antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
"Több mint egy évtizede, óraműpontossággal érkezik haza párjához Klepetan, a hűséges gólya. A hím minden évben egyedül repül el Horvátországból Afrikába, mivel társa, Malena nem képes megtenni a hosszú utat sérült szárnya miatt. A tojót húsz éve ugyanis annyira megsebesítette egy vadász, hogy szinte egyáltalán nem tud repülni, a hosszú vándorutat pedig képtelen lenne megtenni. A sérült gólyára egy út szélén talált rá a Brodski Varoš falujában élő Stjepan Vokić. A korábban iskolai karbantartóként dolgozó férfi hazavitte magával Malenát és a folytonos gondoskodásának köszönhetően megmentette a gólya életét.
Malena és Klepetan 15 évvel ezelőtt talált egymásra, és azóta elválaszthatatlan párt alkotnak, az évek alatt sok fiókát neveltek fel együtt. A híressé vált gólyapár minden tavasszal nagy lelkesedéssel üdvözli egymást, miután Klepetan hazatér hosszú útjáról. Hogy milyen erős a kapcsolat Malena és Klepetan között, azt az is bizonyítja, hogy bár már több hím megpróbált leszállni Malenához a fészekre, de ő mindig ellentmondást nem tűrően elzavart őket. Malena sem csalódott társában az elmúlt 15 évben egyszer sem, hiszen Klepetan óraműpontossággal érkezik haza hozzá márciusban.
Míg Klepetan Dél-Afrikában tölti a telet, addig Malena a megmentője, Stjepan Vokić házában tartózkodik a hideg hónapokban. A férfi családtagként kezeli a gólyákat, mindig finom falatokkal kedveskedik nekik és még a fészkük csinosítgatásában is segít nekik."
Március 7-én múlt 21 éve, hogy Budapesten elhunyt Palotás Dezső, erdélyi magyar költő, író, grafikus.
Palotás Dezső
Noé diadalma
(folytatás)
(tohó vers)
A tohók nem írnak verseket. Ők annál komolyabb emberek.
(a csak volt növényekről)
ritkán tétetik említés, pedig hát azoknak is ott kellett lenniük, nem?
Kihalt például (feledékenység vagy felületes ápolás miatt) egy bizonyos fikuszfajta. Állítólag. Ez, úgy mondják, egészen másként viselkedett, mint mai fikuszaink.
Hogyan viselkedik egy mai fikusz?
Nyilván azokra az egyedekre gondolok, melyek bezárva élnek és csupán egyetlen irányból kapnak némi fényt. Így a növény szára az ablak felé hajlik, következésképpen az új levelek elfogják a világot az öregek elől. És ilyenkor az elaggott, tapasztalt levelek megviselt nyeleiken addig fészkelődnek, míg nékik is jut egy kevéske nap. A kölyöklevélnek viszont eszébe se jut, hogy izmosabb, ruganyosabb létére félrehúzódjék kissé; a hálátlan!
Mondják: a Noé-kihalatta fikusznál ez egészen másként, éppen fordítva történt.
De hát akkor azóta amúgy is kihalt volna, ehhez kétség sem fér.
A szabadon tenyésző fikusz esetében viszont, talán, újra végig lehetne gondolni a dolgot. Talán.
Március 7-én ünnepelte 74. születésnapját Koncz Zsuzsa, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekesnő. Isten éltesse!:-)
Koncz Zsuzsa
Koncz Zsuzsa - 1964
Dalszöveg
Hatvannégyben épp hogy elindultunk Hatvannégy nyarán még csak álmodtunk
Éretten, az életre készen Istent kerestünk lenn a Földön, fenn az égen
A magnó mellett letérdepeltünk a lelkünk összeért lenn a Földön, fenn az égen
Az volt a hej igazi szép idő Az volt a hej igazi szép idő Mikor egy dal, egy szó, egy hang még igazán dal, egy szó, egy hang még igazán dal, egy szó, egy hang volt
Hatvannégyben épp hogy elindultunk Hatvannégy nyarán még csak álmodtunk
A nehéz napok éjszakáin hallgattuk a dalt lenn a Földön, fenn az égen
Nem hallottam azóta sem olyan gyönyörű nótaszót lenn a Földön, fenn az égen
Az volt a hej, igazi szép idő…
Szövegíró: Bródy János Zeneszerző: Szörényi Levente
Kellemes délutánt, szép hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Mihail Lermontov
Most a szív
Most a szív nyugodni vágyik, szenvedélye ellobog, mert belátja, hogy a másik szív érette nem dobog: ám ha fojtott izgalomban még remegne, az se baj: a víz sem csitul le nyomban, bár elült a vad vihar!
