Keresés

Részletes keresés

babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 561
Nemzetközi orchidea kiállitás és vásár: Bécs, márc.1-10. között, www.orchideen.at

Mi egy hétig laktunk Nagykovácsiban, gyönyörű helyen, de: a legcsúcsabb "élmény" az volt, amikor a Blaha Lujza térről 3,5 óra alatt értünk "haza".Az életben nem káromkodtam annyit vezetés közben. Nem csodálom, hogy arrafelé annyi baleset van, én is azt vettem észre, hogy a lépésben (jobb esetben) való haladástól megdöbbentő mértékben agressziv lettem.

"ha addig nem kapod meg az építési engedélyt, akkor utána úgy építed fel a házadat ahogy akarod, még el is térhetsz a tervtől." Ja csak én ehhez nyúl vagyok. Valószinüleg attól rettegnék, hogy "bosszúból" a lakhatási engedélyt nem kapnám meg, vagy kicsit félretennék a papirjaimat, stb...

"amit az a kocsi itt kap, az szörnyű és nem ilyen útviszonyokra tervezték"
Annak idején 3 éve, amikor vettük a kocsit, pont azért vettünk gyakorlatilag új (2700 km volt benne) autót, hogy legalább 10 évig birjuk rendesen használni, alacsony költségek mellett. Na ez nem jött be.Lehet, hogy parkvárosi lánynak van igaza,terepjáróval közlekedik. Lehet, hogy inkább azt kellett volna vennünk.

Előzmény: andzsin (560)
andzsin Creative Commons License 2003.01.29 0 0 560
Mi is szeretnénk Orchidea-kiállításra menni!!! Hol lesz és mikor???? Köszi.

Érd elsősorban attól vonzó, hogy itt fut össze az M7, M0, 70-es , szóval még a legnagyobb hóban is fél óra alatt bent vagyunk. Aki pl. elköltözik Telkibe (kb. 6x annyiért) én nem mennék ha fizetnének akkor se, annak napi legalább plusz fél órát kell zötykölődnie - jó esetben -, ha bedugul a budakeszi út kifelé vagy befelé, akkor annak annyi. Számoljatok össze napi félóra+, az egy életben mennyi is, rengeteg. Mi terveztük, hogy Etyeken nézünk telket ahol építkezünk, találtunk is, gyönyörű helyen, de aztán kezdtük öszzeadogatni a plusz kilométereket és a plusz időt és egyebeket, szóval sokba került volna, úgyhogy inkább itt vettünk Érden telket. (itt lakunk már 10 éve, még a szülőkkel egy fedél alatt.)

Ami pedig a többit illeti: az építéshatósági osztály az úgy gáz ahogy van. (Bár egy jópontot szereztek nálam, mentségükre legyen mondva.) Én elismerem, hogy kevesen vannak, de ami ott folyik a sorszámozástól kezdve az ügyintézésig az botrányos. És a "váltás" után sem tapasztaltam semmi javulást. A 60 nap az 60 nap, viszont ha addig nem kapod meg az építési engedélyt, akkor utána úgy építed fel a házadat ahogy akarod, még el is térhetsz a tervtől. (Egy kis jogászi kiszólás.) Az viszont elég pozitív, hogy a Földhivatal legalább normális "európai" körülmények között működik.

Tudom, hogy a magyar ipart kellene támogatni, meg a magyar kereskedőket meg stb. de ha egyszer itt vannak a bevaásárlóközpontok, akkor oda fogok menni, sajnos. Tőlünk 4km a Cora és valóban reggelente és esténként már a kuyta sincs, fél óra alatt lehet végezni. Érden is előbb utóbb elindul majd a rendezkedés, a központot is túrni fogják a nyártól, ahogy az éedi újságban olvastam, meg már elkezdhetnék Parkváros rendezését is.

