antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Szervusz Bajkálifóka, szép estét, kellemes hétvégét Neked!:-)
Ezt a történetet nem ismertem, de nagyon felcsigázott Nyári Krisztián könyve, el kell olvasnom, jó kis pletykák lehetnek benne!:-))
Garai Gábor
Jókedvet adj!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon, nem kell más, csak ez az egy oltalom, még magányom kiváltsága se kell, sorsot cserélek, bárhol, bárkivel, ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít újra a fegyelem, ha értelmét tudom és vállalom, s nem páncélzat, de szárny a vállamon. S hogy a holnap se legyen csupa gond, de kezdődő és folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan – ahhoz is csak jókedvet adj, Uram!
Március 4-én Kázmér napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Barabás Miklós: Batthyány Kázmér
Németújvári gróf Batthyány Kázmér Antal Ferenc reformkori liberális ellenzéki vezető, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt pedig főispán, kormánybiztos és a Szemere-kormány tagjaként Magyarország első külügyminisztere volt. Szerepéért távollétében halálra ítélték, emigrációban hunyt el.
Március 4-énünnepelte 78. születésnapját Sztevanovity Zorán, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző. Isten éltesse még sokáig!
Zorán
34 dal
Dalszöveg
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el Nincs múlt, nincs esély nélküled Nincs társ, nincs tét nélkülem
Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el Ne adj fel, ne hagyj el, ne fuss el Nincs hang, nincs hír nélkülem Nincs tér, nincs híd nélkülem
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part Próbáltam már, s vonzásban tart, s nincs másik part S ez visszatart
Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad Van hely, hogy átölelj, ez jutott Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el Nincs múlt, nincs esély nélküled Nincs társ, nincs tét nélkülem
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part
Szövegíró: Sztevanuvity Dusán Zeneszerző: Presser Gábor
No, akkor még egy zivatar...(Nálunk majdnem aktuális, hisz egész nap esik az eső...)
Tompa Mihály
ZIVATAR.
Kél a nap s elindul az ég meredekjén, Aranyos küllőin sebes szekerének; Csend van, - a lágy szellő nem bírja lerázni Csüngő harmat-csöppjét a fák levelének.
Nyáját messze hajtja a jó pásztorember, A dolog méh elmegy hetedik határig; Buvó rejtekében összesugorodván, Lyukacsos hálóján csak a pók nem látszik.
A harmat felszárad s rekkenő hőség lesz; Feljebb-feljebb hágván, majd meghajlik a nap, Udvarában, amely tágas, mint egy szérü, Sürű köd és vékony felhő-rojtok vannak.
És tarjagos felleg támad mindenfelől, Mely egymásba nőve, az ég elsetétűl, Távol mennydörgésnek hallik mormolása, S kövér cseppek hullnak a vihar szelébül.
Az égi háború kitör végezetre, Teljes haragjában, teljes fenségében; Meg-megrendül a föld, mint egy madárfészek, Hogy véges lakója csudálkozzék s féljen.
Mint egy óriás eb, amely tüzet érez: A vihar vonítva fut át világon; Reá kigyulnak a cikázó villámok, S az egész mindenség fényes tűzben lángol.
Szélvész rázza, tépi az erdők üstökét, A hajlékony tölgyet guzzsá csavargatja; A magas, egyenes fenyőfát derékon Töri ketté, mint egy szálgyertyát, haragja.
Sötét lesz egy percig, hogy annál vakítóbb Legyen a szikrázó villám lobbanása; Csendes lesz egy percig, hogy annál rémítőbb Legyen a mennydörgés harsány csattanása.
Zug a szélvész, zug a rengeteg mélysége, Nyugtalan futosnak felriadt vadai! A sas, mint egy hátra-vert vitorlás sajka, Nem bir a szél ellen fészkéhez szállani.
Mintha az elemek végső harca volna, Mintha minden helyet s alakot cserélne ... Talán e borzasztó istenitéletben Az utolsó napnak van rajzolva képe?!
