Keresés

Részletes keresés

Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37121

2014-ben nem volt még kettészakítva a pálya, akkor a Jobbik még önálló pólus volt, és a Schiffer-féle LMP is egy külön utas képződmény volt.

Schiffer bedobta a törölközőt, rájött, hogy ezzel a se Orbán, se Gyurcsány, zöld politika kombóval mennyi a limit. Ő nem egy megélhetési politikus volt, vissza is ment ügyvédnek, amivel még jobban is keres.

Vonának szintén elege lett, őt mondjuk gyalulták rendesen, valahol őt is megértem.

Innentől a pártjaikat szétszedték elvtelen, karrierista nímandok, akik kevésbé finnyásak, sőt tulajdonképpen teljesen mindegy nekik, hogy kikkel, csak kormányra kerüljenek.

Aki mást akart, azt kizárták, vagy ezt megelőzendő maga lépett ki.

Előzmény: OZ Juice (37120)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37120

Persze, mindig volt, de 2010-ben a szocik buktája miatt hely nyílt új pártoknak, végre el lehetett volna térni a kétpólusú berendezkedéstől (ami persze a politikusoknak a legegyszerűbb, ezért a fidesz leszarta), jöhettek volna új arcok. De azzal, hogy Fletó pályán maradt olyan magas labdát kapott a fidesz, hogy kézenfekvő volt a pálya (egyértelmű) kettészakítása... 

Előzmény: Tonio 2.0 (37119)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37119

Hát árokásás a korábbi választási rendszerben is volt.

2002-es kampány, 2006-os időszak, ezek is durvák voltak.

Előzmény: OZ Juice (37117)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.09.21 -1 0 37118

Egyébként aki se Orbánra, se Gyurcsányra nem akar szavazni, az jó nagy szarban van.

Kb 2018, de főleg a 2019-es önkormányzati választások eredménye óta látszik, hogy az összefogás lesz a nagy truváj - szóval aki nem állt be a sorba, azt kizárták, vagy magától kilépett.

 

Éppen ezért kb 2019 végén lehetett volna alapítani egy új pártot, ami a "se ez, se az" jeligére működne (belgák, centrum, vagy akármi).

Ez általában elég az 5%-ra, lásd MDF, korábbi LMP (attól is függ persze, mekkora a részvétel).

 

A Kutya Párt lehetne ez, de őket nehéz komolyan venni, és amúgy is nehéz a dolga bárkinek, aki a két póluson kívül áll, mert aki nem vesz részt az összefogásban, azt az ellenzéki pátok, média-és kulturális holdudvaruk azonnal leárulózza, meg a Fidesz szatellitpártjának nevezi (még egy viccpártot is...), így aztán az ellenzéki médiában sok terük nem lenne.

Ha meg valakit a Fidesz-média futtat, az megkapja, hogy őfelsége ellenzéke (lásd a Schiffer-féle LMP, akinél tisztességesebb és következetesebb magyar politikust én nem ismerek).

 

OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37117

Igen, de az egyrészt emészhetőbb a választóknak is (talán), másrészt sokkal több koalíciós lehetőség adódik. Fidesz-Jobbik koalíció is sokkal valószíbb opciónak tűnt 2010-után, mint a Jobbik-DK. Harmadrész talán nem ilyen erőteljesen folytatódik az oldalak közötti árokásás, mint az elmúlt 11 évben. (és talán ez utóbbi a legfontosabb). 

Előzmény: Tonio 2.0 (37116)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37116

Ez mondjuk igaz, de más választási rendszerben is legyőzhető lenne a Fidesz, legfeljebb a két forduló között zajlanának a kvázi koalíciókötések (visszalépések), ahogy ez korábban volt, pl MSZP-SZDSZ 1994, Fidesz-Kisgazdák 1998.

Előzmény: OZ Juice (37113)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37115

Szerintem azzal mindenki egyet ért, hogy fidesz érdeke, hogy ezek a politikai tetszhalott idióták (Gyurcsányon kívül van még pár díszpinty) a közéletben maradjanak. Aztán lehet, hogy rámcáfolnak, de így még ezzel a faék kommunikációs stratégiával is nyerni fognak. 

Előzmény: Tesla.voltam (37112)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37114

Ez azért nem igaz, mert a Jobbik már 20%on volt. Csak türelmetlen lett. All int mondtak egy tovább épülés helyett, és latjuk az eredményt. Vona sem volt igazán hiteles, Torockai túl jobbos volt, Dúró Dóra túl buta a férje meg nem is tudom. De Jakabnál mind jobb volt.

Az LMP is szetrohadt belülről azelőtt, h beérhetett voln a munka.

De ennek a két pártnak kellett volna "bekebelezni" minden hasznos szavazót, és kisgömböcként felszippantani mindent, ami nem Fidesz. Akkor legalább is a Fidesz rászorulna a tárgyalásokra és nem korlátlan hatalomtól megrészegülve tenné, amit akar.

