Kedves Kidana: ez évben az utolsó monori vásár most hétvégén lesz!
Kedves Motav: szeretném a figyelmedbe ajánlani a H-1 szervezésében megrendeződő díszmadár kiállítást. 6-7-8 án lesz 10-17 óráig, Budapesten a Kozák téren.
Sok mindenkivel tudsz személyesen beszélgetni, kérdezősködni, vasárnap meg még ki is mehetsz te is a monori vásárra...
Képzeljétek, két csoda is történt a héten az apróimnál.
Az egyik, hogy fürödtek végre, a másik, hogy csipegettek a reszelt répából és almából, igaz keveset. :) Amióta nálam vannak, minden nap tettem nekik friss vizet a fürdetőjükbe, de eddig a közelébe sem mentek. És szombat reggel hétkor mit látok az ágyamból félig kinyílt szemmel? Ott állnak mindketten az ajtóra akasztott fürdető belépőjén, és a tojócska egyszer csak belehuppan a kis fogpiszkáló lábaival a vízbe. :)) És ami ezek után igazán mókás volt, hogy a hím ezen felbuzdulva megpróbálta az itató vizébe gyömöszkölni magát, mert bár szeretett volna ő is pancsolni egyet, nem mert belemenni a fürdetőbe, csak kicsivel később. :) A ti aranymellűitek fürdenek? Ja, és amióta egyszer az odúban töltötték az éjszakát, azóta szinte minden éjjel ott alszanak. Tündérek. :)
Ja, ez röviden annyit jelent, hogy vissza a rajtkőhöz.:))
Azaz, maradok a díszpintyeknél, elsősorban ausztráloknál.
Tud valaki budapesti vagy buda-környéki egzótást, tenyésztőt, akihez érdemes lenne elnézni, mert többféle fajt tenyészt? Mert már látom, hogy ez igy nagyon nehéz lesz. Meglátni és beleszeretni ez lesz a jóóóó!
Jó, hogy beszéltem Tiborral. Nem rá, hanem lebeszélt a kínai fülemüléről. Egyrész amiatt, hogy ekkora helyen szerinte esélytelen, hogy költsön, másrész, azért, merthogy timália-féle, s így elsősorban lágyeleség, rovareleség ami kell neki, főleg a szaporodási ciklusban.
Nem baj, ezekeből a "felesleges" körökből is rengeteget tanulni.
Igen ez az a madár ! A voliered megfelelő nagyságú egy párnak. ( kis belső alakíttással) A költésre bírás már más téma az már tudatos tartást igényel, de ha veszel felrakom annak a módját is a fórumra. Ha felhívod aTibit telefonon biztosan rábeszél a tartására.
Egyéb tulajdonságai : nagyon értelmes, cselekvésekre tanítható, kiváncsi, érdeklödő. a szemeivel tud beszélni a gazdájához, bátor, csak a zargatást és fogdosást nem tolerálja.
Általában a fellelhető madárismertetők többnyire csak madárleírások, gyakorlati tapasztalati részletek nélkül ! Én is minden évben 2 hetet üdülök külföldön, de még egyszer sem fordult elő a napmadárnál gond. A mag és lágyevőt azért ilyen sorrendben írtam le, mert költési időn kívűl föleg magot esznek és kevesebb lágyeleséget és némi rovart és gyümőlcsöt.
Az általad említett írótól (Lengyel Tíbor) vettem az első pár
napmadaramat még a '8o-as években azok költöttek nálam és több mint 15 évig voltak meg. Nyugodtan mondhatom, hogy a napmadár 3 hétig is el van a következő magkeveréken :
- + 1 rész tört, vagy darált olajos magvak ( napraforgó, tökmag, famogyoró,
keschudió, dió, mandula, édes barackmag stb...) hozzákeverése a magkeverékhez. Földimogyoró nem jó !!!
- kiegészítve 1 rész száritott kandics rákkal, és naponta 1/4 kimagozott almával.
Természetesen a hazatérés után mehet a szokásos lágyeleség, de nem kell kétszer adni nincs rá szüksége!!! A takarítása sem szükaséges naponta, ha az aljzatra zeovit származékú ásványi anyagot adagolsz. Abszorválja a bűzt, ami viszont jóval kevesebb -e fajnál, mint más lágyevő madaraknál.