Amit babydevil leírt az maximálisan igaz, bár az autonkat egyenlőre nem kellett még szervizelni, bár nagyon tartok tőle, hogy előbb-utóbb ekll, mert amit az a kocsi itt kap, az szörnyű és nem ilyen útviszonyokra tervezték. Ha már az utakról van szó: egy rokonunk kint lakik Bajorországban és közel Passauhoz van egy telkük, egy kis faluban, ahol kb, 15 család lakik, szinte mindegyike mezőgazdasággal foglalkozik. Elképesztő, hogy a kis falvakat egy göröngy nélküli aszfaltút köti össze, még az ún. mezőgazdasági gépeknek szánt utak is aszfaltosak. De azokon sehol egy lyuk. Nem tudok másra gondolni csak arra, hogy nálunk egyszerűen nem rakják bele az anyagot az utakba. Ennyi.

babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 559
Mire odajutunk, hogy beköltözzünk, tuti csont ősz leszek.már most úúúúúúútálommmmm a papirozgatást, ügyintézést, megalázkodást és/vagy balhézást mindenféle hivatalokban.+azt, hogy mindent 10x meg kell nézni, majd kiderül,hogy mégsem az aminek látszik, majd előlről kezdeni x mozzanatot.
Azontúl egy épitkezés kapcsán baromi nagy szerencse is kell.Mert ahány "szakember"-annyiféle szakvélemény egy dologról, annyiféle kivitelezési elképzelés.És itt jönnek a gondok, mi alapján döntsek szakértelem hiányában? Amikor a barátok annak idején azt mondták, hogy félig bele fogunk halni az épitkezésbe, mire beköltözünk, kinevettem őket. Most már nem nevetek annyira :-(( kezdem átérezni a dolog lényegét. és még csak az elején vagyunk.
És ilyenkor tényleg egy becsületes marhának érzem magam, mert addig szüttyedek a munkahelyemen, amig mindent meg nem csinálok és mindenkinek segitek az óhaja-sóhajában.Aztán elmegyek postára-elveszett a levelünk, elmegyek épitési műszaki osztályra-közlik nagy virgoncan, hogy ugyan 60 nap a törv.határidő az ép.engedély kiadására-de tulképpen ne is álmodjak róla,hogy ennyi idő alatt elkészül. Elviszem a szervizbe a kocsit-a szerelő kiakad rajta, hogy állandóan állitgatni kell a futóművet-ezt,azt,amazt.
Lehet, hogy most éppen csak kijutott a jóból, de eléggé tele van a hócipőm a bürokráciával, az únott képű-nem túl segitőkész ügyintézőkkel.
Na jó, nem lelkizek többet.

KTa!
Mi kocsival (3 éves,frissen szervizelt:-)megyünk az orchidea kiállitásra, végülis elférsz te is. De szeretnénk benézni az ottani metro áruházba is, némi vásárlás céljából,ami egy kis plusz időtöltés, és ráadásul lehetőleg valamelyik hétköznap akarunk menni, mert hétvégén ott is tömeg van a boltba és a kiállitáson is gondolom.
Ha érdekel, jelezd.
babydevil

