Régóta szemlélője vagyok ennek a fórumnak, most vettem a bátorságot, hogy topicot nyissak benne. Régóta figyelemmel kísérem eme nép történelmét, mindennapjait, no meg ismerve a magyarokról alkotott véleményüket, úgy vélem, egy topicot mindenképpen megérdemelnek lengyel testvéreink.
A 16-17. sz-ban Varsóban a nyugati követek részére külön látványosság volt, mikor "kulcslyukon" keresztül figyelhették az orosz követek "műsorait" - aztán ezen röhögtek az európai udvarok.
A svéd politika fő "ördöge" Lengyelo volt (elhibázottan - kivéve 2. Gusztáv Adolfot) egészen Poltaváig.
A svéd államberendezkedés olyan volt, - szemben az ázsiai orosszal - h megfelelő propaganda nélkül nehézkes volt mozgósítani az ország erőforrásait háborús célból.
Lehet, h ez is ilyen manőver volt.
De ettől függetlenül az iváni Oroszo-t nem lehetett felülmúlni a barbarizmusban.
"Próbálta volna ,,levágni" a magyar történelem egyik ,,szent tehenét", Báthory-t!:)"
tisztázzunk valamit. Báthory nem szent tehén. messze nincs akkor mítosza, mint mondjuk mátyásnak, vagy akár Bocskainak, Bethlen Gábornak, a közoktatás pár mondatban elintézi. valszeg azért, mert katolikus volt, és abban a korban leginkább a habsburg ellenes, és protestáns történelmi figurákból volt szokás 'sztárokat' kreálni. a bécs sugallta történelemszépítés megint elég rossz érv, mert akkor bécs pont nem tudott semmilyen értelemben hatni a tőle független magyar belpolitikára és azon belül történettudományra (ez az érv csak az ostoba alternatívoknál szokott előjönni, nem túl jó érv egy kutatónak...). a nagy pusztítást, amit állítasz, egy alig tízezer fős seregnek kellett volna elkövetnie, mert Báthory hadereje ennél nem volt sokkal nagyobb (a lengyelek nem támogatták túlzottan a hadjáratát). ez miatt a svéd forrás (ami ugye messze nem pártatlan, mivel többszörösen sem éppen báthory pártján álltak: egyrészt, mert a királyi trónt ők is meg akarták szerezni, másrészt a livóniai területeket is) valszeg messze nem pontos. de az kétségtelen, hogy az orosz történetírásnak valóban nagyon jól megfelelt, hogy lengyelellenes propagandára felhasználhassa ("a barbár lengyelek végigpusztították szent hazánkat").
úgyhogy e tekintetben kivételesen (mert általában nincs :P) showtimesnek van igaza.
Jaj, csak a moralizalast hagyd ki, ha lehet. A vegen meg kiderul, hogy szenteletu martir vagy, es mindenki teged bant. Sirva ne fakadjak.:/
Veled ellentetben sajat hibaimat legalab elismerem (eddig is megtettem, es ezutan is megteszem), ugyhogy nem nem kell ez a ,,nem vagyok a korszak szakertoje", meg a ,,szalkak-gerendak" peldamese-stilust.
Eddig nagyon is ugy tunt, hogy - velemenyed szerint - te vagy ,,A Tevedhetetlen."
Nem kell a körites.
Egyszeruen ha tevedsz - tanuld meg leirni, hogy ,,nem volt igazam".
Veled ellentétben nem vagyok a korszak szakértője, s nem foglalkozom a középkori krónikák elemzésével (bár a magyarok analógiája alapján feltételezhető, hogy az orosz vagy svéd... se szentírás), nagy garral forrást kértél a livóniai háború orosz pusztításaira, miközben jót személyeskedtél, gyanúsítgattál alaptalanul - mikor megkaptad lepocskondiáztad a magyar történetírás egyik legjelentősebb alakját, aki ugyan nem volt tévedhetetlen, pár dologban meghaladták a kutatások, de attól nyugodtan alkalmazható hivatkozási alapként.
Továbbra sem ártana saját házad táján seperni először, mert mint a közmondás tartja: más szemében a szálkát, sajátban a gerendát se. Én tudom, hogy vannak szálkáim, de ez csak egy fórum, a könyvben megjelent bakisorozatok, hülyeségek viszont igazi gerendák. Ezért vagy megbízhatatlan hitelű szerző, hiába hangoskodsz, ez nem változik.
