Manysi–munda nyelvi összehasonlításokat is végzett egykori párizsi diplomatánk, Hevesy Vilmos:
Sur la non-existence de la famille des langues austriques et sur le finno-ougrien dans l'Inde
In: Journal asiatique 225 (1934), 143–145.
Du danger de l'emploi des termes „langues austro-asiatiques” et „langues austriques” (Une fausse famille linguistique)
In: Atti del III Congresso internazionale dei Linguisti, Roma, 19–26 Settembre 1933, Firenze: ??, 1935, 11?, 268–275.
Ob-Ougriens de Sibèrie et Munda de l'Inde
In: L'anthropologie 46 (1936), 5/6, 613–624.
Noms ouraliens d'animaux dans l'Inde
In: Journal asiatique 229 (1937), 129–139.
On Schmidt's Munda-Mon-Khmer comparisons – Does an “Austric” family of languages exist?
In: Bulletin of the School of Oriental Studies 6 (1930), 187–200.
A false linguistic family, the “Austro-Asiatic” – About the danger of employing the terms “Austro-Asiatic languages” and “Austric languages”
In: Journal of the Bihar and Orissa Research Society 20 (1934), 251–259.
Munda tongues Finno-Ugrian
In: Journal of the Bihar and Orissa Research Society 21 (1935), 107–120.
Finnisch-Ugrisches aus Indien, es gibt keine austrische Sprachenfamilie – das vorarische Indien teilweise finnisch-ugrisch
K. n., Bécs, 1932
Zur Frage der austrischen Sprachenfamilie und der indischen Mundasprachen
In: Orientalische Literatur-Zeitung 37 (1934), 8/9, 475–478.
Die Mundasprachen Indiens finnisch-ugrische SprachenIn: Atti del III Congresso internazionale dei Linguisti, Roma, 19–26 Settembre 1933, k. n., Firenze, 1935, 11?, 275–284.
Zur Verwandtschaft der Munda-Sprachen
In: Orientalische Literatur-Zeitung 39 (1936), 5, 273–288.
Ímhol egy "kis" gyűjtemény, hogy a szóegyezések és más akár nyelvtani elemek alapján is, mely nyelveket próbálták összehozni a magyarral. Mellékesen megjegyezném, hogy valami sokkal ter(e)m(t)észetesebb alapforrás felé kéne elmozdulnunk, hogy ezt a csodálatos nyelvet és a többit is megérthessük.
A topikot, személyemben Epstein Dr.-tól nyilvánvalóan elkülöítve (jó kis összeesküvéselmélet alakult itt ki :-)) továbbra is jónak tartom. Ha jól gyűjtünk és jól megvitatjuk, sokat tanulhatunk együtt belőle. Legalábbis remélem.
Nem akarom most vizsgálni, hogy te kiknek vagy rokona, mert ez a topiknak nem tárgya. Helyette lássuk a másik epigrammát Arany Jánostól, amelyet Bálint Gábor mellőztetéséről írt (szintén 1878-ból):
Bálint Gábor röpiratára
melyben panaszosan kikelt az akadémia s a kultuszminisztérium ellen, hogy méltatlanul bánnak vele; de ő maga annál hevesebben megtámadta mind a kettőt.
Szegény Bálint Gábor, Boldogtalan góbé; Amennyit te szenvedsz, Mi ahhoz a Jóbé!
Remélem, nem akarod azt állítani, hogy Arany is a kitaláltközépkorosoktól lopta. Márpedig sajnálattal meg kell állapítanom, hogy helyesen így hangzik a fenti idézet:
Kis nyelvérzékkel persze a botlásotokra magad is rájöhettél volna. Kártérítést így viszont tőled lehet követelni hamisítás és nyelvi gyalázkodás címszóval...
"Ha ... valaki ... Szentkatolnai Bálint élettörténetét betenné ide"
Kérésed parancs...
Tharan-Trieb Marianne
„Múltadban nincs öröm...”
Kilencven éve halt meg Szentkatolnai Bálint Gábor. Kevesen tudják, ki volt, mert az arra hivatott tudós társaságok halálában éppen úgy megfeledkeznek róla, mint ahogy életében is mellőzték. Ki volt ez a talán még Kőrösi Csoma Sándornál is jelentősebb tudós, felfedező, és mi volt a bűne, hogy 130 éve agyonhallgatják? Igazi vasfejű székely a Bálint, Nem arra megy, amerre Hunfalvy int. (Arany János) Korának egyik legnagyobb világutazója, Kőrösi Csoma szellemi örökösének bűne az volt, hogy tanulmányai és kutatásai alapján nem fogadta el a magyarul alig tudó Budenz és Hunfalvy kitalálta finnugor elméletet. 1877-ben ugyanis Trefort Ágoston kultuszminiszter (a budapesti gimnázium névadója) kiadta az ukázt: „A külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Függetlenül ennek tudományosan megindokolható igazságától, ma is ez a szellem él és virul a tudomány fellegváraiban. Ezzel szemben az 1844-ben Szentkatolnán született tudós kimondta: „Az egész suomi rokonság csak arra jó, hogy a dicső németségbe olvadást tekintsük az egyedüli magasztos dolognak.” Nem csoda, hogy fennmaradt műveit máig rejtegetik a Széchenyi Könyvtárban. A kivételes nyelvtehetséget – életében 30 nyelvet tanult meg – Vámbéry Ármin, a török nyelvrokonság kutatója vette szárnyai alá. Bálint Gábor azonban mestere elméletét sem vette át, hanem – a hivatásos finnugor mellett – egy harmadik elmélet bizonyításának szentelte életét. Első, kaukázusi útján a cseremisz nyelvet sajátította el, és megállapította, hogy ez nemcsak hasonló a magyarhoz, hanem nélküle a magyar nyelv több jelensége sem érthető. A cseremisz kérdés a hunokig visz, a hun kérdés pedig összefügg a bolgár–kazár–székely kérdéssel, fejti ki 1901-ben megjelent A honfoglalás revíziója c. könyvében. Az 1868-ban kiadott akadémiai nagyszótár egyik szerzője, Czuczor Gergely javaslatára és anyagi támogatásával fiatalon Mongóliába jut. Itt nemcsak megtanulja a mongol, mandzsu, tatár és kalmük nyelveket, hanem szótárakat és nyelvtanokat is állít össze – elsőként a világon. Valamint párhuzamokat fedezett fel a magyar és a mongol között. 1877 és 1880 között Széchenyi Béla nagy expedíciót vezetett Ázsiába, a felfedezőútról szóló tanulmányokat szintén a Széchenyi könyvtár őrzi három vaskos kötetben. Ezzel az expedícióval jutott Bálint Gábor a dél-indiai Bangalore-ba, ahol két hónap alatt megtanult tamilul. Ezután két évtizedet szentelt tamil kutatásainak, amelynek eredményeként megjelent Tamul (dravida) tanulmányok című könyve, és amivel végképp kiérdemelte az Akadémia minden ellenszenvét. Ebben ugyanis nem állít kevesebbet, minthogy a tamil nyelv a turánság legrégibb írott okmánya, s a tamilféle nyelvek a magyarral jóval szorosabban összefüggnek, mint amelyeket a finnugristák ránk akarnak erőszakolni. Kimondja, hogy hangtanilag, szótanilag, alaktanilag a magyar áll a legközelebb a turáni nyelvekhez, főleg a tamilhoz. A még ma is hivatalosnak számító finnugor emlőkön felnőtt nemzedék természetesen nem hallott a turáni nyelvekről. Nyelvészünk tanulmányai alapján egy másik tudós is kutatott Ázsiában: Baráthosi-Balogh Benedek. 