Ah, a természet nagy, jókedvben, haragban, Az egyik keze bont és alkot a másik! A villám dul, emészt; a mennydörgés szava Megtermékenyiti a földnek határit.
Dúl, dúl a zivatar, végtére kifárad, Magát emészti fel lángzó haragjába'; Az ég, mint egy békét ohajtó fellegvár, Hétszinü zászlóját tüzi bástyájára.
Zajong még a vadon, s mintha mély sebéből Zuhogó patakban gyorsan folyna vére, Mély hörgése mindig, mindig csendesebb lész, Óriás halottként némul el végtére ...
Eloszlott a felleg, - a nap nyugodóban, S mint haldokló bajnok sugárzó szemével, A háborús élet zajtalan estvéjén: Nyugton néz még egyszer a világon széjjel.
És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek, recseg-ropog hajónk, kegyetlen vashajónk, hullámokon, ködön megyünk, örök merészek. A szél, a köd jajong, hogy sír, jajong és vasbordáival feszül meg a fedélzet, oda se könnynek és oda se semmi vérnek, hajrá, tovább, tovább, mindég tovább, tovább, csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.
Sötét sziklákon át, millió poklon át szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet, ordítoznak: csodát, csodát, barbár csodát, s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek, káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek, zápor zuhog, kén és pokol zuhog, s hajrá, hogy minden a habokba halt, habzsoljuk az otromba diadalt, mint részeg matróz a nehéz rumot
Március 3-ám múlt 45 éve, hogy Budapesten elhunyt Németh László, Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Írói álneve: Lelkes László.
Németh László
Németh László
Menedék
Jó a művész csönd. Kívül a Föld
Gondsalakos térhálózatán
Pompás sziget-kultúra: Kréta-sziget.
Labirintot fundál, Dedaloszt nevel.
Szavak utvesztőibe buvok,
Megkísértem a szárnyas eget.
Mesterkedéseim ártalmatlanok.
Párás víz szigetel, béna magány takar.
Túl a tengeren háborúság.
A bősz száraz fajokat kavar.
Kő-Ninive tégla-Babilont, a düh
Milliókat ront el. Szent ma, aki sziget.
*******
Visszanéztem a vele kapcsolatos hozzászólásokat, többünknek személyes vagy közvetett ismerőse volt - a mai szóhasználattal élve. Jó volt emlékezni rá!:)
Március 3-án ünnepelte 71. születésnapját Marno János, költő, műfordító. Isten éltesse!
Marno János
Rózsa (akvarell)
Ó, rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy a szikrázó ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még utak, ha nem állok rendre türelmetlenebbül tovább.
A jószagú levegő. A csicsergő, a csivitelő, a füttyögő madarak. Az opál ég alatt a könnyű pára. A tavaszi napsütéstől kótyagos, cikázó rovarok, lepkék, bogarak. Kibuknak a földből a füvek, a csírák, tündökölnek és illatoznak az ibolyák, az ismeretlen nevű, apró virágok. Erjed és pezseg újra a természet, ki tudja hanyadszor, hány ezer éve, hogy kihordja és világra szülje az esélyt, a folytatás reményét legalább. Ez az évszak a bizalomé, a bizakodásé; ilyenkor röstellem, hogy gyanakvó, hitetlen és erőtlen lélek vagyok. Mert gyönyörű ez a lázas igyekezet és lobogás, gyönyörű ez az önfeledt, csapongó szárnyalás, ez a lebírhatatlan, ösztönös és vegetatív remény.
Tegnapelőtt ünnepelte 74. születésnapját Vári Attila, erdélyi magyar író, költő. Isten éltesse!