Dehogy nem tudom! Az ,,enciklopedista" úr, kedves kis ruszofóbom, éppen Bécs zenéje szerint táncolt.:) Azt írt, ami megfelelt a közvélemény szájízének. Próbálta volna ,,levágni" a magyar történelem egyik ,,szent tehenét", Báthory-t!:)
Leszarom, hogy te mit fogsz megemlíteni vagy mit nem. Az alapforrást megneveztem neked. CÁFOLD bazdmeg, CÁFOLD ha tudod a svéd krónikást, aki szemtanúja volt a háborúnak, meg atöbbi, adott helyen megjelölt szerzőt. Ami meg a forrásaim ,,hiteltelenségét" illeti - jópár olyan forrást fordítom le (ide is), ami a büdös életben nem volt a kezedben, és valószínűleg nem is lesz.:))) Sőt, a fene nagy tudásoddal még csak nem is hallottál róluk. Egy jó ideje már - csak szerepeljen egy példa! - amikor te bizonygattad nekem vadul, hogy a lengyelek semmit sem kaptak vissza a SzU-tól (egy ukrán film kapcsán merült fel). És nagy vidulásomra nem is olyan rég éppen te hoztad fel példának azt a területet, amelyről még anno egy büdös kukkot sem tudtál. Na hagyjál a ,,hitelességi" maszlagoddal!
A pár év alatt éppen nálad gyűlt össze egy rakat olyan állítás, ami hamisnak bizonyult. EGYSZER SEM irtad le, hogy tévedtél. Még annak dacára is, hogy többen szembesítettek a hamis állításaiddal. Mi ez, ha nem nagypofájúság?
Éppen az általad említett esetekben (Otranto) ahol tévedtem vagy hamis volt az állításom - elismertem, és nem szakadt le az ég attól, hogy elismertem a tévedésemet. De nálad úgy látszik ez komoly tragédia lenne.:)
Tőlem azt állítasz rólam, amit jónak látsz. Csak is azt fogja bizonyítani, hogy mennyire is egy kisstílű pitiáner felfuvalkodott hólyag vagy.
Tanuld meg legalább egyszer életedben leírni és kimondani azt a szót, hogy: ,,tévedtem". No de lehetetlent inkább ne várjak tőled.:/
Ugyan már, megint elárultad magad, azt se tudod ki volt a Marczali Henrik. De érthető is, ezt se tanították az oroszok...
Egyébként meg ezt állítottad: " (Emlékeztetőül - a legutóbbi a livóniai háború volt, ahol állítottál egy valótlan dolgot (és valószínűleg tudtál arról, hogy valótlan),"
Nos, kaptál rá választ. Mikor meg az orrodra koppintanak, akkor itt össze-vissza fröcsögsz, ahelyett, hogy elnézést kérnél a rosszmájú vádaskodásért.
A pontosságodhoz meg elég fellapozni a könyveid, otranto vette a fáradtságot, s az egyikből, ami a tengerészetet érintette egy fejezeten belül talált 10-12-t, ami azért elég ciki "történelmi' könyvben, másikból én is idéztem párat, de ha nem haragszol, akkor a kedvedért se veszem mégegyszer a kezembe, hogy összegyűjtsem tételesen.
Szóval először a saját házad táján kellene söpörni, rendes munkát adni ki a kezedből, nem fórumon huszárkodni. Ha véletlenül megemlítlek, akkor a továbbiakban a megbízhatatlan hitelű szerzőt fogok elétenni, mint Földi, vagy Nemere esetében.
Még a szegény oroszok, galád lengyelek hamis képe alakulna ki. ........................... Hát, ami azt illeti, elég mocskos egy banda volt a lengyel sereg a livoniai háborúban. De ezt egy hozzád hasonló ruszofób akkor sem fogja belátni, ha belenyomják az orrát a forrásműbe.
(C),,Írd le legalább egyszer, hogy ,,tévedtem, nem volt igazam".
kímélj meg a jövőben a hozzászólalásaidtól (megnyugtatlak - nem a tied lesz az utolsó szó). Bármit írsz - mindig oda fogom írni, hogy ,,Írd le először egyszer, hogy nem volt igazam". És ez lesz a válaszom MINDEN írásodra addig, amig egy kis önkritikát nem tanulsz.
Ja, megint csúsztatsz és hazudsz (a megtévesztést illetően).
