Keresés

Részletes keresés

Mad árka Creative Commons License 2006.04.04 0 0 112
Kétesélyes. Ha megnézem, azokat, akik témába vágtak, letojták korábban is. Mindkét fél. (És most nem csak a magam példájára gondolok, mielőtt a topik egójává válnék. :)
Előzmény: Lady Wessex (110)
Mad árka Creative Commons License 2006.04.04 0 0 111
Harmincévesen is változik az ember. Százévesen se lehet előre tudni, milyen új dolgokat ismerhetünk még meg. Persze a kialakult sztereotípiák alapján könnyebb csoportosítani, előre jósolni, kiismerni, ez természetes. Szerintem vonzóbb - legalábbis nekem, Ti megírjátok, Nektek milyen -, ha az ember hagy nyitott kaput. Bevallom, ha én azt olvasnám egy pasitól, hogy legyen olyan a nő, mint én, hagynám. Nem azt mondom, hogy rugalmatlanság, de egy kis lehetőséget sem hagy felvillani, s ez a neten fokozottan érződik. Míg szóban mögé teheted, hogy ezek fontosak, de ezt meg ezt gondolom még, s eleve beszélnek a gesztusok, az internet más. Másban jobb. De a kategorikus kijelentések könnyen válhatnak taszítóvá (s ez nyilván nem jelenti azt, hogy élőben az ellenkezője, de az arányok számítanak).
Előzmény: Lady Wessex (108)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 110
Én eltávolodnék, de a többiek folyton visszakanyarodnak. Nagyon érdekes állatfaj lehetek... :-))))
Előzmény: Törölt nick (104)


Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 109

Nekem összesen 2 dolog fontos: Nuku vallás, nuku szélsőjobb. Lehetne akármilyen értelmes a párom, erről a kettőről nem tudna lebeszélni.

 

A világ összes többi dolgában kompromisszumra hajlandó vagyok.

Előzmény: Cool_Halidge (106)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 108

NEM várom, hogy alkalmazkodjon hozzám!!!! Olyat akarok, aki már MOST olyan mint én!

 

Talán klónoztatnom kéne magam. :-)

Előzmény: waltari (103)
macmester Creative Commons License 2006.04.04 0 0 107

:)

 

hát erre társkereső nem jó :) (én mondjuk egy nagyon jó barátot találtam ennyi)

 

amúgy próba cseresznye, kicsit több rugalmasság, majd alakul, az, hogy milyenek az alapelveid azt a másik is észreveszi, megemészti lereagálja... nem kell így indítani...

 

jó keresgélést :)

Cool_Halidge Creative Commons License 2006.04.04 0 0 106
Tudod nem lenne baj, ha harminc-x évesen elfogadnád, hogy nincs tökéletes pár és mindig fel fog kelleni adni bizonyos dolgokat (szokások, elvek, bármi).

Szó nem volt világnézet-váltásról... /azt nem is lehet.../

De fontos dolgokról vélekedtem én már gyökeresen másképp, miután mondjuk a nálam értelmesebb párom elmondta a véleményét róla.
Előzmény: Lady Wessex (98)
Mad árka Creative Commons License 2006.04.04 0 0 105
Az már régen rossz, ha felmerül a kérdés, ki alkalmazkodjon ilyen komoly kérdésekben. Vagy működik a dolog, vagy meg tudják beszélni a problémát - vagy annyi.

-

Egyébként én már tettem pár kísérletet a témáról való általános beszélgetésre, de mindig más lett belőle "érdekes".
Előzmény: waltari (103)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.04 0 0 104
Gondosan átolvastam a topiknyitó hozzászólást, majd a topikleírást is. Szeintem az eddigiek beleférnek. Persze ha csak általánosságban akarod megbeszélni, hogy mire alkalmasak az internetes társkeresők és mire nem, akkor el kell távolodni Lady Wessex személyes igényeitől :-)
Előzmény: Lady Wessex (102)
waltari Creative Commons License 2006.04.04 0 0 103
No meg levelezni is. :-) De azt már most megmondom; ha Te nem alkalmazkodsz, akkor ne várd el a másiktól, hogy Ő idomuljon hozzád. Mindkettőtöknek kell alkalmazkodnia a másikhoz. Mésképp nem működik.
Előzmény: Lady Wessex (101)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 102
Azt hiszem, átnevezem a topicot "Lady Wessex családot akar alapítani. Beszéljük meg! A fórumozók és Lady Wessex műsora." címre. :-)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 101
Nem tudok egyszerre hat hsz-re válaszolni + dolgozni is kell.... :-)))
Előzmény: Törölt nick (99)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 100

A válaszom: Igen lehet, de az ember legyen tisztában önmaga értékeivel és értéktelenségével is. És alkalmazkodjon.

