Hétvégenként focizni szoktunk a haverjaimmal, de sohasem vagyunk elegen. Bárki jelentkezhet aki játszani akar de nincs kivel. (Esetleg koplett csapatok is)
Az a baj, hogy a legtöbb fedett helyen ilyenkor télen állandóan bajnokságokat rendeznek, és nehéz üres időpontot találni. Főleg így másnapra, vagy egy-két nappal későbbre. Tudok még egy fedett műfüves pályát a XVI. kerületben a Csömöri úton (MetroSport) ahol lehet esélyünk, az vasárnap 9000 Ft óránként, de a legtöbb embernek nagyon kiesik. Főleg azoknak akik Budán laknak. Te merrefelé laksz?
Hát akkor a ma esti foci az érdeklődés hiánya miatt elmarad.
Talán még eljött volna az Endre meg a Jasó, de akkor is csak heten lettünk volna, úgyhogy a pályafoglalást lemondtam. Most is csak a szokásos társaság jött volna össze, senki nem kívánt csatlakozni hozzánk. Eddig ez a topic nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de majd talán a jövő héten. Mindenesetre legközelebb nem fogom addig lefoglalni a pályát amíg nincs meg a legalább 10 jelentkező, mert hülyének fognak nézni, ha mindig lemondom a pályafoglalást. A pályát viszont időben le kell foglalni, különben megteszi más, aztán hiába lennénk meg elegen, nem lesz pálya. Szóval jó lenne minden héten csütörtök estig tisztázni, hogy ki ér rá szombat este.
Ha valakinek van más ötlete, hogy hogyan oldhatnánk meg ezt a dolgot, akkor ne kíméljen!
A pálya le van foglalva ma estére, 21:00 - 22:30-ig. (9-es hozzászólás)
Már csak a résztvevők létszáma kérdéses. Eddig 4-en mondták biztosra, hogy eljönnek. A jelentkezési határidőt meghosszabbítom mondjuk 18:00-ig, aztán le kell mondanom a pályafoglalást, ha kevesen leszünk.
Az Endre a Jasó meg a Szilárd nem jelezték még, hogy jönnének.
Megpróbálhatom vasárnapra áttetetni a pályafoglalást, de úgyanúgy csak este 9-től mehetnénk (ha valaki még le nem foglalta), mert 9-ig bajnoki meccsek vannak. Csak éppen nem tudom, hogy kiknek lenne jó a vasárnap este, és kiknek nem. Mondjuk hétfőn reggel én 4-kor kelek, de ha mindenkinek a vasárnap este lenne jó, akkor benne vagyok.
A hétköznapokkal az a gond, hogy össze-vissza dolgozik mindenki. Én pl 3 műszakban dolgozom, így a hétköznapokon hol el tudnék menni, hol meg nem.
Akkor a kérdésem a következő: Szombaton este focizzunk vagy vasárnap este?
Szombat estére le van foglalva a pálya, úgyhogy mielőbbi válaszokat kérek, hogy módosítani tudjuk (ha még lehet) a foglalást. Akár szombaton, akár vasárnap csak abban az esetben jöhet létre a focizás, ha legalább 10 ember jelzi a részvételi szándékát!
A jelenlegi helyzet alapján nem fűzök sok reményt a szombat esti focihoz. Hárman elég kevesen vagyunk. Mindenesetre szombat délután 16:00-ig várjuk a jelentkezőket, aztán lemondom a pályafoglalást.
A terem óránként 8500 Ft-ba kerül. Ez azt jelenti, hogy a másfél órás szombat esti foci 12750 Ft-ba fog kerülni. Ezt osztjuk el annyi felé, ahányan leszünk.
Eddig 3 biztos résztvevője van a szombati focinak:
A szombati foci a Budai Sportcentrum (Arany Ászok Futballaréna) termében lesz (XI.ker. Fehérvári út 120), este 21:00 - 22:30-ig. Aki el tud jönni, az legyen szíves itt jelezze legkésőbb szombat délután 16:00 óráig! Ha nem lesz meg a minimális létszám (10 fő), akkor le kell mondanunk a pályafoglalást, és a foci elmarad.
Friss információkat a továbbiakban is itt olvashattok.
Látod trompi olyan ez mint egy jó ufós film "nem vagyunk egyedűl". Remélem már most szombatra összegyűlik egy jó kis társaság. Én benne vagyok valamikor délután este felé. Csak pályát kéne akkor foglalni. Jelentkezzetek minnél többen, és foglalunk pályát.
Szeretnénk minden szombaton menni. Ez csak attól függ, hogy össze tud-e jönni rendszeresen 10-12 ember, és sikerül-e szabad pályát találni. Ha esetleg tudsz te is pályát javasolni, mi vevők vagyunk mindenre. Megpróbáljuk mindig itt a fórumban közzé tenni az információkat az aktuális szombati focizásról (hol, mikor, hányan, stb). A most szombati focizásról még nincsenek konkrét infók, de amint lesznek felkerülnek ide péntek estig, vagy legkésőbb szombat délelőttig.
Általában a Bp. XI. kerület a helyszín, azon belül is leginkább a Budai Sportcentrum (Arany Ászok Futballaréna) Fehérvári út 120, vagy az Eosport pálya (http://www.eosport.hu) a volt házgyár területén, Hunyadi János út 162. Ez utóbbi pálya nem túl ígényes, ide csak végszükség esetén megyünk. Amúgy pedig nagyon szívesen elmegyünk bárhova, ha valaki tud egy jó termet, amit szombatonként ígénybe tudnánk venni. Az időpont pedig általában szombat délután vagy este lenne (esetleg délelőtt), alkalmanként 1,5-2 óra.
Amint beköszönt a jó idő, akkor pedig átállunk a szabadtéri focira, ami a Budai Sportcentrum műfüves pályáit jelenti, vagy Gazdagréten a Csiki-hegyek utca 13-15 alatti szintén műfüves pályát. (http://www.csiki.hu)
Ami a dolog anyagi vonzatát jelenti az a pályabérlés. Ez függ a létszámtól, és attól, hogy mennyit focizunk. Meg persze attól, hogy egy adott pálya mennyibe kerül óránként. Ez elég változó. Mi általában 800 és 1500 Ft közötti összegeket szoktunk fizetni fejenként.
Hát ennyit dióhéjban. Aki szeretne szombatonként focizni, de nincs hozzá társasága, vagy van társasága, de kevesen vannak, vagy esetleg egy komplett csapat, akiknek ellenfélre lenne szükségük, azok jelentkezzenek! Mindenre nyitottak vagyunk, bármilyen megoldás érdekel minket. A lényeg az, hogy rendszeresen focizhassunk szombatonként. Korhatár nincs. Nálunk a többség már a 30-as éveit tapossa, de vannak 20-on évesek is köztünk.