Víz -> LH, LOX az azért elég sok energia (ha nem lenne, nem lenne olyan jó az Isp :) ).
Különben jó ötlet vízként tárolni, vagy akár vízjégként, és ha kell, akkor csinálni belőle hidrogént és oxigént. Kell hozzá azért nem kevés napelem, nyilván annak a függvényében, hogy mennyi idő áll rendelkezésre a vízbontáshoz, persze ha azért tároljuk vízként, hogy ne kelljen hosszú ideig gázként, akkor nem lehet sokáig elhúzni a folyamatot, tehát sok delej kell.
Vagy nem is tudom, termikus vízbontás is van..
"At the very high temperature of 3000 °C more than half of the water molecules are decomposed"
Hmm, nagy méretű tükrökkel szép hőteljesítményt elő lehet hozni az űrben, a kérdés, hogy milyen anyagok kellenének a víz termikus bontásához, még ha a hőmérséklet meg is lenne hozzá.
Félreértelmezték a forrásoldalon is a szöveget, nem ΔV, hanem ΔE, eszerint nem 75 m/s, hanem ~750 m/s.
Megjegyzem én is beleestem a csapdájukba. Valójában a szimulációban nem történik a szuperszonikus szakaszban rakétás fékezés, teljes egészében a légkörben disszipáltatják el a 7500 m/s mozgási energia 99 %-át, ami ~750 m/s maradék sebességet jelent a landoláshoz.
(A videón a retrofékezés kezdete szemre kb. 900 m/s-ra esett, ezért írtam ezt az értéket.)
A hidroloxot a tankstellén elég víz formában tárolni. Amikorra szükséges addigra legyártani a hidroloxot, amit azután áttöltés után 1-2 órán belül fel is használnának Starshipekben. Térfogat nem akadály; 8-9 méter átmérőjű alkotó elemekből legózhatnánk.
Újabb ötlet; ha a marsi leszálláshoz nem kell túl nagy deltavé (most akkor 75m/s vagy 900 ms/s???), akkor a középső gimbalozható hajtómű legyen hidrazinos, az jól tárolható és tök megbízható. A többi, LEO-ról indító TMI-hoz használandó pedig hidroloxos. A lehető legnagyobb hatásfok, rövid használatra. Ugyanígy a Marsról vissza csak simán tiszta víz bontásával készülne a hidrolox. Ki lehet hagyni a Sabatier reakciós metán gyártást. Hidrazin gyártáshoz nemtom mi kell, de feltételezem az is megoldható egy teherstarshipnyi rakomány segítségével.
A végleges megoldás mindenképp specializált LEO töltőállomás lenne, akár holdi nafta utánpótlással (kevesebb deltavé árán ér oda a cucc). Nagy előnye lenne, hogy előre fel lehet tölteni és személyszállító Starship esetén nem kell a pionyíroknak kivárni 6x-os utántöltést LEO-n, hanem egy csatlakozás/töltés után bye, bye Szása!
De ha már holdi nafta, akkor azt mondom, hogy felejtsék el a metános hajtóművet és tegyenek hidroloxost!
És ha már TMI, akkor legyen egy NTR parittyafokozat, ami azután magától visszatér LEO-ra újra feltöltődni hidrogénnel.
Nos, ezeket elkerülendő próbálkozik Elon mindent saját legókockákkal megoldani :)
Oh... de buta vagyok, nem kell ide se lapát, se pörgettyű!
Rendkívül egyszerűen meg lehet oldani, néhány fúvókát kell a tartály belső falára erősíteni érintőlegesen a tartály falára! Ennyi az egész. Akár gáz, akár folyadék befecskendezésével forgásra lehet kényszeríteni a tartályban lévő üzemanyagot a venturi-hatás segítségével.
Még csak külön szivattyú sem kell. Ami létrehozza a túlnyomást a lefejtendő tartályban, meg is pörgeti a benne lévő üzemanyagot.
Mert nagyon hosszú az összekapcsolt szerelvény. Ráadásul pont a tervezésivel ellentétes irányú erőhatásokat. Sokkal barátibb erőhatásokat kapsz ha a hajtóműveknél összekapcsolt rendszert a hossztengely körül pörgeted meg, és a súlyponttal sincs gondod.
Nem, egyáltalán nem, csak ekkora méretekben nagyon macerás megoldani. Inkább ballon fújnak fel a tartályban. De az sem praktikus mikor 100T üzemanyagról van szó.
Igen, az androgün az általánosan használt terminológia a Soyuz-Apollo óta.
Az lehet a cél, hogy minél kisebb tömegnövekedés és átalakítást szenvedjen el a SpaceShip a feltölthetőséggel.
Nem tudom hogyan oldják meg a földi feltöltést, de logikusnak tűnik, hogy üresen emelik rá az indítóállványon a Super Heavyre és azon keresztül történik a tartályok feltöltése, esetleges leeresztése.
Ebben az esetben viszont ráemeléskor meg kell történnie a csővégek csatlakozásának is, külön emberi közreműködés nélkül, nagyon hasonló követelmények szerint, mint az űrbeni utántöltéskor, csak a gravitáció megléte a különbség, de ez csak a tankert érinti.
A tanker tartályainak feltöltése is ugyanilyen módszerrel történhet az indítóállványon, tehát ugyanolyan csatlakozórendszerrel rendelkezik majd, mint a crew/cargo modellek.
Hogy ne kelljen duplikálni a csatlakozókat, univerzális dokkoló alkalmazása tűnik optimálisnak minden SpaceShip fenekén és a SH orrán is.
Ebben az esetben viszont nem kell külön fejleszteni a dokkolót, csak az átemeléshez szükséges eszközöket kell a tankerbe beépíteni.... viszont:
Nem kis előnyt jelentene, ha vészhelyzet esetén két SS crew is össze tudna kapcsolódni, akár marspályán is és át tudna adni üzemanyagot.
Ha nem is szerelnék be mindegyikbe a megpörgető lapátokat, ilyen egyedi esetekben elég lenne a lassú tengely körüli forgatás, többletet csak az autogenus pressurizációhoz szükséges relatíve aprócska turbókompresszor jelentene, amivel a feltöltendő tartályból tolnák át a gázt a túlnyomáshoz a kiürítendőbe.
nagyon dilettáns ötlet ha olyan megoldást gondolok el hogy a tanker hasonlatos egy nagy fecskendőhöz, a tartályokba épített csúszó rekeszfallal amit valami sűrített gázzal tolja át a naftát? így nincs instabil forgatás, és nem kell annyira masszív dokkoló, mert súlytalan maradna a rendszer.
( off: az androgün bevett terminológia? tudtommal az androgün úgy kétnemű hogy kifelé semleges, vagyis nincs kapcsolódása, szemben a hermafroditával, aki mindkét nemmel képes kapcsolódni. )
"nem a hajtóműszekció körül kell megpörgetni, mert azt se el nem bírná, se nem működne a súlypont változása miatt"
Miért ?
Nem 1G-t eredményező, vad pörgésre kell gondolni, bőven elég pár század G, hogy a lé az elvételi ponthoz löttyenjen. utána a két tartály nyomásával lehet játszani, hogy az anyag a megfelelő irányba közlekedjék.
Az álló hajtóműves nyomás menedzsmentet meg amúgy is meg kell oldani, tankolás nélkül is...
