Keresés

Részletes keresés

Oczal Creative Commons License 2023.05.21 0 1 58978

Oczal 12:0 18:08 PB

Ez volt a 12. hivatalos, összesen pedig a 14. teljesítésem.
10 évet kellett várnom az újabb PB-re, de csak összejött! A Gete - Mogyorósbánya közötti kisebb megborulás ellenére 69 percet javítottam az előző PB-n. 7:04-es indulás mellett a Hosszú-hegyre 9:10-re, Pilis-nyeregbe 10:49-re, Nagy-Getére 13:36-ra értem. Innen viszont döcögős volt Mogyorósbányáig, ahol 30 percig tartott rendezni magamat. 9 órával a rajt után tudtam innen folytatni.
Ezután maradt a klasszikus gyalogolás. Ahogy egyre hűvösebb lett az idő, úgy volt egyre komfortosabb az egész. Minden ponton minimális megállásra törekedtem, ez alól kivétel volt Bányahegy, ahol nagyon jólesett a babgulyás. A tolnai műúton kellett lámpát kapcsolnom.
Különösebb meglepetés, nehézség nélkül meneteltem Koldusszállásra, majd a Szent Péter templom romjához. Végül 1:12-kor értem célba. Összességében nagyon tetszett, mindent megadott idén is, amit adhat a Kinizsi: volt élmény, küzdelem, teljesítmény és rengeteg régi túratárs, ismerős, akikkel összefutottam. Reckebbel együtt utaztunk a rajtig, Zséfivel a rajtban fotózkodtunk, az úton Asciimoval, Unicummal, Henrikkel, Istvánnal, Gyulával, Oscarral, a célban Gurtnissal és feleségével találkoztam - elnézést, ha kihagytam valakit. Nagy-Szilitsán Jánossal kétszer is üdvözöltük egymást, aki ezúttal depózott.
Nagyon jó volt, kár, hogy megint 1 évet kell várni a következőre!

Gratulálok minden idei fórumos teljesítőnek! Azoknak is, akiknek esetleg nem sikerült most végigmenni, mert biztos, hogy nagyot küzdöttek!

Smith W. Creative Commons License 2023.05.21 -1 0 58977

A meleggel kapcsolatban csak azt tudom javasolni, hogy igyekezz minél többet edzeni meleg időben. Bár nyilván egyéntől is függ, hogy ki miként viseli.

Előzmény: Vestmann (58975)
Smith W. Creative Commons License 2023.05.21 -1 0 58976

Smith W. 9:2

 

Nekem kicsivel több mint 23 órás teljesítésem lett most, pedig a táv első fele - a meleg ellenére - nagyon jól ment. A Pusztamarót-Bánya-hegy szakasz lett gyengébb, mint tavaly, aztán Koldusszállásig még vesztettem egy kis időt. Alapvetően nagyon jól éreztem magam, a sár helyenként zavaró volt, de a puhább talaj talán jobban kímélte a lábat. Elég sokat mentem teljesen egyedül, néha az volt az érzésem, hogy nem is a Kinizsi Százason vagyok, annyira nem volt senki körülöttem. Idén jutott nekem is leves Mogyorósbányán.

Suvlajjal először a Pilis-nyeregben találkoztam, aztán utána többször is útközben. CsST-vel pedig a gyalogátkelőhelynél futottam össze Tatán, amikor a vonathoz mentem.

 

Egyúttal gratulálok minden teljesítőnek, és azoknak is, akik megpróbálták, de valamiért nem jött össze nekik.

Vestmann Creative Commons License 2023.05.21 0 0 58975

Sziasztok. Hát ez most nem sikerült...megevett a meleg, a folyamatos görcsök, a vádlim - mindkettő - görcsben volt az emelkedőkön. A sérült vádlimat nem akartam tovább terhelni, és éjszaka nagyot kelllett volna mennünk. (Kb 12:20-szal értem volna Mogyira, így Tokodnál kiszálltam.  A meleg nagy ellenségem: olyan cipőben mentem, amibe már pakoltam közel 700 km--t  - soha semmi baj nem volt - most meg már a Kevélyen le kellett ragasztanom az Achillesemet, mert kidörzsölte...valószínüleg a meleg miatt megdagadt a lábam. Rosszul vagyok az ilyen melegtől, ha ez ellen tud valaki valamit, örömmel veszem. Lehet a Fjallraven-re kellene inkább járnom.