Előzmény: cs_geza (557)
nikonaprofi Creative Commons License 2003.01.29 0 0 558
A sok "mellékes" miatt én is ódzkodom Corá-ba menni. Viszont a tömeg szerintem már vagy egy éve, mióta Tesco, Auchan van Budaőrsön, már nem jellemző, legalábbis én nem tapasztaltam. Volt néha, hogy rémisztően üres volt, pedig mi is jellemzően hétvégén megyünk el, amikor állítólag ott csúcs van. hétköznap délelőtt szerintem páran lézenghetnek csak. A kibővítés szerintem kis túlzás volt.
Viszont az Atlanta Center nem tudom, meddig húzza. Ott még parkoló kocsit se nagyon látni.
Előzmény: babydevil (554)
cs_geza Creative Commons License 2003.01.29 0 0 557
T'om, csak azert irtam, h igyekezzetek ide koltozni...;)
Előzmény: babydevil (556)
babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 556
"parkvarosi levelekert mar nem a foteri postara kell menni"
Ja, csak még nem lakunk Parkvárosban,egyenlőre Érd-felsőn állomásozunk.
Előzmény: cs_geza (553)
babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 555
Szia rolodex!
Hát azt szeretném, ha kapcsolatba hozható lenne a vállalkozásom az EVA-val. De ehhez kéne ez a nyomorult apehes levél.A határidőm már lejárt 20-án, de az apeh megnyugtatott, hogy még nem maradtam le semmiről, de azért azt közölték, hogy nekik kell a posta visszajelzése (tértivevényes ajánlott levél esetén), hogy átvettem a levelet.
Igaz, hogy közben telefonon sikerült megtudnom tőlük, hogy mit kértek, el is faxoltam nekik. De azért kinos lenne, ha egy ilyen hülyeség (visszaigazolás) miatt nem tudnék átlépni az EVA rendszerbe.
Előzmény: rolodex (551)
babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 554
Szia Géza!
Én is éjjelnappalit kerestem, de valahogy nem voltak épp nyitva. A Cora tényleg közel van, de azért utálok félórát sorbaállni, hogy egyvalamit vegyek.Meghát ha ilyen nagyobb bótban járok, mindig eszembe jut még 1-2 dolog amire feltétlen szükség van otthon (?) és annak mindig 10-20 ezer Ft a vége.
Előzmény: cs_geza (552)
cs_geza Creative Commons License 2003.01.29 0 0 553
A postasunk siman bedobalja az ajanlottakat is, egyebkent a parkvarosi levelekert mar nem a foteri postara kell menni hanem a Bem teri kispostara, ez most, nem egeszen egy eve van igy.
Előzmény: babydevil (549)
cs_geza Creative Commons License 2003.01.29 0 0 552
A Bem teren is van ejjelnappali (pici, de alapveto dolgok vannak). Egyebkent mi is kb 1.6 km-re lakunk a Shelltol (a buszmegallotol 1.8ra)
Előzmény: babydevil (548)
rolodex Creative Commons License 2003.01.29 0 0 551
ha esetleg EVA-val kapcsolatba hozható a vállalkozásod, akkor igyekezz előkeríteni az apehes levelet, mert lassan lejának a határidők és valszeg még kell egy-két dolgot intézned...
saját tapasztalat, törökbálinti lévén - Pest Megyei Apeh...
Előzmény: babydevil (549)
nikonaprofi Creative Commons License 2003.01.29 0 0 550
A Cora nem megoldás? szerintem bicajjal pár perc lehet.....
Előzmény: babydevil (548)
babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 549
Hát szóval.
Posta 2. rész
Irtam valamikor, hogy eltünt egy apeh levelünk (tértivevényes, ajánlott) és 21-én felhivtak a postáról, hogy megvan. Azt mondtam rögtön, hogy majd értemegyünk valamikor, ne küldjék ki a postással és az is lehet, hogy csak ezen a héten tudunk értemenni.
Well, tegnap 18,40-kor odaértünk a postára. Kiscetli, cégbirósági papir, aláirási cimpéldány elő, odaad a postáskisasszonynak. Várás, várás, várás. Postáskisasszony keres, futkos,stb. 19,10 levél ismét nincs meg, ha meglesz telefonálnak.
Megyünk Európa felé, csak rohadt nagy kerülővel :-(((
Én meg magyarázzam meg az apehnek, hogy azt a levelet amit jan.6-án feladtak, miért nem birtam még mindig átvenni!
1x majd csak előkerül
Előzmény: babydevil (488)
babydevil Creative Commons License 2003.01.29 0 0 548
Persze, mi is azért döntöttünk úgy, hogy az itt meglevő telken épitkezünk, mert nem birom a "tömegnyomor" jellegű helyeket, ahol egymás szájába lógnak a szomszédok.Tehát ebből a szempontból tényleg jó a hely. Viszont régebben tárgyalták topictársak, hogy nincs igazi városközpont... stb. és ebben igazuk van.Bár ez engem nem érint, mert reggel 8-kor elmegyünk és este 8 előtt nem érünk haza. De azért egyszer kimértük a telkünk a Shell kúttól (ahol megáll jószivűen a sárga busz sofőr)1,6 km-re van (km óra számláló szerint).Tudom, hogy a benzinkút környékén van egy Smatch (vagy Julis Meinl?), de vasárnap délután a legközelebbi éjjel-nappali (ami éppen nyitva is volt) jellegű boltot valahol a felső vasútállomásnál találtuk meg, ott tudtam venni kenyeret.Lehet, hogy pl. a telkünktől nincs 3-4 km, de akkor is elég nagy távolság.
Azt, hogy nincs ipari bevétel, azt én sem hiányolom igazán. És amig nem költöztem Érdre, én sem tudtam, hogy van minaret, termálviz, stb... nincsen agyonreklámozva.
Azért ezekkel a gyalázatos minőségű utakkal előbb-utóbb úgy is kell valamit csinálni.
Előzmény: Moonclown (547)
Moonclown Creative Commons License 2003.01.29 0 0 547
Igen, de azt se szabad elfelejteni hogy azon a részen mennyi egy telek, mennyi ugyanez parkvárosban és mennyi ugyanez, felénk (Tusculanum) vagy Ligeten.És mennyi pl Szentendrén.Sajnos azt vettem észre újabban divat lett szidni Érdet.És mellé igen sokan dicsőitik pl. Budaörsöt, Törökbáintot.Na most kérdem én egy teljesen abszurd városban mint Budaörs ahol többen dolgoznak mint ahányan laknak mennyire is lehet jó lakni?Ahol rtendes nméretű telkek csak a bevásárló központok alatt vannak?Én 3 évig ott dolgoztam , pont a fellendülés időszakában.Nem laknék ott semmiért.

