Alapinformációk elérhetők a Kinizsi Százas hivatalos honlapjáról: www.kinizsi.org. További információ: bakancsos-szurikata.hu/kinizsi/ - Az eddigi Kinizsik áttekintő táblázata A következő, 42. Kinizsi időpontja 2024. május 25. (szombat).
Amikor elrobogtál mellettem a Pilis-szerpentinen, éreztem, hogy ez gyors lesz neked, gondolkodtam mitévő legyek, hogyan tudnálak majd a későbbi szakaszokon motivációval "segíteni". Az osztrák túratársad mondta, hogy az életkorodat egyre inkább titkolod. Ezért szóltam telefonon a depósomnak, átküldve neki a fotódat, hogyha látnak, akkor egy ilyen kérdés-felelekkel fiatalítsanak meg, az biztos motiválni fog…;-))
most már nem szabad leállnod, mert felkerült a Csetneki féle Zsinórlistára! Tudod, ott ahol _én_, tiroli magyarként elsöként ... :)
De most komolyan.
Hasonloképp vagyok a 20-as számmal, mint Te most a 10-zel. Ha megvan a 20, és aztán valamiért nem jön össze, az nem olyan nagy baj. Másrészröl, ha csak sima teljesítésröl beszélünk, akkor jövöre ujra lehet próbálkozni. De mondjuk tízszer, vagy többször zsinórban megcsinálni, az nem semmi.
Ami idén nagyon jólesett, hogy valaki Bányahegyen olyan fiatalnak nézett, hogy nem értette hogy jött össze a 19 indulás 18 éves korom után. Azt hitte harmincegynéhány éves vagyok :)
A nemek szerinti bontás, ha valaki ad egy szótárat a listában lévő keresztnevekkel és a hozzájuk tartozó nemekkel, akkor sima ügy. De nem nagyon van időm átnyálazni egy ránézésre többszáz keresztnévből álló listát. Az életkor szerinti bontás adatok híján veszett fejsze nyele.
A kilencszerestől nő csak szigorúan monoton a teljesítések száma. Érdekes. Izgaémas lenne a férfi-női bontás is.Meg aztán az életkor is, de erre csak névazonosság eswetén látok adatot.
Jóvanna, nem mindent szúr ki az ember azonnal. Mivel amúgy is elég attekinthetetlen, mindig letöltöm, feldolgozom, és a saját verziót nézegetem. Ott tudok szűrni, meg minden.
"a Vízválasztónál rengeteg kocsi volt, csodálkoztam hogy mi lehet itt. Később a Kis-Gerecse oldalában 3 ember is jött velünk szembe, de nem voltam beszédes kedvemben, úgyhogy nem tudtam meg mit kerestek itt annyian?
Mászótalálkozó volt a Kis-Gerecse kőfejtőben, ők hárman nem maradtak éjszakára sátrazni.
Volt is egy A4-es tábla út közben, be is vezettem egy párfős konvojt a hamisba, de az egyiküknél volt gps, így párszáz méterrel megúsztam, én akkor nagyon csoffadt krumplipuding állapotban voltam éppen. Az üdülőnél a laposon kezdtem magamhoz térni.
Nem nagyon szoktam írni, csak olvasni, de azért most leírom. :) Kínozlak titeket.
Asciimot láttam Mogyin, meg is lepődtem, hogy ott volt. Bevallom, hogy azt hittem feladod, csak az idő miatt, de a kedved jónak tűnt ahogy a kocsinál beszélgettél a hölggyel.
Grat, mindenkinek akinek sikerült.
Általánosságban én a végén szoktam menni a mezőnynek minden évben(persze nem olyan nagy teljesítés van a nevem mellett(eddig sikeres 4)), de a pár év alatt még soha nem voltak ennyire kevesen a végén.
7:50-8:00 között indulok 7 után érek be.
Idén nagyon elhúzott a tömeg, már Dorogon szembesültünk ezzel, annyira, hogy meg is kérdeztem a pontőröket, hogy ennyire kevesen indultak vagy az indításnál nem volt sor?
(hozzáteszem tavaly 7:50-kor is volt sor, idén semmi, úgy mentünk mint kés a vajon, regisztrálás, csippantás)
Kiderült kb 17:30 körül 1050 haladtak át Getén. Az még nagyon jónak is mondható.
Persze a válasz is az volt, hogy ti vagytok lassúak azért nincs senki, na persze, ez rendben is van, lassúak vagyunk, de többen szoktak lenni ilyen idő tájt.
Szerintük nagyon jó az idő a túrára így elment a tömeg.
Aztán megérkeztünk Mogyira is, hasonlóan kevesen voltak az úton, itt is kérdés, mennyien vannak előttünk, megelőztünk vagy 20 embert. Nagyjából stimmelt 1030.
