Több, mint egy évtizede járunk vissza a Belső Őrségbe és azóta bűvöl el bennünket ez a varázslatos táj. Mindig találunk valamilyen új csodát a természeti és az épített környezetben, vagy az őrségi emberek tiszta világnézetében. Aki néhány felhőtlenül békés napra és csendre vágyik, annak bátran ajánljuk a Belső őrségi falvakat, köztük is különösen a szívünkhöz nőtt, középkori templomáról híres, erdőkkel koszorúzott dombok ölelésében fekvő Velemért. Azt tervezzük, hogy naponta újabb képeket mutatunk be a Belső Őrségről. Ezek egy részét (tájismertetővel és túraajánlatokkal együtt) a www.tar.hu/cserepmadar honlapon és a hozzá csatolt lapokon egyszerre is meg lehet tekinteni. Kérjük mindazokat, akik jártak a Belső Őrségben (Velemér, Gödörháza, Magyarszombatfa), hogy írják le a tapasztalataikat és tegyék fel ide az ott készített fényképeiket is! Az Őrség minden látogatóját, lakóját és tisztelőjét köszöntjük ezekkel a képekkel.
A törökök és az arabok között valóban van különbség. Ezt nem vitatom.
Arab bazárt csak képről és leírásból ismerek, ezért azt elfogadom, hogy eltérhetnek a töröktől. Azt azonban kétlem, hogy nagy lenne ez a különbség. Az arab világ jó része hosszú ideig a török birodalomhoz tartozott, ezért a bazárépítés és fenntartás szokásai nem lehetnek annyira különbözőek. S egyébként is, közösek a gyökereik.
Például nekem nagyon tetszett, hogy a nagy bazárok felügyeletét esetenként egy-egy mecset látta el Isztambulban. Az iszlám mindenesetre az arab világra is jellemző, ezért talán ott is van hasonló példa - persze ilyenről nem tudok, ez csak feltételezés.
Számunkra, nyamvadt európaiak számára az arab és a török bazár különbsége (ha ilyen van) nem is annyira szembeötlő. De ha te tudsz ilyenről, akkor kérlek, fejtsd ki, szerinted mi a különbség a török és az arab bazár között?
********************************
Ha egy kicsit furcsa ez monológ-folyam, akkor ez azt is jelenti, hogy önálló arca van a rovatnak. A célom a Belső Őrség bemutatása a rendelkezésemre álló eszközökkel. Mivel ez a cél különleges (én legalábbis nem tudok hasonlóról), természetes, hogy szokatlan a rovat. Egyébként örülök minden hozzászólásnak, különösen, ha képeket is tesz fel valaki, s erre már volt példa.
Üdvözlet az itt időzőknek; kicsit furcsa ez topikmonológ-folyam. Az Őrséget kedvelem, több kirándulásunk célpontja volt már. Az itteni topik régiómarketing-vonzatú képeinek/szövegeinek túlsúlya azonban tényleg zavarba ejtő; talán jobb lenne kevesebb reklámkép a már kellő körültekintéssel bemutatott cserépmadárszállásról és falusi strandokról, és picit több kép pl. a gyönyörű őrségi tájról. --- és kedves Tiszteletes Úr; az isztambuli bazár nem arab bazár, mint ahogy a törökök maguk sem arabok.
Egy különleges hazai orchideafajta a veleméri Cserépmadár szállás kertjében díszlő fajok közül. (Ha valaki tudja a pontos nevét, kisegíthetne vele.) A név második eleme - ha jól emlékszem - "szádorgó", s ezt a nevet Hermann Ottó adta neki.
Hermann Ottó egyik tanítványa, néhai Korber Ernő tanár úr, akire - velem együtt - minden tanyítványa nagy szeretettel emlékszik vissza, engem is tanított biológiára. A szava járása ez volt az 1960-as évek végén:
"Kérem, uraim! Jegyezzék meg: első a becsület, második a botanika!"
