En juliusban fogok oda koltozni. A jovo heten megyek es majd joooool megnezek mindent. Augusztus elejen pedig a gyerekeim is oda koltoznek. Irjatok sokat, hogy kepben legyek.
koszi
moineau
Azt hiszem ez nem tőle jön, hanem országosan átalakítják a támogatási rendszert. Egyébként én nem látok abban semmi kivetnivalót, ha valaki a pénzt adja, akkor megszabja, hogy mit csináljanak vele.
Az új hírek szerint bajban a város szoc-reál stílusban fogant művelődési háza.
Az önkormányzat, élén a világhírű Gémesi Györggyel eddig a művelődési ház költségvetésének felét biztosította (másik felét maguk teremtették elő),de feladatokat nem írt elő a számára. Az új koncepció (!?) szerint a művház kht társasággá alakulna, tulaj az önkormányzat, és célzottan adna csak pénzt, vagyis azt kellene tenni amit ők diktálnak.
Ez a Gémesi egyre arrogánsabb, az utak állapotának javításában lenne ilyen szorgalmas...
Na igen, egy 33 méteres medence nem tűnik túlzásnak egy 25ezres (vagy már nem tudom mekkora) városnak, az utóbbi években már nem is jártam ott.
(Elmondani is szégyellem, de délelőtt nem jutott eszembe Lona néni neve. :-))
De, megvan az egyetemi strand. Egy jólmenő vállalkozó bérli (bérelte?), kicsit kipofozta, beleszerelt modern technológiát, hozott oda büfét, kipaterolta Lona nénit (van-e ki e nevet nem ismeri? :o) ), szóval kicsit felvirágoztatta, de attól még nem lett profi, főleg nem nagy területű strand... Amit ez a város igazán megérdemelne. Most láttam, hogy kiirtották a bozótot meg a kisebb fákat a blahai strand környékén. Tud valaki erről valamit? A fent említett vállalkozó már évtizedek óta tárgyal a város vezetőségével (előbb még a tanácselnökkel, utóbb Gémesiékkel), hogy szívesen rendbehozná és csinálna ott strandot, stb stb, de nem akartak hallani róla. Pedig állítólag vannak feltáratlan víz/hőforrások Gödöllő határában, amiből gond nélkül fenn lehetne tartani egy strandot.
Ez az amit a gödöllőiek régóta hiányolnak. Mostmár van, de sokáig volt "város", amikor még szálloda sem volt, nemhogy uszoda, vagy strand. Pedig tavak vannak dögivel, de vagy horgásztanya, vagy derítőnek használják, mint pl. az Úr réti tavat. Én az egyetemen tanultam úszni. Van az alagsorban egy nagyra méretezett fürdőkád.
Versegyházánek gyógyvize is van.
A tó persze most is látogatható.
Mivel a Tisza közvetlen közelében nőttem fel, idetelepülésem után kb. 10 évig vízhiányom volt.
Főleg nyáron.
Állandóan ki voltam tikkadva.
Aztán hozzászoktam.
Szóval jó strandok, uszodák bizony hiányzanak itt.
Igen! Bementünk a párommal a múzeumba. Kérdezem tőle: Láttad a rézkaput? Ő nem látta.
Persze, hogy nem látta, azon mentünk be és az nyitva van amikor látogatási idő van.
Ezek szerint te még fürödtél a blahai strandon?
Közvetett értelemben én harminchárom éve, nem saját akaratomból választottam Gödöllőt. Emlékszel a rézkapus házra a kutyákkal? Most az a kapu a városi múzeumban van.
Egy újszülöttnek minden vicc új!
Meg a gyorsrizs is!
Jubilálok.
Az idén 30 éve választottam otthonomnak Gödöllőt.
Egész másként nézett ki.
Még állott a Pálma cukrászda.
Kb. a jelenlegi művelődési ház és a buszmegálló között a 30.-as mellett.
Aki vidékre indult a Pálmánál találkozott az útitársaival.
A hév melletti lakótelep helyén a huszas boltig földszintes gazdaházak sorakoztak.
Tudjátok. Nagyszoba két kifelé nyíló ablakkal az utcafront felé tájolva. Az udvar felé elnyúló hosszú ház.
Háááááááááát, Gödöllo arról nevezetes, hogy ott dolgoztam 1 egész 5 tized évig, és onnan származik kollégiumi szobatársam is akivel együtt koptattuk a most nem megnevezni kívánt ....-i Agrártudományi Egyetem padjait.
A Dózsa Gy. úti pizzériát azért nem említettem, mert megszűnt és Ericcson mintabolt nyílt helyette ... már ha a Carnevaléra gondolsz. A színvonalasabb éttermeket azért nem, mert az érdeklődő kifejezetten gyors kajálásra keresett helyet. A Napsugárt pedig azért nem, mert kis jóindulattal sem lehet belvárosinak nevezni, akármennyire jó hely. Jó étvágyat! :o)
Az Iparművészeti Múzeumban megtekinthető a Gödöllői Szecessziós Művésztelep 100. évfordulójára megrendezett kiállítás.
Kár, hogy a világosítás csapnivaló.
Vagy tükröződik a fény és attól nem lhet látni, vagy sötét lukban van a kép.
Pl. az amúgy is sötét tónusú Szent Jakabi tóról készült alkotás.
Mégis jó érzés megnézni!
Ugyanott a szecesszió 100 évében készült műremekekből is van nemzetközi tárlat.
Még akkor nem említetted a Dózsa Gy. úti pizzériát gyors kajálásra.
És vannak a színvonalasabb éttermek.
A NApsugárba nagyon sokan Pestről is kijárnak.
Más: Pesten a belvárosi Bécsi utcában megnyílt Remsey Flóra gödöllői textilművész kiállítása.
A Ferenc József korabeli textiliákat az eredetinek megfelelő színvonalon újraszőtte.
Ez a kiállítása témája. VALAMILYEN KORTÁRS GALÉRIA a neve a kiállítóhelynek.
Jelentős művész a textilesek között!
Remélem, még mindig Gödöllőről van szó :o). Van egy ún. Grill büfé a távolsági buszok "Szökőkút" elnevezésű megállójánál, a szoci világ 3 Szabadság téri pokoli tornyával szemben, a fodrászok meg az órás mellett. Ott viszonylag változatosan lehet gyorsan étkezni. Aztán a felújított piacon a fehér épület emeletén van egy kínai büfé, még nem volt hozzá szerencsém, de állítólag az is jó. Van még egy ilyen gofrizó/palacsintázó/hamburgerező talponálló a Szabadság téri HÉV-megálló Pest felől érkező oldalán, a (fedett) teniszpályáknál, egy hamburgert ott is be lehet kapni. Aztán ott az Átrium üzletházban (szürke kétszintes belső udvaros épület a városháza mellett közvetlenül) a Korall pizzéria, ha épp ilyen kajára vágysz. És, bármilyen hihetetlen, a rendőrségen (az SZTK, a városháza és a Török Ignác Gimnázium mellett) bárki kaphat 12 és 14 óra között menzakosztot kb 280,- Ft-ért, ha jól emlékszem... Szóval, ahogy szerintem városközpont létezik, ugyanúgy léteznek ebédlőhelyek is...