Évszázadokig uralkodtunk a szlovákok fölött, jogosan kaptuk vissza a kölcsönt.
Tisztában vagy vele, mekkora baromságot írtál?
Épp az a lényeg, hogy a feudális Magyar Királyság (szlovákul Uhorsko) nem magyar nemzetállam volt, lényegtelen volt, ki milyen nyelven beszél! A társadalmi státusz számított!
Jelen pillanatban a két ország civil társadalma közti különbséget jól példázza, hogy míg Magyarországon nincs szélsőséges párt a parlamentben, addig Slota pártja kormányerő Szlovákiában.
Slotáékat valakiknek be kellett szavazniuk a szlovák parlamentbe. Ez önmagáért beszél.
Ebbe belejátszhat az is, ahogy a szlovák történelemoktatás a két ország második világháborús szerepét kezeli.
Erre éppen puntik hozzászólásai mutatnak rá: ezek alapján erősen gyanítom, hogy szemléletüket a "magyarok szemében a szálkát is észrevenni, szlovákokéban(szlávokéban) a gerendát se" elv határozza meg. Pl. ha szóbajön a téma, puntik szinte pontosan sorolja a magyar háborús bűnösöket, gondolom, alaposan beléjük nevelik.
Ugyanakkor Tiso-Szlovákiát nem rakták helyre: egyfelől büszkélkednek az első saját független állammal, viszont a zsidók elhurcolását, a SZU megtámadását egy szűk körnek tulajdonítják (szemben a magyarok kollektív bűnösségével), a szlovák népet szerintük tisztára mossa a nemzeti felkelés (alighanem túlhangsúlyozva) és az, hogy a háború utáni rendezés a teljes Csehszlovákiával, mint a német terjeszkedés áldozatával számolt.
Szted mi magyarok mit mondhatunk ? a magyarlakta területek visszafoglalása Adolf áldásával Horthy alatt nem volt igazságos ?
"A szlovákság 80%-a ma is meg van győződve a magyarság támadó, agresszív szándékáról. (lásd index fórum:)"
Na persze, mert ezzel hergelik őket a politikusaik. Az ide látogató szlovákokat tudtommal nemigen éri semmiféle atrocitás a magyarság részéről. A mi elkényelmesedett népünk nemigen mutat semmiféle támadó, vagy agresszív szándékot kifelé, csak a száját tépi olykor ...
"Ha a magyarokkal szemben elkövetett bűnök (reszlovakizáció, Beneš-dekrétumok, kitelepítések, stb.) okait, mozgatórugóit keressük, akkor csak elenyésző részben találunk a háttérben álló indítóokok között valamiféle szlovák imperializmust; (Puntik sem álmodik nagy Moráviáról)sokkal inkább a félelemérzet, a magyar agresszivitás komplexusos feltételezése áll a háttérben."
Hja, kérem, a rossz lelkiismeret álmatlanságot okozhat :-) Ha magyarság ellen elkövetett gaztettek miatt a szlovákokban félelemérzet és bűntudat van, akkor ennek feloldásáért még mi tegyünk erőfeszítéseket ?? Vicces ...
"A közép-európai népekre egyébként általánosan jellemző félelemérzetet a szlovák köztudat különös erővel táplálja, és miközben „galamblelkű pásztornép”-nek tartja magát, galamblelkűségét óvandó emberiség elleni bűnöket volt képes elkövetni a szlovákiai magyar közösséggel szemben. "
Ezt a "galamblelkűséget" - a tetteik fényében - inkább sunyiságnak érzem ...
A szlovákság 80%-a ma is meg van győződve a magyarság támadó, agresszív szándékáról.
Sajnos ebbe tényleg mi is belejátszunk az olyan megnyilvánulásokkal, mint a Nagy-Magyarország autós matrica, vagy a szlovák nemzetiségpolitika elleni tüntetéseken Árpád-sáv.
Ha a magyarokkal szemben elkövetett bűnök (reszlovakizáció, Beneš-dekrétumok, kitelepítések, stb.) okait, mozgatórugóit keressük, akkor csak elenyésző részben találunk a háttérben álló indítóokok között valamiféle szlovák imperializmust; (Puntik sem álmodik nagy Moráviáról)sokkal inkább a félelemérzet, a magyar agresszivitás komplexusos feltételezése áll a háttérben. (meg a politikusaik gerjesztése)A közép-európai népekre egyébként általánosan jellemző félelemérzetet a szlovák köztudat különös erővel táplálja, és miközben „galamblelkű pásztornép”-nek tartja magát, galamblelkűségét óvandó emberiség elleni bűnöket volt képes elkövetni a szlovákiai magyar közösséggel szemben
Ebbe belejátszhat az is, ahogy a szlovák történelemoktatás a két ország második világháborús szerepét kezeli.
Erre éppen puntik hozzászólásai mutatnak rá: ezek alapján erősen gyanítom, hogy szemléletüket a "magyarok szemében a szálkát is észrevenni, szlovákokéban(szlávokéban) a gerendát se" elv határozza meg. Pl. ha szóbajön a téma, puntik szinte pontosan sorolja a magyar háborús bűnösöket, gondolom, alaposan beléjük nevelik.