Persze Érden van bőven javítanivaló, és vannak területek ahol kevés a bolt (azért a 3-4 km kicsit erős...), de van egy dunapartunk ami méltatlanul nincs kihasználva (lásd téglagyár), van egy minaretünk amiből ugye még 1 van az országban (egyesek szerint a pécsi is az), amit senki nem ismer ellenben az egrivel amit egész Európa ismer, lévén nem sok van belőle ugye:)
És akkor a termálvizünkről nem is beszélve...

Szóval afő baj szerintem az hogy ha már ninc sipari bevételünk (nekem sepc nem hiányzik olyan nagyon), akkor legalább egyéb területeken kéne "eladni" magunkat, de ezt valahogy nem nagyon akarják egyesek.Nem véletlenül voltunk Európa legnagyobb faluja, még most is amindenki ismer mindenkit elv érvényesül a városivezetésben és asaját érdekeit mindenki fontosabbnak tartja.Lásd anno a Meki ügye, amit azért nem engedtek mert nem illik a városképbe.Brrrr

bezzeg Érd alsón a félig felhúzott Glavati féle üzletsor igen...

Aszfaltozásról annyit: Érdnek kb 500 km úthálózata van, Battának most lehet olyan 100-110 Budaörsnek meg a bevásárlóközpontok nélkül kb 130.Nem mindegy, mennyit és miből kell leaszfaltozni.