Jött az óra, válni kellett: észre sem vetted vajon, bár szemed láttára pergett, forró könnyem arcomon? Megvetetted leplezetlen önfeláldozásomat. Féltél, hogy ha szánsz, szívedben újra szítod lángodat.
Ám hiába igyekeznél szenvedésed rejteni, mert szerettelek, szerettél, s nem tudunk felejteni. Villámot lövellt a mennybolt, nézd a parton azt a két sziklát, mely hajdanta egy volt, s állta a vad vihar dühét: látod, a két tört vonal hogy összeillik? Van, amit a természet egynek alkot, és a sors ketté szakít.
Szép jó reggelt kivánok Minden Versbarátnak!:) ——————-
Rab Zsuzsa
Tárgyak büvöletében
Festett fakanál, tükrösszív, hévízi bögre – halotti maszkjai régi falusi búcsúk habzó mosolyának, törékeny útjelzők, nyomukon a halottak visszatalálnak. Aratókoszorú, üvegkutya, múmia-barka. Lappog köztük néha a porrongy, túlvilági szelet kavarva. Üvegbe fagyasztott rózsák, naiv hite az örökkön-öröknek. Odakinn száz éve nyílnak-hullnak a rózsák – itt sose változón zörögnek. időtlen képek zöldhályogos tükör keretében. Fonnyad az élő arc a tükörben – azok virulnak mátka-fehérben, vőlegény-feketében. Ujjpercek régen széthullt gyöngysora rezzen, idenyúl, rendezget a régi kredencen. Hímzett fésűtartóból kifodorlik dédanya híres hajkoronája. Egyforma korú már dédapa és motozó, vén dédunokája. Száll és áll az idő, halottat-élőt összekeverve. Áll a kakukkos óra, tétováz mutatója – merre?
Gyenge rügyek, halványzöld levelek, Sorsomba negyvenedszer visszatérők, Uj tavaszok, elvonuló telek, Lemondva múlók, követelve kérők, Kékségek, miknek hűse is meleg, És meghalások, szürkeségbe térők - Mit tudom én, mi az, ami ragyog, Mit tudom én, ki az, aki vagyok!
Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet, Gondolom is a bort, ami megejtett, Torkomba érzek gyűlni könyeket, Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett; Őrületet, mely az agyban rekedt, Csókot, amely csattanni elfelejtett És életet, életet, életet, Amelyet aki élt, nem élhetett.
Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ, Ó paradicsom annak, aki birja, Asszonymosoly és almafavirág, Vizek esése, illanatok írja, Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág, Lételek ágya, rothadások sírja - Éjfeli csöndek, hajnali zenék: Feleljetek nekem: vagyok-e még?
Vagyok-e még és voltam-e vajon, S nem csak a magam álma-é, hogy voltam, S nem itt viaszlik-e önágyamon A halott, kinek fölibe hajoltam, Én vagyok-e, ki ballag utamon S nem porlok-e rég valamerre, holtan, Pályám - én vagyok-é, aki futom? Nem tudom - ha megöltök, se tudom.
Jaj, megvesznek a tavaszi fagyok Megújra, míg tavaszvirágra várok, S koporsófödél, ami fönn ragyog És lenn az utca temetői árok; Kezdettől fogva én nem én vagyok, Kezdettől fogva én csak hazajárok - S tavasz s virág s napfény és szerelem: Élj és ragyogj és ne törődj velem!
