Köszi a válaszokat!Az a kérdés,hogy itt a szervezetek partnerként vagy inkább ellenfélként tekintenek egymásra.Meg ugye mivel mostanában kiemelt terület lett a turizmus kormányszinten,ezért azt is gondolhatják a szervezők,hogy volt/van rá keret,hogy karbantartsák az útvonalakat.
Nem kell az MTSZ felé semmit sem fizetni, nincs is jogalap rá!
Hogy egy teljesítménytúra rendező mit tesz a túrája érdekében, ebből a szempontból csak lelkiismereti kérdés!
Persze a hatósági engedélyekért kell fizetni, szóval elvileg onnan is lehetne visszaforgatni jelzésfestésre is, de az már nagyon áttételes dolog.
Az inkább azoknak az ügyintézőknek a bérére mehet el, akik foglalkoznak az adott útvonallal és leellenőrzik, hogy milyen védett növények és állatok az, amit veszélyeztet a sok ttúrázó.
Laikus kérdés lesz,de egy teljesítménytúra szervezésekor nem kell fizetni az MTSZ felé semmit?Mert ha kell,akkor vehetjük úgy,hogy azzal száll bele a turistaút fenntartásának a költségeibe.
Annak idején mi is szépen rendbeszedtük VadMalaccal és cejasszal a Szőke-forrás völgyét. Ezt azelőtt is a Vasasban csinálták a Vasas Maraton előtt, csak a korábbi felelős kiöregedett, szóval megvolt a hagyomány.
Vannak olyan rendezők, akik tesznek is valamit az infrastruktúra karbantartásáért!
Én is vettem részt TTT által szervezett út karbantartáson, csatlakoztam olyan rendezőhöz, aki az OKT útvonalát rakta egy szakaszon rendbe (ez még persze a nagy felújítós projekt előtt volt)
A mi általunk rendezett teljesítménytúra útvonalán is szoktunk felújítani jelzéseket.
De nyilván van olyan rendező is, aki évente több tucat ttúrát rendez és nincs ideje ilyesmivel bíbelődni...
A teljesítménytúrák rendezői hozzájárulnak valamivel a turista utak létrehozásához? Nyilván a bevételükből erre nem áldoznak, csak úgy használják a jelzéseket de azért talán a munkában aktívan is részt vesznek. Vagy nem?
Hasonló a helyzet a túramozgalmi pecsétekkel, sok rendező használja az OKT-s pecséteket nem OKT-s célra, aztán amikor több száz ember után leesik a gumi akkor a facebookon az OKT-s fórumban panaszkodnak, hogy milyen szar a pecsét. A pecsétek kihelyezése / cseréje ilyenkor nyilván a rendezők felelősségét is felveti és nyilván a munkából is kiveszik a részüket. Vagy nem?
Nem akarom elvinni a dolgot rendezők kontra festők irányába, ez most nem arról szól, hogy mindenki védje a maga lovát, egy hajóban utazunk. De valóban eszükbe juthatna, és ha van valami sillabusz, akkor abba érdemes beleírni. De leszállok a témáról, hiszen valóban elvétve fordul elő ilyen ütközés.
Ja, itt valószínűleg az eszükbe jutás a kritikus. Talán ha a képzések, tájékoztatók megemlékeznének erről a lehetőségről, akkor könnyebben eszükbe jutna a festőknek.
A festés másnapján egyébként a másik arra vezető túra rendezőjére rátelefonáltak, hogy átfestették a jelzést, ezúton is köszi szépen!
Hát ezt az excelt néztem a túra után, de akkor még nem szerepelt benne a jelzés megváltozása :) Asszem, emiatt habzott fel a szám eredetileg, ha ez benne lett volna már a festés idején, akkor megnyugodtam volna, hogy oké, nem tájékozódtunk és egybeesett, így jártunk, úgy kellett.
Ami ijesztő a táblázatban, hogy a felújításra kiosztott / megjegyzéssel ellátott szakaszok fele átalakításra kerül... ennyit a papír alapú térképekről.
És az is lehetne előírás, hogy a ttúra napokon essen az eső és akkor biztos nem fognak festeni :)
Higgyétek el, hogy a jelzésfestők nagy részének eszébe sem jut a ttúra naptárat nézni, van épp elég bajuk a szervezetekkel és az időjárással küzdeniük.
