Nagyon drukk, szerintem itt sokan vagyunk akik császár után szülnénk természetes módon. Mindenképp írj, hogy szurkolhassunk, talán az segít, ha a málnalevéltea nem is.
Ittam, a 36. héttől. Sajnos semmilyen hatását nem fedeztem fel... Most nem fogom inni.
Biztosan nem volt elszámolva, "időzített" teherbeesés volt (tüszőrepesztő szurival, indukált peteéréssel). A baba méretei/érettsége is megfeleltek a korának. A magzatvíz teljesen elfogyott a végére és a méhlepény is totál elöregedett.
Talán tanulságos lehet a történetem. Kisfiam 2005. május végén született 28. hétre császármetszéssel. A méhemet T alakban vágták, mert nem tudták kiemelni a szimpla vízszintes vágással. 8 hónap után jött meg a menzeszem, aztán teljesen összevissza véreztem, így elmentem a nőgyógyászomhoz. Mivel szoptattam még megállapodtunk abban, hogy biztos nem álltak még vissza a hormonjaim, és felkeresem, ha Csibe abbahagyta a szopást. 3 hónap múlva újra elmentem hozzá, mivel a gyerkőc már nem szopott, a vérzési problémám pedig továbbra is fennállt. Megvizsgált és meg is ultrahangozott. Ekkor derült ki, hogy kilyukadta méhem. Valószínűleg a méhösszehúzódások hatására elszakadt a fonal, amivel varrtak, vagy már eleve hibás volt. A lyukat a hashártya fedi, így nem vagyok életveszélyben, de meg kell hogy operáljanak. (Altatásban, feltárással, mert az MR lelet alapján nem valószínű, hogy endoszkóppal meg tudják csinálni.) Kiderült, hogy a vérzési zavarnak semmi köze a lyukhoz, azt már rendbe tettük. De ha az nincs, akkor nem derül ki a lyuk. Nagy szerencse, hogy nem lettem terhes, mert nem tudtam volna kihordani a babát. Oda akarok kilyukadni, hogy Ti ki ne lyukadjatok, illetve -főleg T alakú vágás, vagy 2 császár után- nézessétek meg, hogy mi újság odabent.
(A kisfiam-Peti- egyébként 1620 grammal született, most 12 kg, szalad és dumál, semmi baja! :-))
Most vagyok 29 hetes, három év lesz a két gyerek között és nagyon szeretném, ha ezúttal nem a műtőben kötnék ki! A dokim hüvelyi:császár=40%:60%-ot mondott nekem is. Nagyon bizakodom!
Előzmények: 2004.01.03-án kislányom az igen rossz ctg (37hét+2nap, rutin ctg-nek indult) miatt borokrepesztés/oxitocin után sürgőségi altatásos császármetszéssel született. Ráadásul annyira vérszegény volt, hogy átkerül a PIC-re, ahol kétszer is vért kapott. A szívhangja pedig azért volt rossz, mert kétszer is szorosan a nyakán volt a köldökzsínór.
Hónapokig úgy gondoltam, hogy az előzetes tervezgetések dacára mégse lesz több gyermekünk. Mély bugyrait bejártam a depressziónak. Kerestem a miértekre a válaszokat. Szerencsére kislányom teljesen egészséges, de 2004-ben köszönve az akkori háziorvosunknak Szeged összes kórházát, klinikáját, fetőző osztályát megjártuk, mivel folyton túldiagnosztizálta. Lassan rendbejöttek dolgaink, már csak a császármetszés tényét nem dolgoztam fel teljsen. Nagyon fájó pont maradt, hogy kicsúszott az irányítás a kezeim közül, hogy csak történtek velünk a dolgok.
Fájdalmat jól tűrő, kemény embernek ismerem magam, és ehhez képest még csak meg se tudtam, hogy milyen egy szülési fájdalom. Annyira gyorsan kellett a dokinak műtenie (mivel 10-re leesett a kislányom szívhangja), hogy nem is tudott hatni az infúzió.
Sok-sok hónappal később, egyszer csak belém villant a gondolat, hogy csak lesz egy fiunk. Igen, rögtön ez jutott eszembe, hogy fiunk lesz. 2 hónap alatt teherbe estem, és pont a férjem 30. szülnapján teszteltem, pont aznap, amikor az új házunkba költöztünk.
