Keresés

Részletes keresés

Váci Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2991
Pedig én elhatároztam, hogy ha lejár az előfizetésem, nem hosszabbitom meg. Sőt, még azon is gondolkodtam, hogy a még hátralévő számokat visszaküldöm. De lehet, hogy ezt azért mégsem fogom tenni. Annyit nem ér az egész. Már az is épp elég, hogy ezt is most összeszorult gyomorral irom.
Előzmény: www.arvai.hu (2990)
www.arvai.hu Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2990
Köszönöm szépen, igyekszem (Fur mód a látogatók elsôsorban az trainsimulator rovatot nézegetik, de ott még nincs semmi.)
A közeljövôben várható feltöltések: túrafotók és beszámoló a tavalyi Ulm-Regensburg kerékpártúrámról, fotók a véget érni nem akaró tél gyalogos túráiról. A közeljövôben minden hétvégén fogok túrázni így fotók is mindig lesznek.
Ha valakit érdekel a Microsoft Trainsiulator, annak elmondom hogyan szabtam át a program küllemét a saját fotóimmal illetve épülô fantáziapályámról is lesznek screenshot-ok
A változások okairól, mikéntjérôl talán nyomdász barátom (tényleg az, nem csak úgy írom) tud többet mondani. Én csak külsô munkatárs voltam, így nem érzem magam illetékesnek a dologban. Talán már így is többet mondtam, mint amennyit illô lenne.
Valaki emlegette a politikát. Kétségtelenül van ilyesmi is a háttérben. De óva intenék bárkit is, hogy akár melyik felett kiálltsa ki bűnbaknak.
Nem arról van szó, hogy az egyik ilyen, a másik meg amolyan. Énnél összetettebb a dolog.
Turista minôségemben mondom: ôszintén remélem, a váltás a mi javunkra fog válni, a magazin szebb, jobb tartalmasabb lesz.
(Azért nem mondom, hogy nem fáj)

Keressétek továbbra is minden hónap elején a Turista Magazint!

Előzmény: Zete (2986)
lükepék Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2989
hmm, pedig úgy emlékeztem, a kírásban benne van.. na majd jobban átolvasom..
Előzmény: (budai-)H.G. (2973)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2988
14. szakasz
Bordány – Petróczi iskola

Bevezetésként néhány adat.
Ébresztő 2.00-kor, a vonat a Nyugatiból 3:25-kor indult. Gyalog mentem Kőbánya alsó – ig (ez tűnt optimálisnak). A táv 3 km. Kiskundorozsmáig személyvonat (minden állomáson és megállóhelyen megáll), itt fél óra várakozás. Begyalogoltam a központba (2 km), menetrend szerint jött a busz. Bordányban kávé és bélyegzés, 8:10 – kor indultam.
A táv 41 km, ebből 10-12 km aszfalt, a többi homok. Száraz homok. 16:00 – kor érkeztem a célba. 16:30-kor jött a busz, Kisszállásig elvitt, nem tett le a vasúti kereszteződésben. Vissza a forgalmas 55-ös úton jó 500 métert és ugyanennyi az állomásig. Épp elértem a 17:03-as nemzetközi személyvonatot. 20:00-ra értem haza. 18 órás távollét, 350 km utazás vonaton, 30 km autóbusszal. Közel 8 óra menet, mintegy 30 perc pihenés (kétszer bélyegzés). Nem számoltam, de 3-5 kilométerenként homok ürítés, kétszer zokni csere.
A túra végig kiválóan jelzett úton halad, sűrű, tiszta jelzések mindenhol. Egy kivétel van, erről kicsit később.

Bordány – Zákányszék (6,2 km)
Végig aszfalt, az út meglehetősen forgalmas. A táj rendezett, sok gyümölcsös kert, viszonylag ép tanyák, még új házat is láttam. A kutyák meg vannak kötve és kerítés is van.
Zákányszék központjától nem messze van a postahivatal. Kaptam bélyegzőt. Állítólag eleddig még senki nem kért. Vettem egy képeslapot is. Mikor kértem, hogy arra is tegyen egyet, hogy tudjam, mikor jártam arra, a hölgy kétségbe esett. Nem értette, hogy magamnak vettem a lapot, nem akarom elküldeni. Rám akart tukmálni egy Zákányszék monográfiát (1400 pénz). Megköszöntem és azzal hárítottam el a vételt, hogy ekkora súlyt nem cipelek. Nem gond, feladjuk postán, szólt a szomszédja. Udvariasan elbúcsúztam.

Zákányszék – Ruzsa-Vágó (7,9 km)
Az elején aszfalt (kb. 2 km), majd ízelítő homokból. Tökéletesen jelzett útvonal. Az utolsó 1 km szerencsére aszfalt, még buszmegálló táblát is láttam. Menetrend nem volt.
Soha nem gondoltam, hogy így fogok örülni az aszfaltnak:o)
Ruzsa-Vágón kocsma. Rövid pihenő. Akkor még úgy gondoltam, hogy szeszmentes lesz a túra, meggylevet ittam, fél liter 175 pénz.

Ruzsa-Vágó – Ruzsa (5,4 km)
A pont után rövid aszfalt, majd adj neki! Végig az erdő mellett, homok és homok, jobbra szántóföld, az erdő tisztásain tanyák. Égett fenyőparcellák. Szándékos, vagy véletlen, nem tudni, de sok-sok üszkös fa a földön. Lehangoló. A puszta közepén csodás paloták. Az aszfalt után a füzet szerint picit balra, majd be az erdőbe. Na, itt nincs jelzés. Mivel nem volt kedvem jelzéseket keresni (kezdtem kicsúszni az időből), irány Ruzsa. Felfedeztem a temetőt. Korszerű ravatalozó lélekharanggal és egy mauzóleum-féle. Sok friss sírhant.
A központban megtaláltam a jelet. Kicsit visszafelé mentem, mert ott volt a műintézmény. Kettő is van, én a távolabbi, borsodi cégérest választottam. Friss, csapolt sör és chips. Kellett.
Felfedeztem a harangtornyot. A fényképet már láttam az ismertetőben, de élőben jobb. Harangoztak, mikor elindultam.

Ruzsa – Ruzsa Sándor fája (9,1 km)
Kezdetben aszfalt, majd egy cikk (jobbra), egy cakk (balra) és még egy cikk. Ez az út egy dagadt negyed ellipszis vonalát követi. Ez a helység Átokháza. Találó név. Közelebbről Csorva, a házakon van házszám is. Félúton ÁFÉSZ bolt, de zárva volt. A megyetérképen ez a Csorvai erdő melletti földút. Inkább homokút. Tanya utca. Az erdő felőli oldalon vannak a tanyák, a másik, nyitott oldalon a szántók. A nap ontja a meleget, árnyék nincs. Végső soron ez is Csongrád megye, nem baj, hogy az út erre megy, érdemes ismerkedni ezzel a vidékkel is. Csak hogy tudjuk, mi fán terem az esélyegyenlőség.
Az 55-ös út másik oldalán folytatódik a mi utunk, de nem sokáig. Egy táblával találkozunk, „Tanulmányi erdő, belépni csak engedéllyel”. A kék szerencsére jobbra kerül. Itt van a fa, mintegy 200 méterre az országúttól. Hatalmas. A füzetünkben nem ártana jelezni a helyet, már csak azért, hogy tudjuk, mennyi van még hátra. A megyei füzetben lévő térképen sincs bejelölve a hely, de a résztávok meg vannak adva. Ez bizony hiányosság. Nem mindenki tud erről a nevezetes helyről, én egy táblát is tennék oda.

Ruzsa Sándor fája – Back kápolna (6,4 km)
Nyílegyenes út kicsit hullámzik. Menni kell! Homok és homok, tarvágások és fiatal ültetvények. Sok fenyő. Madárfüttyöt nem nagyon hallottam és csak két őzikét láttam. Nagyon kevés lombhullató erdő. Inkább folt. Érdekes a sok domborulat. Árokszerűségek, halmok. De leginkább homok. A kápolna nem esik útba, jövet-menet, mikor elérjük az eddigi hosszú utunkkal párhuzamos szekérutat, házat találunk. Nincs messze az országút. A kápolnához K kunkor jel vezet. Döntenem kellett. Kápolna, vagy maradok a kéken. Maradtam. Nem bántam meg. A kápolnát majd autós túra keretében megnézzük.

Back kápolna – Petróczi iskola (6 km)
A kék hamarosan visszafordul egy nagyon szép nyárfás parcella mellett. Hogy minek, azt nem tudom. Járható ugyanis az út kunkor nélkül is. Talán azért, hogy három oldalról csodálhassuk a szép parcellát? A visszatérés után két tanya, az úttól kicsit távolabb egy megkötözött ideges kutya. Előretolt helyőrség.
A tanyák után csoda történt. Megszűnt a homok. Az ösvény bebújik a fák közé, nincsenek keréknyomok, csak puha fű van. Sok-sok toboz és a fenyőfák jellegzetes darabjai. Mint az indiános könyvekben. Sajnos nem tartott soká. Mikor délnek fordulunk, akkor már megint homok. És szembe nap. Csodás élmény. Madarak. Jobbra tanya és szántóföld. Közeledik az erdő vége. Még egy kicsit vissza, majd egy romantikus, füves ösvényen érjük el a természetesen homokos főutcát. Egy ideig a homokkal párhuzamosan keskeny, füves gyalogösvény. Már látszik az országút. Életnek nincs jele. A kocsma be van zárva. Állítólag május 1. után a tulaj „visszaveszi” a bérlőtől. A tulaj felesége pici gyerekkel otthon volt, de bélyegzője nem volt. Adott viszont vizet. Erősen vasas, de víz! Megköszönte, hogy gyereknek néztem. Csinos, mellesleg. Bélyegző helyett buszjegy.

Két darabban kellett volna és könnyű bakancsban. Eső után.
Sokszor gondoltam kvte-re és lelkes csapatára.

Végezetül még egyszer. Csodálatosan jelzett ez a szakasz. Nem régiek a jelek, helyenként nem szabványosak, de vannak. Sokat segítenek a pusztában.
Szörnyű látvány a sívó homokos üres parcella. Szinte hihetetlen, de az őszi búzával bevetett parcellák szép zöldek. Ha lenne egy kis csapadék, talán terem itt valami. Néhány tanyánál locsoltak, két helyen láttam néhány szarvasmarhát.

Nagy élmény volt a túra.

Zete Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2987
A "tág horizont"-ról jutott eszembe: a hegyekben azért küzd az ember, hogy feljusson a lehetőleg minál magasabb hegycsúcsra, és aztán onnan élvezze a széles látóhatárt. Az Alföldön bezzeg: bármerre mehetsz, emelkedő egy szál se, de a látóhatár: az aztán elég széles...
Előzmény: Güsziológus (2984)
Zete Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2986
Jó a weblapod, várjuk az újabb feltöltéseket!

Amit a TM-ről irtál, az alapján úgy tűnik, mintha a kiadóváltással egyidőben felmondtak volna a komplett szerkesztőgárdának is?
Úgy emlékszem, amikor újraindult a lap, akkor az volt a helyzet, hogy az ISM (most már GYISM) két évig finanszirozza a lapot, és ez idő alatt kell megoldani a saját lábra állást. Ezek szerint most telt le a 2 év, és ezzel vége a támogatásnak is?

