Na ne túlozzunk. Egy 10MW os cogenerációs gázmotor kiserőművet egy békával elhúzol, béllyegnek lehetne felragasztani egy hasonló teljesítményű szélmalom vitorlájára, még ha a oda gondoljuk a gáz szállítás ráeső részét akkor is. ...és akkor indítható leállítható amikor a kezelő akarja, a szél nem ilyen, oda még oda kell gondolni egy komoly tároló létesítményt is.
nincs elvi akadálya akár 70 % körüli hatékonyságnak és ekkor a felszín nagy részén túl fog tenni minden más energiaforráson.
Annál is oda kell gondolni a tárolót vagy mást elosztó rendszert. A 70% hatásfok pedig majd akkor amikor a magfúziótól gőzölög a fűtött medence minden csórónak a tanyáján. Tudjuk, majd lesz olyan és a személyautók akkorák lesznek mint a távolsági autóbusz.
Persze, sok minden tud sok mindent. De jó lenne igyekezni vele mert mindég rebeg valami az olajlelőhelyek környékén. ha megáll bunkósbotokkal mentek neki egymásnak és úgy már nem fog menni. Lehet, hogy már holnap reggel arra ébredtek, hogy a világ megkergült.
A legsűrűbb természetes állapotban előforduló energiahordozó a levegő. A szélerőművek képesek a legnagyobb teljesítményt szolgáltatni legkisebb területen, kimerülés nélkül.
Második a víz, de annak a felhasználhatósága korlátozott, a levegőé nem.
Harmadik a Nap sugárzása. Jelenleg alacsony a konverziós hatásfok ezért ma még nagy felületek kellenek, de az energia megérkezik a Föld minden négyzetméterére, nincs elvi akadálya akár 70 % körüli hatékonyságnak és ekkor a felszín nagy részén túl fog tenni minden más energiaforráson.
Tudjuk, vannak metán óceánok a világegyetemben. az messze van a metánhidrát közelebb de nagyon hígan én inkább nem is piszkálnám. Kifogyhatatlan a napenergia is, csak nem elég sűrű, egy talicska szenet pótolni igen nagy területről kell begyűjteni. Az elfogyása úgy értendő, hogy a sűrűje, a hígabbja meg már mindegy akkor nap vagy szél.
Olyan is van ami a felszíni 25 és a mélységi 5 fokos vízzel hajt turbinát. Elég sokat több 100 millió dollárt költöttek rá. Ocean Termal Energy Conversation. Az javítja a halásazt eredményességét is ahol felhozza a hideg vizet. Lehet hát, akár azt is akár ezt is. probléma? Van probléma, az, hogy
Én már most teleszívom a tüdőm a klíndízelek tiszta okszigéndús lehelletével. :-)
A cikk semmi olyat nem állít amit beleértelmeztél.
Musk ezidáig az egyetlen olyan nyugati tech központ amelyik nem vegyesvállalati formában települt Kínába, tehát csak annyiban adja a know-how-t, amennyiben vesz a kínai egy Teslát és szétszedi mi van benne.
Musk arról sem tehet, hogy Kína meglovagolja azt a helyzetet, hogy elektromobilitásban egyelőre teret veszteni látszik a nyugati világ és az akkupiacot ázsiai cégek uralják.
Nem hinném, hogy a Kína jelentette kihívásra az elektromobilizáció terén az lenne a helyes válasz, hogy nagy fallal vesszük körül magunkat és továbbra is a dízeleket favorizáljuk.
A kínai rezsim jelentette veszélyekre többször figyelmeztettem, félrehord az irányzékod.
mert ráis lehet baxni mivek kina nem stabil csak ugynézki kivülröl
Igen, van olyan vélemény is, hogy Taiwan csak ürügy ott tartani nagy hadsereget de valójában az a d-kínai tartományokat figyelmezteti eszükbe ne jusson valami.
De az usa se. Talán az eu. pont a lazasága miatt esik szét legnehezebben.