Hát Zsóka sincs már velünk...Minap rendezgettem az irataimat, s kezembe került egy levele....Közel laktunk egymáshoz, Ő Miklósi, én Fülöpkei... Összekötött a Kiskunság...és a versek...
Úgy Látszik, ez ma egy emlékezős este...
Gyöngyvirág (Szabolcsi Zsóka) fotója
Szabolcsi Zsóka
Sóhajokba kapaszkodva
…mert az élet repül velünk, ha szárnyalunk, vagy csak megyünk, andalogva, kézen fogva, emlékeket felkarolva, sóhajokba kapaszkodva, összebújva vagy széthullva, illatokkal, illanókkal tele tarisznyánk a jóval, hamubasült fájdalommal, friss idővel, vagy a múlttal, ezerarcú szép titokkal…
Régebben erről már írtam itt (is), de lehet, Te nem olvastad.:) Gyerekkorom óta szeretem a verseket, sokat mondtam középiskolás koromban is. Érettségi után kedves barátom -sajnos, nincs már köztünk- szülőfalum Kultúrházát vezette, s unszolására megalakítottuk az Irodalmi Színpadot, nagyon sok műsort csináltunk. Nagy Lászlót igazándiból ő ismertette és szerettette meg velem, örökké hálás vagyok érte. És hogy tudta mondani ezt a verset!:))
Nagy László
Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt, ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!
Sejtelmes lebegés, fájdalmas mámor, tűnékeny pillanat, tündöklő zápor. Könnyező játék, röpködő fények, kavargó álmok, éhező lélek. A ma is nehéz volt, s hiába a könnyek, hiába törlöm le, holnap sem lesz könnyebb.
Akkoriban Újpalotán laktam. A 73/e gyorsjárattal döngettem haza. A középtájon álltam a tömegben, mellettem két középkorú asszony. "Hallottad, hogy meghalt Nagy László?" ......Puff neki......
Csak álltam mint a sóbálvány, kapaszkodás, koszos ablakon kibámulás.
Akkoriban a TV még úgy ahogy reagált a világra. Néhány nap múlva megismételtek egy interjút. A végére azóta is többször gondolok.
Nem igaz, hogy nem lehet bátor édes beszédre szám, ha miattad oly áhitat bársonya súrol hogy sértetten az északi csillag elfordul fejemtől csikorogva – és íme, ha én vagyok én, ha vérem, ha leheletem újra enyém, ágbogas gímként, karácsonyian, megindul hozzád az ének.
Ajánlom lármátlan iramát kitárt kapuidnak, ajánlom a káprázatot, mert a havakba lezuhanó nap láz-bábjaival telepillogom ága-bogát – tőrt, se revolvert nem kötök rá, lerontottam régen dühöm címerét, csak jó emlékből koholt cicomát küldök, ajánlom nyaram inait, remek ölelésre a sugallatot, nagyfejű rózsán egy puli haját – ajánlom neked földrengéses arcom egy megmenekült mosolyát.
A "Mondd újra" című vers eddig 26-szor szerepelt a topikban.:) Én is sokszor hoztam!:)) Kajra már 2007-ben ezen viccelődött!:) Ennek ellenére nagyon szép vers huszonhetedszerre is!:)
Kányádi Sándor
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem
*******
Szerintem ez a vers is többször volt már, de számomra Kányádi (is) megunhatatlan...:)
Március 6-án Inez napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Inez Milholland nevezetes fehér lovas vonulása
Inez Milholland Boissevain (1886-1916) amerikai nőmozgalmi aktivista, szónok, ügyvéd, az I. Világháború tudósítója. New York-ban született egy gazdag család legidősebb gyermekeként. Apja riporter, szerkesztő volt, aki támogatta a nőmozgalmakat is.