Előzmény: www.arvai.hu (2969)
cserlaci Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2985
Jó pár érintési pontot ismerhetsz már a DDP miatt: Bükkösd, Kisbőszénfa, Terecseny, Ibafa, Almamellék.
A többi pont: Szigetvár, Merenye, Mozsgó, Almáskeresztúr,Sasrét /Terecseny mellett az Almamelléki kisvasút vége/, Boldogasszonyfa, Mgyarlukafa, Hetvehely.
Előzmény: Güsziológus (2983)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2984
Ha már...

"...minimum 2 napos túrákat kell szervezni,..."

Így lesz.

Ilyen lesz:
1. nap
Körösnagyharsány - Biharugra
2. nap
Biharugra - halastavak - Geszt

Hasonlóan tervezem a Debrecen környéki szakaszt, de konkrétumok még nincsenek.

Ilyen lett volna:

1. nap
Bordány - Zákányszék (egyedül az országúton)
Zákányszék - Ruzsa (közösen)
Szállás Ruzsán
2. nap
Ásotthalomig együtt, innen (?)

Nem volt könnyű döntés, de optimalizálni kellett.

Lehet, hogy ellentmondok saját magamnak, de inkább megyek több napra Bozsokra (innen túrák - OKT és RP-DDK - Kőszegtől Szombathelyig), mint az Alföldre. Szegény Alföld!

Tágra nyitottuk a horizontot a topicban!

Előzmény: Zete (2982)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2983
Akkor kérem.
A Zselic azért izgat, mert folyamatban van egy több napos túra szervezése (ld. Somogy turistája), lehet, hogy részben ez is beiktatható
Ha ezt lemásolod és Várpalotán lerakod (addig még egyeztetünk, hátha össze is tudunk futni), akkor az nagyon OK.
A többivel kapcsolatban elég, ha akkor szokszorosítod, mielőtt elkezded, mert a Mecsek idén csak RP-DDK vonatkozásában beiktatható. Ez tuti.
Előzmény: cserlaci (2981)
Zete Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2982
"Ha már elkezdtük... "
Akkor folytassuk is:

A megoldás lehet az "autós turizmus" de azért szvsz igy sem valószinű, hogy mindenhová újra elhajt az ember. Inkább azt lehetne csinálni, hogy minimum 2 napos túrákat kell szervezni, ha ilyen távolságra utazik el az ember. Akkor juthat idő megnézni néhány alaposan kiválasztott látványosságot. Ha 1x elkezdem a DDP-t, csak igy tudom elképzelni a bejárást.

"Csodás tájak és van egy nagy előnye. "Csak" 300 kilométer. "

Más nagy előnye is lehet: pl. gyakorlatilag turistamentes övezetnek tűnik, igazi "felfedező" jellegű túrákat lehet csinálni - mármint annak, aki ezt kedveli.

Előzmény: Güsziológus (2978)
cserlaci Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2981
Kérheted! Van még: -Baranyai Várak
-Mecsek Turistája
-Mecseki barangolások
háztól-házig
-A Mecsek csúcsai
-Kincses Baranya
Az összekovácsolási, tűzvezetési gyakorlaton
/ Éjszakai Mecsek begyűjtöttem minden mozdíthatót /
Mátrabérc, PVV kimarad idén, a gyereknek meg lett igérve a Tenkes / egy mártir vagyok /
K-Bakony tervezve
Előzmény: Güsziológus (2980)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2980
Ha kérhetem?

PVV-re jösz?
Ott biztosan összefutunk.

Ezt követően Keleti Bakony a tuti. Minden más bizonytalan.

Előzmény: cserlaci (2979)
cserlaci Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2979
Csak 300 km meg egy pici.
Van D-Zselic turistája igazoló füzetem. Fénymásoljak Neked is?
Előzmény: Güsziológus (2978)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2978
Ha már elkezdtük...

