Akkor most mi lesz? Az Istenhívők imádkoznak, a sátánisták meg szétlövik Nibirut valami nukleáris lövdékkel, és a végén kihozzuk, hogy lám lám, meglett az ima eredménye, volt nibiru - nincs nibiru?
Egy LÉTEZŐ és felénk közeledő Jupiter-méretű égitest a legkevesebb hogy árvizeket okozhat. Bárcsak megúsznánk ennyivel! (a szó szoros értelmében :-)
Persze valószínűleg nem létezik, azonban kétségkívűl egyre vadabb a természet. A híradókban majd minden nap van egy árvíz vagy egy földrengés, vagy egy hurrikán. Reméljük, hogy ez csak a globális információáramlás és a globális felmelegedés "kooperációjának" köszönhető és nem másnak...
Állítólag, ha valóban létezik és közeledik felénk a Nibiru, azt pár hét múlva, szabad szemmel is jól láthatjuk. Akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy számunkra kedvezően (minél kevesebb hatással a Földre) vonul át a naprendszeren.
Mivel ez vallás filozófia fórum, írhatom: a hívők imádkozzanak ezért!
Nekem special megvan ez a Planet X c. könyv. Bár már eltelt egy pár hónap mióta olvastam..., így sajnos csak foszlányokra emlékszem...
Nincs már messze 2003. májusa, úgyhogy nem kell türelmetlenkedni, a dolog majd kiderül.
Azt nem hiszem, hogy ez komoly pusztulást hozna a Földre, én azt még vagy 10 évvel odábbra teszem. De a természet valószínűleg megbolondul majd, ami egyébként sajnos folyamatosan egyre bolondabb.
1991 és 2001 között több, mint duplájára emelkedett a nagyméretű természeti katasztrófák száma a Földön (special ezt egy Záróra c. tudományos beszélgetésben hallottam az m2-n).
Szóval egyre szaporábbak lesznek az árvizek, hurrikánok, tornádók, stb. Egyre hektikusabb, idétlenebb lesz az időjárás.
Ha ezt a Nibirut a Plútó közelében észlelték, akkor lehet, hogy a Plútóra is hatással volt.
A Figyelő egy-két hónappal ezelőtti számában olvastam egy cikket, amelyben arról írtak, hogy a csillagászok azt fedezték fel, hogy a Plútó melegszik.
Ezzel még nem volna baj önmagában. A probléma az, hogy a Plútó éppen távolodóban van a Naptól, tehát hűlnie kellene. Nem tudják megmagyarázni a csillagászok, hogy vajon mi a túróért melegszik a Plútó.
Talán a Nibiru miatt??
a kiváló orosz tudósok - konzultálva az orosz kormánnyal - továbbra is azt állítják, hogy 2003-ban valóban a Naprend-szerünk belsejében halad el egy XKBO, ahogyan azt Zacharia Sitchin korábban állította.
Ezek a kiváló orosz tudósok nagyon pofára fognak esni hamarosan.
1. Immanuel Velikovsky
Immanuel Velikovsky orosz származású természettudós, polihisztor ötven éve írt Ütköző világok című könyvében azt vizsgálja, hogy mi történik akkor, ha egy meteor a Föld közvetlen közelében halad el. A hatásokat így írja le: hegyláncok süllyedhetnek a tenger mélyére, és új szárazföldek bukkanhatnak fel. A Föld forgása megváltozhat, tüzes kövek eshetnek az éghól, a fordított gravitáció következtében az óceánok kettéválhatnak. Ilyen kataklizmák nyomait nemcsak a Föld felszíne őrzi, a különböző népek mondáiban is rendszeresen előfordul a világot megrázó pusztulás emléke.
Velikovsky kanyargós életutat járt be: a húszas évek elején Albert Einstein munkatársaként dolgozott Berlinben, majd 1950-ben, miután közzétette meghökkentő elméletét a Földet az elmúlt korokban ért kozmikus katasztrófák okairól, a tudós társadalom kiátkozta. A könyv kiadására vállalkozó neves amerikai könyvkiadót nemzetközi bojkottal fenyegették meg, az Ütköző világok mégis első számú bestseller lett. Mivel Velikovsky állításait ókori szövegekből is - a Bibliától a különböző népek mítoszaiig - megpróbálta igazolni, a teológusok körében szintén fekete bárány lett. Az úrkutatás eredményei, az Apolló- és
a Mars-program azonban egyes pontokon igazolni látszottak elméletét, így a hetvenes évektől több meghívást kapott neves egyetemekről, hogy bemutassa hipotézisét.
Velikovsky figyelmét 1940-ben keltették fel az Ószövetségben feljegyzett természeti kataklizmák, az exodust megelőző egyiptomi csapások és a Kánaán földjének elfoglalása során bekövetkezett csodák. A magát egyetlen tételes valláshoz sem soroló tudós abból indult ki, hogy az ószövetségi leírásokat valóságos történelmi eseményeknek tekintette, és ekként próbált magyarázatot keresni a gyakran kozmikus méreteket öltő hirtelen természeti változásokra.
Könyvének elsó fejezetében Velikovsky így ír:
„A csodák leghihetetlenebb története Józsué-ben Núnról szól, aki, miközben a kanoneus királyokat üldözte Bethoronnál, azért könyörgött a Napnak és a Holdnak, hogy álljanak meg. »Ezt mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a Nap, és vesztegle a Hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-6 ez megírva a Jásár könyvében? Es megálla a Nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig. «" (Józsué könyve 10,12-13)
Miután egy ilyen esemény csak akkor következhet be, ha a Föld abbahagyja szokásos forgását, Velikovsky elgondolkodott: vajon előállhatott-e egy ilyen kozmikus zavar, és ha igen, mi okozhatta azt?
Amióta az időt mérik, minden év szabályszerűen 365 napból, 5 órából és 49 percből áll - semmi jele a fennakadásnak. Elméletileg viszont elképzelhető azonban a különös jelenség, ha a Föld egy kellően nagy tömegű égitesttel találkozik, vagy annak közelében halad el. Akkor ugyanis a szokásos tengely körüli mozgása egy időre megszűnik. De történt-e ilyen kozmikus találkozás három-négy évezreddel ezelőtt?
Velikovsky szerint igen, mégpedig pontosan a zsidók Egyiptomból történt kivonulása körüli évtizedekben. Szerinte ekkor egy nagy-méretű üstökös szilárd magja haladt el a Föld közvetlen közelében, miközben a sokkal ritkább anyagból álló csóva végigsöpört a bolygó felszínén. Az ekkor fellépő gravitációs hatás egyszerre hatott a Föld forgására és felszínére. Míg az üstökös magjának gravitációja megfékezte, lelassította a Föld forgását, addig az üstökös csóvá-jában lévő anyagok a légkörbe jutva soha nem látott természeti jelenségeket idézhettek elő égen és földön egyaránt. Egy ilyen apokaliptikus találkozást a Föld legkülönbözőbb részein kellett tapasztalniuk az akkor élt embereknek.
Könyvében Velikovsky sorra veszi állításának bizonyítékait. Elsőként a Bibliához fordul támpontul, és felhívja a figyelmet a következőkre.
Mielőtt a Nap Józsué korában több órára megállt és nem haladt tovább nyugat felé, egy másik égi jelenség is történt.
„Mikor pedig futnak vala ők (az emoreusok) Izráel előtt a bethoroni lejtőn, az Úr nagy köveket hullatott rájok az égből egész Azekáig, és meghalónak. Többen valónak, a kik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, a kiket fegyverrel öltek meg Izráel fiai." (Józsué könyve 10,11)
Velikovsky úgy véli, hogy az emberek ezreit elpusztító kőzuhatag és a rendkívüli, közel 48 órás nappal ugyanazon okra vezethető vissza, egy üstökössel történt, kis híján végzetes találkozásra.
Velikovsky elmélete szerint a Földet nem ekkor érte először - és nem is utoljára - ilyen rendkívüli csapás. „Világszerte-közkeletű az a nézet, mely szerint a korszakoknak heves természeti változások vetnek véget. A korszakok száma népenként és hagyományonként változik. A különbség azoknak a katasztrófáknak a számától függ, melyeket az illető nép megőrzött emlékezetében, vagy attól, hogy egy korszak végének tekintette-e ezeket" - írja könyvében.
Velikovsky hosszasan áttekinti művében az egyes kultúrák ide vágó hagyományait, ám mivel mi ezt már megtettük, e helyen fölösleges elismételni a hagyományokat.
Ám azt nem fölösleges leírni, hogy Velikovsky elméletével harmonizál az a Biblia-értelmezés, amely az eredeti teremtés mellett elképzelhetőnek tartja, hogy Isten a világot - amikor egy világkorszak lezárult - többször is „újraöntötte". E felfogás szerint a Szentírás kezdő sora („Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. ") és közvetlen folytatása („A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett.") nem jelölhet két egymást követő eseményt. A Teremtés könyvének első két fejezetében leírt történet - a földi élővilág és az ember teremtése - előtt eszerint történnie kellett olyan eseményeknek, amely következtében a Föld „kietlen és puszta" lett - állítják e teória hívei, akik a sötétség jelenlétét is az Ádám előtti világot ért isteni ítélet következményeivel magyarázzák. Ez a korszak annyira gonosszá válhatott, hogy - ellentétben a későbbi özönvízzel - egyetlen képviselője sem léphetett át az új korszakba. Az anyagi világ azonban a csapás nyomán nem semmisült meg, bár a Földet rettenetes katasztrófa sújtotta. Az ősvilág „bontott tégláiból" hozta létre később Isten azt a világot, amelybe Ádámot helyezte - állítják a „réselméletként" is emlegetett feltételezés szószólói, akik hozzáteszik: akár több ítélet-újjáteremtés ciklus is elférhetett a két bibliai vers közötti meghatározatlan hosszúságú időszakban. Ilyen ciklikusváltozást feltételez az orosz író is, amikor az időközönként bekövetkező „égi ütközetek" soráról ír.
A kozmosz, különösen a Naprendszer rendje Velikovsky szerint az elmúlt évezredekben nem volt állandó. Úgy véli, hogy a Föld tengelye és a keringés síkja közti szög legalább egyszer, az özönvíz során - amelynek az emlékét számos nép mítoszai megőrizték - megváltozott.
A bibliai leírás szerint ennek következtében alakultak ki az évszakok is. Ilyen elmozdulásra azonban csak egy kozmikus beavatkozás adhat magyarázatot, csakúgy mint a Föld mágneses pólusainak változására.
Velikovsky feltételezi azt is, hogy az özönvíz idején nemcsak a Földet, hanem az egész Naprendszert katasztrófa érhette. A kataklizma következtében felbomlott az égi harmónia: egyes bolygók elveszítették holdjaikat, mások tucatnyit vonzottak magukhoz, amelyek közül ma a többség a bolygók forgásával azonos irányban forog, mások azonban épp ellentétesen. A diszharmónia nyomát mutatják a bolygók felszínén látható „sebhelyek" és az égitestek Nap körüli pályái is, amelyek közül egyik sem alkot pontos kört. Nincs összefüggés a bolygók mérete és a Naprendszerben elfoglalt helyük között sem: nagyok és kicsik váltogatják egymást.
Szintén megmagyarázhatatlannak tűnik a meteorok, üstökösök és aszteroidák ezreinek létrejötte és kaotikus mozgása.
A bolygók és a Naprendszer kisebb tagjai közötti ütközésre látványos példa volt, amikor 1994-ben a Schumacher-Levi üstökös darabjai napokon át hatalmas tűzgolyókként csapódtak be a Jupiter felszínébe.
Ez a látványos égi jelenség is arra figyelmeztet: a világ, ahogy mi ismerjük, egy napon gyökeresen megváltozhat.
2. A Shiva-elmélet
2001-ben érdekes dolgozatot publikált Csizmazia Péter, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kísérleti Fizikai Tanszékének munkatársa. Tanulmányában rávilágít a földtörténeti kor nagy katasztrófáira. A Shiva-elmélet a mezozoikumban uralkodó őshüllők kréta időszak végi hirtelen kihalására, s a földtörténet többi nagy kipusztulására adott csillagászati vonatkozású tudományos magyarázatot.
Maga az elmélet négy, egymással összefüggő feltevésból áll:
- Először: a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett nagy kipusztulás, melynek többek között a dinoszauruszok is áldozatául estek, egy kisbolygó vagy üstökös becsapódásának a következménye volt.
- Másodszor: az ehhez hasonló nagy kipusztulások szabályos periódussal (26 vagy 30 millió éves ciklikussággal) ismétlődnek.
- Harmadszor: ha elfogadjuk a második állításban szereplő periodicitást, akkor ésszerű földi magyarázat hiányában ennek okát a Földön kívülről kell eredeztetnünk. Legkézenfekvőbb azt mondanunk, hogy a kipusztulás nagy hullámait a Nap körül keringő üstökösök billiói okozták, melyek közül egyesek valamilyen ok folytán összeütközhetnek Földünkkel.
- Negyedszer: az összeütközést előidéző ok kétfélekép
Eszerint csillagrendszerünk bizonyos időközönként hatalmas csillagközi gáz- és porfelhőkkel találkozik, amelyek letéríthetik megszokott pályájukról az üstökösöket. Tudósok más csoportja szerint az üstökösök eltérítéséért egy égitest felelős. Ez lehet a Nap egy feltételezett kísérőcsillaga, a Nemezis vagy egy eddig ismeretlen különös pályán mozgó planéta, Naprendszerünk tizedik bolygója, a Nibiru.
„Mikor pedig futnak vala ők (az emoreusok) Izráel előtt a bethoroni lejtőn, az Úr nagy köveket hullatott rájok az égből egész Azekáig, és meghalónak. Többen valónak, a kik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, a kiket fegyverrel öltek meg Izráel fiai." (Józsué könyve 10,11)
Velikovsky úgy véli, hogy az emberek ezreit elpusztító kőzuhatag és a rendkívüli, közel 48 órás nappal ugyanazon okra vezethető vissza, egy üstökössel történt, kis híján végzetes találkozásra.
Velikovsky elmélete szerint a Földet nem ekkor érte először - és nem is utoljára - ilyen rendkívüli csapás. „Világszerte-közkeletű az a nézet, mely szerint a korszakoknak heves természeti változások vetnek véget. A korszakok száma népenként és hagyományonként változik. A különbség azoknak a katasztrófáknak a számától függ, melyeket az illető nép megőrzött emlékezetében, vagy attól, hogy egy korszak végének tekintette-e ezeket" - írja könyvében.
Velikovsky hosszasan áttekinti művében az egyes kultúrák ide vágó hagyományait, ám mivel mi ezt már megtettük, e helyen fölösleges elismételni a hagyományokat.
Ám azt nem fölösleges leírni, hogy Velikovsky elméletével harmonizál az a Biblia-értelmezés, amely az eredeti teremtés mellett elképzelhetőnek tartja, hogy Isten a világot - amikor egy világkorszak lezárult - többször is „újraöntötte". E felfogás szerint a Szentírás kezdő sora („Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. ") és közvetlen folytatása („A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett.") nem jelölhet két egymást követő eseményt. A Teremtés könyvének első két fejezetében leírt történet - a földi élővilág és az ember teremtése - előtt eszerint történnie kellett olyan eseményeknek, amely következtében a Föld „kietlen és puszta" lett - állítják e teória hívei, akik a sötétség jelenlétét is az Ádám előtti világot ért isteni ítélet következményeivel magyarázzák. Ez a korszak annyira gonosszá válhatott, hogy - ellentétben a későbbi özönvízzel - egyetlen képviselője sem léphetett át az új korszakba. Az anyagi világ azonban a csapás nyomán nem semmisült meg, bár a Földet rettenetes katasztrófa sújtotta. Az ősvilág „bontott tégláiból" hozta létre később Isten azt a világot, amelybe Ádámot helyezte - állítják a „réselméletként" is emlegetett feltételezés szószólói, akik hozzáteszik: akár több ítélet-újjáteremtés ciklus is elférhetett a két bibliai vers közötti meghatározatlan hosszúságú időszakban. Ilyen ciklikusváltozást feltételez az orosz író is, amikor az időközönként bekövetkező „égi ütközetek" soráról ír.
A kozmosz, különösen a Naprendszer rendje Velikovsky szerint az elmúlt évezredekben nem volt állandó. Úgy véli, hogy a Föld tengelye és a keringés síkja közti szög legalább egyszer, az özönvíz során - amelynek az emlékét számos nép mítoszai megőrizték - megváltozott.
A bibliai leírás szerint ennek következtében alakultak ki az évszakok is. Ilyen elmozdulásra azonban csak egy kozmikus beavatkozás adhat magyarázatot, csakúgy mint a Föld mágneses pólusainak változására.
Velikovsky feltételezi azt is, hogy az özönvíz idején nemcsak a Földet, hanem az egész Naprendszert katasztrófa érhette. A kataklizma következtében felbomlott az égi harmónia: egyes bolygók elveszítették holdjaikat, mások tucatnyit vonzottak magukhoz, amelyek közül ma a többség a bolygók forgásával azonos irányban forog, mások azonban épp ellentétesen. A diszharmónia nyomát mutatják a bolygók felszínén látható „sebhelyek" és az égitestek Nap körüli pályái is, amelyek közül egyik sem alkot pontos kört. Nincs összefüggés a bolygók mérete és a Naprendszerben elfoglalt helyük között sem: nagyok és kicsik váltogatják egymást.
Szintén megmagyarázhatatlannak tűnik a meteorok, üstökösök és aszteroidák ezreinek létrejötte és kaotikus mozgása.
A bolygók és a Naprendszer kisebb tagjai közötti ütközésre látványos példa volt, amikor 1994-ben a Schumacher-Levi üstökös darabjai napokon át hatalmas tűzgolyókként csapódtak be a Jupiter felszínébe.
Ez a látványos égi jelenség is arra figyelmeztet: a világ, ahogy mi ismerjük, egy napon gyökeresen megváltozhat.
2. A Shiva-elmélet
2001-ben érdekes dolgozatot publikált Csizmazia Péter, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kísérleti Fizikai Tanszékének munkatársa. Tanulmányában rávilágít a földtörténeti kor nagy katasztrófáira. A Shiva-elmélet a mezozoikumban uralkodó őshüllők kréta időszak végi hirtelen kihalására, s a földtörténet többi nagy kipusztulására adott csillagászati vonatkozású tudományos magyarázatot.
Maga az elmélet négy, egymással összefüggő feltevésból áll:
- Először: a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett nagy kipusztulás, melynek többek között a dinoszauruszok is áldozatául estek, egy kisbolygó vagy üstökös becsapódásának a következménye volt.
- Másodszor: az ehhez hasonló nagy kipusztulások szabályos periódussal (26 vagy 30 millió éves ciklikussággal) ismétlődnek.
- Harmadszor: ha elfogadjuk a második állításban szereplő periodicitást, akkor ésszerű földi magyarázat hiányában ennek okát a Földön kívülről kell eredeztetnünk. Legkézenfekvőbb azt mondanunk, hogy a kipusztulás nagy hullámait a Nap körül keringő üstökösök billiói okozták, melyek közül egyesek valamilyen ok folytán összeütközhetnek Földünkkel.
- Negyedszer: az összeütközést előidéző ok kétfélekép
Eszerint csillagrendszerünk bizonyos időközönként hatalmas csillagközi gáz- és porfelhőkkel találkozik, amelyek letéríthetik megszokott pályájukról az üstökösöket. Tudósok más csoportja szerint az üstökösök eltérítéséért egy égitest felelős. Ez lehet a Nap egy feltételezett kísérőcsillaga, a Nemezis vagy egy eddig ismeretlen különös pályán mozgó planéta, Naprendszerünk tizedik bolygója, a Nibiru.
4. A Meteorövezet-elmélet
John J. Matese (The University of Southwestern Louisiana, Lafayette) kutatásai során a galaxis szerkezetének a Naprend-szerre, illetve a Naprendszer külső részét alkotó Oort-felhőre gyakorolt hatását vizsgálta. Kutatásai nyomán kimondhatjuk, hogy a Naprendszerben mozgó égitestek furcsa pályaeltéréseit, változását csak úgy lehet értelmezni, ha számolunk egy távolban keringő nagy tömegű, eddig még fel nem fedezet naprendszerbeli égitesttel.
Az üstökös magok tehát eredendően a Naptól több 10 ezer AU távolságra róják pályájukat, s csak akkor sodródnak innen a Naprendszer belső vidékei felé, ha valamilyen külső erőhatás megzavarja mozgásukat. (Az, amit mi megfigyelünk, már egy valamilyen hatás által eltorzult pálya, amit a belső bolygók még tovább módosítanak.) Meg kell tehát keresni azokat a fizikai hatásokat, amelyek egy-egy Oort-felhőbeli üstökös magot arra késztetnek, hogy elinduljon a Naprendszer belső övezetei felé.
A Meteorövezet-elmélet szerint galaxisunk, a Tejútrendszer középpontja anyagtömegeivel jelentősen befolyásolja a naprend-szerbeli gravitációs viszonyokat. Ennek oka az, hogy a galaxis maga is gravitációs vonzóerőt gyakorol Naprendszerünkre, Napunkra, s a körülötte keringő égitestekre, így az Oort-felhő objektumaira is. Ez a gravitációs hatás egyfajta ár-apály mechanizmusban nyilvánul meg. Ezért szokás galaktikus ár-apály erőnek is nevezni. A Tejútrendszer centrumának gravitációs hatása a Naprendszer külsőbb régióiban, ahol a Nap hatása már elég kicsi, még nagyobb arányú, ezért figyelhető meg befolyása leginkább az Oort-felhő üstökös magjainál. A galaktikus ár-apály erők a pólusok és a galaktikus egyenlítő irányában igen gyengén hatnak, ami egybevág az észlelési eredményekkel is.
