ez is hasonló. Egy trailban nagy név már indult is rajta érdemes átolvasni.
Az emberek olyan messzire mennek amit elhisznek magukról, hogy megoldható. Az önkritika mérőke sokaknál nem működik megfelelően, no meg a természet is lecsaphat, illetve a szerencse is forgandó. A hegymászás is tökilyen pl.
Zajlik az ev elso nagyobb versenye az USAban, a Bandera 100k,ami mar evrk ota a 100 kilis terepbaknoksag is
10 merfolddel a vege elott Sage Canaday jo fel oraval vezet Mackey elott
Egy napja nézegetem a Spinehonlapját,és ezzel kapcsolatban találtam egy másikat,messzebb,hosszabb,Yukon Arctic Ultra .Lehet hogy már került itt szóba,de engem kicsit sokkolt,főleg a teljes táv,ami 430 (mérföldben),és februárban. A promóvidóban lábujjfagyásos sérülésekkel kínlódó résztvevők kapcsán felmerült bennem a kérdés: Érdemes ilyen messzire menni?...
Kb 50g ra van szükség, hogy a hehérjeépítés/bontás aránya ne másszon el, az életfunkciók jól működjenek. Míg zsírból, fehérjéből van esszenciális mennyiség, típus amit hosszútávon tartani érdemes az egészségért, addig az emberi szervezet akár 0 cho val is elfunkcionál és egészséges marad. Pl az eszkimók szénhidrátogyasztása nagyjából nullának tekinthető, mégis jól elvannak, nincs ebből fakadó problémájuk.
Hogy mégis baromira megérezzük a szpnhidrátok hiányát nem sportolva, az a kultúránk, életvitelünk hozadéka. Mindent telepakolnak mostanság keményítővel, glukóz/fruktóz sziruppal, mindet plusz édesítenek, stb, így a szervezet hamar hozzászokik a jóhoz. Ez a jó ellenben hosszú távon méreg.
A tapasztalat azt mutatja, 2 hét alatt átáll a szervezet a ketozisra. Én nem vagyok ezen szélsőség híve, főleg mivel sportolunk, de van aki komolyan foglalkozik a témával. Ez a ketózis a cukorbetegek ketózisával ellentétben nem káros, nem veszélyes, "csak" kellemetlen, nehéz fejben, testben és életvitel szempontból is.
A vaddisznó kétszer szerepel a történelem könyvünkben. Nemzeti sorsfordító szerepkörben. Talán a maiak vérvonalukban ezt még őrzik, és Imre herceget, valamint Zrínyit látják bennünk. Főleg, ha Zrínyi Imre a nevünk. Ebben az esetben versenyeken használjunk álnevet, ezzel is csökkentve a veszélyt. Erre ugranak, kódolva vannak genetikailag. Évszázadok óta ég bennük a vágy a következő felöklelésre. Amelyik életében nem öklel fel senkit, az addig születik újjá, míg ezt meg nem teszi. A felöklelés után az örök makkosba kerülnek.
A feleségem CH 120 gramm/nap diétája már nagyon gáz volt, nem állt meg a súlyvesztése (sportolni nem igen volt ekkor kedve és ideje) így muszály volt emelni az adagot.
Szóval az a 50 gramm/nap nekem nagyon túlzónak tűnik, inkább 200/nap a reális, persze az átlag ember még így is ennek töbszörösét tolja be magába naponta, sportolás nélkül.
Sziasztok! Elkapom a vaddisznós fonalat. Jómagam már számtalanszor találkoztam röfikkel, de ez idáig mindig ép bőrrel kerültem ki ezekből a randikból. A Börzsöny egyik kis községében lakom, így terepfutásaim során igen gyakran futok bele kisebb-nagyobb malaccsapatba.
Március végétől, amikor már esedékesek a kis csíkosok, ezek a futások komoly adrenalin-felhalmozódást okoznak. Nagyon „kellemes” élmény, amikor egy élesebb kanyar után, egy bozótos mélyéből egy határozott röffenés jelzi, hogy nem lenne célszerű tovább mennem, mert akkor lehet, hogy problémáim adódhatnak. Persze muszáj valahogy hazaérnem, így megpróbálok óvatosan, settenkedve elosonni, tovább az ösvényen, és akkor látom a mamát, meg a kicsiket, ami újabb adrenalin cunamival árasztja el a testet, de ezeknek a settenkedéseknek eddig mindig az lett a vége, hogy a család eloldalgott a sűrűbe.