Előzmény: babydevil (542)
Árpi Creative Commons License 2003.01.29 0 0 546
Merrefelé laksz? Mert ha felém nem, akkor majdnem biztos, hogy a Tétény Net felé ellátsz.
A mikrós net kb. úgy oldja meg a visszirányú kapcsolatot, mint egy rádió adóvevő. Ugyanazon az antennán keresztül, amin a lefelé irányt. :o)) Ami a nagy előnye az ADSL-lel szemben: felfelé ugyanannyi a sebesség, mint lefelé.
Előzmény: KTa (545)
KTa Creative Commons License 2003.01.29 0 0 545
Szeretnék, csak hát én oda felétek nem látok el. A mikrós netnél egyébként hogyan oldják meg a kétirányú forgalmat?
Előzmény: Árpi (544)
Árpi Creative Commons License 2003.01.29 0 0 544
nikonaprofi Creative Commons License 2003.01.28 0 0 543
Nem az ellen vagyok, hogy aszfaltozzunk.. csináljuk, persze ! Csak ne várja már el az önkormányzat !!! Nekünk ráadásul ebből a szempontból nagyon rossz a helyzetünk, a mi utcánkban rajtunk kívül kocsija sincs senkinek, idősek laknak, az utca is rövid. Kb. 500 méterre vagyunk a legközelebbi aszfaltcsíktól, de azt a négy teleknyi távolságot rajtunk kívül más nem használja.

Kifejezetten ellenszenves volt pl. mikor valahol Parkvárosban a helyi lakosok leaszfaltoztak önerőből egy utcát, aztán az érdi Újságban a polgármesterrel adatták át.

Előzmény: babydevil (541)
babydevil Creative Commons License 2003.01.28 0 0 542
Szia!
Megerősiteni nem tudom a hirt.
De egyet mondhatok:nekünk is nagyon kinti telkünk van (Érd legutolsó utcája Sóskút felé), és a földutak miatt valóban igen nehéz megközeliteni (elméletileg és gyakorlatilag is)+ azért is mert igen elvétve látni utcatáblákat. Esküszöm ahányszor megyünk megszemlélni a "birtokot", annyiszor tévedünk el. És képzeld nyáron vagy ősszel már ott szeretnénk lakni :-)))
milyen kalandosan lesznek egy ideig a hazaérkezések (keressük csak meg hol is lakunk???) :-)))
Egyébként a kérdezett lehajtóról egy pár hónappal ezelőtti érdi újságban tényleg azt irták, hogy tavasszal elkezdik megcsinálni. Azt nem tom, hogy ebből mennyi lesz igaz.Merthogy Érdnek sokkal több egyéb megcsinálnivalója lenne az utakkal kapcsolatban.
Én azért elgondolkodnék a helyetekben a telekvásárlásról. Mi azért vágunk bele, mert adott a telek. De baromi egyszerű dolgokat végiggondolva (egy szintén érdi lakos "szólitott fel rá) azért itt nagyon nem rózsás a helyzet. Nekem ha már ott fogunk lakni és netán eszembe jut, hogy elfogyott a tej (kenyér...,stb) min. 3-4 km-t kell megtennem, hogy valami használható bótot találjak.Nagyon sok részen nincs szennyvizcsatorna, rendes út... Iskola, bölcsi, ovi??? Ezen is elgondolkodtunk, ha belevágunk a gyerek-projektbe, akkor mindenféleképpen kell még egy kocsi, ahhoz, hogy ne kelljen majd szerencsétlen kölköt egy órával hamarabb felkelteni, csak azért, hogy bejussak a "belvárosba" vele, valamelyik intézménybe. Úgyhogy szerintem 1x gyertek el, barangoljátok be a nálatok levő környéket és vegyétek számba a lehetőségeket.
Előzmény: TamasS (537)
babydevil Creative Commons License 2003.01.28 0 0 541
"bár a földútnál még így is jobb ! "
Minthogy Érden jópár eltelt év alatt sem történt jelentős útépités, ill. útfejlesztés, én meg tudom érteni, ha 1-1 utca lakói összedobták a pénzt és valamilyen útféleséget csináltattak oda.Ami tényleg csak kicsit jobb mint a földút, de: aki autóval közlekedik, Érden, földúton, annak általában jelentősen megnő az esélye arra, hogy pár havonta szervizbe vigye a kocsiját futómű állitásra, lengéscsillapitó cserére,mindenféle gumiharangok-bakok, bilincsek cseréjére....Ami hosszútávon sokkal többe kerül, mint 1x beadni 50-100 ezret és a földút helyett eggyel nagyobb "komfortfokozatú" utat csináltatni.(kedvencem a Rebarbara utca, ahol a lámpás kereszteződést szoktam levágni, mindig megdöbbentő élmény). Persze nem hiszem, hogy ez 100 %-ban jó, mert lehet, hogy az önkormányzatnál is arra várnak, hogy majd a lakosok szép lassan megcsináltatják az utakat.Ugyanakkor látom,(saját magunkról)hogy a kocsink amiért azért dolgoztunk-spóroltunk 2-3 évet egy szervizelés (és százezer forint költség)után mennyivel "egészségesebben" működik.Persze mindez csak addig tart, amig újra szét nem rázódik Érden.
Úgyhogy végülis nem tudom mi a jobb: várni a sültgalambot-szidni a rendszert és az utakat nap, mint nap, vagy esetleg "hülye lakosként" tenni valamit (mivel évek óta úgysem tesz semmilyen hivatalos szerv semmit) a saját jobb érzetünkért.
Mire használódik fel pl. a gépjármű adó? Úgy tudom, hogy azt érdi lakcimre (telephely, üzembentartás helye, valami ilyesmi fogalom) bejelentett kocsik után az érdi önkorm. kapja.És szvsz. elég sok kocsiról lehet szó.
Előzmény: nikonaprofi (540)
nikonaprofi Creative Commons License 2003.01.28 0 0 540
Sajnos, olyanok is :-((((((......bár a földútnál még így is jobb !
Előzmény: andzsin (539)
andzsin Creative Commons License 2003.01.28 0 0 539
Feljáró biztos nem lesz, mert az csak akkor kellett volna, ha fizetős az M7-es, hogy kikerülje Érd a fizetést. Egyébként se nagyon lett volna, mert irdatlan pénz. Egyébként meg nem mindegyik utca földút, mert a hülye lakosság a saját pénzéből jónéhányat megcsináltatott.
Moonclown Creative Commons License 2003.01.28 0 0 538
Hát ezt rebesgetik, de Érden semmit sem szabad készpénznek venni.Mondjuk vasútimaluil-felüljárónk is készül már vagy 10 éve:)))))))