1930-ban jelentette meg Déli turánok c. könyvét. Ebben megemlíti, hogy az indiai turáni és turáni keveredésű népekről az angol irodalomban egy egész könyvtárra való van már összeírva... Ha egy képzett magyar nyelvész ezeket ellenőrizné, hiányaikat kipótolná, olyan szolgálatot tenne a nyelvtudománynak, amilyent még kevesen tettek. Kötetét pedig ezzel zárja: „... reámutattam minden valószínűségére annak, hogy a magyarság a turáni fajnak nem a legutolsójából került ki, s hogy nem lesz mindig csalóka délibáb az, hogy a 7000 éves kultúrájú turáni fajban népem történelmét is legalább 3000 éves múltra vihetjük vissza.” A turáni kultúra India északi részén virágzott (ezen a területen tárták fel Mohendzso-daro és Harappa máig rejtélyes dravida városait), majd az árják megjelenésével a turáni népesség a Himalája hegyeibe és délre szorult. Múltunk és régi kultúránk feltárása érdekében fontos lenne e népek nyelvét, néprajzát, szokásait, történelmét, irodalmát, meséit kutatni. Ezeket a földművelő népeket az árják, a mai észak-indiai hinduk ősei, szolgaságra vetették. (A kontinensnyi országban 3000 év alatt nem sikerült Dél és Észak szellemi egyesítése, a kölcsönös ellenszenvről érdekes észrevételeket tett az indiai származású író, V. S. Naipaul is. A híres kasztrendszerben a földművelők a legalsó, negyedik kasztba tartoznak, alattuk már csak a kasztnélküliek, a páriák vannak.) A Dél-Indiába szorult dravidák a déli-ugorok, a turáni család legrégebben levált tagjai pedig az északi-ugorok, a finnek, vogulok és egyéb kis népek. Baráthosi-Balogh velük kapcsolatos megállapítása máig nem veszített aktualitásából: „És mégis: jó száz éve a hivatalos kutatás ezt a pár milliónyi népséget kutatja; különös, hogy ennyire ragaszkodnak az ötlethez, hogy a 15 milliós magyarság 1000 éve egyetlen nagy és jelentős kultúrájával Európában ezektől származott volna. Ezzel szemben az Indiában élő déli-ugorok száma közel 150 millió.” (Azóta többen lettek.) Szentkatonai Bálint Gábor, a közép-ugor mandzsu, mongol, török, tatár nyelvek nagy tudója e nyelvekből vett adatokkal igazolja, hogy a tamil olyan gyökökre és nyelvtani jelenségekre ad magyarázatot, amikre a finn és rokonai nem képesek. Gyöknyomozó szótárkájában 3500 tételt említ, ezek között kevés olyan van, aminek ne lenne tamil megfelelője. Hogy nem tudott mélyebben elmerülni a témában, annak az volt az oka, hogy nem volt több dravida szótára. Gondoljuk meg, micsoda anyagi áldozatok és „logisztikai” nehézségek árán tudott száz éve egy tudós könyvekhez jutni! Hát még ha azt is tudjuk, hogy Magyarországon ennek a 30 nyelvet beszélő, sok ázsiai nyelvnek a világon egyedülálló szaktekintélyére nem volt szükség. Tizenöt évre eltűnt – Kisázsiába, ahol lepkefogással, nyelvtanítással tengette életét. Erről az időről keveset tudunk, de lemoshatatlan szégyenfoltja marad az Akadémiának, a kultuszminisztériumnak és az egyetemeknek. Végül mégiscsak elszégyellték magukat, és 1897-ben kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsvárott. Későn. A hivatalos tudományos életnek sikerült elérni a sok gyűlölködéssel, támadással, gáncsoskodással, hogy élete utolsó évtizedében már nem írt. Sikerült ezt a nagy elmét tönkretenni. És még hány más nagy szellemet? Végül szemléltetésképpen néhány magyar és tamil szó összevetése a háromezerből; teljesen egyértelmű és kézenfekvő az olyan megfeleltetés, ami mai átlagos nyelvismerettel is felismerhető:
TAMILMAGYAR
szol szó
szollu szól
peszal beszél
vidikku vidék
szappadu eszik, vö.: zabál
piszi pici
pottu petty
vittu + il ház + ház = vityilló
ur vár
ul bel
alam birodalom, vö.: állam (Srí Lankán a tamilok tamil eelamot követelnek)
tarrangar tenger
tokku tok
Kicsit bonyolultabb összefüggésekre mutatnak a következő példák:
TAMILMAGYAR
vel a hadisten háromágú szigonya, vö.: villa, villám (az istenek villája)
vel fehér (mint a villám fénye)
vilakku világít
vilangu villan
villangan villong (veszekszik, tkp. a szurkálás is benne van)
ulagu világ (lehet köze a világnak a teremtő villámhoz, a fényhez is)
Attila nevét a Volga Atil, Itel alakjából vezetik le, Szentkatolnai Bálint Gábor azonban máshonnét eredezteti: a tamil idalan ’vakmerő’-t jelent, ami valóban lehetett Attila jelzője, az idalam viszont ’szélesség’-et jelent, ami meg a folyóra jellemző. A tamil tani ’víz’-et jelent. A Don, Donyec, esetleg a Duna nevét egy tan tőre vezetik vissza. De ha felütjük a Magyar Értelmező Kéziszótárt a tanya címszó alatt, meglepődünk, hogy szavunknak van egy tájnyelvi jelentése is: ’folyóvíznek csendes folyású része’, ill. ’állóvíz, pocsolya’, valamint egy halászatban használt jelentése: ’az a vízterület, amely húzóhálóval egy vetésre befogható’. A fentiekből talán kiderül, hogy a témával foglalkozni kellene. Hozzáteszem, hogy nem csupán a mai köznyelveket érdemes összehasonlítani, hanem a magyar tájszavakat és régi, kihalt szavakat is bele kellene vonni a vizsgálatba, és a sok tamil nyelvjárást úgyszintén. Továbbá a sumér nyelvvel való összevetés sem lenne hiábavaló. Akad-e követője Kőrösi Csoma Sándornak, Szentkatolnai Bálint Gábornak, Baráthosi-Balogh Benedeknek? Mádéfalva keserű nótájának kezdetét választottam e kis eszmefuttatás címéül. Csak rajtunk áll, hogy lesz-e még öröm is múltunkban!
Bocsika, de most buktattam be mociga segédnickedet, aki a finnugor témájú vitákat alaposan beszennyezte, ráadásul nem kevés gyanútlan érdeklődőt is félrevezetett.
Ehelyett te mondatonként elemzed a hozzászólásomat, de ezt a mődszert már bagaturtól is ismerjük. Baromira unalmas vagy.
