Sajnos nem úgy alakult a magvetés, ahogyan elképzeltem. 5 féle magból 20-20 szem volt a tasakban és most ott tartok, hogy mindegyikből, csak 5-5 darab élő kis növényke van. Az erkélyem párkányán nevelem őket. Sokkal az történt, hogy egyszer csak eldőltek és kipusztultak. Nem tudom mire vélni a dolgot, sajnos még nincs sok tapasztalatom ezzel kapcsolatban, de ha 3-3 növényke marad mind az 5 féle jukkából én már elégedett leszek!!! :)
Visszatettem a növényeket a keltetőbe fejlődjenek még ott.
Ma a lakásban volt 20 c°, 14 órai üzem után 30 c°-ra ment a hőmérséklet, szórtam még gyöngykavicsot a magokra, de látom egy kettő így is kilökődik, pedig építészeti perlit van alatta ami elég puha közeg.
Ha van meg bent hely, akkor en mindenkeppen visszatennem oket.
Regebben nekem is ezt csinaltak, ossze-vissza kunkorodtak. Ezert takarom en is oket kaviccsal, hogy az megakadalyozza ezt, persze laza ultetokozeg is kell hozza, hogy a gyoker utat tudjon torni maganak lefele.
Új fejlemények a kikelő kis agávékkal és jukkákkal kapcsolatban, sajnos volt néhány olyan mag amelyen nem volt elég vastag a gyöngykavics réteg és kitornázta magát a cserépből, ahogy nő a gyökere, teljesen kinyomta magát. Így ki kellet tűzdelni a kis magoncokat, homokos-perlites föld keverékbe kerültek.
Szerintetek rakjam vissza a párás levegőjű keltetőbe, vagy maradhat már a szabad levegőn?
Biztosan szépek lehetnek, ahogy virágzásra készülnek, sajnos itt Európában meddő próbálkozás számukra. Egyébként nem déli fekvésben vannak, az is sokat jelent?
Ma láttam, hogy a belvárosi mozinál már a virágszárat hozzák a jukkák, amikből együtt szereztünk oldalhajtásokat. Ebből látszódik, hogy a kontinentálisok mennyivel előrébb tartanak az atlantikusoknál.
Az időzítő kapcsoló 20.00 órakor kapcsolt ki, 14 órai üzemidő után, akkor a keltető alján a hőmérő 28 c°-t mért úgy, hogy minden oldalról nikecellel védtem a hővesztéstől, a szobában az utóbbi napoban reggelre 17 c°-ra hűlt a levegő, mivel már nem fűtünk, csak este egy kicsit. Amíg nem lesz melegebb a lakásban ezzel a módszerrel fogom keltetni a magokat, ha magasabb lesz a következő napokban a hőmérséklet, 22-25 c°-nál nem fog lehűlni még reggelig sem, akkor nem lesz szükség a szigetelésre.
Úgy látszik, megoldódik a probléma, vettem két 3 cm átmérőjű nikecell táblát azokat vágtam méretre, alá, mögé, két oldalára raktam belőle, sőt az elejére is készült lap. Mint írtam, 17 c° hőmérsékletről 20 c°-ra emelkedett a hőmérséklet (az akvárium alján) a nikecell lapok felhasználása előtt, tegnap miután körbe raktam vele a keltetőt, a hőmérséklet látványosan el kezdett emelkedni, az elülső nikecell lap felhelyezése nélkül 23 c°-ra emelkedett (14 órai üzemeléssel),
Ma teljesen körbe raktam nikecellel az üveg mellett, 6.00 óra óta működik a fénycső, már 27 c°-on van a hőmérséklet az akvárium alján (méréskor az idő: 15.30).
Az általad korábban leírt méretek alapján készült el a keletető, 6-os üvegből (70X25X25), a világítás sűlyesztett, a fedél teteje rajta fekszik az üvegen, nálad, mintha az üveg fölött, a fényforrással egyvonalban látnék légteret. 18 W-os fénycsővel.
Igen nalunk a szobahomerseklet 20 fok koruli. Nekem egyebkent vannak resek a teto es a keret kozott. Egy kicsit szellozik, de nem veszes.