Terhességem alatt sokat foglalkoztam a császár utáni hüvelyi szülés gondolatával. Tájékozódtam a lehetséges veszélyekről (hegszétválás) stb... Barátnői körömben kb. mindenre volt példa, a hegszétválástól kezdve a zökkenőmentes szülésig. Másik dokit választottam, megint fogadtam szülésznőt. Velük is átbeszéltem a lehetőségeket. Egyikük se zárkózott el a hüvelyi szülés elöl.
Dokim 40-60%-ot adott a hüvelyi szülésnek. Mindketten hangsúlyozták, hogy csak akkor fog sikerülni, ha tankönyvi szülésem lesz, mert nem indíthatnak, nem kaphatok oxitocint, EDÁ-t, nem lehet túl vékony a hegvonal és nem lehet túl nagy a baba. Én bizonygattam, hogy családom nőtagjai, akik annó otthon szültek, mind gyorsan könnyen szültek, a bábasszony alig ért oda. Magamat is nyugtatgattam, hogy a fájdalomküszöböm is igen magas, ugyanis úgy nőttem fel, hogy nekem, egy szomszédos balkáni országban mindig érzéstelenítés nélkül kezelték a fogamat. :) Még az első terhességem alatt sokat foglalkoztam az otthonszülés gondolatával. Szóval mindig is arra vágytam, hogy vajudás és szülés alatt békében hagyjonak, ne csillapítsák és ne is fokozzák a fájdalmat, kitolásnál ne nyomja a doki a hasamat, stb... Ezért számomra inkább megnyugtató volt, hogy csaszi után, ha szülök nem avatkozhatnak bele a szülés lefolyásába. (Persze, ha meg van valami gáz, akkor műtő. Természetesen ez is benne van a pakliban.)
Még az otthonszülés kapcsán ovastam róla, hogy a szülésfelkézítő tanfolyamon lelkileg is rendbe kell jönnie az embernek, mert az is befolyásolja a szülés kimenetelét. Ha volt előzetes abortusz vagy vetélés, akkor "el kell engednünk" magzatainkat, stb... Folyamatosan törtem a fejem, hogy nekem mit kéne rendbetennem az életemben. Abortuszom, vetélésem szerencsére nem volt, párkapcsolatom rendben, előző császármetszésem is lassan elfogadom. Aztán valahol a 38. hét környékén jöttem rá, hogy nekem az anyukámmal való kapcsolatom, vagyis az iránta tanúsított érzelmeimet kell elfogadnom/megértenem és a lelkemben helyre tenni, hogy ő ilyen. Nem kell semmi rettenetesre gondolni, csak ő maga sose teljesedett ki az anyaságában, nagyon hamar nagyszüleimre bízott, és még kicsi voltam kategórikusan tiltott a velünk, de igen rossz házasságban élő apukámtól. Kamaszkkoromban természetesen fellázadtam ellene, meg apám halála után, meg kislányom születése után még kritikusabban tekintettem rá, mintha mégegyszer a kamaszkoromat éltem volna. Mihelyt ezekre rájöttem, sokkal jobb lett tőle.
Terhességem nagyon jó volt, bár hamar nyílni kezdtem és feküdnöm kellett, azért jól megtaláltam az arany középutat, seduxennek is csak kb. a felét szedtem be. Tulajdonképpen a nyílásnak valahol örültem is, növelte az esélyem a hüvelyi szülésre.
39. heti uh-án 5.6mm volt a hegvonal, a méhszájam cx1222, és a babát 3650g-ra saccolta a doki, ctg-éim tökéletesek voltak. Lassan a túlhordástól kezdem félni meg, hogy túl nagy lesz a baba. Dokim is azt érezte, hogy fenik nekem a kést. 30-70-re módosított, hüvelyi kontra csaszi állásban.
