"Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz."
Köszönöm a kedves fogadtatást. Nagyon szép a topikod, gratulálok hozzá!
„A csillagoknak fontos üzenetük van, és nincs az a nyelv, melyen az ne lenne érthető. Az ember feltekint a csillagos égre, és megérti, mily hatalmas is a Mindenség. Hirtelen csekélységekké válnak a mennyezet alatt oly nagynak látszó problémák. A csillagok – évezredek emberi ostobaságainak és bölcsességeinek hallgatag tanúi – ráébresztenek minket a véges emberi élet és a végtelen természet nagyszerűségére. Ez új erőt ad, hogy elviseljük a néha nyomasztóan alacsony mennyezeteket."
Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz. A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak, és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek mind elporladnak néhány százezer év alatt.
Pár millió esztendő múlva, új csillagképek alatt szelíd fejével kibujik a moszat, ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak
születnek s egy merőben különböző embernem. Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet, gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,
ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka, s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.
"A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban"
Kopik a nyár. A gesztenyefa leveleken hagyja rozsdafoltját az idő az idő az idő ráteszi ujjait a levelek pulzusára: gyorsgyors lassú gyorsgyors lassú nem áll meg nem vár ez egy örökös a zöldből a tűzbeforduló tánc
A természet magában sem rút, se szép, nem kegyetlen, nem is megbocsátó, Változásában megőrzi lényegét. Miként az ember felleli benne Magát, keresve léte értelmét s helyét; kutatva legmélyebb rejtekét ami élteti: szerelmet, szót s zenét.
Taníts meg engem a rigók nyelvére! Megérthessem végre a természet szavát. Őszi lombhullásban hideg szél sírását, virágzó tavaszban szellő suttogását.
Megérthessem végre énekét a földnek, ha áradón fények messzi hömpölyögnek. Megérthessem végre harmatnak csengését, alkonyati csendben tücsök-lant pengését.
Megérthessem végre zápor csevegését, derűs, nyári délben gerlék nevetését. Megérthessem végre csillagok beszédét, mikor a vén Göncöl felhág majd az égre.
"Köszöntlek őszi lomb! Köszöntelek, ti csendes tisztások nyűtt gyepén sárguló levelek! Elmúlástok szelíd gyászával bús szívemhez, utolsó szép napok! olyan jól illetek.
Merengő vándorod: vezess, magányos ösvény; hadd nézzem a vidék hanyatló bíborát, míg fönn a nap fakón borong, s a halk, ködös fény az erdő sűrüjén sápadtan csillog át."
Látom, Te is átlendültél az alvásküszöbödön és nem tudsz aludni, akárcsak én :))
Hogy érted azt, hogy nem hiszel el semmit? Igazat írtam, visszakeresheted a hozzászólásaim között, még nem törölte a moderátor, pedig megkértem. A verseket én is nagyon szeretem, a természetet is. Versekből és képekből is hatalmas gyűjteményem van, amit folyamatosan bővítek.
*******************************************
Rodriguez Alfonz Szüret után... Elszáradt már a rét ezer virága, tarlóra jár a cserregő veréb, az erjedő must illatától fanyarkás-édes lett a lég. Szelíd a fény. Elszállt a nyár. Mikor jössz már, mikor jössz már? A gesztenyék arany-vörösben égnek, a pók ezüst fonálon száll tova, dióval telt a mókusoknak melegre bélelt otthona. Elcsendesült a víg határ. Mikor jössz már, mikor jössz már? Lásd, bennem is már minden békességes, kiforr, kitisztul minden, mint a bor, s az őszi, csendes zümmögésben a dallam változatlanul csak néked szól, csak téged vár. Mikor jössz már,
Csendes sziget, hiszen nem ismerek senkit. Augusztus 29-én regisztráltam: vesztemre beköszöntem a Verseldébe, ahol nagyon barátságtalanul és elutasítóan bántak velem a nevem miatt,fennhéjázva, fenyegetőzve pitiánerkedtek velem, akkor nyitottam ezt a topikot.
Örülök, ha szép verset hoz valaki, ha olvassák is páran, még nagyobb öröm. A "csacsi játék" barátságos és enyhe megfogalmazása a kicsinyes kirekesztő személyeskedésnek, szerintem. Lelke rajta, aki ilyenben részt vesz. Ezt a típust nem is várom ide, inkább kerüljenek! :)
**************************
Nadányi Zoltán Ősz
Az őszben állsz, tünődve jársz, hullatja vén lombját a hárs. Titokzatos halk nesz zavar, kip-kop, kopog a holt avar. Hol itt, hol ott, csodás, csodás, mint távoli lábcsoszogás. Forogsz, fülelsz, álmélkodol, valaki jön, nem tudni hol. Valaki jön, és erre tart és csörgeti a tört avart. Jön finoman, jön hidegen, a csenden át, a ligeten. Híg árny, akit szem nem talál, maga az Ősz, a halk Halál. Forogsz, fülelsz, a szíved üt: nem jön sehol s jön mindenütt. Peng mindenütt az őszi nesz, álomszerű bújósdi ez. Kiáltanál: az Istenért! És megremegsz! most ideért. Most ideért a lenge láb, és megkerült és megy tovább.