Nekem az jött le a cikkből, hogy nem a know-how-t akarja másolni Kína - azon nem is feltétlenül van mit - hanem az elektromos autók elterjedését akarja gyorsítani, mert az a kínai iparnak kedvezne. Ez eltér azoktól a dolgoktól, mint amikor például nyugati és japán cégek eladták a modern vonatjaikat - és vele együtt a technológiájukat - Kínának, aztán meg a kínai vonatok kezdenek konkurensként megjelenni a piacon.
Bizony. Ha lett volna egy kis hazafiság benne szövetkezik Rambóval és ketten lerohanják Kínát.
Persze, mert nincs is más kiútja egy világhírnévre szert tett gyártónak - mint lepaktálni azzal féreg-patkány rezsimmel és tálcán odakínálni neki a teljes know-how-t.
Így látod helyesnek, mi?
Te csak drukkolj a Kínai Népköztársaság hallatlan gazdasági sikereihez - és főleg a "műszaki innovációjukhoz" (úgymond).
Majd jól megszívod te is. A baj, hogy én is - együtt a teljes nyugati világgal.
Magyarul: Ezek az amerikai barmok már semmiből se tanulnak?
De, pontosan tudnak mindent, bármit is csinálnak, mert ha nem jól megy a szekér akkor odamennek és szétbasznak - oppardon megdemokratizálnak - mindent és még hadisarcot is fizettetnek. Csak ugye Kínát már nem igazán tudják, de még úgy gondolják, például a Huawei szankciókkal.
Ugyanazt csinálja, mint 20-25 évvel ezelőtt az IBM meg a többi kapzsi amerikai tróger: eladja fillérekért az aranytojást tojó tyúkját - csak hogy MOST egy kis lóvéhoz jusson és megnyugtassa a kapzsi részvényeseit.
Idézek a cikkből:
"Arról viszont már kevés szó esett, hogy ehhez az is kellett, hogy a helyi vezetés védőszárnyai alá vegye az amerikai elektromosautó-gyártót."
Magyarul: lepaktált azzal a gusztustalan és életveszélyes diktatúrával. Mit remél a hülyéje? Hogy jól fog kijönni a dologból?
"Ha úgy tetszik, Kína szép csendben trójai falónak használja a Teslát annak érdekében, hogy meghódítsa a járműipart."
Magyarul: Ezek az amerikai barmok már semmiből se tanulnak?
az előrelépés a civilizációs energiaforrások listáján mindig a nagyobb teljesítmény, tehát a nagyobb energiasűrűség, a nagyobb hozzáférhető energia-készlet irányába van, ebből visszafelé elindulni a tuti vereség -> mire kifogy a nagyobb teljesítményű energia a 'pazarlók' alól, addigra a takarékosoknak írmagja sem marad
Először jön az ideológia hozzá.
ráadásul a történelem eddigi tanúsága szerint igazából nem is eltűnnek a 'takarékosok' hanem a 'pazarlók' a képükre formálják őket, miután buktak a csatatéren/piacon
Igen, Julius Cesar leverte volna Barbarossa Frigyest, az energia pazarló légiók a takarékos nehézlovasságot. De Napoleont már nyilván nem. Az energia pazarló nem alkalmas az innovációra, de csak azt ismétlem, először ideológiai változás kell hozzá, ezt nem akarta Marx tudomásul venni, hogy az se egyszerűen következmény hanem ok is egyben. A régi rend először belülről rohad el ezt látjuk most, aztán el kell takarítani a romjait és majd aztán lép előre az új, az energia takarékos. de azok a lovas íjász seregek amik eltakarítják a romjainkat nem gondolnám, hogy mi azokkal találkozunk már.
Gyorsabb, sokkal gyorsabb, az olaj még gyorsabb azért szorította ki a szenet. Mert az szilárd és problémásabb használni vagy maga a mozdony, vagy csinálni belőle valamit ami folyékony, robban stb...