Nekem mindig jobban megy a második fele, de most nem egyedül mentem így csak picit mentem gyorsabban. Kökényes és Bányahegy között szerintem 0 emberrel találkoztunk aki nem sérült vagy feladó volt.(persze abból se sok 2 sérült 3 katona az út szélén)
Pusztamaróton megkérdeztem, hogy a tömeg mikor ment el? Válasz: 45-60 perce, simán szint idő előtt mentem igy is 30-45 perccel.
Előző években azért itt mindig voltak csoportok, ha nem is sok, de volt.
Bányahegyen 950 körül volt az áthaladók száma akkor.
Koldusi ellenőrzőpontnál, talán 3-4 ember volt velünk együtt. :)
Koldusszállás után értünk utol embereket, na azért sokat nem, de párat.
Összességében, az idő eredményen hasonló volt mint tavaly, de sokkal magányosabb, kicsit el is maradt az az igazi Kinizsi érzés.(Nem jó a nagy tömeg, de ez se jó) :D
"Többen jönnek szembe, nekik gratulálunk. Ők viszont…"
Hát, fordítva sem volt jobb a helyzet. Én az első vonathoz sétáltam ki, azon a szakaszon kb 30-an jöttek szembe. Azok közül úgy 3-an gratuláltak nekem, én viszont, a legtöbben viszont rá se bagóztak, hogy én előlegeztem meg nekik a gratulációt.
Elöljáróban arról, mi is az a negatív Split: Ha egy (futó)versenyen a táv elsö felét több idö alatt teljesítjük, mint a második felét (azaz gyorsulunk a második félre). Nem igazán terveztem ezt a Kinizsire, meg hát ez akkor jó dolog, ha az ember fut, és mindenfajta mágikus idöterveket szeretne teljesíteni, nem pedig a szintidövel harcol a teljesítésért...
Minden évben kipróbálok új dolgokat, idén egy osztrák kollégámat, Thomast beszéltem rá az indulásra. Nagyon komolyan vette a készülést, a heyi tiroli térképboltba még Pilis térképet is hozatott, hogy elöre tanulmányozza az útvonalat. A másik nagy újdonság az volt, hogy sok év után sikerült megszervezni, hogy a gyermekeim megnézzék maguknak a Kinizsit, növérem Mogyira és Bányahegyre hozta ki öket. Aztán ugy alakult, hogy a célba is eljöttek, de ne szaladjunk elöre.
Pénteken autóztam Magyarországra, igy a kidepozás kimaradt. Újpesten aludtam a régi lakásunkon, Thomas pedig a Királyok útja legvégén, az OTP hotelben foglalt szállást. Mint kiderült, több Kinizsis résztvevö is aludt a hotelben.Mivel a vacsora kimaradt pénteken, ezért este 10kor még elmentünk keresni valami harapnivalót, Békás szélén találtunk egy Gyros-ost, akik még zárás elött utolsóként kiszolgáltak minket. Thomast visszavittem a hotelbe, én meg mentem Újpestre. fél egykor kerültem ágyba, jó késön, de volt már rosszabb is, gondoltam magamban.
Hajnalban kelés, és irány Békás. Ahogy az utcából kifordultam, két gyanúsan Kinizsizönek kinézö egyént láttam, megszólitottam öket, és miután kiderült, hogy jól tippeltem, beszálltak, és elvittem öket Békásra. Én elugrottam Thomasért, és már 6 elött leparkoltam az Iszinik céljához. Meglepetten vettem észre, hogy pár ember itt az oldalsó bejáratnál gyülekezik, aztán kiderült, hogy már itt van a rajt, nem a föbejáratnál. Persze ez már pár éve igy van, csak én az utóbbi években mindig elöneveztem. Beálltunk a sorba, kb. 20. helyen, nyugodtan reggelizni kezdtem, összepakolásztam a cuccom. Nevezés rendben ment, aztán rendeztük sorainkat, minden estére való cuccot kaját beraktuk a kocsiba, ahonnan növérem majd a második kulcsot használva kiveszi és hozza Mogyira. Volt itt 6db mobilWC is, gondoltam könnyitek magamon, annyival kevesebbet kell cipelni. :) Mondjuk idén sikerült valamennyit április-májusban lefogyni, de még mindig messze vagyok az ideálistól. Érdekes közjáték : volt 6 mobil WC, ebböl 2 férfi, 2 nöi, 2 vegyes. Elöttem 2 lány állt sorba, beszélgettünk arról, hogy a nöi vagy a férfi mellékhelységek tiszták. Ök meg voltak róla gyözödve, hogy a férfi az jobb, én viszont úgy képzeltem, hogy nöinek kell kulturáltabban kinéznie. Erre kijön a vegyesböl egy srác, és már indulna az elöttem levö lány befelé, mire mondja a srác hogy lányoknak nem ajánlja, mert ez a WC aztán kész, "teljesen körbe van izélve". A lányok igy elöreengednek, veszek egy mély levegöt - vajon mi az a körbeizélve? - és belépek. Mint kiderült, a WC peremén körbe tényleg voltak pisifoltok, de nem tudom a csoka azt gondolta, hogy a lányok egy nyilvános WC-n, meg ilyen fesztiválos mobilWC-ken tényleg leülnek a WC-deszkára?
