Én is ezt tudom megerősíteni. Kapás utcai rendelő, Sote2 Baross utca, Klinikák fül orr gégészet. Csak személyesen, asztalt borogatva, pofátlanul. Telefonok félrerakva, vagy az említett hopp betelt/még nincs új ablak.
Debrecen a kórházi tapasztalat. Látom a fb csoportban a kérdéseket a vizsgálatokkal kapcsolatban, mindig az a reakció, amit írtam. Anyám évek óta szenved a szemészettel, nincs időpont, nincs megnyitva a következő hónap, hopp, sajnos már betelt. Mindezt napi sok telefonos kísérlet után, sokszor személyesen kimenve. Nekem még mindig nincs időpontom a kardiológiára, kb. nem is lesz, míg csak ezért be nem megyek a városba.
Fogászat 3 hétre adott időpontot, tömés a maximum.
"Ami felbaszott ma, hogy képes az állami eü-et kvázi káros dolognak beállítani." - ez mi volt ?
"akárkivel szóba kerül egy bármilyen vizsgálat, legtöbb helyen 2-3-6 hónapra már nincs időpont, azon túlra meg "még nem nyílt meg a naptár", személyesen kell bemenni, hogy ezt megtudd, már most gyakorlatilag a magán út maradt."
Ez megint nagyon jól hangzik, csak nem igaz. Én nemrég mentem el a háziorvoshoz, hogy kérjek tőle egy általános kivizsgálást, így covid után, meg ezer éve nem is látott orvos. Tehát nem sürgős ügy, hanem sima kivizsgálás. 4 beutalót adott, az egyikre 1 héten belül volt időpont, a másikra 3, aztán öt és a kardilógia volt a legszarabb, arra 2 hónapot kell várni. 3 időpontot online foglaltam le 2 perc alatt a negyedikért telefonálni kellett.
A kerületben most adtak át egy új rendelőt, a régi nagyot pedig éppen felújítják/bővítik, de minden szolgáltatás működik közben. Ezt nem valaki mondta, hogy saját tapasztalat az elmúlt pár hétből. Mindenki normális, kivétel a betegirányító volt egy arrogáns picsa.
Fogászatra is hosszú évek óta azt sztk-ba járok. A korona 20 000, magánban 80 000, minden más ingyenes, implantátumot szerintem nem csinálnak. Néha nincs 3 héten belül időpont, de általában van, de ha sürgős, akkor aznap fogadnak.
Lehet, hogy csak jó környéken lakom, nem gondolom, hogy mindenhol így megy.
vegigneztem ezt a jelolt vitat, teljesen vallalhato volt.
tragedia egyebkent h tenyleg hol tart az orszag es mennyi mindenen kellene valtoztatni.
es elkepzelem ahogy a dagadt cigany odaallt volna es azt mondja, hogy ja Soros, Gyurcsany, meg két zsák krumpli a választások előtt, szavazzatok rám, ENNYI. ökölbe szorul a kezem ettől az egésztől, remélem a szar takarodik, mehet a szaros pelenkás Ráhel után a cigány spanyolokhoz, joleszaz. ez is mennyire kibaszott röhej, h elmegy az orszagbol Ráhelka. a turizmus feje :D szatíra ez az egész orszag, csak az a baj, hogy kibaszott csórók vagyunk és szétloptak ezek a gecik mindent.
Az ilyenekre is gondolok, mikor azt mondom, nyerjenek. Brutális osztogatásba kezdtek, ami nem fenntartható. Főleg, ha jön egy újabb válság. És aztán a világ végéig hatalomra kerülnek, mer' bezzeg ők csak adtak. (a 11 év megszorításai sok embernek fel sem tűntek eddig sem)
Ami felbaszott ma, hogy képes az állami eü-et kvázi káros dolognak beállítani. Úgy látszik, Kásler nem hülye (amúgy de), hanem a Főnök igénye szerint építik le az eü-et. Komolyan mondom, akárkivel szóba kerül egy bármilyen vizsgálat, legtöbb helyen 2-3-6 hónapra már nincs időpont, azon túlra meg "még nem nyílt meg a naptár", személyesen kell bemenni, hogy ezt megtudd, már most gyakorlatilag a magán út maradt. Aki ki tudja fizetni. Más kategória, mert az átkos óta nem igen fizette az állam, de Csiga emlegeti mindig a fogatlanokat - basszus, 1 implantátum közelíti a 200 e Ft-ot. Azért az már messze nem az a tétel, amit bárki kiráz a mellényzsebéből. És megyünk effelé minden területen.