Beleegyeztem, hogy 2 nappal a kiírás előtt befekszem, és megbeszéltük a lehetséges variációkat is. A: még mielőtt befeküdnék a patológiára szépen megszülök B: elfolyik a magzatvíz, nem leszenek fájások -> csaszi C: lesznek fájások, de nem tágulok rendesen, elakad a folyamat -> csaszi D: pár nappal enged túlhordani, beindul szépen a szülés, szépen tágulok és szülök E: sok-sok nappal túlhordom, de nem indul el magától -> csaszi F: szülés közben, vagy a vajudás vagy a kitolás alatt történik valami gikszer -> azonnal műtő
Másnap kellett volna befeküdnöm, amikor délelőtt kb. 11-től 5-6-7 percenként méhösszehúzódásokat éreztem, egyáltalán nem fájt, csak focilabda keménységűre húzódott a hasam. Ezzel este 6-ig elvoltam, kb. addigra ért haza Szegedről a férjem meg anyósom. Közben ebédet főztem a kislányomnak, aludtam vele, sétáltunk kinn, stb... A méhösszehúzódások nem sűrűsödtek, de voltak. Végül este csak bementünk a férjemmel a klinikára. Meg is dicsértek érte, sőt közölték, hogy az előzetes csaszi miatt már 38. héttől itt lenne a helyem. Magzatvíz tiszta volt (aminoszkóppal nézték csak meg), 1cm-t tágultam (cx1333), ctg is mutatta a kb. 6 perenkénti 60-80-as "fájásokat". Végül jóslónak titulálták őket, de a csaszis előzmény miatt kaptam helyet a patológián. Én se ellenkeztem, mert úgyse tudtam volna otthon nyugodtan tölteni az éjszakát, mert nem tudtam volna, hogy mikor kell elindulni. Éjjel és délelőtt is aludtam, és élveztem, hogy minden doki elmondja, hogy nem tehet semmit. (Ha nem lett volna csaszi már kötöttek volna be oxitocint, meg burkot repesztettek volna, persze, ha beleegyezem.) Lépcsőzni eszembe se jutott, illetve emlékeztem, hogy ilyen szituban egy otthonszülésnél pihanést/erőgyüjtést javasolnak. Nyákdugóm még délelőtt távozott. Egyik szobatársnőm, akivel közös volt a szülésznőnk, már a 38. hét óta benn feküdt, pedig neki a csszi után már volt egy sima szülése is (ez megnyugtatott), ő viszont kiakadt, hogy milyen jó nekem, hogy nem fektettek be. Persze rögtön meséltek egy storit, hogy nemrég szült egy csaj, akinek szülés közben megrepedt a méhe, de szerencsére nem nagyon és csak a betapintásnál vették észre. Délután fél 5-kor jött a férjem, majd rögtön a dokim is. Ő végre megvizsgált, hát szűk 4cm-re nyíltam. Mondta, hogy inkább 3-at ír, hogy ne kelljen még burkot repeszteni, mert az valószínűleg műtővel végződne. Lementem ctg-re, na ekkor már láttam egy 127-es fájást, de nekem még mindig nem fájt semmi, csak éreztem az összehúzódásokat. Doki is utánam jött, hogy leválassza a méhszájról a magzatburkot. Na ekkor lepődött meg, mert 6cm-re tágultam. Még felmehettem a patológiára összepakolni, sajna a vacsorára már rá se nézhettem. Férjem szegény először olyan kicsi ruhát kapott, hogy mozdulni se tudott a nadrágban. Elkisért tusolni, a doki meg már nagyon várt, hogy burkot repesszen. Burokrepesztés után lettek igazi fájásaim, végig a hasanom volt a ctg, mindig 127-ig ment fel a "fájás". Labdán ülni nagyon jó volt, és egészen a kitolás előtti utolsó 2 fájásig 3 perces fájásaim voltak. Messze nem volt elviselhetetlen, tudtam, hogy minden egyes fájással közelebb kerülök hozzá, hogy láthatom a fiam, és tdtam, hogy mindjárt jön 3 perc nirvana. A fájásszünetek szinte orgazmusszerüek voltak, még mosolyogni is tudtam meg kommunikálni a külvilággal. Kb. másfél órát tartott a tágulás, szülésznőm és a doki végig ott voltak, doki ellenőrizgette a heget, és ez számomra nagyon megnyugtató volt. Igaz, ott lent a hegvonalnál nem is éreztem semmi fájdalmat, az egész vajúdás olyan volt, mintha egy széles gumiövvel szorítanák össze a pocakom. A labdán ülve még rengeteg magzatvízem folyt el, szinte csobogott, befolyt egészen a radiátor alá. Végül takarítónőt kellett hívni, mert csúszkáltunk benne. Nagyon vicces volt! A kitolási szak kb. fél órát tartott, 6-7 fájás volt és mindegyik alatt 2-3- szor kellett nyomnom, mondjuk a 3. nyomás az már általában fájás nélküli volt. Csodás és megkönnyebbülés volt, amikor