Az 1700-as évek végén készült szentgyörgyvölgyi református templom (Velemértől 5 km-re) az egyik utolsó, kazettás mennyezettel készült templom Magyarországon.
A szoba elnevezése arra utal, hogy ez a ház nyugati szobája, ez esik a Belső dűlő felé. Mellesleg erre van az egykori gyepűt jelentő erdő belseje is, s talán ez a belső elnevezés végső forrása (de ez csak hipotézis).
Ez a belső szó azonos az etruszk Bolsena város nevével is, amiről Mario Alinei professzor mutatta ki legutóbb, hogy a magyar szóval azonosítható. Példaképpen a környékbeli Belsősárd nevét hozta fel. Bolsena az etruszk területek belsejében fekszik.
Az U alakú épület ölében (az oszlopsor mögött) medence. Az öt holdas telek mintaszerűen karban van tartva.
A volt Bicsák-porta előtt egykor nem lehetett úgy elmenni, hogy a gazda ne kínált volna meg a borával. Isten nyugosztalja a jószívű készítőjét, elég savanyú bor volt. De hordószámra állt a pincében.
Amikor a gazda meghalt, történt valami, egy hétköznapi csoda, ami megvilágította Velemér és az őrállók megmaradásának titkát. Éppen akkor volt ugyanis a krumpliültetés ideje, s a Bicsák-földbe is el lett ültetve a krumpli, függetlenül a gazda halálától. Mert a velemériek szokás szerint közösen végzik az effajta munkákat s a megszokás nagy úr lévén, krumplit raktak a kedves szomszéd földjébe, mintha mi sem történt volna. A veleméri krumpliföld így hányt fittyet a halálnak.
Az eredeti tulajdonos elhunytával az új tulajdonos a parasztházat kibővítette.
Én a tapolcai harckocsizóknál voltam külső és belső őrségben is. Egyszer rámfogtak ott egy csőre töltött géppisztolyt, amit persze elvettem a gazdájától. Azaz a fegyver sokszor nem elég. De ez régen volt, már nem érdekes.
Nekünk, mai őrállóknak, itt a Belső Őrségben, az a dolgunk, hogy helyreállítsuk a lebontásra ítélt házakat és valamilyen hasznosítással (például értelmes és emberszabású vendégek fogadásával) megmentsük őket a következő nemzedéknek. S hogy lekaszáljuk, akár tehenek híján is, a csak elégethető szénát, hogy a telkeket ne verje fel a gaz és a bozót.
Hogy rendezetten vonuljunk vissza, erőnk végső megfeszítésével küzdve a pusztulás ellen, ami az Őrséget és szép hazánkat egyaránt fenyegeti ebben a szép új világban.
A "Veleméri fogadó" udvara. Ez a ház nem azonos a veleméri Cserépmadár szállással.
Én is voltam belső őrségben. Kalocsán volt a hadiraktár melletti külső őrség és a laktanyán belüli belső őrség. Sokat voltam ott, nosztalgiázom is időnként. Csak most nincs géppisztoly nálam. Szerencsédre.
Veleméri horgos, azaz kis völgy, bevágódás, mélyút.
A környékbeliek szerint egy több évszázadon át használt utca egyetlen maradéka. Parasztszekerek végtelen sora haladt el itt, s nyomukban az eső és a szél ...
Az örsgyűlésen kérdezi a tanítónéni az úttörőket, milyen jócselekedetet hajtottak végre az elmúlt héten. A gyerekek kórusban válaszolnak: átvezettünk az úton egy idős nénit! - de miért kellett ehez az egész őrs? - mert nem akart átmenni!
Lehet hogy akaratunk ellenére akarsz velünk (csököttekkel) jót cselekedni?
Többször valóban nem hozom fel a topicodat, sok sikert, meg némi tapintatot!
