Ez Neked is szólt!
....
A sörözésről annyit: ezen a hétvégén nem leszek Szolnokon, de ha Nektek a mostani időpont jó, majd legközelebb csatlakozom.
A fürdő nem is rossz ötlet. Pl. egy szombat délután a Tisza Szálló szaunájában.
Hát szépen összefutottunk. A HB valóban finom volt.
Én negyed kilenc előtt 5 perccel toppantam be a Hb sörözőbe.
(Éppen gondolkodtam, hogy vajh. ott lesztek-e még, merthogy 5 hónapos lányom fürdetése csöppet elhűzódott...)
Nos egyből letámadtam a pincért, hogy lesz, volt itt egy internetes találkozó.
Két jelenleg számomra ismeretlen fickóval söröznénk együtt, szóval voltak-e már ilyen ügyben valakik itt. Pincér annyit tudott hozzátenni, hogy mi lesz a téma, a horgászat? Mondtam, hogy akár az is, bár abban csak megfigyelő lehetnék.
Rendeltem hát egy korsót, kb a korsó felénél jártam, mikor két ,,gyanús'' alak bejött, leültek a mögöttem lévő asztalhoz. Megkérdeztem tőlük, hogy ők-e a nevezett urak, nagyotnéztek, s nagyon sajnálták.
Aztán elszopogattam a sört, gondoltam megyek. S üzentem a pincérrel.
Otthon épp mondtam a nejemnek, hogy házasságunk tizedik éve után már elképzelhető, hogy fiktív sörözésekre lelépek otthonról.
Tiborcsik!
,,Jövő szombatra már teljesen kész lesz az anyag, nem fogok késni.''
Ez egy új időpont? Mert akkor úgy készülök.
S ez megvolt valahol nyilvánosan hirdetve (esetleg küldtek ki leveleket), vagy csak informálisan lehet róla tudni?
(Valami más rendezvények is lesznek, mert én csütörtökön megyek az alma materba afféle író-olvasó izére, de a pénteki attrakcióról nem tudok.)
A teljes programot nemigen ismerem, de pénteken 18.30-tól vargás találkozó lesz. Kötetlen beszélgetéssel, fáklyás nosztalgia ballagással és éjfélig tartó tánccal a Vargában természetesen. Megfordult a fejemben, hogy el kellene menni, hátha lesz néhány ismerős..
Volt és mai vargások! Ki mit tud erről a "Vargás napok" nevezetű rendezvénysorozatról?
Más: az ESŐ nyári számának témája a Tisza. Április 10-ig várunk kéziratokat - mondjuk küldjétek nekem emilben.
Szabolcs! Mikorra én odaértem, te már elmentél. A csapos mondta, hogy jöttetek-mentetek.
Naná hogy szóltam volna, ha meglátlak, hisz azért mentem oda, hogy találkozzunk, és én ugye téged már ismerlek az Eső-estről.
Ne félj, ha összefutunk a városban, akkor is leszólítanálak.
Bocsánat, én Törökszentmiklósról jöttem, kicsit késve, körbejártam a sörözőt, gondolkodtam, ki kicsoda lehet, aztán miután nem történt semmit, leléptem, Tiborcsik, ha megismersz, szólhattál volna...
Mikor még mentem befelé, az utcán szembejött velem egy úriember, méregettük egymást, aztán ennyi. Tibra, Te voltál?
Ja, nagyon jó buli volt! Mint egy Shakespeare dráma, csak azt nem tudom, vígjáték-e, vagy targédia. Ugyanis elkerültük egymást, mint Rómeó és Júlia a kriptában.
Én nem egészen fél órát késtem, gondoltam addig is a fiatalok ellesznek egymással. Mire odaértem csak a tibra hűlt söröspoharát találtam, aki a csapos elmondása szerint 20 perc várakozás után közölte, hogy nem vár többet. Alig hogy elment, feltűnt Szabolcs, aki csak körülnézett és elhúzott a krimóból. A fene a sózott seggeteket!
Pedig tényleg jó ott a sör, én is felhörpintettem egyet a nagy bosszúságra.
Pedig már úgy beleéltem magam, hogy egy jót dumcsizunk, még a heti hetest sem bántam. Egész délután dolgoztam, egy szakdogát írok éppen, a napi penzummal 20 óra 20 percre végeztem, és szerettem volna jót pihenni, sör mellett kikapcsoolódni.
Jövő szombatra már teljesen kész lesz az anyag, nem fogok késni. Fél óránál többet biztos nem. De hát, mi az a huszonegynéhány perc? Bízni kellene egymásban annyira, hogy ezt eltűrjük egymástól. Tibra, vagy siettél haza heti hetest nézni? Legalább a telefonszámotokat tudnám, bizisten visszerenedeltelek volna mindkettőtőket, de eygikőtök sincs benne a telefonkönyvben.