Az egyik mérsékelt – viszonylag józanul gondolkodó – finnugrista nyelvész. Zsidó származású volt, 1881-ig a Munk nevet viselte. 1890-től az MTA levelező, 1910-től rendes tagja. Egyetemi tanulmányainak végeztével tanári oklevelet szerzett. 1880-ban bejárta a csángó falvakat, hogy tanulmányozza nyelvüket és szokásaikat. 1885-ben az MTA támogatásával külföldi tanulmányutat tett a votjákok (udmurtok) között a Káma folyó vidékén és a szimbirszki csuvasoknál. 1888–89 között a vogulok (manysik) között járt Nyugat-Szibériában. 1890-ben a pesti izraelita hitközség tanfelügyelőjévé nevezték ki. Hosszú időn át szerkesztője az Ethnographia c. folyóiratnak. Ő indította meg 1900-ban Kunos Ignáccal a Keleti Szemle c. folyóiratot. 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Közép- és Kelet-ázsiai Társaság Magyar Bizottságát. Az I. világháború idején (1915–18) fogolytáborokban votják (udmurt) és oszét foglyok között nyelvi és néprajzi anyagot gyűjtött. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt az összehasonlító nyelvészet egyetemi tanára. Sikerült megfejtenie Reguly Antal hagyatékában maradt vogul (manysi) szövegeket. Számos nyelvészeti, néprajzi tanulmánya jelent meg.
Nagy érdeme, hogy a magyarnak az ún. indogermán ("árja") nyelvekkel való rokonságát feszegette. Ez irányú munkássága ugyan kiváltotta a nálánál e téren jóval felkészültebb Fiók Károly bírálatát, tevékenysége mégis üde színfoltot jelentett a finnugrista táboron belül, és célkitűzéseit tekintve előremutató volt. Írásainak eme csoportját finnugrista részről nem szokás idézni.
Főbb művei
A moldvai csángók nyelvjárása (Bp., 1881)
Votják népköltészeti hagyományok (Bp., 1887)
Csuvas nyelvészeti jegyzetek (Egyet. Phil. Közl. 1887-1890)
Újabb adalékok a magyar nyelv törők elemeihez (Bp., 1887)
Nyelvészeti tanulmányok a vogulok földjén (Budapesti Szemle, 1889)
A magyar népies halászat műnyelve (Ethnographia, 1893)
A votják nyelv szótára (1–4. füz. Bp., 1892–96)
A finn–magyar d-l és d-z hangmegfelelésről (Bp., 1897)
Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben (Bp., 1901)
Adalékok a magyar nyelv régi török és mongol elemeihez (Bp., 1902)
Vogul névköltési gyűjtemény (I–VI., Bp., 1914. E munkájáért az MTA nagyjutalmát kapta. Hagyatékából Kálmán Béla újabb 2 kötetet rendezett sajtó alá, Bp., 1953, 1963)
Irodalom
Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk (Bp., 1937)
Munkácsi Noémi: Egy nagy magyar nyelvész (1943)
Kálmán Béla: Munkácsi Bernát (Az MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl. XVI., 1960)
Budenz József
Rasdorf, Németország 1836. jún. 13. − Budapest, 1892. ápr. 15.
Finnugrista nyelvész, elvakult magyargyűlölő. Állítólag a göttingai egyetemen kapott kedvet a nyelvünkkel való foglalatoskodásra, miután húszéves koráig nem is hallott magyar szót. Egy vele együtt tanuló magyar diáktársa keltette volna fel benne az érdeklődést. 1858-ban a szintén német Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál meghívja Magyarországra, s kijárja számára, hogy gimnáziumi tanárként alkalmazzák Székesfehérvárott. Pályája innentől kezdve meglepően gyorsan, mondhatni, szélsebesen ível. 1861-től az MTA alkönyvtárnoka, 1868-ban az altáji összehasonlító nyelvészet magántanára, majd 1872-től haláláig nyilvános rendes tanára. Az „ugor–török háború”-ban Vámbéryval szemben foglalt állást, és dilettáns nyelvhasonításai eredményeként a tudománypolitika – a közvélemény legnagyobb megdöbbenésére – győztesnek kiáltotta ki őt. Hunfalvyval közösen dolgozta fel a Reguly-hagyatékot, melynek során a kisebb szibériai nyelveket behatóan tanulmányozta. E tevékenységének terméke a magyar–finn szóegyeztetéseket tartalmazó munkája, amely hírhedett összehasonlító szótárának is vázául szolgált. Ő volt az, aki az ugor nevet a manysikra-hantikra teljesen indokolatlanul használni kezdte. Ezáltal ő lopta be a tudomány szakszótárába a finnugor elnevezést. Fő feladatának a kis északi nyelvek egymáshoz való viszonyának bemutatását tekintette, másfelől azt, hogy ezeknek az egyéb „nyelvcsalád”-okhoz fűződő kapcsolatairól véleményt nyilvánítson.
Főbb művei
Magyar–ugor összehasonlító szótár (I–II. füz., Bp., 1872–73)
Moksa- és erza-mordvin nyelvtan (Nytud. Közl. 13, 1876, 1–133. o.)
Felelet – Nyelvészeti észrevételek Vámbéry Ármin A magyarok eredete cz. munkájára (I–II., Nyvtud. Közl. 17, 1883, 412–484. o.; 18, 1884, 1–34. o.; különnyomatban: Ugor Füzetek 6, Bp., 1883)
Irodalom
Budenz-Album – Budenz József XXV éves nyelvészeti működése emlékére (kiadják tanítványai, Bp., 1884)
Hunfalvy Pál: Budenz József (in: Budenz-Album, 1884, 1–12. o.)
Lakó György: Budenz József (Bp., 1980, A múlt magyar tudósai IX.)
Hunfalvy főbb művei
Aristoteles Poetikája (Pest, 1842)
Egy vogul monda (1859)
Finn olvasmányok (1861)
A vogul föld és nép (Pest, 1864)
A kondai vogul nyelv (Pest, 1872, az MTA nagyjutalmát kapta érte)
Az északi osztják nyelv (Bp., 1875)
Utazás a Balti-tenger vidékein (I-II, Bp., 1875)
Magyarország ethnographiája (Bp, 1876)
A székelyekről (Bp., 1880)
Die Ungarn oder Magyaren (Teschen, 1881)
Az oláhok története I–II. (Bp., 1894)
Róla szóló irodalom
Hunfalvy Album (szerk. Simonyi Zsigmond, Bp., 1891)
Munkácsi Bernát: Hunfalvy Pál emlékezete (Budapesti Szemle 1912)
Szily Kálmán: Hunfalvy Pál emlékezete (Magyar Nyelvészet VI.)
Ortutay Gyula: A két Hunfalvy (Írók, népek, századok, Bp., 1960)
"Hunsdorfer és Budenz ... nyelvészek lévén ... mi indokolná őket őstörténésznek nevezni"
A topik felvezető szövege szerint: "Régészek, nyelvészek, történészek, dilettánsok és komoly kutatók. Mindenkiről szabad írni, aki foglalkozott a magyar nép elődeinek történetével".