A női egyenjogúságért folyó harcban Ineznek 27 évesen, 1913-ban volt a legemlékezetesebb megjelenése egy választójogi felvonuláson Washingtonban, Wilson Woodrow elnök beiktatásán, fehér lovon, fehér köpenyben, koronával a fején vonult az élen. Vészes vérszegénységben halt meg 30 évesen. Julia Ormond játszotta őt a Vasakaratú angyalok című filmben. A szüfrazsett mozgalom (suffrage=szavazat, választójog) a 20. század elején indult Angliában (Emmeline Pankhurst vezetésével), majd átterjedt az Egyesült Államokra.
Március 6-án ünnepelte 41. születésnapját Pollágh Péter költő. Isten éltesse!
Pollágh Péter
Pollágh Páter
Erika néni trafikja
Tatabányám emlékére most egy felhőből kortyolok. Elfagyott erkélyen, itt, madár se jár, nem elég két szárny, hogy feljussál. A csalódás erkélyén. A csodákén. Itt sokkal-sokkal többet kérnek.
A lakótelep-sárga, lakótelep-fehér házikók, mint lecövekelt villamosok, olyanok.
A jó nap az, ami kakaóval végződik, és van benne trafik, kidobós csata, szétszakadt mackóalsó. Trafikföldje.
Erika néni trafikja, hányszor elfoglaltam, Sárberekben, a házak aljában. Trafikvizit. Mit vizit. Invázió. Hány ujjnyomot adtam a kirakatnak, napestig helyszínelhettek a detektíves, bólogatós dogok, a rendfenntartó ólomkatonák.
Az a kerekfejű gyerek, a szeme két kék gömb: ez voltam. Emlékszel? A fájdalom, a nosztalgia is kerek, innen lehetek ismerős neked.
A trafikáru elosztója. Kiskatonák őrbódéja. Olyan szerencsés, kedves zöld. Vidám. Sárkányos. Babazöld, almazöld, kölykös zöld, kölökzöld. Teleírnám a szinonimaszótárt, ha visszahozhatnám.
Erika néni trafikja. 1983-84-ben álltam meg előtte. Ott állok azóta is. Düledezik a sikertől. Jó ezt kimondani. 3-ban vagy 4-ben, a nyolcvanas évek földszintjén / előszezonjában / előszobájában, a nyolcvanasok tízemeletesének harmadik vagy negyedik szintjén, emeletén, ott jó volt.
Volt rakéta a játszótéren. Elcsatoltam azt is, még gombot is ültettem. Majd varr a jövő ruhát hozzá.
Mondd újra s újra mondd és újra mondd, hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak kakukknótához hasonlítanak, emlékezz rá, hogy se mező, se domb nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb újul tavasszal s kizöldül a mag. Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak sötétben zeng el és kétség borong nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél, hogy a rét túl sok virággal veres s az ég túl sok csillaggal ékszeres? Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj: de ne feledd, hogy némán is szeress...
Március 6-án múlt401 éve, hogy Párizsban (Franciaország) megszületett Cyrano de Bergerac, francia katona, francia költő, író.
Edmond Rostand
Cyrano de Bergerac
Fordította: Ábrányi Emil
ELSŐ FELVONÁS
SZÍNIELŐADÁS A BURGUND-PALOTÁBAN
ELSŐ JELENET
(folytatás)
POLGÁR (a fiához) Szép dolog! Mi ez? Lebúj? S gazokkal állunk szemben? (Botja végével a borozóra mutat) Iszákosok! (Egyik viaskodó gavallér erősen meglöki) Verekedők! (Bebukik a játszók közé) Silány Játékosok!
GÁRDISTA (a polgár háta mögött még mindig a leánnyal kötekedve) Csókolj meg, kicsi lány!
POLGÁR (hirtelen elviszi onnan a fiát) Gyalázat!... És itt, ebben a teremben Játszották Rotrout!
FIÚ S Corneille-t!
EGY RAJ APRÓD (összefogózkodva jön, a farandolt lejti és dalol hozzá) Trallala!