Én szavaztam Vonára, de bármikor szavaznék Schiffer Andrásra is Orbánnal szemben. Karigeri, a két hermafroditára meg biztosan nem. Jakab és Márki-Zay nem lesz közel a tűzhöz, elöbbire talán, utóbbira valószínűleg letenném a voksom.

 

Előzmény: Dobcsány. (37108)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37113

Ha Gyurcsány lelép, akkor a fidesz sem biztos, hogy így alakítja a választási törvényt. Egyrészt a legerősebbnek kedvez, másrészt összetolja az ellenzéket. Ha az összetolt ellenzékben nincs benne Gyurcsány, akkor az sokkal esélyesebb a Fidesz ellen (felteszem a vállalható politikusok sem léptek volna le a faszba). A mostani választási rendszerben ha mindenki összeáll a fidesz ellen, akkor a fidesz nem nyerhet, ha nem lesz többsége, ezt nem biztos, hogy akarná akkor, ha nincs Gyurcsány, akire (és a vele összefogó mindenkire) folyamatosan lehet (unalmasan, semmitmindóan, idegesítően, de jogosan) tüzelni. 

Előzmény: Tonio 2.0 (37111)
Tesla.voltam Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37112

Konkrétan senki nem indulna el. Mert akkor ott lenne a maszop, a momemtum, Karácsony, Hadházy, a buzik, a zsidók, a liberálisok, valami/valaki mindig lenne, aki miatt nem.

 

A Pártnak a legnagyobb érdeke, hogy életben tartsa, így se vele (valószínűleg), se nélküle (biztosan) nem leváltható a Párt által kendácsolt választási rendszerben.

Előzmény: pfffffffff (37107)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37111

Gyurcsány 2010 környékén szinte halott volt (politikai értelemben).

Ha az MSZP-ben nem tökölődnek-marakodnak, az LMP nem szakad és nem verekednek össze, ha a Jobbik nem rúgja ki a volt pártelnököket, meg nem lépnek ki/zárják ki a fél párttagságot, akkor most nem az lenne a helyzet, ami.

Hogy Gyurcsány a vélhetően legerősebb ellenzéki párt elnöke.

Most már tényleg nem lehet megkerülni.

Előzmény: OZ Juice (37110)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37110

Ha nem álltak volna szóba sem Gyurcsánnyal, meg a megújulásra tökéletesen képtelen MSZP-vel 2010-óta, akkor már visszavonultak volna, és vígan lehetne kormányt váltani... szerintem. 

Előzmény: Tonio 2.0 (37109)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37109

Nem, a rendszer a mindenkori győztest támogatja.

Senki sem tiltja meg, hogy egyetlen ellenzéki párt 50%-os népszerűségre tornássza fel magát. Akkor meglenne neki a stabil többség, és nem kéne Gyurcsányékkal szórakozni.

Előzmény: Dobcsány. (37108)
Dobcsány. Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37108

Ha leválasztják magukat erről a szarról, akkor megint és unos untalan a Fidesz fog nyerni, mert ez a választási rendszer 2 pártra van kitalálva, ha 3 párt van a palettán, garantálható az újabb 2/3, 3/4 a Fidesznek, annyira lejt a pálya feléjük.

Előzmény: pfffffffff (37107)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37107

Értsd már meg, én azt írom, h az ellenzéknek le kell választani magát erről a szarról, erőt kell mutatni és akkor majd elindulnak feléjük a szavazók. 

Én pontosan emlékszem, h a Jobbik legutóbb megmondta, ezzel biztosan nem állnak össze. A többi is elmondta. Most meg ott lógnak a faszán. Közben olyanokat vetítenek, amit ők sem hisznek el.

 

Tegnap is, beugatnak és kivonulnak. Viktor tételesen szembesít adatokkal, és már senki sincs ott, aki szembesítse, h hazudik-e.

 

Utána Dúró Dóra kiposztolta, h üres parlament előtt "vitatják" a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

 

Jár a kocsmába egy nyomdász. Tök véletlenül Cseh Katalin nyomdájából. Mit ad Isten, nála készült a vadászati világkiállításra az egyik brossúra. Bohózat az egész...

Előzmény: Tesla.voltam (37106)
Tesla.voltam Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37106

Te írtad:

"Nyilván Orbánék nagyon ügyesen csinálták, h csak összefogásban lehet esély ellenük."

 

Úgy alakították a választási rendszert, hogy a hibbant nélkül nem lehet legyőzni őket. Az ellenzék előtt 2 út van, vagy elismeri örökös főnöknek csüngőshasút, vagy összeáll a hibbanttal. Te azt várod az ellenzéktől, hogy válassza az elsőt. Ennyi erővel írhatnád, hagyják a fenébe az egész választást.

 

Egyébként tőlem utóbbi sem állna messze. Hátha külön indulna a Párt meg a csuhások, lenne választás, mint az átkosban az mszmp meg a hnf (vagy mi a sz.r) közt.

Előzmény: pfffffffff (37104)
Dobcsány. Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37105

rossz gondolatsorra fűztem fel a válaszomat, bocsi 

Előzmény: pfffffffff (37103)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37104

Itt szerintem a választókon kívül igazi hibás nincs. A faszorrú majmot a választok tartják ott, nem Ramszesz. Ő csak köszöni és él a lehetőséggel.