Azonban egy képzeletbeli üstökös sűrűsödés a galaktikus ár-apály jelenség tudatában sem magyarázható meg, s ez azt sugallja, hogy az üstökös sűrűsödések zónája nem más, mint egy nagy tömegű, a Nap körül keringő égitest lenyomata, ami eltéríti az útjába kerülő üstökösök pályáját. A szélességi koordináta szerinti eloszlásban tapasztalható hiányok pedig valóban lehetnek a galaktikus ár-apály erők következményei. A Matese-csoport így hajlik arra, hogy az üstökösök ilyen elrendezésben történő belső Naprendszerbe küldéséért e két mechanizmus együttesen felelős.
Ha ez így van, akkor léteznie kell egy eddig ismeretlen, nagy tömegű, Nap körül keringő égitestnek.
De vajon mekkora lehet és hol keressük?
A számítások, amelyek a galaktikus ár-apály erők nagyságán, illetve az üstökös sűrűsödési zónák paraméterein alapulnak, azt mutatják, hogy a hipotetikus égitestnek legalább három Jupiter-tömegűnek kell lennie, hogy az észlelt effektust létre tudja hozni. Azt is kiszámolták, hogy tíz Jupiter-tömeg esetén már annyira dominálna ez az égitest, hogy teljesen lerontaná a galaktikus ár-apály hatását (Matese, 1999). Ezért a hipotetikus égitest tömege valószínűleg valahol 2 és 6 Jupiter-tömeg közt lehet, s ennek alapján ez az égitest feltehetően egy barna törpe.
Matese kutatócsoport számára az üstökösök érkezési iránya rajzolta fel egy tizedik égitest keringési útvonalát. Az ő számításaik szerint a tizedik bolygó egynéhány Jupiter-tömegú barna törpe. A kutató-csoport 82 üstökös adatait használta fel a vizsgálat során. A feltételezett befolyásoló égitest adatai: 5-6 Jupiter-tömeg, 25 000 AU-s, ellipszis alakú pálya.
A tudományos felfedezések alapján mára megállapíthatjuk, hogy a Neptunusz pályaháborgásai nem magyarázhatóak meg teljes mértékben a Plútó gravitációs hatásával. Az eltérések a Plútónál nagyobb égitestre utalnak a Neptunusztól nem is olyan nagy távolságra. Talán csak furcsa ellipszis pályája miatt nem fedezték fel eddig.
Szintén egy újabb bolygót létezésére mutatott rá Murray csillagász is, aki hosszúperiódusú üstökösöket elemezve, azok pályájának eltérései mentén rajzolt fel egy bolygópályát, amely planéta ezen egykori üstökösöket letérítette pályájukról.
Az új bolygó a feltételezései szerint minimum kétszerese a Jupiternek.
Mivel a számítások alapján nem mutatható ki, hogy jelenleg a bolygó pályája mely pontján található, egyáltalán, hogy milyen a pontos pályája, felfedezése csak a véletlen műve lehet.
5. A Nemezis-elmélet
A Nemezis-elmélet a gravitáció hatásaival akarja megmagyarázni az üstökösök és más mikroplanéták pályáinak perturbációját, csak ez az elmélet feltételez a pályarendetlenességek forrásaként egy teljesen ismeretlen, új égitestet is, amely a Nemezis nevet kapta (Whitmire, Jackson, illetve Davis, Hut, Muller, 1984).
A feltételezések szerint a Nemezis és a Nap kettőscsillag-rendszert alkotva kering a közös tömegközéppont körül. Azonban, mivel a Nemezis Napunkhoz képest kicsi, ezért feltételezhető, hogy közös tömegközéppontjuk valahol a Nap közelében van. A Nap keringését, nagyon lassú mozgása miatt, még nem lehetett kimutatni, hiszen csak néhány évtizede mérik pontos térbeli helyzetét. A Nap párjaként mozgó égitest azonban az Oort-felhőn áthaladva üstökös magokat ragad magával gravitációja révén, és „szőnyegbombázást" indukál a Naprendszer belső régiói, köztük a Föld rovására is.
A Nemezis tömegére kapott határértékek 0,005 és 0,12 naptömeg között mozognak - Goldsmith, 1985). Ennél nagyobb tömeg azért nem valószínűsíthető, mert akkor már jelentősen a Napon kívülre esne a rendszer tömegközéppontja, amit jelenlegi tapasztalataink nem támasztanak alá, 0,005 naptömegnél kisebb tömegű égitest esetén pedig nem számíthatnánk arra, hogy tömegvonzásával zavarokat idézzen elő üstökösök pályáiban (Hills, 1985)..
6. Tudjuk és mégsem tudjuk
Összegezve az eddig leírtakat, azt állapíthatjuk meg, hogy bizonyos földtörténeti korszakokban tömeges élőlénykihalások játszódtak le, s ezen kipusztulások jó közelítéssel időben periodikusnak mondhatóak. Szintén hasonló ciklikusságot mutatnak a földi asztroblemek korvizsgálata alapján nyert eredmények is. A nagy kihalások idején keletkezett üledéksorokban pedig Földön kívüli, a Naprendszer távoli tájainak összetételét tükröző elemgyakorisággal találkozunk. Joggal feltételezhetjük mindezek alapján, hogy a tömeges kipusztulásokban kozmikus testek földi becsapódásai is szerepet játszhattak.
Az ezredforduló kutatási eredményei egyre inkább valószínűvé teszik, hogy a földtörténet nagy kipusztulásait periodikus üstökös záporral hozhatjuk összefüggésbe. A modern kutatások új tényekkel támasztják alá az 1984-ben megindult találgatásokat. Maga a becsa-pódás ténye ma már bizonyított, a viták a kiváltó mechanizmus mibenlétéről folynak.
A kozmikus hatások ilyenformán egyértelműnek tűnnek, ám mind az esetleges periodicitásról, mind a kiváltó okokról vita folyik. Az ok-okozati viszonyok magyarázatára azonban szinte szükségszerűvé teszi a periodikus kozmikus hatásmechanizmus létét. A kutatók tehát egyfelől a galaktikus oszcilláció hipotézisre építve adnak választ a miértekre, másfelől egy ismeretlen égitest, a Nap Nemezis nevű társcsillagának létezését feltételezik, s ennek hatására vezetik vissza az eseményeket. Súlyos gondot jelent azonban az, hogy eddig még egy csillagásznak sem sikerült fölfedeznie a feltételezett Nemezis tulajdonságaival bíró égitestet. Létezése egyelőre csak feltételezés. Rögtön hozzá kell azonban tennünk, hogy számítások szerint a Nemezis luminozitása (fényteljesítménye) körülbelül egymilliomod része Napunkénak, így roppant érzékeny műszerekre lesz, lenne szükség a felfedezéséhez, amennyiben tényleg létezik (Davis, Hut, Muller, 1984).
III. A Planet X
1. Az Apokalipszis bolygója
Van azonban egy - az iméntieknél sokkal meggyőzőbb, jóval valószínűbb elmélet, amely képes megmagyarázni a Földünket érő sorozatos kozmikus katasztrófák eredetét. Rendkívüli előnye ennek a hipotézisnek az, hogy a kozmikus hatások okai mellett választ ad a viszonylag közeli periodicitás kérdésére is. Az elmélet meglepő egyezéseket mutat az emberi emlékezetben is megőrzött tudás egyes elemeivel, azaz a feltételezést mind csillagászati, mind földtörténeti, mind a kultúrtörténeti ismereteink alátámasztják.
Az elmélet Naprendszerünk tizedik bolygójának, a Planet X-nek, a Nibirunak a feltételezéséből indul ki, s az ismeretlen planéta sajátos mozgásával magyarázza meg a Földet érő kataklizmás sorát.
A Nibirunak nevezett égitest - pályáján haladva - 2003-tól érinti a Naprendszer belsőbb zónáit, s ott különböző rendellenességeket okozhat az égitestek mozgásában, forgásában. A Földre gyakorolt hatásaként természeti katasztrófák sorát indíthatja el, amelyek az emberiség egy részének pusztulását okozhatják.
A Nibiru - a feltételezések szerint - körútját körülbelül 3600-3660 év alatt teszi meg a Nap körül. Naprendszerünk tizedik bolygójának (innen az elnevezés: Planet X) jellegzetessége és egyben különle-gessége is az, hogy a Naprendszer többi bolygójával ellentétes irányban kering. Más kutatók szerint a Nibiru azonos lehet egy a csillagászok által X osztálynak elnevezett égi objektumcsoportba sorolt „X-class Kupier Belt Object", XKBO-val, amely olyan elliptikus pályán mozog a Nap és egy törpecsillag között ami 18-szor távolabbi, mint amennyire a Nap és Plútó elhelyezkedik egymástól. Az XKBO-ok között akár a történelemhól ismert Nibiru is megérkezhet, a 3660 éves visszatérési periódusa valahol az új évezred első évtizedeire tehető.
A titokzatos égitest legutóbbi felbukkanása során rendkívül közel került a Földhöz. Időszámításunk előtt 1600 körül, a zsidók Egyiptom-ból való kivonuláskor észlelték. Akkor rettenetes pusztítást hozott az égitest. A kérdés egyik elemzője, Zacharia Sitchin szerint hasonló eset fordulhat elő 2003-ban is, amikor egy vagy több égitest kerül veszélyes közelségbe Földünkhöz, és ez az emberiségre nézve katasztrófával járhat.
Természetesen ez a hipotézis sem egységes. A kutatók, akik az X bolygóval, vagy más néven Nibiruval foglalkoznak két nagy táborra szakadtak. Nevezzük őket „Földközeli" és „Meteor-övezet" elmélet támogató csoportoknak
A Földközeli elmélet támogatói szerint a Nibiru a 3600-3660 éves periódusú visszatérte során a többi bolygóval ellentétes pályáján olyan közel kerül a Földhöz, hogy arra közvetlen fizikai hatással van. A kutatók hipotézise szerint a Nibiru valahol a Föld és a Nap közötti kozmikus térben halad el.
Mivel a Nibiru 23-szor nagyobb tömegű, mint Föld, bolygónkra jelentós vonzást gyakorol. Ez akár a Föld forgásának lelassulását, megakadását, a pólusok hirtelen elmozdulását, vagy akár felcserélődését, a vulkánikus tevékenység felfokozódását, elektromos és egyéb nagyméretű viharok kialakulását (hurrikán, tájfun) is okozhatja. A természeti katasztrófák és a Nibiru gravitációja által okozott ár-apály tevékenység következtében vízözönszerű tengerszint emelkedésre kerülhet sor e kutatók meglátása szerint.
Ezen elmélet támogatói még egy jelenségre hívják fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy a Nibiru a Nap és Föld közt elhaladva, a Napot eltakarva többnapos sötétségbe borítja bolygónkat. Feltételezéseiket a pályaszámításokon kívül az ókori leírásokra alapozzák.
A Meteorövezet-elmélet támogatói viszont inkább a mai csillagászati kutatások eredményeire alapozva állítják föl hipotézisüket. Az elmélet szerint a Naprendszerünk külső részét alkotó, a Plútón túl elhelyezkedő, Oort-felhőben keresendő a tizedik bolygó, a Planet X, a Nibiru pályája. A csillagászok már fel is fedeztek egy nagyméretű égitestet ebben az övezetben. A pályaszámítások még folynak, és ez dönti el, hogy Naprendszerünkhöz tartozik-e vagy sem a Jupiternél jóval nagyobb új bolygó.
A kutatók szerint a Nibiru égi pályája során a meteorok, űrbéli kőzetek, gázfelhők megszámlálhatatlan tömegéből álló Oort-felhőn áthatolva ott jó néhány, akár óriási meteor pályáját megzavarhatja. A „meglökött' meteorok eltérült pályájukon - a Plútó, a Jupiter, Szaturnusz és belsőbb bolygók által is befolyásolt sodródásuk következtében - érinthetik a Föld pályáját vagy akár ütközhetnek is azzal. Egy nagyméretű meteor becsapódásának következményei pedig, mint a tudjuk, beláthatatlan következményekkel járhatnak. Nemcsak a közvetlen becsapódás és annak jó néhány tíz és száz kilométeres körzetében söpörne el egy meteor szinte mindent a Föld színéről, hanem az óriási porfelhő akár napokra is sötétbe burkol-hatná bolygónk nagy részét. Viszont ha a meteor egy tengerbe vagy óceánba essen (ennek valószínűsége 70%, szárazföldi becsapódásé 30%) akkor a szökőár, vagy árvíz akár az egész Földet szinte körbesöpörhetné.
A két elmélet egyébként egyáltalán nem zárja ki egymást. A Nibirura vonatkozó hipotézisek között inkább hangsúlyeltolódást, semmint ellentmondást kell látnunk. Elképzelhető ugyanis, hogy a Föld felé közeledő égitest saját tömegvonzásával befog, mintegy holdjává tesz néhány Oort-felhőbeli kőzetet, s így meteorzáporral és saját tömeghatásával egyszerre hat bolygónkra.
Hogyan jutott ezekre a következtetésekre egymástól függetlenül több kutató, annak is érdemes utána nézni.
2. A Nibiru kutatása
A Reuters nemzetközi hírügynökség 2000. szeptember 13-án a következő hírt repítette világgá: Orosz tudósok egy csoportja, 2000-ben már számos tanácskozást hívott össze az általuk a „bejövő" bolygónak nevezett kutatássorozatról, amelyet Oroszország legnagyobb csillagvizsgálójának segítségével végeztek. Az orosz tudósok megerősítették a több független kutató által jelzett XKBO kategóriájú égitestek rendhagyó, a Naprendszer belsejét közelítő mozgását. A kutatók a földi problémák jelentkezését a 2003-as évtől kezdődően jelezték előre.
A 2003-ra jósolt veszélyek tanulmányozására ezek után az orosz kormány felkért egy szakbizottságot. A szakbizottság véleménye egybehangzó volt: „Katasztrófák sorozatára lehet számítani. Olyan katasztrófák sorozatára, amelyek az emberiség jelentós hányadának pusztulásához vezethetnek." A probléma jelentőségét tükrözi, hogy az orosz kutatók azon kételyüknek is hangot adtak, hogy maga Oroszország fizikai értelemben létezik-e majd egyáltalán a 2003-as történéseket követően.
Míg számos amerikai tudós kigúnyolta az oroszok munkáját, addig a kiváló orosz tudósok - konzultálva az orosz kormánnyal - továbbra is azt állítják, hogy rengeteg, a XKBO bolygóktól is független kutatást végeztek és meggyőződésük, hogy 2003-ban valóban a Naprend-szerünk belsejében halad el egy XKBO, ahogyan azt Zacharia Sitchin korábban állította.
Az orosz kutatók azt is vizsgálták, hogy milyen hatásai lehetnek annak, ha az XKBO típusú égitest avagy a Niburu; közel kerül a Földhöz 2003 -tól. A tudósok megállapításai szerint lehetséges, hogy a Nibiru zavarólag hat a Föld gravitációjára, mivel a közelítő bolygó jóval nagyobb, mint a Föld. A tudósok mérései alapján a Nibiru sűrűsége, azaz súlya 23-szor nagyobb a Földénél! Ezen bolygó egy esetleges Földhöz közeli pályán elhaladva, mágneses és gravitációs hatást kifejtve gyakori földrengést, vulkánkitörést és más jelensé-geket idézhetnek elő.
A publikálók állítása szerint elképzelhető, az is, hogy a Föld forgásának sebessége is lelassul, a Nibiru vonzásának hatására és így nem teszi meg a teljes kört, csak három nap alatt.
Maradandó károsodás érheti a világinfrastruktúráját is a természeti katasztrófák során. A rendkívül erős elektromos, illetve mágneses hatások következtében a földi elektronikai rendszerek gyakorlatilag megsemmisülhetnek. Ahogy a Nibiru elhalad a Föld mellett, nem elképzelhetetlen, hogy por és törmeléktömeg, meteorzápor zúdul bolygónkra. Ennek hatására hosszú ideig nem lesz elég élelem és víz, amelynek egyenes következménye az éh- és szomjhalál.
Az orosz csillagászokon kívül számos csillagász jelentette, hogy a Nap körül keringő, hatalmas objektumot fedeztek fel.
Discovery News 2001. július 3-án hivatalosan bejelentette, hogy a Plútó szomszédságában észleltek valami hatalmas, piros színű keringő égitestet. Ez a ma már közismert felfedezés tette ismét aktuálissá azt az elképzelést, hogy a Naprendszerünkben több mint kilenc bolygó létezik.
A felfedezett objektumot 2001 KX76-nak nevezték el, és megállapították, hogy talán ez az egyik legnagyobb XKBO objektumok egyike, amelyet valaha is észleltek.
Az első jelentések szerint a KX76 átmérője 1200-1500 kilométernél is nagyobb lehet. Ez nagyjából a Plútó holdjának, a Charon átmérőjénél nagyabb égitestnek felel meg. De elképzelhető, hogy annál jóval nagyobb az új égitest.
Mivel a XKBO bolygók igen kinyújtott pályákon mozognak a Nap körül, ezért rengeteg illót, évezredeket töltenek sötétben, az úr mélységében. Ezért nehéz őket észlelni - nyilatkozta Robert Millis csillagász a Lowell Obszervatórium igazgatója, aki maga is részt vett
a felfedezésben.
A vörös pont a kép közepén a felfedezett XKBO. Amennyiben a 2001 KX76 az egyik legnagyobb XKBO bolygó, úgy ez a Plútó lefokozását is maga után vonhatja a kistermetű bolygóról a XKBO-k királyává - véli Marsden. Millis szerint azonban létezik egy harmadik alternatíva, a bolygók, egy új osztálya.
Hogyan nyilatkozik minderről a NASA?
A NASA új felismerésre tett szert, amikor annak lehetőségét fedezte fel 1982-ben, hogy létezik egy „extranap" bolygó. Egy évvel később útjára indította az IRAS-t az Infravörös Asztronómiai Műholdat, amely nagy objektumok keresésére specializálódott.
Az eredményről így írtak: „Az égitest feltehetően olyan nagy mint, óriás bolygónk, a Jupiter és olyan közel lehet a Földhöz, hogy feltétlenül Naprendszerünk részét képezi. A katasztrófa néhány óra-nap alatt lezajlik, utána hónapok, esetleg évek telhetnek el mire az élet vissza tér a rendes medrébe. E bolygóra az Orion csillagkép irányában bukkantunk az IRAS műhold távcsövének segítségével. "
„Csupán annyit tudok mondani, hogy el nem tudjuk képzelni, mi lehet ez"- nyilatkozta Gerry Neugebauer,
Mark Hazlewood kutatásai:
Mark Hazlewood a kérdésről már könyvet írt szakértő így nyilatkozott a tudományos lehetőségekről:
Az 1983 óta csak a világ legnagyobb távcsöveivel megfigyel-hető bolygó, amely ma már lassan kis házi teleszkópokkal is észlelhető nem más mint a Nibiru a Nemezis bolygója.
Mark Hazlewood szerint a bolygó néhány hónap vagy egy év múlva akár már szabad szemmel is látható lesz. A Niburu a Plútó pályáján belülre kerülve, tehát a Naprendszerünk belsejébe való behatolás után kb. 4 év múlva éri el a legközelebbi távolságot a Földhöz ezután megkerülve a Napot távolodni kezd. Hazlewood szerint a bolygó hatásai máris érzékelhetőek, de ezek a hatások 9-10 hónap múlva felerősödnek.
Ezen hatások a Földre nézve katasztrófával járhatnak. A Nibiru azaz a Vörös Bolygó megjelenése okozta már eddig is a Földön a rendkívüli időjárás változásokat.
3. Csillagászok a Nibiruról
Az új felfedezések alapján egyre nagyobb biztonsággal állíthatjuk, hogy Földünket, s a többi bolygót is periodikus katasztrófák sora érinti. Az utóbbi idők kutatásai a Nemezis, a Nap társcsillagaként keringő barna törpe helyett egy tizedik bolygó, a Planet X, avagy a Nibiru létét tartják egyre valószínűbbnek.
A belső Naprendszerben furcsa eltolódást, elhajlást mutató üstököspályák alapján immáron valószínűsíthető, hogy a legtöbb óriási ívű pályát befutó üstökös akkor kerül napközeli pályára, amikor az ismeretlen bolygó, a Nibiru, megzavarja keringését. Így hát az üstökösök pályájának adati és az üstökösök periódusai megadhatják a bolygó helyzetét is. A pontos számítás feladata Immáron csillagászokra vár, ha eddig még ki nem számolták volna, és meg nem határozták volna a helyzetét. De erről egyelőre nem tudunk, vagy nem tudhatunk...
A publikus kutatások azonban megállapították már, a bolygó gravitációs befolyása által kapott adatok alapján, hogy a Nibiru tömege minimum Jupiter nagyságú. Az interneten 2002-ben publikálták a Nibiru feltételezett pályaadatait.
