Északi zöld (Hídvégardó - Trichotáre)
Hadidokihoz hasonlóan én is kb. januárban kezdtem el szervezgetni ezt az egészet. Nem tagadom, legtöbb energiám a szálláskereséssel ment el. Főleg az első napival akadt gondom, próbáltam önkormányzatot (nulla segítőkészség), kányi parókiát (papi kinevezések/váltások miatt még bizonytalan) Perecsén bárki élő embert találni a facebookon aki ki tudja deríteni hogy az EU-s pénzből felújított közösségi épületnek ki a gazdája (ígérethegyekből megvalósuló nagy büdös semmi), még abban is benne lettem volna hogy legyaloglok Krasznokvajdára (de jó, hogy nem tettem) de ott is bedőlt már a korábban létező szálláslehetőség
Eljött tehát az a pont mikor tele lett a puttonyom az egésszel, oké, akkor viszek sátrat, a Hegyközben turistaszállós bázisom lesz a többi napon meg alszok sátorban.
Teljesen váratlanul ért tehát a Kányból jövő telefon valamior március táján, hogy okés a dolog, mégis lesz szállás. Gyorsan intéztem Hidasnémeti helyett Hernádszurdokban, meg utolsó éjre Széphalomban, aztán már csak ki kellett várni a húsvéti iskolaszünetet.
Időközben még túratársam is akadt a topikról!
Indulás előtt próbáltam jól felkészülni, elolvastam a könyv leírását is, meg a jelzésfestős beszámolót.
5 órás utazás után érkeztem meg április 17-én szerdán Hídvégardóba, kezdtem a 8 órás IC busszal, aztán majd fél óra várakozás után Hatvantól IC vonattal, Miskolcon volt vagy 40 percem, eleresztettem még néhány "civil" telefont illetve megvettem visszafelé (Húsvét hétfő) az IC pótjegyet aztán végleg elengedtem az otthoni világot és kinyitottam a lelkem hogy befogadjam ezt a másik, valószerűtlen mesevilágot amibe tudtam hogy szép lassan majd beleereszkedem.
Másfél óra volt ez az ereszkedés bizmottal, 10 perces várakozás a buszra ami totál meglepetésként előbb jött, sokkal, még szerencse hogy ott nem hagyott (a megálló fedett részén beszélgettem egy fiatal helyivel, gyanús hogy Lenkére ment, nem mertem megkérdezni mit csinált és merre járt hogy 6 éve nem volt otthon)
Elkésett ebédidő volt mikor a sok kisiskolással együtt leszálltam (durva, hogy milyen pici gyerekek egyedül buszozgatnak, én azért elég nyitottnak tartom magam ezügyben, a szomszédaim a 7-8adikos gyerekeiket napi szinten fuvarozzák kocsival a suliba, én nem, tessék gyerekek itt a buszbérlet, aztán úton nem átrohanni! és mentek szépen busszal, mígnem a kisebbik osztálytársáék meg nem látták őket "szegénykéket" a buszmegállóban várni a buszra, azóta ők fuvarozzák őket, azóta őket várják a sarkon, nem a buszt :-) szóval lényeg a lényeg hogy együtt el merem engedni őket, de a kicsit (másodikos) magában nem, délután inkább érte megyek -a nagy (hetedikes) külön utakon jár, kosárlabda, felvételi előkészítő miazmás. No, ez itt mondom más világ, itt a sok 2-3-4edikes együtt száll fel a buszra, meg együtt le, aztán megy mindenki a szélrózsa minden irányába. Valószerűtlen mesevilág. Visszautaztam az időben 35 évet alsó hangon)
Hídvégardón nem találok túl sok jelzést, pedig tavalyról úgy emlékszem láttam párat a buszból. Találok viszont jóféle parasztházakat, ezek eddig fel sem tűntek, pedig nem először járok itt (úgy látszik nyitott szemmel először)
Igazolnom is kellene itt, van ugyan egy kocsma de kívülről nem túl bizalomgerjesztő, úgyhogy elteszem a buszjegyet aztán rettenetesbe kapcsolom magam, mert eléggé ki van számolva az időm. 1 óra elmúlt, van előttem 23 km Kányig, este 7-et mondtam hogy odaérek. Végülis nincs semmi ha kések, nem megy el a busz vagy ilyesmi, csak ha már szívességből befogadtak, ne várassam őket. Nagyjából 4-es átlagot kell ehhez mennem, nem hangzik túl vészesnek, de ki tudja mit tartogat a határsáv.. nem mindig fáklyásmenet..
