Keresés

Részletes keresés

Krysia Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3501
Larzen! Én is szívesen csatlakozom a Szt Imrés csapathoz. Nekem tetszik az a verzió, hogy jún. 20-án pénteken délután leutazás, szombaton pedig a túra és haza.
Előzmény: larzen (3474)
Güsziológus Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3500
19. szakasz, 2. nap
(Vekeri Pihenőközpont – Álmosd)

Korán ébredtem, 5:00-kor már menetkész voltam. Akkor még nem hittem, hogy ez lesz a záloga a sikernek.

Még látszott a lehelet és tapadt a homok a harmat miatt. A madarak nagyon éltek. A jelzés egy idő után együtt halad a P- jelzéssel, ezen a szakaszon szépen felújítva, kellő sűrűséggel.

A Ludas csárda romjai helyett egy tanyát találtam. Itt van a távolsági busz megállója is. Az aszfaltos szakasz után jól van jelezve a bekanyarodás. Az út jobb oldalán hatalmas irtás. Kicsit később ugyanez a baloldalon. Mikor törik az út, akkor jön a biciklisek rémálma. A füves úton keresztbe kidőlt fák sokasága. Jókat kell kerülgetni. Később vékony akácágak az úton, majd a természetvédelmi területen összenőtt erdő. Keskeny a csapás. Az erdő csodaszép. Természetvédelmi területen járunk. A távolság kevesebb, mint 1 kilométer.
A TVT után újra homokos „országút”, majd egy furcsa kanyar. Otthon elolvastam a leírást, kár, hogy bedőltem a furcsa jelnek. Kavartam egyet, de időben korrigáltam. A problémát az okozza, hogy amikor a P- jelzés elválik, a K- „visszaminősül”. Régi jelek, ritkán. A tanyánál megtaláltam a sárga színű jelet. Kutya nem volt.
A tanya után figyelni kell, de vannak jelek. Örökkévalóságnak tűnt a Vértesi-út. Szép tanyák, csodálatos fák, ligetek. Kár, hogy a „kiváló” térképünkön fontos objektumok hiányoznak. Pl. villanyvezeték.
Sokáig kell menni. Egy szakaszon a réten (térdig érő, nedves fű), mert az utat benőtte az erdő. Itt lehet, hogy valamikor tocsogó volt, de árokásás nyomait véltem felfedezni, lehet, hogy ennek következménye a „kiszáradás”.
Az elkanyarodás tökéletesen van jelezve. Szép, vegyes erdőben bandukolunk a következő kanyarig. Innen állítólag jelek vezetnek Létavértesre, de én nem láttam jeleket. Sőt. A mi jelzésünk is megszűnt. Egy komoly útelágazás jött, a bal oldali utat választottam. Nyertem. A végén volt jel. Itt kellett jobbra fordulni. Csodálatos a farm és környéke. Az út északi oldala a Ligettanya, a déli oldala a Kepecs-tag. A füzetünkben fordítva van. És tanya, nem farm. A farm máshol van.
A Ligettanya valamikor egy Kárándi nevű egyén tulajdonában volt, de már 5 éve eladta. Akkor állítólag még volt bélyegző. De ez régen volt. A Kepecs-tag lakosait nem a nap barnította, a Ligettanya új tulajdonosa úgy látszik, nem szereti a turistákat.
A házak után jobbra egy szép fenyőerdő, melyet villanyvezeték keresztez. Az erdő után egy hatalmas fa, rajta a jelzés. Itt déli irányba fordultam, hisz víz készletemet fel kellett tölteni és bélyegezni is kellett. Kíváncsi voltam a PIREMON lovas tanyára, meg aztán időm is volt még. Akkor.
A térképen is jelzett szekérút a „Liget-farm” felirattól délkeletre elkanyarodik, a vége a műútnál van. Ott, ahol a műút keresztezi a Villongó-eret.
Ennél a pontnál kicsit délebbre van az elágazás, melynek a végén (a műúttól nyugatra) van a lovas centrum. Lehet, hogy van híd és akkor nem kell kerülni az országút felé, de ennek már nem néztem utána.
Ezek az utak a már hivatkozott "kitűnő" térképen "természetesen" nincsenek jelölve. A villanyvezeték sincs. Pedig de jó lett volna!

Visszafelé a műúton mentem, talán megbocsátható. A távolság közel két kilométer.
A mi utunk egy buszmegállónál keresztezi a műutat. Tanyák között vezet az út a Pungur-hegyi épületig. Balra sztyeppe. Az épület elég rozzant állapotban volt, a jelet megtaláltam.
Az épület után kacérkodtam a rövidítéssel, de végül úgy döntöttem, hogy maradok, időm még volt. Ennek ellenére sikerült jobbra letérni, vonzott a puszta. Három hatalmas karám, kissé roggyant állapotban, de jelek sehol. Elindultam a balra lévő tanya felé (itt volt nagy élet és egy birkanyáj). A pásztorok útbaigazítottak, mintegy 500 métert kanyarodtam keleti irányba, feleslegesen. A 136,5 pontnál lévő spiccet sikerült tehát kihagyni, de a hídnál megtaláltam az igazi utat. Szép erdő a következő hídig, a Konyár-Kálló hídjáig.
Ezt követően szép ligetben megy az út, majd a Homoki-major környékén megjön a villanyvezeték is.
Megbámultam a kutat (elég mélyen van a víz), majd jött a „pormentesített” út.
Lelassultam tisztességesen.
Ha egy kicsit hamarabb értem volna Álmosdra, elmehettem volna Vámospércs felé a busszal, ebben az esetben elértem volna a korábbi gyorsot is.
De szomjas voltam és bélyegezni is akartam. A múzeumot ki kellett hagynom, nem voltam olyan állapotban.

A többit már leírtam.

Még egy kis magyarázat a leírtakhoz. A megyei igazoló füzet más, mint az MTSZ által kiadott színes. Több helyen kell betűjelet leolvasni és feljegyezni. És ami a lényeg, a megyei füzetben van részletes leírás is. Több helyen erre hivatkozok.

ifj. Esti Kornél Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3499
Nos, tehát a kiírás, az igazolólap és a térképvázlat letölthető.
ifj. Esti Kornél Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3498
Nos, tehát a kiírás, az igazolólap és a térképvázlat letölthető.
Güsziológus Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3497
Egy ötlet a túra és az RP-DDK összekapcsolására.
(Én így tervezem.)

Szállás Körmenden.

Az Egyházasrádóc és Ivánc közötti szakasz 2-3 nap alatt kényelmesen bejárható, viszonylag jó a közlekedés, Nádasd - Körmend között vasút, Ivánc - Körmend között busz, stb.
Tágítható a kör, hisz egész Szombathelyig "vissza" lehet mennni, de én ezen a szakaszon már túl vagyok.

Körmendről hajnalban el lehet menni Szentgotthárdra vonattal, onnan visszafelé jövet egy nap alatt kényelmesen bejárható az útvonal.

Érdekes, hogy Nemesmedvesre még a VOLÁN sem közlekedik. Legalábbis én nem találtam járatot. Pedig kb. félúton van. (A lassabbak miatt lenne fontos a megszakítási lehetőség.)

Körmenden van elfogadható árért szállás, a vasútállomás környékén.

Előzmény: Tibet (3479)
Güsziológus Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3496
19. szakasz, 1. nap
(Bánk – Vekeri Pihenőközpont)

A „pont” környékéről már írtam, a túra az országútnál, az iskola sarkánál kezdődik. Bal oldalunkon egy bekerített lovascentrum, lehet, hogy itt is lehet bélyegezni. A K- és a S- jelzések együtt haladnak, szépen fel vannak újítva. Hogy minek két jelzés hosszú kilométereken keresztül, azt nem tudom.

A híd utáni akácerdőben kezdtem idegbajt kapni, de úgy látszik, még nem intenzív a virágzás. Az erdő egyébként csodás.
A Mézes-hegyi-tó a pecások birodalma.

A tó után kicsit figyelni kell (éles kanyar!). A hídon, sajnos nincs jelzés, de egy picit beljebb az erdőben már van. A rövid erdei szakasz után jött a nap fénypontja, a Kati-ér „völgye”. Az elején figyelni kell, de a szabály az, hogy a víz a jobb oldalunkon van. Később lesz jelzés is. A „völgy” hangulata lenyűgözött, kár, hogy nem tartott sokáig. A végén áll a hatalmas nyárfa, a tiszta jellel.

Debrecen és a Hortobágy összekötése marketing szempontból biztos előnyös. De ez a Debrecen környéke azonban nem olyan, mint a Debrecen „előtti” (33-as út) rész. Erdő is van és víz is van. A homok hiányát elviselném!

A hídon átkelve balra invitálnak a sárga jelek, itt van a tábor. Be van kerítve, de az ajtó nyitva van. Az étterem az országút felől közelíthető meg, előtte van a DORCAS Center.

Ideális táborhely, a tóig kicsit még menni kell. Itt is van kerítés kapuval, nem volt zárva.

A pihenőközpont megközelíthető távolsági busszal is. Ritkán jár.

nyomdász Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3495
Sok szeretettel üdvözlök mindenkit!
A Turista Magazint a Timp Kft. átadta a Kornétás Kiadónak. Gondolom ezt már sokan tudtátok.
A honlap átregisztrálása folyamatban van.
Előzmény: Víz (3490)
ifj. Esti Kornél Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3494
Sánta Kutya! Köszönöm szépen az értékes mérést, az észrevételeket, én is akartam módosítani a kiírást meg az igazolólapot a szombati helyszínlelés tapasztalatai alapján.

A te teljesítésed természetesen elfogadom, viszont rövidesen felkerül a végleges, pontosított kiírás, egy térképvázlat és két bónusz ep.

Múzsla Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3493
OK, de nem kukacoskodásnak szántam.
Csak kiegészítettem.
Ismersz már Güszi, nem vagyok én revizor! :)))
Előzmény: Güsziológus (3492)
Güsziológus Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3492
Elkészültek a beszámolók, rögvest kiteszem őket.

Ami a szállást illeti.
Kvte és lelkes csapata is Álmosdon szállt meg, tudtam tehát az iskoláról. A gond csak az, hogy nálam a szállás nyilvános szálláshelyet (panzió, fizetővendéglátó hely, kemping, stb. jelent).
Nem hiszem, hogy egy fő részére kinyitnák az iskolát. Meg aztán én nem viszek magammal hálózsákot, mert nem szeretek cipelni.

Megpróbálok a jövőben árnyaltabban fogalmazni.

Előzmény: Múzsla (3491)
Múzsla Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3491
Várom a beszámolódat!

Csak egy megjegyzés.
Álmosdon nincs szállás,
Ez valószínűleg csak az iskolaidőszakra vonatkozik, mert nekünk nyáron a suli tornatermében lesz szállásunk.
Bocskai István Általános Iskola -
Balla Béla igazgató Tel.: 52/388-141

Előzmény: Güsziológus (3476)
Víz Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3490
Tudja-e valaki, hogy február óta miért nincs frissítve a Turista Magazin honlapja? Az új kiadó ezt nem vette át?
Múzsla Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3489
OK!
Figyelem a boxomat!
Előzmény: Zete (3488)
Zete Creative Commons License 2003.05.20 0 0 3488
Múzsla!
Postai levél megérkezett, elektronikus ment Neked.
Előzmény: Múzsla (3375)
asciimo Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3487
igen azt hiszem inkabb mindenki dolgozott, es be volt zsongva..
Előzmény: nagypapi (3486)
nagypapi Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3486
Vagy éppenséggel mindenki dolgozott... :-))
Előzmény: Váci (3485)
Váci Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3485
Hú, mi volt itt...?

Pénteken senki sem dolgozott? :-)

Tibet Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3484
Előzmény: Tibet (3483)
Tibet Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3483
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/jelvszer/sztimref.htm

Az előbb próbáltam hivatkozással, de nem sikerült :-(

Előzmény: Tibet (3482)
Tibet Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3482

Előzmény: Tibet (3481)
Tibet Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3481
Abból gondoltam, hogy RCS erre tett említést, mármint az OKT-re.
Ismeretlennek viszont biztosan ismeretlen.
Előzmény: nagypapi (3480)
nagypapi Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3480
A Szt Imre vándorút a Rábától északra, az országhatárral párhuzamosan K-Ny-i irányban vezet. A RP-DDK a Rábától délre, az Őrség nagyobbik, „nevezetesebb" részén halad keresztül, azaz a két út nemhogy nem esik egybe, mégcsak nem is keresztezi egymást.
Az Őrség Rábától északra eső része számomra - és valószínűleg sokunk számára - ismeretlen rész, ezért is ígérkezik izgalmasnak ez a túra.
Előzmény: Tibet (3479)
Tibet Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3479
Köszi, elolvastam.
Érdekel, mivel a Kék-túra is érinti és az Őrségben egyszer jártam és nagyon tetszett. A júniusi időpont már nekem is jó.
Előzmény: larzen (3478)
larzen Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3478
Tibet!
Kövesd ennek a hozzászólásnak az előzményét!
Előzmény: larzen (3291)
Franken Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3477
Örülök neki, hogy vannak vitaképes emberek ez ügyben.

Az RP-DDK-t egyben csináltuk végig 22-23 kilos zsákkal, 14 nap alatt. Az első két nap volt rossz, utána megszoktuk.

A régi DDP-t ugyanakkor Pécsről kiindulva, vonatokkal-buszokkal megközelítve és oda visszatérve 4-5 nap alatt teljesítettük, csomagunk 2 főre összesen 1 db 30 literes hátizsák volt.

A két túra költsége ugyanaz volt (szállásért egyik helyen sem fizettünk).

Egyik helyen sem lógott a nyelvünk, hanem élveztük.

Az OKT-t vegyesen csináljuk manapság 1-3 napos túrákat teszünk, a 3 napos vándortúrán sem nehezebb a csomagunk a fejenkénti 12 kilónál.

