"Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz."
"Köszöntlek őszi lomb! Köszöntelek, ti csendes tisztások nyűtt gyepén sárguló levelek! Elmúlástok szelíd gyászával bús szívemhez, utolsó szép napok! olyan jól illetek.
Merengő vándorod: vezess, magányos ösvény; hadd nézzem a vidék hanyatló bíborát, míg fönn a nap fakón borong, s a halk, ködös fény az erdő sűrüjén sápadtan csillog át."
Látom, Te is átlendültél az alvásküszöbödön és nem tudsz aludni, akárcsak én :))
Hogy érted azt, hogy nem hiszel el semmit? Igazat írtam, visszakeresheted a hozzászólásaim között, még nem törölte a moderátor, pedig megkértem. A verseket én is nagyon szeretem, a természetet is. Versekből és képekből is hatalmas gyűjteményem van, amit folyamatosan bővítek.
*******************************************
Rodriguez Alfonz Szüret után... Elszáradt már a rét ezer virága, tarlóra jár a cserregő veréb, az erjedő must illatától fanyarkás-édes lett a lég. Szelíd a fény. Elszállt a nyár. Mikor jössz már, mikor jössz már? A gesztenyék arany-vörösben égnek, a pók ezüst fonálon száll tova, dióval telt a mókusoknak melegre bélelt otthona. Elcsendesült a víg határ. Mikor jössz már, mikor jössz már? Lásd, bennem is már minden békességes, kiforr, kitisztul minden, mint a bor, s az őszi, csendes zümmögésben a dallam változatlanul csak néked szól, csak téged vár. Mikor jössz már,
Csendes sziget, hiszen nem ismerek senkit. Augusztus 29-én regisztráltam: vesztemre beköszöntem a Verseldébe, ahol nagyon barátságtalanul és elutasítóan bántak velem a nevem miatt,fennhéjázva, fenyegetőzve pitiánerkedtek velem, akkor nyitottam ezt a topikot.
Örülök, ha szép verset hoz valaki, ha olvassák is páran, még nagyobb öröm. A "csacsi játék" barátságos és enyhe megfogalmazása a kicsinyes kirekesztő személyeskedésnek, szerintem. Lelke rajta, aki ilyenben részt vesz. Ezt a típust nem is várom ide, inkább kerüljenek! :)
**************************
Nadányi Zoltán Ősz
Az őszben állsz, tünődve jársz, hullatja vén lombját a hárs. Titokzatos halk nesz zavar, kip-kop, kopog a holt avar. Hol itt, hol ott, csodás, csodás, mint távoli lábcsoszogás. Forogsz, fülelsz, álmélkodol, valaki jön, nem tudni hol. Valaki jön, és erre tart és csörgeti a tört avart. Jön finoman, jön hidegen, a csenden át, a ligeten. Híg árny, akit szem nem talál, maga az Ősz, a halk Halál. Forogsz, fülelsz, a szíved üt: nem jön sehol s jön mindenütt. Peng mindenütt az őszi nesz, álomszerű bújósdi ez. Kiáltanál: az Istenért! És megremegsz! most ideért. Most ideért a lenge láb, és megkerült és megy tovább.
Csendes sziget a topikod. Ne félj, ha nem jönnek, akkor is olvassák, csak szeretik próbára tenni a nicket... Csacsi játék! :-)
Zelk Zoltán
Ha kérdik egyszer
Kertben szerettem volna ülni, így álmodtam én őszömet, nagy csend fényében elmerülni, míg lassún hulló levelek vállig, homlokig borítnának, szépen halni megtanítnának - az elmerengő képzelet esztendeim kemény szálából ily lánynak szőtte őszömet.
Szerettem volna ülni lócán alkonyidőn, a ház előtt hallgatni utak csobogását, köszönteni az elmenőt. így lettem volna gazda s vendég, így mondtam volna szép jóestét mindenkinek, mikor az ég a sárguló napot leejti, mint őszi ág a levelét.
Nem kertben, nem ház előtt lócán, ülök a világ küszöbén, s ha kérdik egyszer, mi járatban, mit végeztem e földtekén, ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? - de a szegénynek szava voltam, ezért voltam, lehettem én egyszerre alkony s pirkadó nap, egyszerre bánat és remény.
Kedves vagy, köszönöm szépen. A gyönyörű verset is :))
***************
Molnár Rózsa
Ballagó őszben
Talmi verőfényben libeg a gyanútlanság. Megáll. Pihen. Nehéz nyár nélkül élni. Keresi, visszafoghatatlanul. A Nap reumás tenyerébe veszi, könyörületét felhők könnyezik, de a tülekedő szelek kikacagják... Pillangó-halállal teli az ősz. Pillangó-halállal teli a szívünk. * Varjak lépegetnek a szürkületben, lassan, befeketítve az eget. Az éj ásít. Szájából boszorkánysóhaj száll: kár! Köd púderozza léptük nyomát... Isten hideg verejtéke csöpög a fák ágairól.
LESZNAI ANNA ŐSZ MULTÁNAzt mondottad, hogy visszatérsz, Lombtalan ősz tar idején, Mikor a föld dúsabb a fáknál, Meghallani, hogy mint suhog Kerti csendben léptem nyomán A zörgő lomb s ruhám szegélye. Visszatértél tél idején - … Tüzes a kormos kályha torka. Sok száraz ág lángmarta teste Hevíti búsra szűk szobámat. Én szólítalak mohó szóval - De szemed átsiklik felettem … - S ide se hallgatsz.
