Egy kis olvasgatnivaló a Börzsönyben előforduló aranybányákról.
Szerző: Nagy Béla
Börzsöny-hegység. Nagybörzsöny határában a középkor óta több ponton ismeretesek nemesfém-elõfordulások.
Bányapuszta térségében már Árpád-házi királyaink idején ezüstérceket fejtettek. Az 1970-es években újra nyitott tárókban néhány centiméter vastagságú ezüstben gazdag ólomérces zsinórokon kialakult bányászat nyomait figyelhettük meg. A területen mélyült fúrás érces anyagából készült preparátumban ércmikroszkóp alatt néhány aranyszemcse volt látható.
A Fagyosasszony-bánya térségében a középkorban kohó is mûködött. A kohósalakok tanúsága szerint itt arany- és ezüstérceket kohósítottak. A salakok ezüst- és aranytartalma 100 g/t nagyságrendû. A Rózsa-hegy déli, délnyugati oldalán teléres nemesfémtartalmú ólom- és cinkércesedés ismeretes. A Fagyosasszony-bánya teléreinek aranytartalma megközelítõleg 2 g/t. A teléreket a középkorban a felszíntõl a talajvíz szintig gyakorlatilag lemûvelték. A talajvízszint alatti ércesedések kutatása az 1950-es években kihajtott altáróval nem járt eredménnyel. A Fagyosasszony-bánya teléreit nem érték el az altárószinten, csak egy keskeny melléktelérig jutottak el. Ez a terület reményteljes lehet egy jövõbeni érckutatásra.
Rózsabánya területe. A Rózsa-hegy északi oldalának ércesedéseit is a középkortól ismerik. Feltételezhetõen az itteni ércesedéseket a Felsõ Rózsatáró feletti kovásodott breccsában ismerték fel. Az Alsó és Felsõrózsatárókat a felszíni kibúvás mélyebb szinti megkutatására, illetve termelésére létesítették. A XVIII. században a területen nagyobb arányú bányászati feltárás történt, amelyhez még egy nagyméretû kohó építése is társult. Sajnos ez a nagy anyagi ráfordítással járó kezdeményezés is rövid idõn belül csõdbe ment. A területen teléres ércesedéseket igyekeztek feltárni, nem vették észre, hogy itt az arany a brecscsás kõzetet cementáló kvarcos érces anyaghoz társul. Ugyanez mondható el az 1950-es években történt érckutatásról is. Újranyitották a régi tárókat, aknával összekötötték az Alsó Rózsatárót és az altárót. Ma már tudjuk, hogy az aknát a legjobb minõségû breccsás ércben mélyítették, az aknából 35 méterenként kutató vágatokat hajtottak ki, ezeket mintázták és elemezték. Az elemzésekbõl néhány kimondottan nagy, 200–300 g/t aranymennyiséget kaptak, melyek alapján megállapították, hogy ez bizonyíték arra, hogy “a régiek itt gazdag aranyérceket mûveltek”. Az ércesedés jellegét nem ismerték fel.
A Magyar Állami Földtani Intézet 1970-ben kapott megbízást a Börzsöny-hegység földtani térképezésére. A földtani térképezés mellett feladatul kaptam a hegység ércesedéseinek vizsgálatát is. 1975-ben újranyitottuk a terület bányászati létesítményeit, ekkor volt módom elõször tanulmányozni az Alsó Rózsatáró ércesedését. A táróban egy korábbi erdélyi tanulmányutam tapasztalatai alapján ismertem fel, hogy az ércesedés itt “pipe breccia”-hoz kötött. Ez egy olyan képzõdmény, amely kürtõ breccsához hasonlít. Egy olyan kürtõ kitöltésérõl van itt szó, amely a vulkáni mûködés során nem érte el a felszínt, hanem a mélységben megszilárdult. Az ércesedés ásványtani felépítésének tanulmányozása során sikerült tisztázni az arany-elõfordulás módját is. Az arany itt az arzenopirit zárványaként jelenik meg 5–25 mikrométeres szemcsékben. A termésarany zárványok mellett az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumában végzett részletes vizsgálatokkal az aranynak egy eddig még ismeretlen kénnel és bizmuttal alkotott ásványfázisát is kimutattuk. Ez a névtelen ásvány eddig csak néhány apró szemcse formájában került elõ Japánban és Szibériában.
