Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Na igen, le se lehetne tagadni, hogy ez a magyar honvédségnél történt meg...
Semmire nem tudják használni a gerinctörött embert, de azért benn tartják, etetik, fizetik a zsoldját, ahelyett, hogy hagynák normálisan dolgozni, adózni.
Megint csak gratulálni tudok agyatlan barmainknak.
Hiába, a magyar honvédség magasan világrekorder az 1 négyzetméterre jutó hülyeségben...
egyik körlettársamat anno (tavaly novemberi sorozás) gerinctörése (!) után is behívták a seregbe, igaz, hogy gyakorlatilag mindenből fel volt mentve (tesi, tartós állás, őrszolgálat, 24 órás szolgálat, nehéz fizikai munka) de akkor is végig kellett szenvednie (már ha szenvedés az, hogy minden délután kimehetett, délelőttönként meg tengett-lengett) a 6 hónapot
ezt csak azért, hogy néha kevés az orvosi papír is...
egyébként megfigyeltem, hogy pszichológiai problémákkal sokkal könnyebben megadják az alkalmatlant, mint tényleges orvosi bajokra...
én nem bántam meg, hogy bevonultam, egy életre szóló emlékekkel gazdagodtam, igaz 6 havi fizetéssel meg szegényedtem... :))
egyik körlettársamat anno (tavaly novemberi sorozás) gerinctörése (!) után is behívták a seregbe, igaz, hogy gyakorlatilag mindenből fel volt mentve (tesi, tartós állás, őrszolgálat, 24 órás szolgálat, nehéz fizikai munka) de akkor is végig kellett szenvednie (már ha szenvedés az, hogy minden délután kimehetett, délelőttönként meg tengett-lengett) a 6 hónapot
ezt csak azért, hogy néha kevés az orvosi papír is...
egyébként megfigyeltem, hogy pszichológiai problémákkal sokkal könnyebben megadják az alkalmatlant, mint tényleges orvosi bajokra...
én nem bántam meg, hogy bevonultam, egy életre szóló emlékekkel gazdagodtam, igaz 6 havi fizetéssel meg szegényedtem... :))
egyik körlettársamat anno (tavaly novemberi sorozás) gerinctörése (!) után is behívták a seregbe, igaz, hogy gyakorlatilag mindenből fel volt mentve (tesi, tartós állás, őrszolgálat, 24 órás szolgálat, nehéz fizikai munka) de akkor is végig kellett szenvednie (már ha szenvedés az, hogy minden délután kimehetett, délelőttönként meg tengett-lengett) a 6 hónapot
ezt csak azért, hogy néha kevés az orvosi papír is...
egyébként megfigyeltem, hogy pszichológiai problémákkal sokkal könnyebben megadják az alkalmatlant, mint tényleges orvosi bajokra...
én nem bántam meg, hogy bevonultam, egy életre szóló emlékekkel gazdagodtam, igaz 6 havi fizetéssel meg szegényedtem... :))
Hogyne lenne, mit gondolsz, azokot kikkel toltik fel? Onkent jelentkezo kenyszersorozottakkal? A mostani helyzetben, ahol orszagosan 10-15% (a 5-8 helyett), illetve pesten 50% koruli (a 15 helyett) a sorozasrol valo logas, ott nincs sok talonban levo besorozhato szerintem...
Biztos lesznek sorozasok.
De csak behivas lesz 2005 januarjaig, igaz? Vagy sorozas is? :(
En 2004.oktobereig elvezek "vedettseget" (ez tiszta Survivor terminologia :))), addig minden erommel sorozast bujok abban a remenyben, hogy utana ill. idokozben mar lekopnak rolam...
igen , én is úgy gondolom, hogy bármeddig elhúzhatják a zsoldosrendszert, hiszen annak idején az egyéves katonaságot is igen lassan alakították át fél évesre (bátyám természesen az utolsók egyikeként vonult be 1 évre...) szóval ideje lesz valamit kitalálni, a sorozásra nemigaz?