Tudod, attól, hogy valaki foglalkozik egy nép őstörténetével, még nem lesz sem képzett régész, sem őstörténész. Másfelől, nyelvészek közt is akadnak szép számmal, akik egy nép múltjára kíváncsiak, és a maguk eszközeivel megkísérlik feltárni ama nép múltjának bizonyos szegmentjeit. Ezek a nyelvészek egyúttal őstörténet-kutatókká válnak, akár tetszik nekünk, akár nem. Az már más kérdés, hogy helyes irányban haladnak-e, elfogadhatóak-e a módszereik, van-e egyáltalán értelme annak, amit csinálnak. Ez pedig itt egy kutatástörténettel foglalkozó topik, ahol tetszőleges (ámde lehetőleg módszeres!) irányok mentén lehet értékelni, minősítgetni az említett kutatókat.
"...az alternatívban nem nyitunk vitát ... Hunsdorferrel és Budenz-cel ...
fényesítheted őket napestig"
Ki mondta, hogy fényesíteni akarom őket? Olvastál valami ilyesmit? Gyógyszereket szedsz? Az utóbbi hetekben már elkezdtem aggódni az egészségedért...
"az alternatívban nem nyitunk vitát a fenti címen Hunsdorferrel és Budenz-cel."
Miért nem? Egyelőre annyit írtam, hogy Hunsdorfer szász eredetű magyarellenes nyelvész. Felőlem azt bizonyítasz róla, amit akarsz, itt semmi nem tilos, csak amit állítasz, azt alá is kell néha támasztani valamivel. Sok sikert hozzá.
"Ha neked mégis ez a véleményed, tetesd át a rendes történelem rovatba, vagy a magyarulezbe ... lesz sok hozzászóló is."
Tétesd át te a saját vitáidat, én veled ellentétben azokba nem fogok beleugatni. Ha viszont megengeded, az enyéimmel azt teszek, amit jónak látok.
"Kis utánjárással vagy 300 embert fel tudnék sorolni, akik a címbe bőven beleférnek itt, de nem teszem, mert mindegyiket ilyen-olyan indokkal elkezdenéd minősíteni."
Mint dilettáns műkedvelőnek, elnézem neked a Budenzékkel kapcsolatos álláspontodat. Az én szememben ők akkor sem szent tehenek továbbra sem. Bocs'.
"elfogadhatatlan, hogy a finnugrizmus agyszüleményét hirdetőket e rovatban akarod összemosni bárkivel, aki nem állt egy oldalon soha Hunsdorferrel és Budenz-cel"
A topik címe: A magyar őstörténet-kutatás arcképcsarnoka. Ez véleményed szerint azt jelenti, hogy nem szabad a "hivatalos"-tól eltérő véleményt nyilvánítani finnugrista kutatókról. Netán tapasztaltál valami olyasmit, hogy össze akartam volna mosni Hunfalvyt vagy Budenzet Thúry Józseffel? Sürgősen jelöld meg, hogy hol találkoztál tőlem ilyesmivel, hadd olvassam én is.
"A gyanútlan hozzászólók védelme érdekében kérni fogom a moderációt, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket."
Fennforgás van. El akarom lopni az alternatívot az alternatívoktól. Ha ugyanis az alternatív merő hülyeség, amibe simán belefér az Iszfaháni-kódex, a tamana és a kitalált középkor (no meg az arvisurák, egy kis Szíriusszal vegyítve persze), akkor én ebbe már nem férek bele. Mit mondjak, hízelgő. Csodák csodája, valahogy nem vágyom ebben a trutyiban időzni, sőt gondosan kikerülök minden általad hullajtott ganédarabkát.
"nem felismerve a csapdát teszem azt Szentkatolnai Bálint élettörténetét betenné ide"
Meg kell, hogy nyugtassalak: első gondolataim egyike volt megidézni itt szegény boldogtalan góbét...
"A címet is javaslom változtatni: 'A finnugor őstörténet-kutatás arcképcsarnoka'"
Nem szükséges megváltoztatni. Mint minden magyarul olvasni tudó számára kiderült, itt nemcsak finnugorista kutatókról eshet szó.
Te már annyiszor bedőltél korábban, hogy védeni sem volt lehetőségem. Remélem egyszer megjön az eszed végre.
Minden nicket kötelező végigolvasni, mielőtt válaszolsz nekik. Fel kell ismerni minden sumákot, balféket, félrevivőt, kiváltképp a soknevű rejtőzködő segédnickjeit. Ez itt kötelező feladat. A gyanútlanok közt lubickolnak, akik félrevezetnek, vagy léprecsalnak.
Tudod, aki észnél van az nem jön zavarba, hogy felismerje az ellentétes érdekek megjelenését. Sajnos elkövettél pár apró hibát, mint a soknevű segédnickje. Pl. te szállítottad a Budenz magasztalásáról szóló cikket.
Hidd el, rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy te mint soknevű mindenkit hülyének nézel, és úgy gondolnád, hogy a rengeteg "alternatívba" csomagolt cuccod mellett lenyomhasd a nemzet torkán a finnugristákat.
Elismerem, egy ideig nem tudtam mit kezdeni veled, abban viszont biztos voltam, hogy nem vagy frankó. Visszanézve a vitákat, nos elévülhetetlen érdemeket szereztél a finnugristák ügyeit tárgyaló viták szétverésében, az értelmetlen nyelvészeti idézetek halmozásában, szétoffolásban. Álruhában beetettél egy csomó gyanútlan hozzászólót, akik azt hitték, jó helyre írogatnak. Ezek ellen az emberek ellen már eddig is annyi bűnt követtél el, hogy ideje lenne máshol próbálkoznod.
Szigorúan szerintem pl. Szécheny-nek (Szécsényi) és Aranynak (jajj és még mennyi más nagynak) kb. ők voltak az alternatívok. Szerinted az alternatív az azt jelenti, hogy nincs mögötte semmilyen hatalmi támogatás, avagy azt, hogy másként alter- eltér-ően gondolkodnak az éppen aktuális túlnyomó szemlélettől? Esetleg csak valami sosem hallott látott újat hoznak? Mindazonáltal félreérted a topiknyitó szándékát (Remélem megbocsát, hogy a nevében nyilatkozom, akár esetleg még félreértve is Őt). Én speciel értem és támogatom is ezt az elképzelést. Szerintem remek ötlet.
Minden erőmmel azon leszek, hogy sok-sok akár teljesen éltérő (azaz alternatív) forrásból hozzam az adatokat. Amennyiben úgy gondolod, Te is besegíthetnél, hogy a "tükröm, tükröm, mond meg nékem, ki a ...." hatást kissé jobban megérthessük, mintegy felvértezve magunkat a hamisságoktól, akkor légyszi tedd meg!
(Azt meg ugye tudod, hogy a magunkfajtákra, milyen sors vár a "hivatalos" "támogatott" odaát. :-((( )
Az alternatív elméletekkel semmi bajom, ezért is írogatok néha.
Hunsdorfer és Budenz viszont nem azok, hisz a finnugor nézet hivatalosan támogatott "apostolai". Tehát nem alternatívok, nem is illendő őket idehozni. Külön megbeszélés tárgya lehetne - "nyelvészek lévén", - egyáltalán mi indokolná őket őstörténésznek nevezni, hisz sem utóbbiak, sem előbbiek nem voltak.
Lenne értelme pl. nem itt, hanem mondjuk a magyarulezben topikot nyitni az irományaik bemutatására, hadd szedjék miszlikre más alternatív nyelvészek az általuk összehordottakat.
Remélem a topiknyitó is elgondolkodik a hogyantovábbról.
