok ki, hogy a tetőtér kialakítása okán a födémnek illik elbírnia egy beépítést.

Előzmény: Töck Jenő (96814)
Palási Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96817

  Olyan  hőszigetelést nem fogsz talaláni amely a pinpongozásnál fellépő dinamikus terhelést elviselné.

Előzmény: Soká (96811)
Palási Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96816

Abban az időben minden műpalát azbesztből gyártották.

Előzmény: programmmer85 (96815)
programmmer85 Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96815

Sziasztok!

A 90-es évek közepén épült családi ház tetején pala található. A pala kicsit viseltes és közelről megnézve látható szálas anyag benne. Biztos, hogy azbesztpaláról van szó? Vagy használtak más szálerősítésű anyagot is abban az időben és csak bevizsgálás után tudható meg, hogy azbeszt tartalmú vagy más? Vágás, fúrás miatt lenne leginkább érdekes a kérdés.

 

Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96814

Mi van jelenleg a födém teherhordó rétege fölött. "K" jelű födémgerendát ír, ami nagyon régen létezett, nagyon rövid ideig. Abban az időben nem igazán szerették a "PK" pallókat, mert nehéz volt beemelni. Magánépítkezéshez ma sem szeretjük. Le kéne szedni a födém fölső rétegét - lehet, hogy több helyen -, hogy meg lehessen állapítani a rétegrendjét. Lehet, hogy abból van amit írtak, de valószínűbb, hogy nem.

Előzmény: Soká (96813)
Soká Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96813

Igen, ezt "elhallgattam, mert nem tudom a pontos választ. De a régi papírokon ez áll. És ugyan a kivitelezés és a tervek ebben az időben nem feltétlenül fedték egymást, feltételezem, hogy nincs jelentős eltérés. Én annyit látok, hogy a plafonon itt-ott vannak párhuzamos repedések, amiknek a távolsága 60cm, de ez nem jelenik meg mindenütt. A födém teljes vastagsága 28cm.

Előzmény: peterch (96812)
peterch Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96812

Szia !

 

A födém szerkezete ?

Előzmény: Soká (96811)
Soká Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96811

Sziasztok!
Adott egy 30 éves ház, amelynek a tetőtere (kb. 80nm) beépítetlen (de beépítésre alkalmasnak tervezték). Jelen pillanatban annyit szeretnék, hogy (érthető okokból) legyen leszigetelve a födém. Igazából nincs szükségünk a tetőtérre, tehát a minimum költségvetés szerint nem járható módon is megoldható a szigetelés, de számomra azért az is szempont, hogy ha netán szükség lenne erre az élettérre, akkor a mostani szigetelés ne váljon felesleges szemétté. A járható szigetelés kialakítása inkább a lelkemnek lenne fontos, hogy alkalmasint tudjak ott tenni-venni, mert egyébként egy világos, "barátságos" térről van szó (mondjuk megfelelő időben pingpong meccsekhez :)
A ház maga B30-as téglából épült és nincs kívülről hőszigetelve.


Tehát tanácsot szeretnék kérni, hogy miként érdemes a födémet szigetelni, illetve milyen buktatókat érdemes elkerülni.


Tisztelettel kérem, hogy elsősorban azok válaszoljanak, akik pontosan tisztában vannak a rétegrendek fizikájával, a párazárás, hőhidak rejtelmeivel, elkerülendő a vitát arról, hogy mi szabályszerű, mi nem...

Köszönöm!

Ofenbau Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96810

  Így van.

Ekkora felületnél ( 3x 2 )  még kültéren sem kell  .

Előzmény: Törölt nick (96809)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.19 0 0 96809

Nem kell dilatálni. simán lekell betonozni, és kész, nem kell túlbonyolítani:) 

Előzmény: zsolt0101 (96808)
zsolt0101 Creative Commons License 2020.09.18 0 0 96808

3x2méteres fürdőszobának az aljzat betonját szükséges körbe dilatálni szalaggal, és nem lesz padlófűtés, 

én mindenhol azt olvasom hogy belső térben 6méterenként, vagy 30-35m2 ként szükséges

oregbeatsuhanc Creative Commons License 2020.09.17 0 0 96807

Azt a bemenetet kell rövidre zárni, amit a termosztát kapcsolt. Kellene legyen ilyen jelzés a kazán kapocslécen, ill. a termosztáton is. Ha van gépkönyv ne lehet ott is nézni.

Előzmény: gazaa (96806)
gazaa Creative Commons License 2020.09.17 0 0 96806

A termosztátom elromlott, de szeretném kipróbálni valahogy a kazánt. Hogyan tudom mégis elindítani, rövidre kell zárni valamit?

Köszönöm! 

Cs_ Creative Commons License 2020.09.17 0 1 96805

Sokféleképp megtudod oldani, ha akartok belerakni dilatációt.

 

Betonozáskor, a betonacélhálóra, szükség esetén, ahhoz rögzítve, be kell rakni valamit, ami erre a célra alkalmas. Régen deszkát raktak, manapság meg a gyári megoldásoktól az XPS-ig sok minden a rendelkezésre áll. Arra ügyelni kell, hogy a könnyű anyagok felúsznak a betonban, ha nincsenek rögzítve.

 

Utólagosan megcsinálni. Másnap fogsz egy flexet meg egy gyémántkorongot és végig vágod olyan mélységben, hogy az alsó vasalást még véletlen se tud elvágni. 

 

Akár betonozáskor, akár utólag lett a fuga képezve, utána érdeme valami erre való anyaggal kitölteni.

Előzmény: sylvanus67 (96802)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.17 0 1 96804

Lehet használni vékonyabb és sűrűbb vasalást, az is segít a dilatációs hézag elkerülésében.

Előzmény: Töck Jenő (96803)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.17 0 0 96803

Még abban az időben amikor a vízügynél dolgoztam a medencéket sakktábla-szerűen betonozták. Igaz, utána került rá vízzáró burkolat.

Előzmény: sylvanus67 (96802)
sylvanus67 Creative Commons License 2020.09.17 0 1 96802

dehogy nem: egy nap alatt le kell betonozni

Előzmény: krafi1 (96801)
krafi1 Creative Commons License 2020.09.17 0 0 96801

Köszi, 

Nincs esetleg valami olyan megoldás amivel egy betonozási nap alatt le lehetne rendezni?

 

Előzmény: Töck Jenő (96797)
laszloszabo1971 Creative Commons License 2020.09.16 0 1 96800

Köszönöm.

Előzmény: Házas Ember (96789)
Madaraspisti Creative Commons License 2020.09.16 -3 1 96799

  A ház és a lakások energetikai jóságát egyébként nem a kazán és a hőleadók képességeivel jellemzik.

 Arra ott az energia tanúsítás , de anélkül is lehet jellemezni.   Van erre egy jó szám. Ez az un. fajlagos  fűtési energia tanúsítási szám  kWóra /nm/ a,  ami sz. fűtési szezont jelent.

 Tehát a nem létező... jó   a kevéske .. un. passzívház fajlagos értéke 15 kWóra/nm/fűtési szezon.

 De ilyen csak    a mesében.

 Aztán  a  mindent rossznak gondoló nehány energetikus... pl. a Winerberger cakemberei, akik azt vizionálták egy előadáson , hogy a Mo.-i  átlagházak  ilyen fajlagos  értéke 350 kWó /nm / fűtési szezon, tehát az átlag,  és ezt az áramszolgáltató a Villamos művek székházában adták elő. ok. így gondolják, de akkor sem igaz.  Hogy mennyi lehet az átlag ? Nehéz  megsaccolni, de némi statisztikai adatgyűjtés után  mondjuk olyan 200  kWóra  /nm/ fűt.szezon.

 Az én házaim és lakásaim  120 és  90 között vannak.

 Persze akadnak nagyon , de nagyon rossz házak. Legyen pl.    egy  ház   csak 300 kWóra/nm/fűtési szezon... jóval az átlagnál rosszabb. Mennyit kellene pl.  egy 100 nm -es házban fűteni, hogy elviselhető legyen emberileg.

 Vegyük hogy 1 m3 gázból  8 kWóra energiát nyerünk.   Akkor ez a ház fűtési költsége   300 x  100 az 30 000 kWó amihez kell   3750 m3 gáz  ami 450 eft / szezon.

Akinek sok,  az vagy hőszigetel... vagy télen nem lakja az egész házat.

 Gyerekkoromban volt szerencsém egy 135 nm-es házban lakni,  5 szoba stb, de télen csak a felét laktuk. Sőt mivel a fater szerette a piát, a nőket és az autót,  volt hogy csak 30 nm -en laktunk. De nyáron a 2200 nm -es telken élveztük az életet.

Előzmény: gabo011 (96796)
Madaraspisti Creative Commons License 2020.09.16 0 1 96798

  Ki mondta , hogy ez egy jó ház ??

Előzmény: gabo011 (96796)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.16 0 1 96797

El kell felezni hosszában, keresztben a teraszt. Először az egyik két (csúcsával érintkező) darabot, majd másnap a másik két darabot kell betonozni. Ha burkolva lesz akkor nem látszik a két ütem közti különbség.

Előzmény: krafi1 (96794)
gabo011 Creative Commons License 2020.09.16 0 2 96796

Nagyon szomorú lenne ha a jelenlegi energetikai előírások mellett 15kW lenne egy 100nm-es ház maximális hőigénye -15C-ban! 

Esetleg valami szigeteletlen vagy gyengén szigetelt házra lehet igaz amit írtál de szerintem akinek nincs erre 25e Ft-ja az ne akarjon fűtést korszerűsíteni vagy átépíteni! 

Előzmény: Madaraspisti (96791)
Madaraspisti Creative Commons License 2020.09.16 -2 1 96795

Azért ha rossz az adat betáplálás, akkor lehet a számítás akármilyen pontos.

 El van misztifikálva ez a hőigény  főleg,  a számítás.

 Egyébként a mai elektronikában lehet olyan rendszer készíteni amikor a pillanatnyi hőigényt is  kijelezheti  a rendszer,

 Kérdés, hogy kell e. ??

Előzmény: Házas Ember (96793)
krafi1 Creative Commons License 2020.09.16 0 0 96794

Sziasztok,

Kültéri terasz betonozással kapcsolatban kérném segítségeteket.

Telek és ház adottságok miatt mellékelt kép szerinti alakzatban készül.

Alapozás már elkészült, 80-90 cm mély vasalt alap és rajta 2 sor 30-as zsalukő kibetonozva+betonacél benne. Feltöltés folyamatban.

 

Pár héten belül szeretnénk betonozni a lemezt, házfalnál 18 cm vastag és a végénél a lejtés miatt kb 10cm vastagságban. 

 

A kérdésem, hogy ekkora felületnél kell-e dilatálni és ha igen akkor azt hol és milyen módon lehetne kialakítani?

Házas Ember Creative Commons License 2020.09.16 0 2 96793

A cikk végén azért ott van az ajánlás a WinWatt programra is, azzal is meg lehet csinálni, mert van akit nem elégít ki az, hogy hasraütésre megcsinálja.

