"Azonkívül vedd észre, hogy a mondatodat úgy kezdted: "Ha ...", ami praktikusan részedről is a bizonyítékok közvetettségének elismerése."
"Ha" nélkül, tudományos megalapozottsággal is ki merem jelenteni, hogy a távoli galaxisokon mért vöröseltolódási értékek, kozmológia eltolódásnak minősülnek és nem Doppler-effektusnak.
Lásd még Hraskó Péter jegyzetének idevágó részét a 95. oldalon.
"Mindössze arra lennék kíváncsi, hogy konkrétan ezt a határozott állításodat mire alapozod. Meg tudod mondani?"
Meg. Abból a tudományos ismeretből, amit jelenleg a fekete lyukakról és az Ősrobbanás kezdeti időszakáról a tudomány meg tudott állapítani, levezethető az, amit én írtam.
Az Ősrobbanás elfogadott elmélete szerint is az a helyzet, hogy amint vezetjük visszafelé az eseményeket a tágulás kezdő pillanata felé, úgy sűrűsödik az Univerzum, úgy nő a hőmérséklete, nyomása és az energiasűrűsége. Minél magasabb hőmérsékletű, nyomású időszakot nézünk, egyre inkább az jellemző rá, hogy ott nem tudnak bonyolultabb anyagszerveződések stabil állapotban megmaradni, kialakulni, mert a magas hőmérséklet miatti energiasűrűség mindent szétzilál. Így például hidrogénatomok is csak az ősrobbanás után 300 000 évvel tudtak stabilan megmaradni. A korábbi időszakban csak ennek alkotórészei (kvarkok, gluonok, elektronok) tudtak stabilan létezni, még korábbi időszakban pedig még ennél is elemibb alkotórészek. Ugyanígy az elemi alkotórészek közti különböző kölcsönhatások (gravitáció, elektromágnesség, erős és gyenge magerők) sem voltak még különválva az Ősrobbanás kezdeti pillanatában, hanem csak a legelemibb, mindent egyesítő kölcsönhatás létezett, amit jelenleg is nagy erőkkel keresnek a fizikusok. Ahogy tágult, hűlt, hígult a világegyetem, úgy tudtak szétválni a különféle kölcsönhatások, mert stabillá váltak azok a részecskék, amikre hatni tudtak. Fentiekből nyilvánvalónak tűnik, hogy az Univerzum legsűrűbb állapotában nem létezhettek olyan jellegű anyagrészek, amik olyan tömegszerű (gravitációs) tulajdonságokkal rendelkeztek volna, mint a mai atomok, hiszen a tömeggel, gravitációval rendelkező anyagállapot már egy későbbi fejlődés eredménye, ami alacsonyabb hőmérsékletű, hígabb állapotot feltételez.
A dolog jellegéből következően sosem fogjuk tudni kísérletileg megfigyelni a világegyetem legsűrűbb állapotát, de az előzőek alapján ,a tudományos ismereteinkre támaszkodva joggal feltételezzük róla, hogy olyan sűrű és forró állapotból indult az Ősrobbanás, ahol csak egyetlenegy elemi kölcsönhatás, és egyetlenegy elemi alkotórész létezett, s később a tágulás során ebből épült fel a ma ismert részecskék és kölcsönhatások rendszere. Ezt a legelemibb alkotóelemet és alapkölcsönhatást – bár kutatjuk – de még nem ismerjük, de valamiféle energiaszerű, sugárzásszerű szubsztanciának kell elképzelnünk, hiszen a tömeg és az ezzel járó gravitáció még akkor nem létezett, nem vált külön.
Továbbá, ha az energiamegmaradás törvényét az egész Univerzumra is érvényesnek vesszük, akkor azt is leszögezhetjük, hogy az Univerzum energiaösszege nem változott az Ősrobbanás óta, csak az átlagos energiasűrűség értéke lett egyre kisebb. Vagyis az ősrobbanáskor nagyon kis térfogatban nagyon magas energiaszint, míg jelenleg nagyon nagy térfogatban nagyon kicsi átlagos energiasűrűség a jellemző.