Az illem azt kívánná, hogy az alternatívban nem nyitunk vitát a fenti címen Hunsdorferrel és Budenz-cel. Ez egy minimum. Ha neked mégis ez a véleményed, tetesd át a rendes történelem rovatba, vagy a magyarulezbe, ott fényesítheted őket napestig, sőt lesz sok hozzászóló is.
Kis utánjárással vagy 300 embert fel tudnék sorolni, akik a címbe bőven beleférnek itt, de nem teszem, mert mindegyiket ilyen-olyan indokkal elkezdenéd minősíteni. Nem teszem, ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a finnugrizmus agyszüleményét hirdetőket e rovatban akarod összemosni bárkivel, aki nem állt egy oldalon soha Hunsdorferrel és Budenz-cel.
A gyanútlan hozzászólók védelme érdekében kérni fogom a moderációt, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. Ha ugyanis valaki pl. nem felismerve a csapdát teszem azt Szentkatolnai Bálint élettörténetét betenné ide, a még gyanútlanabb későbbi olvasó azt hihetné, hogy - "ugyan soha nem hallottam róla, mert a hivatalosok kitakarították a szakirodalomból" - Hunsdorfer örököse is lehetne.
Gyarmathi Sámuel (Kolozsvár, 1751. júl. 15. – Kolozsvár, 1830. márc. 4.): nyelvész, orvos. 1776-tól ösztöndíjjal Bécsben tanult, ott szerzett 1782-ben orvosi oklevelet. Majd Németo.-ba utazott, ahol a kor neves tudósaival ismerkedett meg, 1795–96-ban Göttingenben tartózkodott, itt Schlözer tanítványaként kezdett érdeklődni a m.-finn nyelvhasonlítás iránt. Hazatérése után Pozsonyban Ráday Gedeon két fiának nevelője, de közben a Révai Miklós által szerk. Magyar Hírmondó részére is dolgozott. 1787-ben Hunyad vm. orvosává választották, s Déván telepedett le. 1800–10 között a zilahi ref. kollégiumban tanított, innen vonult nyugalomba. Első nyelvészeti munkáját Görög Demeter és Kerekes Sámuel pályázatára írta; bár jutalmat nem nyert, nyelvtanát kinyomtatták az erdélyi rendek. A tudományos nyelvhasonlítás m. megalapítója. Az összehasonlító nyelvtudomány terén úttörő jelentőségű művével (Affinitas…) nagy hatással volt Révai Miklósra. – F. m. Okoskodva tanító magyar nyelvmester (I–II. Kolozsvár és Szeben, 1794); Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice demonstrata (Göttingae, 1799); Vocabularium… (Bécs, 1816). – Irod. Nagy Ottó: Gy. S. élete és munkássága (Kolozsvár, 1944); Robinyi Mózes: Gy. S. (Magy. Nyelvőr, 1950. 1. sz.); Zsirai Miklós: A modern nyelvtudomány magyar úttörői (Bp., 1952).
<!--
document.write('');
//-->
Vámbéry Ármin, Vamberger Hermann (Dunaszerdahely, 1832. márc. 19. – Bp., 1913. szept. 15.) közép-ázsiai utazó, világhírű orientalista, egyetemi tanár, a török filológia kiváló szaktekintélye, az MTA tagja (l. 1860, r. 1876, t. 1893, ig. 1894). ~ Rusztem apja. Isk.-it Pozsonyban és Pesten végezte, közben mint házitanító tartotta fenn magát. Bámulatos nyelvtehetsége révén több európai és számos keleti nyelvet – elsősorban a törököt – is elsajátított. 1857-ben br. Eötvös József segítsége lehetővé tette, hogy Konstantinápolyba utazzék, ahol négyéves tartózkodása alatt nyelvtanítással foglalkozott s közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. Ez idő alatt tudományos folyóiratainkban számos tanulmányt tett közzé török források alapján a török-m. történelmi vonatkozásokról. 1861 őszén visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy a magyarok őshazáját felkutatja. Az MTA anyagi támogatásával 1861 őszén útnak is indult. Mivel az út igen veszélyes volt, mohamedán dervisként egy bokharai hadzsi karavánhoz csatlakozott 1863. márc. 28-án és Erzerumon s Tebrizen át Kházendrán tartományba, majd a Kaspi-tengeren átkelve az Oxus egyik ága mentén fekvő Khivába jutott. Innen 1863. júl.-ban indult tovább Bokhara felé. Bokharában hajszál híján felfedték kilétét, ami halálát jelentette volna. Itt egy Szamarkandon át Heratba és Meshedbe induló karavánhoz csatlakozott, és Meshedtől Teheránig lóháton tette meg az utat. Három hónapot töltött Teheránban, ahol átírta és kiegészítette útközben titokban készített jegyzeteit majd az egyszer már megtett útvonalon hazaindult és 1864. májban érkezett meg Pestre. Utazását leírásban örökítette meg. Nagy jelentőségű, úttörő eredményeket ért el Közép-Ázsia föld- és néprajza, elsősorban azonban a török filológia területén. Mint az ázsiai helyzet kiváló ismerőjéhez az angol és a török kormány számos esetben fordult hozzá tanácsért. 1865-től a bp.-i tudományegy.-en a keleti nyelvek magántanára; 1868-tól rk., 1870-től ny. r. tanára, itt tanított 1904-i nyugalomba vonulásáig. 1872-vel Berecz Antallal, Xantus Jánossal és Hunfalvy Jánossal részt vett a Magyar Földrajzi Társ. megalapításában. Számos európai tudományos társ. választotta tb. tagjává. – F. m. Türkisch-deutsches Wörterbuch (Konstantinápoly, 1858); Vándorlásaim és élményeim Persiában (Pest, 1864); Középázsiai utazás (Pest, 1865); Vázlatok Közép-Ázsiából (Pest, 1868); A keleti török nyelvről (Pest, 1869); Oroszország hatalmi állása Ázsiában (Pest, 1871); Der Islam in XIX. Jahrhundert (Leipzig, 1875); Sittenbilder aus dem Morgenlände (Berlin, 1876); A török-tatár nyelvek etymologiai szótára (Pest, 1877); A magyarok eredete (Bp., 1882); A török faj ethnologiai és ethnographiai tekintetben (Bp., 1885); A magyarok keletkezése és gyarapodása (Bp., 1895); The travels of Sidi Ali Reis (London, 1899); Altosmanische Sprachstudien (Leiden, 1901); The Story of my Struggles (London, 1904, befejező része: A küzdelemnek vége, s még sem a vége. Huszadik Század, 1904. II.); Küzdelmeim (Bp., 1905); Nyugat kultúrája Keleten (Bp., 1906); A magyarság bölcsőjénél (Bp., 1914); Dervisruhában Közép-Ázsián át (Klasszikus útleírások, VIII. Bp., 1966). – Irod. Récsey Viktor: V. Á (Sopron, 1887; németül: Oedenburg, 1888,. ill. Kaschau, 1889); Katscher Berta: Hermann V.’s Leben und Reiseabenteuer der Jugend erzählt (Teschen, 1891); Bresztovszky Ernő: V. Á. (Szocializmus, 1912 – 13); Cholnoky Jenő: V. Á. (Földr. Közl. 1913); Jászi Oszkár: V. (Huszadik Század, 1913. II.); Kunos Ignác: V. Á. (Bpesti Szle, 1913); Sebestyén Gyula: V. Á. (Ethnographia, 1913); V. Á. (Akad, Ért. 1913); Goldziher Ignác: V. Á. t. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XVII., Bp., 1915); Munkácsi Bernát: V. Á. tudományos munkássága (Bpesti Szle, 1915); Germanus Gyula: V. A. (Nyugat, 1932. II.); Geszti Lajos: V. Á. élete és működése (A Földgömb, III. 1932); Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936); Csinády Gerő: V. Á. emlékezete (Földr. Közl. 1963. 4. sz.) Hazai György: Megemlékezés V. Á.-ról (Nyelvtud. Közl. 1963. 1. sz.). – Szi. Major Ottó: Isten békéje (r., Bp., 1959).