Marczalit meg feldughatod magadnak, ha az ÖSSZES korabeli forrás ( elsősorban a lengyel szövetségesek) éppen azt állítják, hogy példátlan és aránytalan volt a lengyelek pusztítása, és teljes mértékben mellőzte az előzményt, ami kiválthatta a viselkedésüket.
Ennyit rólad és a forrásaidról.
Próbáld ki, legalább egyszer leírni ,,nem volt igazam". De tőled, a felfuvalkodottságoddal és önnön tévedhetetlenségedbe vetett hiteddel ez aligha várható el.
Csupán azért írom le, hogy a témában esetleg járatlan olvasókat ne tévesszen meg a sunyi csúsztatásod.
" A czár ugyanis nem ismerte el Báthoryt királynak és mialatt ez Danziggal vesződött, nevéhez és hiréhez méltó kegyetlenséggel pusztította a Keleti-tenger mellékeit. Reval városa Esztlandban ellenállott, de a gazdag Livonia Rigán kivül majdnem egészen elpusztult. Ezt a veszedelmes, romboló ellenséget akarta Báthory visszaűzni és Lengyelországot mindenkorra biztosítani ellenében."
'A magyar hajduságnak és a lengyel lovasságnak együttműködése Báthory vezérlete alatt több hadjáratban 1579–1582. szétszórta a keletkező orosz hatalmat és nemcsak a Keleti-tenger melléktartományait szerezte vissza, hanem Oroszország nyugoti kapuit is megnyitotta. Lengyelország e hadjáratok által ismét túlsúlyra emelkedett a keleti nagy síkságon. A czár megtörten békét kért és azt a pápa közbenjárásával 1582 elején meg is nyerte, de nemcsak minden hódítását vesztette el, hanem több határszéli váráról is le kellett mondania.'
Marczali Henrik által szerkesztett Nagy Képes Világtörténet VIII. kötet. / IX. fejezet, Lengyelország és Oroszország / Báthory István
Remélem hallottál már Marczali Henrikről.
Amit meg műveltél nem tévedés, hanem rosszmájúság volt a javából. De betudom ruszofilságodnak. Csak azért idéztem már be, hogy egyes, a témával komolyabban nem foglalkozó topicolvasókat meg ne tévessz. Még a szegény oroszok, galád lengyelek hamis képe alakulna ki.
Majd ha egy kicsit veszed a fáradságot, és valóban utánnanézel az akcióknak, és nem csak az agyszüleményeidet produkálod, vagy a bulvársajtó neked tetsző részeit.
Ja, meg ha majd megtanulod begépelni azt, hogy ,,nem volt igazam". Számtalan eset vár erre a történelmi pillanatra. (Emlékeztetőül - a legutóbbi a livóniai háború volt, ahol állítottál egy valótlan dolgot (és valószínűleg tudtál arról, hogy valótlan), majd szokásodhoz híven basztad odaírni, hogy nem volt igazad.
Egyébként olvass már utána az említett SAS akciónak, tanulságos, különösen a tússzabadítás része. Nem szégyen a jobbaktól tanulni (anno az angolok már Londonban, az iráni követségen bizonyítottak, ez OMON /KGB koprodukcióban kb. tömegrohamot jelentett volna a főbejárat ellen, miközben mindent, még a szomszéd házakat is szétlőttek volna tűzfedezet gyanánt, s mire beérnek legfeljebb minden 3. túszt találják életben).
Nem is tudtam, hogy Moszkva polgármestere volt a parancsnoka a szabadítási akciónak, mert ugyabár minden részletért az akció parancsnoka a felelős, még az egészségügyi ellátásért is (feltételezem, hogy Moszkvában még a hadseregnek is van annyi egészségügyi intézménye, hogy civilek igénybe vétele nélkül is meg tudták volna oldani) . A gáz alkalmazásával kapcsolatos megjegyzésekre nem reagáltál, tehát ezzel elismerted a parancsnok felelősségét, sőt felelőtlenségét.
Továbbiakban a lengyel topocban tényleg nem reagálok a "nagyorosz" propagandára.
Szintén kénytelen vagyok válaszolni, ugyanis ismét a Showtime-féle csúsztatás legnyilvánvalóbb példájával állunk szemben.