A kordináták (naponta):
RA 4.403982 Dec 12.13783 on May 31, 2002
RA 4.404197 Dec 12.13644 on May 23, 2002
RA 4.406445 Dec 12.13798 on May 1 8, 2002
RA 4.407176 Dec 12.14003 on May 7, 2002
RA 4.40978 Dec 12.14253 on Apr 26, 2002
RA 4.41342 Dec 12.14457 on Apr 13, 2002
A magyar csillagászok az adatokat látva azt közölték a szerzővel, hogy a feltételezett bolygó a Nap irányában, azzal 10 fokos szögben található. Ha az adatok helyesek, akkor jelenleg szinte lehetetlen lenne távcsővel érzékelni az égitestet, mivel a Nap sugárzása és fényereje elnyomja, érzékelhetetlenné teszi a bolygót.
IV. A találkozás következményei
1. És mégis mozog?
Az eddigi hipotézisek között többször is találkozhattunk azzal a feltevéssel, hogy a bolygónk közelében elhaladó égitest rövid időre megakasztja, lelassítja a Föld forgását, esetleg a pólusok áthelye-ződését, felcserélődését okozhatja. Mielőtt a találkozás szörnyű következményeit elemezzük, szenteljünk néhány bekezdést e kérdés tisztázásának. Egyáltalán, lehetséges-e ilyen hatása a Nibirunak? Nos a Föld napi forgásának változásait, késlekedését vagy a bolygó megfordulásával járó fizikai hatásokat a tudósok mind-mind másképp ítélik meg. Egyes kutatók szerint, ha a Föld forgásában lassulás, akkor teljes megállása következne be, s ez bolygónk teljes pusztulását, tömegének viszonylag erodálásat jelentené. Ha viszont megállás, lassulás nem következne be, csak a Föld történetéből már bizonyosan ismert tengelykibillenés ismétlődne meg, akkor nem kell számolni ilyen mérvű katasztrófával.
Akkor először lássuk, mi okozhatja a Föld tengelyének elmoz-dulását?
Az e kérdéssel foglalkozó tudósok szerint ilyen hatása volna annak, ha a Föld egy igen erős mágneses mezón haladna át. A forgó acélpörgettyű, ha mágnessel közelítenek hozzá, tovább forog ugyan, de a tengelye kibillen eredeti helyzetéből. A Föld tengelye is - az elméletek szerint - bizonyos határig, bármilyen fokban megdönthető, még úgy is, hogy az ekliptika síkjába kerüljön. Ilyen esetben a Föld két féltekéjének egyikén állandó nappal, a másikon állandó éjszaka köszöntene be.
A tengely dőlése a visszaforduló vagy megakadó Nap látszatát keltheti, egy nagyobb dőlés a nappal vagy az éjszaka meghosszabbodását idézheti elő, és a még nagyobb dőlés esetében felcserélődnek a pólusok, s a kelet és nyugat is helyet cserélhetne egymással. Mindez a Föld forgásának és keringésének jelentős zavara nélkül zajlik le.
Más tudósok úgy tartják, hogy a Föld napi forgásának lelassulása, sőt még megakadása sem okozza önmagában a Föld pusztulását. A Föld minden része ugyanolyan szögsebességgel forog, és ha az elméleti elakadás vagy lelassulás nem szünteti meg a különböző részek szögsebességének egyenlőségét, a Föld túléli a lassulást, a sztázist, sőt még a visszafelé forgást is. A folyékony részek - a levegő és a tengervíz - szögsebessége azonban bizonyosan meg-változna, ezért a hurrikánok és a szökőárak söpörnének végig a Földön. A civilizációk elpusztulnának, de a bolygó nem.
E magyarázat szerint a szögsebesség csökkenésének következményei attól függenének, hogy az miként játszódik le. Ha egy külső közeg, mondjuk egy vastag porfelhő, ugyanúgy működne a Föld felszínének minden részén, akkor a bolygó forgási sebessége megváltozna, sőt a forgás meg is állhatna, és a forgás energiáját átvenné a porfelhő, az atmoszférába és a talajra záporozó porrészecskék hatására hő fejlődne. A Földet úgy betemetné e vastag porréteg, hogy tömege észrevehetően megnőne.
A napi forgás megakadását okozhatja az is - méghozzá igen hatha-tósan -, hogy a Föld egy erős mágneses mezőn halad át, ekkor örvénylő áramlatok keletkeznének a Föld felszínén, melyekből viszont mágneses mezők alakulnának ki, ezek pedig a külső mező-vel kölcsönhatásban lelassítanák a Földet, vagy forgási sztázist idéznének elő.
Einstein volt munkatársa Velikovsky így ír erről: „Kiszámíthatjuk annak a részecskefelhőnek a tömegét és annak a mágneses mező-nek az erejét, melytől a Föld forgása megállna, vagy eredeti forgási sebességének, mondjuk a felére lassulna le. A megközelítő számí-tás azt mutatja, hogy ha e felhő tömege a Föld tömegével egyenlő, és ha csaknem teljesen mágneses vasrészecskékből áll, akkor elég erős mágneses mezőt hoz létre ahhoz, hogy megakassza a Föld forgását. Ha a mágneses mező csak fele ilyen erős, akkor eredeti sebességének felére lassítja le a Föld forgását. Ha azonban a felhő elektromos töltésű, mágneses mezejének ereje a töltés erősségétől függ.
Ha a mágneses mezővel való kapcsolat hatására a Föld ismét forogni kezd, akkor biztosan nem ugyanolyan sebességgel forog. Ha a bolygó belsejében lévő magma továbbra is más szögsebes-séggel forog, mint a kéreg, akkor lelassítja a Föld forgását.
Az ár-apály elmélet a Föld forgásának eredetét meteoritok művé-nek tulajdonítja. Ha a földgömb különböző rétegegeinek vagy részeinek szögsebességét valamilyen feszültség megváltoztatja, akkor ezek a rétegek vagy részek eltolódnak, és a súrlódás eredményeképpen hő keletkezik. Ekkor hasadékok és szakadékok jelennének meg, a tengerek kiáradnának a Föld elsüllyed vagy hegyekké magasodik, mint amikor megváltoztatta Földünk pólusainak elhelyezkedését, és nemegyszer a Föld tengelyének helyzetét is. Könnyen elképzelhető, hogy a közeli jövőben is számolnunk kell egy efféle változással... „a Föld legközepe borzalmasan remegett, s a Föld felső rétegei megnyílnak". A különböző rétegek közti, mindezt okozó feszültség a forgási energia egy részét nem csupán hővé, hanem más formájú energiává, például elektromos energiává is átalakíthatja. A Föld és a külső test (felhő) között ily módon nagy erősségű kisülés következhet be.
Az égi mechanika tehát nem áll ellentétben kozmikus katasztrófák lehetőségével. Az elfogadott égi mechanika, annak a sok számításnak ellenére, melyeket több tizedes pontossággal végeztek el, vagy amelyeket az égi mozgások igazolnak, csak akkor áll meg a lábán, ha a Nap - a fény, a meleg, a magfúzió és a maghasadás létrehozta sugárzás forrása - egészében véve elektromosan közömbös égitest, és ha a szokásos pályájukon haladó bolygók is közömbös égitestek. Az égi mechanika alapelvei, köztük a gravitáció törvénye is, akkor válnak kérdésessé, ha a egy bolygó és a Nap elegendő töltéssel bír ahhoz, hogy befolyásolja a bolygók és az üstökösök pályáját.
2. Katasztrófa földön-égen
A NEW SCIENCE & INVENTION ENCYCLOPEDIA szerint az idegen bolygó a Nap és Föld között elhaladva, afféle napfogyat-kozást okozva sötétségbe boríthatja bolygónkat. De nem ez a legnagyobb veszély.
A publikálók szerint a Földnél 23-szor nehezebb égitest vonzása olyan kihatással lehet bolygónkra, amely megakaszthatja, lelassíthatja forgását, megcserélheti ideiglenesen a pólusokat. A bolygó hatása következtében illójárási katasztrófák, a vulkánok kitörése és akár szökőár kialakulása is várható.
A Zéták elnevezésű kutatócsoport leírása szerint a Föld minden-képpen keresztülesik egy hatalmas katasztrófán a közeli jövőben. Az időpont nem a Biblia, Nostradamus vagy más látnokok által meghatározott. Az igazság az, hogy a 10. bolygó hatására a Földön heves geológiai változások történnek. 10. bolygónak nevezik a Zéták a Nibirut, mivel a Napot és a Holdat is bolygónak számolják.) Hasonló időszak lesz ez, mint az özönvíz idején. Pólusváltások rendszeresen történtek a Föld életében. A földkéreg elcsúszik a lágyabb belső részeken, ésa kéreg nyomást gyakorol a magra. Ez heves geológiai mozgásokkal jár.
Ennek sajnos sok emberélet a következménye. Az emberek többsége nincs is tudatában az eljövendő eseményeknek. Hallottak valamit arról, hogy az égen vöröses izzás lehet napokon át vagy vörös színű por kerül a vizükbe, de az emberek többségének egyszerűen túl sok a problémája ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon. Minden idejüket családjuk fenntartása köti le. Nincs is még ilyen tapasztalatuk. Akik éppen csak a megélhetésüket tudják biztosítani, miként tudnának biztonságos helyekre menekülni? A hatóságok pedig abban érdekeltek, hogy a rémhírekkel szemben fenntartsák a nyugalmat. Még ahol ez lehetséges, ott is keveset tesznek. Az emberek általában nem hajlandóak elhagyni a megszokott családi tűzhelyt, zord vidékekre költözni, vállalva a szegénységet. Ők egész lényükkel a számukra fontos dolgokhoz tapadnak, habár ezek a halálukat okozzák.
A Zéták a kiszámított pályasebesség alapján azt állapították meg, hogy 2003 tavasz végén és nyár elején várható a Nibiru földközelbe kerülése. A pontos időpont azért nem állapítható meg, mivel sok egyéb tényező befolyásolja azt.
Az égitest periódikusan kb. 3 657 évenként kerül földközelbe. Ennek egyik jeleként 7 héten keresztül látható is lesz. A kormányok már ma is tudnak a veszélyről, de eltitkolják. Az előjelek már elkez-dődtek, és ezek ismertek a tudósok és meteorológusok előtt. Erős viharok, rendkívüli időjárási jelenségek, szokatlan szárazság, a hurrikánok számának növekedése és erősödő felmelegedés. Fontos változás az óceánok felmelegedése. Ennek következtében emelkedik a tengerszint. Ennek oka a Föld magjának felmelegedése. Másik jel a Föld forgásának lassulása. További előjel a zöld meteorok számának növekedése. A zöld meteorok a 10. bolygó gravitációs hatása miatt kerülnek a Föld légkörébe. A fagyott területek, mint Alaszka vagy Szibéria ellenállnak a felszíni változásoknak, így a megnövekedett nyomás kisebb földrengéseket okoz. Az előjelek már érzékelhetőek. Erős viharok, rendkívüli illójárási jelenségek, szokatlan szárazság, a hurrikánok számának növekedése és erősödő felmelegedés. Fontos változás az óceánok felmelegedése. (Forrás: A Zéták hivatalos állásfoglalása)
Ha azonban a Nibiru úgy érkezik a Föld közelébe, hogy az Oort-felhőhól más égitesteket is magával sodor, akkor az eddigieken túl elképzelhető az is, hogy Földünk összeütközik a Nibirut kísérő aszteroidával. Ennek következményei pedig szinte beláthatatlanok.
Az ütközés során, a becsapódás helyén hatalmas kráter keletkezik, amelyhól felfelé és oldalirányban óriási mennyiségű anyag dobódik ki. Ha az égitest a tengerbe csapódik, akkor ennek az anyagnak a legnagyobb része az ütközés energiája következtében elpárolgott tengervíz desz. A kidobott anyag jelentős része azonban mindenképpen több száz vagy több ezer fokosra felforrósodott por és homok, amelyet a - becsapódó test által a légkörben közvetlenül a becsapódást megelőzően létrehozott - nyomáscsökkenés könnyen a magasba szippant. A becsapódásból származó forró por egy óránál rövidebb illó alatt szétterjedhet az egész sztratoszférában.
Az ütközést követő néhány órán belül bolygónkat a légkörben lebegő sűrű portakaró burkolja, s felszíne hosszú időre sötétbe borul. A felső légkörből (sztratoszférából) a por 3-4 hónap alatt ülepszik le annyira, hogy ismét lehetővé váljon a fotoszintézis. Ez idő alatt azonban például a fitoplanktonok teljes kipusztulásával kell számolnunk (fotoszintézis lehetőségének hiányában), amely növények az óceáni táplálékláncban a legalsó szintet foglalják el.
A 3-4 hónapos sötétség alatt a felszín átlaghőmérséklete mintegy 40 °C-kal csökken (mivel a besugárzás jelentéktelen), s olyan molekulák is keletkeznek, amelyek a sztratoszféra ózonrétegét (amely a Föld felszínét védi a káros ibolyántúli sugárzástól) rongálják meg. Mire Földünk égboltja újra tisztulni kezd, a felszínt érő fénysugarak már egy olyan planétára esnek, ahol a korábban meglévő fajok jó része hiányzik, vagy a megrongálódott ózonpajzs miatt a káros sugárzás hatására éppen most, a sötétséget átvészelve fog kipusztulni, mivel a DNS-rekombinációs folyamataik súlyosan, visszafordíthatatlanul megsérülnek. (Carl Sagan csillagász kutatócsoportjával a nukleáris tél várható hatásai alapján írták le egy becsapódás esetleges következményeit 1983-ban.)
Végezetül az is elképzelhető, hogy a becsapódás következtében a Föld tengelye ismét elbillen. Ez a pólusok elmozdulásával is járna, ami egyfelől a jelenlegi sarki jégtakarók olvadásához vezetne, másfelől új sarkvidékek kialakulását okozná. Csakhogy míg a sarki jég olvadása - a földtengely dőlésétól függően - lehet nagyon gyors folyamat, addig az új jégsapkák kialakulása bizonyosan évezredek-ben mérhető eredménye a víz folyamatos körforgásának.
Mindez a katasztrófa közvetlen hatásainak múltával a tengerszintek folyamatos, de viszonylag gyors emelkedését, az alacsonyabban fekvő területek víz alá kerülését jelentené.
Talán mondanunk sem kell, hogy az emberek nagy tömegeire is halál vár. Hazlewood könyvében a NASA ide vonatkozó számításait is közli. Ezek szerint a Föld lakosságának 1 /3-a is elpusztulhat a természeti katasztrófák következtében, a fennmaradó lakosság további 2/3-a pusztulhat el a felmerülő élelmiszerhiány és éhezés következtében a katasztrófát követő 6 hónapban. Azaz frontális ütközés esetén a NASA szerint több, mint négymilliárd halott várható.
A Zéták szerint, azok, akik életben maradnak a városokat romba döntő földrengések és a hatalmas árhullámok után, akik túlélik a hónapokig tartó fagyos sötétséget, az évekig tartó élelmiszerhiányt, és végül az áradásokat, azok vagy szerencse vagy mások segít-sége által menekülnek meg. Sokan biztonságos helyekre mennek és kommunákat hoznak létre, amelyek azonban nem élvezhetik a civilizáció segítségét, ezért alapvetően egyszerű életmódot folytat-nak majd.
A katasztrófára a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint felkészültek a kormányok, de a pánik elkerülése végett egyelőre mélyen hallgatnak. A katasztrófaterv akkor lép életbe amikor már a közeledő bolygó szabad szemmel is látható lesz - állítja M. Hazlewood.
V. Érzékelhető jelek
Több kutató azt állítja, hogy közelítő bolygó máris érzékelteti hatását. E feltevés az eddigi ismereteink tükrében nagyon is valószínű, hiszen a Földhöz közelítő óriás égitest bizonnyal sokrétű hatással lesz, illetve van a Naprendszer belsejében keringő bolygókra. A kutatók a Nibiru hatásaival kapcsolatban egyebek mellett az időjárás, ponto-sabban az éghajlatváltozás mindenki által észlelhető tényére mu-tatnak rá. E szakemberek szerint ugyanis a földi felmelegedés nem az emberi tevékenység során előálló üvegházhatás eredménye, hanem a közeledő tizedik bolygó hatása.
Álljon itt, néhány hír azokról a változásokról, amelyekre utalnak, hivatkoznak a szakemberek!
1. Éghajlatváltozás
Elolvad az eszkimók földje
- Északon nemsokára lehetetlenné válik csaknem
120 ezer ember élete - figyelmeztet egy természetvédelmi tanulmány. A jégkorszak óta a legnagyobb arányú éghajlati változás fenyegeti a világ élőhelyeinek egyharmadát, és végromlásba taszíthatja az Északi-sarkvidék lakosságát. A kanadai eszkimók figyelmeztettek erre abban a jelentésben, amelyet egy nemzetközi természetvédelmi szövetség, a World Wildlife Federation for Nature tett közzé. A Föld légköri hőmérséklete olyan gyorsan emelkedik, hogy sok állat- és növényfajra valószínűleg a kipusztulás vár. A sarkvidéki állat- és növényvilág pusztulásával lehetetlenné válik az alaszkai, a grönlandi, az oroszországi és a kanadai eszkimók- majdnem 120 ezer ember - életfenntartása is, mutatott rá
a kanadai eszkimók politikai tanácsadója, Violet Ford. Az eszkimók már észrevették, hogy a Hurison-öböl közelében, Kanada északi tengerekre nyíló kapujában a jég vékonyabb, és később alakul ki, mint korábban. Ez közelről érinti a jegesmedvéket, amelyek rendszerint a vastag jégtáblákon veszik üldözőbe a fókákat, és ezeken jutnak el téli lakhelyükre. Az eszkimók azt mondják, hogy a tundra, az állandóan fagyos, hatalmas kopár övezet felmelegedése megváltoztatja az észak-amerikai rénszarvasok migrációs útjait is. Az eszkimóknak igen nagy szükségük életfenntartásukhoz erre az állatra.
Az amerikai kormány kutatói arról számoltak be, hogy az utóbbi 25 évben a globális átlaghőmérséklet olyan arányban emelkedett, ami egy évszázad alatt 2 Celsius fokos emelkedésnek felel meg. Tanulmányok szerint az északi Jeges-tenger jege az utóbbi 30 évben 3,1 méterről 1,8 méterre vékonyodott, és területe 1975 óta körülbelül b százalékkal zsugorodott.
A jég olvadása immáron folyamatos az Antarktiszon
Újabb jégtömb vált le az Antarktiszről, amelynek hossza mintegy 200 kilométer, csaknem háromszorosa, a május elején a Déli-sarkról levált 75 kilométer hosszú jégtömbnek.
A wisconsini egyetem kutatóinak bejelentése szerint a műholdak május 10-ei felvételein észlelték az óriási jéghegy leválását.
Egyes szakmai vélemények szerint, az Antarktisz jégsapkájának kialakulásában normális és megszokott jelenség a jégtáblák leválása: a jégrétegeket az antarktiszi kontinentális talapzat deformálja, s leszakadásuk ez esetben nem a globális felmelegedéssel függ össze. Ugyanakkor vannak olyan vélekedések is, mely szerint, a felmelegedéssel magyarázható az, hogy az utóbbi években mind gyakrabban válnak le nagyobb jégdarabok a Déli-sark jégburkáról, s ez esetleg drámaian befolyásolhatja a tengeri áramlatokat és az éghajlatot.
A mintegy 30 millió köbkilométer jéghól álló antarktiszi jégsapka jelenti a Föld legnagyobb édesvíztartalékát. Ha elolvadna, 45-60 méterrel emelkedne a világtengerek szintje.
2. Hurrikánok
Az elmúlt időszak bővelkedett a nem mindennapi szélviharokban is. Példa erre az Iris és Michelle hurrikánok, melyek végigsöpörték földünket.
Olvassunk csak a híreket!
A globális felmelegedés és Velence
A globális felmelegedés ténye aggodalommal és kétellyel tölti el a környezetvédő szervezeteket világszerte. Azonban a nemkívánatos kihatások ellenére Adria történelmi városa Velence örülhet leginkább e természeti jelenségnek. Trevor Davies brit kutató és társai (az University of East Anglia oktatói) szerint, a globális felmelegedés mentheti meg Velencét, mert megállíthatja a város süllyedésének rohamos gyorsulását. A melegebb átlaghőmérséklet, vélik a brit kutatók gyengíti a viharok nagyságát és erejét a Földközi-tengeren.
Az Iris
Több mint 65 000 embert evakuáltak Belize városából, amely az atlanti térségben a legerősebb hurrikán útjában feküdt. Az Iris névre elkeresztelt hurrikán több mint 200-240 kilométeres sebességgel söpört végig közép-amerikai partokon. Később a vihar az egész karibi és közép-amerikai térségen végigsöpört.
A 4-es erősségű hurrikán, amely a meteorológusok szerint a part megközelítésekor még jobban felerősödik eddig már 3 áldozatot szedett, amikor Dominica partjait elérte. Egész Közép-Amerikában felszólították a lakosságot, hogy hagyják el a partközeli és nem jól védett helyeken fekvő településeket és vonuljanak a kijelölt városokba.
A Michelle
Több mint 200 km/órás sebességgel és hatalmas záporokkal, tovább tombol a Michelle nevű hurrikán. Nem tudni, mekkora kárt okozott a hurrikán a szigeten, mert elvesztették a telefonkapcsolatot a szigetországgal. Kuba nyugati körzeteiből majdnem félmillió embert telepítettek ki a vihar megérkezte előtt.