1991-ben, a MNB megbízásából a korábban megszerzett ismereteim alapján kinyitottuk az Alsó Rózsatárót. Az akna gépterébõl ferde fúrásokkal lehatároltuk az aranytartalmú breccsás képzõdményt, a fúrások és a táró anyagait szabvány szerint mintáztuk, és aranyra, ezüstre elemeztettük. A megszerzett ismeretek alapján készletet számoltunk. Ez utóbbi kutatás alapján a Rózsabánya breccsás arzenopirites aranyércesedése kitermelésre érdemes.
Dél-börzsönyi vagy nagyirtáspusztai ércesedési terület. Nagyirtáspuszta környékén az írott feljegyzések szerint a XVIII. században gazdag ezüstérceket bányásztak. Ma már azokat a bányászati emlékeket is ismerjük, amelyekre a korábbi feljegyzések vonatkoztak. Nem találtunk azonban elfogadható magyarázatot arra, hogy kik és miért igyekeztek a bányászat minden nyomát eltüntetni errõl a területrõl. Akik a múlt században a területen jártak, feljegyzéseikben említik, hogy a Só-hegy tövében volt valamikor az Alamizsna bánya. Az 1970-es évek legelején a terület földtani térképezése volt a feladatom. A környéken dolgozó geológus kollégámmal kíváncsiak voltunk arra, hogy a régiek vajon mit tartottak alamizsnának? A felszínen felismerhetõ bányászatra utaló nyomok és a Selmecbányai Bányászati Levéltárban lemásolt korabeli térképek alapján megtaláltuk az Alamizsna táró bejáratát. A tárót kibontottuk. Meglepetésünkre mindenütt csak tömedéket találtunk a lebányászott érc helyén. A tömedékben termésarany lemezeket tartalmazó néhány centiméteres kvarcos andezitdarabot találtam, amelyet ma a Magyar Állami Földtani Intézet Múzeuma õriz. A tárót a régiek a szellõztetés miatt aknával kötötték össze. Szerencsénkre az aknavédõ pillérében visszahagytak a telérbõl 4-5 métert, így a telér anyagát vizsgálni tudtuk. Már akkor megállapíthattuk, hogy az Alamizsna bánya elnevezést a bánya korabeli tulajdonosai a Kincstár megtévesztésére találhatták ki, mert az ércesedés kimondottan gazdag ezüst- és aranyérc volt. A bánya biztonságos mûvelésére közel fél kilométeres víztelenítõ altárót is létesítettek, de ezzel a beruházással is csak 28 m-rel mélyebb szintig tudtak bányászkodni. Feltételezem, hogy a bányászat megszûnését bányavízproblémák okozták. Az már viszont rejtély, hogy miért, és hová tüntették el a hányók anyagait, miért temették be a tárókat és a légaknát?
Kiderítetlen továbbá, hogy miért úgy vezették Márianosztráról Nagyirtáspuszta felé az erdei kisvasutat – aminek most már csak a töltése van meg –, hogy minden bányászati objektumot tökéletesen elfedjen? Ez a titok még megoldásra vár.
A Bezina-völgyben egy szivárgó helyén (Somos-kút) találtuk meg a terület régi bányászatának másik emlékét, amelyet a völgyrõl Bezina tárónak neveztünk el. Az 1970-es évek elején ezt is kinyitottuk. Itt korábban egy agyagásványos pirites telért bányásztak, de a telér duzzadó agyagtartalma miatt visszahagyták az ércanyagot. A telér néhány méteres szakaszát feltártuk és mintáztuk, de nekünk is hamar fel kellett hagynunk a tárót, mert a duzzadó agyag miatt összepréselõdtek a vágatok. A táró anyagainak laborvizsgálata akkor nem hozott figyelemre érdemes eredményeket. A további vizsgálatokra félretett anyagok ércelemzésére 25 évvel késõbb, 1996-ban Körmöcbányán (Szlovákiában) került sor. Nagy meglepetésünkre a telér átlagos anyagából igen magas aranykoncentrációkat mutattak ki. Ásványtani vizsgálataim alapján a termésarany és argentit (ezüst-szulfid) jelenlétét az ércesedésbõl ismertem, de ilyen magas aranytartalomra nem számíthattam. A terület érckutatására egy társaság alakult, amely az ismert telért ferde fúrásokkal kutatta, a fúrások által feltárt anyagok vizsgálata még folyamatban van, de a jelenlegi ismeretek alapján is a terület ércesedését reményteljesnek tartom.
