Elnézést, hogy Jókait kisajátítom, de remélem, hogy ez már valóban a mélypont. Az utolsó jelet ui. Geszten láttam, a falu határában, Tölgyfástanyánál kiszálltam, az országúton mentem Okányig. Elkapott egy zuhé és nem volt kedvem keresgélni a mezőn. Pedig az É-D irányú utat azt hiszem megtaláltam. A folyó partját kísérő fasor szép volt. Talán egyszer majd megpróbálom ellenkező irányból is. Most ennyi elég volt.
Örülök, hogy van jel a Holt-Sebes-Körös gátjánál Okány felől, de hogy hol kellett volna letérni a műútról Tölgyfástanya után, nem tudom.
Nem tudok válaszolni a megfogalmazott kérdésekre sem.
A füzet szerint a távolság 18,2 km, Kvte szerint 25,2 km.
Nem tudom, hol vezet a hivatalos út, melyet senki nem változtathat meg. A semmit azt hiszem nehéz megváltoztatni.
Nagyon el vagyok keseredve, lehet, hogy ennyire figyelmetlen vagyok? Vagy valóban az a helyzet, amit Zsadányban mondtak? Errefelé jelzésfestőt még nem láttak, mondta a nem fiatal kocsmáros.
Írok majd részletes beszámolót is, hisz a túra igen kellemes volt, leszámítva a meleget.
Két részletben próbálom feltárni a rejtelmeket.
Geszt Zadány
A füzetünkben a falu ÉNY-i csücskében találkoznak a jelek. Ez a valóságban is így van. Két verzió létezik. Az egyik a létező szekérút (alsó út), mely a pusztán keresztül halad és a Körös-Maros Nemzeti Park térképen is megtalálható, jelzett útként. A másik a füzet szerinti vágyálom (felső út).
Az alsó úton az alábbi pontok fontosak.
Kezdő pont (Aa).
Az út keresztezi a Holt-Korhány patakot (Ab)
Elérjük a háromszögletű erdő DK-i csücskét (Ac)
Kiérünk a műútra (Ad)
A felső út három pontja fontos.
Az első a háromszögletű erdő É-i csücske (Fa).
A második a füzetben lévő Nemes-zug erdő felirattól nyugatra lévő pont (Fb). Itt törik a piros színnel jelzett útvonal.
Aki ide eljut, az nem élt hiába!
Van még egy pont, ez a felső út vége (Fc), a 3-as kilométerkőnél.
A második szakasz a Zsadány Tölgyfástanya, egészen pontosan a buszmegálló a 31-es kőnél, a híd után.
Itt is vannak pontok.
Az első a Zadány felirat alatti töréspont (P1).
A második az átjáró (híd) a Toprongyos-korhány csatornán (P2).
Ez a pont meglehetősen objektív, hisz átkelni csak itt lehet. Hogy a környék miért nem természetvédelmi terület, azt nem tudom. Nagy élet van pedig a víz környékén!!!
Ennyi előzmény után még néhány megjegyzés.
Nem akarok senkit sem megbántani. Ez ui. nem oldja meg a problémát.
Megpróbálom elkerülni a minősítést, bár akárhogy is szépítem a dolgot, elég elkeserítő a helyzet és egyértelmű, hogy a túra irányítójának fogalma sincs a valóságról. A térkép, mely nagyon szép, sajnos nem fedi a valóságot. Tó van ott (Zsadány felirat felett), ahol szántóföld van; út ott, ahol minden egybe van szántva (Zsadány felirattól keletre); nincs út ott, ahol van (Zsadány és a már definiált töréspont között).
Kár ezért a szakaszért. Pedig nem kéne sokat festegetni!
Nem akarok másokat sem minősítgetni, de azt hiszem, hogy aki biciklivel megy, az eleve az országutat választja és jól teszi. Aki pedig szereti felfedezni a vidéket, az jelzés nélkül is elnavigál. Csak ne lenne olyan messze!!!
Elkezdtem frissíteni az Alföldi Kéktúra békés megyei szakaszának oldalait a honlapomon. Remélhetőleg a nyár végére bejárom a teljes szakaszt, így a friss adatok kerülnek föl majd, és lesz minden szakaszról néhány fotóm. Ha sikerülne GPS-t beszerezni, akkor a távolságokat is pontosan le fogom mérni, ez most még csak térképi mérések alapján van. Az elsőnek elkészült mintaoldalt itt olvashatjátok:
Köszi, akkor csak a pöttyök elrendezésére fogunk koncentrálni. Igazából az ejtett zavarba (meg gondolkodóba), hogy egyes váraknál piros és zöld pöttyös verzióban is szerepel ugyanaz a kód.