Némi helyesbítésre azért szükség van: nem az 52., hanem a kétszázvalahányadik szösszenetemről van szó; nem belerondítok, hanem beleszólok a többi rovatba (mert azok is beszélgetőrovatok lennének, ha igaz); s természetesen észreveszem és gondolkozom az enyhén szólva alacsony érdeklődés okán (ez azonban egyelőre nem befolyásol).
Persze a te helyzeted sem nélkülözi a bájt, mert éppen Te teszed beszélgetőfórummá a rovatot. Hála érte. Persze a hálának és a tiszteletnek is vannak fokozatai. Hogy nagyon leegyszerűsítve fogalmazzak: minden hozzászólás segít (az Utazás csoporton belül) az élen tartani a rovatot s növeli a rovat (de legalább a címének) a nézettségét.
Gondolj arra, mit érezhetett az az arab kereskedő, aki a legnagyobb (úgy is fogalmazhatsz, hogy eltúlzott) szeretettel próbált becsalni (beráncigálni) a boltjába, amikor a kezére ütöttél. Az ütés mifelénk nem a kulturáltság jele (bár néha ütni kell), hanem az egresszióé és az erőszaké. Pont azé, ami ellen talán alaptalanul tiltakozol az én esetemben. Én ugyanis senkit sem ráncigáltam be a boltomba és senkinek sem ütöttem a kezére. Az én erőszakosságom más jellegű. Talán nem is jó szó rá az erőszakosság. A nekrológomban talán az Őrség iránti rendíthetetlen elkötelezettségemet és a kitartásomat fogják majd megemlíteni.
Gondolom, idővel mások is csatlakoznak a rovathoz s más oldalról is megvilágítják a Belső Őrséget (ami persze korántsem biztos, de nem is életbevágóan fontos). Azok a rovatok, ahol túl sokan és túl gyakran szólnak hozzá, elveszítik az arcukat.
Az egyik legfontosabb célom: felmutatni az országnak ezt a kis sarkát, amelyet annyira megszerettem. Hadd lássák olyanok is, akik eddig nem ismerték, vagy akik eddig más forrásból ismerték.
Tudom, hogy az interneten éppen azok vannak többségben, akik többnyire elkerülik az Őrséget. Ők azok, akik bulizós helyet keresnek Horvátországban s akiket az általam becsült őrségi néprajzi értékek nem nagyon vonzanak. Nem innen származik a te ellenérzésed is? Lehet különböző az ízlésünk, de én ezt megengedem neked. S az enyém is marad változatlan.
Üdvözlettel: provó
Veleméri völgy a Bothszer északi határán. Az alján időszakos vízfolyás medre, az elmúlt tíz évben csak tavasszal csordogált benne valamennyi víz. Az öregek azonban emlékeznek olyan felhőszakadásra, ami után annyira kilépett a medréből, hogy a felnőttek sem tudtak átgázolni rajta.
Az újabban szárnyrakelt, forrásokkal alá nem támasztott hiedelem szerint Onogeziosz fővezér (talán) innen nézte végig a Róma ellen vonuló hun hadoszlop átkelését a gyepűn.
A Cserépmadár szállásra csak önként jelentkezők jönnek; sőt közülük is csak azok, akik ezért nem lebecsülendő áldozatokra is képesek. Ennek köszönhető, hogy a vendégkörünk kivétel nélkül szeretereméltó emberekből áll, akikre évek múlva is szívesen gondolunk.
A szomszédasszonyom mesélte, hogy egyszer a távollétemben egy túristacsoport ment el a ház előtt (két jelzett túristaútvonal is elmegy előttünk). A csoportból kivált egy kedves arcú asszony s kannát ragadva meglocsolta a virágainkat, mondván, hogy ő már nyaralt nálunk és ezzel szeretné megköszönni a szép napokat.
Ma sem tudom, ki volt ez a derék asszony, de isten tartsa meg őt és a hozzá hasonló szorgalmas és becsületes magyarokat.