A Bódva hídja előtt jobbra szép jelzés terelget, a leírás szerint kerítés védi a határt (vagyis a vízművet), sorompónál kell jobbra felvágni a meredeken. Kerítés jól megtépázva, sorompónak természetesen nyoma sincs, ezért aztán el is vétem a határsávot, elég keskeny, emiatt észrevehetetlen. Meredeksége miatt épp a járhatóság határán van, csontszáraz minden, ettől sem lesz egyszerűbb, de csapadék után még rosszabb lenne, lehet hogy bot nélkül fel sem lehetne rajta jutni. Felérve kárpótol a kilátás: Szádelői völgy, Torna vára, nameg a ronda tájseb.
(elvileg ha beleklattyoltok a képbe, akkor ott olvasható a képfelirat, most nem írtam ide egyesével alá)
Szántóföldek között vezet tovább az utam, ez a szakasz meg is alapozza bakancsom kinézetét: pár napja vaxoltam be alaposan, a sok por szépen rátapad. A leírás szerint 6 akác oszlopot kellene itt találnom, 4 meg is van, tetejük fehérre van pingálva. Közelről nézegetem hogy talán a jelzést tüntették el vele direkt? De nem úgy néz ki.. Akkor ki festette le, valamelyik traktoros-gazda, hogy tudja meddig tart a parcellája?
A megfejtés várat magára, lényeg hogy nagyjából megvannak, nem kis meló lehetett ezeket idecipelni még úgy is, hogy valószínűleg a település felől egy darabig fel lehet jönni kocsival. Na és azt is tudom a jelzős leírásból, hogy az első nyomvonalat betiltotta a nemzeti park a sziki rühőkék élőhelye miatt, ezért a mostani meredek (ami legalább megegyezik a határsávval)
Jobbra is tájseb, ismerős tavalyról a Csereháti pirosról: Becskeháza kőfejtője. Mondjuk a zöld is megy arra, de az a rész majd később kerül nekem sorra (így jöttek ki jól a szabadnapok, pedig szigorúan sorban szerettem volna haladni, de már nem akartam még egy évvel tovább nyújtani a teljesítést.. ugyanis a legelső nyári nekifutás és csúfos kudarc óta csak március-május között merek erre az útra vállalkozni, akkor még talán épp elbírok a növényzettel)
Némi picinyke ereszkedést követően egy balkanyarhoz érek, ez lehet a szövegben szereplő vizenyős terület, most nem vizenyős egyáltalán. Mégegyszer körbenézek, remek a látvány körbe-körbe, aztán bebújok a bokrok közé. Szó mi szó, nehezebben járható szakasz ez, de semmi vérfürdő.
Hamarosan ki is szélesedik az ösvény, majd erdőbe érünk. Jó hosszan haladunk benne, nyílegyenesen, az ösvény alja viszont nem vízszintes, lejt balra, bokagyilkos szakasz.. Egy árkon is át kell kelni, hajdan a határőröknek kishíd volt rajta, a pallója kellett valakinek és felszedte..
Időnként bal felé kibújási lehetőségek vannak az erdőből, érdemes élni vele mert bár a szél elég goromba, de a látvány lenyűgöző!
Az egyik határkő előtt is össze van meszelve az egyik fa törzse fehérrel, a mellette levő pirossal, ekkor világosodok meg akáckaró ügyében, hát a határkőfestők "tisztogatták" ott az ecsetjeiket, azért fehér a tetejük. Szóval semmi köze a jelzésekhez, az esett nekik kézre..
Tudom, hogy egy darabon majd el kell hagyni a határnyiladékot, védettsége meg járhatatlansága miatt is kerülendő a Sas-kúti láp. Nézem hát folyamatosan a kütyüt, amit jól teszek, mert bár vannak jelek, fától-fáig, de nehezen észrevehető a letérés. Út sem látszik, egy korábbi vihar alaposan átrendezett itt mindent. Azon gondolkozom, hány éve nem járhatott erre egyetlen ember sem? Később csökken a kidőlt fák száma, kezd az út is körvonalazódni. Jobbról megjön a Csereháti piros jelzése, milyen vicces, két jelzés halad itt egyszerre, közben meg egy sem, mert már nem élnek. Nem is jelzések ezek, csak délibábok. Illúzió. Látja? Nem látja? Na látja!