Rongyláb2:
A kiirásban tudtommal erről nincs szó. De ha szinesen örökited meg a köröket, akkor tutira nem lehet kifogás :)
Más.
A Kevély-nyergi OKT-bélyegző (az a bizonyos igényes fémeszköz) a Kinizsi ttúra napján még a helyén volt. Itt még arra gondoltam, hogy a többi útba eső helyet is ellenőrzöm, de később valahogy nem volt már rá affinitásom...
Egy pici utózönge a nemrég véget ért Szent István-vándorlás TV-sorozathoz: hiányoltam a legvégéről egy "In memoriam Rockenbauer Pál" feliratot!
Igaz, hogy a Peták is ott volt 79-ben a Másfél millió lépésben, de Roki emléke megérdemelte volna...
No, vasárrnap voltunk a kerótúrán, ahol egy jelentős részt az Alföldi Kéken tettünk meg a műút helyett (szidtak is érte rendesen...).
Okányból indultunk, ahol viszonylag jó állapotú kék jelek mentek a Holt-Sebes-Körös partján, lehet hogy egyes részek festésének végre tényleg nekiláttak. Okányig elég kalandos volt az út, képzeljetek el egy zsúfolt vonatot (BZmot+1 kocsi), amire az ígéret ellenére sem raktak kerékpárszállító kocsit, illetve 25 bringát... Okányból Komádin át mentünk Körösszakálig, itt a Hajdú-Bihari szakasz remekül fel volt festve a faluban. A Sebes-Körös hídtól (megyehatár) persze semmi, csak a korábbi kopott és ritka jelek.
A körösnagyharsányi állomás (egy földkupac és 10 m peron) most még lehangolóbb volt mint korábban, mert erre még mindig csak vonatpótló jár, a sínek rozsdásak. Innen továbbra is a kék jel helyén mentünk, a védett réten át. Szép vidék, egy gyenge ösvény vezet rajta keresztül. Biharugrától egy szakaszon a műúton mentünk, amerre a honlapunkon is jelzem a kéktúrát, nem az MTSZ féle füzet szerint. Friss jel továbbra sincs, de régi jelből találtam 3-at is. A térképen is jelzett majort lebontották, az utak is csak nehezen bringázhatók.
A tavak utáni hídnál az 5-ös elágazásnál a helyes irányba menő út mostanra kevésbé járt, itt mindenképp érdemes figyelni. Geszt szélén, ó emberek! FRISS KÉK JELEK!!! Lehet hogy Geszt és Okány között végigfestették? Güszi kíváncsian várom a beszámolót! Geszten kb 14.30-15.00 közt voltunk, kissé késésben. Innen már csak műúton mentünk vissza Sarkad felé, útközben egy kiadós záporral tarkítva.
A friss kék jelek felvillanyoztak, ezért vissza Pestre kis kis kerülővel, Körösladány-Dévaványa-Ecsegfalva felé jöttem. Körösladányban friss kék jelek voltak a hídnál, valamint a felu egyes részein, de őszintén szólva a vasút utáni kivezető részen (Réhely felé) semmi, pedig az oszlopokra lehetett volna festeni.
Ugyanígy nem találtam semmit a túzokrezervátum melletti útszakaszon, és Ecsegfalván is csak a régi jelek voltak. Itt a híd mindkét oldalát megvizsgáltam, mert az MTSZ füzet szerint nem a falu felöli folyóparton megy újabban a jel. Hát, bár már este fél kilenc volt, ha lett vona jel, csak megláttam volna, szóval ez is kamunak néz ki. Egyetlen új tábla a Nemzeti Park kerékpáros tanösvényét mutatja, közvetlen a falu mellett, a Hortobágy-Berettyó folyó gátján.
Időközben Kvte már kiigazított. Ebből is látszik, hogy gyenge kezdő vagyok hozzá képest. Létavértes nekem a közlekedés miatt esett útba, de természetesen az Álmosd - Pocsaj szakasz áthalad a településen. Sőt. Úgy tervezem, hogy akkor fogok nézelődni, de milyen az agy, ez kiesett, mikor a biciklizésre koncentráltam.
Nem tudom, hogy mi az aktuális e-mail címed, ezért írom ide.
Bakó Csaba a Pihenőközpont vezetője, az ő száma: (52) 532-670. Ez nyilvános, a google is kidobja.
A vendéglős pontos nevét nem tudom (valamilyen János), de a vendéglő a "Bóbitás étterem".
A szám: (20) 374-19-82.
Ha gondod van, akkor hívd Bakó Csabát, ő adta meg a vendéglős számát. Bakó Csaba száma tuti, mert vele beszéltem telefonon.
Ha jól számolom, akkor lesz még idő információcserére, hisz Ti csak augusztusban mentek. Remélem, elkészül az összefoglaló és akkor nem kell információmorzsákat összerakosgatni.
Ui.:
Az én dossziéim már dudorodnak, soha nincs időm rendezni az infókat és elektronizálni. Papírfecnik tömkelegét gyűjtögetem, pedig van egy formátumozott állományom, oda kéne minden beírni. Majd egyszer!
de most eszembe jutott, hogy Ti kihagyjátok Látavértest.
Létavértest nem lehet kihagyni, az álmosdi kitérő után az AK is visszamegy ide. Nagyon kellemes szakasz volt, rettenetes meleg, a falu kb. 5 km, előtte mögötte még ugyanennyi aszfalt mindkét irányba, imádtuk.
Szolgálati közlemény:
Geszten kicsit később leszünk, a korábbi túrán kb 12.30-13.00 felé voltunk a faluban.
Kedves Tőled, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az én mondatom végén volt egy szmájli.
Én viszont komolyan írtam, amit írtam.
Eredendően nem volt szempont, hogy előttetek befejezzem,
Nekem sem volt szempont, hogy előtted csináljuk meg. Így számunkra még hasznosabb is a jó tanácsaiddal fűszerezett beszámolóid olvasása utáni teljesítés.
Úgy tudom, hogy jelenleg 11 teljesítő van. Ha Te leszel a 12. és utánad mi jönnék, az is szupi mert, akkor 20-ra felvinnénk a teljesítések számát. Ráadásul mennyi topikos lenne abból a 20-ból!
Ugye jegyezted az 1 kilométernyi kritikus szakaszt?
Természetesen, mint minden korábbi infót is.
A létavértesi és egyéb kitérőket úgy is útközben beszéljük meg. Köztársaság lesz a résztvevők között. :)
A telcsiszám érdekel.
Köszi mindent!
Ma még 14.00-ig olvasok, de utána közel egy hónapig nem nagyon leszek Net közelben. Előre is elnézést, ha valakinek nem válaszolok.
Halaszthatatlan ügyeim vannak. :))
Kedves Tőled, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az én mondatom végén volt egy szmájli.
Még annyit kiegészítésképpen, hogy a tempó növelésének technikai okai vannak. Eredendően nem volt szempont, hogy előttetek befejezzem, de időközben kiderült, hogy a jövő heti Lajos túrákat követően, ha vége lenne az AK-nak, akkor meglenne a következő 2.000 km. Ezt követően pedig már szabályosan könyvelhetném az igazoló lapot, nem kéne mellékleteket csatolni.
Fentiek miatt döntöttem úgy, hogy kihasználva a három napos ünnepet is, megpróbálom júniusban befejezni az AK-t.
Ugye jegyezted az 1 kilométernyi kritikus szakaszt?
Tibetnek megígértem, hogy összeszedem az általam fontosnak minősített látnivalókat (ezt természetesen Neked is meg fogom küldeni), de most eszembe jutott, hogy Ti kihagyjátok Látavértest.
Ha esetleg belefér, akkor azt javaslom, hogy a Létavértes - Újléta országútnál szakítsátok meg a túrát és guruljatok be Létavértesre. A kitérő nem több, mint 10 km, de Létavértesen vannak érdekességek. És útközben betérhettek a lovastanyára is, bélyegezni, na és körülnézni egy kicsit.
Ha érdekel, meg tudom adni a Vekeri Pihenőközpont fogadósának telefonszámát, esetleg meleg étellel is vár benneteket, ha nincs jobb variációtok. Meleg napon hajnalban lenyomjátok a 35 kilométert és egy jó szalonnás-tojásrántottás reggeli után folytatjátok. Mindez persze csak egy ötlet.