Csendes sziget a topikod. Ne félj, ha nem jönnek, akkor is olvassák, csak szeretik próbára tenni a nicket... Csacsi játék! :-)
Zelk Zoltán
Ha kérdik egyszer
Kertben szerettem volna ülni, így álmodtam én őszömet, nagy csend fényében elmerülni, míg lassún hulló levelek vállig, homlokig borítnának, szépen halni megtanítnának - az elmerengő képzelet esztendeim kemény szálából ily lánynak szőtte őszömet.
Szerettem volna ülni lócán alkonyidőn, a ház előtt hallgatni utak csobogását, köszönteni az elmenőt. így lettem volna gazda s vendég, így mondtam volna szép jóestét mindenkinek, mikor az ég a sárguló napot leejti, mint őszi ág a levelét.
Nem kertben, nem ház előtt lócán, ülök a világ küszöbén, s ha kérdik egyszer, mi járatban, mit végeztem e földtekén, ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? - de a szegénynek szava voltam, ezért voltam, lehettem én egyszerre alkony s pirkadó nap, egyszerre bánat és remény.
Kedves vagy, köszönöm szépen. A gyönyörű verset is :))
***************
Molnár Rózsa
Ballagó őszben
Talmi verőfényben libeg a gyanútlanság. Megáll. Pihen. Nehéz nyár nélkül élni. Keresi, visszafoghatatlanul. A Nap reumás tenyerébe veszi, könyörületét felhők könnyezik, de a tülekedő szelek kikacagják... Pillangó-halállal teli az ősz. Pillangó-halállal teli a szívünk. * Varjak lépegetnek a szürkületben, lassan, befeketítve az eget. Az éj ásít. Szájából boszorkánysóhaj száll: kár! Köd púderozza léptük nyomát... Isten hideg verejtéke csöpög a fák ágairól.
LESZNAI ANNA ŐSZ MULTÁNAzt mondottad, hogy visszatérsz, Lombtalan ősz tar idején, Mikor a föld dúsabb a fáknál, Meghallani, hogy mint suhog Kerti csendben léptem nyomán A zörgő lomb s ruhám szegélye. Visszatértél tél idején - … Tüzes a kormos kályha torka. Sok száraz ág lángmarta teste Hevíti búsra szűk szobámat. Én szólítalak mohó szóval - De szemed átsiklik felettem … - S ide se hallgatsz.
Az Ősz fátyla fekszik a mezőn Szerelmes kézzel libbenti lelkem, Segítni kell a sok szenvedőn, Derű-magot kell vetnem. Vetnem kéne széles mozdulattal Dalos ajkkal csillogó magot... Kezem tétlen, a dalom elhal. És én tovább, tovább haladok.
Üres padon a meditáció Míg földre szállni készül a dió, poros levélben a hangya nyomok Rekedt csókák az égi vándorok. A tekintet is velük vándorol Simogatás a kopár dombokon, Lomhán kocog, mi futva érkezett, Kopott olajkép, aranyos keret. A vállakon pihegő nyugalom mint vadak nélkül elnémult vadon, Míg cihelődő nesszel búcsúzik Langyos kövétől a zöld nyakú gyík. Szellő cirógat észrevétlenül Komor sarkokban az árnyék kihűl, A fák alatt az avar szendereg
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat nevetségesen ismerős minden mit mondtam s mondok nehéz nyarunk volt itt az ősz s jönnek a téli gondok már csak magamat benned és magamban téged óvlak ameddig célja volna még velünk a fönnvalónak
"A szeretetnek melege van a természet hidegében,
Szeretettel Neked, Kedves Mnemoszüné! :)
LESZNAI ANNA
ŐSZ MULTÁN
Azt mondottad, hogy visszatérsz,
Lombtalan ősz tar idején,
Mikor a föld dúsabb a fáknál,
Meghallani, hogy mint suhog
Kerti csendben léptem nyomán
A zörgő lomb s ruhám szegélye.
Visszatértél tél idején - …
Tüzes a kormos kályha torka.
Sok száraz ág lángmarta teste
Hevíti búsra szűk szobámat.
Én szólítalak mohó szóval -
De szemed átsiklik felettem
… - S ide se hallgatsz.
Laczkó Géza
Az ősz fátyla
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének
építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok
már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak
