Feltűnt, h a Főkert munkatársai sokkal szarabb eszközökkel dolgoznak, mint 2 éve. Most hallottam a rádióban, h Karácsony szétkúrta és felszámolta a Főkertet, vagyonát elkezdte elherdálni, a feladatait valami összeolvasztott szervezetbe helyezte.
én egyebkent olyanokat se értek, hogy a szaros hugyos Érden van egy, azaz egy darab szakorvos valamiből és három hónapos időpont foglalás, miközben onnan 13 kilométerre a 11. kerületben ugyanabból a szakorvosból van 6, és két nap mulvára kaptam időpontot és simán elláttak zokszó nélkül.
Azért ez is árnyaltabb. De ne érts félre, véletlenül sem akarom azt hangoztatni, hogy milyen fasza az egészségügy. (Ami persze soha nem lesz az, mert mindig lehetne még több pénzért még jobb ellátást).
Ugyanakkor 12 éve szajkózzák napi szinten, hogy össze fog omlani, pont annyira unalmas, mint a Sorosozás.
Az egészségügy jobb, mint 10 éve és 10 éve is jobb volt, mint 20 éve és 20 éve is jobb volt, mint 30 éve.
A másodállást nem betiltották, hanem az intézményvezető jóváhagyására a feltétele. (ha jól tudom, de javítsatok ki, ha tévedek). A helyi SZTK-ban a fogorvosnál ki van írva az ajtóra az egyik doki magánrendelőjének is a rendelési ideje...
Hadd mondjak egy másik példát arra is, hogy ennek miért van értelme. Szintén saját tapasztalat.
Jól menő népszerű nőgyógyász, magán prakszis 30 000 Ft a 10 perces vizsgálat. Hozzáteszem, nagyon jó orvos. Emellett heti 1 napot ügyel a kórházban, majdnem minden nap volt magánrendelése. A heti egy napi munkáért bármelyik privát paciensének a kórházat igénylő ellátátsát bármikor el tudta látni a kórházban. Nem kell mondjam, hogy mennyivel népszerűbb a magánprakszis úgy, hogy a szülésért nem kell kicsengetni 3 milliót... Ennek az orvosnak szerintem fizetnie kéne a kórháznak, hogy a magánpacienseit elláthatja állami költségen, amiből irgalmatlan vagyont szedett össze.
Félre ne értsétek, ez tényleg egy nagyon jó orvos, és nagyon örültünk neki, hogy tudtunk nála szülni részben állami pénzen (azért persze a 80-90 ezres hálapénzt zsebre tette szó nélkül). Itt szerintem egyáltalán nincs arányban az, amit ő kap (mármint az orvos) az állami háttértől azzal, mint amit beletesz. És egy ilyen helyzetben szerintem a kórház igazgatója jogosan kaphat a jóváhagyásra jogkört.
Találni kell olyan megoldásokat, ahol azok az orvosok, akik a magánszektorban is érdekeltek, vagy nagy lóvét tudnak/tudnának csinálni hozzájáruljanak a közegészségügyhöz is. Talán ezeket a megoldásokat a közvetlen felettes jobban meg tudja valósítani, mint a miniszter törvényi szinten.
Nyilván eddig sem volt ideális a helyzet, de erre nem kellett volna rápakolni ezzel a katonás faszsággal. "Csak" 4 ezer (vagy mennyi) dolgozó nem vállalta - 1 is sok. (persze nem az alkoholistára gondolok, akitől esetleg megszabadultak)
És logika sincs benne, megadják a fizetésemelést, betiltják a hálapénzt - elketyeg a rendszer, mint eddig. (nem jól, de valahogy) Erre rárakják a másodállás tilalmat, a 2 éves kivezényelhetőséget, persze, hogy sokan nem vállalják. Így a doki, aki eddig lenyomott egy műszakot a klinikán, emellett rendelt este máshol, most otthagyta az állami ellátást. Kurva jó ötlet volt döntésre kényszeríteni.
Én is ezt tudom megerősíteni. Kapás utcai rendelő, Sote2 Baross utca, Klinikák fül orr gégészet. Csak személyesen, asztalt borogatva, pofátlanul. Telefonok félrerakva, vagy az említett hopp betelt/még nincs új ablak.
Debrecen a kórházi tapasztalat. Látom a fb csoportban a kérdéseket a vizsgálatokkal kapcsolatban, mindig az a reakció, amit írtam. Anyám évek óta szenved a szemészettel, nincs időpont, nincs megnyitva a következő hónap, hopp, sajnos már betelt. Mindezt napi sok telefonos kísérlet után, sokszor személyesen kimenve. Nekem még mindig nincs időpontom a kardiológiára, kb. nem is lesz, míg csak ezért be nem megyek a városba.