Ötven éve ez a legsúlyosabb hurrikán, amelyik Kubában pusztított. Áll a légiforgalom, és leállították a tömegközleke-dést is. Havannában nincs áram- és gázszolgáltatás.
Közben a Kubához mintegy 150 km-re levő Florida államban is rendkívüli állapotot hirdettek ki, és elrendelték a közelben lévő szigetek lakosságának evakuálását. Nem tudni, mekkora kárt okozott a hurrikán a szigeten, mert elvesztették a telefonkapcsolatot a sziget-országgal. Kuba nyugati körzeteiből majdnem félmillió embert telepítettek ki a vihar megérkezte előtt.
3. Vulkáni aktivitás
A Karimszkij vulkán továbbra sem nyugszik
December óta tart a Karimszkij vulkán kitörése, és több mint öt centiméter vastagságú hamuréteg veszi körül több kilométeres körzetben. A vulkán 1,0-0,5 percenként egy kilométeres magas-ságba ontja magából a hamut, és eközben átlagosan napi 30 földlökést érzékelnek a hegyen, amelynek csúcsa 1536 méteres magasságban található. A orosz szakértői vélemény szerint a mos-tani kitörés nem jelent veszélyt a településekre, amelyek közül a legközelebbi város 100 kilométerre helyezkedik el a Karimszkij vulkántól.
A világ egyik legaktívabb tűzhányója legutóbb 1996 tört ki, a Richter-skálán mért 7-es erősségű földrengés kíséretében.
Kitörni készül a Sivelucs túzhányó
A Kamcsatka-félszigeten lévő Sivelucs tűzhányó belső rengései immár sorozatosak, s néha már negyedóráig is tartanak. A vulkán kilométernyi magasságba eregeti a gáz-, gőz- és hamuoszlopokat. A két kilométer átmérőjű kráter szinte ontja magából a hamut, amit a szél húsz kilométeres távolságra is vastagon szétterített Uszty-Kamcsatszk városának irányába. A rengések a 3283 méter magas tűzhányó oldalán hó- és kőzetlavinákat indítanak el.
Az orosz vulkanológusok szerint a közelgő kitörés előjele az is, hogy a kráterben tovább növekedett és elérte az ötszáz méteres magasságot a lávakupola. A Sivelucs tavaly május 7-én kezdett feléledni hosszabb szünet után. Az Oroszország távol-keleti részén húzódó félsziget legészakibb működő vulkánja viszonylag ritkán hívja fel magára a figyelmet nagyobb kitörésekkel. Utolsó jelentősebb aktivitását 1964-ben jegyezték fel, az azt megelőzőt pedig 1854-ben - tudósított a Magyar Televízió.
A Nyirangongo vulkán kitörését, földrengés követte a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Goma körzetében. A rengések háromórás ismétlődésekkel hajnalban kezdődtek, melynek következtében a város lakóinak nagy része biztonsági okokból
a szabad ég alatt töltötte az éjszakát a gomai hatóságok tanácsát követve. A ruandai Kigali fővárosban is érezhető földmozgások hatására összedőlt házak száma még ismeretlen. embernek kellett elhagynia lakhelyét: A mexikói hatóságok szerint nincs ok az aggodalomra, a vulkán körüli falvakat egyelőre nem fenyegeti közvetlen veszély.
Ismét működésbe lépett az Etna
A Szicília szigetén található tűzhányó délkeleti krátere hamut lövell mintegy 600 méter magasba, és a krátertól elindult két lávafolyam a Bove folyó sivatagos völgye felé. A vulkán működése egyelőre nem veszélyes a környékbeli településekre.
2000 január vége óta a 3300 méter magas Etna illószakosan működik. A csúcstól 3200 méterre található délkeleti kráter a legfiatalabb szicíliai tűzhányókürtő, 1971-ben alakult ki, és az utóbbi időben kizárólag ez működött az összes közül.
Újra működésben a Popocateped
Mexikó, legrettegettebb vulkánja újra működésbe lépett. Éjszaka mintegy húsz percen át több száz méter magasra lövellnek az izzó kövek a tűzhányóból.
A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az egy évvel ezelőttihez hasonló erősségű kitörésre készül a Popocatepetl. A tűzhányó tavalyi kitörésekor 40 embernek kellett elhagynia lakhelyét: A mexikói hatóságok szerint nincs ok az aggodalomra, a vulkán körüli falvakat egyelőre nem fenyegeti közvetlen veszély.
4. Hívatlan vendégek
Kozmikus katasztrófa fenyegetett nőnapon
A városok letarolására képes aszteroidát már csak földközelsége után fedezték fel. Ismét elgondolkodtató példát láthatunk arra, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a kozmikus katasztrófáknak, s mennyire esélytelenek lennénk bizonyos helyzetekben.
Az utólag 2002 EM7 jelzéssel ellátott kisbolygó a Nap irányából száguldott bolygónk felé. Központi csillagunk ragyogásába beleolvadva lehetetlen volt a felfedezése, még a Föld körül keringő Hubble-űrtávcső sem lett volna képes észlelni. Létezéséről így csak négy nappal azután szereztünk tudomást, hogy március 8-án körülbelül 480 ezer kilométeres távolságban elhúzott mellettünk. Kozmikus léptékkel mérve ez igen kis távolságnak számít, mivel csupán a Föld-Hold távolság 1,2-szerese.
Az 2002 EM7 tehát az ún. potenciálisan becsapódó égitestek klasszikus példája, mivel igen kis pályamódosítás esetén is betalálhatna az egyébként valóban óriási céltábla közepébe, vagyis bolygónkba. A 40-80 méter átmérőjű test egy nagyobb város eltüntetésére lenne képes. Bár a becsapódás esélye egy adott földsúroló kisbolygó esetében még mindig igen csekély, a probléma az, hogy igen sok van belőlük, s a geológiai-őslénytani leletek bizonyítják, hogy viszonylag gyakran találkozunk velük (globális hatású katasztrófák átlagosan 100 millió évente fordultak elő a Föld történetében).
Jelenleg a Nap irányából érkező testeket nem tudjuk megfigyelni. Ehhez arra lenne szükség, hogy egy távcsövet például a Merkúr körüli pályára telepítsünk, de ilyen programra még nincs komoly terv. Valószínű azonban, hogy innét is csak a jelenlegi látogatónál nagyobb testeket tudnánk észrevenni.
Becslések szerint körülbelül 1000 olyan potenciálisan becsapódó égitest létezhet, amelynek átmérője meghaladja az 1 kilométert, így globális katasztrófát idézhetne elő bolygónkon. Ezekből eddig mintegy 500 darabot fedeztek fel. A kisebbek számát még becsülni is alig lehet, de minden bizonnyal több százezerre tehető a számuk.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb közeli kisbolygója elvétette a Földet
A Reuters hírügynökség június 21-ei beszámolója szerint az utóbbi évtizedek legnagyobb olyan észlelt aszteroidája haladt el bolygónk mellett, amely jóval a Hold távolságán belülre került. A futballpálya méretű sziklatömböt 3 nappal elsuhanása után fedezték fel.
A 2002 MN jelzésű objektumot sokáig egyáltalán nem észlelték. Mikor azonban felfedezték, már 'túl volt legnagyobb földközelségén, ami június 14-ére esett. A mintegy 100 méter széles, 37 000 km/órás sebességgel száguldó sziklatömb kb. 120 000 km-re közelítette meg a Földet (a közepes Föld-Hold távolság 384 000 km).
A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársa, Brian Madsen elmondta, hogy ilyen közeli távolságban évtizedek óta ez volt a legnagyobb kisbolygó. Kisebb test is utoljára 1994-ben „súrolta" ennyire otthonunkat.
Ha a 2002 MN becsapódott volna, akkor - viszonylag kis mérete miatt - nem okozhatott volna globális katasztrófát. A lokális pusztítás azonban egy világvárost is a Föld színével tehetett volna egyenlővé. Ettől az objektumtól azonban nyugodtan alhatunk, mivel már néhány millió kilométerre távolodott, s veszélyes visszatérésének esélye - 2061-ben - mindössze egy a százezerhez.
A becslések szerint azonban még néhány tízezer hasonló test létezik, amelyek egyike akár a következő órában is becsapódhat a Földbe.
2002 NT7 a már felfedezett, bizonyított veszély
2002 júliusában fedezték fel a csillagászok az eddigi legveszélyesebbnek minősített földsúroló aszteroidát. Az eddigi pályaelemzések alapján nem kizárt, hogy a 2002 NT7 elnevezésű égitest 2019. február 1-jén becsapódik bolygónkba. Ebben az esetben a 2 kilométer átmérőjű test kontinentális léptékű katasztrófát és globális klímaváltozást idézhet elő.
A 2002 NT7 jelzésű kisbolygó az eddig felfedezett legveszélyesebb földsúroló kisbolygó. Veszélyessége nagy méretének és igen gyors, közel 30 km/s-os sebességének köszönhető. Ennyi lenne a relatív sebességkülönbség, ha elérné a Földet.
A 2002 NT7 -nek egyenlőre bizonytalanok a pálya adatai -alig pár hete figyelik az égitest mozgását.
Egy teljes Nap körüli keringés után, azaz több mint két év múlva lehet megmondani, hogy milyen lesz a pálya a következő két évtized során. Az eddigi számítások szerint amennyiben a 2002 NT7 találkozik a Földdel, mivel délről emelkedik fel a pályája- valahol a déli féltekén lesz a becsapódás.
Sárneczky Krisztián, a Szegedi Csillagvizsgáló munkatársa nyilatkozott 2002 július végén az Origo internetesportálnak: Egy új kisbolygó vagy üstökös felfedezésekor többnyire csak igen bizonytalanul lehet megjósolni, hol lesz az objektum hónapok vagy évek múlva. Ez természetes következménye annak, hogy ilyenkor az égitest pályájának még csak nagyon rövid szakaszát ismerik, és azt is csak némi pontatlansággal. A Nemzetközi Csillagászati Szövetség (International Astronomical Union, IAU) 1999 nyarán hozta létre az úgynevezett Torino-skálát. (Nevét azért erről a városról kapta, mert ott fogadta el az IAU ezzel megbízott munkacsoportja a besorolás szempontjait.) Ez a földrengések erősségét jellemző Richter-skálához és egyéb - például a hurrikánok vagy tornádók romboló hatását jelző - skálákhoz hasonlóan sorolja fokozatokba a Földhöz közeli kisbolygók veszélyességét. Ugyanakkor némileg árnyaltabb azoknál, amennyiben egyidejűleg két tényezőt - az ütközés esélyét és a becsapódás okozta pusztítás nagyságát - is számba veszi. A 0-tól 10-ig terjedő beosztású skála kezdőpontja értelemszerűen a nulla vagy elhanyagolhatóan kis valószínűséggel a Földnek ütköző kisbolygókat jelzi, továbbá ide sorolja azokat az apró objektumokat is, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy áthatoljanak bolygónk légkörén. A másik, 10-es végponthoz tartoznak a biztosan a Földnek ütköző olyan nagy méretű kisbolygók, amelyeknek a becsapódása globális éghajlati vagy egyéb katasztrófát okoz. A Torino-skálához színkódot
is rendeltek: az emelkedő számoknak a sárgától a narancson át a vörösig más és más színek felelnek meg. Az egyes színekhez magyarázat is tartozik, például a fehérhez ez: „gyakorlatilag következmények nélküli események", ami két dolgot jelenthet: a kisbolygó vagy szinte biztosan elkerüli a Földet, vagy olyan kicsi, hogy a vele való ütközés hatástalan. A fehér szín egyúttal
a 0 kategóriának felel meg. A kisbolygók besorolása a Torino-skálán természetesen változhat az illók során, ahogy az objektum pályáját sikerül egyre pontosabban meghatározni. A TORINO-SKÁLA következmények nélküli események: 0: Az ütközés valószínűsége elhanyagolhatóan kicsi, vagy az esetleges ütközés hatástalan. Gondos megfigyelést igénytó események. 1: Az ütközés valószínűsége rendkívül csekély - körülbelül akkorra, mint a Föld véletlen ütközésének esélye egy méretben hozzá hasonló égitesttel a következő néhány évtized során. Nyugtalanító események. 2: Közeli, de nem váratlan találkozás. Az ütközés nagyon valószínűtlen. 3: Közeli találkozás, 1 százalék körüli esélyű becsapódás, helyi rombolás. 4: Közeli találkozás, 1 százalék körüli esélyű becsapódás, regionális méretű rombolás. Fenyegető
események. 5: Közeli találkozás, aggasztó mértékű esély a regionális méretű pusztításra: 6: Közeli találkozás, egy globális méretű katasztrófa komoly veszélye. 7: Közeli találkozás, szinte biztos egy globális méretű katasztrófát kiváltó ütközés. Biztos ütközések. 8: Helyi pusztítást kiváltó ütközés, 50-1000 évenként egy ilyen esemény várható. 9: Regionális pusztítást kiváltó ütközés, 1000-100 ezer évenként következhet be. 10: Globális éghajlatváltozást kiváltó esemény, 100 ezer évenként vagy ritkábban várható. A 2002 NT7 a Torino-skálán egyelőre 1-es besorolást kapott.
Ne soroljuk tovább a példákat, hiszen hétről hétre, napról napra frissebb híreket kapunk azokról a katasztrófákról, amelyek - meglehet - előjelei csak egy sokkal nagyobb kataklizmának. Egy dolog azonban biztosan következik a néhány említett jelenséghól, mégpedig az, hogy Földünk változásokon megy keresztül. Az éghajlat változik, egyre szeszélyesebb, egyre erősebb viharok, természeti katasztrófák sújtják bolygónkat. A sarkok jégtakarója napról napra vékonyodik, országnyi területek válnak le az óriási jégmezőhól és indulnak az egyenlítő felé. A föld mélye sem nyugszik. Szinte naponta, hetente kapjuk az újabb és újabb híreket vulkánok kitöréséről,
rég tapasztalt óriási pusztító viharokról. A bolygó felszíne és légköre háborog. De, hogy ennek kiváltó oka ténylegesen a közelítő bolygó lenne, azt nem állíthatjuk bizonyosan.
5. Végleges bizonyosságra várva
Történelmi és csillagászati utazást tettünk a világegyetem és a régmúlt illók rejtélyei körül. Sok mindenre fény derült, sok válasz azonban még a jövő felfedezőire vár. Egy biztos, mind a geológiai korok kutatói, mind
a régi korok írásos emlékei, mind a legújabb csillagászati kutatások és az éghajlati változások egy irányba mutatnak: valami eddig megmagyarázhatatlan, felfedezetlen égitest bolyong naprendszerünk körül, olyasvalami, ami több ezer évente látható, tapasztalható jeleket hagy maga után.
A rejtélyes bolygó még nem mutatta meg magát mindenki számára egyértelműen és cáfolhatatlanul. A közölt, feltételezett koordináták, az interneten megjelent a rejtélyes bolygóról készült képek, a történelmi utalások mind mind csak áttételes bizonyítékok.
A teljes bizonyítás vagy akár tételes cáfolat a csillagászokra vár. Mark Hazlewood szerint a Nibiru egy éven belül már mindenki számára távcsővel vagy akár szabad szemmel is láthatóvá válik. Hazlewood teljes mellszélességgel amellett az elmélet mellett állt ki és arra Iát bizonyítékokat, hogy a Planet X a Föld és Nap közötti kozmikus térben fog elhaladni, s eltakarja majd a Napot akár. Hazlewood szerint a bolygó gravitációja közvetlen hatást gyakorol Földünkre, ott világméretű katasztrófák sorozatát indítva el.
Elmélete igazát egy éven belül megtudjuk.
Sok kutató azonban előre rámutatott, hogy Hazlewood számításai nem megalapozottak. A számításában kiindulópontként vett adatok alapján a Nibiru 2013-ban érne ide. Sajnos ez a dátum sincs túl messze. Reméljük azonban, ez a szám sem válik be, mivel a pályaadatok +-60 éves intervallumban mozognak, így akár 2063 is lehet a valós dátum. De minél később érkezik Naprendszerünkbe a bolygó, annál több ideje van az emberiségnek az esetleges katasztrófa elhárítására.
A tudósok, a NASA és mind az orosz, mind az amerikai kormányszervek a hírek szerint már komolyan készülnek az esetleges katasztrófa elhárítására vagy legalábbis hatásainak csökkentésére. A politika azonban, saját jól felfogott érdekében, nem kíván egy esetleges katasztrófa bekövetkezésének lehetőségével előállni. Ahogy R.J. Varsetnov a KGB volt főmunkatársa megfogalmazta: „Az utasítások a témában egyértelműek voltak. Minden kutatási anyag és hír titkosítva, az adatok ismerői számára teljes szilencium. Én is csak annyit mondhatok, hogy ha egyszer eljön az illó, mindenki megtud mindent!"
Források:
Mark Hazlewood: BLINDSIDED PLANET X PASSES IN 2003! EARTHCHANGES
Csizmazia Péter Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kísérleti Fizikai Tanszék: Az X. bolygó probléma, avagy valami bújkál a Naprendszer peremén...
Immanuel Velikovsky: Ütközó világok
Discovery News
Utószó
Illóról időre visszatérő kérdést dolgoz föl új megközelítésben a Planet X című munka. Világunk pusztulása és az élet újrakezdése, mint múltbéli esemény, illetve mint jövendő lehetőség évezredek óta állandó témája minden kultúrának. A gondolkodás struktúráinak változásával a mitikus, vallásos világvége-elképzelések filozófikus, szaktudományos köntöst öltöttek, a posztmodern szemlélet terjedésével pedig egyre inkább a tudományos-fantasztikus, még inkább a fantasztikus formák felé haladnak. A korai, vallásos, és jellegükből adódóan transzcendens, végítélet elképzelések a világ szekularizálódásával gyökeresen átalakultak. A túlvilágból ebbe a világba helyeződtek a végítélet-képek. Igaz, az apokalipszis bemutatása bizonyos fokig megőrizte nem evilági jellegét, annyiban legalábbis, amennyiben a jövő, amelyben e kataklizmák lejátszód-hatnak, semmiképp sem tartozik a jelen tényei közé, azaz a végítélet olyan világban játszódik, ami nincs jelen.
Mindazonáltal a végpusztulás, mint jövendő lehetőség, csak a ma élő generációk életében is ezer féle formában tört utat magának. Volt, hogy az atomháborútól, volt, hogy a környezetszennyezés okozta problémáktól, s volt, hogy a globális gazdaság összeomlásától retteghettünk, hogy csak a közelmúlt félelemtermését említsük. Legújabban - néhány hónapja - a Földünkbe csapódó égitestektől, nálunknál milliószor nagyobb, kozmikus erőktől várjuk a végítéletet.
Hogy bekövetkezik-e efféle szörnyűség, arra aligha lehet értelmes választ adni. Arra azonban lehet felelni, miért foglalkoztatja az embert, olyan rendkívüli érdeklődéssel a kollektív vég lehetősége.
Nos, úgy hisszük, nem a tények és hiedelmek kérdése ez, sokkal inkább a lélek problémája. Talán van mindannyiunkban egy érzés, egy vágy, egy lelki szükséglet, amelynek nyomán jobban érezzük magunkat, ha tudjuk: porból vétettünk, s porrá leszünk. Szeretjük, ha emlékeztetnek bennünket a mulandóságra.
A pusztulás tükrében ugyanis semiséggé válnak napi küzdelmeink, játékká válnak hétköznapi igyekezeteink, törpévé zsugorodnak, amúgy óriásinak tetsző, gondjaink: mit számít egy-egy ki nem fizetett telefonszámla az apokalipszis eljöveteléhez képest!?
Úgy tűnik, mindannyian igényeljük azt, hogy a média - újságjaival, könyveivel, tévé- és rádióadásaival - a hétköznapok fölé emeljen bennünket, ha csak rövid időre is. Úgy látszik örömmel vesszük, ha valamilyen konkrét veszély apropóján az egyetemesség nézőpontjából tekinthetünk önmagunkra. Másmilyennek látjuk ilyenkor magunkat, másmilyennek látjuk ilyenkor a világot.
S az az új nézőpont, amelyet az olvasva-átélt végpusztulás kínál még talán abban is segíthet, hogy jobban, bölcsebben, igazabban rendezzük el hétköznapjainkat."
„A Nibiru nevű bolygó a feltételezések szerint körútját körülbelül 3600 év alatt teszi meg a Nap körül. Legutóbbi felbukkanását, amely során rendkívüli közel került a Földhöz, a zsidók Egyiptomból való kivonuláskor észlelték. Hasonló eset fordulhat elő 2003-ban is, amikor egy nagy tömegű égitest közeli és veszéiyes közelségbe kerül Földünkhöz, és ez az emberiségre nézve katasztrófával járhat"
NASA-IRAS program, Gerry Neugebauer fizika kutató:
„Az égitest feltehetően olyan nagy, mint óriás bóiygónk a Jupiter és olyan közel lehet a Földhöz, hogy aza Naprendszerünk részéti képezi. Ezen bolygóra az Drian csiliagképek irányában bukkantunk az IRAS Irnfravörös Asztronómiai Műhold teleszkópjának segítségével: Csupán annyit tudok mondani, hagy el nem tudjuk. képzelni, mi lehet ez!"
Robert Millis csillagász a „lawell Obszervatórium Igazgatója:
„A Plútó szomszédságában észleltünk hatalmas, piros színű keringő égitestet."
