Mivel szociálisan rászorult vagy, ezért esetleg az önkormányzathoz fordulni segítségért:
"A KÉPVISELŐ TESTÜLET a rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani.
RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁSBAN elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások, így különösen betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához...anyagi segítségre szorulnak. A TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS FORMÁIT, A JOGOSULTSÁG FELTÉTELEIT, HELYI RENDELETBEN SZABÁLYOZZÁK. AZ IGÉNYELHETŐ ELLÁTÁSOK TELEPÜLÉSENKÉNT ...JELENTŐSEN ELTÉRHETNEK. A rendkívüli települési támogatás alapvető élelmiszerek és közszükségleti cikkek vásárlására jogosító utalványként felhasználható határozattal is nyújtható."
2) Szociális ellátásban részesülök, jogosult vagyok-e Erzsébet-utalványra?
A jogosultak körét a 341/2017. (XI. 15.) Korm. rendelet határozza meg, mely a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján folyósított pénzbeli ellátást (pl. időskorúak járadéka, ápolási díj, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás) nem nevesít, így azok alapján Erzsébet-utalványra való jogosultság nem áll fenn.
Kik jogosultak az Étkezési Erzsébet-utalványt tartalmazó postai küldeményre?
"A Kormány 341/2017. (XI. 15.) Korm. rendelet döntése szerint az Étkezési Erzsébet-utalványra egy alkalommal azok a személyek jogosultak, akik részére 2017 novemberében vagy 2017 decemberében az alábbi ellátások valamelyike folyósításra kerül:
rokkantsági ellátás,
rehabilitációs ellátás
Szociális ellátásban részesülök, jogosult vagyok-e Erzsébet-utalványra?
A jogosultak körét a 341/2017. (XI. 15.) Korm. rendelet határozza meg, mely a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján folyósított pénzbeli ellátást (pl. időskorúak járadéka, ápolási díj, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás) nem nevesít, így azok alapján Erzsébet-utalványra való jogosultság nem áll fenn.
3) Ellátás folyósításának szüneteltetése esetén fennáll-e a jogosultság az Erzsébet utalványra?
Amennyiben az ellátás folyósítása kérelemre, vagy meghatározott összegű jövedelem elérése, illetve meghatározott jogviszony létesítése miatt szünetel (a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 83/A., 83/B., és 83/C.§-aiban meghatározott szüneteltetési okok), és emiatt az érintett személy részére a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság sem november, sem december hónapban nem folyósít ellátást, úgy az Erzsébet-utalványra való jogosultság nem áll fenn."
Akihez sem boríték, sem értesítés nem érkezett, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kérheti az ismételt kézbesítést – tudta meg a hvg az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Kérdésükre elmondták, az érintettek február 28-ig fordulhatnak a Nyugdíjfolyósítóhoz a 06-80-204-884 zöld számon vagy e-mailben a nyufig@onyf.hu címen.
SEMMILYEN más feltétele nincs az Erzsénet-utalvány ajándéknak, mint az, hogy a jogosult 2017. novemberében vagy decemberében öregségi nyugdíjat vagy a felsorolt ellátások valamelyikét kapja.
Nem jogosult az Erzsébet-utalványra az, akinek a nyugdíjfolyósítása szünetel novemberben és decemberben egyaránt.
Ha a kézbesítő nem találja otthon a jogosultat, akkor értesítőt hagy a postaládájában, amivel az érintett tíz munkanapon belül személyesen veheti át az utalványait a postán.
Ha ez idő alatt sem veszik át, akkor február 28-ig a Magyar Államkincstár nyugdíjfolyósító igazgatóságánál lehet ismételt kézbesítést kérni.
"A Magyar Közlöny 2017. november 15-én megjelent 2017. évi 186.számában tették közzé a nyugellátásokban és egyes más ellátásokban részesülő személyek részére juttatandó Erzsébet-utalványról szóló 341/2017. (XI. 15.) Korm. rendeletet.
A rendelet szerint egyszeri juttatásként, egy alkalommal személyenként 10.000 forint értékű Étkezési Erzsébet-utalványban kell részesíteni azt a személyt, akinek 2017 novemberében vagy 2017 decemberében
19. a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást,
20. polgármesterek közszolgálati járadékát,
21. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
22. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
23. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
24. kormányrendelet alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-ában foglaltak szerint emelendő, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelést vagy
25. nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot
Nagyon nagy problémával küszködök,márciusban volt egy gerincsérv műtétem,azóta nem dolgozom vagyus visszautasítanak mindenhonnan,az önéletrajzom már megszámolni sem tudom hány helyre adtam be,amint elmondom hogy 10 kg-nál többet nem emelhetek,elutasítanak.Korábban,17 évig szoc.gondozó voltam,ami miatt alakult ki a sérvem,először ezt kellett feldolgoznom,hogy amit eddig dolgoztam,és szerettem,elfelejthetem.Nem is vagyok teljesen jól mivel sok állás után zsibbad a jobb lábam,sok ülés után megfájdul a derekam úgy hogy nem tudok kiegyenesedni,de mivel a dokumnak nem adtam pénzt a műtét után 3 hónappal munkaképesnej írt.A kérdésem az lenne hogy van esélyem valamit ha nem is leszázalékolást csak mondjuk hogy megállapítsák a csökkent munkaképességet valamit elindítanom?Se munkát nem kapok sem semmilyen segélyt,tényleg nagyon elvagyok keseredve.
A kérdés az,hogy miért csak azoknak fog járni további támogatás,akik 20 éven át tartósan otthon ápolták beteg hozzátartozójukat?Akik csak 4-5 éve ápolják,azoknak nem jár?
Röhejes ez az egész,ahogy a "kivételes rokki ellátás" is.
Étel-adománypontok az országban Enni adok – enni kapok mozgalom A pécsi zöld doboz mintájára egyre több városban segítik ételadomány dobozzal a rászorulókat. Ezekbe bárki tehet ennivalót, és aki éhes, az elveheti, amire szüksége van.
Békéscsaba, Budaörs, Templom tér 1Budapest, Dürer-kert Budapest, Mészáros utca Budapest, Rákoshegy Budapest, Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ Győr, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Hajdúszoboszló, Kaposvár, Fő utca 15. Kübekháza Miskolc, Corvin utca Mohács, Jókai Mór u. 32 Orosháza, Diáktanya Pécsi Irgalmasrendi Kórház Salgótarján, Acélgyári út 1 Salgótarján, Jézus Szíve Templom
Sopron, Szent György templom Sopron, Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Szada Szeged, Szent Gellért utca Szeged, Kazinczy utca Szeged, Párizsi krt. 3
Székesfehérvár, Jézus Szíve templom Szigethalom, József Attila u. 49 Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetvár Szombathely, Szent Márton templom Tata Tököl Vác, Deákvári Plébánia