Bocs , Idre. Azt hiszem a kínai fülemüle életformám miatt nem jöhet szóba. Szerintem a lágyevőket, ha lakásban tartjuk, minden nap célszerű takarítani, illetve napi 2x friss lágyeleség. Ez nem fér bele nálam, mert hétvégeken gyerkőccel úszóversenyek, meg a nyaralások alatt, nem tudom nekik biztosítani. Nagyszülök a papagájoknak magot, vizet adnak addig, s azok megvannak pár napg lágyeleség és takarítás nélkül, de nem kapacitálhatom őket ilyen feladatra. Sajnos...:((
Maradnom kell a magevők csapatánál.
Ez borzasztó, azt hittem egyszerűbb lesz!!
Nem ártana hétvégéig lezongoráznom valahogy a kérdést, mert esetleg Monorra lebeszélhetném a madarak egy megbízható tenyésztővel.
napmadár v. kínai fülemüle (1) (Leiothrix lutea - Red-billed Leiothrix): Elő-India, Dél-Kína és Hátsó-India északi részén, az erdővel borított hegyek aljnövényzetében élő timáliaféle.
A hatalmas előfordulási helyen kialakult alfajai:
Leiothrix - l. calipyga: indiai napmadár,
- l. kumaiensis (Kelet-Pandzsáb),
- l. kwantungensis (Észak-Vietnám),
- l. luteola (Délnyugat-Burma),
- l. yunnanensis (Ény-Jünnan).
Több, mint 100 éve tartják Európában. Lágyevő, de fogyaszt bogyókat, fogságban csíráztatott magvakat is. Részben a földön, részben a bokrokon keresi meg a táplálékát.
Az első példányok Londonban meglepetést keltettek a hosszú élettartamukkal. Ma már tudjuk, hogy 10-15 évig - kielégítő tartás mellett - könnyen életben tartható. Sőt, vannak megbízható adatok 25 évet megélt egyebekről is.
A hím csőre élénkebb piros. Narancspiros a torka, és a mellfoltja nagyobb, a szeme körül a fehér is határozottabb, de igazán biztos jel csak a hím harangjátékszerű éneke (a tojók hívóhangja is kellemes).
A sötét evezők alsó szegélye bordós, narancsos.
Ez a 15 cm nagyságú, a hátán olajzöld madár kisebb volierben is költethető, de akkor készüljünk fel arra, hogy sok élőrovar-eleséget igényel. A 3-4 tojáson a tojó ül, s azok 12 nap alatt kelnek ki. A kicsik 8-10 napos korukban már elhagyják a fészket.
Érdekes, hogy gyors egymásutánisággal váltják a toroktollaikat. Az első fiatalkori toroktollazat egérszürke, amelyet a 4. hétre a felnőttek narancsosához hasonló tollazat vált fel. Nyár végén újra vedlenek.
Táplálásukhoz nélkülözhetetlen a lisztkukac, naponta 4-6 db, a zöldeleség és a gyümölcsök.
További probléma, hogy a fiatalok már 4 hónapos korukban párba állnak, s e kötelék egész életre szól.
Robiller írja, hogy noha folyton mozgásban levő madár, jól elhelyezett ülőrudakkal már 70 cm hosszú kalitban kiválóan érezheti magát.
(2) napmadár: >guvatgém (Eurypygia helias).
Én is bolond vagyok, csak pont otthon nem nézek körül infó ügyben: Lengyel Tibor készülő könyvéből:
madáregyüttes: egy vitrinben, nagyobb társas kalitban v. volierben együtt tartott több madár. Vannak fajok, amelyek kisebb röpdében költési időszakban is együtt tarthatók. Ezek szép madáregyüttest alkotnak.
Példák madáregyüttesre:
Pásztor Lajos szerint egy madárra legalább 1/20-ad légköbmétert kell számítani:
1./ keresztcsőrű, zöldike, süvöltő, sármányok és pintyfélék (Figyelem, ma már ezek mindegyike csak a külön engedéllyel tartható!)