R. J. Yarsetnv
„Minden kutatási anyag és hír titkosítva és az adatok ismerői számára teljes szilencium, Én is csak annyit mondhatok, ha egyszer eljön az idő, mindenki megtud mindent!"
ELŐSZÓ
Ez a könyv nem kíván megcáfolhatatlan igazságokat közölni. Nem célja sem pro sem kontra állást foglalni a lehetséges közeljövőt bemutató elméletekkel kapcsolatban. Egyetlen célja van: egy sokakat foglalkoztató probléma fellelhető információit egy kötetbe gyűjtve, felhívni a figyelmet a veszélyre. Arra a veszélyre, amelyet a Planet X, avagy Nibiru, Niburu, Nemezis, Naglfar vagy akár az „Apokalipszis bolygója" néven ismeretes égitest jelent Földünk minden lakója számára.
A kérdés élőbb, mint valaha. A veszély - egyes kutatók szerint - nagyobb, mint valaha. Egyre többen tudják: olyan események várnak ránk, amelyek elől nem lehet elfutni, amelyekkel szembe kell néznünk mindannyiunknak.
A számítógépes világhálón több ezer weblap, újság foglalkozik a rejtélyes égitesttel. Az Egyesült Államokban megrázó erejű dokumentumfilm készült a Planet X-ról és az esetleg bekövetkező katasztrófáról. A tengeren túlon százszámra kaphatóak a könyvek, kiadványok, tájékoztató füzetek a félelmetes holnapról. Levelezőlisták ezrein tárgyalják nap mint nap az emberek, vajon mit hoz
a jövő, vajon mit hoz a rejtélyes X bolygó?
S, hogy mi okozta ezt a világméretű érdeklődéshullámot, mely napjainkra elérte Magyarországot is? Egyetlen bejelentés: „a Nibiurunak nevezett égitest - pályáján haladva - 2003-tól érinti a Naprendszer belsőbb zónáit, s ott különböző rendellenességeket okozhat az égitestek mozgásában, forgásában. A Földre gyako-
rolt hatásaként természeti katasztrófák sorát indíthatja el amelyek az emberiség egy részének pusztulását okozhatják. "
Ma még sajnos nem állnak rendelkezésünkre közvetlen bizonyítékok e veszedelmes égitest létezésével kapcsolatban. A közvetett bizonyítékoknak azonban olyan mérhetetlenül nagy tömegével rendelkezik a tudományos világ, hogy azoknak súlya alatt, előbb utóbb ki kell mondanunk azt, amit már több kutató kimondott: Földünkhöz veszélyes közelségben mozog egy olyan égitest, amely döntően befolyásolhatja életünk alakulását, sőt egyáltalán Iétünket.
Lássuk hát, mit tudhatunk e titokzatos égitestről és a feltételezések szerint bekövetkező katasztrófákról!
Az alaposabb vizsgálat előtt azonban hadd tegyem hozzá a következőket: Tudom, ezért a könyvért a „tudományos" világ képviselői és a mindent megkérdőjelezhetetlenül tudni vétók számtalan támadását vonom magamra. Mégis úgy gondolom, hogy a széles közvéleménynek is tudnia kell végre a pusztító égitest közeledéséről.
A tudományos és politikai elit világszerte az elhallgatás taktikáját választotta. Én azonban hiszem, hogy minden embernek joga van tudnia az életét gyökeresen megváltoztató, sót esetleg lezáró problémákról, joga van tudnia arról, amiről már milliók tudnak szerte a világon.
I. Jelek a földön, jelek az égen
1. A történelem előtti kor bizonyságai
Ismétlődő pusztulások
Ma már az általános iskolások is pontosan tudják, hogy a nagy testű dinoszauruszok kipusztulásának legvalószínűbb oka a Föld és egy kisbolygó ütközése lehetett.
Nagy kipusztulások azonban nemcsak a dinoszauruszok idején voltak, hanem más korszakokban is. Vannak, akik komoly érvekkel támasztják alá, hogy a nagy testű dinoszauruszok megjelenését is egy ilyen katasztrófa következtében fellépő éghajlatváltozás tette lehetővé.
Ma már egyre kevesebb kétség fér ahhoz, hogy a jégkorszak befejeződése - mint majd még látni fogjuk - hasonló ütközés következménye volt.
Az ezredforduló kutatási eredményei egyre inkább valószínűvé teszik, hogy a földtörténet nagy kipusztulásait periodikus üstökös záporral hozzuk összefüggésbe.
Amerikai kutatók nemrég bizonyítékot találtak arra, hogy egy nagyméretű égitest becsapódása okozhatta a földi élet nagy tömegkihalásai közül - a 65 millió évvel ezelőtti, kréta illószak végi apokalipszisen kívül -
a legnagyobb földtörténeti kihalást, amely a perm és
a triász határán, 250 millió évvel ezelőtt letörölte a Föld színéről a tengeri élőlények 90 és a szárazföldi gerincesek 70 százalékát (Becker, Poreda, Hunt, Bunch, Rampino, 2001).
Maga a 250 millió évvel ezelőtti apokalipszis ténye már régóta ismeretes, ugyanis számos élőlény, például
a trilobiták (háromkaréjú ősrákok, amelyekhez több, mint 15 ezer faj tartozott) ősmaradványai kizárólag ennél régebbi rétegekben találhatók meg, fölötte nyomuk vész. Azt is számos bizonyíték támasztja alá, hogy a tömeges pusztulás földtani értelemben rendkívül gyorsan (10 ezer éves nagyságrendben) zajlott le.
Ma már szinte megkérdőjelezhetetlen az, hogy
kb. 250 millió évvel ezelőtt is történt meteorbecsapódós, sót valószínűleg a többi nagy kipusztulási ciklusban is. Az első kézzelfogható bizonyítékot erre a közelmúltban sikerült megtalálni. A tudósok azt ugyan még nem tudják, hogy maga a becsapódás a Föld mely pontján történt bakkoriban a szárazföld még egyetlen szuperkontinensbe, a Pangeába tömörült). Az ítélethozó égitest azonban itt hagyta névjegyét: bizonyos fullerének (tisztán szénatomokból álló, gömbölyű, belül üreges molekulák) kalickájába zárt nemesgázok (hélium, argon) szokatlan izotópösszetétele egyértelműen a Földön kívüli eredetről tanúskodik. Például a Földön messze a hélium 4 (a hélium 2 protont és 2 neutront tartalmazó 4-es tömegszámú izotópja) a leggyakoribb, és csak nagyon kevés hélium
3 található, ezzel szemben Földön kívüli eredetű mintákban a hélium 3 van túlsúlyban. Ilyen izotóp-összetételben a nemesgázokat csakis a már szenet égető csillagokban uralkodó szélsőségesen nagy nyomás és magas hőmérséklet préselhette be a fullerének kalickájába. Ezért az a tény, hogy a perm-triász illószak határáról származó mintákban felszaporodtak az ilyen fullerénmolekulák, egyértelműen üstökös, vagy kisbolygó becsapódásának tulajdonítható. Becslések szerint a becsapódó égitest átmérője 6 és 12 km között lehetett, azaz nagyjából akkora, mint a mexikói Yucatán-félszigeten 65 millió éve becsapódott kisbolygóé, amely a dinoszauruszok halálát okozta, s amelynek hatalmas krátere ma is látható.
Korábban, a dinoszauruszok kihalásának illószakából származó üledékes rétegek elemzése alapján úgy vélték, hogy egy ilyen becsapódás jelentősen megnöveli az irídium koncentrációját. Ezt az elemet ugyan a perm-triász határáról származó mintákban is kimutatták, de jóval kisebb gyakoriságban, mint a 65 millió évvel ezelőttiekben. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a két becsapódó égitestnek más lehetett a kémiai összetétele.
Mindezek nyomán egyes kutatók azt vallják, hogy a meteorit becsapódások nem teljesen véletlenszerűen következnek be (hiszen így a valószínűségük igen kicsi volna), hanem létezik valamiféle kiváltó mechanizmus is, amely szabályszerűen ismétlődő periódusokban arra kényszerít kisbolygókat, üstökösöket, hogy eredeti pályájukról letérve a Naprendszer belseje felé vegyék az irányt, potenciális veszélyforrást jelentve az ott keringő égitestek, így a Föld számára is.
Elsősorban a Naprendszer külső peremén elhelyezkedő Oort-felhő üstököseire gondolnak a témával foglalkozó tudósok. Ezek az égitestek ugyancsak a Nap körül keringenek, ám több tízezerszer messzebb, mint a Földünk. Mivel az Oort-felhőben található üstökösök száma jóval meghaladja a Mars és a Jupiter között keringő kisbolygó övezetbeli aszteroidák számát, ezért az Oort-felhőben bekövetkező események rendkívüli mértékben növelik
a Naprendszer belsejében a katasztrófaesemények valószínűségét.
Ám talán túlságosan is előreszaladtunk. Maradjunk egyelőre a Földön, maradjunk a tényekkel, adatokkal alátámasztható, leírásokkal hitelesíthető sorozatos katasztrófáknál! Meghökkentő eseményeknek leszünk tanúi.
A Földközi-tenger titkai
Földtörténeti tény, hogy hat és fél millió évvel ezelőtt szinte nyomtalanul eltűnt medréből a Földközi-tenger. Az óceánnak ez a nyúlványa, amely korábban tíz- meg tízmillió évig elválasztotta Európát Afrikától, a vizsgált illószakban kiszáradt, s helyette egy körülbelül kétezer mérföld hosszúságú, és legalább mérföldnyi mély, hatalmas árok nyílt a föld kérgén. Forró, levegőtlen sivatagos fenekén fehér só lerakódásokkal szegélyezett sekély sóstavak láncolata húzódott végig.
A ma oly barátságos tenger hajdanvolt szörnyű katlanjának emlékei a víz alatt rejlenek. Csak 1970-ben hozták fel ezeket a mélységhól a Glamor Challenger amerikai kutatóhajón dolgozó tudósok, akik a tengerfenék struktúráját tanulmányozták. Bárhol fúrtak ugyanis le, nemegyszer akár háromszáz méterrel a tengerszintje alatt, a meder kőzeteiben, körülbelül százötven-százhatvan méter mélységtől mindenütt vastag lefelé folytatódó só rétegbe ütköztek. A fúróberendezések nem is tudtak megbirkózni a só réteggel. Kénytelenek voltak hangviszszaverődéses mélységmérőket alkalmazni, hogy megmérhessék e sóréteg vastagságát. Nos, kiderült, hogy helyenként több mint ezerhatszáz méter vastag só réteg húzódik a tengerfenéken. Ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal több só van felhalmozódva tengerünk mélyén, mint amennyi ma oldott állapotban a Földközi-tenger vizében található.
A Glomar Challenger fúróival felhozott minták kémiailag eléggé vegyes összetételűeknek bizonyultak. Nátrium-kloridon, vagyis a közönséges kősón kívül kalcium-szulfátot, azaz gipszet, valamint anhidritet tartalmaznak. Ez utóbbi olyan kalcium-szulfát, amely vízmolekulák felvétele nélkül kristályosodik.
Az ilyesfajta ásványokat a szakemberek párolgási származéknak nevezik, mivel ezek az anyagok ott keletkeznek, ahol a sós víz a napsütés hatására elpárolog. Ahol a víz sótartalma és hőfoka emelkedik, legelőször a kalcium-szulfát és az anhidrit alakul ki.
Az említett ásványok közül azonban a legoldékonyabb, az anhidrit csak akkor kristályosodik, ha a vízhőmérséklet 35 °C fölé emelkedik. Jelenléte tehát egyértelműen elmondja létrejöttének körülményeit.
Az említett ásványi anyagok eloszlásai a Földközitenger aljzatainak kőzeteiben alátámasztja a feltevést, miszerint ez a tenger valaha egyre kisebbre zsugorodó, sós vizű tavak csoportjára apadt.
A tenger sekélyebb részein - amelyek felszínre kerültek a víz elpárolgása során - túlnyomórészt anhidrit található. A kizárólag igen magas sótartalmú vízben kristályosodó nátrium-klorid, valamint a többi ásványi só, mint például a kálium és a magnézium lelőhelyei pedig főként a meder legmélyebb részein található, ahol alighanem a lassan elpárolgó sóstavak utolsó maradványai alakultak ki.
Már a fúrómag minták hozadéka is kizárja tehát annak a lehetőségét, hogy ezek a só lerakódások valamilyen különös módon a mély vízben keletkeztek volna. A tudósok azonban az ásványi sók között még mikroszkopikus algamaradványokat is találtak. Az algák létezéséhez viszont elengedhetetlenül szükséges a fény. Mély vízben tehát képtelenek megélni. Így azután kétségtelené válik, hogy a Földközi-tenger padozatában valaha sekély só-s tavak sorakoztak.
De alátámasztja a tenger hajdani kiapadásának elméletét még néhány közismert, de korábban megmagyarázhatatlan geológiai tény is. Dél-Franciaországban a Rhone folyó homokos, kavicsos lapályon folyik keresztül, de jóval a felszíni lerakódások alatt eltemetve mély csatorna vájódik a meder gránit sziklaágyába. A csatorna nyomon követhető a Rhone völgyében végig, sót egyre mélyül és mélyül. A Földközi-tenger partvidékére érve már közel ezer méterrel esik a jelenlegi tengerszint alá. Hasonló csatorna rejtőzik a Nílus völgye alatt is. Ötszáz mérföldnyire felfelé Asszuánnál, mintegy kétszáz méter mélységben mutatható ki a jelenlegi földfelszín alatt. A deltánál viszont már olyan vastag folyami üledékréteg borítja, hogy sokáig nem is tudták nyomon követni a szakemberek. A közelmúltban azonban olajkutatók meg tudták határozni helyét és mélységét. Kétezer-négyszáz méterrel Kairó városa alatt találtak rá.
A tudósok évtizedekig próbálták megfejteni a rejtélyt, hogyan vájhattak maguknak a folyók ilyen mély szakadékokat a Földközi-tenger jelenlegi szintje alatt. Most már ez nem kérdés. Miután a Földközi-tenger eltűnt és medre kiszáradt, a Nílus és a Rhone meredek, kilométer magas szirtekről zuhogott a forró, sivatagos medencébe, s vájta ki magának mély ágyát.
Az első kérdés, amit tisztázniuk kellett a tudósoknak az, hogy vajon mint vesztette el vizét a Földközi-tenger? Nos, hatvan-hetven millió évvel ezelőtt Afrika még önálló sziget volt, távol Európától. De a kontinensek elmozdulásával a két földrészt elválasztó tenger lassan szűkülni kezdett. Mintegy húszmillió évvel ezelőtt Afrika erősen megközelítette a Közép-Kelet partvidékét, majd a keleti szoros lassan bezárult. A kontinensek mozgása azonban nem állt meg. Afrika északnyugati partja is összekapcsolódott Spanyolország déli csúcsával. A Földközi-tenger tehát mintegy hatmillió évvel ezelőtt mindkét végén elzárult. S ezzel megjelent a kiszáradás lehetősége.
Még ma, a viszonylagosan hűvös illójárás ellenére is évente ezer köbkilométer víz párolog el
a Földközi-tenger felszínéről. Ha ismét bezárulna a Gibraltári-szoros, a tenger körülbelül ezer év alatt újra kiszáradna, annak ellenére, hogy a Nílus és a Rhone ma is bőségesen táplálja. Hatmillió évvel ezelőtt azonban földünk éghajlata melegebb volt a jelenleginél, a víz tehát nyilván sokkal gyorsabban párolgott.
Az elszigetelődés azonban nem volt folyamatos a vizsgált másfél millió évben. Az Atlanti-óceán vize több alkalommal is átzúdult a Marokkót és Spanyolországot összekötő földnyelv fölött.
Ezt bizonyítékok serege támasztja alá. Egyrészt a Földközi-tenger szinte egész medrére kiterjedő só lerakódásoknak a Glomar Challenger fölfedezte roppant vastagsága jóval nagyobb annál, semhogy a vízzel telt medence egyszeri elpárolgása folytán keletkezhetett volna. Bizonyos számítások szerint ennyi só létrehozásához legalább negyvenszer ilyen mennyiségű víztömegnek kellett elpárolognia. További bizonyítékkal szolgálnak maguk a sólerakódások. E rétegek ugyanis nem egyneműek, hanem többszörösen rétegzettek, a rétegeket pedig iszap és anyag választja el egymástól. Egy-egy ilyen iszapsáv alatt a só réteg felszíne erősen mállott, ami csak azt jelentheti, hogy a só egyes rétegeit levegő is érte, kavicsot és homokot hordó szelek kavarták fel, őrölték porrá és fújták szét, mire bekövetkezett az újabb vízbeáramlás, amely ismét iszapot sodort a só rétegre.
A teljes mélységükben átfúrt lerakódások keresztmetszetéből ítélve a feltöltődés, só lerakódás és kiszikkadás több ciklusban zajlott le. Mindez csak azt jelentheti, hogy a medence a kiszáradás után többször is feltöltődött. A tenger újbóli és újbóli feltöltődése azonban nem magyarázható meg semmilyen földtörténeti változással. Az ugyan valószínű, hogy a tengervíz súlyától megszabaduló medence közelében erőteljessé vált a vulkáni aktivitás, gyakoribbá váltak a földrengések, lávakitörések, s ennek nyomán többször is átszakadhatott, s újraépülhetett a gibraltári gát, de bizonnyal nem negyvenszer.
Nem marad más magyarázat: külső erő kellett ahhoz, hogy az Atlanti-óceán vize mintegy másfél millió év alatt negyvenszer is átcsapjon a gibraltári földnyelven, úgy, hogy a víz beáramlását követően mégse maradjon semmilyen kapcsolat a két vízfelület között.
Erre egyetlen magyarázat lehetséges: az, hogy a Föld felületén a vizsgált másfél millió évben többször is szökőárszerű vízhullám söpört végig, ami feltöltötte a Földközi-tenger medencéjét. Ha komolyan számolunk ezzel az eshetőséggel, akkor átlagosan harminchétezer-ötszáz évenként kellett valamilyen rendkívüli eseménynek történnie ahhoz, hogy a szökőár elborítsa bolygónkat.
A jégkorszakok furcsaságai
A XXI. század emberének szinte már természetes az
a földtörténeti, történelmi tény, hogy a földön úgynevezett jégkorszakok és melegebb illószakok váltják egymást. Ezt a tényt mindenki elfogadja, de kevesen gondolkodtak el még rajta. Még kevesebben ismerik ezen jelenség természetét. S talán még kevesebben vannak azok, akik
az eljegesedések, olvadások kiváltó okairól valami értelmeset tudnának mondani. Pedig érdemes komolyan tanulmányozni a jégkorszakokat. Mert a közelmúltévezredekben bizony igen furcsán alakult a sarki hideg övezetek kiterjedése, visszahúzódása.
Az iskolai tanulmányok során úgy hallottuk, úgy tanították, hogy Európa és Észak-Amerika, ma virágzó, mérsékelt égövi tájait egykoron jég borította.
De, hogyan is zajlott le a tudósok szerint a hideg égöv furcsa délre tolódása, majd visszahúzódása nem is egy hanem több alkalommal? Hiszen közel 10 eljegesedési időszakot különböztetnek meg a kutatók.
A tudomány mai állása szerint valamely eddig ismeretlen erő, a jégrétegeket időnként a mérsékelt égöv felé tolja. Ám arra sajnos nincs egyértelmű magyarázat, hogy mi ez a rejtélyes erő?
Egyes tudósok feltételezik, hogy a földtengely helyzetének változásai okozhatják az eljegesedések és olvadások ismétlődő sorát. Mások azt feltételezik, hogy megrázó erejű vulkanikus kitörések, esetleg meteorbecsapódások okozták a változásokat. Egy-egy ilyen katasztrófa hatására ugyanis óriás porfelhő töltötte meg a Föld atmoszféráját, vagy a Föld egyes területeinek égboltját, ami sötétséget és hideget hozva teremtette meg a kiterjedt jégtakarókat.
Van azonban a jéggel fedett területek eloszlásnak is egy furcsasága. Mégpedig az, hogy miért sújtotta jégkorszak Európát és Észak-Amerikát, miközben ÉszakÁzsiában az eljegesedésnek semmi nyoma. Pedig ugyanazon a szélességi fokon fekszenek ezek a területek is, mint az eljegesedtek.
Kérdés továbbá az is, hogy miért mozgott a jégréteg a déli féltekén Afrika felől a Déli-sark felé és nem pedig fordítva, ahogy ez természetes lenne? Az északi féltekén pedig ismét ellenkező irányba, az egyenlítőtől! India felé, a Himalája irányában?
Nem furcsa egy kicsit, hogy a jég az egyenlítőtől indul ahol a legmelegebb az éghajlat és hódítja meg a hidegebb északi területeket?
Nem furcsa, hogy Európát az 50. szélességi fokig jég borítja a kérdéses illószakban és ezenközben Szibériában a 75 szélességi fokon sincs jég?
Minden egy felé mutat: bizony itt nem jégkorszakokról, hanem valamiféle lokális, bizonyos területekre kiterjedő, helyi indíttatású elhidegülésről lehet csak szó.
De vajon mi válthat ki az egyenlítő tájékán Európában és Észak Amerikában jégkorszakot, miközben Észak Szibériában, sót még a Déli-sark közelében sem észlelhető a jég?
Minden bizonnyal azoknak a tudósoknak van igaza, akik azt állítják, hogy ilyen jelenséget csak külső, kozmikus behatás, valamiféle meteor- vagy kisbolygó becsapódása válthat ki. A Föld tengelyének radikális elmozdulása, porfelhők elsötétítette óriási területek megjelenése indokolhatja csak ezeket a furcsa, lokális jégkorszakokat.
De - és máris itt a következő kérdés - mi válthatta ki, többször is a Föld története során, e kozmikus változást? A tudósok még keresik a külső elkövetőt. Több elmélet is született e témában. S könyvünk sorra be is mutatja majd valamennyit. Előbb azonban lássunk egy egészen rendkívüli jégkorszak végi érdekességet!
A mamutok a jégmezőkön
E nagy testű növényevő jószágok kihalására ezernyi teóriát állítottak már fel a tudósok, de egy tény felett mindig nagyvonalúan elsiklottak! Azon közismert tény felett, hogy a mamutok tucatjait, százait találták a hirtelen, azonnali megfagyás állapotában. Mikor és hogyan is haltak hát ki a mamutok és hogyan hibernálódtak évezredeken keresztül?
1999 októbere valószínűleg bevonul a felfedezések történetének nagy napjai közé. Ekkor emelték ki Kelet Szibériában, négy és fél méter mélyhól, az állandóan fagyott talajból, egy húszezer éve elpusztult mamut tetemét. A mamut teljes épségben vészelte át az elmúlt évezredeket. A tudósok még használható DNS-mintákat is vehettek a tetemhól.
1997-ben a Kelet-Szibériában élő, mind a mai napig nomád életmódot folytató, Dolgan törzs egyik családja, történetesen a Jarkov család - amelyről később a mamut a nevét kapta - jéghól kiálló mamutagyarakat fedezett fel a Balaknaja folyóhoz igen közel. Az agyarakat kiásták, és két családtag elindul a legközelebbi városkába, Jakutsba, hogy pénzzé tegye a szerzeményeket. Itt futottak össze a híres Északi-sark kutatóval: Bernard Buiguesal, aki azonnal felismerte a lelet jelentőségét és a Jarkov család segítségével expedíciót szervezett a mamutmaradványok feltárására.
1998-ban jutottak el a mamut megtalálási helyére. Kitartó munkával és különleges radarberendezésekkel megállapították annak pontos helyét, és elkezdték a fagyos északon a feltáró munkát. A leletmentés hihetetlenül lassan haladt a fagyott talajban, de eljutottak az állat fejéig és abból mintát is vettek. Az állat teteme teljesen épnek bizonyult, szőrzetét is úgy fújta a dermesztő szél mintha csak most hullott volna el!
De a kutatócsoportnak ebben az évben nem volt szerencséje: a hamar beköszöntő téli viharok az ásatás felhagyására kénysze-rítették a kutatókat.
1999 őszén a kutatócsoport visszatért a helyszínre és folytatták az ásatásokat. De immáron jóval felkészültebben. Rengeteg műszaki segítséget elektromos légkalapácsot, hegesztőkészüléket, nagy teljesítményű áramfejlesztőket vittek magukkal. Tervük a következő volt: A mamutot körbeássák, majd azt egy óriási vasvázra telepítve, helikopteren elszállítják a 150 mérföldre fekvő Hatang városába egy állandó fagypont alatti hőmérséklettel rendelkező jégbarlangba. Ott aztán a tudósok immár jobb körülmények között vizsgálhatják...
Megfeszített, kemény munkával, sok-sok viszontagság után a több mint 23 tonnát nyomó jégtömböt helikopter segítségével kiemelték a fagyott tundra talajából és átszállították a hatangi jégbarlangba! Az expedíció sikerrel járt!
A mamut gyomrában azonban - s ez megdöbbentőbb, mint bármi, amire számíthattak a kutatók - frissen elfogyasztott zöld növényeket, magvakat találtak. Kétség nem férhet hozzá: a mamutok nagy füves területeken legeltek Szibériában, ám az óriási területek alighanem minden átmenet nélkül, percek alatt változtak új sarkkörré, jeges, fagyott pusztasággá. Ugyanakkor más óriási területeket víz árasztott el és az ott legelésző mamutok megfulladtak. Fent északon, a megfulladt mamutok egy szemvillanás alatt meg is fagytak. Ha nem fagytak volna meg azonnal, akkor valamilyenfajta bomlás állapotában találnánk rájuk. Esetleg a bőr konzerválódott volna, de a belső szerveik pépesek lennének. Azokból a mamutokból, amelyek nem voltak annyira közel a sarkkörhöz, hogy
a katasztrófa alkalmával teljesen megfagyjanak, csak a csontjaik maradtak meg. De sok esetben nem ez a helyzet, mint ahogy a fagyott állapotban konzerválódott állatokról szóló jelenlegi dokumentációk is mutatják.
Ha azonban a mamutok egy pillanat alatt fagytak meg, és azóta szünet nélkül fagyott állapotban vannak, akkor hogyan került a mamutok gyomrába zöld fú és boglárka? Egy gyors ügetés a sarkkörre egy kis jeges szél élvezésére, vagy tudatos hibernáció?
A tény természetesen más: könnyen lehet, hogy a hajdani óriási legelők, füves területek lökésszerűen elmozdultak egy hirtelen bekövetkező, gyors pólusáthelyeződés során.
A földet ért óriási kataklizma, amelyet a becsapódó meteorok, és valamely rejtélyes ok miatt bekövetkezett póluseltolódás okozott, a nagytestű, nehezen mozgó és nehezen alkalmazkodó mamutok fagyásos, fulladásos kihalásához vezetett. Amely mamutok mégis életben maradtak, azokat a katasztrófa következtében éhező emberek gyilkolták le. De a túlélő mamutok száma minden bizonnyal elenyésző volt...
Ha már a jégkorszakkal kezdtük, haladjunk is innen tovább az időben, s folytassuk a történelmi korok írásos emlékeivel.
2. Az Apokalipszis bolygója
A Dallas Morning News című újság 2001. febr. 5-ei számában, Tom Siegfried a lap tudományos rovatának szerkesztője a következő címmel jelentette meg a Niburu bolygó és pályájának a Földre gyakorolt hatásairól szóló cikkét: „A tudomány a társadalmat hivatott szolgálni, azzal hogy felkészítse az embereket az illójárás lehetséges katasztrofális klímaváltozásaira."
A cikk közölte a Niburu bolygó koordinációs értékeit (mi a későbbiekben közöljük), amelyekből a szerző kiszámolta a bolygó múltbéli itt jártának időpontjait.
Az időpontokat összehasonlította a történelmi eseményekkel. Az emberi emlékezet által egyértelműen felölelt, s esetleg írásos emlékekkel is dokumentálható találkozások időpontjait így adja meg: Kr. e. (Krisztus előtt, azaz időszámításunk előtt) 12 397+-60 év, Kr.e 8 797+-60 év, Kr. e.5197+-60 év, Kr. e 1597+-60 év. Ezek szerint a következő időpont 2003 +-60 év. Mivel immár 2002-ót írunk így csak a +60 év vehető figyelembe.
Tom Siegfried kutatásai rámutatnak arra a tényre, hogy társadalmunk mítoszai és legendái bővelkednek Isten létével és a hozzá kapcsolódó jelenésekkel, helyszínekkel kapcsolatos leírásokban. A dokumentumoknak azonban furcsa egybeesése, hogy majdnem mindegyikben kimutatható az összefüggés a földi események és a Niburu bolygó haladási iránya, Földünkhöz közelítő útja között.
Mik ezek az összefüggések, utalások? Ismerkedjünk meg velük!
A kőtáblák rejtéje
a Nibiru elnevezését először egy kb. 6000 éves sumér agyagtáblán olvashatjuk. A Nibiru jelentése körülbelül annyi: a bolygó ami keresztben halad. A planéta Nibur, Nimród, Nimród Istennel azonosítható. Érdekes egybeesés, hogy a Bábel tornyát építtető, égbe törni vágyó királyt is Nimród, Nimrudként említi a Biblia.
A tudósok először ezt a nevet eleinte csak valami mondabéli utalásnak tartották, de ahogy egyre több feljegyzést találtak különböző sumér írásos emlékeken úgy kezdték egyre komolyabban kutatni a bolygó emlékeit. Az előkerült írások rámutatnak arra a tényre, hogy a sumérok a Nibiru bolygót mint valós tapasztalati tényt kezelik. Írásaikban bemutatják pályáját, és a bolygó visszatérésének várható illópontjait is.
A legfurcsább az, hogy a sumércsillagászati ismeretek szinte zavarba ejtően pontosak a mai szemmel nézve is. A sumérek voltak a történelem során azok, akik megalkották az első naptárat. Az évet 12 hónapra, négy évszakra és 365 napra osztották! A sumér tudósok ismerték a Merkurt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és azok pályáját is. Leírásaikban több más bolygó is szerepel, ami ma már a többi bolygóval azonosítható. A sumérek kőtábláikon tökéletesen ábrázolják a naprendszert, és bizony több ezer évvel a ma ismert tudományos felfedezés előtt, azaz Kopernikusz XVI. századbeli felfedezései előtt, majd 5500 évvel a Naprendszerünket már úgy ábrázolják, hogy a bolygók a Nap körül keringenek!!
A sumér csillagászok hihetetlen tudás birtokában voltak, hogy ezen tudás birtokába hogyan kerülhettek, azt most ne próbáljuk megfejteni! Erről ezernyi könyv, elmélet szól. Mi csak a tényekkel foglalkozunk.
A zavarba ejtő tudást, és csillagászati pontosságot elismerő mai tudósok azonban egy hibára mindig felhívták a figyelmet! a sumérek 10 bolygót valamint Holdunkat és a Napot írják le és ábrázolják tábláikon. Azon kevesen gondolkoztak el a mai kutatók közül, hogy a ma ismert kilencedik bolygót a Plútót is csak 1930-ban fedezték fel a csillagászok! A sumérek tehát már 6000 évvel ezelőtt ismerték ezt a bolygót is. És bizony a tizediket is, amelyet mi még csak keresünk.
Ha minden sumér csillagászati állítás, leírás, ábrázolás megállta a helyét mai tudományos szemmel is, akkor miért pont csak a tizedik bolygó leírása lógna ki a sorból? Minden valószínűség szerint, és a mai tudományos felfedezések alapján joggal állíthatjuk, hogy a Nibiru a tizedik bolygó létezik. Ha viszont létezik, akkor sajnos annak Földünkre gyakorolt hatása is valós.
S van itt még valami, amivel érdemes foglalkozni.
Az emberi kultúrákban számos nyoma van annak, hogy is. Leírásaikban több más bolygó is szerepel, ami ma már a többi bolygóval azonosítható. A sumérek kőtábláikon tökéletesen ábrázolják a naprendszert, és bizony több ezer évvel a ma ismert tudományos felfedezés előtt, azaz Kopernikusz XVI. századbeli felfedezései előtt, majd 5500 évvel a Naprendszerünket már úgy ábrázolják, hogy a bolygók a Nap körül keringenek!!
A sumér csillagászok hihetetlen tudás birtokában voltak, hogy ezen tudás birtokába hogyan kerülhettek, azt most ne próbáljuk megfejteni! Erről ezernyi könyv, elmélet szól. Mi csak a tényekkel foglalkozunk.
A zavarba ejtő tudást, és csillagászati pontosságot elismerő mai tudósok azonban egy hibára mindig felhívták a figyelmet! a sumérek 10 bolygót valamint Holdunkat és a Napot írják le és ábrázolják tábláikon. Azon kevesen gondolkoztak el a mai kutatók közül, hogy a ma ismert kilencedik bolygót a Plútót is csak 1930-ban fedezték fel a csillagászok! A sumérek tehát már 6000 évvel ezelőtt ismerték ezt a bolygót is. És bizony a tizediket is, amelyet mi még csak keresünk.
Ha minden sumér csillagászati állítás, leírás, ábrázolás megállta a helyét mai tudományos szemmel is, akkor miért pont csak a tizedik bolygó leírása lógna ki a sorból? Minden valószínűség szerint, és a mai tudományos felfedezések alapján joggal állíthatjuk, hogy a Nibiru a tizedik bolygó létezik. Ha viszont létezik, akkor sajnos annak Földünkre gyakorolt hatása is valós.
S van itt még valami, amivel érdemes foglalkozni.
Az emberi kultúrákban számos nyoma van annak, hogy a Szíriusz valamiért meghatározó szerepet játszott az életünkben. A gizai Nagy Piramis és a mellette lévő két kisebb tájolása és térbeli elhelyezkedése, a benne futó egyelőre ismeretlen rendeltetésű, a Szíriusra mutató „szellőző" járatok, a dogonok származáselmélete és számos egyéb jel bizonyítja ezt.
De mi az összefüggés a Szíriusz és a Nibiru között? Erre elég egyszerű a válasz: a Nibiru a Szíriusz irányából, a naprendszer ismert bolygóinak keringési síkjára merőlegesen „közlekedik".Tán ezért is hívják úgy eleink, hogy „A bolygó ami keresztben halad".
A Nibiruról a babilóniai teremtés eposzt felhasználva Zecharia Sitchin írt könyvet. Az ott felsorolt állítások bővebb ismertetésére ez alkalommal nem térnénk ki, de figyelembe véve a Magyar-országon sajnos még nem hozzáférhető, majdnem 900 oldalas Tiltott Archeológia - Az emberiség rejtett történelme című könyvben tudományos alapossággal lejegyzett régészeti leleteket, a Sitchin által leírtak nem tekinthetőek pusztán fikciónak.
A Gilgames-eposz
Olvassunk el egy részletet az i. e. 2000 körül keletkezett Gilgames-eposzból, a XI. tábláról!
„Éa nádkunyhóba kiáltott:
Kunyhó, nádkunyhó, nádkunyhó-fal - nádkunyhó halljad, fala tudd meg!
Surripak férfia, te jámbor! Ubar-tutu bölcs fia! Bontsd le az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed;
bontsd le a házat mindenestül, építs erős hajót helyette; bordája, árbóca megálljon, még ha ég és föld összedől is!
Pontos mérték szerint építsd meg a hajót: se széle, se hossza hajszálnyit nem térhet el attól, amit veled parancsként közlök.
Mihelyt a reggel fénye feljött, tenni kezdtem Éa parancsát. Négy napom telt el házbontással, négy éjszakám telt rombolással,
hajóm hosszát és szélességét ötödnapon végre kimértem. Falát százhúsz rőfnyi magasra parancs szerint fölvonnom kellett,
szintúgy százhúsz rőf széle-hossza.
Hat fedélzetet választottam el rajt, mindegyikét hét-hét részre osztottam.
Egy-egy párt az élő fajokból rekeszes belsejébe zártam s én magam is rokonságommal, s nagyszámú kedves emberemmel,
szolgákkal és kézmívesekkel odaköltöztem a hajóra. Gondom volt rá, hogy bár egyetlen hasznos ipar ki ne maradjon!
Zsúfolásig terhelve állott a bárka, melyet építettem.
Néztem az ítéletadót, mely Surripak végét jelentette s láttára félelem fogott el.
Álló napig zúgott-morajlott a déli szél, sziklákat döntött, sarkát a víz szügyébe vágta s korbácsával habosra verve addig űzte-hajtotta, míg csak ágaskodva a hegyre nem tőrt. Zilált sörényű harci ménként szembeszökve, vadul sodorva, hullám zúdult az emberekre, akik lentről mindegyre följebb szöktek az ár elől s a csúcson tehetetlenül megrekedtek. Fojtó gőzök lepték el őket; olyan sötét volt, mint a zsákban; a fellegtó) és szélzúgástól nem látták, nem hallották egymást
s oly sűrű homály takaró el a földet, hogy az istenek se tudhatták, mi történik ott lenn a mezőség éppolyan kopasz és sivár volt. Sehol, sehol semmilyen élő!
Megnyitottam az ablaktáblát: az erős fény szemembe vágott. Akkor a földre hanyatlottam, alig bírtam elvánszorogni
a nyílástól, sajgó szememből a könnyek arcomra lefolytak..." (Gilgames - Agyagtáblák üzenete, Európa Könyvkiadó, Bp., 1966., 148-152. I. - fordította Rákos Sándor.) Ha van valamely rejtély az emberiség történelmével kapcsolatban, akkor azt a legrégibb civilizáció írásos emlékei között is meg kell, hogy találjuk. És nem tévedünk, ha kutatni kezdünk. A sumér kultúra nem is okoz csalódást. A világ ma ismert legrégibb eposza a Gilgames-eposz szerencsére fennmaradt. Assur-Ban-Aplu Ninivei könyvtárának romjai között találtak rá akkádra lefordított változatára. Ez leírja az özönvizet a legősibb városok pusztulását. Az eposz ismét rávilágít arra, hogy a katasztrófa eljövetelét az ósa sumérek is előre tudták, azaz figyelmeztették őket.
Most hasonlítsuk össze a leírást a tapasztalati tényekkel Dél-Mezopotámiában valóban van egy nagy árvízi réteg. A sumér városok derékszögű utcái mérnöki pontosságú geometriai tudást követnek. A városok többnyire szabályos négyszögek, közepűkön a „zigguráttal'; a sumérok piramisszerű templomával. Tehát joggal feltételezhetjük, valóban volt e tájon katasztrófa, ami után az újjáépítés mindegyik sumér város esetében tervezetten és szervezetten indult meg. Feltételezhetjük tehát, hogy Iétezett egy korábbi civilizáció, amely nagy tudással rendelkezett, de ezt elpusztította az özönvíz, lerombolva minden várost. Hogy az elpusztult civilizáció is fejlett volt, az igen valószínű, hiszen erről árulkodnak a királylisták, másrészt a Gilgames-eposz is ezt írja, miközben kihangsúlyozza hogy a MÉH ismét le szállt az égből - (tehát megismétlődött valami, ami már korábban megtörtént). Özönvíz, no és nem akármilyen! A leírásokból az a kép tárul elénk, hogy valami elsötétítette, elvette a napot az emberektől „Fojtó gőzök lepték el őket; olyan sötét volt, mint a zsákban" és valami gőzzé változtatta a víz egy részét, az óriás árvízét.
A leírásból arra gondolhatunk, hogy az özönvizet meteor vagy meteorok becsapódása (több ezer fokon izzó sziklák!) okozhatták. Az elsötétülő égbolt, az éjszakai sötétségbe boruló Föld leírása pedig vagy a Nibiru Föld-Nap közt állásának, vagy a meteorok becsapódásának következménye lehetett.
De van egy igen lényeges pont a leírásokban! Mégpedig az ismét szó! Mit is jelent ez? Bizony azt, hogy nem egyedi jelenséget ír le az eposz, hanem egy visszatérő, periodikus jelenséget! A katasztrófa tehát visszatérő jelenség, állítja a sumér hagyomány.
Visnu mondakör
Az indiai bámulatosan gazdag, Visnu alakjához kapcsolódó mondakör, jó harmadfél ezer éve alakult ki. Ebben a mondakörben is visszaköszön a periódikusan visszatérő, nagy pusztulások leírása.
A Világnapon belül a földi körben hetvenkét nagy korszak váltja egymást, és mindegyik korszak végén, rövidebb ideig tartó átmenet, éjszaka borul az alsó világra. Minden korszakban egy-egy magasra fejlődött értelem irányítja eme kor életét. Nevük: Manu.
A jelenlegi Manu-korszakot megelőző éjszaka előestéjén élt a Földön a Naptól származott Szatjavrata király. (Mondabeli király akinek uralkodását i. e. 1600 körülre teszik.)
Bölcs, jó és igazságos volt, mindig arra törekedett, hogy alattvalói békében, elégedetten élhessenek, és
ó maga járt elől nemes példával. Hódolva tisztelte az isteneket, s a vallás előírásainak megfelelően elvégezte a szokásos áldozatokat....
Egy alkalommal különleges halat fogott. „Csak valamilyen istenség lehet"- gondolta magában, és teljesítette a hal kívánságát, szabadon engedte. Mielőtt azonban a hal eltűnt volna a tengerben, így beszélt Szatjavratához: „Tudd meg, derék király, hogy mához egy hétre a Prolaja (A sötétség eljövetele, azaz az átmenet két korszak között) éjszakája égszakadással árasztja el a Földet, és a víz a legmagasabb hegyeket is elborítja. Minden életnek el kell pusztulni a vízözönben. Ám te ne félj! Építs nagy bárkát, vidd be magaddal a hét ós Életfakasztót, minden állatfajtából egy-egy párt és minden növény magvát. Amidőn az emelkedő özönvíz megmozdítja a bárkát, ott leszek én s velem egy kígyó. Kössed a bárkát a kígyóval hozzám, s én majd baj nélkül átvezérlem az éjszaka pusztulásán."
Hmmm, mit is mondhatnánk ezen leírás elolvasása után. Ismét katasztrófa és természetesen visszatérő.
A leírás szerint a korszakokat, periódusokat éjszakai sötétséggel járó, özönvízszerű áradás és katasztrófa választja el egymástól. Azt, hogy itt nem csak egyszerű meséről, mondáról van szó egyértelműen alátámasztja az, hogy az ósi ind népeknek ezen katasztrófa periódusokat elválasztó időszakokra külön szavuk is volt már a „Pralaia".
A Halottak Könyve
Egyiptomban Seth avagy Széth volt a pusztítás istene. A Halottak Könyvében így beszél magáról:
„Eljövetelem ama istenéhez hasonló, aki embert eszik, és eltölti az isteneket. Erős vagyok előttetek ama istenhez hasonlóan, aki magasztalt az ó talapzatán, hozzá, kihez az istenek örvendezve főnnek, és az istennők esdekelnek előttem, amikor látnak. Eljöttem eléd. Elfoglaltam trónomat, Két Lányodhoz hasonlóan. Elfoglaltam ülésemet a látóhatáron. Fogadom engesztelő áldozataimat oltáraimon."
Az istenek második generációjából való a termékenység- és Nílus-isten, Ozirisz és női párja, a termékeny anyaságot és Egyiptom életadó földjét is megjelenítő Ízisz. Ók ketten testvérek, de férj-feleség is; ellenségeik egy ugyancsak testvér házaspár, Seth, a forró sivatagi szél ura és Neftisz, a terméketlen sivatag úrnője.
Az egyiptomi mitológia egyik központi motívuma is az e két istenpór között kibontakozó, a természetben évről évre megismétlődő küzdelem. A féltékeny Seth megöli Oziriszt, szétdarabolt testét pedig az alvilágra veti. Ízisz férje keresésére indul; aláereszkedik az alvilágba, összeilleszti a szétvágott testet, majd szerelmével új életre kelti azt. Ebből az életet fakasztó öleléshól származik Hórusz, az ujjászületó világ ura, akit napkoronggal vagy az égbe emelkedő sólyom képében ábrázolnak.
Már csak magunkat ismételhetnénk, ha az egyiptomi történetek sokaságát elemeznénk. Az óegyiptomi leírásokból ugyanis ismét csak az a kép tárulhat elénk, hogy a Nílus népe is számon tartott egy vissza-visszatéró pusztító felsőbb hatalmat (bolygót), amely a Napnak is ellenfele, legyőzője. Az egyiptomi leírásokban tömkelegét találjuk a pusztításról az árvizekről szóló részleteknek, így most azokat egyenként nem is vesszük végig.
Inkább nézzük meg azt, vajon más népeknél is megtalálhatóak-e még ezek a motívumok?
Világvége Kínában
Az ősi kínaiak is ciklikusnak tudják a világot. És e szemléletből sem hiányzik a visszatérő pusztulás tudása.
Az ősi kínai leírások tíz korszakot ismertetnek, melyeket kiseknek neveznek.
A Hszing-li-ta-csüon-su enciklopédiában, a természet általános megrázkódtatásainak soráról olvashatunk.
A katasztrófák időszakos ismétlődése közti időszakokat „Nagy Év"-nek nevezték el. „A Nagy Év felszámolja önmagát, és természeti katasztrófák során a tenger kikél ágyából, a hegyek felszökkenek a földről, a folyók megváltoztatják folyásukat, az emberiség és minden élő elpusztul, és az ősi nyomok eltűnnek"- írják.
A Biblia
Az 1970-es évek óta William B.F. Ryan és Walter C. Pitman ósi árvizeket tanulmányoztak. Körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak vége felé történhetett az a félelmetes árvíz, amit generációk sora sem feledett el. A legendában szereptó árvíz olyan nagy kiterjedésűnek tűnik, amely mintha elborította volna a világot.
A Nibiru feltételezett itt jártának időpontja majdnem egybeesik ezzel, 12 397+-60 év!
Más tudósok szerint Föld egész külső kérge illóról időre teljes egészében elcsúszhat a Föld magja körül. A csúszást több mechanizmus is kiválthatja, de külső hatás
a kézenfekvő.
Figyelembe véve a tengely körüli pörgést és a centrifugális erőt, nagy veszély merül fel, ha a jég aszimmetrikusan épül fel a sarkok körül. Ha nem pontosan a sarkokat fedi, hanem kissé a középponttól eltolódik, akkor - Einstein szerint - a Föld tengely körüli forgása ezzel a tömegközépponttal együtt kifejthet akkora húzóerőt, hogy az egész földkérget elmozdítsa.
Mintegy 12 ezer évvel ezelőtt azonban hihetetlenül hirtelen lett vége a jégkorszakoknak, ami inkább valószínűsíti a hirtelen felbukkanó külső erő közrejátszását. Ez a változás néhány éven át valóban kataklizmaszerű tragédiát okozhatott a tengerpartokon élőknek, hiszen a tengervíz akár 120 méterrel is megemelkedett.
Krisztus előtt 700-ban írásba foglalták Noé bárkájának történetét (Biblia, Ószövetség, Genezis).
Érdekes módon a katasztrófa eljövetelét előre látták a bibliai szereplők, azaz valamiféle könnyen érzékelhető előzménye lehetett a tragédiának. A Biblia szerint természetesen Isten szólt Noéhez és figyelmeztette ót az eljövendő katasztrófára.
„Csinálj magadnak bárkát fából, rekesztéket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belül és kívül szurokkal. Eképpen csináld pedig azt: A bárka hossza 300 sing legyen, szélessége 50 sing, a magassága 30 sing." Mózes I. 6.)
„Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel, és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem."
(Mózes I. 6.)
„Tizenöt singgel növekedének a vizek feljebb, minekutána a hegyek elborítattak vala. ...És erőt vevének a vizek a földön százötven napig."
Mózes I. 7.)
„A bárka pedig a hetedik hónapban a hónak a tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén." Mózes I. 8.)
Akkor az úr rájuk zárta a bárka ajtaját, és hét nap múlva rázúdult az özönvíz a földre. Felszakadtak a mélység forrásai és megnyíltak az ég csatornái.
Ezután negyven nap és negyven éjjel ömlött az eső.
A víz úgy megdagadt, hogy felemelte a bárkát, és úszott a vízen.
A víz egyre jobban emelkedett, úgy, hogy a legmagasabb hegycsúcsokat is elborította. Így minden, ami a földön mozgott, elpusztult, madarak, háziállatok, vadállatok, csúszómászók és minden ember."
Érdekes egybeesése az időpontoknak az, hogy özönvíz 12 ezer évvel ezelőtti eljövetele és a Nibiru eljövetelének időpontja egybe esik. Másik érdekesség, hogy a Biblia szerint az özönvíz valamikor illószámításunk előtt
5000 körül jött el. Ez az évszám is pontosan egybeesik (i. e. 5197 +-60 év) a Nibiru egyik következő ittjártának időpontjával. Feltételezhetjük, hogy az emberi történelem során, nem egy, hanem akár kettő, vagy három özönvízszerű nagy áradás is lezajlott Földünkön. Feltételezhető, hogy valamennyit a Nibiru okozta a kérdéses időpontokban.
A több nagyobb árvíz, özönvíz elméletére a kutatók ma már egyre több bizonyítékot találnak. Lehet, hogy a bibliai özönvíz, a több egymás utáni, rendszeresen visszatérő árvíz mondáját örökítette meg. Ez persze magyarázatot is adna arra, hogy miért tudták előre annak eljövetelét eleink.
De nézzük tovább a Bibliát!
A következő utalás Szodoma és Gomora pusztulása lehet:
„És Isten ismét figyelmeztette az embereket!"
Vagyis a pusztulás újra előre látható, várható volt. És az illópont ls ismét kísértetiesen közel esik a Nibiru egyik földközelségéhez, bár igen nehéz behatárolni, hogy a két város leírt pusztulása mikor is következett be. Né feledjük: a pusztulást csak egy jó évezreddel később jegyezték le a Bibliában.
De lássuk, hogyan is zajlott Sodorna és Gomora pusztulása?
„És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes
esőt az Úrtól az égből.
És elsűllyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is. " Hát igen, a Biblia szó szerint leírja, hogy az éghól „kénköves, tüzes" eső hull alá. Láthatjuk lelki szemeink előtt, amint a két városra meteorok tüzes zápora száll alá, és özönvízszerű áradás mossa el a településeket
a föld színéről.
Ez a leírás egyben arra is bizonyíték, hogy nem egy özönvízről ír a Biblia, hanem többről, csakhogy itt az özönvíz kiváltó okát is felvázolja nekünk a leírás.
Az égből alászállt kövek, tüze, az előhírnökei az áradásnak. Mai tudományos szemmel nézve ez bizony egy meteorraj becsapódásának leírása és a becsapódás által kiváltott szökőáré. A szinte filmszerűen eleven leírások minden bizonnyal a szemtanúk elmondásaira támaszkodtak.
Ez viszont azt jelenti, hogy Szodoma és Gomora pusztulása nem lehetett távol a Biblia lejegyzésének (i~ e. 700) időpontjától. Feltételezhetjük, hogy a pusztulás valamikor 1500 körül következett be. Mindjárt látni is fogjuk, miért...
Atlantisz pusztulása
„Idővel azonban rendkívüli földrengések és özönvizek támadtak, eljött egy súlyos nap és éjjel, amikor a ti egész haderőtöket is egyszerre elnyelte a föld, és Atlantisz szigete is a tengerbe merülve eltűnt"- írja Platón.
Miért is érdekes ez? Ma sok tudós, kutató a platóni pusztulásleírást a 12 000 évvel ezelőtti illószakra datálja. A jégkorszak hirtelen végét és az evvel járó, hirtelen éghajlati változások, katasztrófák tényét ma már senki nem vitatja.
De mit is mond Platón: „Amikor a ti egész haderőtöket is egyszerre elnyelte a föld".
Nem mást jelent ez, hogy a görög földrészen (mivel a görög hadsereg pusztulásáról szól) is óriási földrengés, pusztulás söpört végig. Atlantisz pusztulása tehát csak egy nagy katasztrófa része lehet. De hát hol lehettek görögök, nem is beszélve görög haderőről a jégkorszaki emberek között? Nem, ez egy másik özönvíz. Nyilván sokkal közelebbi Platón életéhez...
Úgyhogy nézzük csak tovább a történelmi utalásokat!
Egyes tudósok Atlantisz pusztulását az i. e. 1600 körül a krétai általános katasztrófával azonosítják. A krétai kultúra szinte napok alatt eltűnik a föld színéről, s az ok: földrengés és szökőár.
Homérosz, az ősi Krétáról írva kilencven virágzó városról tett említést. A mediterrán térség királynőjének is nevezett szigeten Evans ásta ki Knosszoszt, amelynek alaprajzát utánozta bizonyos mértékig a Krétán feltárt három királyi épület, a phaisztoszi, a malliai, és a zakroszi palota. A minószi kultúra volt az első magasan fejlett civilizáció Európában. Óriási hajóhaddal rendelkező, kiterjedt kereskedelmet folytató, a kor általános technikai és szellemi színvonalánál jóval magasabb fokon álló civilizáció volt ez, amely szinte az egész akkori ismert világ tengereit uralta. És ez a lenyűgöző birodalom egyik percről a másikra megsemmisült. Ma már egyre több bizonyíték került elő a kiemelkedő kultúráról és annak megdöbbentő hirtelenséggel bekövetkező pusztulásáról. Bebizonyosodott, hogy az idáig ismert történelmet - amit a minószi korról tudunk - újra kell írni. A kutatások mára egyértelművé tették, hogy a krétai kultúra pusztulását egy óriási természeti katasztrófa okozta.
Az illószámításunk előtti 1600 körüli földrétegekben egy vastag sáv arról tanúskodik, hogy hamu, por (azaz tűzvész) és utána óriási szökőár söpört végig Krétán és az egész mediterráneumon, azaz a közeli Szodomán és Gomorán is.
Mi okozhatta az egész akkor ismert világ pusztulását?
A tudósok egy ideig a thérai vulkán kitörésére gyanakodtak, de hamar bebizonyosodott, hogy a tűzhányó mégoly rettenetes kitörése is csak lokális, helyi katasztrófát okozhatott. De akkor uritól kerültek a közel 3600 éves földrétegbe mindenütt hamura, tűzvészre, porhullásra és a mindent elöntő tengervízre utaló jelek? Talán nem tévedünk nagyot, ha az okokat ismét a Nibiru hatásában keressük.
Az időpont ismét pontos, a földtani bizonyítékok pedig megcá-folhatatlanok. Feltételezhetjük, hogy meteorzápor, „tűzeső" és az azt követő óriási szökőár, Kréta pusztulásának oka. Vagy ennyi véletlen lenne a katasztrófák eljövetelében a történelmünkben?
De nézzük tovább a történelem megmaradt forrásait!
Görög-római források
A Platónt megelőző görög hagyomány is ismeri a történelmi priodicitást. De Platón tanítványa, Arisztotelész sem lóg ki a sorból. Ó a „legfőbb év"-nek nevez egy-egy ilyen ciklust. Az illószak végén a Nap, a Hold és minden bolygó visszatér eredeti helyzetébe. A „legfőbb év"-nek nagy tele van, amelyet kataklümosznak, és nagy nyara, amelyet ekpürósznak vagyis világégésnek neveznek.
A vallásos hagyomány természetesen megtartotta a pusztulás érzékletes leírását is:
„Látta bűneiket Zeus az Olymposról, szörnyű haragjában összehívta az istenek gyűlését és kihirdette
köztük, hogy elpusztítja az embereket. Voltak, akik helyeselték Zeus szavait s még ösztökélték is haragját, mégis sajnálták az emberi nem teljes pusztulását, és aggódva kérdezték: mivé lesz a föld, ha magára marad, s ki fog az ő oltáraikra tömjént hozni? Vagy a pusztító vadaknak akarta átadni az egész földkerekséget? De az istenek királya leintette az aggodalmaskodó kérdéseket avval, hogy már az ó gondja a többi, és új sarjadékot ígért, csodálatos eredetből, mely már nem lesz hasonló az első emberek fajtájához. S már-már el is szórta volna villámait a földre, de félt, hogy annyi tűztől még a szent oether is lángra kap, és a hatalmas világtengely elég. Eszébe jutott a végzet szava is, hogy elfő majd az illó, mikor
a tenger, mikor a föld és az ég királyi palotája tüzet fog és lobogva ég, és a világ mesteri építménye leroskad. Félreteszi a kyklopsok kezétől készített fegyvereket és a büntetés ellenkező nemét választja, azt, hogy minden világtáj felől esőt bocsátva alá, a halandó fajtát a hullámokba fojtja. Az északi szelet elzárta Aiolosnak, a szelek királyának barlangjába s vele együtt a többi szelet is, ami csak szétszórja az összegyűjtött felhőket, és kibocsátja Notost, az esőt hozó déli szelet. Nedves szárnnyal repül ki a Notos, szuroksötétségbe takarva vészt jósló arcát, szakálla felhőktől nehéz, fehér hajáról ömlik a víz, homlokán ködök ülnek, tollai harmatosak, keble is, és amint széles kezével a lecsüngő felhőket facsarja, recsegés-ropogás támad, és a felhőkbe zárt eső zuhog alá
az éghól. Héra hírnöke, a tarka színekbe öltözött Iris, összeszedi a vizet mindenünnen, s viszi, hogy a felhőket táplálja vele. Leteríti a víz a vetést, amitől annyit remélt a földműves, odalett, és a hosszú esztendő minden fáradsága kárba megy. Nem is elégedett meg az éggel, saját hatalmával Zeus. Segédcsapatokkal: habjaival áll melléje kék színű testvére. Összehívta Poseidón a folyamokat,
s mikor ezek beléptek királyuk palotájába, így szólt hozzájuk : - Nincs illó most hosszú biztató beszédre, öntsétek ki minden erőtöket, így kell lenni, nyissátok ki tárházaitokat, s a gátat letépve, engedjétek szabadjára folyástokat! Így hangzott a parancs, a folyamok elhagyták ismét királyuk palotáját, forrásaik száját kitágították és fékevesztett futással hömpölyögtek a tengerekbe. Maga Poseidón háromágú szigonyával a földet bökte meg, az megrázkódott és rengésével szabaddá tette a vizek útját. Medrükből kilépve futottak a folyók a nyílt mezőkön, s a vetésekkel együtt kicsavart fákat, barmokat, embereket, leszakított tetőket, szentélyeket ragadtak tova oltáraikkal. Ha pedig megmaradt egy-egy ház, és ellen tudott állni ekkora pusztulásnak, anélkül, hogy összeomlott volna, a túlnőtt habok mégis betakarták, s még
a tornyok is eltűntek az ár alatt. Már nem volt különbség tenger és föld között, minden egy víztükör volt, és partja nem volt ennek a tűkörnek. Az emberek menekültek, egyik magasabb dombot keresett, a másik csónakba ült és evezőt forgat ott, ahol a minap még szántott.
Ez a vetés fölött, vagy elmerült háza oromzata fölött hajózik, amaz halat fogdos a szilfa tetején. Megesik, hogy zöldellő réten vetik ki a horgonyt, vagy a szólóhegyet horzsolja maga alatt a görbe hajógerinc. És ahol az imént még kecses gödölyék szakították a füvet, most ormótlan fókák hevertetik testűket. Csodálkozva nézik a víz alatt a berkeket, a városokat, a házakat Néreus leányai, s az erdőket ellepik a delfinek, a magas ágakba ütköznek és meginognak alattuk a tölgyfák. Ott úszik a farkas a juhok között, viszi az áradat a sárga oroszlánokat, viszi a tigriseket, s nem használ villámereje a vadkannak, sem pedig gyors Iába az elsodort szarvasoknak. Sokáig keresve egy darab szárazat, ahol megpihenhet, ellankadt szárnyakkal hull a tengerbe a kósza madár. Elborította már a halmokat is a tenger féktelen szabadsága, s új habok verdesték a hegycsúcsokat.
Az emberek legnagyobb részét az ár ragadta magával, és akiket az ár megkímélt, azokat élelem fogytán a hosszú éhezés pusztította."
De a hagyomány mellett a görög filozófia is fenntartotta a periodikus pusztulás elméletét. Anaximerész, Anaximandrosz és Diogenész szerint a világ újra és újra elpusztul és újjászületik. Hérakleitosz pedig azt tanította, hogy a világ 10 800 évenként tűzvészben pusztul el. Arisztarkosz számításai szerint viszont a világot 2 484 évenként sújtja óriási csapás, amely tűzvészt és özönvizet jelent.
A híres sztoikusok ugyancsak egyetértenek abban, hogy a világ időszakonként tűzvészben pusztul el, hogy azután megújulhasson: „Ez az örökégő tűz erőinek tulajdonítható, mely a dolgokban jelen van, és hosszú adóciklusok folyamán mindent felold magában, s miből az újjászületett világ keletkezik. "
A sztoikus Philón a Világ örökkévalóságáról című művében leírja, hogy az utolsó katasztrófa a világ végső pusztulásához vezet. a világ összeütközik egy másik világgal, s atomjaira hull, melyekből hosszú folyamat során új Föld keletkezik valahol másutt a világegyetemben. Mindezt több mint 2000 évvel ezelőtt vetette papírra!
Az etruszkok azóta elveszett krónikáiban - Varro római író szerint - hét korszakról találhatóak feljegyzések. Censorius, aki összegyűjtötte Varro műveit, azt írta, hogy „az emberek szerint különböző előjelek bukkantak fel, melyek révén az istenek minden korszak végéről tájékoztatták az embereket. Az etruszkok jártasak voltak a csillagok tudományában, s miután alaposan megfigyelték az előjeleket, e megfigyeléseiket rögzítették könyveikben".
a görögöknek hasonló hagyományaik voltak. „Van egy olyan időszak -írta Censorius -, melyet Arisztotelész a zeró évnek nevezett, s melynek végén a Nap, a Hold és minden bolygó visszatér eredeti helyzetébe.
E „zeró évnek" nagy tele van, melyet a görögök katoklüszmosznak neveztek - ez özönvizet jelent -, és nagy nyara, melyet a görögök ekpürószisznak, vagyis világégésnek neveztek. A világot ezekben a korszakokban mintha valóban víz árasztotta volna el, és tűz égette volna."
A Krisztus előtti V. században az apollóniai Diogenész a világ pusztulását, majd ezt követő újjászületését feltételezte, míg Hérakleitosz azt tanította, hogy a világ időszakonként tűzvészben pusztul el. A számoszi Arisztarkosz szerint a világot 2 484 évenként két csapás,
tűzvész és özönvíz sújtja az emberiséget.
A sztoikusok általában hittek az illószakonkénti tűzvészekben, melyek azért sújtanak le a világra, hogy az aztán új formát öltsön. „Ez az örökégő tűz erőinek tulajdonítható, mely jelen van, és hosszú ciklusok folyamán mindent felold magában, s amiből újjászületett világ keletkezik"- így fogalmazott Philón. a világégés szükségszerűségét és elkerülhetetlenségét hirdető hellénisztikus filozófiák szerint egy ilyen katasztrófa a jövőben a világ végsó pusztulásához vezet - összeütközik egy másik világgal, s atomjaira hull. „Démokritosz és Epzkuzosz_ magyarázta Philón - sok világ létezését veszik alapul, melyek eredetét az atomok kölcsönhotásainok és keveredésének, pusztulásukat pedig az így kialakult testek visszahatásainak és ütközéseinek tulajdonítják." Mivel a Föld végsó pusztulása felé tart, ismétlődő kozmikus katasztrófákon esik át, és újjáalakul mindazzal együtt, ami rajta él. Hésziodosz, az egyik legrégebbi görög szerző négy korról és négy emberi nemzedékről írt, melyeket elpusztított a bolygóistenek haragja. a harmadik kor a bronzkor volt; amikor Zeusz ezt elpusztította, új nemzedék népesítette be a Földet. a trójai háború hősei e negyedik nemzedék tagjai voltak. Ezek után Zeusz új pusztítást rendelt el, majd megteremtett „ismét egy emberi fajtát, / sok népet tápláló földön most ezek élnek"- ez az ötödik, a vas nemzedéke. Hésziodosz egy másik művében leírta az egyik korszak végét. „...Meggyulladt s dübörögve nyögött fel az életadó föld... Felforrott a talaj, hullámai Ókeonosznak...