Dolgom végeztével átsétáltunk a Rajthoz, ott még találkoztam Rushboy-jal, Zsefivel, és 7:15kor elindultunk.
Thomas-szal azt beszéltük meg, hogy ha sikerül akkor Dorogig együtt maradunk, onnantól mindenki mehet a tempójában. Kevélyre felfelé már utól is ért Oczal, váltottunk pár szót, aztán ment is tovább. Thomasnak sokat meséltem a különbözö helyekröl, és amugy is sokat beszélgettünk. Akik elözni próbáltak, azok nagy többségben már németül szóltak hogy "entschuldigung", ezen aztán Thomas nagyon meglepödött, meg volt gyözödve, hogy mi magyarok nagyon jól beszélünk németül. Kevélyre szép nyugodtan mentünk fel, odafent megmondtam neki pár hegy nevét (kicsit furcsa volt a Hosszú-hegyet "Lange SPitze" vagy "Lange Berg" szavakkal elmondani) és mentünk tovább. Az ösvények nagyon tetszettek neki, föként a benött részek, mondta hogy tisztára egy dzsungelben érzi magát. Lefelé aztán jött a sár. Kicsit aggódtam Thomasért, mert Tirolban nem nagyon találkozni ilyen saras utakkal, de hamar kiderült, hogy a sok sielés és túrasí megedzette már, és könnyedén csúsztunk lefelé. Csobánkai nyereg elött vette észre hogy az ivózsákból nem tud vizet/gyümölcslevet szívni, igy aztán letértünk a temetöhöz vizet tölteni. Rájöttem, hogy reggel rostos narancslevet töltött bele, és a rostok eltömitették a csutorát. Kis szervizelés után mentünk tovább, hamarosan már a Zöld jelzésen emelkedtünk. Sokakat mi hagytunk le, de olyanok is voltak, aki mellettünk mentek el. "Jó szokásomhoz" híven, mindig elöre mondtam, hogy mennyi van még hátra a következö elágazásig, meg milyen emelkedö jön, stb. Odafent Sztancsik Gyuri és az ellenörzöpont helyett Rakk Gyula fogadott. Neki örültem, és be is álltunk fotózkodni. Azt nem igazán értettem, hogy az ellenörzöpont miért nem itt van. Sztancsik Gyuri szerint a Cerbona reklámponthoz akarták közel tenni. Kicsit furcsa volt, na de mindegy, megállás nélkül legurultunk a müutig, ahol aztán felkészitettem Thomast hogy milyen emelkedö jön. A sorompóig együtt mentünk, onnantól meglépett. Elöször csak 2-3 ember volt közöttünk, de itt elkezdtem lassulni (kicsit tudatosan, nem akartam maximum pulzuson tolni) és egy idö után már nem láttam, a szerpentin elsö kanyarjánál már nem láttam szembejönni. Tomiwalkert itt elöztem meg, amennyit én lefogytam, Ö annyit szedett fel, de mint kiderült szerencsére ez nem hátráltatta abban hogy teljesitsen. Fent a szerpentin tetején Sissyt hagytam le, majd nem sokkal késöbb Szilitsán Jani üldögélt - várt az asszonyra... Szerettem volna utólérni Thomast, de már nem is nagyon láttam, kocogni nem sok kedvem volt, inkább azon gondolkodtam magamban, hogy jo lenne még a Pilis-nyereg elött könnyiteni magamon, valahogy enni kéne, de ha teljesen telitettnek érzem magam, ugy nem megy. A Z-P+ elágazásnál félrevonultam, és elhessegettem a versenyszellemet, hogy amig én félreállok, hányan hagynak le.. Pilis nyeregig útba igazítottam egy 25-ös résztvevöt, megint csak rám tört az irígység. Ö már mindjárt célban van, és már a hazautat tervezi.. Legurultam a nyeregig, találkoztam Thomassal, és leültem pihenni kicsit. Egy fél mannert birtam megenni nagy nehezen, betöltöttem egy Cappy-t az ivotartályba, ittam kis vizet, és ujra nekiindultunk. Innen sokat mentünk együtt, csak egy hosszu telefonálás szakitotta félbe a beszélgetésünket - ugyanis éppen lakáskiadásban vagyok, és egy érdeklödövel kellett idöpontot egyeztetnem. Amúgy sosem veszem fel a telefont Kinizsi közben de most emiatt a lakáskiadás miatt kötelezö volt. Kesztölc felé a gurulás elött felhuztam a térdvédöket, idé is sokat segített, nem fájt a térdem még 95-nél sem. Elöször a levendulásokat érjük el. Úgy