Biztos ismered Forrest Gump történetét. Addig kell futni, amíg késztetés van. Így vagyok én a túrázással. Rohadtam fél évet az íróasztalom előtt, szerződések, feljegyzések, emlékeztetők társaságában. Naponta tucatnyi e-mail, értekezletek szervezése, hét végén szakmai felkészülés, hisz akkori szakterületem nekem új volt. Csak álmodoztam arról, hogy valaha még túrázhatok.
Ennek a korszaknak a visszahatása a jelen állapot. Míg a koalíciós partnerek vitatkoznak és csak abban értenek egyet, hogy az előző időszak szar volt, több a szabadidő. Hogy ez meddig tart, nem tudom, de már azt rebesgetik, jön a következő vezető váltás. Ez a harmadik, 2 éven belül.
Elnézést az offért.

Ami a rohanást illeti.
Nálam a túrázás kicsit speciális. Asszonykám sokszor velem tartana, de a max. 10-12 kilométer ekkora távolságoknál nem gazdaságos. Utazni 400 kilomért és túrázni 10-et!!! Ritka kivétel volt a Mindszent-Ópusztaszer szakasz. Nagyon jól sikerült, de rohadt sokba került. A megoldás az autós turizmus lesz. Hogy a konkrét példánál maradjunk. Beülünk az autóba, felkeressük azokat a helyeket, melyek kimaradtak és helyreáll az egyensúly. Belefér pl. egy kis séta az erdőben, de ezért nem kell 10 kilométeren keresztül rúgni a port. Persze lesz kivétel is. De az előbb már írtam, hogy babonás vagyok. Ha összejön, beszámolok erről is.
A DDP-s megjegyzésednek örülök. Csodás tájak és van egy nagy előnye. "Csak" 300 kilométer. Nagyon sok a 800.

Előzmény: Zete (2977)
Zete Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2977
Güszi!
Örülök, hogy ennyi lehetőséged van túrázni! Igazából azt furcsállom csak egy kicsit, hogy a beszámolóid alapján pl. az AK útvonala mentén nagyon kevés időt szánsz arra, hogy az útba eső látnivalókat is megnézd. Persze, tudom, hogy az 1 napos túrák alatt, a 30-35 km lenyomása mellett nem nagyon férhet bele az időbe a nézelődés a falvakban. Ez sajnos olyan szempontból nagy kár, hogy rengeteg helyre valszeg nem megy az ember többet vissza, igy véglegesen kimarad a táj/községek valódi megismerése, ami pedig a túra alapvető célja kellene hogy legyen! Zárójelben: az OKT edig teljesitett 3/4 részét én is ilyen módon csináltam meg - ez az egy dolog, amit fájlalok a teljesités mellett.
Nehéz ügy. Bár még nem számlotam ki sosem (nincs túrnaplóm sem) én évente átlagban kb. minden harmadik hétvégén tudok menni túrázni. És ennyi tul. képpen elég is, hiszen igy bőven marad idő másra is. Ebből 5-6 ttúra ugye, alapos válogatást követően, a maradék nagyrészt OKT, a többi pedig egyéb, pl. börzsönyi várazás. Egy ideje gondolkodom azon, hogyan is tudnám úgy szervezni a túrákat, hogy több idő jusson a "járulékos" dolgokra. Valszeg az lesz, hogy az OKT teljesitése után a következő nagy túramozgalmat majd már ilyen formában csinálom. Hogy ez mi lesz, az persze még kérdéses, bár a beszámolóid alapján a DDP nagyon bejön, de nemrég olvastam a neten egy bizonyos "Bükk forrásai"-ról és az sem akármilyen élményekkel kecsgtet...

Nagyon jó dolog túrázni, de még jobb feltöltődni /a sör mellett:)/ minél többféle élménnyel.

Előzmény: Güsziológus (2974)
Múzsla Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2976
Tényleg nem volt keserűség.

Szóval babonás vagy? Az nem könnyű dolog. Nekem is idő kellett hozzá mire leszoktam róla.