Előzmény: Madaraspisti (96791)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.16 0 0 96792

A kérdés, hogy mennyit akarsz dolgozni. Különböző állapotú használt salgót rengeteget árulnak.

Előzmény: Építkezek_yolo (96790)
Madaraspisti Creative Commons License 2020.09.16 -2 1 96791

  Hát igen nagyzolni lehet.

 

  Ezt ajánlja  Madaras Gergő  7 lépésben  ,

 

  Azt hiszem ez már a 7. után van  :

 

 "Lehetősége van elkészíttetni kollégánkkal a hőszükséglet számítást, kazán méretezést, radiátor méretezést

Amennyiben rendelezésre áll alaprajz az épületről és a szerkezetek is ismertek vagy esetleg komplett tervdokumentáció van hozzá, abban az esetben kollégánk Bruttó 25.000,- Ft-os áron elkészíti Önnek helyiségenkénti hőszükséglet számítását (bruttó 25.000,- Ft családi ház esetében 160 m2-ig - egyéb esetben kérjen ajánlatot). Ajánlatkérés, munka megrendelése energetikus kollégánknál lehetséges a madarasgergo@gmail.com e-mail címen."

 

 

 

 Nem kell azért  energetikusnak lenni és nem kell eltúlozni ezt a számítást, így inkább nevezzük  hőigény meghatározásnak, ami persze fontos.

 Van egy szép térkép,  ahol   Mo. -ot 3 zónára osztották. Ha jól emlékszem  mínusz 13  és mínusz 15 fok a legalacsonyabb érték... habár előfordulhat ennél lényegesen  alacsonyabb is... igaz csak ritkán, de van néha telente mínusz  20 fok is.

 

 Nekem a szimpatikus a mínusz 15 fok.

 

 Nos azért fontos a hőigény,  főleg a lakások és a bennük lévő hőleadók  megválasztása szempontjából.

 A kazánoknál kevésbé,  azon egyszerű ok miatt , hogy az átlag lakás hőigényét majd minden kereskedelmi kazán tudja... hacsak nem nyomorult egér luk,   vagy szemlődombi 360 nm -es villa. Tehát  40 és 130 nm között tudják a kazánok  sőt az automatizáltak mindig  be is állnak a kívánt hőigény szolgáltatására.

 Nem így a ház /lakás  egyes helyiségeinek a hőigényét azt bizony jó közelítéssel illik tudni. De hogyan ? Lehet számolgatni  36 -42 adat alapján... laikusokat  el lehet  kápráztatni   , diákoktól ha történetesen  ép.gépész hallhatók ,  meg lehet követelni a számítás levezetését vagy megrendelni   30 eft ért !

 Amúgy empirikus alapon lehet  számolni ... korábbi tapasztatok alapján bizonyos értékeket használni,  innen onnan összeszedni az adatokat  és azt egy konkrét lakásra  alkalmazni.

 

 Pl vegyük a legáltalánosabbat, azt az állítást  hogy a 50 W / légköbméter elég.

 Nos legyen egy lakásunk /házunk 100 nm és 3 m a belmagasság azaz  300 légköbméter   és egy általános fekvésű közepesen szigetelt. Akkor  300  lm3  x 50 W/lm3  az 15 000  W  vagyis 15 kW. Hát ezt bizony majd minden kazán tudja.

 Igen ám , de a helyiségekbe radiátorokat kell tenni. Mekkorák legyenek ?

 

  Hát  a legegyszerűbb ha a nm -rel arányosítjuk. Az a 100 n -es lakás áll 6 helyiségből / szoba  20 - 20-20 nm /,. a konyha  15 nm a fürdő 10 nm  és az előszoba 15 nm . Azt akarjuk ,hogy egyenletes legyen a hőmérséklet mindenütt. Mekkora radiátorok kellenek ?

 Nos  15 000 W/ 100 nm az 150 W / nm.

 Tehát a szobák   20 x  150 W  az  3000 W /szoba, ö 9 /,   kW a  konyha  15  x 150  2250 W, a  fürdő   1500 W  (1,5 kW), az előszoba 2250 W. Összesen   : 9  + 2,25 + 1,5  + 2,25  az 15 KW. A katalógusból kiválasztjuk a radiátorokat.

 És ez      a legnagyobb hidegben is  kifűti a lakást, ha az csak mínusz 15 fok. de nem az,  ezért tartalékolunk... fűtőfelületet.

 Ha nagyon mellé lőttünk,  akkor vagy fázunk  vagy  ha sok az a radiátor felület, akkor lejjebb csavarjuk.

 Amúgy a tényleges  hőigény majd mindig a tél folyamán ennél a 15 kW -nál lényegesen kisebb. Mindig változik.

 Mondjuk majd mindig  az általam   vizionált  15 kW -nál lényegesen kisebb 3 és 5 kW között valahol.

Mikor mennyi.

 A baj majd mindig akkor van ha a radiátor felület kicsi, akkor jön az olajradiátor pótfűtésnek. Persze durván túlméretezni is lehet a radiátorokat... akkor viszont lecsavarjuk.

 Nos a hőigényt lehet számolni, lehet számoltatni,  a lényeg az hogy azért mindig az igénynek elegendőnek kell lenni.

 A kazánok  ?  Hát majd mindegyik tudja, sőt  túlságosan is jól... ha csak nem kastélyban vagy betonbunkerben akarunk fűtést megvalósítani.

 

 Pisti

Előzmény: Házas Ember (96789)
Építkezek_yolo Creative Commons License 2020.09.16 0 0 96790

Sziasztok!