 

Közelítsük meg más oldalról a témát: mi van, ha én azt mondom, hogy ő alkalmazkodjon énhozzám? Miért éppen nekem kéne őhozzá?

 

Ja, hogy ez önzőség?

 

Már sokszor írtam. Nem azt várom Pistitől, hogyha elolvassa az adatlapomon, hogy "vallásos kíméljen", (nem ezekkel a szavakkal írtam) akkor megsértődjön, hogy én milyen alapon akarom őt alkalmazkodásra kényszeríteni. Akarja a halál. Ha ő vallásos, akkor ne írjon és passz. Majd ír olyan, aki nem vallásos, és szintén nem vallásos társat akar. Én erre a pasira várok. Az tény, hogy hiába. :-(

Előzmény: waltari (97)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.04 0 0 99

Szóval nem szeretnéd elmondani, mit írtál kb a reglapra? Mert abból valószínűleg könnyebb lenne megmondani, hogy miért nem találtál...

 

Az alapkérdésedre a válaszom: igen, lehet társat találni az interneten (is). Nem attól függ, mire keresel társat, az úgyis kialakul. Attól függ, milyen embert keresel, és hogy te milyen vagy. Pontosabban attól is függ, meg akarod/tudod-e mutatni, hogy ki vagy.

 

Én családot találtam, társat csupa nagybetűvel. Így alakult.

 

És az a tapasztalatom, a viszonylag nagyszámú különböző férfival való beszélgetés után, hogy a többség azt reméli, társat, ha úgy akarod, családot talál, csupa nagybetűvel :)

Előzmény: Lady Wessex (96)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 98

Vagy tud alkalmazkodni máshoz...

 

Nem szeretem a mártírokat és én se akarok az lenni, de mástól se várom, hogy miattam feladja az elveit.

Olyat keresek, akinek eleve olyanok az elvei, mint az enyémek, és akkor nem kell mit feladni.....

...mint mondtam, kisebb jelentőségű dolgokban - természetesen - hajlandó vagyok a kompromisszumra. Ha ő imádja a marcipántortát, hajlandó vagyok akár a saját kézzel is megcsinálni  a szülinapjára, pedig a marcipánnak már az illatától, sőt a nevétől is hányingerem van.

De vannak fontos dolgok, a világnézet (pl. szélsőjobbos, fasiszta nézetek) amiket értelmes ember nem tolerál. Az ilyen nézetű ember keressen ilyen nézetű társat, és ne várja, hogy alkalmazkodjak. Én se várom, hogy miattam váltson nézetet, mert akkor meg nem gerinces.

Előzmény: Cool_Halidge (95)
waltari Creative Commons License 2006.04.04 0 0 97
A válaszom: Igen lehet, de az ember legyen tisztában önmaga értékeivel és értéktelenségével is. És alkalmazkodjon.
Előzmény: Lady Wessex (96)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 96

Te valószínűleg akkor, amikor regisztráltál, nem családot, kerestél "csak" kapcsolatot. Más volt a motivációd. Lehet, hogy már korábban volt családod, csak elváltál/megözvegyültél vagy ilyesmi, és "csak" párkapcsolatot akartál.

Az én motivációm a családalapítás.

 

Az a baj, hogy komolyan vettem a társ szót a társkereső szóban. Nem kellett volna.

 

Kanyarodjunk vissza az én egyéni szocproblémáimtól a témához.

 

Társkeresés az interneten lehet-e?

Válasz: attól függ, mire keresel társat. :-)

 

 

Előzmény: Törölt nick (90)
Cool_Halidge Creative Commons License 2006.04.04 0 0 95
Vagy tud alkalmazkodni máshoz...
Előzmény: Lady Wessex (89)
Cool_Halidge Creative Commons License 2006.04.04 0 0 94
Hm. A vallásnak más szerepe nincs? Alapvető?
Előzmény: Lady Wessex (30)
Henar Creative Commons License 2006.04.04 0 0 93
Szóval semmi közöm az egész témához csak úgy leírom, hogy képviselve legyen más nézőpont is : Szerintem a "VÉGSŐ cél" a pasid / csajod kell, hogy legyen, a család vagyis a gyerek(ek) úgyszólván' csak átmeneti állapot, nálad lesznek kb 20 évet aztán hess elhúznak jó messzire tőled. Te meg maradsz a nőddel/pasiddal/feleségeddel/stb... jó esetben még sok-sok évet, ezért asszem az a fontos, hogy a párod legyen a cél. A gyerek meg csak olyan gyümölcsféle, a kapcsolatod gyümölcse. Na ennyit akartam. Egyetek, Igyatok, Éljen a Haza :)
Előzmény: Lady Wessex (86)
Mad árka Creative Commons License 2006.04.04 0 0 92
Szerintem a szexpartner-keresést és a társkeresést nem kell összekeverni. Egy példa: van, akit bosszant, hogy már feltalálták a marsjáró robotot és számonkérik a műemlék lakások beköltözhetőségének problémáit, hogy az miért nincs megoldva (Népszabadság, olvasói levelek). Ezek szerintem különböző témák. Szexelni könnyebb, gyorsabb, mint családot alapítani, eleve mások.