Sokszor én is csak az utolsó pillanatban tudom eldönteni, hogy hová megyek vagy nem megyek éppen. Ám ettől még nem esem kétségbe. Mindíg is tervezek. Tervek nélkül nem tudok élni. Ettől függetlenül jól esik nagyon az is, amikor valamilyen tervet sikerül abszolválnom. A nagyságától, nehézségétől, hosszától(idő és/vagy táv) függően egy egészséges "jóllakottság" van utána rajtam.

Én idén biztosan nem megyek még RP-DDK-t járni. Azért érdekel a jövő év, mert akkor folytatnám (1998 után)és beszélgettünk különböző megoldásokról is. (Szekszárról...)
A tempód, a stílusod és az érdeklődésed után úgy érzem hogy jó utitárs lehetsz. Bár még csak bringával követtelek és a beszámolóid alapján ismerem a hozzáálásodat, de úgy érzem nem lehetek messze az igazságtól.
Sajnos a címem még mindíg nem működik csak az ideiglenes. kohaszkek@harmonia.hu
Ám a választások miatt egy pár hétig a Net is el lesz véve. :(

GRATULÁLOK A CSONGRÁDI AK TELJESÍTÉSÉHEZ!

Előzmény: Güsziológus (2975)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2975
Nincs gond, én éreztem úgy, hogy keserűség van a "hangodban".
Borzasztó nehéz dolog következetesnek lenni, pláne, ha az ember babonás. Eddigi még egy túrám sem hiúsult meg és csak egyszer fordult elő, hogy elszámítottam magam. Igyekszem rugalmasan alkazmakodni a körülményekhez, ezért több variáció van, véletlenek döntik el, hogy elindulok-e vagy nem. Meg aztán az előre bejelentésnek számomra legalábbis van egy hivalkodásnak tűnő olvasata. A tény az más. Nyitott vagyok a tervezés fázisában, főleg Zala déli része és Somogy a fehér folt. Zalalövőig kész tervek vannak (már egy éve) és Tolna is családi túrának igérkezik. Jó már a címed?

Zete!
Egy gondolat a végéről lemaradt.
Homokról, ha lehet, egy ideig most ne beszéljünk:o) Ismerem a Kiskunságot, ott voltam katona. De bakancsban más volt. Na és szeles időben, már-már homokviharban egy liter vizzel 21 km! Nem volt annyi nyálam, hogy köphessek:o) Na és a vége! Minden zárva, víz sehol.
Ne tartsunk panasznapot, de mivel a beszámolót amennyire lehet objektívnek tervezem, inkább kisebb adagokban írok a kísérő jelenségekről. Meg aztán ami megtörtént, az megtörtént. Kemény küzdelem volt és nem maradtam alul. De egy szép hólyagot sikerült összeszedni.

Előzmény: Múzsla (2967)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.03 0 0 2974
Segítek.
Sátoraljaújhely és Szekszárd között járok:o)

Néha nekem is nehéz követni, de hidd el, nem egyszerű a szervező munka. Tavaly ugyebár adott volt a szabadság, mely a szakvizsga miatt át nem vihető státusú volt, azaz vagy kiveszem, vagy elvész. Mivel tanulnom is kellett, az egy napos túrákat részesítettem előnybe, így ui. a vonaton oda-vissza készülhettem a vizsgára. Ennek a következménye a sok hézagpótlás.
Igyekszem koncentrálni de hamarosan tapasztalhatod, hogy ennek ára van. Nem is csekély.

Készülőfélben van a tegnapi túrámról (Bordány - Petróczi iskola) egy beszámoló. Ha valaki fel akar készülni, akkor annyit előzetesként, hogy Csongrád megyében jártam és ezzel a túrával befejeztem ezt a megyét (Gádoros - Petróczi iskola). Ha időm engedi, a megyei szakaszról írok egy kis összefoglalót is azoknak, akik esetleg vállalkoznak egy megye bejárására és az éppen Csongrád.

Ha Koós Jani lennék, akkor ezt énekelném:
Leckét kaptam homokból.

Más szavakkal:
Elől homok, hátul nyomok, nyomok a homokban, homok a nyomokban.