Mint amikor Föld és a kiterjedt Ég a magasból l Egymáshoz közelítettek, volt ekkora lárma..." A bölcs Seneca ugyancsak írt a lehetséges katasztrófáról: „Egyetlen nap sírba viszi az egész emberiséget Mindaz, orrit a szerencse hosszan tartó türelme létrehozott, mindaz, ami kiemelkedett, mindaz, ami szép és gyönyörű, nagy trónok, nagy népek - mindez elsüllyed a mélységben, s egyetlen óra alatt megsemmisül. (...) A lángok heve szétveti majd a föld kérgének vázát."
A római sztoikus filozófus kortársa, Péter apostol alighanem épp Rómából írt második levelében az özönvízre és egy eljövendő korszakváltásra utalva hasonlóan fogalmaz: „...egek régtót fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett. A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára. " (3, 5-7)
(A HETEK című újság beszámolója alapján.)
Josephus Flavius: A zsidók története
Josephus Flavius a nagy római történetíró így ír a zsidók Egyiptomból való kivonulásához kötődő eseményekről: „Rendkívül erős szél fújt hét napon át. Ez idő alatt a Föld végig sötétségbe borult. A negyedik, ötödik és hatodik napon a sötétség oly sűrű volt, hogy ők moccanni sem tudtak helyükről. Olyan sötétség volt, hogy mesterséges eszközökkel nem lehetett eloszlatni. A tűz fényét vagy kioltotta a vihar heve, vagy láthatatlanná tette és elnyelte a sűrű sötétség. Semmit nem lehetett látni..
Senki nem tudott megszólalni, de nem is hallott semmit, és senki sem kockáztatta meg, hogy ételt szerezzen, csak feküdtek és önkívületi állapotba kerültek. Így maradtak, miközben rájuk telepedett a csüggedés.."
Aligha kétséges, hogy a leírás a Nibiru egyik ittjártakor bekővetkező eseményeket mutatja be.
A pusztulás hajója
A skandináv mitológiában, a Niburut Naglfarnak nevezték melyet természetesen hajóval azonosítottak. Hitük, és talán tapasztalataik szerint a Naglfar hírtelen tűnik fel és a „vízen" fent lebeg. Megjelenése, a mitológia szerint, árvizeket idézett elő a tengereken.
Az északi sagákban, mondákban a világ rendje, a történelem megint csak periodikus korszakokként jelenik meg. Az északi hagyomány szerint négy korszak váltakozva követi egymást: az általános béke korszakát olyan kor követi, amelyben a felbomló ősbékességet a társadalmi együttműködés szabályai pótolják. A harmadik korszakban az erőszak eluralkodik. Ezt az időt, „rémkorszaknak" és „baltakorszaknak" nevezték. Végezetül a megsemmisülés következik. E kort Ragnaroknak hívják.
Eztán minden kezdődhet elölről, a világ visszatérhet a jósághoz.
Az északiak által Ragnaroknak nevezett rémidőszak magában foglalja a Föld és az északi félistenek, az asgardok lakóhelyeinek megsemmisülését is. Azt tartották, hogy a Ragnarok időszak alatt a világot lángok pusztítják el, amelyet egy Surt-nak nevezett lény bocsát ki magából. Surt egyébként az alsó világ, a Hell és részese a teremtés folyamatának is. A Ragnarok időszakában tűnik föl, mint kiváltó ok a Naglfar, az égi hajó...
A sagák szerint Midgard, a földet elpusztító kígyó (bolygó? üstökös?) jelzi előre a Ragnarok eljövetelét, azaz az északi Apokalipszist.
Így szól a saga Naglfarral jövő pusztulásról:
„A hajó melyet hívónak Naglfarnak eljő az égen, a véget hozva magával.
És készlile a rossz háborúk halottjainak a körméből, amely a férfiak meghalának körmeik párja nélkül.
De ez a hajó nem hozott mást magával csak áradást. A kormányos nem más volt mint maga Hrym az óriás ki magával hozzá a Fenri-farkast ki előretöre óriási nyitott szájjal, melynek felső állkapcsa az eget alsó pedig a földet éré. "
Félreérthetetlen: az északi mondák is ugyanazt a leírást adják a pusztulásról mint annyi más nép, eltűnt birodalom krónikásai. Vissza-visszatérő pusztítást él át az emberiség...
Titokzatos naptárkövek
A dél- és közép-amerikai indián kultúrák az eltűnt olmékok hagyományain és tudásán fejlődtek. Ez többek között a meglepően fejlett matematikát, a kiforrott csillagászatot valamint a naptár használatának hagyományát jelenti. Nos az olmék időszámítás vége - az általuk ránk hagyományozott naptár legutolsó napja a keresztény illószámítás szerint 2003. december 23. (más számítások szerint 2013. december 23.) lesz. Ez a dátum feltűnően egybevág a Dallas Morning News szerzőjének, Tom Siegfriednek a következtetésével. De egybevág még sok minden más is. Az úgyszintén dél-amerikai hagyomány szerint a világ története korszakokra bontható.
A legutolsó három korszak az indiánok szerint így követte egymást:
A tűz kora - a korszak végén óriási tüzek emésztettek föl mindent, és életben maradt egy férfi és egy nő.
A víz kora - a korszak óriási esőzések, tengerár és árvizek közepette ért véget, és életben marad egy férfi és egy nő.
A mozgó Föld kora - a jelenlegi korszak, amely, talán mondani sem kell, elképzelhetetlen erejű földrengésekkel ér majd véget, és életben marad, természetesen, egy férfi és egy nő.
Ha a mítoszt lehántjuk a világkorszakokról, akkor is azt kell sejtenünk, hogy a korszakváltások során nagyon kevesen maradnak életben.
Az inkák, az aztékok és a maják hagyományai szerint a világ ugyancsak korszakokra osztható, melyeket kozmikus (égi) katasztrófák választanak el egymástól.
A Yucatán-félszigeten talált Katunok (naptárkövek) mind-egyike egy bizonyos időközönként és ismételten bekövetkező katasztrófát említ, amely katasztrófák az egész általuk ismert világot megrázkódtatták.
Az inkák, az aztékok és a maják között fennmaradt hagyomány, a Yucatán-félszigeten talált, kőbe vésett feliratok java része mind-mind világkatasztrófákról szólnak. „E töredékek közül a legrégebbiek általánosságban olyan nagy katasztrófákra vonatkoznak, melyek bizonyos időközönként és ismételten megrázkódtatták az amerikai kontinenst, és amelyekről e kontinens minden népe többé kevésbé határozott emlékeket őriz" - állítja egy múlt századi francia archeológus, és hozzáteszi: a mexikói kódexek és olyan indián szerzők, akik megírták múltjuk krónikáját, kiemelkedő szerepet tulajdonítanak azon kataklizmák hagyománya-inak, melyek megtizedelték az emberiséget, és megváltoztatták a Föld arculatát.
A mexikói birodalom krónikáiban ez áll: „A régiek tudták, a mai ég és föld kialakulása előtt az ember már létezett, s az élet négyszer öltött testet. "
De akár a dél-amerikai és szovjet-orosz régészeti leletekből indulunk ki, amelyek 12-13 ezer évvel ezelőttre teszik az özönvizet, akár bibliai özönvíz idejéből
(l, e. 5 300 körül), mindkét esetben korszakhatárként kell tekintenünk az apokalipszis bolygójára. Mert mind a két alkalommal itt járt a Nibiru. Legutóbb, amikor erre haladt, azaz illószámításunk előtt 1597 körül, ez a bejegyzés került a Bibliába: „...és a Nap megállt Gideon fölött." Szerencsére akkor nem történt baj, nem hozott magával törmeléket, kisbolygókat, aszteroidákat a Nibiru, de hatására egy időre megállhatott a bolygó forgása, ezért történhetett az említett jelenség.
Elveszett idő
A maya naptár meglepően helytálló, és minden bizonnyal az eljövendő kataklizmák felé mutat. Mivel azonban annyi kézen keresztül ment, és gondviselői bizony nem mindig lehettek gondos gazdák, bizonyos kulcspontok elvesztek az összeállításból. Így sajnos nem datálható pontosan, hogy mikortól számolja és hol fejezi be az illószámítást az ősi naptár. A legvalószínűbb feltevések szerint a 2003-as és 2013-as évek között zárul le történelmünk.
Ám engedtessék meg, hogy e bizonytalanság mentén egy sajátos tényre mutassunk rá. A kataklizmák alatt, és ezt követően még sok száz évig, az emberek borzasztóan megzavarodottá válhattak. Az egyiptomi feljegyzések, a maya naptár, s általában az özönvizek, pusztulások datálásának bizonytalanságai arra vallanak, hogy az idő is bizonytallanná vált a rettenetes idő-szakok túlélőinek számára. Talán a hónapokig, évekig tartó sötétség, de talán csak a lelki megrázkódtatás okozta azt, hogy elveszett az idő fonala...
A zsidó exodus során a zsidók képesek voltak elhagyni a rabszolgaságot, öreg embereikkel, a bénáikkal, és karjukban a babáikkal. Egytől egyig megmenekültek az egyiptomiaktól, és nem azért, mert annyira fürgék voltak, hanem egyszerűen azért, mert az egyiptomiak meg voltak zavarodva. A jégeső; a Föld nyögése miatt megzavart rovarok minden irányba menekülése; vulkánkitörések; földrengések; és a tény, hogy egy nagyon hosszú napot tapasz-taltak; a Nap, a haladó mozgásában egészen észrevehető módon, az égbolton történő lelassulása - ez mind zavarodottá tette az egyiptomiakat. Évtizedekkel, évszázadokkal a megrázkódtatások után, az emberek egyszerűen elvesztették annak a nyomát, hogy hány év telt el, miután ismét feljegyzéseket kezdtek el vezetni. Az egész világon mindenütt ez történt, minden kataklizma idején.
Kis történeti áttekintésünkben az aztékoktól az ősi sumér, ind, egyiptomi, görög, északi és egyéb népek leírásait végigolvasva arra tényre döbbenhettünk rá, hogy valamennyi ókori nép tökéletesen tisztában volt a vissza-visszatérő pusztítással. Az írások szinte figyelmeztető jelzésként szolgálnak az utókornak arra, hogy el ne feledjék az eljövendő katasztrófát és az arra való felkészülést.
3. A bolygó neve
Az antik kultúrák ránk maradt írásaiban, asztrológiai tanulmá-nyaiban és jóslataiban több mint 30 elnevezését találhatjuk meg az apokalipszis bolygójának. A sumérok 10. bolygónak (a Holdat is a Napot is bolygónak számították) vagy Nibirunak nevezték.
A babiloniak és a mezopotámiaiak három néven is emlegették: Marluk, A Meny Királya, Különös Égitest. A héber írásokban a Szárnyaló Gömb néven emlegetik. Az egyiptomiaknak két nevük volt a különös pályájú égitestre: Apep és Seth. A görögök Typhonnak nevezik és későbbi írásaikban a mára már közismert Nemezis nevet adják neki.
Az ókori indiai iratok Az égiúrként vagy a Pusztulás Isteneként említik. Az ókori Kínában Gung-gungként és Nagy fekete sárkány vagy Nagy vörös sárkányként említik a bolygót. A föníciaiak A nagy Főnixnek nevezték el. A maják Égi Quetzalcoatlként tisztelték. A hinduk Treta yuganak nevezik. Az ókori népek nevezték még Ürömnek is. Az ósi kelták Shipton Anyaként emlegetik.
A modern kor embere az angol elnevezés után a Planet X kifejezést (X bolygó, 10. bolygó) említést hallhatja legtöbbet. A csillagászok pedig Betolakodónak is nevezik mostanság.
4. A bolygó kutatásának története
Természetesen nem csupán az ókori népek tudtak a ma még titokzatosnak tűnő tizedik bolygóról, tud róla a modern európai tudomány is. Vagy legalább is sejti létezését,
Amikorra ugyanis a modern csillagászat elérte azt a színvonalat, hogy egyáltalán komolyan lehessen beszélni bolygókutatásról, mindjárt meg is születtek az első eredmények. Naprendszerünk legegyszerűbb titkainak feltárása is alig százötven éves. Ehhez képest nem kell csodálkoznunk azon, ha a Nibiru felfedezése ma még nincs jelen a köztudatban.
Mint azt már láthattuk a 6000 éves sumér leírások arról számoltak be hogy a naprendszeren belül van egy bolygó, amelyet Niburunak neveznek. A bolygónak a leírásai, paraméterei, a sumér írásokéhoz illeszthetően, a legprecízebb, legpontosabb összefoglalás. Egyértelmű és nagyon is világos leírásokkal mutatják be a sumérok a tizedik bolygót, a Planet X-et és természetesen a Plútót is. Csakhogy míg a Plútót a harmincas években megtalálták a csillagászok, addig a 10. bolygó után jelenleg is kutatnak. Mindkét bolygó, a Plútó és a Niburu is, elliptikus, üstököshöz hasonló pályán mozog a feltételezések szerint. A Plútó pályája azonban szabályosabb és így könnyebben nyomon követhető. Mindazonáltal a Plútó létezését a mi teleszkópjaink csak 1930-ban érzékelték.
De nézzük a kutatásokat időrendi sorrendben!
1 841-ben John Couch Adams folytatott először kutatásokat amikor is az Uránusz körül egészen jelentós mozgásokat észlelt.
1845-ben Rbain Le Verrier indított útjára hasonló kutatásokat. Ó adott elsőként magyarázatot az Uránusz közelében megfigyelhető furcsaságokra. Azt feltételezte, hogy valamiféle idegen, ismeretlen gravitáció, talán ismeretlen planéta okozza a jelenségeket.
1 846. szeptember 30-án, egy héttel a Neptun felfedezése után, Le Verrier úgy nyilatkozott: lehetséges, hogy van más ismeretlen bolygó is az akkor felfedezett planétán túl.
1877-ben egy másik kutató, David Todd kutatásai során egy a Neptunuszhoz hasonló bolygót fedezett fel. 1879-ben pedig egy nó, Camille Flammarion egy másik megközelítéshól úgy regisztrálta a jelenséget, hogy az ismeretlen planéta (a Niburu) a Neptunuszon túl található. 1909. Percival Lowell, aki a marsi csatornák felfedezéséről is ismert, óriás magánobszervatóriumot épített Flagstaffban, Arizona államban. Lowell a Planet X felvetés bebizonyítására nagyméretű kutatásokba kezdett. Első kutatási periódusa 1909 végén kezdődött, de sajnos nem vezetett ered-ményre. Lowell azonban nem adta föl az első, sikertelen kutatás-sorozat után sem. 1913-tól új kutatásokba kezdett az addigra felmerült új lehetséges koordináták tudatában. (1850-01-01 hosszúság, 11.67 fok, peri hosszúság 186, 0.228, 47.5 AU távolságra. (AU vagy - Astronomical Units - a Föld-Nap átlagos távolságával megegyező mértékegység 149,6 millió kilométer. (1 Cs.E.)
A kutatások során azonban a bolygót nem találta meg. 1930-ban mégis új bolygó felfedezését jelentette be a tudományos világ. Megtalálták a Plútót.
1980-ban már a korszerű számítások és modern csillagászati lehetőségek korát éltük. Az amerikai United States Naval Observatory a bolygók és üstökösök pályájának perbutáció (elhajlásai, rendellenességei) alapján bebizonyítottnak tekinti egy „egyedülálló, felfedezetlen bolygó" létezését.
Dr. Thomas C. Van Flandern és Dr. Richard Harrington csillagászok számításai alapján az új bolygó 2-szer, 5 -ször nagyobb mint a Föld és elnyújtott elliptikus pályán halad körbe a Nap körül, 5 milliárd kilométerrel távolabb mint a Plútó.
Az új planéta felfedezését, már 2 évezreddel ezelőtt, az akkori matematikatudomány számításaival is igazolták, de a számítások eltértek a mai technika csúcsvívmányaival, a legnagyobb legjobb modern teleszkópokéval végzettektől. Ma már az is világos, miért térnek el a Föld pályáját, mozgását leíró régi feljegyzések a mai adatoktól. A csillagászok számításai szerint a matematikai és mértani eltéréseket egy eddig ismeretlen bolygó okozhatta, s feltételezhető, hogy éppen a Nibiru hatására mozdult el valamikor régen a földi pálya.
1982-ben a NASA hivatalosan is elismerte a 10. bolygó lehetséges létezését „néhány ismeretlen objektum valóban létezik, mint legtávolabbi planéták". Egy évvel később az I RAS I nfrared Astrononical Satellite valóban érzékelt egy nagy és meglehetősen titokzatos objektumot a világűrben.
2002-ben a világ tudósai elismerték a tizedik bolygó létezését. A hír egy ideig terjedt a világban, de valamiért azóta hallgatnak a rejtélyes bolygó kutatásainak eredményeiről, sőt magáról a felfedezés tényéről is. Pedig az a 80-as években mind a világsajtóban, mind a tudományos publikációkban megjelent. Mi vagy kik állították le azóta a kutatásokat, vagy ha folynak a kutatások, akkor miért tiltották meg az eredmények közlését?
Talán egyszer megkapjuk a választ. Lehet, hogy hamarosan?
Elméletek
A csillagászati kutatások, az újabb és újabb eredmények természetesén nem önmagukban állnak. A tudományos közvélemény egy-egy tény okára, miértjére kíváncsi elsősorban. A miérteket azonban a kutatás, a tapasztalat nem adja meg. A miértekről elméletek beszélnek. Ezek azután vagy kiállják az idő - és a további kutatás - próbáját, vagy nem. Mindenesetre elméletek, Naprendszerünk titkait fürkésző magyarázatok szép számmal születtek az utóbbi évtizedekben.
Mi természetesen csak azokat adjuk itt elő, amelyek egyfelől vonatkozásban állnak a tizedik bolygóval, illetve tudományos megközelítésük megkérdőjelezhetetlen.
Meg Sitchin, a tema elinditoja, is azt mondja, hogy nem.
Kulonben is, ha minden 3600 evben jott mar, 432000 ev ota, semmi kulonosebb nem tortent a Fold geologiai eleteben.
Én egy ilyen cikket, bár tényleg meggyőző, azért ténynek nem fogadok el.
Ugyanis a tudományos világ szinte mindent magabiztosan visszakézből elutasít és cáfol, pedig nem tévedhetetlen.
Mindazonáltal megnyugtató a link.
Igen figyelemre méltó az aki tényeket használ a vitában. Kiváncsi vagyok ki olvasta el figyelmesen, mer utána már nem igen lehet mondani semmit.
Mindig örömöt okoz az aki tiszta forrásra hivatkozik, nem pedig kimásolja egy linkből azokat a részeket amivel alátámasztja a hülyeségeit, pedig nem ért az egészből semmit. Ezek az ollósok, tetszelegnek...vajon kinek?
A kereszt egyike a legosibb akom-bakomoknak, amiket az irni meg nem tudo ember feltalalt, mint diszito elemet.
Agyagedenyek diszitesere hasznaltak, mas egyszeru vonalas diszekkel kombinalva.
Hogy volt-e valami melyebb ertelme, nem tudni.
Rafogni valami jelentoseget, azonban, mindenfelet, lehet.
A sumer ekirasban, kezdetben, egy nyolcagu "csillag" jelentette az istenseget, mennnyei magassagot, DINGIR es AN, szavakkal
Ez a jel eredetileg ket egyenloszaru kereszt volt, ahol az egyik kereszt 45 fokban volt elforditva a masiktol.
Kesobb mar csak egy keresztet hasznaltak az isteni jelolesre.
Ez lenne a "kereszt" amire gondolsz?
Ez a "Nibiru" bolygo nem a Fold palyajat "keresztezi". (ha egyaltalan van ilyen bolygo, Sitchin szerint)
Palyaja a Naprendszer sikjaval 30 fokot bezarva, a Mars es a Jupiter kozott "keresztez".
Szoval, ha "visszater", nem fog kulonosebb bajt okozni, mert "elozo" Foldkozeli helyzete se volt katasztrofalis.
No vannak új hírek?
Nem lesz semmi?
Én már építem a bunkeremet... :)
Egyébként valahol hallottam, hogy a keresztet még a sumérok vezették be az emberiség mítikus hagyomány-örökségébe (jóval Jézus előtt ugye), méghozzá azért, mert ezzel a Föld pályáját periodikusan keresztező "valami" -re utaljanak.
Én nem mondtam, hogy a fejünkre esik, csak azt, hogy nem egyenlö Nibiruval(legendák), és, hogy éppen ráér, és erre kering. Ezt olvastam... Szo sem volt világvégéröl max némi mágneses viharrol...
A múlt héten annyi volt a nagy hír, hogy felfedezték a Kuiper-övezet második legnagyobb objektumát (az eddigi ismert legnagyobb a Plutó volt). Idáig igaz is.
A baromság az, ha valaki szerint ez jövő nyáron ide fog pottyanni a fejünkre.
De tényleg: valamelyik multheti számában volt a Népszabonak, ráadásul az elsö oldalon!!! Márpedig, illuziokat félretéve is minimum más, elfogadhato helyröl szedhette... Vagy: megörült a Népszabadság!