Vári Attila
A BÚSKÉPŰ LOVAG TESTAMENTUMA
hinta-palinta álom dugj el valamit kitalálom dombon törik a diót dugj el egy másik milliót dugj el százezret vagy csak egyet dugj el egy égő égi meggyet dugd el előlem a napot de találd ki a holnapot
két lepke volt a szélmalom szeretve egymást ők forogtak én don quijote de la mancha vágtámban erre nem gondoltam s most öregember-versem lépked találj nekem egy más mértéket egy más bolygón nyíló virágot ne ülj rajtam mint lepke-átok
amit eldugtál kitalálom az első volt egy szomjas állat a második volt a magány csapdában a csalogány a harmadik volt a sötétség a bennem dúló örök kétség a negyediket csak te tudod megtaláltad a holnapot?
s most haldokolva sem abajgat hogy mércével mér aki nem tajdag kis vedremben a homokot hozván építek várfokot öregségembe gyermeteg emlékek messze kergetett hinta-palinta álom dugj el akármit kitalálom
Ajánlás dulcinea del toboso ne dugdosd magad énelőlem tudom hogy veled lenne jó de elmegyek már mindörökre
Nehezebb napok jönnek. Az égalján láthatóvá válik a visszavonásig kimért idő. Közel a perc, hogy bekösd cipőd, s kutyáid visszaűzd a parti tanyákra. Mert halaid bele-gyomra hideggé dermedt a szélben. Csillagfürtjeid fénye gyéren pislákol. Ködben kémlel szemed: az ég alján láthatóvá válik a visszavonásig kimért idő.
Kedvesed odaát homokba süpped, lobogó hajáig gyűlik, szavába vág, elhallgattatja, halandónak találja és búcsúra késznek minden ölelés után.
Ne nézz körül. Kösd be cipőd. Űzd vissza kutyáid. Halaid szórd a tengerbe. Oltsd el csillagfürtjeidet!
Élvezettel olvastam az "emlékeidet", s köszi a zenét is!:) Ja, és itt ez nem off!:)) Ha elolvasod a topikleírást, akkor látod, hogy itt lehet "szövegelni" is!:))
León Felipe
A lisztrózsa
De az ember egy dolgos és ostoba gyermek, aki a játékból verejtékes napot csinált. A dobverőt kapává alakította át és ahelyett, hogy vidám énekbe kezdett volna a földön, nekiállt megművelni azt. Igen, a csillagok tapsa alatt sétálhattunk és minden nap alkothattunk egy költői képet! Csak azt akarom ezzel mondani, hogy senki sem tud a Nap ritmusára kapálni, és hogy még senki sem vágott le egyetlen kalászt sem szeretetből és irgalomból. Ez a pék is például… Miért nem teszi ez a pék egy fehér kenyér rózsáját ennek a koldusnak a gallérjára?
Szépséges nagyasszony, Tündére ennek a csodás kis világnak, Ahol élünk gyönge, kicsiny hittel, kedvvel, Birkózunk idegen, dölyfös istenekkel, Vérrel, igazán, itt csak Téged imádnak, Csak Téged imádnak. E szomorú földből, e vérittas földből, E fáradt világból Te hoztál ki lelket, Bátorságos szívvel csak azóta vallunk Gyermeki szerelmet. E szomorú földnek, e vérittas földnek, Ahol fiatalon dőlnek ki a tölgyek S bimbóidejükben hullnak le a rózsák... Óh, mennyi sok emlék, óh, mennyi valóság, Szépséges nagyasszony, mennyit sírtál értünk S mennyit mosolyogtál, Mintha e fáradt, bús, édes kis világnak A tündére volnál, Jóságos tündérünk, A mi magyar vérünk, a mi tisztább vérünk. Talán soká, egyszer az lesz ez a fajta, Amivé ez a szent, buja föld akarta S akarja szent, termő tavaszokkor tenni: Fogunk mi még hinni, fogunk mi szeretni S nótás, szent asszonyról fog szólni az ének: Valánk egy időben bús, fáradt szegények S jött közénk egy asszony - Soha igazabbat, soha jobbat, szebbet! -, Óh, be nagyon kellett, Óh, be nagyon kellett ez a csoda-asszony, Hogy ebből a földből életet fakasszon S magyar legyen értünk. Szépséges nagyasszony, Mi szent magyar vérünk, a mi tisztább vérünk: Ha itt több lesz a vér, ha itt több lesz a hit. Teáltalad élünk, Ezer év mulva is Terólad mesélünk!...