Mármost a fent leírt folyamat nemcsak virtuálisan, az időben visszafelé menve vezethető le, hanem valóságosan, az időben előrehaladva is megtörtént már, s erre tapasztalatokkal, s részben megfigyelésekkel is rendelkezünk. Az anyag hagyományos atomos formáját ugye jól ismerjük. Ennél nagyobb nyomáson és hőmérsékleten megjelenik a plaza állapot. Még nagyobb nyomáson az anyag még inkább összeomlik, ezt tapasztaljuk a neutroncsillagokban. Azonban ha még ennél is jobban fokozódik a gravitációs nyomás, az anyag tovább zuhan egy még elemibb, még egyszerűbb alkotóelemekből felépülő állapotba. Így alakulnak ki a fekete lyukak, amik még sűrűbbek a neutroncsillagoknál. Ugyan még nem tudtunk belenézni egy fekete lyuk belsejébe sem, de joggal feltételezhetjük, hogy az anyag nem lehet olyan állapotban benne, mint a neutroncsillagban, tehát neutronok, atommagok már nem lehetnek stabiliskn benne, hanem ennél elemibb alkotók, mondjuk kvarkok, gluonok, esetleg elektronok. Mindenesetre valamilyen tömegszerű részecskének kell benne lennie, hiszen a fekete lyuk gravitációja egyértelműen mutatkozik.
Természetesen ennek a sűrűsödési folyamatnak ezzel nincs vége, mert elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy egyre nagyobb és több fekete lyuk jön létre, míg végül ezek egymásba olvadnak, s egyetlen nagy fekete lyukká egyesülnek. Ezeknél az egyesüléseknél fokról fogra egyre nagyobb anyag-, ill. energiasűrűség alakul ki, míg végül a végső összeolvadásnál eléri a maximális szintjét. A ciklikus kozmológiai modell szerint ez az állapot szükséges és elégséges ahhoz, hogy felbomoljon, leépüljön az anyag abba a legelemibb formájába, ahol már nincs tömegszerű anyag és nincs gravitációs kölcsönhatás, hanem energiaszerű, vagyis sugárzó állapotú anyag létezik csak, s ekkor indul el az Univerzum újabb tágulási ciklusa. Eszerint tehát nem a semmiből nyerve anyagát, terét, s energiáját, hanem az előbb leírt (de nyilván egyszerűsítő) módon az előző ciklus összeroppanásából.
Természetesen nem állítom, hogy ez a felfogás mindenre választ és megoldást ad a kozmológiában, de számomra elfogadhatóbb magyarázat, mint a semmiből előpattanó világegyetem teóriája.
(Elnézést a terjedelemért, de egy teljes Univerzum-ciklus magyarázatát, ennél rövidebbre már nem tudtam fogni.)
"Sajnos persze ezen méretváltozási arányt lehetetlen megmérni, így a világegyetem tágulását állító, jelenleg elfogadott elmélet csak közvetett bizonyítékokra támaszkodik"
Ha a vöröseltolódási értékeket kozmológiai eltolódásnak értelmezzük, akkor ebből kiszámolhatók az egyes távolságokra és időbeli állapotokra vonatkozó méretskála változások értékei az 1+z=a(most)/a(akkor) képlettel. Ez az értelmezés a vöröseltolódásokat nem Doppler-effektusként, hanem az Univerzum tágulásával együtt az elektromágneses hullámok hullámhosszának megnyúlásaként értékeli.
A két dolog ugyanaz. Mint ahogyan a vörös-eltolódás is Doppler-effektus azon esete, amikor a fény frekvenciája csökken. A másik eset a kék-eltolódás, és a frekvencia eltolódásnak több esete nincs. A frekvencia csökkenése és a hullámhossz megnyúlása is egy, és ugyanaz. Azonkívül vedd észre, hogy a mondatodat úgy kezdted: "Ha ...", ami praktikusan részedről is a bizonyítékok közvetettségének elismerése.
"Én pedig úgy gondolom, hogy ez a te személyes véleményed, amit ugyan semmivel nem tudsz alátámasztani, de amit valamiért tudománynak hiszed. Szerintem pedig a mesefórumban van helye az ilyesminek, nem itt."
Akkor mit mondhatok én arról az "elfogadott" álláspontról, ami megengedi, hogy a világegyetem – energiával, térrel, idővel – csak úgy megjelenjen, kvázi a semmiből. Szerintem a semmiből való keletkezés, teremtés tartozik inkább a mese és mítosz kategóriájába, s nem az, ha valaki próbálja tudományos elvek mentés, ok-okozati alapon megmagyarázni, honnan ered az az energia, ami az Ősrobbanás pillanatában megnyilvánult.
Egyáltalán nem ördögtől való elképzelés, hogy az expanziót okozó energia gravitációs összehúzódásból származik. Erre számos példát láthatunk a fizikában és a csillagászatban is. Olyanra viszont semmi megfigyelés nincs, hogy akármi is, ok nélkül csak úgy előugrana a semmiből.