Előzmény: Zete (2968)
(budai-)H.G. Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2973
Úgy tudom, hogy már villamosították a vonalat. Tavaly még Bzmot járt arra (láttam), idén már lehet, hogy nem.
Előzmény: lükepék (2953)
(budai-)H.G. Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2972
Egyelőre csak a topicból, de szerintem előbb-utóbb személyesen is megismerjük egymást (azonos érdeklődés). Ha korábban nem is, május 17-én szerintem élőben is találkozunk.
Előzmény: Váci (2951)
www.arvai.hu Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2971
Na, ezt tele van helyesírási hibával, meg elütéssel. Bocs!
Előzmény: www.arvai.hu (2969)
Váci Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2970
Ez egyszerűen borzasztó!!!

De nehéz megállni politikai szinezetű megjegyzés nélkül...
Persze aztán megint kapnék...

Előzmény: www.arvai.hu (2969)
www.arvai.hu Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2969
Sziasztok!
Korábban stewesként irogattam néha a túrázós topicokba. 2001 októberétôl mostanáig én szerkesztettem a Turista Magazin honlapját. Ha mostanában jártatok arra, láthattátok, hogy egy ideje nincs semmi változás.
Mint nyomdász is írta, új kiadóhoz kerül a magazin. A honlap sorsa még nem dôlt el. Én legalábbis nem tudom, mi lesz vele. Ma már nem is férek hozzá az ftp szerverhez.
Pedig szerettem volna elköszönni az olvasóktól! Így ezt msot itt teszem meg.
A honlapnak eddig közel húszezer látogatója volt, a letöltött oldalak száma 50 feletti.
A Turista Magazin munkatársaként több olvasóval személyesen is megismerkedtem. Elmondhatom, hogy többnyire dícsérô szavakat kaptam. A kritikai észrevételekbôl nemegy megszívlelendô volt. Amit lehetett megvalósítottam. Köszönöm mindenkinek a bizalmat, a bíztatást!
Bár a magazinhoz a jövôben nem kött a munkám, azért én megmaradok természetjáró, természet szeretô ember lenni.
Szeretnélek meghívni benneteket személyes honlapomra, melyett néhány napja indítottam (www.arvai.hu) Itt gyalogos és kerékpáros túráimról, teljesítménytúrimról olvashattok beszámolókat. Elég nagy tárterület áll rendelkezésemre. Így sok-sok fotó is lesz.

Mindenkinek jó egészséget, kellemes túraidôt kívánok

Árvai István (alias stewes)
a Turista Magazin volt webmestere

Zete Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2968
Güszi!
Bár néha kicsit nehéz követni, hogy épp hol s merre jársz a kies Alföldön :), azért csak igy tovább! - HAJRÁ!

"Szeretem a síkvidéket. "

"Közben itt a dilemma. Ttúra, vagy hosszú távú túra? "

Erre is van megoldás: pl. 2 x 50 km a Kiskunságban ttúra...

Előzmény: Güsziológus (2950)
Múzsla Creative Commons License 2003.04.02 0 0 2967
Remélem, hogy nem értettél félre. Abszolút nem kritikaként szólítottalak meg. Ellenkezőleg!

Tudod, 2004 már másról fog szólni!
Igen, emlékszem a korábbi beszélgetésre. Ezt mikor fogod ismertetni?

Előzmény: Güsziológus (2963)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2003.04.01 0 0 2966
:-))))))))

Valójában a harmadik az igaz:
A környéken volt Pátfalva (más néven Pátfölde), amelyet az ott lelhető földpátról neveztek el. Egy kissé sznob utazó, midőn a helyiek megvendégelték, franciás műveltségét fitogtatva így kiáltott fel: "Jaj, de finom ez a perkelt á la Pátfalva!" A falu bölcse vette a lapot, s tettetett szigorúsággal rászólt: "Aki A la Pátfalvát mond, mondjon Bélapátfalvát is!" Így hát mondott. Pátfalvát a törökök elpusztították, de Bélapátfalva a felszabadulás után újratelepült.