Március 2-án múlt 29 éve, hogy Párizsban (Franciaország) elhunytSerge Gainsbourg (er. Lucien Ginsburg) francia költő, zeneszerző, énekes, színész, filmrendező.
Serge Gainsbourg
1965-ben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált a Poupée de cire, poupée de son (Viaszbaba, rongybaba) című dalával, amelyet a luxemburgi színekben induló France Gall énekelt el francia nyelven. A szerzőre, SergeGainsbourg-ra jellemző módon a dalszöveg sok helyen kétértelmű vagy homályos jelentésű. A dalban Gall arról énekel, hogy ő csak egy bábu, és bár dalai a szerelemről szólnak, ő maga nem tudja, hogy mi az.
Viaszbaba
(Poupée de cire, poupée de son)
Van nékem egy kis babám, oly édes, gyönyörű lény. Énekel, táncol is a drágám, imádom ezt a babát én.
Van nékem egy kis babám, kit többé nem adok én, bárki is kéri, az enyém csak, szemében csillan ezer fény.
Nem szól semmit, ha kérdem, már aggódtam én olyan rég, túl nagy tán a szemérem, hát nézem csak, hogy milyen szép.
Ó, de furcsa kisleány, még nem várt sose fiút, s nem zokog ő titkon a párnán, szerelmes hangon sosem súg.
Van nékem egy kis babám, oly édes gyönyörűség, énekel, táncol is a drágám, ilyenkor bánom, milyen szép.
Nem szól semmit, ha kérdem,... ...szerelmes hangon sosem súg.
Van nékem egy kis babám, oly édes, gyönyörű lány, énekel, táncol is a drágám, míg élek mindig imádnám.
Ám az a baj, azért vagyok bús, viaszból van csak a babácskám. Ám az a baj, azért vagyok bús, viaszból van csak a babácskám.
Március 2-án múlt 69 éve, hogy Budapesten megszületett Balázs Ferenc (becenevén: Balázs Fecó) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész. Isten éltesse!
Balázs Fecó (fortepan)
Balázs Fecó
A cirkusz megy tovább
Dalszöveg
Mindig elhittél vagy elképzeltél Egy földet, ahol otthon lennél, Egy másik partot egy híd túloldalán. S hogy egyszer majd felrepülhetsz, Esküdtél, hogy úgyis úgy lesz, Mindig közelebb a tiszta éghez, mindig szabadon már. Ahogy hittél benne egyre jobban, Én is veled álmodoztam, Híres napokon néhány híres téren.
Refr.: Csak a szél tudja, hogy most hol vagy, Úgy van-e, ahogyan elgondoltad, Lett-e valami jobb vagy rosszabb, mióta elmentél. De bárhogy is élsz, tudom jól, azt mondanád: Nincs semmi baj, a cirkusz megy tovább. Néha a világ mint a hinta, fordul át, De amíg van bohóc, a cirkusz megy tovább.
Talán végül megtaláltad a földet, ahol az ostobáknak, az irigyeknek nincs bocsánat, S érted, ki mit beszél... Vagy felhőt űzöl, csak messze innen, A túlsó parton is elveszetten, És fantomokkal harcolsz, úgy, mint én.
Refr.: Csak a szél tudja, hogy most hol vagy, Úgy van-e, ahogyan elgondoltad, Lett-e valami jobb vagy rosszabb, mióta elmentél. De bárhogy is élsz, tudom jól, azt mondanád: Nincs semmi baj, a cirkusz megy tovább. Néha a világ mint a hinta, fordul át, De amíg van bohóc, a cirkusz megy tovább.
Szövegírók: Horváth Attila, Balázs Ferenc Zeneszerző: Balázs Fecó
Március 2-án múlt 203 éve, hogy Nagyszalontán megszületett Arany János költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja.
Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom; Örűl a szívem és mégis sajog belé, Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom? Petőfit barátul mégsem érdemelé.
Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve... Szerencse, isteni jó szerencse nékem! Máskép szerény művem vetém vala tűzbe, Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?