Mondjuk nem teljesen értem minek oda még egy lejáró.Nem látom benne a logikát.Inkább az utakat kéne leaszfaltozni:)

Előzmény: TamasS (537)
TamasS Creative Commons License 2003.01.28 0 0 537
Sziasztok!

En ugyan meg nem vagyok Erdi, de remelem, hogy nemsokara az leszek. Viszont a telekvasarlas elotti donteshez szuksegem lenne egy infora:
mennyire igaz a hir, hogy Erd nyugati felen epulni fog meg egy autopalyakihajto az M7-esen? (A völgy utan a csardanal...)
Mert azok a nagyon kinti telkek a sok földut miatt szinte megközelithetetlenek most. De hallottam valakitol, hogy a tavasszal lesz lehajto...
Erositse meg valaki a hirt, pls!

elore is kosz
Tamas

nikonaprofi Creative Commons License 2003.01.27 0 0 536
Nem tudom, érdemes-e, nekünk bevált. A tervezési nem volt egy nagy összeg a kivitelezéshez képest, és nagy segítség volt a beültetési terv. némely növény nagyon ritkának tűnt beültetéskor, és most, hároméves korában látszik, hogy ha sűrűbben ültetek, baj lett volna. rengeteg jó ötletet kaptunk, (pl. a csüngő eperfa a bejárat mellett már-már a kert dísze, pedig csak három éves ), és több növényről lebeszélt minket, amik a mi talajunkban nem éltek volna meg, ill. csak talajcserével lehetett volna (pl. tulipánfa).