Budenz József (Rasdorf, Németo., 1836. jún. 13. – Bp., 1892. ápr. 15.): német származású magyar nyelvtudós, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1861, r. 1871). Egy.-i tanulmányait Marburgban és Göttingenben végezte. Görög-latin filológiai és indogermán összehasonlító nyelvészéti tanulmányokat folytatott. Hunfalvy Pál meghívására 1858-ban jött hazánkba a m. nyelvet tanulmányozni. Két évig a székesfehérvári cisztercita gimn.-ban, 1860-ban Pesten tanár, 1861-ben az MTA Könyvtárának könyvtárosa. A török, majd a finnugor nyelvek tanulmányozásával foglalkozott, 1868-ban a bp.-i egy. magántanára, 1872-től 1892-ig az altáji összehasonlitó nyelvészeti tanszék ny. r. tanára. Egy.-i előadásaival, könyveivel, értekezéseivel, folyóiratával (Nyelvtudományi Közlemények) egész nyelvészeti isk.-t alapított, és az újabb finnugor összehasonlító nyelvtudományban, a m.-finnugor nyelvrokonság rendszeres igazolásában munkásságával korszakalkotó eredményeket ért el. Az 1880-as években eredményes irodalmi harcot vívott Vámbéry Árminnal, aki újból a török nyelvrokonságot próbálta hangsúlyozni. Számos külföldi tudós társaságnak is tagja volt. Számos tanulmánya jelent meg részben önálló kiadásként, részben pedig a Nyelvtudományi Közleményekben. – F. m. Magyar-ugor összehasonlító szótár (Bp., 1873-81, az MTA nagyjutalmát kapta érte); Az ugor nyelvek összehasonlító alaktana (Bp., 1884-94); e műve befejezetlen maradt, hagyatékát Simonyi Zsigmond adta ki. – Irod. Budenz-album (munkáinak teljes jegyzékét tartalmazza Bp., 1884); Zsirai Miklós: B. J. (Bp., 1936); Rubinyi Mózes: B. J. (Bp., 1947); Beke Ödön: B. J. (Magy. Tud. 1957. 1-4. sz.); Rubinyi Mózes: B. J. életéhez (Nyelvtud. Közl. 1957).
Sajnovics János (Tordas, 1733. máj. 12. – Buda, 1785. máj. 4.): nyelvtudós, csillagász 1748-ban belépett a jezsuita rendbe. Bölcseleti tanulmányait Nagyszombatban, a hittudományit Bécsben, a szaktanárit Győrött és Bécsben végezte. Pozsonyban és Egerben egy-egy évig volt tanár. 1758 – 60-ban a bécsi udvari csillagvizsgáló intézetben az intézet ugyancsak m. jezsuita vezetőjének, Hell Miksának volt tanársegédje, majd 1765- től 1772-ig a nagyszombati obszervatóriumban működött. 1768-ban Hell magával vitte Norvégia északi részébe, Vardö szigetére, hogy megfigyeljék a Venus bolygónak 1769 jún -ában a Nap korongja előtt történő elvonulását. Ez alkalommal – Hell ösztönzésére – a helyszínen hozzáfogott a m. -lapp nyelvviszony kérdésének tisztázásához. Viszszajövet Koppenhágában a dán tudós társaság előtt beszámolt eredményeiről és kinyomatta munkáját, amelynek Mo.-on megjelent kiadásában először közölte a Halotti Beszéd teljes szövegét is. 1770. jan. 19-én a Dán Kir. Ak. tagjává választották Hellel együtt. A m.-lapp nyelvrokonságot hirdető tanítását itthon a nemesség felháborodással fogadta, de néhányan, így Pray György történetíró már az északi rokonság mellett foglalt állást. A sok támadás miatt lemondott további nyelvtudományi terveinek megvalósításáról, 1772-től a budai ak.-n a mennyiségtan tanára és a budai csillagvizsgáló adjunktusa volt. Műve, amely a finnugor-m. nyelvhasonlítás első jelentős kísérlete, a történeti szemleletű és összehasonlító nyelvtudomány terén úttörő jelentőségű és külföldön is feltűnést keltett. Szorgalmas csillagászati észlelő volt, a budai csillagvizsgáló elavult műszereivel sok ezer megfigyelést hajtott végre. Csillagászati könyvecskéje (Idea Astronomiae . . .) kiemelkedő a korabeli ismeretterjesztés terén. – M. Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse (Koppenhága-Nagyszombat, 1770 – 1772) Idea Astronomiae honoribus regiae Universitatis Budensis dicata (Budae, 1778). – Irod. Hám Sándor: S. J. élete és Demonstratioja (Esztergom, 1889); Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról (Bp., 1893); Kisbán Emil: Tordasi és Kálózi S. J. (Bp., 1942); Zsirai Miklós: A modern nyelvtudomány magyar úttörői (I., Bp., 1952); Salánki István: Levél S.-ról (Magy. Nyelv, 1964. 2. sz.).