Szerénytelenségnek tűnhet, de többen is voltak, akik kifejezetten azért jöttek el családostul, az ország másik feléből, vagy akár külföldről is, hogy velem beszélgethessenek egy hétig. Ezek persze már korábban ismerték a könyveimet, hallották az előadásaimat és úgy gondolták, itt a kitűnő alkalom, hogy kikérdezzenek erről s arról.
Aztán van olyan vendég is, aki ugyan eddig nem ismert, de nem akar úgy szalonnát sütni, hogy a gazda nem ül le melléjük és nem süt velük együtt szalonnát. Sajnos, ilyenkor mindig szabadkoznom kell, hogy sem szalonnát nem ehetek, sem bort nem ihatok, mert az orvosok eltiltottak az ilyen élvezetektől. De azért leülök a tűz mellé és elbeszélgetünk.
Ilyenkor megmutatom, melyik irányból jön este 9-kor a róka a szomszéd tyúkólját ellenőrízni. A róka rá szokott nézni a tábortűz mellett üldögélőkre, villan egyet a szeme a sötétben, és unottan továbbmegy.
Mások jobban szeretnek egyedül nyaralni. Az ilyen vendégekre valóban nem szabad rátelepedni. Kifejezetten csendet akarnak maguk körül s kerülik az embereket (köztük a gazdát is). Erre találtuk ki a teljes ház bérletét. Ha valaki kiveszi az egész házat egy hétre, akkor beülök az autóba és eltűnök. A kedves vendég ellátja magát, nincs szükség a gondozására.
Egyébként (ha több család lakik a házban s különböző időpontokban érkeznek és mennek), akkor ott a helyem. A vendégeket fogadni és búcsúztatni kell.
A fű persze eközben is nő a két holdas területen, a virágokat meg kell locsolni időnként, a kukákat pedig péntekenként ki kell tenni a ház elé stb. S ha a vendégek nem kapnak útravaló jótanácsokat, akkor esetleg elkerülik a legjobb éttermet, elmennek a legszebb műemlék mellett, nem térnek be a legjobb fazekasokhoz, stb. Nem úgy sikerül a nyaralásuk, mint ahogy sikerülhetne. Azaz az is kiderülhet, hogy a gazda nem csak teher, hanem haszna is van néha.
Vagyis észre kell venni, lehetőleg idejében, hogy a kedves vendégnek milyen az ízlése, melyik csoportba tartozik, igényli-e a segítséget, vagy sem.
Kidőlés ellen alátámasztott veleméri almafa.
A törzsén lévő odúba néhány évvel ezelőtt átmeneti időre darazsak fészkeltek be. A rovarírtó permetnek hála, ez ma már csak emlék.
Az arab bazár nekem nagyon rokonszenves volt, sokat tanultam tőlük. Néhány ezer év kereskedői kultúrája csillan meg bennük. Istanbul-ban (ők így írják) vettem is két gyönyörű ágyterítőt, mert a minden négyzetcentiméteren burjánzó gyönyörű minták nagyon emlékeztetnek a magyar úrihímzésre (lévén annak egyik gyökere a török hímzés).
Éppen az fogott meg bennük, hogy kifinomult kereskedői technikájuk volt a vevő lépésről lépésre történő bekerítésére. Pl. elhittem nekik, hogy szívesen adták a teát, amire minden fáradt vándort meghívtak. S ami a fáradt vándornak jól is esett a nagy melegben. S a diványokon üldögélve, a teájukat szürcsölgetve, miért ne néztem volna végig az árukészletüket, amit olyan serényen és szívesen hordtak elém és terítettek ki a földre?
S miután hegyben álltak a szerintük ágyterítésre kiválóan alkalmas szönyegfélék, akkor újra átválogatták a halmot s megkérdezték: tetszik-e, vagy sem. Aztán azokat, amelyek tetszettek, mindaddig újra- és újraválogatták, amíg el nem jutottunk azokhoz, amelyek a legjobban tetszettek.
Ezt követően került szóba az ár és következett az áralku, amelynek szintén kifinomult technikája volt.