Egyébként korántsem csak az én személyes véleményem ez, mert a ciklikus kozmológiai modellnek professzionális tudósok közt is vannak képviselői. De ha csak magam képviselném ezt a felfogást, akkor is jogom lenne ilyen nyílt internetes fórumokon előjönni vele, ha úgy érzem, hogy tudományos érvekkel alá tudom támasztani.
Amikor aztán az összehúzódás folyamán elér egy bizonyos minimális méretet és maximális energiaszintet, akkor ott már megszűnik minden tömegszerűséggel járó (gravitációs) kölcsönhatás,
Én pedig úgy gondolom, hogy ez a te személyes véleményed, amit ugyan semmivel nem tudsz alátámasztani, de amit valamiért tudománynak hiszed. Szerintem pedig a mesefórumban van helye az ilyesminek, nem itt.
"Az ilyesmit nyugodtan át lehetne lapátolni a szomszéd fórumba"
Nem gondolnám.
Én itt az Ősrobbanásról beszélek, s tudtommal ez a témája e topiknak.
Hogy te az én felfogásomat "új fizikának" tartod az a te személyes véleményed.
Ahogy már leírtam, az Ősrobbanás tényét én nem kérdőjelezem meg, s az "első három perc" történéseivel sincs gondom.
Abban viszont eltér a véleményem s mainsteeam-től, hogy én annak az elképzelésnek adok inkább hitelt, amikor az Univerzum nem a semmiből pattant elő, hanem az Ősrobbanásnak is volt oko-okozati előzménye, mégpedig egy előző összeroppanási ciklus.
Úgy gondolom ez a felfogás a tudomyán talaján áll, s nem kell emiatt egy alternatív, új fizika rovatban tárgyalnom ezt.
Ha nem vagy kíváncsi az én véleményemre, akkor ne olvasd.
"nem gondolják meg magukat fekete lyuknak lenni, hanem az egymás felé eső oldalon a két gravitációs hatás megszünteti a fekete lyuk hatást (az ottani lagrange pontban)."
Az igaz, hogy még senki sem látott közelről fekete lyukakat egyesülni, de én úgy gondolom, hogy amikor még viszonylag távol vannak egymástól a közeledésben lévő fekete lyukak, a gravitációs tereik által meghatározott Lagrange-pontban nincs számottevő, mérhető mennyiségű anyag, ami ki tudna áramlani. Amikor meg már fizikailag összeérnek, vagyis a Lagrange-pont sűrűbb anyagrészbe esik, akkor meg mindössze töredék másodpercnyi idő állna rendelkezésre az általad említett kiáradásra, ezért ha egyáltalán elindulna is ilyen folyamat, egy pillanat alatt be is fulladna, mert az egyesült fekete lyuk igen erős gravitációs mezeje úgyis beszippantaná az esetlegesen "kifröccsenő" anyagrészeket.
Segítséget kérek Astrojan nyomógravitációs (graviton-szeles) alapfeltételezésével kapcsolatban. A következő gondom támadt ugyanis:
Ha igaz volna, hogy a vizet nem földi eredetű hatás tartja a pohárban, hanem fentről érkező gravitonok nyomják lefelé, akkor a pohár alján ugyanakkora volna a víz nyomása, mint fentebb.
Ha e feltételezésemet hibásnak tartjátok, kérem jelezzétek.
"A tér virtuális, látszólagos, kitalált, elképzelt, nemlétező, definiált, illuzórikus, a valóságban nemlétező, emberek által megalkotott fogalom."
Ha nem tévedek, tér ott van ahol elvben lehetséges távolságot mérni, különféle irányokban is.
Persze ha a távolság, meg az irány szintén kitalált, nemlétező, nem definiált illuzórikos fogalom, akkor előbbi elgondolásom tök hasznavehetetlen, kérem azonnal elfelejteni.
Az a tér maga. A tér virtuális, látszólagos, kitalált, elképzelt, nemlétező, definiált, illuzórikus, a valóságban nemlétező, emberek által megalkotott fogalom.