Nagyjából 7 méter hosszan kellene "polcrendszert" raknom a kerti kisházamba. Max 2 m magas, állványokat keresek, 40 vagy 60cm mélységben. Tudtok jó ár / érték arányú polcot javasolni?

 

Az OBIban nézelódtem ennek  ( https://www.obi.hu/polcok-polclapok/femallvany-5-polcos-90-cm-x-180-cm-x-40-cm/p/2099943 ) oké lenne az ára, de nem vagyok mrggyőződve a minőségéről, sajnos nem tudtam megmozgatni. A ~15ezer+ os salgók árban fájdalmasak lennének. 

Házas Ember Creative Commons License 2020.09.16 0 0 96789
Előzmény: laszloszabo1971 (96785)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.16 0 1 96788

Lehet vasbeton lemez is, a vasat föl kell hajtani a gerenda talpára.

Előzmény: bbfeco (96787)
bbfeco Creative Commons License 2020.09.16 0 0 96787

Horcsik födém, ill téglabetétes tálcafödém lehet  megoldás.....

Előzmény: Indalex (96784)
Mariusi Creative Commons License 2020.09.15 0 0 96786

 Kell hozzá pár adat.

 Lehet  az egész ingatlanra és lehet az egyes ingatlanon belüli helyiségekre  'számolni',

Előzmény: laszloszabo1971 (96785)
laszloszabo1971 Creative Commons License 2020.09.15 0 0 96785

Sziasztok!Tudna valaki segíteni hőigény számításban?

Indalex Creative Commons License 2020.09.15 0 0 96784

Sziasztok! Tudnátok nekem segiteni, hogy B100 - as beton béléstestet hol tudnék szerezni pár darabot? Meglévő födém javitásához kellene, ötleteket is várok, hogyan lehetne pótólni a törött elemeket. Köszönöm  a hozzászólásokat!

patopal Creative Commons License 2020.09.15 0 0 96783

:)

Kicsit csalóka a kép, mert a régi  még nem lett eltüntetve.

Előzmény: Domi-V63-138 (96781)
patopal Creative Commons License 2020.09.15 0 0 96782

köszi

Előzmény: Ofenbau (96780)
Domi-V63-138 Creative Commons License 2020.09.15 0 1 96781

Úgy látszik a villanyszerelők hippik voltak :-)   2. kép

Előzmény: patopal (96779)
Ofenbau Creative Commons License 2020.09.15 0 1 96780

 Mehet rá ha nem vizes !

Előzmény: patopal (96778)
patopal Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96779

Előzmény: patopal (96778)
patopal Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96778

Sziasztok!

 

Kérdezném, hogy rá lehet e vakolni a régi vakolatra, vagy le kell verni teljesen ott is ahol nem kong? Zsákos vakolat és simító kerülne rá. 

Apa1219 Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96777

Q3 kötelező. 

Nagyon csúnya lesz első festés után ..ha csak kettőt kap.

Meg fogod bánni azt az egy zsák töbletet.

Első festés után lehet glettelni ismét az összeillesztéseket.

Aki azt mondja elég az nem ért hozzá...bárhogy van felrakva a karton.

Maga a karton gyári nutját nem lehet tökéletesen eltüntetni kettőből ...

 

 

Előzmény: Intel 80386 (96771)
Cs_ Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96776

Családi ház méretben*, ismerőssel jó megoldás az is, hogy a festő bandázsol. Egyébként megéri, az a többlet glettanyag nem kerül sokba. kb 2-3 zsáknyi anyagról beszélünk ekkora felületen.

 

 

*A festő bandázsolból is lehetnek probléma, időként előfordul, hogy a gipszkarton reped, oszt megy az egymásra mutogatás. A repedéseknek több oka is lehet, de leggyakoribb, hogy bandázsolás és hasonló problémák vannak, de ez egy másik történet...

 

 

Előzmény: Intel 80386 (96775)
Intel 80386 Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96775

A kartonos 20 éve kartonozik, számla képes, e-naplós stb...csak kartonozást vállal. A festő glettelne is.

Nem tudom eldöntetni, hogy megéri-e az a többlet glettanyag azt, hogy ne lássam a kötések helyét.

Persze ezt nekem kéne tudni csak kíváncsi voltam a véleményetekre/tapasztalatra, hogy mennyire gázos.

Azt tudom, hogy szépen kartonoznak, nem lenne nagy a szintkülönbség a két tábla közt. 

Előzmény: Cs_ (96774)
Cs_ Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96774

A festő ismerősöd semmit sem akar glettelni, csak festeni? A viták elkerülése végett az a legegyszerűbb, ha a kartonostól bandázsolva vagy max Q2-ben van kérve és a festő ennek a tudatában vállalkozik. Elég nehéz ügy tud lenni, ha a festő csak festeni jön. Tuti talál hibát, s akkor hol vannak már a kartonosok...

 

Egyébiránt érdemes Q3-ra törekedni, szebb. Ahogy írták alattam Q2-ben a surlófényben kivehetők lesznek a táblák.

Előzmény: Intel 80386 (96771)
Csokis Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96773

És alapoztad előtte?

Előzmény: digium (96745)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96772

Ha nem zavar hogy súrló fényben látszani fog minden illesztés akkor elég a Q2.

Előzmény: Intel 80386 (96771)
Intel 80386 Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96771

Sziasztok,

 

mennyire ragaszkodjak a gipszkarton mennyezet Q3 gletteléshez? Ügyesek a kartonosak. Nem elég Q2? 