Ne haragudj, de harc a dzsungelban, ahol katonák állnak szemben gerillákkal, méghozzá túszok nélkül, és tússzabadító akció, ahol minden második terroristán rajta van a sahid-mellény ég és föld. Ami meg a Nord-Ostot illeti - éppen a kommandósok voltak azok, akik a saját munkájukat brilliánsan hajtották végre, és ebben a világ összes szakértője egyet ért. A túszok halála nem a kommandósokon szárad, hanem személy szerint a moszkvai városi vezetésen, amely cseszett biztosítani időben a megfelelő mennyiségű mentőkocsit és szükséges ellátást. ............................... Egyébként professzionális szervezés, kivitelezés esetén valószínűleg kevesebb bajtársad hagyta volna ott a fogát. ............................... Ja, megszólalt a kommandóakciók fő guruja. Na elmész te a francba a csúsztatásaiddal!:(
A legnagyobb ellenzői az iraki beavatkozásra a franciak, nemetek, hollandok és kinaiak voltak. Az oroszok megtették a saját tessék-lássék tiltakozásukat, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy amíg a közelkeleten megy a szarkavarás - addig a legjobban ők profitálnak az olajárak emelkedéséből.
KÉnytelen vagyok válaszolni, ugyanis ÜLDÖZÉSI MÁNIÁD van, ha valaki nem esik hasra az oroszaid előtt, akkor az már egyből a terroristákat támogató. Erősen elfogult vagy.
Hozzál egyetlen idézetet tőlem a csecsen terroristák támogatásával kapcsolatban, még a reguláris, illetve gerilla hadviselésükre se tudsz. Az orosz hadsereg és a belügyi alakulatok teljesítményére tettem elmarasztaló megjegyzést.
Jah, mindenre elszánt terroristák ellen is lehet sokkal sikeresebben, a civil áldozatok számát minimalizálva akciózni, lásd: SAS Sierra Leonéban, Fekete-Afrikában a dzsungel közepén. Egyetlen túsz sem sérült meg, az akcióban egy SAS tiszt halt meg, 12 megsebesült, pedig kb. 200 gerillával ütköztek meg (2000-ben). Miközben 25-50 rebellis halt meg. Ezek szerint lehet jobban, szervezettebben is csinálni, mint tették az oroszok... S akkor még nem is említettem a moszkvai színházi esetet, ahol éles körülmények között ki nem próbált bódító gázt alkalmaztak, A MEGHALT TÚSZOK DÖNTŐ TÖBBSÉGE GÁZMÉRGEZÉST kapott. Az akció irányítói olyan profik voltak, hogy nem gondoskodtak orvosi ellátásról, még az akció indítását követően se értesítették a kórházakat, utána pedig nem mondták meg az orvosoknak milyen mérgezésre számítsanak. Ez volt a nagy büdös orosz kommandós profizmus. Egyébként professzionális szervezés, kivitelezés esetén valószínűleg kevesebb bajtársad hagyta volna ott a fogát.
MIvel nem kívánsz ilyen kellemetlen dolgokra válaszolni, ezért akár befejezettnek is tekinthetjük ezt a témát, különösen ebben a topicban.
Mondottam, hogy nem sima haderőről van szó-nem is a poznani bokorugrókat vitték a sivatagba.A lengyelek presztízskérdést csináltak az iraki háború támogatásából -mint ahogy az oroszok is az ellenzéséből
Most nézem a ,,Grom" csoport honlapját (lengyelek) 2004. június 5-én vettek részt először harcban, BagdADBAN (,,TISZTOGATÁST" VÉGEZTEK ÉS TÚSSZABADÍTÁST). 1. A ,,Grom" különleges rendeltetésű gyorsreagálású csoport (gyakorlatilag antiterror), és nem sima haderő. 2. 2004. júniusában már BÉKEFENNTARTÓ misszió volt, és nem támadó hadművelet (azért a cikk továbbra is érdekel).
Márpedig én a második háborúra, konkrétan a lerohanásra gondolok.És igenis részt vettek benne lengyelek, mint ahogy auszi csapatok is a brit&jenki seregek mellett (nem is értem, hogy jön ide két hírszerző)- a a Demokrata meg is rótta őket, hogy a magyarság ősi városában, Urban mekkora pusztítást vittek végbe:)) . Egyébként kommandósakciókban vettek részt. Olvastam is róla egy jó cikket, megpróbálom előkaparni és bescannelni.