látszik beindult az üzlet. Idén nem volt fix ár, csak egy adomány-üveg, ahova mindenki tehetett be pénzt. Ezáltal az adóhatóság és a számlakötelezetttség is el van intézve :) Hotdogmen is kint van, nála úgy látszik leállt az üzlet. Panaszkodik is, de talán jövöre talál jobb helyet magának. Még igy is boldog lehet minden boltos aki a Kinizsin árul valamit, hogy Kovalik Banndi bácsi nem kér részesedést. Képzelem, ha a Sziget fesztivál idején a K-Híd bejáró elött csinálnék egy kis lacikonyhát, meddig türnének meg engem. Kesztölcröl hamar átérünk Dorogra, itt valahogy elöbukik Thomasból a nyugat európai, és azt mondja, hogy ne haragudjak, de Ö igaziból nem szeretne ebben a városban élni. Pedig ez még egy jobb utca Dorogon, söt, magyar viszonyokhoz képest sok rendezett házat látni. A templom után balra, majd bemegyünk a CBA-ba. Lecsapok egy üveg hütött szénsavmentes vízre, majd leülünk az árnyékba rendezni a sorainkat, pont Oszkár mellé. Ahogy leülök, meglátom hogy nem kisebb híresség áll elöttem, mint Ispi, alias Ispánki Zoltán, aki a Kinizsinek sok éven át volt a rekordere 9:35-ös idejével, és régen ezt mindig közölték a programfüzetben. Feleségével jött kisérni valakit, de csak Dorogig, úgyhogy már nyugodtan diskurálgat. Ahogy ott állt elöttem, teljesen öszintén rácsodálkoztam a szabóizom mag a vádli kidolgozottságára, meg is jegyeztem hangosan. Kicsit csodálkozott, de aztán megmagyaráztam, hogy orvosok gyereke vagyok, másként nézek az izmokra...
Továbbindultuk Dorogról, a szokásos temetös mosakodást nem akartam kihagyni. Idénre lecserélték a szétcsúszott betonkerítést, nagyon kulturáltul néz igy ki a temetö. A ravatolózónál Thomas kihasználta volna a kulturált WC adta elönyöket, de sajnos csak 200-as érménk volt, és 100-as érme kell a belépéshez. Na de sebaj, a viz ingyen van, lemosakodtam, és elindultunk, jöjjön aminek jönnie kell. Érdekes módon, a Kevélyröl lefele még sártenger volt, itt meg már porzott az út. Itt megbeszéltük Thomas-szal, hogy növérem 50-nél vár minket, odáig menjen ahogy csak tud, én lassabb leszek. Ez a megbeszélés kicsit félrecsuszott, németül szo szerint "50-nél, a faluban" volt a megbeszélés. A mészbánya bejáratánál még szokatlanul egyben voltam, de ahogy az lenni szokott, Belányi telepnél már kezdett elhagyni az ERÖ. A villanyvezetékig csak egy egyszer álltam meg 2 percre "fújni egyet", de a Kis-Gete emelkedöjét se bírtam ki pihenö nélkül. Mondjuk legalább nem görcsölt a lábam. CSak hát odalent Dorogon még reménykedtem, hogy rápihentem kellöképp, tehát jol kell menjen a Gete. Hát nem. Fent az ellenörzöpont nem a keresztnél, hanem kicsit elöbb. A szokott helyre leülök, teletömöm magam gumicukorral, hogy legyen eröm minél gyorsabban átjutni Mogyira. Felhivom növéremet, hogy nem kell sietni, az elöre saccolt 5-re nem leszek/leszünk Mogyoroson, Thomas csak fél hatra, én kb. hatra. Ez már itt a Gete tetején se tünik reálisnak, csak ha valami szuper tempót varázsolnék elö, mondjuk úgy kéne mennem , mint a rekordom idején a Terep Százason. Én voltam az egyáltalán? Sokszor elcsodálkozok ezen. Hogy csináltam meg a Kinizsit 15:01 alatt? Na de mindegy ne keseregjünk azon hogy elmúlt a múlt, mert hát az a dolga, nem? Megtervezem hogy lekocogok a vízesésig, aztán apró léptekkel fel a löszfalon, majd nem sietve de pihenö nélkül át a Hegyeskön. Ebböl a lekocogás sikerült, a többi nem. A löszfal közepén Petrovics Nándi után öt lépéssel álltam félre eröt gyüjteni. Aztán amikor végre fent voltam a szántóföldön, már csak árnyékot kerestem, hogy hova feküdjek. Nem akarok pihenni, csak menni elöre, könyörtelenül. Ismételgetem magamban, de nm tudom senkinek a ritmusát