Fogászat 3 hétre adott időpontot, tömés a maximum.
"Ami felbaszott ma, hogy képes az állami eü-et kvázi káros dolognak beállítani." - ez mi volt ?
"akárkivel szóba kerül egy bármilyen vizsgálat, legtöbb helyen 2-3-6 hónapra már nincs időpont, azon túlra meg "még nem nyílt meg a naptár", személyesen kell bemenni, hogy ezt megtudd, már most gyakorlatilag a magán út maradt."
Ez megint nagyon jól hangzik, csak nem igaz. Én nemrég mentem el a háziorvoshoz, hogy kérjek tőle egy általános kivizsgálást, így covid után, meg ezer éve nem is látott orvos. Tehát nem sürgős ügy, hanem sima kivizsgálás. 4 beutalót adott, az egyikre 1 héten belül volt időpont, a másikra 3, aztán öt és a kardilógia volt a legszarabb, arra 2 hónapot kell várni. 3 időpontot online foglaltam le 2 perc alatt a negyedikért telefonálni kellett.
A kerületben most adtak át egy új rendelőt, a régi nagyot pedig éppen felújítják/bővítik, de minden szolgáltatás működik közben. Ezt nem valaki mondta, hogy saját tapasztalat az elmúlt pár hétből. Mindenki normális, kivétel a betegirányító volt egy arrogáns picsa.
Fogászatra is hosszú évek óta azt sztk-ba járok. A korona 20 000, magánban 80 000, minden más ingyenes, implantátumot szerintem nem csinálnak. Néha nincs 3 héten belül időpont, de általában van, de ha sürgős, akkor aznap fogadnak.
Lehet, hogy csak jó környéken lakom, nem gondolom, hogy mindenhol így megy.
vegigneztem ezt a jelolt vitat, teljesen vallalhato volt.
tragedia egyebkent h tenyleg hol tart az orszag es mennyi mindenen kellene valtoztatni.
es elkepzelem ahogy a dagadt cigany odaallt volna es azt mondja, hogy ja Soros, Gyurcsany, meg két zsák krumpli a választások előtt, szavazzatok rám, ENNYI. ökölbe szorul a kezem ettől az egésztől, remélem a szar takarodik, mehet a szaros pelenkás Ráhel után a cigány spanyolokhoz, joleszaz. ez is mennyire kibaszott röhej, h elmegy az orszagbol Ráhelka. a turizmus feje :D szatíra ez az egész orszag, csak az a baj, hogy kibaszott csórók vagyunk és szétloptak ezek a gecik mindent.
Az ilyenekre is gondolok, mikor azt mondom, nyerjenek. Brutális osztogatásba kezdtek, ami nem fenntartható. Főleg, ha jön egy újabb válság. És aztán a világ végéig hatalomra kerülnek, mer' bezzeg ők csak adtak. (a 11 év megszorításai sok embernek fel sem tűntek eddig sem)
Ami felbaszott ma, hogy képes az állami eü-et kvázi káros dolognak beállítani. Úgy látszik, Kásler nem hülye (amúgy de), hanem a Főnök igénye szerint építik le az eü-et. Komolyan mondom, akárkivel szóba kerül egy bármilyen vizsgálat, legtöbb helyen 2-3-6 hónapra már nincs időpont, azon túlra meg "még nem nyílt meg a naptár", személyesen kell bemenni, hogy ezt megtudd, már most gyakorlatilag a magán út maradt. Aki ki tudja fizetni. Más kategória, mert az átkos óta nem igen fizette az állam, de Csiga emlegeti mindig a fogatlanokat - basszus, 1 implantátum közelíti a 200 e Ft-ot. Azért az már messze nem az a tétel, amit bárki kiráz a mellényzsebéből. És megyünk effelé minden területen.
Hogyne sikerult volna. Ferizel itt te is bazmeg egy orszagban ahol 12 eve volt az a fasz a miniszterelnok, de jovok haza es tele van baszva a út gyurcsany show plakatokkal meg ELKURTUKKAL. Kibaszott fárasztó, de nyomassátok itt is, Feri, aki a faszát a szádba veri, az a baj. Meg kilovette a geci gumilovedekkel vkinek a szemét mikozben a csőcselék felgyujtotta a várost!!! Huh jaj!!! Szemkilovetőőő
Nem a felcsuti cigány a baj, az oké, ő a jofej, a haza megmentoje az apja épp csak egy akkora palotát épít Mucsaföldön magának mint a Parlament. A vidéki suttyó parasztok országa, szerencsétlen Ady Endre bazeg felkötné magát ha látná h 100 évvel később is ugyanott tartunk, fél ázsiai mucsai parasztok magyarkodnak és lopnak közben mindent amit látnak. De sebaj, ez oké, Feri a geci!!!!!