KAPUS (szigorú arccal az apródhoz) Apródok, botrány ne legyék, aszondom!
ELSŐ APRÓD (sértett méltósággal) Gyanúja sért! Csináltunk valaha? (Amint a kapus megfordul, hirtelen a másik apródhoz) Hoztál zsinórt, hé?
MÁSODIK APRÓD Volt rá némi gondom! És horgot is!
ELSŐ APRÓD Ott a magasba, fenn, Halászhatunk parókát frissiben!
Jók ezek az esős zenék, de már itt a tavasz!:)) Bár a zene - amint a vers is - vigasztaló...:)
Arany János
A VIGASZTALÓ
Mi a tűzhely rideg háznak, Mi a fészek kis madárnak, Mi a harmat szomju gyepre, Mi a balzsam égő sebre; Mi a lámpa sötét éjben, Mi az árnyék forró délben,... S mire nincs szó, nincsen képzet: Az vagy nekem, oh költészet!
Ha az élet útja zordon, Fáradalmit fájva hordom, Képemen kel búbarázda, Főmön a tél zúzmaráza: Néhol egy-egy kis virág nyit, Az is enyhit egy parányit: A virágban téged lellek, Öröme a kietlennek!
Ha szivemet társi szomja Emberekhez vonva-vonja, De majd, mint beteg az ágyba, Visszavágyik a magányba: Te adsz neki puha párnát, Te virrasztod éji álmát, S álmaiban a valóság Tövisei gyenge rózsák.
Jókedvem te fűszerezed, Bánatomat elleplezed, Káröröm hogy meg ne lássa, Mint vérzik a seb nyilása; Te játszol szivárvány-színben Sűrü harmatkönnyeimben, S a panasz, midőn bevallom, Nemesebb lesz, ha kidallom. Verseimben van-e érdem:
Sohse' bánom, sose kérdem; Házi mécsem szelíd fénye Nem hajósok létreménye, Nem a tenger lámpatornya, Mely felé küzd száz vitorla, Mely sugárát hintse távol... Elég, ha nekem világol.
Az erdő arcot cserélt. Tájai vonzottak már, színváltozásai s nem a képzelt kalandok. Ami csak gyönyörű volt benne és ami nagy, sorra tárulkozott. Legjobban a nyár tetszett, a fény százezer nyila a sötét bozót alján, fent meg a zöld lomb végtelen hullámtorlasza, a rab gomolygás. A vén fák alatt néha kísérteties hangulat állított meg, főleg, ha egymagam s túlmesszi mentem: még Valaki van itt, éreztem, s vártam az Idegent és féltem tőle, s oly nagy lett a csend, mintha valami isteni titok készült volna rámszólni: vacogott a testem-lelkem, – kihátráltam a szekérútra, s igyekeztem haza.
Linquenda tellus et domus et placens uxor…Horatius
Horatius
Csak az a langyos ősz ne jusson már eszedbe! A gomba, cserfa illatú, a szarvashangon bődüló Bakony! Nézd a szomszéd ház málló tűzfalát a kórházablakon. Hidd el: már csupa november jön eztán, szél és eső csapkodja a világot. Minden halálos szürkeségbe vész. Ahogyan most te látod. A víztükör se jusson már eszedbe! (Négy napja szomjazol.) A tó tegnap kiszáradt. Partján üres a ház. Bezörgettem. Senki se válaszol. Nem esik többé kék reggeli hó, szétszakadozott gyöngysora a zománc nyakú vadkacsáknak. Elmennek ők is egyesével, a régi társak. Latin poéták, görög istenek – Ők is elúsztak cifra gályán. Törött karjukkal, csonkán intenek. Mosolyuk csorba márvány. Hallod, már világűri szél fütyül papírcafattá málló tetteinken. Ablak, tűzfal és mennyezet. Milyen jó lesz elmenni innen. A karcsú feleség megőszült tegnap óta. Holnap kivágják azt a kertet.
Így könyörögtem apámhoz magamban haláloságya mellett