<!--
document.write('');
//-->
Reguly Antal (Zirc, 1819. júl. 11. – Buda, 1858. aug. 23.): nyelvtudós, etnográfus és utazó, az MTA l. tagja (1843). Győrött, majd a pesti egy.-en végezte tanulmányait. Élete céljául a finnugor rokonság megfejtését tűzte ki. 1839-ben Németo.-on, Svédo.-on át Finno.-ba ment és a lappok között gazdag etnográfiai anyagot gyűjtött. 1841-ben ismét visszatért Helsingforsba (Helsinki) s az észt nyelvvel kezdett foglalkozni. Kutatóútjára Szentpéterváron készült fel, a keleti finnugor: zürjén (komi), mordvin, cseremisz (mari) és a török-csuvas nyelvet tanulmányozta. Közben a megerőltető munkától Peterhofban megbetegedett. Az MTA kutatóútját nagyobb összeggel segítette. 1843-ban indult el Szentpétervárról. A votjákok (udmurtok) és baskírok földjén át jutott az Uralhoz, ezen átkelve Vszevolodszkojban ért el a vogulokhoz (manysik). Közöttük szótárt írt és énekeket gyűjtött. 1844-ben Pelimből indult az északi vogulok földjére. Majd az osztják (hanti) nép és nyelv tanuhnányozásához kezdett, és 1845. márc.-ig volt közöttük. Ezután a cseremisz nyelvet tanulmányozta, és a legdélibb finnugor törzs felé vette útját. Innen a csuvasok közé ment, 1846. aug.-ban visszatért Szentpétervárra. Itt nekilátott a 180 földrajzi mérföldre terjedő Ural-vidék térképének kidolgozásához. Hazatérve 1848. jún.-tól az egy.-i könyvtár első őre volt. Alapvető értékű nyelvi anyagot gyűjtött össze, de betegsége és halála megakadályozta gyűjteményének közzétételében. Hagyatékát többen dolgozták fel: a vogul anyagot Hunfalvy Pál és Munkácsi Bernát, a csuvas, cseremisz stb. anyagot Budenz József, az osztják anyag egy részét Pápay József. – F. m. A dzungár nép és annak a magyarral állított fajrokonsága (Pest, 1850); Reguly Antal hagyományai I. A vogul föld és nép (Kiadta: Hunfalvy Pál. Pest, 1864); Vogul népköltési gyűjtemény (I – IV., Saját gyűjtése és R. A. hagyatéka alapján közzéteszi Munkácsi Bernát. Bp., 1892 – 1921); Osztják népköltési gyűjtemény (Kiadta Pápay József. Bp.-Leipzig, 1905); Osztják hősénekek (I – II., R. A. és Pápay – József hagyatékát közzéteszi Zsirai Miklós. Bp., 1944 – 1951); Osztják hősénekek (R. A. és Pápay József hagyatékát Zsirai Miklós hagyatékából közzéteszi Fokos Dávid. Bp., 1963). – Irod. Pápay József: R. A. emlékezete (Bp., 1905); Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk (Bp., 1937); Hegedűs Lajos: Egy dunántúli tudós (Pécs, 1945); Hajdú Péter: R. a nyelvész (Magy. Nyelvőr, 1953): Balassa Iván: R. A. néprajzi gyűjteménye 1840 – 45 (Néprajzi Ért. 1954); Kodolányi János, ifj.: R. A. (Ethnographia, 1959); Szilágyi Ferenc: Adatok R. A. életrajzához (Nyelvtud. Közl. 1961); Illyés Gyula: Bölcsőkutatók (Ingyen lakoma, Bp., 1964). – Szi. Képes Géza: Észak vándora (vers, Új Írás, 1933. 7. sz.); Németh Imre: Az ősi szó nyomában (R. A. regényes életrajza, Bp., 1956).
Magyarellenes nyelvész, etnográfus, az MTA tagja (levelező 1841, rendes 1858, igazgatósági 1883), Hunfalvy János bátyja. Szepességi szász családban született Hunsdorfer néven. Tudományosnak mondott sikereit a Habsburg-abszolutizmus legsötétebb éveiben érte el. 1851-től az MTA főkönyvtárosa. 1865–67-ben a képviselőház, 1867-től a főrendiház tagja. 1869-ben nagyobb tanulmányúton volt a Keleti-tenger menti államokban és Finnországban. 1856-ban megindította a Magyar Nyelvészet c. nyelvészeti folyóiratot. 1862–74-ben az MTA megbízásából szerkesztette a Nyelvtudományi Közleményeket. Elnöke volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, melyet 1889-ben Herrmann Antallal alapított. Nyelvészettel 1840-ben kezdett foglalkozni. A magyar finnugrista összehasonlító nyelvészkedés atyamestere. Sokat vitázott Vámbéry Árminnal, aki a magyarnak a török nyelvekkel való rokonságát kutatta. E polémia volt a híres „ugor–török háború”, ő ugyanis az általa Göttingából – a német nagyságtudat fellegvárából – hazánkba hívott Budenz Józseffel a „finnugor” nyelvrokonság kizárólagossága mellett foglalt állást. Kísérletet tett a Reguly Antal által gyűjtött vogul és osztják szövegek megfejtésére. Életének utolsó szakaszában néprajzzal és történettudományokkal foglalkozott.
Obrusánszky Borbála szerk.
Tharan-Trieb Marianne
„Múltadban nincs öröm...”
Kilencven éve halt meg Szentkatolnai Bálint Gábor. Kevesen tudják, ki volt, mert az arra hivatott tudós társaságok halálában éppen úgy megfeledkeznek róla, mint ahogy életében is mellőzték. Ki volt ez a talán még Kőrösi Csoma Sándornál is jelentősebb tudós, felfedező, és mi volt a bűne, hogy 130 éve agyonhallgatják? Igazi vasfejű székely a Bálint, Nem arra megy, amerre Hunfalvy int. (Arany János) Korának egyik legnagyobb világutazója, Kőrösi Csoma szellemi örökösének bűne az volt, hogy tanulmányai és kutatásai alapján nem fogadta el a magyarul alig tudó Budenz és Hunfalvy kitalálta finnugor elméletet. 1877-ben ugyanis Trefort Ágoston kultuszminiszter (a budapesti gimnázium névadója) kiadta az ukázt: „A külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Függetlenül ennek tudományosan megindokolható igazságától, ma is ez a szellem él és virul a tudomány fellegváraiban. Ezzel szemben az 1844-ben Szentkatolnán született tudós kimondta: „Az egész suomi rokonság csak arra jó, hogy a dicső németségbe olvadást tekintsük az egyedüli magasztos dolognak.” Nem csoda, hogy fennmaradt műveit máig rejtegetik a Széchenyi Könyvtárban. A kivételes nyelvtehetséget – életében 30 nyelvet tanult meg – Vámbéry Ármin, a török nyelvrokonság kutatója vette szárnyai alá. Bálint Gábor azonban mestere elméletét sem vette át, hanem – a hivatásos finnugor mellett – egy harmadik elmélet bizonyításának szentelte életét. Első, kaukázusi útján a cseremisz nyelvet sajátította el, és megállapította, hogy ez nemcsak hasonló a magyarhoz, hanem nélküle a magyar nyelv több jelensége sem érthető. A cseremisz kérdés a hunokig visz, a hun kérdés pedig összefügg a bolgár–kazár–székely kérdéssel, fejti ki 1901-ben megjelent A honfoglalás revíziója c. könyvében. Az 1868-ban kiadott akadémiai nagyszótár egyik szerzője, Czuczor Gergely javaslatára és anyagi támogatásával fiatalon Mongóliába jut. Itt nemcsak megtanulja a mongol, mandzsu, tatár és kalmük nyelveket, hanem szótárakat és nyelvtanokat is állít össze – elsőként a világon. Valamint párhuzamokat fedezett fel a magyar és a mongol között. 