Tovább bandukolva előbb egy ismerős útelágazódás (dicsak, tavaly itt pihentünk a srácokkal Csereháti piros közben) majd egyszercsak egy emberre leszek figyelmes szemből. Hátizsákja is van, akkor turista. Turistaaa? Itt? Hihetetlen!
Meg is állítom, hogy merre a hova, zöld-e vagy piros? Biztos vagyok a válaszban, hogy piros, az is szép dolog lenne, még talán épp lehet plakettet szerezni érte. Nem tudom milyen arcot vághattam mikor meghallottam hogy Északi Zöld. Azt hittem azt csak én járom :-)
Kiderült hogy tkp. ugyanazt a szakaszt nyomjuk csak ellenkező irányban, ugyanúgy 6 nap alatt, csak én végül nem hoztam sátrat (pedig ahogy írtam, volt ilyen verzió is, amíg úgy nézett ki hogy nem lesz szállásom első napra Kányban) Én mondhatom hogy orthodox útvonalkövető vagyok, ő kitérős (pl Torna várához, ami nemhogy az útvonalon nincs rajta, sajnos már az országhoz sem tartozik)
A nyelvemen van még 1-2 kérdés, de végül nem teszem fel, biztos siet ő is, sietek én is (7-re ígértem hogy megérkezem) búcsúzunk hát.
Azért persze az agyam jár tovább, és a "sátormániából" meg a kitérőkből kilogikázom hogy csakis hadidoki lehetett. Mintha írta is volna tányleg, hogy tervben van ez nála.
Nemsoká búcsúzom a pirostól is, pár perc múlva újból a nyiladékban vagyok, piros sapkás barátaim megnyugtató közelségében.
A határ itt eléggé fűrészfogasan halad, kezdetben jól járható földúton, aztán a második balkanyarnál ott a névtelen kis patak amitől féltem, hogy majd hogy kelek át rajta? Sima liba, majdhogynem átléphető. Fellélegezve haladok tovább, így aztán pár másodperc múlva nagy bátran lépek bele és merülök bokáig a vendégmarasztaló sárba. Ó a hétszentségit, tiszta trutymó lett a bakancsom. Szerencsére csak kívülről. Milyen jó, hogy indulás előtt szépen kipucoltam :-S
Nincsenek messze a nyárfák, amik mellé be kellene sorolnom, de lehetetlen. Marha megtévesztő, mert víz nem látszik, de ha elkezdem megközelíteni akkor egyre cuppogósabb. A fűcsomókon lehet valamennyire haladni, de elég bizonytalan. Nem jó, sehogysem. Visszatérek a patak másik felére, az talajilag teljesen korrekt, viszont fás bokros, hajlongós és kicsit kabátszaggatós. 50 méterenként nyílik bizalomgerjesztő rész a nyárfák felé, minden alkalommal megpróbálom, de minden alkalommal megjárom. Marad a patak szlovák oldala. Egy megművelt dombocska oldalában haladok a nyárfáimtól meglehetősen eltávolodva. De legalább a tempóm jó.
A kütyü szerint muszáj lenne derékszögben jobbra kanyarodnom mert a következő fűrészfog miatt már távolodok a határtól. Igenám, de ismét egy laposabb rész van köztem meg a határ között és itt már a víz is látszik a felszínen. Azért megpróbálom és érdekes módon egész jól járható, valószínűleg kevésbé veszi be ez a talaj a vizet azért marad meg a felszínén, ami ijesztő de mégis sokkal jobban járható mint a láthatatlanul dzsuvás totál átázott saras rész korábbról. Egész biztatóan haladok, már csak a vadrózsás állhatja utamat, de nagy szerencsém van mert pont ott és arra megy egy kijártabb ösvény/vadcsapás ami nekem kell. Huhh, átértem, itt vannak a határkövek!