felvenni, aki lehagy, pedig sokan mennek el. Úgy látszik pihennem kell megint. Árnyékot keresek a szememmel, a szántóföld végén magasles látszik az jó lesz. De odáig is el kell jutni, és ez nehéz. A lábamat alig emelem. Iszonytató fáradtság vesz rajtam eröt, és a frissen zöldellö fü hivogatása az erösebb. Letérdelek és eldölök. Még a zsákomat se veszem le, csak úgy maradok. Nem akartam itt pihenni, pláne nem a napon, de úgy éreztem, ha nem fekszem le kontrolláltan, akkor elájulok, és akkor arra dölök amerre sikerül, nem arra amerre akarok... Behunyom a szemem, és elalszom. Tíz perc mulva kényelmetlen a fekvés, és felkönyökölve nézem az embereket. Megkérdek mindenkit, hogy nincs-e nála szölöcukor. A negyedik ember egy zselés gyümölcscukrot ad, ezt bedobom, iszok rá, majd nekiindulok. Hegyeskö gond nélkül menne, de közben szól a telefonom, Thomas keres, és elmondja, hogy már kifelé, felfelé tart a faluból, és nem látta se az 50-es ellenörzöpontot, se a növéremet. Gyorsan kapcsolok, persze hiszen nem mondtam neki hogy mogyoróson le kell térni a K jelzésröl, és el kell menni a pecsétért a kocsmába. Elmagyarázoom neki, hogy forduljon vissza, és menjen le a legalsó pontra, ahol egy tér van és egy kút. (A brunnen szót használtam, sajnos a kék nyomóskútnak nincs német megfelelöje) Én közben jöövök lefelé a Hegysköröl, de nem tudok jól haladni, újra és újra csörög a telefon, Thomas keres, minden egyes hívásnál egyre zavartabb. Mondja hogy már lent vant, és a többiek mind felfelé küldik, de mondom hogy ne hggyen nekik, addig ne hagyja el a falut, amig nincs meg a pecset. Megtanitom neki telefonon a "kocsma" szot, ezt kell kérdezze mindenkitöl. Elmondom, hogy le kell térni a K jelzésröl, autók mindefelé, ott lesz a növérem is. Növéremet is hivom hogy "helyzet van", Thomas tulment Mogyin és küldje fel a gyerekeket K jelzésen nekik jobbra, onnan jön majd szembe Thomas. (a gyerekek ismerik Thomast, és amúgy is valószínüleg ök tudnak a Mogyorósbányán tartózkodó személyek közül a legjobban Tiroliul..) Thomas közben ujra hív, hogy neki tökmindegy a pecsét, Ö nem a kitüzöért csinálja, hanem magának, de aztán rájön, hogy a pulóvere és a lámpája növérem kocsijában van. Már keresztezem a Tokodi pincék elötti müutat, amikor az izgalom tetöfokán egyszer csak szembejön Thomas. Ekkor esett le, hogy Ö a Tokodi pincéket nézte "falunak", illetve szó szerint "településnek". Itt nem volt pecsét, és már fent járt a Kösziklán, ahonnan visszafordítottam. Voltak depósautók, volt kút, minden egyezett azzal amit mondtam Mogyorósról. A "kocsma" szót megértették, és a borpincék egyikébe vezették be... Örültünk egymásnak, de ezzel a közjátékkal is eltelt negyed óra. Fel a Kösziklára már nem kellett pihenö, és együtt gurultunk le Mogyira, ahol a növérem és persze a gyerekek már nagyon vártak. A pecsétet 7:11kor kaptuk meg, ami 11:56os idöt jelent, de még csak ekkor ültünk le enni, pihenni. Tudtam hogy nagy bajban vagyok, innen gyorsulni kell. Ráadásul ez volt az elsö év, hogy a gyerekeim eljöttek megnézni a Kinizsit, hát idén nem adhatom fel. De mit fogok csinálni? Abban reménykedtem, hogy megint csak az energia fogyott el, és ahogy jön az este, megint magamhoz térek, és tudok gyorsulni. Gyorsan lapátolom a zöldéglevest, amennyit meghagyok, arra valósággal rárepül a fiam, mondván Ö nagyon éhes. Állítólag ebédre is borsóleves volt de akkor nem akart ilyet enni, mégiscsak a Kakukkban jobban ízlik az étel mit odahaza :) Leragasztottam a combomat megint, egy két apróbb kidörzsölésem volt csak, inkább az elövigyázatosság motivált. Felszerelkezünk a második felére, fejlámpa + pulóver betárazva, és nekiindulunk a K jelzésnek. Ránézek