1877 és 1880 között Széchenyi Béla nagy expedíciót vezetett Ázsiába, a felfedezőútról szóló tanulmányokat szintén a Széchenyi könyvtár őrzi három vaskos kötetben. Ezzel az expedícióval jutott Bálint Gábor a dél-indiai Bangalore-ba, ahol két hónap alatt megtanult tamilul. Ezután két évtizedet szentelt tamil kutatásainak, amelynek eredményeként megjelent Tamul (dravida) tanulmányok című könyve, és amivel végképp kiérdemelte az Akadémia minden ellenszenvét. Ebben ugyanis nem állít kevesebbet, minthogy a tamil nyelv a turánság legrégibb írott okmánya, s a tamilféle nyelvek a magyarral jóval szorosabban összefüggnek, mint amelyeket a finnugristák ránk akarnak erőszakolni. Kimondja, hogy hangtanilag, szótanilag, alaktanilag a magyar áll a legközelebb a turáni nyelvekhez, főleg a tamilhoz. A még ma is hivatalosnak számító finnugor emlőkön felnőtt nemzedék természetesen nem hallott a turáni nyelvekről. Nyelvészünk tanulmányai alapján egy másik tudós is kutatott Ázsiában: Baráthosi-Balogh Benedek. 1930-ban jelentette meg Déli turánok c. könyvét. Ebben megemlíti, hogy az indiai turáni és turáni keveredésű népekről az angol irodalomban egy egész könyvtárra való van már összeírva... Ha egy képzett magyar nyelvész ezeket ellenőrizné, hiányaikat kipótolná, olyan szolgálatot tenne a nyelvtudománynak, amilyent még kevesen tettek. Kötetét pedig ezzel zárja: „... reámutattam minden valószínűségére annak, hogy a magyarság a turáni fajnak nem a legutolsójából került ki, s hogy nem lesz mindig csalóka délibáb az, hogy a 7000 éves kultúrájú turáni fajban népem történelmét is legalább 3000 éves múltra vihetjük vissza.” A turáni kultúra India északi részén virágzott (ezen a területen tárták fel Mohendzso-daro és Harappa máig rejtélyes dravida városait), majd az árják megjelenésével a turáni népesség a Himalája hegyeibe és délre szorult. Múltunk és régi kultúránk feltárása érdekében fontos lenne e népek nyelvét, néprajzát, szokásait, történelmét, irodalmát, meséit kutatni. Ezeket a földművelő népeket az árják, a mai észak-indiai hinduk ősei, szolgaságra vetették. (A kontinensnyi országban 3000 év alatt nem sikerült Dél és Észak szellemi egyesítése, a kölcsönös ellenszenvről érdekes észrevételeket tett az indiai származású író, V. S. Naipaul is. A híres kasztrendszerben a földművelők a legalsó, negyedik kasztba tartoznak, alattuk már csak a kasztnélküliek, a páriák vannak.) A Dél-Indiába szorult dravidák a déli-ugorok, a turáni család legrégebben levált tagjai pedig az északi-ugorok, a finnek, vogulok és egyéb kis népek. Baráthosi-Balogh velük kapcsolatos megállapítása máig nem veszített aktualitásából: „És mégis: jó száz éve a hivatalos kutatás ezt a pár milliónyi népséget kutatja; különös, hogy ennyire ragaszkodnak az ötlethez, hogy a 15 milliós magyarság 1000 éve egyetlen nagy és jelentős kultúrájával Európában ezektől származott volna. Ezzel szemben az Indiában élő déli-ugorok száma közel 150 millió.” (Azóta többen lettek.) Szentkatonai Bálint Gábor, a közép-ugor mandzsu, mongol, török, tatár nyelvek nagy tudója e nyelvekből vett adatokkal igazolja, hogy a tamil olyan gyökökre és nyelvtani jelenségekre ad magyarázatot, amikre a finn és rokonai nem képesek. Gyöknyomozó szótárkájában 3500 tételt említ, ezek között kevés olyan van, aminek ne lenne tamil megfelelője. Hogy nem tudott mélyebben elmerülni a témában, annak az volt az oka, hogy nem volt több dravida szótára. Gondoljuk meg, micsoda anyagi áldozatok és „logisztikai” nehézségek árán tudott száz éve egy tudós könyvekhez jutni! Hát még ha azt is tudjuk, hogy Magyarországon ennek a 30 nyelvet beszélő, sok ázsiai nyelvnek a világon egyedülálló szaktekintélyére nem volt szükség. Tizenöt évre eltűnt – Kisázsiába, ahol lepkefogással, nyelvtanítással tengette életét. Erről az időről keveset tudunk, de lemoshatatlan szégyenfoltja marad az Akadémiának, a kultuszminisztériumnak és az egyetemeknek. Végül mégiscsak elszégyellték magukat, és 1897-ben kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsvárott. Későn. A hivatalos tudományos életnek sikerült elérni a sok gyűlölködéssel, támadással, gáncsoskodással, hogy élete utolsó évtizedében már nem írt. Sikerült ezt a nagy elmét tönkretenni. És még hány más nagy szellemet? Végül szemléltetésképpen néhány magyar és tamil szó összevetése a háromezerből; teljesen egyértelmű és kézenfekvő az olyan megfeleltetés, ami mai átlagos nyelvismerettel is felismerhető:
TAMIL MAGYAR
szol szó
szollu szól
peszal beszél
Munkácsi Bernát
Nagyvárad, 1860. márc. 12. – Budapest, 1937. szept. 21.
Budenz József
Rasdorf, Németország 1836. jún. 13. − Budapest, 1892. ápr. 15.
Finnugrista nyelvész, elvakult magyargyűlölő. Állítólag a göttingai egyetemen kapott kedvet a nyelvünkkel való foglalatoskodásra, miután húszéves koráig nem is hallott magyar szót. Egy vele együtt tanuló magyar diáktársa keltette volna fel benne az érdeklődést. 1858-ban a szintén német Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál meghívja Magyarországra, s kijárja számára, hogy gimnáziumi tanárként alkalmazzák Székesfehérvárott. Pályája innentől kezdve meglepően gyorsan, mondhatni, szélsebesen ível. 1861-től az MTA alkönyvtárnoka, 1868-ban az altáji összehasonlító nyelvészet magántanára, majd 1872-től haláláig nyilvános rendes tanára. Az „ugor–török háború”-ban Vámbéryval szemben foglalt állást, és dilettáns nyelvhasonításai eredményeként a tudománypolitika – a közvélemény legnagyobb megdöbbenésére – győztesnek kiáltotta ki őt. Hunfalvyval közösen dolgozta fel a Reguly-hagyatékot, melynek során a kisebb szibériai nyelveket behatóan tanulmányozta. E tevékenységének terméke a magyar–finn szóegyeztetéseket tartalmazó munkája, amely hírhedett összehasonlító szótárának is vázául szolgált. Ő volt az, aki az ugor nevet a manysikra-hantikra teljesen indokolatlanul használni kezdte. Ezáltal ő lopta be a tudomány szakszótárába a finnugor elnevezést. Fő feladatának a kis északi nyelvek egymáshoz való viszonyának bemutatását tekintette, másfelől azt, hogy ezeknek az egyéb „nyelvcsalád”-okhoz fűződő kapcsolatairól véleményt nyilvánítson.
Főbb művei
Magyar–ugor összehasonlító szótár (I–II. füz., Bp., 1872–73)
Moksa- és erza-mordvin nyelvtan (Nytud. Közl. 13, 1876, 1–133. o.)
Felelet – Nyelvészeti észrevételek Vámbéry Ármin A magyarok eredete cz. munkájára (I–II., Nyvtud. Közl. 17, 1883, 412–484. o.; 18, 1884, 1–34. o.; különnyomatban: Ugor Füzetek 6, Bp., 1883)
Irodalom
Budenz-Album – Budenz József XXV éves nyelvészeti működése emlékére (kiadják tanítványai, Bp., 1884)
Hunfalvy Pál: Budenz József (in: Budenz-Album, 1884, 1–12. o.)
Lakó György: Budenz József (Bp., 1980, A múlt magyar tudósai IX.)
Hunfalvy Pál