A kicserélt műszerfal pedig a BRF-911-ben és 914-ben van, ezek olyanok,mint a későbbi C80-asokban,C56-osokban, valamint DZC-235 és AVC-934 ajtó mozgató kapcsolói nem függőlegesen vannak, mint az öregebb gépeken, hanem vízszintesen, mint például a DUD-okban vagy a HAE-HCA sorozat esetében. :D
Két citromsárga belsejű 200-as van. DUD-770 és 771, nekik az a gyári színük. Valójában ez olyan szín lenne, mint a Balaton Volán két GNX rendszámú kocsija.
Muszáj első ajtózni. Nem nagy város Eger mégis van annyi birka benne aki újra és újra bepróbálkozik mintha nem tudná hogy ennyi év után is már a fél város arca előttünk van. A legtöbb probléma még mindig a MÁKosokkal van. Lejárt vagy más névre szólt. De volt olyan is hogy 3-4-en akartak jönni mintha nem tudnák hogy kártyatulaj+ kisérő max.
Köszi, tényleg nem ismertem ezeket az adatokat (sem.), ja, közben hazajöttünk Egerből, így újra lesz időm az egri buszokkal foglalkozni :-)
(Eger nagyon szép város, jól éreztük magunkat, csak kár, hogy éppen fel van túrva, bár ehhez kezdek hozzászokni, mert tavaly Veszprémben jártunk ugyanígy.)
Elterveztem, hogy majd alaposan megfigyelek mindent, meg fotózok buszokat, stb., de hát ebből persze semmi sem lett :-) Azért buszoztunk a városban eleget az 5, 5A, 11, 12, 12Y és 14-es vonalakon. Pár dolog fel is tűnt, mint pl., hogy néhány 200-ason a belső fényezés - eltérően a külsőtől - egészen citromsárga (rendszámot egyik megfigyelésemhez sem tudok írni, de ha valaki megírja, feljegyzem). Aztán furcsa volt 200-ason plexi tetőszellőzőt látni (a 400-asokon persze ezt megszoktam). Egy 280-ason úgy tűnt, hogy vagy kicserélték a műszerfalát, vagy átalakították, mert az ajtók gombsorainál egész lapos volt és a gombok is vízszintesen sorakoztak függőleges helyett (én ilyet 100 éve 266-oson láttam és a lapos részen volt a jegykiadó gép). Utaztam V134-essel is, tetszett, csak az utastérben mintha minden kicsit kezdetleges lett volna (valószínűleg csak hozzászoktam a nálunk futó új Ikarus-Skoda trolik belső teréhez). Furcsa volt még, hogy a járművezetők (Egerben hány hölgy van közöttük?) mennyire betartják az elsőajtózást nagy tömeg és eső esetén is. Ez néha egészen hosszú megállóhelyi tartózkodást, meg lassú feljutást eredményez (ez elvileg Szegeden is működik, de itt sokkal rugalmasabban kezelik). Nem sikerült utaznom MAN, MB Conecto, Credo, E94, és ARC 187 típusokkal, de többször is mentünk a HCA-775-tel, a BRF-911-gyel, LMP-646-tal és legutoljára a CTG-972-vel. Kicsit hiányoltam a fedélzeti utastájékoztatást, a 200-asokon semmi ilyesmi nincs, az EMKE miatt még tábla sem, de a V134 belső kijelzője is csak annyit írt ki, hogy pl TESCO felé. A menetrendhez lehet alkalmazkodni, bár nekem egy kissé ritkának tűnt, illetve a megállóhelyi menetrendtáblákon elsőre nem volt túl egyszerű eligazodni. Gazdagodtam egy menetrendfüzettel (a megállóhelyiekkel ellentétben ez elsőre is teljesen áttekinthető), egy félhavi bérlettel, egy vonaljeggyel és egy bérletigazolvánnyal is. Az én összbenyomásom az, hogy az egri buszközlekedésnek van még hová fejlődnie, de végül is kis körültekintéssel és alkalmazkodással egész jól használható.
Hát íme egy szegedi látogató egyhetes hevenyészett megfigyelései az egri tömegközlekedésről.
A Plasma már Szolnokon várja az üvegezést. Nem volt szerencséje a busznak, mert lefele menet egy fűkaszából felverődő kavics bevert egy másik üveget is...
A 922-essel mi volt úgy cca. 4 évig, 1996 és 2000 között? Egyetlen tippem van: bedobták a telep sarkába, és valami csoda folytán nem vágták szét. Más ötletem nincs.
Köszönöm! (Bár az utolsó kettőt éppenséggel én is tudom.)
#248 kapcsán: a CTH-125 nem lehet 1990-es 1988 helyett? Nálam ő az ex. BRB-VK 37, míg a CLR-899 az ex. BRB-VK 36 (898 meg a 32, és 126 a 34). Bár megeshet az a csúfság, hogy nem sorrendben számozták át a flottát, mint jó pár más német városban...
A BV 34-48-cal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, de a rendszámából egyértelmű, hogy egri volt, tehát nem a gyöngyösiek vagy a hatvaniak között kellene keresni utólag.
Rövid kérdés: BV 34-48, ami nem kapott új rendszámot, mi volt annak előtte? Az eredeti felsorolásból adódna a GF 34-14, de abból ezek szerint BV 30-63 (később DUC-074) lett, amiről viszont egy másik topik 2005-ös hozzászólásából úgy tudtam, hogy esetleg a BPB-025-ös 280.17 lehetett.