Bolgár úrnál ma volt egy csóka, aki arrol mesélt, h ott volt Öszödön, és ami miatt Budapest lángba borult, azt ők egy kariatikus vezető csodás lelkesítő veszédeként élték meg. Hát hmm.
megvan már a jegyed a keresztény konzervativ filmre? telebaszták plakátokkal a várost. EKÚRTUK!! így! ide jutott ez az ország a cigányod alatt. bravó, de ferizzetek csak.
Amíg a hibbantnak van 10 %-a, addig senki nem tud "beérni". Egyszerűen megkerülhetetlen. Sajnos. És a Párt tett róla, hogy az legyen. Már a 2 fordulós választás elég lenne, de azt pont ők törölték el. Az olcsóság jegyében. :))) Valószínűleg egymás térdét csapkodták, úgy röhögtek, mikor ezt leírták. De azért biztos ami biztos alapon bekerült a győztes-kompenzáció is.
Úgy értettem, hogy 2014-ben már megvolt a választási törvény, amivel a sokpártos ellenzék nem tudja legyőzni a fideszt. Ők ezt még még nem vették észre és persze megpróbáltak (szerintem helyesen, mert alakulhatott volna sok minden másképp). A fidesz szerintem pontosan tudta, hogy az új rendszerben vagy összeállnak ellene (és elvesztik a hitelüket), vagy asszisztálnak a győzelméhez. Így értettem a kettészakítást, a fidesz 2014-re már megteremtette hozzá a jogi környezetet és már csak egy kávét kellett kérnie, hogy beérjen. Sajnos elveszett az általad is említett két politikus, akik klasszisokkal voltak jobbak, mint akik utánuk jöttek.
Amit állítok továbbra is az, hogy ezt az egészet nem, vagy így nem tudta volna a fidesz megvalósítani, ha gyurcsány elhúz a faszba a közéletből.
2014-ben nem volt még kettészakítva a pálya, akkor a Jobbik még önálló pólus volt, és a Schiffer-féle LMP is egy külön utas képződmény volt.
Schiffer bedobta a törölközőt, rájött, hogy ezzel a se Orbán, se Gyurcsány, zöld politika kombóval mennyi a limit. Ő nem egy megélhetési politikus volt, vissza is ment ügyvédnek, amivel még jobban is keres.
Vonának szintén elege lett, őt mondjuk gyalulták rendesen, valahol őt is megértem.
Innentől a pártjaikat szétszedték elvtelen, karrierista nímandok, akik kevésbé finnyásak, sőt tulajdonképpen teljesen mindegy nekik, hogy kikkel, csak kormányra kerüljenek.
Aki mást akart, azt kizárták, vagy ezt megelőzendő maga lépett ki.
Persze, mindig volt, de 2010-ben a szocik buktája miatt hely nyílt új pártoknak, végre el lehetett volna térni a kétpólusú berendezkedéstől (ami persze a politikusoknak a legegyszerűbb, ezért a fidesz leszarta), jöhettek volna új arcok. De azzal, hogy Fletó pályán maradt olyan magas labdát kapott a fidesz, hogy kézenfekvő volt a pálya (egyértelmű) kettészakítása...
Egyébként aki se Orbánra, se Gyurcsányra nem akar szavazni, az jó nagy szarban van.
Kb 2018, de főleg a 2019-es önkormányzati választások eredménye óta látszik, hogy az összefogás lesz a nagy truváj - szóval aki nem állt be a sorba, azt kizárták, vagy magától kilépett.
Éppen ezért kb 2019 végén lehetett volna alapítani egy új pártot, ami a "se ez, se az" jeligére működne (belgák, centrum, vagy akármi).
Ez általában elég az 5%-ra, lásd MDF, korábbi LMP (attól is függ persze, mekkora a részvétel).
A Kutya Párt lehetne ez, de őket nehéz komolyan venni, és amúgy is nehéz a dolga bárkinek, aki a két póluson kívül áll, mert aki nem vesz részt az összefogásban, azt az ellenzéki pátok, média-és kulturális holdudvaruk azonnal leárulózza, meg a Fidesz szatellitpártjának nevezi (még egy viccpártot is...), így aztán az ellenzéki médiában sok terük nem lenne.
Ha meg valakit a Fidesz-média futtat, az megkapja, hogy őfelsége ellenzéke (lásd a Schiffer-féle LMP, akinél tisztességesebb és következetesebb magyar politikust én nem ismerek).