Meg egyébként mondhatnánk, hogy a festőkkel szemben legyen elvárás, hogy ne ttúranapon fessenek, mert az viszont publikálva van egy helyen és egységes rendszerben.
Azt hiszem, így is elég sok elvárás van a rendezőkkel szemben, ez egy igen ritka vis maior, és amíg ezzel a gyakorisággal fordul elő, szerintem nem igényel rendszerszintű megoldást. Legalább van valami váratlan és izgalmas elem néha.
A linkelt doksi klassz. Ha ilyenek a festés előtt születnének és egy konkrét, ismert helyen lennének publikálva, akkor lenne elvárható a rendezőktől, hogy felkészüljenek, vagy jelezzék az indulóiknak... (a konkrét hely persze lehet az is, ahol ez van).
A szabvány (az MSZ 20587-2:1988) valóban elavult, de élő. A korszerűsítés ráférne, de nincs rá vállalkozó! Ha kell, akkor elküldhetem az egész szabványt. Az 5km-es távolság valóban nehezen/nem tartható be, de azért a lehetőségek szerint megpróbálunk törekedni rá! Mivel itt a másik kék kereszt 1.5 km-en belül van, és kék négyzet nincs 5 km-en belül, így ez a megoldás adta magát.
Hogy mennyire kötelező használni, arra a 19/1976. (VI. 12.) MT rendeletben kell kezdeni a keresgélést. A lényeg, hogy el lehet térni a szabványtól...
Természetesen ezek a jelzések engedéllyel rendelkező útvonalakon vezetnek. Pl. a Párás utcára visszarakni is hosszas engedélyezések alapján lehetett. Amúgy jó kérdés, hogy a térképek mit jelenítsenek meg, jelenleg gondolkodás szintjén áll a helyzet, hogy szét lehessen válogatni a legális és illegális jelzéseket.
Köszi, de miért adna? Van egy pár hasonló dokumentum a témában, ez pedig egy másik szervezet honlapján közzétett, harmadik szervezet által kiadott darab. Persze attól még a BTSSZ is használhatja, plána a közreműködők listája alapján, de hogy ténylegesen ki használ mit?
Ez a része a legérdekesebb egyébként:
„Turista útvonalat jól láthatóan, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint jelzéssel kell megjelölni, és nyilván kell tartani.” (2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról, 93.§, /6/ bekezdés)
Ezt én is megtaláltam korábban, csak a vonatkozó végrehajtási rendeletet nem.
Nyilván nem itt kéne elvitatkoznunk egymás mellett, hanem a BTSSZ-t kéne megkérdeznem, hogy mi az ügymenet, de rég több időt foglalkoztam vele, mint kéne, csak kifakadtam itten, aztán miután kaptam válaszokat, beleragadtam...
A peace-szel semmi bajom, de egy rakás kérdés nyitva maradt bennem a szabványosságra való törekvéssel kapcsolatban :)
Azt még mindig nem látom sehol, hogy ki döntötte el, hogy márpedig ott nem jó a korábbi jelzés és mi alapján.
A szabványosság, szabvány szavak tartalma sem tiszta az adott kontextusban. Nem tudom, ki határozza meg az egyes szakaszok jelzését és mi alapján, de a döntéseket nem látva el tudom képzelni, hogy az indoklások esetleg "mert így döntöttem én, akinek pemzlije van" szintűek lehetnek, ha vannak egyáltalán.
A turavezetes.hu-n van egy cím nélküli, 9 oldalas turistajelzesek.pdf, ami az ~incipitjében Segédletnek és a nemlétező MSZ 2058712-1988 szabvány kivonatának nevezi magát. Némi nézegetés után arra jutottam, hogy ez egy hibás karakterfelismerés, és az MSZ 20587-2:1988-ról van szó, ami több mint 30 éve nem frissült és már kétszer vissza akarták vonni, vélhetően elavult. Attól még lehet, hogy ez egy jó szabvány volt valaha, különösen országos átlagban, de gyanítom, hogy a Budai-hegységben jóval sűrűbben vannak a jelzések az országos átlagnál, így pl. az 5km-en belül ne legyen két egyforma jelzés itt nehézkes.