az órámra, 12:25-tel indulunk el, este 3/4 8kor. Tehát a teljesítéshez negatív split KELL. Hát ez "szuper". A faluból kifelé már alig van ember, nem is tudom voltam-e már ilyen késön ezen a részen. Thomas gyorsan meglép, nagyon jól mennek neki az emelkedök, hiába, ha valaki 50 éve túrázik az Alpokban, azon nem fognak ki a Gerecse emelkedöi. Azon gondolkodom felfelé, hogy hogyan fogom feldolgozni azt az érzést, hogy nem sikerül beérnem idöben. Arra jutok magamban, hogy ezen majd ráérek Tatán gondolkodni, ha tényleg nem érek be idöben. Addig mindent meg kell tegyek azért hogy haladjak. Iszok egy kicsit, lenyomok egy gélt, és az egyenesen kocogni kezdek. Feljövök Thomasra, mutatom neki a balost, majd a jobbost, fel az Öreg-köhöz. Ahogy gondoltam, itt megint lehagyott, de nem foglalkoztam vele, csak azzal, hogy egy folyamatos tempoval pihenö nélkül felmenjek. Közben kiszámoltam, hogy Mogyiról 1 óra alatt Pélin tudok lenni, onnan 1 óra nagyjából a Bika-völgy. Hotdogot megeszem menet közben, és onnan megint 1 óra Pusztamarót. Ha sikerül összekaparni magamat, akkor bö 1 óra alatt átérek Bányahegyre, azaz éjfélre ott tudok lenni. Már csak a Bányahegyi pihenöt kell leröviditeni, és minden oké lesz. Az elmúlt évek küzdelmeiböl emlékszem, hogy Bányhegyröl éjfélkor kell továbbindulni, ha reggel 6:45re célba akarok érni. De idén elég fél órával késöbb, hiszen 7:15kor indultunk!!! Hohó ez jó hír, akkor mégiscsak meg tudom csinálni! Közben felérek az Öreg-köhöz, rengetegen táboroznak itt, kicsit irígylem öket. Tábortüz, nyugis beszélgetés, üldögélés - na de ez nem az én programom, nagyon nem. Nekem nyomni kell. Kifújom a tüdömböl az összes elhasznált levegöt, beszívok jó sok friss oxigént. Nekem innen le kell futnom!!! Kiadom a parancsot a lábaimnak, nem érdekel a panaszkodás, most az lesz amit én mondok. Indul a futás és kész. Elkezdek kocogni, és müködik!! Nyúlnak a léptek, egyre jobb, egyre inkább futásnak lehet hivni, ez már nem kocogás. És megint elönt az az érzés, ami már annyiszor a Kinizsiken. Ez szuper, megy ez nekem, olyan tempóban megyek le, hogy Németh CSabi (a Kinizsi rekordere) is csak a hátamat látná! Azt érzem, hogy könnyedén erölködés nélkül futok elönt a boldogság. Kijön belölem a düh, a fruszträltsäg hogy nem sikerül. Örömömben megintcsak ordítok egy hatalmasat, még egy káromkodás is belefér, úgysincs körülöttem sok ember. Kicsit lejjebb volt egy túratárs, azt hitte valami bajom van, de rögtön utólértem és megnyugtattam. Ugyanaz az érzésem volt, mint pár éve Bika-völgy elött, vagy egy csomószor már a Kösziklán, vagy amikor a sötétedéssel futottam versenyt a Sandl-hársnál. Kocogtam majdnem a forrásig, ahol aztán lenyugodtam, ittam egy fél liter vizet meg toltam egy gélt. Visszatért az életkedvem, Kovalik Bandi bácsi jött szembe, pár pillanat múlva már a müuton vagyok, haladunk felfelé. Sikerült 40 perc alatt átérjek Mogyiról, ez nagyon jó. Elhatározom, hogy megnyomom ahogy csak tudom Bika-völgyig, hogy tudjak ott pihenni és hotdogot enni. Jobb az emésztésnek, ha nem menet közben eszek. Balra be, valaki jön szembe. Feladta. Nem irigylem hogy mehet haza (mintahogy a feladókat szoktam irígyelni amikor gyenge vagyok) , inkább sajnálom. Az erdöbe érve lámpa kell már, de nem idegeskedek rajta. Pár éve még zavart meg ideges voltam, hogy Pusztamarótra nem értem el világosban, aztán már Bika-völgyben is lámpa kellett, most meg már Péli után. De most tényleg nem zavar, a rögtönzött idötervemhez képest jó vagyok, és jól is haladok. Gyorsan átlendülök a dombon, közben sorban hagyom le az embereket. Legurulok a müuthoz, itt érem be Thomast újra. Eszünk egy-egy hotdogot, nem