Gyep : mi felástuk, és kigazoltuk a területet februárban. Augusztusig kapáltuk, gyomtalanítottuk, akkor megint felástuk, trágyáztuk, és kb. 10 cm friss termőréteget terítettünk el rajta. Hengereztük, vetettünk, és szép lett. Viszont azóta is mechanikus módszerrel kell írtani benne a gyomokat. Szakirodalom a gyephez :
T. G. Hessayon : Pázsit és gyep
Előzmény: andzsin (534)
cs_geza Creative Commons License 2003.01.27 0 0 535
Nekem nagyon bejott a gyomirtozas, igaz ipari fugyomirtoval. Asszem 1x teljesen, es 1x reszlegesen kellett permetezni. Friss telepitest nem szabad, lagalabb egy eves funek kell lennie.
Előzmény: andzsin (534)
andzsin Creative Commons License 2003.01.27 0 0 534
Tényleg érdemes kerttervezőt megbízni??? Tudom, hogy azt mondják, hogy ahogy házat kell tervezni, úgy kertet is, meghát van benne ráció: kis hazánk specifikus éghajlata - szóval hajlok én rá, de aztán jön a kisördög, hogy minek?
Persze ha tudtok megbízható kerttervezőt, aki nemcsak a lovét akarja kihúzni az amber zsebéből, aki tegyétek közzé, szerintem más is szívesen fogadja.
Amihez biztos segítség kell az a füvesítés: egyenlőre tarackos fűvel van tele a kert, gyomirtózni nem akarok, mert azt nem tanácsolták, kérdés megcsinálhatom magam is, vagy ahhoz is kell valaki aki ért hozzá. Mint mindenki szép pázsitfüvet szeretnénk. Mit kell csinálni ennek érdekében?
Előzmény: nikonaprofi (532)
babydevil Creative Commons License 2003.01.27 0 0 533
Szia KTa!
Orchidea Társaság:
nem havonta (rosszul tudtam), hanem negyedévente jelenik meg a kiadványuk.
telefonszámuk: 06-30-515-7941 Smirer Ferenc
06-30-515-7942 Sipos Katalin
06-30-5157943 annál van, aki éppen ráér azon a héten.
Hivd fel valamelyik számot, nagyon segitőkészek.
babydevil
Előzmény: babydevil (519)
nikonaprofi Creative Commons License 2003.01.27 0 0 532
Hétvégén én is megvizsgáltam a daturát, nálunk is van rajta pár pici hajtás. Gondolom, nem gond...
Öntözés :Én a kertben a fű alá lefektettem mindenféle csöveket, automata öntözőrendszer nincs, de a kert bármely pontján rá bírom csatlakoztatni valamelyik szórófejet. A forrás két helyről jöhet: Van egy fúrt kút, ez a máaodlagos vízforrás. Az elsődleges pedig a volt emésztőnk, amelyik a - csatornázásnak hála - már két éve csak a tetőről összegyűjtött csapadékvizet tárolja. Nyár közepéig ki szokott benne tartani az esővíz.
New Garden: Tényleg szuper a hely. Mi minőségi vásárlásra használtuk, néhány szolitert vettünk, és onnan származik egy jól fejlett trombitafolyondár is, ami a pergolát már a vásárlás évében félig betakarta. Az idei lesz az első teljes éve, remélem fotózhatom a virágait :-)
Mennyiségi vásárlásra nekünk a Berkenye jött be ( Batta felé vannak a DI-FER mellett ), kedvező áron ajánlottak kerttervezőt ( ezt szakemberre bíztuk ), és a növények vásárlásakor 10 % kedvezményt és díjtalan házhoz szállítást kaptunk. A terv alapján a beültetést magunk csináltuk, 99 %-os sikerrel. Csak pár növényt kellett cserélni.
Előzmény: andzsin (531)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!