Nagy örömmel vetem bele magam újra a túrába, tolom felfelé a kissé emelkedő széles földúton ahogy tudom, be kellene hozni a lemaradást! Mikor legközelebb rápillantok a kütyüre, ördög és pokol, már megint eltértem a határtól egy kicsit.
Jah persze, mert az a bokros (ki tudja mennyire járható) sáv ott a határ amiről tudomást sem vettem annyira tetszett a tempósan leküzdhető földút. Na mindegy, egy idő után összeérnek, csak így az időbehozásból semmi sem lett..
Ráadásul be is kell óvakodnom a bokros dzsindzsás határnyiladékba, mert kíváncsi vagyok hogy megvannak-e a Közép-bércen a táblák? (megvannak, bár nem hinném hogy bárki is valóban a határsávban járna itt a határkövek karbantartóin kívül, ezt később is megfigyelhetem, az ilyen bokros mezsgyéknél ha nincs más alternatíva akkor a határ is azért járható, ha van egy széles földút, akkor mivel mindenki azt használja, a határnyiladék totálisan el tud dzsumbujosodni, a kőmázolók is csak a kövekhez vágnak utat bele 100 méterenként)
A következő töréspontig ismét széles nyiladék, út nincs benne de jól járható, még lejt is. Gyanús, nagyon gyanús! Orrommal, hetedik érzékemmel, mindenemmel érzem hogy szívni fogok. És nem kicsit! Persze lehet hogy tudatalatt az is belejátszik, hogy a leírásban olvastam, hogy lesz itt még egy patak :-) Ráadásul nem csak átkelni kell rajta, hanem egy darabig határvízként funkcionál ez a Sas-patak.
A völgy aljában van is egy kis vízzel teli bevágódás, pikk-pakk a másik felén vagyok, juhujj. Néhány másodperc eltelik mire ráfagy a mosoly az arcomra, nem, ez még valószínűleg nem az volt, ezen átvezet a határ, megy tovább, tartja az irányt.
4 perc mire a következő kis völgybe érek. "A patakon néhány átvetett, vastagabb törzsű fán lehet átkelni. A mocsaras résznek szinte csak a peremét érintjük"
Csak ne lenne benne, hogy "szinte". Ismerem már az ilyeneket :-)
A néhány átvetett fa megvan, ez jó jel. Apróbb gondnak tűnik hogy a patak már kicsit áthelyezte a medrét, tehát a fáknak semmi haszna. Azért valahogy átkelek. Innen viszont gőzöm sincs hogy merre kellene menni. A sarki határkő megvan, nézem a tetején a vonalkákat hogy merre a következő, de arra csak dzsumbuj van. Próbálok irányban tovább menni, az sem nyerő. Ez egy zsákutca.. Ó, hogyaza.. Nincs más hátra, vissza a patak másik felére (ez az állandó határsértés.. nem lesz ebből baj? :-) pici gyaloglás a patakkal párhuzamosan (tehát idáig tartó utamhoz képest derékszögben balra) majd mikor tisztul odaát a dzsumbuj és a patakmeder is szelídül (ez nagyjából egyszerre van) megpróbálok becsatlakozni újból a határnyiladékba. Sikerül is!