maradunk sokat, megyünk is tovább. Az emelkedön Thomas megint meglép, de nem állok le, szépen a saját tempómban megyek rendületlenül elöre. A hullámvasúton pihenés nélkül átjutok, fent a murvás úton balra, utólér 4 katona-jelölt. Még nem hivatásosok, de már military-felszerelésben tolják. Mutatom nekik az utat, de a Vaskapunál már le is hagynak, igaz már szétszakadt a menetoszlop, egymástól 10-20 méterre vannak. Amikor elérjük az oldalvölgyet, és élesen jobbra kell fordulni, akkor látom hogy elöttem valaki bizonytalanul továbbmegy, de forgolódik, mint aki nem biztos a dolgában. Szólok neki, hogy jöjjön vissza, majd látom, hogy mind a 4 katona továmment egyenesen. Csatárláncban megy elöre kiabálva az információ, hogy forduljanak vissza. Az újulatnál utólérnek, és megköszönik az útbaigazítást. Pár perc múlva Thomas ér mellém. Hát vele meg mi történt? Mint kiderült, követett valakit, és feltünt neki hogy nincs K jelzés (elmagyaráztam neki elöre a magyar jelzésrendszert) de abban bizott hogy a többiek tudják az utat. Ekkor a mögötte jövö 4 katona kiabálta vissza öket. Nagyjából 700 métert tett rá az útra. Nem volt dühös, inkább örült, hogy még idöben visszafordultak. Pusztamarótra lekocogok, lent bevárom Thomast, és veszek a büfében inni valami ICE-TEát. olyan jó cukros volt, hogy vettem gyorsan mégegyet. Idöben nagyon szuperek vagyunk, megnyugodva indulunk neki az utolsó igazi emelkedönek. (Koldus utáni murva nekem nem igazi emelkedö, az egy szívás, olyan se-eleje-se-vége) Elmondom Thomasnak, hogy ahogy betont érez a talpa alatt, 50 méter múlva forduljon balra. Nem is tévedt el, tudta tartani a helyes utat. Itt, a Vízválasztónál rengeteg kocsi volt, csodálkoztam hogy mi lehet itt. Késöbb a Kis-Gerecse oldalában 3 ember is jött velünk szembe, de nem voltam beszédes kedvemben, úgyhogy nem tudtam meg mit kerestek itt annyian? Az emelkedö megintcsak jól ment, pihenö nélkül, egy konstans tempóban felmentem, odafent pedig gyors gyaloglást váltogattam kocogással. Sandl-hárstól már egyre több volt a kocogás, minden oké, egyedül a bal oldali belsö bokám fájdogál kicsit. Ahol a Kháromszög keresztezi az utunkat, utólérem Thomast, mert kicsit elbizonytalanodott. Ugyanis K háromszög volt festve, de K sávjelzés nem. Együtt tettük meg az utat Bányahegyig, ahol már vártak minket a gyerekeim meg a növérem. Éjfél után pár perccel értünk ide. Müködött az idöterv, nagyon jól éreztem magam. Sajnos a gulyás elfogyott, ezért ittam 3 teát meg ettem csokit, és ráküldtem egy sótablettát. Az eredeti terv az volt, hogy innentöl a gyerekek már hazamennek, de gyorsan rávettem a növéremet hogy menjen a célba, mert - ez kicsit nyálasan hangzik - ez a Kinizsim az utóbbi 10 évem legnagyobb fordítása, legnagyobb élménye, és ezt a célbaérkezést meg szeretném osztani a gyerekekkel. A szomszéd asztaltól kérdeznek valamit, hogy hol mi lesz még, aztán a szokásos kimerítö, részletes választ adom, így aztán megkérdezik hogy voltam már többször? Mondom ez a 19-dik.Hát a csóka hogy rámnézett, az hihetetlen volt. Mintha egy rózsaszin Egyszarvú repült el volna elötte. Mellette üldögélö lány megkérdezte hogy miért indultam ennyiszer. Kijött belölem gyorsan a teljesen öszinte válasz: "fogalmam sincs" :) Bányahegyröl jó állapotban indulok el, fél egy lehet, tehát számitásaim szerint pont idöben. Tehát a Mogyoróson meglévö minuszt ledolgoztuk. DE úgy érzem van bennem erö, és itt már egy csomószor kocogtam, ezért most is nekikezdek. Most Thomas marad le, a változatosság kedvéért. Arra gondoltam, ha már negativ split, akkor legyen jó vaskosan negatív, meg hát jó lenne hamar túllenni az egészen. A Fábián-kö rendben megvan, majd a