Nyikolaj valószínűleg közös ismerősünk-de már megbocsáss, nem hiszem, hogy az összes magyarországi/valaha Magyarországra utazott oroszt ismered, akinek rokona, barátja járt Csecseniában
Imádom a hozzád hasonló ,,emberbarátok", valójában ruszofób emberkéket. (Ugyan, ne tagadd - az vagy. Soha a büdös életben nem hallottam tőled semmi jót róluk. Sőt - még ott is igyekszel csomót találni, ahol nincs - lásd a lengyelek ok nélküli pustztítása a livoniai háború alatt.) Ezért inkább valaki mással vitatkozom majd a témában. A civileket meg szádra ne vedd. Nem hallottam még tőled semmit arról a terrorról, amit a csecsenek rendeztek a Kaukázusi-háború előtt, az első világháború előtt, a 20-as években, vagy 1991-1994 között.
Bármennyire is fáj az neked, de Dagesztánban és a második csecsen kampány alatt nagyon csunyán meg lettek baszva a szívednek oly hőn szeretett szakadárok. Az első kampány is katonailag sikeresen lett volna lezárva, ha el nem kezd vonítani a ,,szabad világ közvéleménye". Valóban - politikai bukás volt. De katonailag igen is van mire büszkének lennie a hadseregnek. Nem hiszem, hogy adott körülmények között a világ bármely hadserege ott boldogult volna. A Beszláni iskolát se vedd szádra. Mert 11 bajtársam halt ott meg, amikor saját testükkel fedezték a nőket és gyerekeket, illetve puszta kézzel voltak kénytelenek az épületben semlegesíteni a csecseneket, mivel bent nem lehetett lőfegyvert használni a rengeteg túsz miatt. Persze az általad favorizált ,,szabadságharcosokat" ilyen erkölcsi normák nem kötötték - ők nyugodtan belelőttek és belerobbantottak a tömegbe.
Tudod, a továbbiakban nem kívánok veled kommunikálni. Semilyen formában. Igazán szeretném, hogy egyszer te is lásd a nagy ,,elnyomott népeket kedvelő" politikád gyünölcseit: amikor arab drogárusok mászkálnak majd a városok utcain, a te gyermekeid ülnek a zindánokban, várva mikor fogod összekotorni a váltságdíjat, amikor majd a te házadban fognak úgy viselkedni, ahogyan az nekik tetszik, és a te utcádban fognak lógni a falragaszok: ,,Magyarok - ne menjetek el! Nekünk kellenek a kurvák és rabszolgák!"
Majd akkor társalgunk a témában.
Ha megkérnélek ne válaszolj és ne írj hozzám. Nem fogok neked válaszolni, bármit is írsz. Nem állok töbé szóba veled.
Azt hittem az orosz hadsereg teljesítményétől van ki, meg a biztonsági szolgálatokétól, mikor színházlátogatók, civileg, iskolás gyerekek százai haltak meg a "sikeres" akciójukat követően. Ha szerinted van mivel büszkélkedniük, akkor gratulálok a teljesítményükhöz. Egyébként például Rudolf Pörtnert láttad a kereszteshadjáratokon, vagy Számvéber Norbertet az alföldi páncéloscsatában ?:) Tartok tőle nem, attól még lehet véleménye.
Ha meg az első öbölháborúra gondolsz, akkor sajnos el kell mondanom, hogy a lengyelek nem vettek részt a harcokban. Össz-vissz a lengyel haderőt két hajó képviselte az öbölben, orvosi személyzet, oszt annyi (összesen közel 200 fő).
Egyetlen, amiben kitűntek a lengyelek az első öbölháború során - az a ,,Simoom" hadművelet volt, amit a lengyel katonai hírszerzés két tisztje hajtott végre (és milyen érdekes - a francia és ruszkij katonai hírszerzés segítségével!). (A két lengyel tiszt neve: Gromoslaw Czempinski és Krzysztof Kozlowski volt. DE - ó jaj - sajnálom, ezek hírszerző tisztek voltak, és nem mezei katonák. Ráadásul aligha boldogultak volna Irakban, ha a szovjetek nem látják el őket megfelelúő papírokkal és ,,legendával".
Na, ebbe - ha megkérnélek - inkább ne szólj bele, jó? Nem láttalak arrafelé, hogy itt okoskodj az adott témában. A fasz kivan a hozzád hasonló ,,szakértőktől".:((((((((((((((((((((