Ennyi vaze, hát én se ma kezdtem! Megkönnyebbülve megyek tovább (emlékszünk mi volt a legutóbbi megkönnyebbülésnél?) egy fotó erre, egy fotó arra, mikor hirtelen "reszket a bokor mert madárka szállott rá" Az hagyján, hogy reszket, de már szuszog, morog, hörög, röfög(?) Mi a jóisten? A madárka is rég elrepült, tünéééés! Fénysebességgel fordítottam hátat a feltételezett anyakocának meg gondolom a kis malackáinak, reszket a lelkem mert jön a vaddisznó, nem merek hátranézni, de menetközben akárhogy is fülelek csak a saját lépteimet hallom, nomeg ugye még élek. Lassítás nélkül térek le jobbra (na ezt magyarázzam meg a határőröknek, hogy már harmadszor hatolok be szlovák légtérbe) és vágok fel a tölgyes domboldalba, mindegy nekem csak aljnövényzet ne legyen mert esetleg röfögni fog. Huhh, adrenalinból nincs hiány, de az agyam kb. kezd visszajönni a pánikhelyzetből, bakker milyen rendes tőle hogy figyelmeztetett (és milyen jó hogy meghallottam, mintha egy lépéssel korábban is lett volna valami hangjelzésféléje de abban még nem voltam biztos, tehát legalább kettőt röfögött, egy alapjáratit meg egy erőteljesebbet, bakker ha ez most nekemjön, a bokor fedezékéből, időm sincs félreugrani -egyszer Thaiföldön jött már nekem vaddisznó akit egy kutya űzött, pontosabban nem nekem jött hanem csak mentette az irháját, ott volt időm félreállni, el is ment szépen mögöttem- naszóval ha ez nekemjön, és feltépi valami ütőeremet, oké elszorítom a derékszíjammal, felhívom a 112-t, és aztán? magyar oldalról nem is lehet idejönni.. ezt azóta akárkinek elmeséltem, mind azt mondta rögtön a legrosszabbra gondolok, dehogy a legrosszabbra, hadidoki leírását olvasva pislogtam hogy erre valóban tkp. medve is lehet :-)
Hát innen a medve felől nézve kimondott szerencsés voltam ezzel a kocával! (viszont az, hogy tkp. a rokonságból senki nem tudja pontosan honnan hova megyek, mikor hol alszom, ez jó így? meg kellene nekik telefonálnom? nade akkor minden este le is kell jelentkeznem? na nemár..)
Szép kis ívet leírva a közepesen ritkás tölgyesben 15 perc múlva újból a nyiladékban álltam, vérnyomás stabil, keringés rendben, agyam tiszta, röfögés csörtetés mocorgás nem hallik, a terep sem tartogat már semmi kihívást, mostmár tényleg csak menni kell!
Hát akkor menjünk! Este 6 van, fél óra az út a Perecséből jövő piros keresztig, végig szép széles nyiladék földúttal. A röfikét leszámítva is rengeteg volt a vad ma, nyulak, róka, egyszer jó közepes szarvasrudli, őzek magában/párban számolatlan alkalommal, Camino Pista jutott eszembe, aki minden őzikének annyira örül.. Bakker Steve, kár volt átkelned a fél világon, itt egy nap alatt van annyi őz mint neked 2 hónap alatt :-)
Még 5 perc a Galajda-kereszt, de valami nem stimmel. Krisztuskereszt Krisztus nélkül? Az ÉZ táblákból is már csak egy van, azt is valaki jótét lélek kötözgette vissza utólag, mert lerúgták. A határkőről a magyar címer le van vésve. Sőt, még a HÁP-os totál hivatalos EU-s tábla is meg van rugdosva. Úbazz ez valami szlovák hagyományörző kör italozóhelye vagy kézműves alkotótábora lehet. Anyakocám erre járhatna néha, rendet tenni.
A kilátás viszont rendben van, Kassáig ellátni!
Innen még negyed óra a szintben haladó úton míg elérem a Z4-et lefelé (amiből összvissz 2 darab jelzés van felfestve), pont este 7 van. Kb. 20 perc mire leérek Kányba, házigazdám kint az udvaron barátkozik valami kutyával. Azt hittem az övé, de most "találta". Illetve a kutya találta meg őt. Elnevezte Buksinak (eszembejut lányom favicce: hogy hívják Chuck Norris kutyáját? DichuckBuksi)
Bevallom elég zavarban voltam, a telefonban az elején magázódtunk, később ő tegezett, fiatalabb is nálam, dehát mégiscsak egy pap. De akkor mit mondjak, tisztelendő uram? (nem vagyok katolikus, gőzöm sincs) Szóval kínosan kerültem a személyes névmásokat, aztán mikor már hatodszor tegezett le, akkor vissza merten tegezni. De csak halkan. :-)
Lepakoltam, segítettem valami rossz mosógépet bevinni a pajtába (magamban imádkoztam nehogy bekrepáljon a derekam, az orvos legutóbb mikor két hétig feküdnöm kellett vele azt mondta ne emeljek, mondtam én neki hogy az nem úgy van :-) Hála az égnek semmi probléma, elhárítok egy pálinkával kínálást, elfogadok egy templomnézést ahol nagyon sok érdekeset hallok. Itt jut eszembe hogy talán illett volna felkészülnöm a görög katolikus vallásból a wikipédián, hát, ez elmaradt. Mielőtt belépünk, ki leszek faggatva hogy milyen vallású vagyok? Azt hittem csak sima érdeklődés, de aztán később kiderül, hogy régen aki nem volt megkeresztelve, a templomba be sem léphetett max az előtérbe.