szántóföld végénél ér utól Thomas, innen együtt toljuk megint. Vértestolnai müutnál csak átviharzunk, Thomast nem engedem elöremenni, amig be nem fordulunk balra. Aztán mehet, innentöl nagyjából egyenesen kell menni Koldusig. Oszkar ér mellém, tök jó látni, hogy retró cuccban is ilyen jól lehet haladni. Egyedül a lámpára panaszkodik, mondjuk nem csoda. Nagyjából eseménytelenül telik az út koldusig, csak néha fáj a jobb bokám, a bal bokám már megnyugodott, gondolom a változatosság kedvéért panaszkodik most a jobb oldal :) Koldust ugy számoltam régen, hogy 02:40kor kell elindulni innen, de most fél órával késöbb rajtoltam a szokásosnál, igy aztán 03:10-ig van idö. 02:50-re érek ide, meg vagyok nyugodva, még egy kis pihenö is belefér. nem akarok sokáig leülni, mert aztán nehéz elindulni. egyrészröl a mozgás is olyan kockás, de föképp a motivációt nehéz megtalálni, hogy miért is kezdjek mozogni a fekvés és pihenés helyett. Thomas még nem elég tapasztalt a fejlámpával, párszor még jól arcon világita nem tudom hány lumennel, de aztán nincs mit tenni, továbindulunk. Nem vagyok álmos se igazán, fáradt se, pihenö nélkül megyek fel a kisréti vh-ig, egyedül az unalom a probléma. Nincs kivel beszélgetni, vészhelyzet sincs, tudom hogy nagyjából 23:30-as idövel beérkezek, még bö 3 óra. Szerencsére az "alkalmi túratárs" intézménye megment, utólérek valakit, akinek jó a tempója, innentöl együtt megyünk a Baji vh-ig. Bocsánat most úgy hívják hogy Templomrom. Gyors pecsét, pont eddigre lett teljesen világos még a fák alatt is, a pontörök is lekapcsolják a lámpát. Szük 2 órám van, de általában 1:15 alatt célban vagyok innen. Semmi kedvem nincs még 2 órát itt tökörészni, ezért gyors tempóra váltok, néha belekocogok. Föként a Szölöhegyen nyomom jó lefelé, sok embert hagyok itt állva. De mindegy, aki itt van, az már mind be fog érni. A szántóföldet érem el, amikor hiv Thomas, hogy épp átért a vasúti sineken, várjon-e vagy sem. Mondom neki, nyugodtan menjen be a célba, mindjárt jövök én is. Bajon átkocogok, át a síneken, majd sima guri a célig. Kint az udvaron már vártak a gyerekek, talán jobban örültek a teljesítésnek mint én. Az hogy a 12:25-ös elsö felére rá tudok kontrázni egy 10:50-es második féllel, nem volt olyan egyértelmü, föleg Mogyoróson nem. Kicsit nagyképüen hangzik, de valahol Pélire lefelé futva, vagy inkább a Bika-völgybe megérkezve számomra már elég egyértelmü volt, hogy sérülésnek kell történnie, hogy ne érjek be. Talán ez az a dolog, ami a többszörös teljesítés elönye. Elsöbálozóként nem lettem volna biztos a dolgomban.
A túra után elvittük Thomast a Tatabányai állomásra. A helyzet/körülmények semmit sem változtak tavalyhoz képest, még mindig olyan lepukkant az egész hely hogy jaaaj. Felmentem Thomassal a felüljáróra, csak hogy biztosan megtaláljon mindent. Mutattam neki a Lipoti pékséget, ahol vehet az útra enni valamit. A sporttáskáját meg a hátizsákját letette az átjáróban a földre, és indult volna be a pékségbe. Kicsit meglepödtem, hogy most mégis ezt hogy gondolta, de aztán rájöttem, hogy szegénykém egy Nyugat Europai álmos kisvárosból jön, és eszébe sem jutott hogy valaki ellopja a táskáját 5 perc alatt, amig bent vagyunk a pékségben. Ahogy én tavaly, Ö is rendben elérte a közvetlen vonatot Innsbruckba, én pedig beültem a növérem autójába, és jót aludtam Békásig. Békásnál az autóm mellett 2 csoffadt túrázó kért bebikázási segítséget, égve maradt a lámpájuk, és lemerült a kocsi akkumlátora. Segítettünk, majd mindenki boldogan ment haza aludni.
Mostanra kipihentem a Kinizsit, meglett a 18. teljesítésem.
Jövöre újra jövök, 20. indulásom lesz a Kinizsi 40 jubileumi rendezésén.