2./ csíz, csicsörke, tengelic és kenderike (Figyelem, ma már ezek mindegyike csak külön engedéllyel tartható!);
Siroki Zoltán írja:
3./ a díszpintyek között kitűnően érzik magukat a pápaszemes madarak;
4./ a pitpit (Dacnis cayana) együtt költethető díszpintyekkel;
5./ magevő és rovarevő fajok csak akkor tarthatók együtt, ha nagyjából egyforma méretűek és erejűek;
6./ díszpintyek társaságában jól érzi magát a kék cukormadár (Cyanerpes cyaneus);
7./ 100X60X56 cm magas kalitban együtt költethető 3 pár szövőpinty a következő párosításban:
a. malabári+pillangó+vörösfarkú pinty;
b. tigris+pillangó+amarant;
c. helena+Gould+sirályka;
d. káka+nyársfarkú+gould stb.
Volierben egymás zavarásra nélkül jó költhet:
8./ apácapintyek akármelyike ékfarkúval, kákával, gyémántgalambbal, gyémántpinttyel, festett asztrilddal (6-8 pár egy 0,8X2X2 méteres volierben);
9./ bármely neophema v. hullámos papagáj, ill. nimfa zebrapintyekkel, japáni sirálykával, helenapinttyel együtt tartható;
10./ ha történetesen a kakukk módján költető vidapintyek bármelyikét v. az atlaszpintyet szeretnénk költetni, akkor nincs is más választásunk, mint összetenni a dajkamadaraival: helenapinty, tarka asztrild, amarant, korallcsőrű pinty stb.
11./ aztán vannak azok a fajok, amelyek kifejezetten igénylik a társaságot v. a hímek akkor érzik jól magukat, ha őket háremhölgyek veszik körül. Az előbbire jó példa a hullámos papagáj, az utóbbira pedig a szövőpintyek.
A napmadár sem bántja a nálánál kisebb madarakat, s azok hamar megszokják a közelségét, de pl. a kardinálisok ki fogják lopni a fészekből a csupasz asztrild v. amandina fiókákat.
A kínai törpefürj bármely volier aljában baj nélkül elvan, még fiókát is nevelhet, legfeljebb az ideges kakas nagyobb röptéivel okozhat némi riadalmat.
Minden további nélkül: tág tere lehet itt a kísérletezgetésnek, s miközben közismert, hogy a kis kubapinty eléggé békétlen, előfordulhat, hogy mi kifogunk egy a rossz hírt cáfoló jámbor párt.
Ugyanakkor a békességes hírben álló gyémántpintyünk sorra rámolhatja ki a társbérlői fészkeit.
Mert természetesen a madarak is élőlények, és mint ilyenek nehezen tuszkolhatóak be az előítéletek szekrényének egyetlen fiókjába.
Minden esetre, ha méretben nagyobb, különböző madarakat teszünk egybe, akkor arra számíthatunk, hogy a nagy madár akaratlanul is kárt tesz a kisebbekben v. azok szaporulatában - például csupán azzal, hogy az éhes fiókáit etetni akaró szülőmadarak nem férnek tőle a fészekhez.
Míg a költés tekintetében el nem helyezkednek a madarak, addig a páronként 2-2 fészkelési alkalmatosságot, és bőven fészekanyagot kell a madáregyüttesnek biztosítanunk, hogy a háborúságot megelőzzük.
A fészkelési szokások ismeretében praktikus, ha klb. szokásokat követő - bokorlakó, odúzó, földön költő... - madarakat hozunk össze a csapatba.
Amíg összeszoknak a volier lakói, gyakrabban kell ellenőrizni őket, s ha békétlen egyedet veszünk észre, azonnal távolítsuk el a csapatból!
A szobai volierd nagyon szép kivitelezésű és az igényeidet latolgatva A "kinai fülemüle", vagy napmadár ( Leiothrix lutea) elégítené ki minden vágyadot !!!
Gyönyörű a hangja, csodás színei vannak, egyben mag és lágyevő, így a lágyeleséggel és némi rovarral, gyümölccsel kiegészített eledele hasonló a papagájéhoz. Így nem okoz gondot a kaja külön készítése sem.
A rizspintyhez hasonló nagyságú egy pár is betőlti a volieredet és főleg nem tünik el benne.
Jól nevel és művészi kivitelezésű nyitott, kerek fészket rak a talajtól kb. 4o-5o cm.re.