Azt nem tudom, hogy
- a Budaiban mennyire volt sűrű a jelzéshálózat 30 éve, ehhez korabeli térképet kéne látnom
- mi van konkrétan a MSZ 20587-2:1988 szabványban
- miért akarták visszavonni a szabványt
- kötelező-e a szabvány alkalmazása.
Továbbra is örülnék, ha kiderülne, hogy
- ki hozza meg a döntést egy jelzés megváltoztatásáról és mit vesz alapul
- szokta-e indokolni, kell-e indokolnia, és ha igen, akkor ez nyilvános-e valahol (én nem találtam ilyesmit, de eléggé outsider vagyok)
- hogyan publikálják a változásokat.
Az OSM-en és a tuhun te javítottad? Ha igen, mi alapján? Korábban felkerültek illegálisan létesített jelzések is, amiket aztán asszem az erdészet leszedetett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy megfigyelés alapján átírni a térképet rossz, ez attól függ, hogy a hivatalos jelzéseket akarják-e megjeleníteni a térképek, vagy a terepen ténylegesen tapasztalhatót.
Az itinernek semmi baja nem volt, amikor kiadták, sőt, még a túra előtti nap sem, sőt, még a mezőny elején sem... a túra ideje alatt változott meg a jelzés a terepen. Mikor kéne a rendezőnek bejárnia, hogy ezt észlelje, folyamatosan a túra közben?
Térképen, tuhun, OSM-en meg azóta is +, tehát ha innét nézzük, akkor nem az itiner a hibás, hanem a valóság.
Van is részükről egy egységesítési szabványosítási koncepció.
Egységesítési, vagy szabványosítási? Nyilvános, vagy belsős?
Tényleg jó lenne tudni, hogy mi alapján változik egy-egy jelzés (bár igazán jó nyilván előre tudni lenne).
Vagy logikus lett volna a K+-t és a P+-t ugyanolyan színű +-re összehúzni, mint a K-t a P-vel összekötő utat, aminek történetesen útba esik Remeteszőlős.
Semennyire se egyértelmű, de az egészet valahogy nagyon következetlennek érzem.
Esetleg lehet még szó arról, hogy mivel több verzió is indokolható, pár évente átfesti valaki, hogy egyik lehetőség se sértődjön meg.
Ki dönti el, hogy az adott szakaszon melyik jelzést kell alkalmazni, és hogy a korábbi jelzést meg kell szüntetni? Minden festő ki-ki maga, vagy brigádszinten, vagy aki beosztja őket egy-egy szakaszra? Az utóbbit gondolnám ésszerűnek, de ez persze semmit nem jelent. Egyáltalán terepen dől el, vagy térképen?
Ki dönti el, hogy a megszüntetett korábbi jelzés nyomát meg kell-e hagyni törlőjelzéssel a szakasz kezdetén, elágaknál?
Ha a festendő jelzés előre meg van határozva, annak van-e valahol előzetes nyoma? Tavaly volt egy hasonló balesetem, hogy kifestették alólam a térképet (szintén BTSSZ területen), csak azt a részt kevésbé ismertem, és annyit tököltem a térképen és itinerben szereplő jelzés keresésével, hogy kifogytam az időből. Akkor azt találtam, hogy ezek elvileg a BTSSZ karbantartássi terv táblázatában szerepelnek -- de se az akkori, se a mostani esetben nem az történt a terepen, ami a táblázatban szerepelt.
A +-nek, négyzetnek van ugyan definícióféléje, de az adott szakaszra mindkettő alkalmazható. Van-e valamilyen sorrend, ami alapján ki kell választani, hogy melyik jelzést alkalmazzák? (Ezt nyilván nem tudom eldönteni, ha nem tudom, hogy miből dolgoznak a festők.)
A szóban forgó K+/K4 szakasz egy falu egyik széléről a közepére vezet egy igen sűrűn lakott környéken. Ha ezt át kell keresztelni négyzetre, akkor a Budai + jelzéseinek felére ugyanez igaz. (FIGYELEM! Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy aki +-et újít fel a környéken, az automatikusan négyzetesítse, sőt.)