Amit nalad latok problema az alacsony szobahomerseklet mellett az a keltetod merete. Azert az enyem ennel keskenyebb. Egyebkent amikor en csinaltam, akkor nem is gondoltam ilyesmire csak osszeraktam es igy sikerult. Szoval szerencsem volt vele. De ez nem jelenti azt, hogy nalad ne mukodne a dolog. Szerintem az mindegy, hogy mennyi a szobahomerseklet. A lenyeg, hogy napkozben meg legyen a 10-15 fokos homerseklet kulonbseg.
Egyebkent mik a Tied meretei? Az enyem ekkora: 70x20 az alapterulete es a belso magassaga 16cm koruli a fenycso aljaig, egyebkent olyan 20cm.
...és még egy kérdés: Te hideg vagy meleg fényű fénycsövet használsz?
Most olvastam vissza a 1320-as hozzászólásodban írtad, hogy napi 12 órai üzemórára 10c°-t emelkedett a hőmérséklet, 20 c°-ról 30 c°-ra, akkor a szobában volt 20 c°, reggelig azért hűlt le csak annyira.
A keltető tetejét amire a fénycső armatúra van szerelve, fugaszil-lel már korábban leszigeteltem, hogy ne szálljon el ott a hő, az üvegre tökéletesen ráfekszik a tető.
A kertben szépen meg fognak erősödni, amint tehetem én is kirakom a növényeimet, a tavalyi Y. elatak és Y. thompsoniana-k még a cserépben sínylődnek, sajnos nem sokra mennek benne, ahogy meglesz a ház, mennek ki a ketbe.
A beüzemelés előtt néztem, hogy 17 c° volt a keltetőben az akvárium alján, a magvetéssel egy szinten, 6.00-16.00 óráig állítottam be az időzítő kapcsolót, ma 10.30-kor értem haza, a hőmérő csak 18 c°-ra emelkedett, elég lassan melegít a fénycső, egy kicsit aggódom, hogy nem lesz megfelelő a hőmérséklet a keléshez, így a 10 óra világítást átállítottam 12 óraira.
Lehet, hogy egy hungarocell lapot teszek az akvárium alá, az is szigetel valamit.
Mi az a kelési hőmérséklet, ami ideális a jukkáknak?
Tegnap összeraktam a "keltető" tetejét, a jukka magok mint írtam, tegnap este lettek elvetve, dithan-os vízzel átitatott perlitbe kerültek, arra gyöngykavicsot szórtam, bele is tettem az akváriumba, ezekből vetettem:
Gondoltam rá, hogy teszek bele hőmérőt. Megvan az időzítő kapcsoló is, egy mechanikus modelt vettem, de tökéletesen megfelel erre a célra.
Ahogy elkészülök vele teszek fel képeket....
A jukka magokat steril perlitbe fogom vetni, ez nálam bevált, gyöngykaviccsal fedvem a gyökérzet miatt, ezt korábban is így csináltam, majd a kikelt 2-3 leveles magoncokat fogom tűzdelni külön edénykékbe.
Mit tapasztaltál mennyi az az optimális hőmérséklet amin a jukkák csírázni kezdenek, és
nálad mennyi volt a szobahőmérséklet? (Lehet, hogy már korábban írtad, csak elkerülte a figyelmemet)
nekem is sincsen semmi fele burkolat. A fenycso csupaszon van. Bent para van, de a viz azert nem csopog a csorol. Szerintem efelol ne aggodj. Nekem is van ido kapcsolo 12 oras vilagitas van rajta beallitva. Meg tegyel be egy homerot is, hogy lasd milyen bent a homerseklet, ha megy a vilagitas.
Ha jól haladok a keltetővel, a hétvégén el fogom vetni a mesagardenes magokat
Mint írtam az agávés topikban az akváriumot, a 18 W-os fénycső megvan már, a fedőlapot kell még megcsináljam (az alapanyagot csütörtökre vágják méretre).
Egy időzítő kapcsolóval szeretném szabályozni a keltető világításának időhosszát.
A fénycső armatúrán nincs műanyag borítás, szerinted a párás levegővel nem lesz baj az elektromosság miatt?
En is glaucara gondolok. A levelei nem tul merevek es hegyesen vegzodnek. Ahogy lattam tavaly tobb virag is lehetett rajta, ha tudok iden majd keszitek rola viragzo kepet.