Előzmény: nagypapi (2965)
nagypapi Creative Commons License 2003.04.01 0 0 2965
Ismét felfedeztem egy rendkívül súlyos hiányosságot a Kéktúra Atlaszban!!
A településismertetők igen hasznos része a név eredetének leírása. Több esetben ez sajnos elmarad, pedig nemegyszer igen érdekes, sőt olykor két igen tanulságos néveredet is fellelhető. Íme erre egy példa:
1.
Volt egyszer egy pék, és annak egy segédje. A falut, ők látták el kenyérrel, ezért nagyon lelkiismeretesen kellett elvégezni a munkájukat. Hogy semmi fennakadás ne legyen, két fa sütőlapátot szereztek be, „A” lapátot és „B” lapátot. Mindig az „A” lapátot használták, „B” volt a tartalék. Egy napon eltörött „A” lapát. Rohant is a pékinas a kamrába a tartalék sütőlapátért, de látta ám, hogy „B” lapátot igencsak megrágták az egerek. Ki is kiáltott a péknek: „B” lapát falva!!

2.
A múlt század elején magyar szerzetes indult téríteni Afrikába. Nemsok sikerrel járt, a kannibálok egykettőre megették. Néhány évtizeddel később ugyanebbe a faluba egy néprajzkutató érkezett, hogy megismerje a helyi életmódot, szokásokat. Megkérdezte a törzsfőnököt, hogy mi a kedvenc ételük:
-Hát bizony, nagyon szeretjük a főtt strucctojást maniókagyökérrel, a kókuszpálmalevélbe csavart zsiráfnyakat is, de a legeslegjobb Béla apát falva!!!

Ki-ki döntse el, melyik lehet az igaz történet!

2003. április 1.

lükepék Creative Commons License 2003.04.01 0 0 2964
nem hiszem. én gyönyörűen felfestett kékek mellett ballagtam a sínek mellett. de amúgy is az atlasz szerint menterm volna, az meg még a régi.
Előzmény: Güsziológus (2955)
Güsziológus Creative Commons License 2003.04.01 0 0 2963
Kicsit nehezen szokom a netes kommunikációt, de talán nem vagyok fejlődésképtelen.

Az ominózus hozzászólás pénteken született, de csak hétfőn jutott eszembe, hogy a többit is kitettem, tehát erre is ez a sor vár. Ma kedd van, én meg már az RP-DDK első szakaszával vagyok elfoglalva. Ha minden összejön, egy héten belül realizálom a Szombathely - Egyházasrádóc szakaszt.

Hasonlóan a netes kommunikációhoz a fogalmazást sem ártana megtanulni. Egy dolog, hogy mi van az én fejemben és egy másik, hogy mit írok. Amikor a hezitálásig eljutottam, akkor az AK és az RP-DDK egyként jelent meg előttem, az október 31. tehát a kettőre együtt vonatkozik.
Tudod, 2004 már másról fog szólni!
Az AK a Gemenc miatt vélelmezhetően csak ősszel fog befejeződni, az őszi erdőt ui. nem szívesen hagyom ki. De az is lehet, hogy májusban, ha nem lesz nagy víz, akkor leköltözünk Mórágyra és onnan bejárjuk a Tolna megyei szakaszt (RP-DDK és AK).

Előzmény: Múzsla (2962)
Múzsla Creative Commons License 2003.04.01 0 0 2962
Izgalmas az összefoglalód. Nagyon tetszett.
Na ezeket látnák a barátaim, biztosan nem neveznének utána engem "datamasternek".

A befejezés határideje: 2003. október 31.
Ez viszont meglepett. Valahogy korábbra számítottam. Tudom ez egy határidő, de az eddigi tempódból azt gondoltam, hogy mire mi belevágung (augusztus) addigra már Neked meglesz.

Előzmény: Güsziológus (2950)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!