Nemes ellenfélnek tekintették és megdícsérték azt, aki hasonló következetességgel, de az udvariassági szabályokat ismerve képes volt az érdekeit képviselni és keményen dolgozott az engedményért. Szinte megvetéssel beszéltek az amerikaiakról, akik mindent dupla áron visznek el.
Pl. ha túl alacsony árat ajánlottál, akkor átöleltek és kértek, hogy fogadd el ajándékba azt a szőnyeget. Ezzel finoman jelezték, hogy alábecsülted a szőnyeg értékét és egy kicsit megbántottad őket. Le voltam nyűgözve.
S mindvégig baráti és kedves volt a hangnem, szó sem volt udvariatlan megjegyzésekről. Nem kapott szerepet az irígység, csak egy sajátos és érdekes koreográfia. Mint egy klasszikus színházi előadás. A fiatal tanonc és a vénember ugyanezt a módszert alakalmazta, de a született kereskedő mestere volt ennek, míg a kezdő egy kicsit ügyetlenül ismételte a sablont.
Én a kereskedők szorgalmában semmi kivetnivalót nem láttam. A vendégnek illett magát korlátozni annyiban, hogy csak olyan üzletben fogad el teát, ahol valóban keres valamit.
Én ezeket a derék török kereskedőket tiszteletre- és szeretetreméltónak találtam. Éppen azért mentem a bazárba, hogy ilyen élményekben legyen részem s hogy hozzak onnan néhány különlegességet. Sikerült s egész életemben szertettel fogok gondolni a sztambuli Nagybazárra és az ott megismert kedves emberekre.
Nekem nem Kína, hanem az arab bazár jut eszembe ámokfutásodról, ott találkoztam ugyanis ezzel az erőszakos üzletember fajtával, aki bármi áron -akár fizikai erőszakkal is- be akarja rángatni a kuncsaftot a boltba. (szerintem a mai napig nem érti miért csaptam a kezére amikor vonszolni kezdett a sikátorba)
Egy tolakodó ember -a magyar mentaliást figyelembe véve- nem lehet jó fogadós, ezért nem szeretnék az agyagalamb-dúcban lakni.
Ez még hagyján! Ha emlékezetem nem csal, a Vízparti történetben azt is megírták, hogy a vendégeknek feltálalt fasírt az előző napi vendégekből készült. Igaz, ez Kínában volt, vagy ezer éve, de jól hangzik.
Ez a kedves vendég már hallotta ezeket a történeteket ...
Kommandósok szabadítottak ki néhány -nem a természet szépsége, hanem egy gonosz fogadós által- rabul ejtett túristát, akikkel néhány napja az agyaggalamb fogadóban végeztetett kényszemunkát a -megrendült pszihés állapotban levő- tulajdonos. A túszoknak hajnaltól napestig rovásírásos cserepeket kellett készíteni, közben az elcsigázott embereknek a fogadós mindenféle strandokról készült képeket mutogatott .
Százéves veleméri cseréptányérok. 
A veleméri bútorfestő táborok egyikén készült polc.
Veleméri hősi emlékmű.
Egy különleges hazai orchideafajta a veleméri 
Az 1700-as évek végén készült szentgyörgyvölgyi református templom (Velemértől 5 km-re) az egyik utolsó, kazettás mennyezettel készült templom Magyarországon.
Farkasfai kódisállásos parasztház.
Velemér, 
Velemér, Bothszeg, Belső dűlő.
Pihenő.
Veleméri hétvégi ház télen. 
Kép szöveggel.
A talán legszebb veleméri kút, egy hatalmas diófa árnyékában.
Veleméri fogadó udvara.
A "Veleméri fogadó" udvara. Ez a ház nem azonos a veleméri Cserépmadár szállással.
A "Veleméri vendégfogadó" és gazdaasszonya.
Veleméri horgos, azaz kis völgy, bevágódás, mélyút. 
Veleméri domb. 
Kidőlés ellen alátámasztott veleméri almafa. 