Utana meg biztos, leven, hogy a mar osszel kijott rendeletben benne van, hogy 2005 tavaszan meg lesznek behivasok. Hogy utana? Azt isten se tudja, ha a politikai akarat felulkerekedik egyszer a katonak ellenallasan, akkor talan utana mar nem, de egy uj rendeletet kiadni, es akarmit beleirni mar csak ujjgyakorlat a HM-nel...
ki tudna arra nekem válaszolni, hogy mikor lesz utoljára behívás?
én 74'es vagyok, eddig halasztgattam: az utolsó kérelmememet 2004 májusig kaptam meg... szerintetek utána még hivnak majd?
üdv:
KORI
koszonom a valaszokat! Tovabbra is azt latom legjobb megoldasnak, hg nem megyek el a sorozasra, mert akkor van esely, hg esetleg behivnak. Ha viszont nem megyek el, akkor nem lehet mas csak az, hg keresnek es legfeljebb kikuldik a szuleimhez a rendorseget.... en meg pont nem leszek ott....:-), viszont ha besoroznak, akkor mar nagyon nehez meguszni... vagy rosszul ertem az ide irottakat?
A www.hadkiegeszites.hu szerint (ez a honvédség hivatalos oldala) a lakcím v. tartózkodási hely változást csak önkormányzatnál/okányirodánál kell bejelenteni. Valszeg ezért nem csesztettek szabálysértéssel engem, amikor Bp-re költöztem, nekik meg "elfejetettem" szólni.
Ha költözéssel próbálsz manipulálni, a legjobb, ha olyan címeket váltoogatsz, emalyek más hadkieghez tartoznak. Tehát, ha monjuk lesoroztak Bp-en, akkor hazaköltözéskor jelntekezz be mondjuk egy érdi címre, mert az már nem a Fővárosi, henm a Pest-megyei hadkieghez tartozik. Az adatok sajna gyorsan átkerülnek, de ott talán 1 jószándékú előadóhoz kerül az ügyed (mert higyétek el, vannak ilyenek!).
Közben 1000-rel menj el a létező összes szakorvoshoz (na jó, a nőgyógyászt kihagyhatod:o)) persze már itthon, "hátha" találnak egy olyan betegséget, amire kérheted az újrasorozásodat.
A kulcsszó: IDŐ!!!
Üdv:
Há'de..?!
u.i:
Mivel a dokik nem találtak ez idáig nálam "C","I", vagy akár "E" betűs betegséget, folytatom a félbehagyott sulit. A halasztási kérvényt az iskolalátogatásival elküldtem! Szurkoljatok!
Annyit tudok, hogy - nem 100%-os info! - a lakóhely szerint illetékes jegyző év elején küldi el a hozzá tartozó hadköteles fiatalok listáját a honvédségnek. Ebből az következne, hogyha kibírnád mondjuk februárig, hogy bejelentkezz itthon, máris nyertél egy évet. Elvileg.
Átjelentkezgetés azért nem jó szerintem - ettől eltekintve -, mert ha küldenek levelet a régi címedre, és az visszapattan, akkor le tudják kérdezni, hogy hová jelentkeztél be. Persze azt is meg lehet csinálni, hogy a kijelentkezéskor nem adsz meg új címet az önkorminál, persze ezt nem szokták díjazni ("ilyet nem lehet csinálni"), de tenni kell rájuk magasról.
Ennyi jutott eszembe.
A problema igazabol az, hg most szeretnek hazakoltozni. Amig nincsen munkahelyem addig ugye nem problema, mert se adoszamom, se TAJ kartyam. Ez nem is gond. De ha lesz munkahelyem, akkor lesznek gondok, hg mivel keruljem meg oket.
Olyan tokfejeke voltak mikor felhivtam oket, es a szazados a nevem hallatara fejbol mondta az adataimat- legalabbis szul. datum+lakohely.-
A masik gond, hg kb. 10 evvel ezelott lesoroztak A-val.
Mennyi ido alatt er at a kartonom egyik Had kiegrol a masikra?
A visszaolvasast mar megtettem, meg mint irtam eleg sokaig aktiv tagja voltam topiknak.