Persze a többi párt is hibás, h közösködik vele, de elsősorban mi tehetünk erről.

Előzmény: Tesla.voltam (37098)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37103

Pedig megnéztem többször az előzményt, úgy tűnt. De akkor nem sértődök meg 😂

Előzmény: Dobcsány. (37101)
Dobcsány. Creative Commons License 2021.09.21 0 1 37102

"A különbség talán annyi, hogy Orbán inkább külföld ellen hangol, a baloldal pedig magyarok ellen. És ez nem elhanyagolható különbség. "

 

Oz Juice elemző gondolatainál ezen a fórumon nem lehet nagyobb faszságot írni 

Előzmény: Dobcsány. (37101)
Dobcsány. Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37101

dehogy neked

 

Oz Juice kollégának, akit már rég letiltottam, mert vitaképtelen 

Előzmény: pfffffffff (37093)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37100

Csak az ellenzék tudja kizárni Gyurcsányt, de még erre is képtelen, Orbán meg kihasználja és röhög a markában. 

 

 

Előzmény: Tesla.voltam (37098)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37099

Szerintem nagyon is van ilyen réteg, sőt minden nappal, nő a számuk, ha másért nem hát azért, mert egyszerűen OV túl régóta tolja a bicikilit. De helyzet az, hogy Márky-Zay meg Jakab nagyon-nagyon kevés hozzá, hogy megmozdítsa ezeket az embereket. Pálinkás az ajánlásokat sem tudta összegyűjteni.

 

Kicsit csalóka is lehet ez az előválasztás, mert azt tudják lemérni, hogy a hardcore szavazóik között ki a legnépszerűbb. A országgyűlésit viszont nem ők fogják dönteni. Benne van a pakliban, hogy az összességében legelutasítottabb Dobrev (nem néztem meg, hogy ő-e, csak gondolom) sokkal több hardcore szavazót tud az előválasztásra mozgósítani, mint mondjuk a legelfogadottabb Karácsony. Ezzel még lábon is lőhetik magukat...

Előzmény: sergiototta (37095)
Tesla.voltam Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37098

Tehát orbán ügyesen csinálta, hogy a hibbant nélkül nem leváltható, de az ellenzék a hibás, hogy a hibbantot nem zárják ki.

 

Szóval ne közösködjenek a hibbanttal, törődjenek bele, hogy a Párt úgy intézte, örökre hatalmon maradjanak.

 

Én megfordítom, a Párt sara, hogy ezt a hülyét megkerülhetetlenné tette. Nyilván a saját érdekei miatt, de ne az ellenzék legyen már a hibás!

Előzmény: pfffffffff (37096)
OZ Juice Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37097

Lehet, hogy nem figyelek elég jól, de nekem a fidesz kommunikációjából nem jön az le, hogy hangol a nem rá szavazók ellen (ők ugye a szavazók 2/3-a).

 

Ellentétben az ellenzékkel, akik gond nélkül lepatkányozza a fidesz szavazókat. Még, ha csak ostobaságból is. 

Előzmény: sergiototta (37088)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.21 0 0 37096

Márki-Zay vmi 6 százalékon áll, Pálinkás meg mérhetetlen.

Nyilván Orbánék nagyon ügyesen csinálták, h csak összefogásban lehet esély ellenük, de az alapvető probléma, h eleve elveszti a hitelét, aki képes összefogni a Dkval.

Előzmény: sergiototta (37095)
sergiototta Creative Commons License 2021.09.21 0 1 37095

"És szerintem igenis egy csomó ember van, aki ezzel a fossal nem tud azonosulni, de a túloldal egyszerűen nem alternatíva. Ezek közül számomra egyedül Hódmezővásárhely polgármestere vállalható."

 

Szerintem pont le is írtad a lényeget. Ha létezik ez a fideszes gazemberséggel azonosulni nem tudó, de magát keresztény-nemzetinek mondó réteg, akkor Márki-Zay/Pálinkás simán hozza az előválasztást.

Előzmény: pfffffffff (37094)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.20 0 0 37094

Szerintem ez szimpla adatgyűjtés, semmi más. És szerintem igenis egy csomó ember van, aki ezzel a fossal nem tud azonosulni, de a túloldal egyszerűen nem alternatíva.

Ezek közül számomra egyedül Hódmezővásárhely polgármestere vállalható. A többieket semmilyen formában nem szeretném vezető beosztásban. Ettől a buzi Karácsonytól sem tudom hogyan lehet megszabadulni. 

Előzmény: sergiototta (37089)
pfffffffff Creative Commons License 2021.09.20 0 0 37093

Ez komolyan nekem szól?

Előzmény: Dobcsány. (37092)
Dobcsány. Creative Commons License 2021.09.20 0 0 37092

mondd már meg neki Sergio, hogy nbe hazudozza már tele a fórumot a faszságaival 

 

és kérdezd már meg tőle, hogy tudja-e már mi az a jogállamiság 

Előzmény: sergiototta (37089)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!