Felelősségteljes kapcsolat (tartós együttélés) iránt szerintem érthető, hogy kevesebben érdeklődnek. Jóval kisebb a célcsoport. A szexre fogható emberek száma nagyobb, meg az értékrendek is változnak (és ez nem rossz, a változás önmagában előjel nélküli; bár felmerül a kérdés, hogy eleve megvolt igényt elégít ki, mennyiben gerjeszti önmagát stb. stb. - merő off).

-

Más. Az ember megkönnyíti a dolgát, ha aktívan figyeli a témát, de nem görcsösen. Ezért írják ki sokan a különféle keresőkben, hogy beszélgetek, levelezem, ismerkedem emberekkel, de nem azt nézem, ki hogy felel meg, mert az felesleges pluszköröket eredményez a későbbiekre. * Az pedig áll a "valós" létre és a netre is, hogy az ember szűkít - például az érdeklődési köre alapján -, s az annak megfelelő helyekre megy el. *
Előzmény: Lady Wessex (86)
waltari Creative Commons License 2006.04.04 0 0 91
Igen, valóban, erről nem beszéltünk. Mi volt a bemutatkozó szöveged?
Előzmény: Törölt nick (90)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.04 0 0 90

Sok a különbség...én pl ugyan nem regisztráltam szexpartnerkeresőbe, de a társkeresőben az első héten hét alatt 60 levelet kaptam, és ebből csak 4 volt olyan, aki szexpartnert keresett. A többség kapcsolatot, "komoly" kapcsolatot szeretett volna, pedig e tekintetben igazán nem rendelkeztem vonzó (kényelmes) paraméterekkel, és idősebb is vagyok nálad. Ja, és én nem is "komoly" kapcsolatot, meg családalapításhoz partnert kerestem eredetileg.... más kérdés, hogy végül is így alakult.

 

És szinte mindenkivel, aki írt, érdemes volt levelezni, jókat beszélgettünk, azzal a néhánnyal, akivel úgy gondoltuk, személyesen is jó lenne találkozni, azt is érdemes volt, kedves, helyes, normális emberek voltak.

 

Elmondanád, hogy azokon kívül, amiket felsoroltál az elején -család, vallás kizárva, anyagiak fontosak - még miket írtál meg a bemutatkozásodban? Illetve, végül is írtál férfiaknak? És akkor mi volt kb a bemutatkozás?

Előzmény: Lady Wessex (86)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 89
Nekem nem. egyszerűen csak nem vagyunk egymáshoz valók. Én olyat keresek, akihez való vagyok. Az pedig úgy gondolkodik, mint én.
Előzmény: Cool_Halidge (87)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 88

Én is értem, hogy neked X évesen (nem tudom, mennyi vagy) elég annyi, hogy "tök jó vele az ágyban", meg "tök jól tudjuk együtt nézni a moziban a filmet", "tök jókat sétálunk".

 

Ez nekem is fontos. (Alig várom, hogy legyen valaki, akivel jó meghitteket beszélgetünk, miközben a lábkörmét vágom és a bütykeit masszírozom - röhejes, de nekem ez a szituáció az intimitás netovábbja, még a szexnél is intimebb. --> persze ő is csinálja ugyanezt nekem/velem)

De van, ami fontosabb. Én merek róla beszélni. Te nem, mert

1. nem akarsz, mert (még) nem érdekel

2. félsz, hogy így a kutyának se kellenél ha beszélnél róla. (a válaszok többségéből ez utóbbi jön le)

 

Én is félek tőle, hogy nem kellek a kutyának se.

De olyannak nem is akarok kelleni, akinek amiatt nem kellek, mert ki merem mondani a véleményem, és 33 évesen eljutottam oda, hogy már merek racionálisan gondolkodni/gondoskodni a saját és a jövendő családom jövőjéről.

Előzmény: Törölt nick (85)
Cool_Halidge Creative Commons License 2006.04.04 0 0 87
Nem képzelem el előre. Nagy baj?
Előzmény: Lady Wessex (28)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 86

Nem, a sorrend nálam sem fordított, csak éppen én beleírtam, hogy a VÉGSŐ cél a család. Tehát nem szexpartnert keresek, mert akkor szexpartnerkeresőbe írtam volna.