Az Ősz fátyla fekszik a mezőn Szerelmes kézzel libbenti lelkem, Segítni kell a sok szenvedőn, Derű-magot kell vetnem. Vetnem kéne széles mozdulattal Dalos ajkkal csillogó magot... Kezem tétlen, a dalom elhal. És én tovább, tovább haladok.
Üres padon a meditáció Míg földre szállni készül a dió, poros levélben a hangya nyomok Rekedt csókák az égi vándorok. A tekintet is velük vándorol Simogatás a kopár dombokon, Lomhán kocog, mi futva érkezett, Kopott olajkép, aranyos keret. A vállakon pihegő nyugalom mint vadak nélkül elnémult vadon, Míg cihelődő nesszel búcsúzik Langyos kövétől a zöld nyakú gyík. Szellő cirógat észrevétlenül Komor sarkokban az árnyék kihűl, A fák alatt az avar szendereg
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat nevetségesen ismerős minden mit mondtam s mondok nehéz nyarunk volt itt az ősz s jönnek a téli gondok már csak magamat benned és magamban téged óvlak ameddig célja volna még velünk a fönnvalónak
Kányádi SándorElment a nyár Elment a nyár, itt az ősz, reggelente párát lehel a kis őz. Elment a nyár, megjött az ősz, fosztogat, gyéríti a sápadozó lombokat. Reszket a lomb, remeg az őz: fél, de fél: pedig nem jár vad erre más
Kardos AndrásKanadai ősz Az október már rozsdába sárgítja leveleink színét: A juhar lángpirosban ég. Lélegzeted eláll, hogy A színek orgonája, mint zenét lopja szemeden át Ezer árnyalatát beléd! A fény, bár ragyog még, Az Indián Nyár adakozó és gyengülő erejét A távolba igyekvő Nap még kiszórja eléd, hagyod Cirógatni magad, mert hosszú időre, száműzetésbe Vonul a sugár, nem melegít többé, kékben hidegen, Tűnik eléd, már öltözik is zúzmara-köntösébe! Barátságotok melegének vége! Lesztek két idegen, Akik ismét várják egymás melegét.... félévre előre!
Kamarás KláraŐszi fénybenA Nap már sosem ád meleget eleget, a fény mely beterít hidegen hiteget. Állok az ablaknál s a szívem ridegen tűri el, hogy a nyár nékem már idegen.
Juhász GyulaŐszelőAz elmúlás nem szomorú nekem már, És nem fájnak a hervadt levelek, Az ősz, mint kedves nővér, már velem jár, S én vele vidám dalolón megyek. A temető pompáján eltűnődöm, Mint a jó gazda földjén széttekint, Ölében rólam álmodik az ősöm,
JÓZSEF ATTILAŐSZTar ágak-bogak rácsai között kaparásznak az őszi ködök, a vaskorláton hunyorog a dér. Fáradtság üli a teherkocsit, de szuszogó mozdonyról álmodik a vakvágányon, amint hazatér. Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb tollászkodik és hosszan elborong. A kövön nyirkos tapadás pezseg. Batyuba szedte rongyait a nyár, a pirosító kedvü oda már, oly váratlanul, ahogy érkezett. Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik, a gyár körül az ősz ólálkodik, hogy nyála már a téglákra csorog? Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
Jékely Zoltán: Egy könnycseppKi mondaná meg, mi ütött szíven? Talán az ősz? Tán múló életem? Szememből egy könnycsepp kibuggyant: a Tenger kínja benne volt. Egy falevélre hullt s én felragadtam megszállott-mohóan. Három szent szót írtam reá: az Ember kínja benne volt. Jaj, jaj, hiába keresem azt a három gyönyörű szót!
Szeretettel Neked, Kedves Mnemoszüné! :)
LESZNAI ANNA
ŐSZ MULTÁN
Azt mondottad, hogy visszatérsz,
Lombtalan ősz tar idején,
Mikor a föld dúsabb a fáknál,
Meghallani, hogy mint suhog
Kerti csendben léptem nyomán
A zörgő lomb s ruhám szegélye.
Visszatértél tél idején - …
Tüzes a kormos kályha torka.
Sok száraz ág lángmarta teste
Hevíti búsra szűk szobámat.
Én szólítalak mohó szóval -
De szemed átsiklik felettem
… - S ide se hallgatsz.
Laczkó Géza
Az ősz fátyla
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének
építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok
már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak
Kardos András
Kanadai ősz
Az október már rozsdába sárgítja leveleink színét:
A juhar lángpirosban ég. Lélegzeted eláll, hogy
A színek orgonája, mint zenét lopja szemeden át
Ezer árnyalatát beléd! A fény, bár ragyog még,
Az Indián Nyár adakozó és gyengülő erejét
A távolba igyekvő Nap még kiszórja eléd, hagyod
Cirógatni magad, mert hosszú időre, száműzetésbe
Vonul a sugár, nem melegít többé, kékben hidegen,
Tűnik eléd, már öltözik is zúzmara-köntösébe!
Barátságotok melegének vége! Lesztek két idegen,
Akik ismét várják egymás melegét.... félévre előre!
Kamarás Klára
Őszi fényben
A Nap már sosem ád meleget
eleget,
a fény mely beterít
hidegen hiteget.
Állok az ablaknál s a szívem
ridegen
tűri el, hogy a nyár
nékem már idegen.
Jékely Zoltán: Egy könnycsepp
Ki mondaná meg, mi ütött szíven?
Talán az ősz?
Tán múló életem?
Szememből egy könnycsepp kibuggyant:
a Tenger kínja benne volt.
Egy falevélre hullt
s én felragadtam megszállott-mohóan.
Három szent szót írtam reá:
az Ember kínja benne volt.
Jaj, jaj, hiába keresem
azt a három gyönyörű szót!