Kartonos szerint elég a festő szerint nem. Festő ismerősöm ingyen jön, nem a profitra megy.

Csak 130nm-ről beszélünk, próbálok spórolni.

Cs_ Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96770

A tervező mit mond a repedésre?

Előzmény: ts33 (96767)
sr1 Creative Commons License 2020.09.14 0 0 96769

Hol a zsaluzási és a koszorú- gerenda részletrajz?

 

 

 

 

Előzmény: ts33 (96767)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 1 96768

Én tettem volna pótvasat az "L" rövid szárának függőleges (papíron) oldala mellé jó hosszan. Valószínűleg a számítógépes stat. számítás szerint nem kell. Azért én tettem volna.

ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96767

Felső vasalási terv.

Előzmény: Töck Jenő (96761)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96766

Általában 10-es vasak voltak tervezve , 150-es távolságra, a kiváltó vasak is 10-esek, van felső vasalási terv is , mindjárt feltöltöm.

Előzmény: Töck Jenő (96761)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96765

Letöltöttem a tervet és kinagyítottam, de úgy sem halálbiztosan olvasható. Úgy néztem, hogy csak a 62? jelű kiváltóvasak vannak két sorban (alul-fölül) elhelyezve. Így a bal felső végük fölül vasalatlan lemezbe vannak bekötve. Ezen a végükön hosszabb nem ártott volna. Ugyan így vasaltnak látszik a másik nyílás jobb fölső sarka is. Ha valamit rosszul láttam akkor javításnak örülnék.

Előzmény: halaloszto (96764)
halaloszto Creative Commons License 2020.09.13 0 1 96764
Előzmény: Töck Jenő (96763)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 1 96763

A hiba valószínű oka az, hogy a két ferde vonallal ábrázolt vas túl rövid a bal oldalon (rajz szerint). A nyílás "L" alaprajzú fölülnézetben és a vasak nem érnek megfelelő mértékben túl az "L" rövid oldalán. Magyarul a nyílás megerősítése egy olyan lemezsávra támaszkodik amit csak az egyik végén támaszkodik. Ha a vasalás kétsoros akkor a fölső vasalás tartja az előbb említett nem teljesen végigmenő sávot. Papíron lehet még jó is, de én nem így csináltam volna. Ezeket biztosabban meg lehetett volna állapítani ha a rajz olvasható lenne.

Előzmény: ts33 (96757)
lala1961 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96762

A kép nekem zavaró volt ,mintha jelölés és vágás nyoma is látszana ,de ezek szerin a lepotyogott friss "cunder"beton az !:-)

Előzmény: Töck Jenő (96758)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96761

Hányas (átmérő) vasak vannak a födémben, mert a rajz nem olvasható? És milyen távol vannak egymástól? A ferde (kiváltó) vasakra ugyan ez a kérdés vonatkozik. Csak alul van vasalás vagy van fölső is?

Előzmény: ts33 (96757)
lala1961 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96760

Ha így történt ,akkor ott valami "kevés" lett ,vagy kivitelezési, vagy ha tervnek megfelelő a kivitelezés ,akkor meg tervezői "hiba",de látunk már ezek kombinációjára is példát !:-) 

Előzmény: ts33 (96757)
lala1961 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96759

Üdv ! Ezt írta:"A lépcsőkivágásnál szokás szerelni az hosszú irányba egy gerendát", hát innen ,de ha nem úgy történt ,akkor majd reagál !:-)

Előzmény: Töck Jenő (96756)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96758

Megvan még a vasalási terv? Ha igen le kéne fényképezni és berakni. De csak azt a kis részt nem igazán elég, kéne egy olyan amin a födém egésze látszik és egy olyan amin a lépcső kivágás helye látszik jól.

Előzmény: ts33 (96753)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96757

Így igaz, nem utólag lett kivágva, a nyílás ki lett hagyva.

Előzmény: Töck Jenő (96756)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 1 96756

"utána jól kivágni "

Azt miből lehet megállapítani, hogy a nyílás utólag lett kivágva? A sűrített vasalás azt jelzi, hogy oda nyílás volt tervezve. Szerintem a kivágás jelen esetben azt jelzi, hogy a lépcsőnek nyílást (kivágást) terveztek oda.

Előzmény: lala1961 (96754)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96755

Most inkább a nem megfelő vibrálásra tippelek.

Előzmény: Töck Jenő (96752)
lala1961 Creative Commons License 2020.09.13 -1 1 96754

Hát ha még terv is volt ,akkor no comment,a tervező mi a f@szért nem hagyta ki a lépcsőház teljes felületét ,nagy okosság bevasalni +betonozni és utána jól kivágni !Gratula !:-((( 

Előzmény: ts33 (96751)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96753

Van statikai terv, ezért gondolom, számítva volt.

Előzmény: Töck Jenő (96752)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.13 0 1 96752

A sűrített vasalás is gerenda rejtett gerenda néven. HA kengyelezve is volt(van). Kérdés, hogy a sűrítést számolták vagy a kivitelező szerint annyi elég amennyit belerakott.

Előzmény: ts33 (96751)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96751

Volt statikai terv, a kivágás mellett sűrítve volt a vas, de más nem volt.

Előzmény: lala1961 (96750)
lala1961 Creative Commons License 2020.09.13 0 1 96750

Üdv ! Nem tudtad előre ,hogy ott lesz a lépcsőház ? A kialakítás így nem Ok,próbáld a lépcső kialakításnál egy alátámasztást beépíteni a repedéses sarokba ,ami a lépcső elemét is képezheti ! Vagy valami áthidalást találj ki (keretet csinálni a nyílásnak),mert akár állandó lassú süllyedés+ repedés lesz ezen részen !:-) Szagggg munka !:-(((

Előzmény: ts33 (96749)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96749

A fémkonfekció beépítés mit jelent?