Azt sem tudtam, hogy az ikonoknak meghatározott rendje/helye van, mi van alul, mi van felül stb stb. De azt sem, hogy Szűz Máriát itt úgy hívják: Istenszülő. Nagyon tetszik! (komolyan!)
Templomozás után még vacsorát is kapok, pedig mondtam a telefonban hogy megoldom a kajámat és hozok konzervet. Csak megkóstolni akartam a túrós tésztát, de annyit kaptam hogy a konzervemet már fel sem bontottam. A smack levesemet (még a tészta előtt) azért beburkoltam..
A szobában szépen megvetett ágy, pedig mondtam hogy hozok hálózsákot, ne bajlódjanak az ágyneművel. Lefekvés előtt még személyes háziáldást is kaptam, tömjénnel meg énekléssel, nagyon megtisztelő volt! Meg elég sokat beszélgettünk mindenféle hitéletbeli dologról. Pedig nem titkoltam, hogy túlzottan azért nem vagyok vallásos, nem szoktam minden vasárnap templomba járni (és akkor még finoman fogalmaztam)
Éjjel úgy aludtam mint akit fejbevertek, csak egyszer ébredtem fel hogy irtó melegem van, miután kitakaróztam a hálózsákból, minden okés lett.
Másnap közös reggeli után (itt megint beégtem, mert nem vártam eleget és már ettem mikor az ima elkezdődött, ooops) megvakargattam még Buksikát, aztán a szemben levő kék kútnál kezet mostam és 8 előtt búcsút intettem. Fél óra alatt fent is voltam a zöldön, nagyjából a mai szintet ezzel le is küzdöttem
A könyv akácosról ír az első töréspont után, fiatalos van helyette. Pirospont a favágóknak, hogy a jelzett fákat meghagyták!
Jó hosszú földutas rész jön, ez jó, mert haladós :-) Előbb a szlovákok felé van szántás és felénk erdő, aztán csere
Van egy kis bozótos is miheztartás végett, aztán a XIV.10-nél gyönyörű kilátópont. Hazafelé nézve csodás gyümölcsös (talán alma) hófehér tőle az egész domboldal. Elérem a műutat, lefelé nézve meglátom a tavalyi majorságot ahol a kutyákat kerülgettem..
Innen egy óra aszfalt, aminél haladósabb dolog a világon nincs :-) Időre megyek, 11-re ér túratársam Szemerére, onnan gyalogol fel Trichotáre-ra, legkésőbb délre ott kellene lennem, de az sem baj ha már fél délre ott vagyok, mert kéne valamit tolnom az arcomba
Azt szeretem ebben a határjáró útvonalban, hogy annyira változatos! Még épp csak egy napja hogy megyek, de volt már szántás melletti porolás, bokros haladós, bokros nem haladós, ligetesebb tölgyes, vegyes nyírjes, "őserdő", nagy mocsár, kis mocsár, vaddisznó, gyümölcsös széle, aszfalt. Nem beszélve a millió kilátópontról!
Itt is lenne egy jó, az Ortás-tetői geodéziai toronyból, de sajnos kiszerelték belőle a létrát (mondjuk a lemez padozat is hiányos, gondolom nem volt már túl biztonságos)
A következő lankás részen ismerős fehér pöttyöt veszek észre jobbra, a fényképezőmmel rázoomolva magam sem hiszem: az a méhész-teherautó, ami mellett a Csereháti piros egyik kódja van.
Háromnegyed előtt 5 perccel érek a találkozópontra, kicsit füvesebbnek képzeltem, nem igazán van hova leülni (erdőrendezés utáni poros csatatér az egész) Jobb híján egy fatönkre rogyok le, batyut bontok, nemsokára megérkezik társam is két Borsodival (ha lehet választani akkor a Borsodi nálam hátul van a sorban, de 4 óra menet után ez is annyira jólesett hogy csuda, köszönöm ezúton is!)
Innen át is adom neki a szót, ahogy megbeszéltük :-)