Udv. koch
PS: torveny szerint -allitja a honvedseg- nekem kellenne gondoskodnom a tovabbkuldesrol az utolso hivatalos lakcimemrol. Ha ez tenyleg igy van, akkor az tobb mint nevetseges.
tudtommal, ha an onkormanyzatnal bejelented, hogy kulfoldre koltoztel, ezzel egyutt kivesznek a nyilvantartasbol is, vagyis hogy magyarorszagi allando lakcime megszunt. Azt is tudtommal emelnem ki, hogy ebben az esetben az onkormanyzatnak van bejelentesi kotelezettsege, pontosabban a jegyzonek, hogy tajekoztassa a Magyar Honvedseget, hogy ez es ez a sorkoteles kulfoldre koltozott, allando lakcime megszunt, igy automatikusan valik nem-sorkotelezette. Azzal, hogy a kliens onmaga is bejeleni a Magyar Honvedsegnek, plusszot tesz, igy duplan be van biztositva. Innentol kezdve tennek ra, hogy ki mit kuld a kliens korabbi allando lakcimere. O a bejelentesi kotelezettsegnek elegett. Amen.
Papagáj, papagáj.
Behívó =/= sorozási papír.
Ha még nem soroztak le (nincs betűd), akkor hagyd a fenébe az egészet, úgysem tehetnek semmit (mint azt voltak oly szívesek közölni veled, külföldre nem kommunikálnak).
Ha tényleges behívót küldenének, akkor sincs nagyobb baj, először szóban rádpirítanának, hogy ugyan vedd már át és vonulj be, ha ez nem jön be, akkor elvileg kiadhatnak rád körözést, ami annyit jelent, hogy ne nagyon gyere haza :-)
Most olvasom még egyszer amit írtál: most akkor külföldön vagy, vagy nem? Amúgy olvasgass vissza párszáz hozzászólást, az mindig hasznos. Valószínűleg választ kapsz az összes kérdésedre.
Szia Koch!
Mennyire tartós a külföldön való tartózkodásod? Hivatalos engedéllyel (pl letelepedési, munkavállalási, suli stb) vagy kint?!
Ha igen, és 1-2 évig még kint kívánsz maradni, szvsz nagy ívben tegyél az egészre!
Van valami igazolás arról, hogy tájékoztattad a honvédséget (pl tértivevény, vagy akár az ő válaszlevelük)? Ha igen, akkor részedről eleget tettél a tájékoztatási kötelezettségednek! Magukra vessenek!
A sorozás egyébként még nem sok mindent jelent, max szabálysértés (pénzbírság)lehet belőle, ha nem jelensz meg. Vagy Te a bevonulásra gondoltál?
regen nem irtam mar ide a forumba, mert nem nagyon volt idom. Kulfoldre koltoztem es ezt bejelentettem az okmanyirodan is. Sot voltam olyan rendes is, hg a had.kiegnek is irtam levelet, melyben kertem oket, ha eseteleg barmit is akarnanak tolem, akkor kuldjek ki az itteni cimemre. Hat ezek a hulyek pedig nem hajlandoak semmit sem die kuldeni. Felhivtam oket telefonon, hg hiaba kuldik az utolso bejelentett mo.-i cimemre ott nem lakik mar senki, nem lesz aki atvegye, kuldjek die. De nem mert ok kulfoldre nem kuldenek semmit. Jo, kerdeztem ,akkor hg fognak ertesiteni a sorozasrol, hat arrol gondoskodjak en. Szoval nem tuntek valami egyuttmukodonek. Ezert kicsit tartok is a sorozastol nehogy besorozzanak, mert nincsen visszaut. Kicsit ugy erzem, hg direkt vadasznak ram, ez a tipikus csak azert is megmutatjuk, es te pedig be fogsz jonni.
Nem tudom, hg lehetne kibujni az egesz macera alol. Hiaba kuldtem be az orvosi papirjaimat, nem voltak hajlandoak atminositeni, semmi.
Tulajdonkeppen azt lenne jo tudni, hg mennyi idonkent kell uj cimre koltoznom, hg ne erjenek utol a behivoval? Budapest es Pest megye ugyanaz a hadkiegeszito? Veszprem-Budapest- Dabas haromszogben tudnek koltozkodni, de nem tudom, hg ez elegendo-e. (Gyakorisag tetszoleges) Tud valaki errol mondani valamit?