Előzmény: Carpy (3408)
Güsziológus Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3476
19. szakasz
(Bánk – Álmosd)

Azt hiszem, hogy ezzel a túrával átlendültem a holtponton, mely múlt héten majdnem hatalmába kerített.

A Teljesítménytúrázók topicban már jeleztem, hogy ez a szakasz inkább ttúra, mint kéktúra. Jobban elfáradtam, mint az Őrség 50-en. Vártam a tocsogós szakaszokat, de csak homok volt. A táj viszont lenyűgözően szép. Dimbes-dombos, hatalmas ligetek, puszták, változatos erdők (sok az akác) és hatalmas nyárfák. Megváltás volt Álmosdon a hűvös udvarban kortyolgatni a sört.

Logisztikai szempontból ez a szakasz a legkritikusabb. Csak komoly plusz kilométerek árán lehet megszakítani Létavértes környékén.

Végül az alábbiak szerint teljesült:
Péntek délben kicsit korábban elhagytam munkahelyem és felültem a mátészalkai (zajtai) sebes vonatra. Szolnok után minden állomáson és megállóhelyen megáll!
Bánk megközelíthető a vasútállomást is érintő 9-es helyi busszal. Közlekedik fél óránként, óra 15-kor és óra 45-kor indul a végállomásról. A 16:13-kor pontosan érkező vonattól épp el lehet érni a buszt. Bánk Debrecen része, az iskola után szálltam le. A térképen is megtalálható az utca, Fácán utca. Ebben az utcában van a bolt és a kocsma. Van kicsit tovább templom is, de nem városnézés volt a cél.
Az eggyel korábbi megállónál keresztezi a műutat a kék jelzés, itt van a posta (nyitva 9:00 és 11:00 között). Ez tehát nem igazán nyerő hely!
Az iskola sem a legjobb, marad a Bemutatóház. Ez még eggyel előbb van, de mivel mindössze egy órám lett volna, úgy döntöttem, hogy kihagyom. Meg aztán nincs is bélyegző. Lenyomoztam. Nem volt semmi! Állítólag hamarosan lesz. Azt hiszem, itt fogom befejezni, hisz a Halápi csárda – Bánk szakasz még hátravan.
A Vekeri Pihenőközpontban aludtam, 1050 a beugró. Ebben van ágynemű, hideg-meleg víz a konténerben, vízöblítéses WC külön konténerben.
A tábor mellett étterem (itt lehet bélyegezni) és a DORCAS által üzemeltetett „Center”. A neten „DORCAS Debrecen” kulcsszavakkal minden fontos infó megvan. Négy személyes ház állítólag 6.000 Ft.
Álmosd és Debrecen között viszonylag elfogadható a közlekedés. 14:41-kor indultam és 19:53-kor érkeztem KÖKI-re. Közel egy órát kellett várni Debrecenben! Létavértesen volt fél órám, de a buszállomás és a vonatállomás között van közel két kilométer. Nem Bz-mot volt:o)

A távolság 36 kilométer, plusz a 4 kilométer kitérő. Az apróbb kavarások is kitettek 2 kilométert. A megyei füzet leírása korrekt, de vannak helyek, ahol figyelni kell. A lovas centrumot (itt bélyegeztem) elég nehezen találtam meg.

Álmosdon nincs szállás, de Létavértestől nincs messze a PIREMON lovas centrum (ez ugyanaz a hely, ahol bélyegeztem), itt 3.900-ért (szobaár) lehet megszállni.

Készül a részletes beszámoló is, talán nem felesleges.

Tibet Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3475
Mi ez?
Másodszor írtad be, honnét lehet bővebbet tudni?
Előzmény: larzen (3474)
larzen Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3474
Szent Imre vándorút

Hogy tetszene például a június 20-21 (vagy 21-22)?

Előzmény: larzen (3407)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3473
(Tehát az arborétumtól a Nagy-völgyig rendben vannak a jelzések, csak bambulni nem lehet mellettük.)
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (3472)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2003.05.19 0 0 3472
Folytonosan írtam a távokat, az egész kb. 17. Erre utal az a megjegyzésem is, hogy a 16-ból csináltam 160-at. :-) (Jó, Bag széléig 16.)

Ami a jelzéseket illeti, természetesen fennáll a lehetősége, hogy én voltam a béna vagy vak, illetve Bagon belül talán másképp nézne ki gyalogosan, mert a járda nem közvetlenül az úton van, hanem pár méterrel odébb. Nagyobb gondnak érzem a bélyegzést. Valóban rövidke egy kicsit, de ha az embernak amúgy is Gödöllőn van dolga, akkor épp kapóra jön. :-)

Előzmény: nagypapi (3471)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!