Üdv: Vestmann

VenczelGy Creative Commons License 2023.05.20 0 0 58974

Gyorsan még egy kis pihenés, aztán hajrá mindenkinek!

VenczelGy Creative Commons License 2023.05.20 0 0 58973

Húha...

A legjobbakat a megvalósításhoz!

Sajnos nekem nem lesz ekkora tartalékom, pedig szívesen meghallgattam volna a koncertet.

Előzmény: oszkar00 (58963)
Oczal Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58972

Sok sikert, jó utat mindenkinek!!

CsST Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58971

A lista kattintással nagyítható.

Az aktuális lista elérhető ide kattintva.

 

Valószínűleg ez az idei végleges, túra előtti lista, köszönöm mindenkinek a jelentkezést, jó pihenést és hajrá holnap! :)

pfffffffff Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58970

Szorítok Mindenkinek! Kemény lesz a terep, az idei kettőt ér 🙂

Smith W. Creative Commons License 2023.05.19 -1 0 58969

Jó utat, sikeres célba érést mindenkinek!

CsST Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58968

Oké, kényszer, de terv mert tervezést igényel, sőt ilyen szempontból tervezősebb sokkal mint az eredeti terv :)

A lista módosítva :)

 

És tényleg sok sikert, jó móka lenne de sajnos most egyrészt lassabb vagyok szerintem hogy ezt bátran vállalni tudjam, meg ígértem is egy kísérést, de hátha lesz valakinek kedve, lehetősége túrázóként-nézőként csatlakozni :)

 

Most a legtöbb korábbi Kinizsimmel szemben igyekszem alvással is felkészülni, így magamhoz képest lehet hogy aránylag korán aludni térek, de este 8-9 körül még tervezek egy lista frissítést feltenni, hátha addig még jelentkezik valaki.

Előzmény: oszkar00 (58966)
tomiwalker Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58967

Ez nagyon combos...wikipėdát érdemel, ha sikerül! Egy kalappal!

Előzmény: oszkar00 (58963)
oszkar00 Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58966

Ez nem terv, ez kényszer, így alakult. A K100-at ha már 1990 óta minden évben elindultam, nyilván nem fogom kihagyni. Viszont a zenekarommal sem cseszhetek ki, mire megtudtuk, hogy egy héttel korábban van, már benne voltunk a meghirdetett programban, stb. Meg hónapok óta készülünk rá.

 

Apropó, van olyan hülye, aki velem tart és megnézi a koncertünk (rock/metál, feldolgozások, átdolgozások, saját számok)? Fuvar van. K100 megszakításától és vissza. :-D

Előzmény: CsST (58965)
CsST Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58965

Wow, ez tényleg nem semmi terv :))

Hajrá!

Délutan módosítom a mottót is!

Előzmény: oszkar00 (58963)
egg Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58964

ez nagyon kemény, remélem összejön, drukkolok! :D

Előzmény: oszkar00 (58963)
oszkar00 Creative Commons License 2023.05.19 0 1 58963

Mindenesetre nem hiszem, hogy valaki csinálta már (vagy a jövőben csinálná) úgy a K100-at, hogy a közepén 70 km-el arrébb fellépése van. :-D

 

Szorítsatok, hogy visszaérjek a Mogyorósi pontzárásig. A legnagyobb bajom, hogy mivel a Gete 13:30-kor nyit, valószínűleg Tokodon (esetleg a Tokodi pincéknél) kell megszakítanom a túrát, hogy időben odaérjek. Persze a sár miatt lehet, hogy úgy sem tudnék 13:30 előtt a Getére érni. Főleg, hogy az elején a Hosszúhegyi pont relatív lassú tempóra nyit. Na mindegy, bízom a legjobbaknak.

Előzmény: oszkar00 (58962)
oszkar00 Creative Commons License 2023.05.19 0 1 58962

Mielőtt valaki megkérdezi: ennyire nem vagyok hülye, eredetileg egy héttel későbbre vállaltuk a koncertet, de áttették az időpontot, nekünk meg elfelejtették mondani. Úgyhogy ezt tudtam kiszülni, még szerencse, hogy korai rajtidőpontom van. Így is necces a logisztika.