A világ vezető fizikusai képesek ezt a fizikailag nemlétező fogalmat úgy kezelni mintha az a fizikai valóságában létezne. Ez elég nagy baj, ettől rossz az egész kozmológia.
nem gondolják meg magukat fekete lyuknak lenni, hanem az egymás felé eső oldalon a két gravitációs hatás megszünteti a fekete lyuk hatást (az ottani lagrange pontban). Ott hasad fel és onnan sugárzódik szét a világegyetem (ez is bumm). Ha csak egy hasadna fel nincs perdület (ismerem a mostani elméletet erre, háááát nem túl kielégítő és bonyolult), egyenletesebben oszlana szét az anyag, (a korai csillagok és galaxisok már így is borogatják a nagy bummot), de mondom még egyszer elméletnek sör mellett kiválló szórakozás volt és tulajdonképpen a legtöbb nagy bummhoz köthető talányt meg is magyarázza, sőt néhány olyat is amit a nagy bumm nem.
Amikor aztán az összehúzódás folyamán elér egy bizonyos minimális méretet és maximális energiaszintet, akkor ott már megszűnik minden tömegszerűséggel járó (gravitációs) kölcsönhatás,
Az ilyesmit nyugodtan át lehetne lapátolni a szomszéd fórumba:
"A végén már csak fekete lyukak lesznek, és azok már csak egymást vonzzák. Amikor aztán két hasonló méretű fekete lyuk elég közel kerül egymáshoz, az őket összekötő egyenes egy pontján mindkettő megszűnik fekete lyuknak lenni, így ott az összes benyelt anyag, sugárzás kiszabadul egy hatalmas robbanásban."
Nem tudom, mi alapján gondolod, hogy az egymáshoz közeledő, egymásba olvadó fekete lyukak egyszer csak "meggondolnák magukat", megszűnnek fekete lyukak lenni, s "széthasadnak".
Csodálkozom, hogy gondolatkísérletedben nem lépted meg azt, ami pedig sokkal logikusabbnak tűnik számomra: mi történik, amikor az összes fekete lyuk egy fekete lyukká egyesül, vagyis az utolsó kettőből is egy végső fekete lyuk lesz, ami immár az egész Univerzum anyagát magába foglalja. Ezt a gondolatot folytatva könnyen beláthatjuk, hogy az anyag tovább sűrűsödik, még forróbb lesz. Amikor aztán az összehúzódás folyamán elér egy bizonyos minimális méretet és maximális energiaszintet, akkor ott már megszűnik minden tömegszerűséggel járó (gravitációs) kölcsönhatás, csak energiaszerű állapot tud működni. S minthogy megszűnik a korábbi gravitációs összetartó erő, az Univerzum átmegy egy hihetetlen gyors tágulásba. Innentől kezdve ezt az eseményt hívhatod széthasadásnak, van aki Nagy Bummnak nevezi, de leggyakrabban Ősrobbanásnak hívják. Az a modell pedig, ami szerint az ilyen tágulásokat mindig megelőz egy összehúzódási szakasz, ciklikus kozmológiai modellnek hívják, s amihez végül is már elég közel járt a te elképzelésed.
Egyszer régen, még a múlt században, még egyetemi éveim alatt játszottunk el a gondolattal, hogy van-e alternatívája a nagy bummnak.
Occam pajtást már ismertük, de Higgset még nem :), a húrelmélet, vagy az M modell-t meg még a holdban volt.
A tét nem volt kicsi, egy láda pasztörizálatlan borsodi világos, amit tudvalevőleg hamar fel kell dolgozni, vagy megromlik.
Feltételeztem, hogy a gravitáció sebessége véges és nincs ami leárnyékolja, viszont hasonló méretű test kioltja (lagrange pont a föld-hold között) és a fekete lyukak nem egy pontszerű szingularitások, hanem az abba belehulló anyag, sugárzás jelentős része kering valahol a pereme környékén, fluktuál így van is kilépő sugárzása.
Tehát ha mondjuk lassan kihunynak a csillagok, keletkeznek fekete lyukak, a számuk szépen szaporodik, ezek vonzzák a körülöttük lévő anyagot, sugárzást, ezzel lassan (nagyon lassan) kitakarítják az univerzumot (már ameddig elér a hatásuk), a végén már csak fekete lyukak lesznek. Sok idő, de idővel ami nem szökik meg a helyi rendszerből, mind belekerül.
A végén már csak fekete lyukak lesznek, és azok már csak egymást vonzzák. Amikor aztán két hasonló méretű fekete lyuk elég közel kerül egymáshoz, az őket összekötő egyenes egy pontján mindkettő megszűnik fekete lyuknak lenni, így ott az összes benyelt anyag, sugárzás kiszabadul egy hatalmas robbanásban. Ezt az anyagot aztán a többi (a kettőhöz képest nagyon sok) benyeli, így a végén már csak a két utolsó fekete lyuk marad meg, ami valamikor szintén felszakítja egymást.
Így elég egyszerű módon lecserélhető a nagy bumm, bár tulajdonképpen nem is :).
a világegyetem végtelen időben és térben (nem kell felfúvódási szakasz),
egymáshoz képest mozog a két utolsó fekete lyuk, így a helyi világegyetem perdülete megadatik,
a bennük levő anyag csomósodva szakad ki, így hamar megszülethetnek a csillagok, kialakulhatnak az ős-galaxisok,
az összeütközésre merőleges síkon a háttérsugárzás eltér a többi résztől (ezt jóval később igazolta valami műhold, talán a kobe)
a távoli galaxisok gyorsulnak kifelé, a helyi univerzumon kívüli hasonló külső anyagmennyiség miatt,
előfordulhatnak a nagy folyamhoz hasonló jelenségek, szintén a mi térrészünkön kívüli világok gravitációja miatt,
és (bár ez aztán bazi spekulatív volt már akkor is) a fekete lyuk "felhasadásakor" az elnyelt energia és az elnyelt anyagból keletkezett energia anyagot hoz létre, méghozzá ott ahol megszűnik a cucc fekete lyuknak lenni, azonos energiacsomagokból, tehát ezért azonos tömegű (energiájú) minden részecske az univerzumunkban.
és a folyamat így önfenntartó, van nekünk egy térrészünk ami a helyi robbanásban kialakult világunk, van tőlünk távol akár több is, ami az innen kiszökött anyagot, sugárzást beszívja, azok is robbannak néha és nem fényes az égbolt éjszaka, mert az aktív (csillagos fényes) állapothoz képest a sötét állapot sok (10-100) nagyságrenddel is tovább tart(hat).
Azt persze nem állítom, hogy így is történt, de egy láda sört és a koli egyik legszebb lányának figyelmét elnyertem :)
"Sajnos persze ezen méretváltozási arányt lehetetlen megmérni, így a világegyetem tágulását állító, jelenleg elfogadott elmélet csak közvetett bizonyítékokra támaszkodik"
Ha a vöröseltolódási értékeket kozmológiai eltolódásnak értelmezzük, akkor ebből kiszámolhatók az egyes távolságokra és időbeli állapotokra vonatkozó méretskála változások értékei az 1+z=a(most)/a(akkor) képlettel. Ez az értelmezés a vöröseltolódásokat nem Doppler-effektusként, hanem az Univerzum tágulásával együtt az elektromágneses hullámok hullámhosszának megnyúlásaként értékeli.
Ha ehhez hozzávesszük az általad is említett másik két bizonyítékot (mikrohullámú háttérsugárzás és a hidrogén-hélium arány), akkor így együtt már erős bizonyítéknak számítanak a táguló világegyetem, ill. az Ősrobbanás elmélete mellett.
A magányos, nem túl kicsi gázfelhő összenyomódik. A gravitációs sugárzás elnyelése miatt felmelegszik, csillag képződik belőle és a további összenyomódást akadályozza a hőmozgás.
Magfúzió indulhat be ami tovább melegíti a csillagot. Ha az üzemanyag elfogy akkor összeomolhat a csillag, ha elég nagy tömegű. Ha nem elég nagy akkor fehér törpe alakul ki ami hőegyensúlyba kerül a környezetével és nem hűl ki soha. Fekete törpék nincsenek. A barna törpék még kisebbek, bennük nem is indul be magreakció, soha nem hűlnek ki.
A gravitációs sugárzás elnyelése minden csillagban lassú tömegnövekedést okoz ami a kisugárzás miatti tömegveszteséget csökkenti.
"Ha neked jobban teccik a virtuális tér, mint a valós, ám legyen."
Neked lehet, hogy mindegy, de én éles különbséget teszek a valóságos és a virtuális világ között. Ha például a valós világban néhány méterre tőlem felrobban egy bomba, akkor az rám nézve súlyos következményekkel jár. Ugyanakkor, ha néhány méterre tőlem egy virtuális térben – mondjuk egy filmben a tévében – robban egy bomba, annak már korántsem ilyen veszélyesek a hatásai.
A tágulás fogalma, a mozgáshoz hasonlatosan csak relativisztikusan értelmezhető, tehát csak azt mondhatjuk ki, hogy valami tágul valami máshoz képest. A világegyetem esetében ez az anyagi részecskék közötti távolság növekedését jelenti a a részecskék méretéhez képest. Ha ez nem történik meg, akkor nem beszélhetünk a világegyetem tágulásáról.
Sajnos persze ezen méretváltozási arányt lehetetlen megmérni, így a világegyetem tágulását állító, jelenleg elfogadott elmélet csak közvetett bizonyítékokra támaszkodik, ezek legfontosabbika pedig nem más, mint a Hubble törvény, mely szerint a távoli galaxisokból jövő fénysugarak vöröseltolódása a távolságukkal egyenesen arányos. Maga Edwin Hubble ezt kihangsúlyozottan soha életében nem értelmezte a világegyetem tágulásaként, mivel Hubble csillagásznak tartotta magát, és nem elméleti fizikusnak. Az elméleti fizikusok pedig ezt a vöröseltolódást a speciális relativitás elmélet szerint meghatározható távolodás mellékhatásaként értelmezik, amely szerint ez az általános távolságfüggő távolodás a világegyetem tágulásaként fogható fel, és ennek az általános relativitás elmélet sem mond ellent, sőt számos táguló világmodell képzelhető el az elmélet keretein belül.
A táguló világegyetem további bizonyítékai a csillagok vélt anyagösszetételéből következtetett anyagfejlődésre (vagyis a kezdeti kizárólagos hidrogén állapot időbeli csökkenése), és a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásra (mint az ősrobbanás maradéka) támaszkodnak.
"A világegyetem tágulását sem úgy kell elképzelni, hogy az anyagi részek közé "benyomul a friss, ropogós tér", hanem maga az anyagi világ tágul, (virtuális) terével együtt."
"A világegyetem tágulását sem úgy kell elképzelni, hogy az anyagi részek közé "benyomul a friss, ropogós tér", hanem maga az anyagi világ tágul, (virtuális) terével együtt."
Ha neked jobban teccik a virtuális tér, mint a valós, ám legyen.:)
"Az anyag birtokolja a térkeltés és térnyelés képességét is."
Ismét csak azt tudom hangsúlyozni, hogy anyag nélküli tér a valóságban nincs.
A tér fogalma arra szolgál, hogy az anyagi részek relatív elrendeződésének, mozgásának modellezésében segítsen nekünk, hasonlóan, ahogy a Földön a szélességi és hosszúsági köröket is felvesszük, anélkül hogy ezek fizikailag léteznének.
A világegyetem tágulását sem úgy kell elképzelni, hogy az anyagi részek közé "benyomul a friss, ropogós tér", hanem maga az anyagi világ tágul, (virtuális) terével együtt.
"Ha az összes anyagról lévén szó, akkor ez csak a szingularitásban lévő helyzetét, energiaállapotát jelentheti. Illetve szóba jöhet még az, hogy csak a térnyelők vannak aktív állapotban és tér hiányában az anyag egy helyen összpontosul. "
A fent idézett azt sugallja, hogy az anyag elsődleges a térrel szemben. Az anyag birtokolja a térkeltés és térnyelés képességét is.
"Egy nem túl kicsi gázfelhő igenis összenyomódikha kiteszed a világűrbe a tömegektől akármilyen távol, csak attól, hogy van gravitáció. Ellene dolgozik a hőmozgás"
Ennyit szűrtem le kijelentésedből:
A magányos, nem túl kicsi gázfelhő valamelyest összenyomódik. (Amiatt csak valamelyest - mert totális összenyomódását meggátolja a hőmozgás.)
"Az általános relativitáselmélet szerint a tér tágulhat, zsugorodhat, bármiféle anyag jelenléte nélkül is."
Az áltrel egyik legfőbb elve, hogy az anyag határozza meg a teret. Tehát anyag nélküli tér ugyanúgy nem létezhet magában, mint ahogy mosoly sem létezik magában, arc nélkül.
Ebből következően nincs értelme "térforrásokról" és "térnyelőkről" beszélni.
A matematikai képletekbe persze sok mindent bele lehet magyarázni, olyanokat is, ami a valóságban nem fordul elő. A matematika például remekül elszámol akár 11 és 26 dimenziós terekkel is, a valóságban azonban eddig nem tudtunk 3 térdimenziótól eltérőt megfigyelni.
Ha nincs a közelben csillag vagy valami nagyobb objektum, akkor a gázfelhő összenyomódik. A nyomó gravitáció összenyomja, a tömegközéppontja felöl kevesebb graviton éri a felszínt, mint a tömegközéppont irányában, ezért összenyomódik. Nem kell hozzá semmi más.
Úgy látom az Astrojan fizika energetikai oldalán van még mit dolgozni. Ezzel el leszel halálodig.