Előzmény: sr1 (96747)
DCSNZS Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96748

Sziasztok 

A habbal való felragasztas után hány mm marad( légrés) az OSB és a nikecell között? Van vagy 5_6mm?

Előzmény: Draganovic (96742)
sr1 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96747

A lépcsőkivágásnál szokás szerelni az hosszú irányba egy gerendát, ami átveszi a födém súlyát.

Így ez a repedés elég nagy gond, be kéne építeni egy fémkonfekciót.   

 

Előzmény: ts33 (96746)
ts33 Creative Commons License 2020.09.13 0 0 96746

Monolit födémnél, a lépcsőkivágás sarkánál hajszálrepedés jelent meg.

Ez mekkora gondot jelent?

digium Creative Commons License 2020.09.12 0 0 96745

Én supralux garázsfestéket használtam, meg vagyok vele tökéletesen elégedve. Az elején gondoltam, hogy majd később leburkolom. Nem fogom, tökéletes így! Ahol leejtettem valami nehéz dolgot, ott a kiegyenlítővel/betonnal együtt jött csak fel. A sima betonfesték állítólag idővel lekopik/lepereg, ezért ajánlották ezt, hogy örök élet. Kenésnél büdös...

Előzmény: Csokis (96734)
eekeili Creative Commons License 2020.09.12 0 0 96744

  És az automobil összenyomja a műa. burkolatot ??

Előzmény: Csokis (96739)
eekeili Creative Commons License 2020.09.12 0 0 96743

 Van annál gyorsabban kötő beton  a kívántnál  is.

 

 Magy a közönséges  szürke, más néven portland cement kötésű beton is meg köt  6-8 óra alatt. De  van az un. szilárdulási folyamat ami eltart nagyon soká. Viszont  hiába éri el a szilárdságot ami kellene  vizet még sokáig fog kibocsátani.

 

 Egyébként az aluminát betonok   24 óra alatt megszilárdulnak, de vizet még sokáig fognak kibocsátani..

 Aluminát cement pl. a bauxit cement is.

 Te4háta problémád nem a kellő szilárdság, hanem a kiszáradás. Az pedig sokáig eltart.

 

 BAUMIT FIXBETON  megkerüli a problémát lényeg hogy vegyék vigyék.

   Hajt benneteket  a tatár , hogy nem tudtok 3 - 4 hetet várni ?

 

 A laminált burkolásra van más technológia is mint beton alá !!

Előzmény: mikober88 (96741)
Draganovic Creative Commons License 2020.09.12 0 0 96742

Van direkt nikecel ragasztó hab, az nagyon fogja. 

Előzmény: DCSNZS (96740)
mikober88 Creative Commons License 2020.09.11 0 0 96741

Sziasztok.

Van egy beltéri helyiség, ahol gyorsan kötő betonra lenne szükség. Kb 3-4 nap után burkolni kellene laminált parkettával.

Találtam ezt az anyagot:

BAUMIT FIXBETON

 

Kinek mi a véleménye róla?

 

DCSNZS Creative Commons License 2020.09.10 0 0 96740

Sziasztok!

 

Fémszerkezetre OSB lapot rögzítenék ,illetve + nikecell .

A kérdés ,h. milyen csavart használjak amivel az osb-t felcsavarozom? ( süllyesztett fejű önmetsző ?)

Vmint mivel ragasszam fel a nikecellt, mert a csemperagasztó helyett a purhabot mondják

 

Köszönmö

Csokis Creative Commons License 2020.09.09 0 0 96739

Köszi, de azért néha a kocsi is rá fog állni. Az a terv, hogy tavasztól őszig buli- és műhely, ősztől tavaszig (nincs fűtés) garázs és kerti bútor tároló.

Előzmény: Mezőföldi 2 (96737)
krafi1 Creative Commons License 2020.09.09 0 0 96738

köszi az ötleteket,

 

kb 20cm-et fekszik fel a kiváltó a falon. 12 cm hőszigetelés kerülne fel és itt nem nagyon lehet játszani vele mert ahogy az első képen látszik ez egy nagyobb falnak csak egy részlete és nem szeretnék a ház egész oldalára mondjuk 5 cm el kevesebb hőszigetelést tenni. De még ha el is férne a szigetelés és az ajtót kicsit arrébb tennénk, az oldalvilágító már sajnos esélytelen ezzel az áthidalóval.

Mezőföldi 2 Creative Commons License 2020.09.09 0 1 96737

  Tegyél rá műa.  padló burkolót. Jobb mint a festés.

 Ha hab alátétes némi hőszigetelést is ad .

Előzmény: Csokis (96734)
kaposznyak Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96736

Igen, bővült a piac az elmúlt 6 évben.
De ez a kőszórt még mindig drága...

Előzmény: Genezis4 (96732)
AmazingGecko Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96735

A kőzetgyapot és kátránypapír jelent egy minimális hőszigetelést a padláson?

Csokis Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96734

Volt már többször szó az öregecskedő, kissé, vagy jobban porló beton festéséről. De mi van a teljesen jó, friss betonnal? Garázsban, az öreg beton tetejére húztak egy javító-simító réteget, kvázi aljzatbetonnak. De most nem lesz pénz burkolni, viszont nem is garázs, inkább kézműves szoba, kicsit buliszoba lenne, szóval nem ártana neki némi szín. Kell alapozni festés előtt?