Hogyne sikerult volna. Ferizel itt te is bazmeg egy orszagban ahol 12 eve volt az a fasz a miniszterelnok, de jovok haza es tele van baszva a út gyurcsany show plakatokkal meg ELKURTUKKAL. Kibaszott fárasztó, de nyomassátok itt is, Feri, aki a faszát a szádba veri, az a baj. Meg kilovette a geci gumilovedekkel vkinek a szemét mikozben a csőcselék felgyujtotta a várost!!! Huh jaj!!! Szemkilovetőőő
Nem a felcsuti cigány a baj, az oké, ő a jofej, a haza megmentoje az apja épp csak egy akkora palotát épít Mucsaföldön magának mint a Parlament. A vidéki suttyó parasztok országa, szerencsétlen Ady Endre bazeg felkötné magát ha látná h 100 évvel később is ugyanott tartunk, fél ázsiai mucsai parasztok magyarkodnak és lopnak közben mindent amit látnak. De sebaj, ez oké, Feri a geci!!!!!
Bolgár úrnál ma volt egy csóka, aki arrol mesélt, h ott volt Öszödön, és ami miatt Budapest lángba borult, azt ők egy kariatikus vezető csodás lelkesítő veszédeként élték meg. Hát hmm.
megvan már a jegyed a keresztény konzervativ filmre? telebaszták plakátokkal a várost. EKÚRTUK!! így! ide jutott ez az ország a cigányod alatt. bravó, de ferizzetek csak.
Amíg a hibbantnak van 10 %-a, addig senki nem tud "beérni". Egyszerűen megkerülhetetlen. Sajnos. És a Párt tett róla, hogy az legyen. Már a 2 fordulós választás elég lenne, de azt pont ők törölték el. Az olcsóság jegyében. :))) Valószínűleg egymás térdét csapkodták, úgy röhögtek, mikor ezt leírták. De azért biztos ami biztos alapon bekerült a győztes-kompenzáció is.
Úgy értettem, hogy 2014-ben már megvolt a választási törvény, amivel a sokpártos ellenzék nem tudja legyőzni a fideszt. Ők ezt még még nem vették észre és persze megpróbáltak (szerintem helyesen, mert alakulhatott volna sok minden másképp). A fidesz szerintem pontosan tudta, hogy az új rendszerben vagy összeállnak ellene (és elvesztik a hitelüket), vagy asszisztálnak a győzelméhez. Így értettem a kettészakítást, a fidesz 2014-re már megteremtette hozzá a jogi környezetet és már csak egy kávét kellett kérnie, hogy beérjen. Sajnos elveszett az általad is említett két politikus, akik klasszisokkal voltak jobbak, mint akik utánuk jöttek.
Amit állítok továbbra is az, hogy ezt az egészet nem, vagy így nem tudta volna a fidesz megvalósítani, ha gyurcsány elhúz a faszba a közéletből.
2014-ben nem volt még kettészakítva a pálya, akkor a Jobbik még önálló pólus volt, és a Schiffer-féle LMP is egy külön utas képződmény volt.
Schiffer bedobta a törölközőt, rájött, hogy ezzel a se Orbán, se Gyurcsány, zöld politika kombóval mennyi a limit. Ő nem egy megélhetési politikus volt, vissza is ment ügyvédnek, amivel még jobban is keres.
Vonának szintén elege lett, őt mondjuk gyalulták rendesen, valahol őt is megértem.
Innentől a pártjaikat szétszedték elvtelen, karrierista nímandok, akik kevésbé finnyásak, sőt tulajdonképpen teljesen mindegy nekik, hogy kikkel, csak kormányra kerüljenek.
Aki mást akart, azt kizárták, vagy ezt megelőzendő maga lépett ki.
Persze, mindig volt, de 2010-ben a szocik buktája miatt hely nyílt új pártoknak, végre el lehetett volna térni a kétpólusú berendezkedéstől (ami persze a politikusoknak a legegyszerűbb, ezért a fidesz leszarta), jöhettek volna új arcok. De azzal, hogy Fletó pályán maradt olyan magas labdát kapott a fidesz, hogy kézenfekvő volt a pálya (egyértelmű) kettészakítása...