És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér Majd elhomályosít, midőn felém ragyog: De hát a ráadás!... Lelkem lelkéig ér, Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.
S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, Ki törzsömnek élek, érette, általa; Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala.
Akartam köréből el-kivándorolni: Jött a sors kereke és útfélre vágott, S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi Tüske közől szedtem egynehány virágot.
Jöttek a búgondok úti cimborának, Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen; Én koszorút fűztem, ők hamiskodának, Eltépték füzérem félelkészültében.
Végre kincset leltem: házi boldogságot, Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni, És az Iza partján ama hű barátot... Nem is mertem volna többet reményleni.
Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világít lelkemben leveled: Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa, Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.
Nekem általános iskolásat. 14 éves korunkban tánciskolába jártunk. A Tiszti klubba. Akkoriban indult nálunk a beat korszak.
A beat zenekarok akkoriban még nem garázsokban bontakoztak, hanem a klubbokban. Tánciskola: 5-6 ig. Egy idős zongorista bácsi, és egy középkorú tánctanárnő. Keringők, valcer stb. A terem végén egy színpad, függönnyel eltakarva. Az óra vége felé, a függöny mögött mozgolódás, a cintányérok megcsendültek és a szívem rögvest a torkomba dobogott. És amikor a gitáros
kiváncsiságból megbrummogtatta a basszus gitárt, majd elájultam. Kissé úgy éreztem magam, hogy az illés részlet elején a gyerekek..
A bulikra persze nem járhattunk (eszünkbe se jutott). Magyar számokat nem játszottak, hanem ilyesmiket:
Szervusz Parsifal Hendrix!:-) Köszönöm, szép napot Neked is!:-)
Örülök, hogy tetszett.:) A Kopár sziget érdekes vers-próza. Akkor folytatom a "névnaposdit" is!:))
Dehogy rontassz! Középiskolás koromat idézted fel ezzel az Illés-számmal, jó volt újra látni a filmrészletet!:)
Petri György
Megint megyünk
Megint megyünk. Vagyis állunk tovább. A többes szám ezúttal téged ölel (fal?) fel. De KI? Vagy mi? Egy szelíd tétovahovább? Tűzvízözön azonnal és ezennel?
De ki az… No, álljon meg a menet! Hogy értsük a „téged”-et, „engem”-et? Mintha egy rejtett birtokos eset fejlene ki a többes számból, jóllehet
azt sem tudhatni, ki az alanya a mondatnak. Aki szól? Akikről szól? A nyelv hatalmasabb használóinál. És itt elenyé-
szik a fölény. A költészet: anómia. Zsírkrétával vak tükörre krikszkrakszol időtöltés végett az emberfia.
Midőn az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden füszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és úgy pihennek e lepelnek árnyán, e könnyü, síma, bársonyos lepelnek, hogy nem is érzik e lepelt tehernek: olyankor bárhol járj a nagyvilágban, vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan vigyázd, hogy gyujtják sorban a napfényü gázt; vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat; vagy országúton, melyet por lepett el, álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; vagy a hajónak ingó padlatán szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; vagy idegen várost bolygván keresztül állj meg a sarkokon csodálni restül a távol utcák hosszú fonalát, az utcalángok kettős vonalát; vagy épp a vízi városban, a Riván hol lángot apróz matt opáltükör, merengj a messze multba visszaríván, melynek emléke édesen gyötör, elmúlt korodba, mely miként a bűvös lámpának képe van is már, de nincs is, melynek emléke sohse lehet hűvös, melynek emléke teher is, de kincs is: ott emlékektől terhes fejedet a márványföldnek elcsüggesztheted: csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való? mégis arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka márvány? minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvető? minek az árok, minek az apályok s a felhők, e bús Danaida-lányok s a nap, ez égő szizifuszi kő? miért az emlékek, miért a multak? miért a lámpák és miért a holdak? miért a végét nem lelő idő? vagy vedd példának a piciny füszálat: miért nő a fü, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő?