Egy alkalommal az Irma-forrástól indultam el fölfelé az egyik erdészeti úton. Élveztem az erdőt, a tájat, mígnem hirtelen egy röficsapat kellős közepébe futottam bele. Én álltam az úton, és tőlem kb. 7-10 m-re balról is malacok, meg jobbról is malacok. A fiatalokat láttam, de fogalmam sem volt, hogy hol van a mama. Ezért megint maradt a felderítés, miközben a kissé már nagyobbacska csíkosak ott mellettem túrták bőszen az avart, aztán a lesz, ami lesz továbbmenés. Megúsztam.
Szeptemberben, amikor bőgéstől zeng az erdő, késő délután szinte minden nap kifutok, vagy bringázok az egyik közeli, hangulatos rétre, hogy élvezzem a szarvasnász hangjait. Ilyenkor hihetetlen mennyiségű vaddisznóval találkozom. Meg merem kockáztatni, hogy egy nap alatt annyi röfit látok, amit egy átlagember egész életében nem lát. Hatalmas hímekkel szemezek, várva, hogy engedjen már tovább az ösvényen. Egy fa mögött mimikrizve lesem a tőlem 10-15 m-re túrkáló, nagyszámú csapatot. És eddig még egyszer nem támadott meg engem vaddisznó. Persze nem mondom, hogy nem veszélyesek. Ha egy vadkan egyszer nekiindulna, akkor szinte biztos, hogy ő kerülne ki győztesen az ütközetből, én meg nézhetném a combi ütőmet, ahol lassan elfolyik az életem.
Bár ez nem börzsönyi eset, de azért leírom. A Vértesben túráztunk egy, és egy vadcsapást követtünk, amikor egy bokorból hatalmas röffenés szállt felénk. A mindenfelé szaladgáló kis csíkosak azonnal odafutottak anyához, és így együtt, lendületesen kikocogtak a bokorból, aztán pár méter után megálltak és néztek minket, mi meg őket. Ez kb. 1 percig tartott, aztán a család úgy döntött, hogy nem vagyunk potenciális veszélyforrás, így legnagyobb megrökönyödésemre lassan visszaszivárogtak kényelmes bozótjuk mögé. Mivel a vadcsapás közvetlenül a megszállt bokor mellett ment el, nem nagyon örültem ennek a döntésnek. De lesz, ami lesz, újból elindultunk a csapán. Tán két lépést, ha tehettünk, de ekkor már nem egy, hanem két egymás utáni, az előzőnél jóval hangosabb és fenyegetőbb röfögés figyelmeztetett minket arra, hogy továbbmenés csak saját felelősségre. Őszintén szólva, két ilyen röffenés után csak egy nem normális ment volna tovább azon a kis csapáson. Szabályos balra át, és amennyire egy nagyzsákkal lehetséges, a lehető leggyorsabb tempóban nekivágtunk az előttünk lévő, szederindás emelkedőnek, de ekkor nem nagyon érdekelt sem a marasztaló indatömeg, sem a tök nagy meredély.
Szerintem, ha egy vaddisznót nem hergelünk, nem lépünk fel vele szemben támadólag, ha nem érzi úgy, hogy veszélyben lenne akár ő, akár a családja, akkor nem támad. A támadáshoz valami olyan viselkedést kell produkálnunk, hogy bepöccenjen és akkor beindul.
Az alábbi képet teljes biztonságban, egy vadlesről készítettem.
valami olyat magyaráz, hogy a versenyek már viszonylag korábbi szakaszába is jön egy holtpont, amit át kell törnie, mintha ez kapcsolna át a "zsírmetabolzimust" azt mondja verseny közben 1 zselét nyom óránként - 100kcal (mondjuk a töménytelen kóla amit bevedelnek az nem tudom benne van e a 100kcalba :-))
én nem érvelek ám Tim mellett, csak mint vitaindító linekelem be a dolgait. a példája pozitív, nagyon durván fejlődik folyamatosan és jól látható hogy fizikálisan igencsak jól van felépítve, csípem a srácot!
még nem hallgattam meg, de előre is pár gondolat gyorsan:
- példáját előszeretettel hozza fel, emlegeti a low-carb movement sok szereplője. Ezzel érvelnek, próbálnak dolgokat eladni, alapítványoknak pénzt hozni, stb.
- előtte már kisérleteztek ezzel a dologgal más is, nem úttörő, köztük komoly eredménnyel is. Aztán itt van Csabi, aki az életben szénhidrátalapú kajázást nyomat, futás közben meg semmit. Ez is egy módszer, ami működik, ezt is nyomatta Torbjorn, de megvannak a maga határai.