Egyébként aki se Orbánra, se Gyurcsányra nem akar szavazni, az jó nagy szarban van.
Kb 2018, de főleg a 2019-es önkormányzati választások eredménye óta látszik, hogy az összefogás lesz a nagy truváj - szóval aki nem állt be a sorba, azt kizárták, vagy magától kilépett.
Éppen ezért kb 2019 végén lehetett volna alapítani egy új pártot, ami a "se ez, se az" jeligére működne (belgák, centrum, vagy akármi).
Ez általában elég az 5%-ra, lásd MDF, korábbi LMP (attól is függ persze, mekkora a részvétel).
A Kutya Párt lehetne ez, de őket nehéz komolyan venni, és amúgy is nehéz a dolga bárkinek, aki a két póluson kívül áll, mert aki nem vesz részt az összefogásban, azt az ellenzéki pátok, média-és kulturális holdudvaruk azonnal leárulózza, meg a Fidesz szatellitpártjának nevezi (még egy viccpártot is...), így aztán az ellenzéki médiában sok terük nem lenne.
Ha meg valakit a Fidesz-média futtat, az megkapja, hogy őfelsége ellenzéke (lásd a Schiffer-féle LMP, akinél tisztességesebb és következetesebb magyar politikust én nem ismerek).
Igen, de az egyrészt emészhetőbb a választóknak is (talán), másrészt sokkal több koalíciós lehetőség adódik. Fidesz-Jobbik koalíció is sokkal valószíbb opciónak tűnt 2010-után, mint a Jobbik-DK. Harmadrész talán nem ilyen erőteljesen folytatódik az oldalak közötti árokásás, mint az elmúlt 11 évben. (és talán ez utóbbi a legfontosabb).
Ez mondjuk igaz, de más választási rendszerben is legyőzhető lenne a Fidesz, legfeljebb a két forduló között zajlanának a kvázi koalíciókötések (visszalépések), ahogy ez korábban volt, pl MSZP-SZDSZ 1994, Fidesz-Kisgazdák 1998.
Szerintem azzal mindenki egyet ért, hogy fidesz érdeke, hogy ezek a politikai tetszhalott idióták (Gyurcsányon kívül van még pár díszpinty) a közéletben maradjanak. Aztán lehet, hogy rámcáfolnak, de így még ezzel a faék kommunikációs stratégiával is nyerni fognak.
Ez azért nem igaz, mert a Jobbik már 20%on volt. Csak türelmetlen lett. All int mondtak egy tovább épülés helyett, és latjuk az eredményt. Vona sem volt igazán hiteles, Torockai túl jobbos volt, Dúró Dóra túl buta a férje meg nem is tudom. De Jakabnál mind jobb volt.
Az LMP is szetrohadt belülről azelőtt, h beérhetett voln a munka.
De ennek a két pártnak kellett volna "bekebelezni" minden hasznos szavazót, és kisgömböcként felszippantani mindent, ami nem Fidesz. Akkor legalább is a Fidesz rászorulna a tárgyalásokra és nem korlátlan hatalomtól megrészegülve tenné, amit akar.
Én szavaztam Vonára, de bármikor szavaznék Schiffer Andrásra is Orbánnal szemben. Karigeri, a két hermafroditára meg biztosan nem. Jakab és Márki-Zay nem lesz közel a tűzhöz, elöbbire talán, utóbbira valószínűleg letenném a voksom.
Ha Gyurcsány lelép, akkor a fidesz sem biztos, hogy így alakítja a választási törvényt. Egyrészt a legerősebbnek kedvez, másrészt összetolja az ellenzéket. Ha az összetolt ellenzékben nincs benne Gyurcsány, akkor az sokkal esélyesebb a Fidesz ellen (felteszem a vállalható politikusok sem léptek volna le a faszba). A mostani választási rendszerben ha mindenki összeáll a fidesz ellen, akkor a fidesz nem nyerhet, ha nem lesz többsége, ezt nem biztos, hogy akarná akkor, ha nincs Gyurcsány, akire (és a vele összefogó mindenkire) folyamatosan lehet (unalmasan, semmitmindóan, idegesítően, de jogosan) tüzelni.