Beszerezni nem könnyű, de megéri.
Tenyésztéséről bármikor kapsz tanácsot tölem, de tudok Bp-i tenyésztöt is ajánlani.
Az egzoták tartása akkor sikeres - és ez még nem tenyésztés - amikor előzetesen tisztában vagyunk a madárfaj származási helyének (élőhelyének) flórájával -- faunájával, sőt fontos az időjárási tényezők felderítése is, ezen belűl a napi ingadozások figyelembevétele.(nappali-éjszakai hőfok) Főleg a szabadtéri volierek alkalmazásánál. Egy példa: a gould amandinákat védőházikós és szabadtéri volierben tartottam úgy, hogy a védőházikó beltere termosztátos vezérlésű hőadagolóval és páratartalom mérő és adagoló berendezéssel volt ellátva még nyáron is. Télen a fedett és félig fedet volierben a gouldok nyugodtan repkedtek a hóesésben, de egyidejűleg volt számukra 3o celzius fok körűli könnyen elérhető hely is a melegedésre.
Tapasztalat, hogy rövid időre a gould szél és fagymentes időben szívesen mozog
a friss levegőn minden káros hatás nélkűl. - és ez a lényeg!!!! - Az én volierem ebben az időben kb. 15-16 légköbméteres volt. A rendszeres mozgás következtében a gouldokra jellemző légzsákatka jelenléte a minimálisra csökkent és a repképességük, valamint az ellenálló képességük felül multa az átlagot. ( kevesebb elhullás, hosszabb életkor, mozgékonyabbá váltak, élénkebb színű tollazat alkult ki a napfény hatására stb...)
Az élőhelyen termő, szaporodó természetes táplálék ismerete is fontos főleg a fióka nevelés időszakában. Ezek és még sok más figyelembevételével sikeres a tenyésztés, de nemcsak a gould, hanem minden faj tekintetében mondhatom.
Az első lépés a környezet természeteshez legalább valamennyire hasonlírtó kialakítása, a többi meg követi. Szerintem ezért olyan nehéz a jó egzotázás, mivel kevés az igazi részleteket is taglaló szakirodalom.
Megint egy példa ha nem untatlak. Sok - sok éve tartok Afrikai szövőmadarakat is, de évekig nem volt szaporulatom a sok fajtól, mignem rá nem jöttem, hogy a fészekanyag tipusa és szálhosszúsága a gond. A változtatás után tele van a volier fészkekel és kétszámjegyű az évi szaporulat.
Az egzoták meghálálják a gondolkodást és a gondoskodást.
Megpróbálom összegezni, hogy "mi jött le nekem" idáig.
Abban igazatok van, így átgondolva, hogy a csak hím csapat, mégha mutatós is, nem megoldás nekem. Hiszen azt az élményt , mikor egy hím tojónak udvarol, majd fészket raknak, fiókát nevelnek, nem akarom előbb- utóbb elmulasztani.
Tehát marad a pár/párok tartása.
A következő kérdés, hogy létezik -e olyan, hogy egy ekkora /120x110x50/ szobai röpdében két pár harmonikusan együtt lehet? Akár azonos, akár különböző fajokból. Az a baj, hogy az olyan, mint én, aki idáig csak papagájokat tartott, első ránézésre, az ekkora röpdében úgy érzi, meg sem talál majd két kis pintyet. Ezért érzem úgy, hogy legalább 4 madár kéne bele /2 pár/ . Azonban azt is tudom, hogy a papagájoknál is általában ott lyukad ki az ember, hogy lehet próbálkozni, viszonylag kis helyen is, több pár együtt tartásával, csak éppen nagyon kétséges a kimenetel. Szerencsés esetben nincs gond, de általában nem működik a dolog. Azt már látom, hogy amennyiben nem egy párat szeretnék tartani, nem abból kéne kiindulnom, hogy mi tetszik, hanem, hogy mi tartható problémamentesen együtt. A választás szabadságát tehát ez leszűkíti.
Ha egy párat, akkor nyilván szélesebb a skála, hogy mi az én felkészültségemmel megfelelő lehet. Nyilván, ha 2-4 madárnál tartunk, akkor az ár egyre kevésbé lesz meghatározó ahhoz képest, hogy egy 10-12 fős fiúcsapatról beszélünk. Tehát kettő-négy madárnál kevésbé vagyok árérzékeny.