És milyen különbségek vannak betonfesték és betonfesték közt, ha nem ipari targoncák járják majd?

Előre is köszi: Csokis

Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.08 0 1 96733

40x40x5 az kissé kicsinek tűnik, főleg ha gerenda támaszkodik a falra a kiváltó fölött. Nem kell egyenlőtlen szárú, de azzal könnyebb dolgozni. A keményfa ék tudhat (bizonyos fajtáknál) nyomásra annyit mint egy gyenge beton, de az időállóságában és főleg a terhelés hatására bekövetkező alakváltozásában már nem lennék biztos. A lassú alakváltozása is kérdéses.

Előzmény: Varek1 (96727)
Genezis4 Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96732

Mert van sok nagyon szép lemez több mintával.

Előzmény: kaposznyak (96730)
bahavaztam Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96731

Praktiker, vélemények?

kaposznyak Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96730

Annyira nem, csak nekem az van, a húgomnak tetszik, csak nincs rá annyi pénzük, mint nekem volt.

Előzmény: Genezis4 (96728)
Genezis4 Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96729

Üdv!

Az ajtó közepe felett vésel egy lukat. Az áthidaló felett.Amibe befér 80mm U gerenda stücékkel megtámasztod kivül belül. Nagyon precíz akarsz lenni széllesebbet vésel teszel egy akác deszkát,hogy 3 téglát elérjen. Azt mehet a csere. De azért mindíg vigyázni kell. Lepotyogó dolgok lehetnek. De elöszőr áthidaló csere majd utána fal vágás!!

Előzmény: krafi1 (96726)
Genezis4 Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96728

Üdv!

Miért fontos a kőszort lemez?

Előzmény: kaposznyak (96724)
Varek1 Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96727

 Krafi 1 !!

 

 Mint írták   2 db. szögvas.-.. hivatalos nevén   L acél. nem kell egyenlőtlen szárú, olyan kell ami van, mondjuk legalább 40 x40 x 5 -ös . Megkeresed a  régi még bent lévő áthidaló és az új magasságánál valamivel nagyobb magasságban lévő téglasor fugáját,  gyorsvágóval kicsit mélyíted, majd a régi még bent lévő áthidaló felett a falba  üreget vésel, legalább annyira befelé mint a régi áthidaló. Valószínű teljesen     a beltérig kell vésni. Be kétoldalt a szögvasak, kiékelés , elég a keményfa, majd az új valamivel hosszabb áthidaló helyét vésed  és ha kész behelyezed a zöld áthidalót, ki a régi áthidalót majd be az ajtót. Az ajtó feletti  üreget könnyű anyaggal, pl  ytonggal kifalazod.

 de vannak azért egyszerűbb megoldások is.

 Pl. ha elég hosszú az a régi áthidaló, mondjuk legalább 15 -20 cm .rel az ajtó fölött túlnyúlik akkor annak a helyén maradásával is arrább mehet az az ajtó.

 Fel kell tárni az áthidaló helyzetét... némi véséssel.

 Amúgy mennyi lesz az a hőszigetelés , 10  cm  ?  15 cm  ?

 Ha 10cm akkor az ajtót   csak   5 -6 cm -rel kell arrább tenni.

 Legfeljebb ott a sarokban nem lesz olyan vastag a hőszigetelés... na bumm, mi az a felület az össz.

  felülethez képest  Tegyük fel  200 nm   az ajtó melletti

      0,50 x 2 m   az 1 nm  ami csak  fél  % -a.

 

 Megoldás számtalan, mindig a praktikusat kell választani !!

Előzmény: krafi1 (96721)
krafi1 Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96726

Ha jól emlékszek kb 3 sor tégla van fölötte + koszorú + itt támaszkodnak a födém E gerendái, e fölött van egy 60-80 cm attika fal téglából és a födémen egy kis hajlásszögű félnyereg tető mint a képen.

Előzmény: kneissl (96725)
kneissl Creative Commons License 2020.09.08 0 0 96725

Mit tart az áthidaló?

Előzmény: krafi1 (96721)
kaposznyak Creative Commons License 2020.09.07 0 0 96724

Sziasztok.

6 éve rakattam a tetőre Gerard kőszórt cserepeslemezt.

Van most olcsóbb gyártó a piacon, aki ebben a termékben utazik?

Lindab, Powertekk kb. ugyanennyiért árulja...

Előre is köszönöm!

Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.07 0 0 96723

Jobban utána gondolva sokkal könnyebben kivitelezhetőnek tűnik ha a teherelosztó a fal nyílással ellentétes oldalán van. A lukakat amin a két szögvas átmegy a falon persze ki kell betonozni.

Előzmény: Töck Jenő (96722)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.07 0 0 96722

Magam részéről az ilyet úgy szoktam elintézni, hogy megfelelő méretű egyenlőtlen szárú szögvas berakva kétoldalt a nyílás fölé flexszel vágott horonyba rakva, acéllemezzel kiékelni, utána nyílás bontás. Jelen esetben a rázós rész a merőleges falba megfelelő mértékig bedugni és kiékelni a két szögvasat. Lehet, hogy célszerű lenne a fal másik oldalán a két kiváltó alá berakni egy a két szögvasra merőleges teherelosztó szögvasat berakni. Statikai számítás és a helyszín ismerete nélkül ennél többet mondani nem merek. Lehet, hogy a teherelosztó vas lehetne a fal megnövelt ajtó felőli oldalán is. Vagy lehet, hogy mindkét oldalra kell.

Előzmény: krafi1 (96721)
krafi1 Creative Commons License 2020.09.07 0 0 96721

Sziasztok,

Áthidaló utólagos berakással kapcsolatban kérném segítségeteket.