sikerült kitolnom a fejét. Dokim természetesen nem könyökölt a hasamba. Szóval végül is természetes szülésem volt, én és a szervezetem irányítottuk a folyamatot, és ez nagyon jót tett az egómnak. Gátmetszés a csaszi miatt természetesen volt. Az viszont tényleg igaz, hogy mihelyt kinn a baba vége minden fájdalomnak. A méhlepényt már semmi kedvem nem volt megszülni, de szerencsére gyorsan jött és szinte nyomni se kellett. Fiamat megkaptam a pocakomra, majd elvitték megfürdetni, hozzám meg jött az altatóorvos, és kb. 10 percre elaltatott (ez nem mélyaltatás) és a doki betapintott a méhembe, hogy nem sérült-e a hegvonal. Szerencsére nem, és szerencsére a gátvarrást is átaludtam. Egont is visszakaptam, rögtön megszoptattam. 3720g volt (Nagyon jól saccolt a dokim!) és 51.5cm. 3 órát töltötünk a férjemmel meg a fiammal még a szülőszobán, az altatás miatt nem csak 2-t. Sajnos utána, amikor zuhanyozni mentem a szülésznővel elájultam, így mégse kaptam meg a fiamat éjszakára. Mivel fizetős 1 ágyas szobába mentem, így a férjem még jó sokáig ott maradt és átbeszéltünk mindent. Én meg elhatároztam, hogy nem bánkódom, hogy csak hajnalban jutok a gyerekemhez, mert tényleg gyenge voltam, másrészt meg történhetett volna másként is; feküdhetnék az intenzíven is például... Az viszont igaz, hogy hiába fáradt az ember, szülés után nem tud aludni, csak jár az agya.
Nagyon-nagyon jó érzés volt, hogy sikerült szülnöm, de inkább olyan békés megnyugtató és olyan természetes, nem az a páros lábbal ugrálós öröm.
Szerencsére most a depresszió is elkerült, annyira más most minden, annyira jó és nagyon-nagyon boldog vagyok.
Én úgy tudom, hogy sima szülés után fél éven belül nem javasolják a teherbeesést, császár után egy éven belül. Ha császár után simán akar valaki szülni, akkor azt mondják legyen két év a két gyerek között. Ha lényegesn kevesebb idő van, akkor általában automatikus a második császár, bár sok múlik az orvos hozzáállásásn. Nincsenek kőbe vésett szabályok, ezek ajánlások.
A két évről én sem hallottam, a két lányom között egy nap híján 2 év van /a kicsi hat hetes/. Orvosom szerint, ha valaki megfelelően gyógyul műtét után, nincsenek különösebb időbeli korlátok a köv. teherbeesésre.
Lehet, hogy én vagyok a kivétel, de kifejezetten simán viseltem a műtéteket /elsőnél szemész a magas vny. miatt nem engedte a szülést, a második már programcsaszi volt/, most még jobban, mint először. Már másnap simán ültem-álltam-feküdtem, elláttam magam és a babát tök egyedül a room-in rendszerben, itthon meg az 5 napos baba mellett a kétévessel minden ment úgy, mint addig, 10 naposan már együtt játszótereztünk. Hogy a műtéti technika volt jó, én regenerálódom az átlagnál jobban, vagy csak szerencsém volt, nem tudom. Az, hogy "ott lenn" minden változatlan, jó dolog :) Mindkétszer csak 4 hetet vártunk, mivel a seb oké volt, úgy döntöttünk, nem kell kivárni a 6 hetet, előbb is össze lehet bújni :)
Én 11 hóval a csaszi után estem terherbe megint. A dokim szerint nincs akadálya a hüvelyi szülésnek. Elvileg. De valszeg megint csaszi lesz. Mert olyan ok miatt volt császár az első, ami most is fennáll.
Teljesen igaz a könnyű császár - nehéz császár, könnyű szülés - nehéz szülés megállapításod! Nekem 4 órás vajúdás után volt szerencsém egy császárhoz, elég jól viseltem, így utólag... Benne azért nem volt mindig fenékig tejfel, de a 6. nap után, mikor hazaengedtek, felvettem a hasszorító bugyim és mint a nyúl jöttem-mentem, lépcsőztem, gyereket cipeltem... stb. Ha a második is császár lesz, akkor nincs mit tenni, így jártam, de az igazat megvallva szívesen kipróbálnám a másik lehetőséget is, márcsak az összehasonlítás végett is :-)) Nem tudom van-e rá esélyem, mert kb. 18 hónap lesz köztük, ha minden jól megy addig. Drukkoljatok majd :-))
aha, csak abban az esetben a rendkívűl felkapott , divatos doki kényelem miatt döntöt így "maga nem tud hüvelyi úton szülni" ez volt a válasz a miértre. Aztán másik orvos nem látott indokot a császár mellett.