- a tudomány állása szerint a rövidtávú zsíradaptáció működhet betartva annak szabályit. Egyelőre nem bizonyított, hogy a hosszútávú több eredményt hozna sport szempontból.
- korunk étkezése az átlagember számára sokkal több szénhidrátot tartalmaz, mint amire neki szüksége lenne az optimáis működéshez. Egy nem sportoló, ülőmunkát végző felnőtt szénhidrát szükséglete 50g körül van van naponta. E helyett ennek 10x mennyisége 500g az átlag kb. Ez akkora eltérés, hogy a betegségeink elég nagy hányada erre a túlzott bevitelre vezethető vissza.
- a sportolók más kategória, hisz a könnyű kocogás is zabálja a szénhidrátot. Egy óra alatt még ílyen könnyű terhelésnél is elég uszkve 60-80g.
- a szénhidrátokat a ketontestek felválthatják az anyagcserében, viszont ezek előállításának sebessége nem túl magas, intenzív sportos mozgás ebből nem végezhető. Ketontesteket a szervezet fehétjéiből (izmos) állítja elő a szervezet. Nem előnyös. A versenytempó és az edzőtempó is nagyban sérül szénhidrát szegény állapotban. Így verseny és inntenzív edzésen a szervezet szénhidrátokkal történő visszatáplálása igen előnyös.
- Érdekesség, hogy simán előfordulhat, hogy a szervezetben az izmoknál még bőven van glikogén ami a mozgáshoz szükséges, viszont ha a májglikogén készlet kimerül, ez blokkolja a mozgást, mert a szervezet védi az agyat, ami szonhidrátot az izmoktól nem, csak a májból tud mobilizálni. No meg a vércukor, ha bevisszük kaja útján. Tehát az eléhezés simán lehet úgymond agyi alapú, hátterű.
- Timothy is nyomja a szénhidrátot verseny közben, ezt. Ha van ezse, előtte jól feltölti a raktárokat.
- jön az UTMB re idén, kiváncsi vagyok mit művel, szimpatikus figura.
Durva vaddisznós élmény, vigyázzatok ! Ráadásul a belvárosban.
Nem hogy menekülni nem tudtam, de szabályosan magához vonzott. A végén egy karnyújtásnyira volt már csak tőlem, egy vékony üveg maradt csak köztünk. Nem akartam egy „beszari alaknak” látszani, gyors, bátor döntést hoztam. De, mert a bátorság nem egyenlő az esztelen vakmerőséggel, és a lábam is remegett már, kértem hozzá két zsemlegombócot és csalamádét is. A küzdelem itt persze nem ért véget, mert miként a medve a vaddisznó sem játék: először megégette a számat aztán ráharaptam egy csontszilánkra.
Aztán órákig feszült hassal jártam: belülről kifele támadt a fenevad (sok felkiáltójel) Aztán futni mentem, így feszülő bendővel. De mégis jól ment, mert megérezte a malac a vadont és menekült belőlem (tehát velem), hasfalon keresztül húzott, tisztára mint a vízisí, fák között, „ilyen közel még sohasem voltam a halálhoz”.
Érdekes. Szerintem az ő gyomra ezt bírja verseny közben. Azt nem hiszem, hogy csak zsírból tud menni. Olivér már kifejtette ezt elég részletesen a saját mérései alapján.
Mivel korábban megkaptuk a kritikát, hogy itt nem került publikálásra a Pásztón decemberben szervezett SZombat rEggeli SZeánsz, ezért most próbáljuk Enikővel ezt a hibát elkerüli. Már időben tájékozatni szeretnénk a nagyérdeműt az események folyásáról.
Elkezdtük szervezni az újabb SZombat rEggeli SZeánszt és ott tartunk, hogy sokunk számára ideális időponott szeretnénk találni. Egy közvélemény kutatás keretében megkérdeznénk a potenciális résztvevőket, hogy mikor lenne szerintük alkalmas a következő rendezés.
Első körben április hónapra esett a választásunk és ezen belül szeretnénk egy ideális hétvégét kijelölni. Tudjuk, hogy az ország határain belül és azon túl is rengeteg esemény kerül megrendezésre. Mindenkinek megfelelő időpontot nem találhatunk, de próbálunk erre törekedni. A facebook terepfutás csoportjában indítottam egy szavazást, ahol a ti véleményetek is érdekelne.