Sziasztok!
Ezt ma kaptam, hatha erdekel valakit.
drBJ
Kedves HEL-tagtársak!
Mellékelem a közgyűlésre szóló meghívót. Kérlek benneteket, terjesszétek, illetve gyertek el a közgyűlésre. Különösen azoknak ajánlom, hogy jöjjenek el, akik még a katonai szolgálat előtt vannak. Meggyőződésem: rendezvényünk sikere siettetheti a sorkatonaság végét!
Ne számítsatok arra, hogy lesznek ott elegen, sajnos, nagyon kevesen szoktunk lenni, közvetlenül érdekelt fiatal pedig alig.
Magyarország már a keleti szférában is lemaradt az élről a modernizálásban. Szlovéniában már megszűnt a sorozás, Csehországban pedig 2004 őszén szerel le az utolsó sorkatona. Románia meg a
jogalkotásban előzött meg bennünket: az új alkotmányuk már nem tartalmazza a hadkötelezettséget. Egészen biztos, hogy nálunk is
lehetne előbbre hozni az áttérést, csak politikai akarat kellene hozzá!
A mellékelt meghívó szabadon terjeszthető, formázható.
Örömmel venném, ha lenne jelentkező a szervezésben segíteni.
A rendezvény max 13 óráig tart, de persze, korábban is ott lehet hagyni.
Fontos lenne, hogy a 10 órás megnyitón legyünk sokan! Persze, az is kivánatos, hogy a tisztújítási részen is elegen legyünk!
A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája 2003 december 7-én vasárnap 10 órakor tartja közgyűlését a Kossuth Klubban (1088 Budapest, VIII. kerület, Múzeum u. 7., a Kálvin térhez közel)
A közgyűlésre várjuk a HEL tagjait, szimpatizánsait. Meghívjuk a Kezdeményező Felhívás aláíróit, továbbá mindazokat, akik a HEL korábbi
rendezvényein előadást tartottak. Meghívjuk a honvédelem irányítóit, valamint a HEL törekvéseit támogató személyiségeket, írókat, művészeket,
lelkészeket, katonai szakértőket, tudósokat, civil szervezetek aktivistáit. A közgyűlés nyilvános, a sajtó munkatársait és minden érdeklődőt szeretettel látunk.
Házigazda: Merza József
Tervezett napirend.
1. Emlékezünk.
2. Tisztújítunk.
3. Tervezünk.
Egyébként a bennfentes az egy hadkiegi polgári alkalmazottat jelent. Az egyik ismerősöm rokonáról van szó. Hogy ez az onfo mennyire mérvadó?? Nem tudom, de biztatóan hangzott! :)) Mondjuk nekem a halasztásom lejárt augusztus 31-én és azóta nem hívtak!! Bizakodok!
Hát ha ezt bennfentesektől hallottad, akkor nyilván nem tud róla senki más (talán még ők sem :-)), másrészt pedig ilyet SOHA nem fogsz katonáéktól hivatalosan hallani (maxifon politikuséktól, ha nagyon lecsökken a szavazótábor), szerintem sorozni mindenképpen behívnak (már csak a közelgő 30. évfordulód alkalmából is :-)), viszont könnyen lehet, hogy ha elmész (bár miért tennél ily balgaságot), akkor már nem hívnak be 2005-ig, az meg pont elég. Persze semmi sem biztos.
Hát ha ez igaz, akkor csúnyán megszívtam azzal, hogy tavaly átjelentkeztem Bp-re!:o(( Sajna muszuly volt a céges lakáskölcsön miatt!:o(
Ezért szurkolok a "földiejimnek"!!
Azt hallottam benfentesektől, hogy a miskolci hadkiegen az 1978 előtt születetteket már nem fogják abajgatni. Hallott valaki már erről? Gondolom ezt nem érinti semmilyen rendelet vagy törvény. Ez afféle mezei rendelkezés lehet, bár csak igaz lenne!!! Én 76-os vagyok és még életemben nem voltam sorozáson. :)