Ugyanakkor Tiso-Szlovákiát nem rakták helyre: egyfelől büszkélkednek az első saját független állammal, viszont a zsidók elhurcolását, a SZU megtámadását egy szűk körnek tulajdonítják (szemben a magyarok kollektív bűnösségével), a szlovák népet szerintük tisztára mossa a nemzeti felkelés (alighanem túlhangsúlyozva) és az, hogy a háború utáni rendezés a teljes Csehszlovákiával, mint a német terjeszkedés áldozatával számolt.
Az igaz, hogy a magyar történelemoktatásban jobban kellene tudatosítani, hogy Magyarország a középkorban nem csak a magyarok országaként jött létre.
Viszont szlovák részről véget kellene vetni a Magyar Királyság multietnikus jellege félremagyarázásának, meg kellene értetni, hogy a magyar nemesség alapja mégiscsak megvolt a magyar törzsi-nemzetségi vezetőrétegben, a vármegyék előzménye a honfoglaláskori nemzetségekben, ha nem is kizárólagosan.
És azt is tisztázni kellene, hogy Szent István nem nyitrai fejedelemből, hanem a magyar törzsszövetség főfejedelméből lett királlyá(a magyar történészeknek csak egy része feltételezi, hogy a nyitrai és bihari dukátus előzményei már az államalapítás előtt megvoltak a fejedelmi családban). A Szent István-i államalapításba nem kellene szláv-magyar kooperációt belemagyarázni.
És így talán jobban megérthetnék, hogy a magyar politikai elit a XIX. században miért "egy politikai nemzetben" gondolkodott: számukra egyet jelentett magyarnak lenni és Magyarországon élni.
5. A szlovák komplexusos félelemérzet ad táptalajt a magyarellenes politikának Szlovákiában.
A szlovákság 80%-a ma is meg van győződve a magyarság támadó, agresszív szándékáról. (lásd index fórum:)Ha a magyarokkal szemben elkövetett bűnök (reszlovakizáció, Beneš-dekrétumok, kitelepítések, stb.) okait, mozgatórugóit keressük, akkor csak elenyésző részben találunk a háttérben álló indítóokok között valamiféle szlovák imperializmust; (Puntik sem álmodik nagy Moráviáról)sokkal inkább a félelemérzet, a magyar agresszivitás komplexusos feltételezése áll a háttérben. (meg a politikusaik gerjesztése)A közép-európai népekre egyébként általánosan jellemző félelemérzetet a szlovák köztudat különös erővel táplálja, és miközben „galamblelkű pásztornép”-nek tartja magát, galamblelkűségét óvandó emberiség elleni bűnöket volt képes elkövetni a szlovákiai magyar közösséggel szemben.
"Ignorálhatná már végre a szlovák politika a Szlovákiában élő magyarokat, ahelyett hogy Benes-dekrétumokkal, nyelvtörvényekkel, stb. basztatná őket."
Én is ezen akadtam ki: a Benes dekrétumok eltörlése és a magyar kisebbség őt megillető jogainak visszaállítása (és ennek gyakorlati megvalósítása !!) nélkül szó sem lehet semmiféle kiegyezésről. Úgy is mondhatnám, hogy ez a "beugró", enélkül nincs miről egyezkedni. Különös módon a szerző a
"10. Milyen feltételei vannak a szlovák–magyar történelmi kiegyezésnek?"
pont alatt kizárólag (!) olyan feltételeket sorol fel, amit nekünk kellene teljesíteni. Ettől kezdve az egész cikk komolytalan.
A "gyenge szlovák identitás", a "komplexusos szlovák védekezési kényszer" problémáit meg szvsz nem nekünk kell megoldanunk, hanem a szlovákoknak.
Puntikot tessék békénhagyni a méltósága erejéig. Ahhoz ugyanis joga van.
Állításait, álláspontját kizárólag érvekkel tisztességes ütköztetni.
Tessék megbecsülni, hogy hajlandó az általános jellegű szlovák hozzáállásról őszintén tanúságot tenni és ezzel hozzájárul, hogy a szlovákság gondolkodásmódjának, érvkészletének megismeréséhez esetleg közelebb jussunk.
"4. A szlovák–magyar államközi kapcsolatokat a „magyar ignorálás – szlovák védekezés” kettőssége máig szinte kizárólagosan uralja, és újra meg újra megterheli."
Hát persze.
Ignorálhatná már végre a szlovák politika a Szlovákiában élő magyarokat, ahelyett hogy Benes-dekrétumokkal, nyelvtörvényekkel, stb. basztatná őket.
"Szlovák védekezés." Ja, a szlovák védekezés iskolapéldái: Fico + Slota politikája, a Malina Hedvig ügy, ésatöbbi.
Ideje lenne észrevenni, hogy a labda a szlovák térfélen pattog.
A neten böngészve, egy nagyon értelmes cikket találtam:
Kollai István: Szlovák-magyar kiegyezés, tizenkét pontban
Egy magyarnak feladni a „kárpát-medencei kizárólagosságába” vetett hitét olyan, mint tevének átlépni a tű fokán, és még a Mennyország sem garantált utána. Más téren azonban egészen konkrét hatásai lehetnek ennek a lépésnek.