Igazából csúnya pintyet még nem sikerült találnom, tulkép. mind tetszik, nyilván vannak preferált fajok, köztük a gould is. Irtam, hogy nem elsődleges, de azért szempont lehet a hang is ,a megjelenésen kívül.
Ha a 2x2 madárkára kérnék tanácsot akkor úgy fogalmaznám meg a kérdést:
Mely két fajt /egy faj több párral/ ajánlanátok együtt tartásra?
A válaszokból kiderül az is, hogy életmódja, szokási miatt sem biztos, hogy mindegyik faj jó döntés számomra. Ezért kell szűrni az egypáros megoldásnál szóbajöhető fajok listáját is, hogy a sok-sok szempont figyelembevételével, mely fajokat ajánlanátok 1 páros tartásra.
/ahogy már írtam, nekem a zebrapinty is tetszik, csak attól félek, hogy a szaporultot még elajándékozni se fogom tudni, oly sok van belőlük/
Ha mindkét variációnál sikerülne egy igen szűk listáig eljutni, akkor még mindig hátra van a kérdés: lehet-e ezekből megbízható helyről fiatal, egészséges, lehetőleg nem sirálykázott hímet, tojót kapni?
Még egy gondolat. Jó hogy említed ezt a bozótost! A legtöbb ember úgy van vele, hogy ,,bevisz a lakásába egy kis természetet". Nagyobb kalitka esetleg röpde és jöhetnek a madarak. Számomra ez még így kevés. Amikor lakásban tartom a madarakat, azokat mindíg vitrinben helyezem el. A vitrint megpróbálom a madarak élőhelye szerint berendezni (pl. nád háttér, fűcsomó stb.).Ráadásul még praktikus is, mert nem jön ki a szemét. A kerti röpde is ,,megpróbál" a természeteshez hasonlítani. Nem szebb és érdekesebb látvány, amikor szabadon építenek fészket ezek az apróságok?
Szia! Természetesen a felsoroltakat páronkénti elhelyezésre ajánlottam (ezt le is írtam) Igen, úgy gondolom én is, hogy a pettyes asztrildnak (mivel sokat tartózkodik a földön és ott is fészkel) fontos a megfelelő védettség biztosítása növényzettel.
Feltételezem, hogy ha valaki komolyan akar ezekkel a madarakkal foglalkozni, akkor a fellelhető szakirodalmat áttanulmányozza (a pettyes asztrildról pl. egy német honlapon nagyon jó leírás van. Kicsi, alig 0,5 m2 -es vitrinekben szaporodik a tenyésztőnél. Persze nem sirálykáról van szó!)
Ne feledjétek papagájokat tartó, de kezdő egzótás kér tanácsot !
A javasolt pintyek többségének tartása esetenként a haladók tapasztalatait is próbára teszi.
Ráadásul még anyagiakban is határokat szabott a kérdező. A felvetettek többnyire ritkán kaphatók és drágák is.
Tapasztalatom szerint költéskor a közös "kisméretű volierben" tartott szakállas amandina és a gyémántpinty verekedős, és széthordja a mások által épített fészket, tehát jobb külön tartani.
A pettyes és a festett asztrild meg bozótosban költ aminek betelepítése nem teljesen ilyen tipusú és kisméretű szobavolierbe való, hiszen sok szeméttel és főleg porral jár.....
Tehát a párban tartás ezeknél meggondolandó.
A javasolt egzoták helyigénye párban o,8 köbméter/pár ez alatt ezeket a fajokat tartani nem ajánlatos, főleg nem több fajt és abból is több párat.
A közös légtérben tartás alapfeltétele egyszer a megfelelően nagy hely, a harmonikus nagyságú fajok kiválasztása, a fajok vehemenciájának figyelembe vétele, hangja, színe.....stb., hogy csak egy párat említsek.
Pl. el tudnék képzelni egy pár pettyes asztrildot vagy egy pár festett asztrildot (Gemalter astrild) esetleg Szakállas amandínát (nekem volt. Nagyon ,,jófej" madarak) Zeres astrildot, Gyémántpintyet stb. ezeket csak külön párban.