 

Egyébként  - érdekességképpen, anélkül, hogy komolyan gondoltam volna hogy én majd ismeretlenekkel bújok ágyba - regisztráltam szexpartnerkeresőbe is. Ugyanazok a paraméterek (156/72, 33 év stb.) 29 azaz huszonkilenc levelet eredményeztek az első három napon!!!!!!

 

Vagyis igaz: dugni igen, felelősségteljes igazi kapcsolat nem. De akkor mi a különbség a Társkereső és a Szexpartnerkereső oldalak között???

Előzmény: Törölt nick (83)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.04 0 0 85
Ilyenkor az ember vállat von, és azt mondja: "Értelek, és remélem, hogy neked bejön ez a fajta attitűd a párkeresésben."
Előzmény: Lady Wessex (84)
Lady Wessex Creative Commons License 2006.04.04 0 0 84

26 évesen könnyebb belefáradni, mint gyerekkel a nyakadon, ugyanis a belefáradás oka legtöbbször az, hogy nem látod értelmét.

 

És miért nem látod? Talán mert mindenki a külsőségekre megy rá, a nagy duda, az adoniszi külső, és el KELL titkolnod, ha van véleményed a leendő családodról  a leendő férjedről, mert az már akaratosság, és csak fintorgást vált ki.... Hát nekem nem kell olyan pasi, akinek nincs elképzelése a nejéről és a családjáról, és megsértődik, ha nekem van.

 

 

Nekem éppen olyan férfi kell, aki AZ MELLETT hogy fülig szerelmes belém [természetesen :-)))] el meri mondani a véleményét a párjáról (hogy milyet szeretne), van elképzelése arról, milyennek szeretné a gyerekeit látni, el tudja mondani vagy legalább már végiggondolta, hogy miből tartaná el a családját....

 

Az is érdekes, hogy sokan arra a kérdésre, hogy miért nem alapít családot, azt felelik, mert nincs meg az anyagi háttér. Vagyis: a saját anyagi hátteremen gondolkodhatok, de a másik fél anyagi hátterét TABU megkérdezni, mert akkor már tuti hogy csak el akarom magam tartatni.

 

A legtöbb pár, akik szétmentek azért ment szét, mert "nem értették meg egymást" + az anyagi nehézségek. Szerintem ez mind erre a titkolózásra vezethető vissza. Nem lehet értelmesen beszélni a családalapításról, mert az olyan "mocsáros terület" meg nem trendi....

Lehet, hogy 18-20 éves korban még "korai" erről beszélni, de ha valaki már elmúlt 30 és szeretne, akar komoly párkapcsolatot ÉS családot az nőjön már fel, és gondolkozzon felnőtt módjára.

 

 

Előzmény: életunt (82)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.04 0 0 83

szia,

 

érdemes, igen, tapasztalatból mondom, sokkal inkább, mint én azt gondoltam :)

 

Elolvastam a nyitóban feltett kérdéseidet, de mit jelent, hogy senki nem válaszolt? Senki nem írt neked levelet? Vagy te írtál és arra nem válaszoltak?

 

Ami a kérdéseidet illeti, szerintem, ha ezzel a bemutatkozással teszel fel reglapot, nem fog belőle kiderülni, hogy ki vagy és milyen férfit szeretnél - csak az az egyetlen, hogy családot (férj-gyerek). És a legtöbben, akik a társkeresőben ott vannak, elsősorban kedvességet keresnek, azt hogy szerethessenek valakit és viszontszeressék őket, hogy jó és kellemes társaságot találjanak a másikban, és csak utána akarnak arról gondolkozni, hogy milyen formája legyen a kapcsolatnak. Szóval a férfiak -és a nők- többségénél pont fordított a sorrend, mint nálad

 

És ráadásul, amit magadról elárulsz, az... megpróbálom lefordítani, hogy ismeretlenül olvasva mi a mögöttes jelentése a szövegednek:

 

"Én tényleg szeretnék már családot, bevallom, 33 éves leányzó vagyok." - attól tartok kezdek kifutni az időből, sürgősen férjre van szükségem, majdnem mindegy, milyen a pasi, csak akarjon nősülni

 

"a gyereknevelésről is vannak már elképzeléseim, ezért pl. nem szeretnék vallásos társat." - nem tudom tolerálni a tőlem különböző világnézetet, és a gyereket igenis úgy fogjuk  nevelni, ahogy azt én jónak látom

 

"Azt is beleírtam, hogy egy család eltartásához fontosak az anyagiak is" - csóró pasi ne is jelentkezzen

 

Ez mind olyasmi, ami ellen a legtöbb ember berzenkedik..berzenkedik az ellen, hogy a stárusza, meg egyéb külsőségek miatt kelljen és ne az számítson, hogy ki is ő.

Előzmény: Lady Wessex (78)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!