Üdv: Tiborcsik
Volt hajdanán egy ország, melynek víze, mint az ég kékje, füve, oly bársonyos, mint a legfinomabb gyapjú, s erdeiben annyi a vad, mint égen a csillag. Letelepedék ezen tájon egy vándorló nép, s megjuhászoda. Leszálván lovárul ekét veszen, s földet szánva élt századokon át. S szerette e földet, mint anya a gyermekét, olyannyira, hogy vérét is ontá érte, ha kell.
S ha most látnák a dicső ősök mivé lett e tájék, szemük könytől ázna naphosszat. Hiszen meghallt egy folyó, mely oly sok életet ada e népnek, s nem jött segítség a hadak útján.
Tisza rulez :(((((((((((((
Ha valaki leírta volna egy irodalmi műben, hogy egy év alatt mi minden szörnyűség történik a Tiszával itt Szolnokon, azt mondtuk volna, ez egy rossz ponyva. Sajnos az élet a legjobb forgatókönyvíró.
Éppen szombaton gondoltam, miközben a Tisza szállónál az artézi kútnál a soromra vártam és néztem a Tiszát, hogy lám, mégiscsak magára talál a folyó. Sirályok úszkáltak benne, sodortatták magukat lefelé, közben buzgón alá-alábuktak, rejtély, de bíztató, miféle táplálélék után. Aztán felröppentek, vijjogva egyet-kettőt visszaszálltak 10-20 métert, és kezdték előről az uszikálást, meg a lakomázást.
Ma, szerdán a sirályok csak a víz fölött szálldostak. És az artézi kútnál sokkal hosszab volt a sor. Ahogy hazafelé baktattam, hátizsákomban a teli csuprokkal, a vározháza előtti ünnepség végeztével éppen a szétszerelt ünnepi emelvény darabjait rakták teherautóra. Akkor jutott eszembe a Magyar Hírlapban 10 naponta megjelenő Gerő András történelmi publicisztika sorozatának címe, csak a város nevét kellett hozzátoldani. Dicsőséges múlt márciusi ifjakkal, huszárokkal, és a sivár való artézi vízet cipelő megszeppent szolnokiakkal.
Hát gyerekek, én ma este hazautazom jó városunkba, és egész vasárnapig ott fogok tartózkodni. Ami nagy öröm, viszont se internet, se emil, úgyhogy - aki bújt, aki nem: részemről szombat, 20 óra, HB a Kápolnában.
Úgy tűnik nem leszünk sokan, de
legalább nem kell összetolni az asztalokat.
De azért hajrá még.
A HB meg jó sör.
A www.pecs.hu valóban lazább, vidámabb site, mint a szolnoki, de szerintem 10-es
skálán azért jobb mint az egyes.
Mondjuk én
négyest adnék, s ebben benne van az is, hogy mosttalán lesz valaki az önkorminál, aki rendszeresen frissíti a honlapot.
Először is az új szolnok.hu-hoz. Gagyi. Gagyibb. Szolnok.hu 10-es skálán az előző 0 volt, az új 1-es. Ha már honlapot csinálok, miért nem lehet jót is? Összehasonlításként: www.pecs.hu
Elnézést hogy fikázással kezdek, de fölidegesített.
A Tisza témához: Hivatalos forrásból nem hivatalosan: Állítólag a románok azt mondták Sz.F-nek, hogy "Miért nem halászta le a halakat a Tiszából amikor már tudta, hogy jön a cián?"
No Comment.
Örülök, hogy nem csak virtuálisan akartok trécselni, hanem real life is. Szívderítő, hogy még van erre is igény. Szívesen beugranék én is egy pofa sörre hozzátok, de sajna nem leszek otthon hétvégén. Kíváncsi lennék kik vagytok. (én kis kíváncsi) Na hát sok sört, tömény szeszt, és váltsátok meg a világot! (értsd:Szolnok+Tisza)
Pá
Akkor ohne virtualitás, lőjjünk ki egy időpontot
és akkor hajrá.
A március 18 szombat jó lesz mindenkinek?
A helyszínek közül + 3-at javasolnék még (ez esetleg együttjár
koraibb időponttal is):
Szóval:
A két már e fórumon is felvetődött cukrászdát (Marcipán vagy a Zagyva),
illetve egy sörözőt HB a Kápolna utcában (tapasztalatom szerint ott
nem igazán vannak, de a HB jó sör)
Akkor döntés (időpont, helyszín, életmód) csao:
Tibra