Előzmény: oszkar00 (58960)
oszkar00 Creative Commons License 2023.05.19 0 1 58961

célidőt, nem félidőt

Előzmény: oszkar00 (58960)
oszkar00 Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58960

Módosítanám a táblázatban a tervezett félidőt és a mottót:

23:59, mottó: faszság a köbön: 45-50km futás, koncert Kistarcsán, 50-55 km futva túra

Előzmény: CsST (58952)
CsST Creative Commons License 2023.05.19 0 0 58959

1 :)

 

Holnap ilyenkor már úton leszünk, mögöttünk néhány kilométerrel :)

 

Kicsit fejlesztgettem még Túrahangyát is, hátha más is hasznát veszi majd, nekem a bejáráson jól jött  :)

CsST Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58958

Alapvetően gyalogolni tervezek végül idén, minimális belefutással :)

Ma azért sétálgattam a városban kicsit benne, no nem túl sokat, de kb. 10.000 lépést beletettem, eddig oké :)

Előzmény: Bikk Pubi (58957)
Bikk Pubi Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58957

Úgy vélem, a vádli felkészítésére eléggé szűkös a hátralévő idő. Ugyan sokkal kevésbé problémás gyalogláshoz a zéró drop, mint a futáshoz, de azért szokni kell. A betöréssel teljesen egyetértek. 

Előzmény: UNicum (58955)
CsST Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58956

Köszi, frissítve a lista is :)

(azt hittem szándékos hogy nincs mottó :)

 

Igen, kíváncsi vagyok, alapvetően most az volt szempont hogy a lábujjaknál tágas, kényelmes legyen, és az Altra épp ezt a "vonalat" képviseli. Persze (majdnem) mindenki más, nincs teljesen univerzálisan jó lábbeli, de az a megérzésem hogy nekem (is) be fog válni :)

Előzmény: UNicum (58955)
UNicum Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58955

jaj a mottó lemaradt: kényelmesen az első vonathoz.

 

Altra a legjobb!!! nyugodtan indulj neki csak a vádlidat készítsd föl a zero drop miatt a komolyabb nyújtásra az emelkedőkön ;-) bejáratás miatt se aggódj, 3 hete a Mecsekben toltam 105-öt az új Altrában és ép lábbal megúsztam.

Előzmény: CsST (58954)
CsST Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58954

Altra még nem :)

De sok minden volt már (legutóbb pl. Salomon Ultra Glide), Hoka, vagy a szűk két héttel ezelőtti privát bejáráson egy egyszerű Adidas edzőcipő. Szóval elsősorban félcipők, terepfutócipők, a párnázottabb, vastagabb talpú típusokból. Most gondolkodtam kicsit bakancson is, de talán jó lesz ez (majd kiderül persze), illetve ma és holnap még azért mászkálok benne :) Kamásli azért lesz nálam / rajtam, plusz vízálló zokni amit szintén vettem most :)

Előzmény: Bikk Pubi (58953)
Bikk Pubi Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58953

Volt már Altrád? A Kinizsire azért még ne vedd fel, ha nem volt. (meg ebbe a sárba amúgy sem biztos, hogy ez kell)

Előzmény: CsST (58951)
CsST Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58952

A lista kattintással nagyítható.

Az aktuális lista elérhető ide kattintva.

CsST Creative Commons License 2023.05.18 0 0 58951

Gumicsizma sem rossz ötlet (és pénztárcabarátabb is lett volna), de végül cipőt (Altra) - is :)

 

Majdnem azt írtam hogy ennyi pénzt még nem hagytam túraboltban, de aztán eszembe jutott a túraórám... De most egy jó darabig ismét spórolósra igyekszem venni dolgot, belegondolva jelenleg már tényleg minden túrafelszerelésem megvan. Így jöhet a 100, vagy esetleg 200 km, attól függ hogy leszek, hogy döntök majd Tatán :)

 

(az előző poszt véletlenül lett vastagított betűs, illetve rögtön készítem a listát is)

Előzmény: efemm (58949)
UNicum Creative Commons License 2023.05.17 0 0 58950

Jelentkezem!

UNicum  8:0  16:50  20:00   7:00

efemm Creative Commons License 2023.05.17 0 0 58949

Gumicsizmát? :)

Előzmény: Smith W. (58948)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!