Mellékelt képen látható bejárati ajtót muszáj lesz áthelyezni a falra kerülő hőszigetelés miatt. Ha maradna akkor 85-90 cm széles bejárati ajtót lehetne csak betenni...

 

Szóval a régi szürke áthidalót szeretnénk a zöldre cserélni, így a hőszigetelésnek is lenne hely + oldalvilágító is kerülne az ajtó mellé.

 

A problémám az, hogy az áthidaló belóg az ajtó melletti falba így ha fölétesszük az újat akkor nem lehet csak úgy kivenni a régit mert az új azon fog támaszkodni azon az oldalon. 

 

E-gerendák támaszkodnak mindkét falon. Az ajtó mögötti előszobában megkell támasztani a födémet az tiszta sor, de vajon a másik oldalon is ahol csak egy kb 30 cm lyuk keletkezik a bontás miatt?

 

Az megoldás lehet hogy ha bekerült az új áthidaló levágjuk/levéssük a régi áthidaló falból kilógó részét?

 

 

Jön majd a kőműves a napokban de érdekelne több ötlet is nehogy a mester is hülyeséget csináljon

Házas Ember Creative Commons License 2020.09.06 0 0 96720

Azt a 6 furatot helyettesíted 12 olyan furattal, amelyeket jobbról-balról a gerenda mellé fúrsz és ezeken a helyeken a 2-2 furatot meghajlított hilti szalaggal kötsz össze. A hilti szalag és a gerenda közé pedig teszel valamit, amibe rögzíteni tudod a gipszkarton függesztőket, pl ezen a 6 helyen nem dübeles, hanem pálcás rögzítést alkalmazol.

Előzmény: gsmotoros (96716)
KovacsB3 Creative Commons License 2020.09.05 0 0 96719

Sziasztok!

Bitumen témában az eredeti kérdésre van valakinek jó ötlete esetleg? Nekem ilyet javasoltak: https://www.praktiker.hu/epitkezes-lakasfelujitas/tetofedes-vizszigeteles-muanyag-lemez/tetoszigeteles/186725-den-braven-bitumenes-tetotomito-310-ml-fekete

és ezzel kisebb réseket ki is lehet tömíteni, de több méter hosszú, pár centi széles szakaszt biztosan nem.

Előzmény: Törölt nick (96668)
oregbeatsuhanc Creative Commons License 2020.09.05 0 0 96718

A régi belvárosi lakásomban annak idején olyan " mákom " volt, hogy, amikor a csillárhorognak az acél gerendába fúrtam menetet, a talp rész helyett az egyik helyiségében a gerenda gerinc részét találtam el, ott zsákmenet lett. :D 

Előzmény: gsmotoros (96715)
Töck Jenő Creative Commons License 2020.09.05 0 0 96717

"Nem tudom, hogy nálunk kapható - e, nekem van pár olyan amerikai gyártású " folyadék dűbelem" ami egy üveg ampulla, "

 

Van.

Előzmény: oregbeatsuhanc (96714)
gsmotoros Creative Commons License 2020.09.04 0 0 96716

Anno volt egy leiratod, amit a fórumban megosztottál, hogyha nagyon kell, akkor mégis hogy célszerű fúrni az E gerendát... ilyen kis ábrával ellátva.

 

A gond ott van, hogy van kb 6 furat a kb.400-ból, ami mindenképp egy E gerenda aljába kell kerüljön, ahogy kinéz, azokat legalább minimális kockázattal kéne megoldani.

Előzmény: Draganovic (96689)
gsmotoros Creative Commons License 2020.09.04 0 0 96715

A szaküzletben is ezek a szétnyílós fémdübelek lettek kitalálva. Kipróbáljuk egy pár darabbal, hogy mit bír, azt, ha működik, akkor jó lesz.

 

Nincs vakolat a födémen, így a találkozásokat szépen el lehet kerülni, így akár még a merevítőbordát is meg lehetne találni, de csak elméleti szinten, mert olyan türelemmel a mesterek biztos nem lesznek.

Előzmény: oregbeatsuhanc (96714)
oregbeatsuhanc Creative Commons License 2020.09.04 0 0 96714

A 3 cm vastagság még önmagában elég lenne szerintem, hogy megtartsa a dűbelt szerintem, ha óvatosan van a furat átbökve, inkább az lesz a gond, hogy, ha nem szorosan megy bele a dűbel, akkor az ék beütésekor az átmenő furaton bemehet, beesett az üreges részbe.

Ha két kefni találkozását, vagy a szélét sikerül eltalálni, ott sem lesz jó a rögzítés.

Szerencsés esetben a kefni bordába fúrva összejöhet egy zsákfurat, de a borda sem olyan vastag, hogy az ék feszítését repedés nélkül kibírja. Ide inkább egy jó minőségű műanyag tipli a jobb, az üreges részbe, meg ahogy javasolták a szétnyíló típusú rögzítés lesz jó.

( Nem tudom, hogy nálunk kapható - e, nekem van pár olyan amerikai gyártású " folyadék dűbelem" ami egy üveg ampulla, ami műgyanta ragasztó anyaggal van töltve, és azt ütik be, törik össze a furatba, majd abba dugják be a csavart. Megszilárdult állapotban a csvar ki, be csavarható. Igaz, hogy ez a dűbel is inkább zsákfuratba való. )

Előzmény: krafi1 (96706)
Gruber_x Creative Commons License 2020.09.03 0 0 96713


Köszönöm !

Előzmény: Házas Ember (96691)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!