Megérkeztek a Zemplén 700-as igazolófüzetek!
Átvehetők munkaidőben a Nyugati téren, előzetes egyeztetés után, illetve túrákon. Hétvégén Caradhras és Töki Tökölő a terv, rajtba/célba le tudom adni, ha nem is találkoznánk.
3 éve nyáron láttam!
A TM által is hirdetett ez itt a reklám helye! hereg-réti tábor alkalmával!
A Vöröskői forrás, mint a szökőkút, és az Imóból is 3/4 szelvényben ömlött ki a víz, mindez júliusban.
Ez volt az az ominózus nyári özönvíz, ami a frissen átadott M3-as töltését rongálta, a Bükkből és a Mátrából lezúduló áradat falvakat öntött el...és mennyi gomba volt!!!
Én csak a TM-et találtam meg, a megszokott újságbeszerző helyemen, pedig a múlt hónapban volt MT is, sőt az volt elől. Mivel alig volt tömeg, át is tudtam lapozni, és úgy döntöttem, nem veszem meg, legalább is addig, amíg nem látom az MT-t is. Tudom, nem "akkora" összeg akár mindkettő együtt, de mivel ezeken kívül veszek még két lapot havonta, inkább visszafogom magam.
Más.
Megvettem a Bükk-Atlaszt, és nagyon meg is lepődtem, már az első néhány térképszelvény megtekintése után. Az én 1996/97-es Bükk É/D térképeimhez képest annyi a változás, hogy szinte rá sem ismertem néhány helyre. Sebaj: nemsokára többször is megyek majd a Bükkbe és letesztelem. A túraleírások és a fotók egyébként nagyon tetszenek, van egy kép az éppen működő Vörös-kő-forrásról, na ez valami király lehet, amikor beindul. Látta már valaki esetleg milyen?
Ezúton is szeretnék gratulálni Múzsla topiktársunknak a nagy eseményhez! A teljesítménytúrás topikban olvastam hétvégi teljesítményéről. Remélem jelentős szerepet fog vállalni a turista-utánpótlás biztosításában is. ;-)
Hamár úgyis megszólítottam Múzslát, hadd érdeklődjek tőle: műxik-e még a Kós Károly túra, valamint a Mária-képek a Mátrában jelvényszerző túra? Ha jól olvastam, Ő az illetékes olvtárs (és írtárs) ezügyben (és így máris nem vagyok offtopic).
Ma reggel - próba cseresznye alapon - bementem a Kálvin téri újságoshoz, hátha megjelent vmelyik turistaújság. Láss csodát: június első munkanapján a TM és az MT új száma is kapható!! Úgy látszik, csak a konkurrencia hiányzott a pontos megjelenéshez…
Átolvasni még nem volt időm a lapokat, a TM-be néztem bele, van egy cikk a Pátka-lovasberényi túranapról (…és futónapról), alatta egy fórumozót idéznek a vasútmániás topikból. Úgyhogy vigyázzunk, mert lehet, hogy ezt a topikot is figyelik! :-))
"Ugyanis elkészült az I. fokozat (500 km) kitűzője. A túramozgalom nevezési díja jelenleg 100 Ft, amit a "telepecsételt" igazolólappal együtt kell elküldeni, vagy személyesen átadni."
édekelne ez a bz dolog engem is. (budai-)H.G. tudnál további infót írni vagy egy linket adni?
előre is köszi
lenny
Güszi Úr,
ez igen! én az OKT-ban egy szerényke 25%kal vagyok, pedig majd egy éve kezdtem!
Én max kétkerékkel mernék belevágni!
ahhoz egy kicsit más edzettség kell ugyan mint a gyalogláshoz, de majd meglátjuk. meg most eü úgyis az lesz preferált. A gátakon bizos jobba bicaj, a homokon meg elég nagy cumi.
apropó van valami rövidke összefoglalód a homok/földút kombinációkról. (a gát és aszfalt az látható az igfüzet térképvázlatából) lemélezhetnénk!
A Velence 25 ttúra után jártunk egy keveset Fejér megyében.
Mivel azt olvastam a neten, hogy a Fejér megye természetjárója mozgalom érintőpontjai között Seregélyes helyett Nádasdladány szerepel, úgy gondoltam, meglátogatjuk asszonykám őseinek faluját.
Kezd "pofásodni" a kastély, úgy látszik eltanulták a műemlék felújítást az osztrák sógoroktól. A nem feltűnő helyen kell kezdeni, hogy a mecénások mindig azt lássák, hogy mennyit kell még áldozni azért, hogy kész legyen. Ügyes.
A park nagyon szép, kár, hogy a víz eltűnt a tóból. Ha valaki meg akarja látogatni a kastélyt, akkor előtte telefonáljon, mert sok magán rendezvény van.
Sétáltunk egyet a pentelei parkerdőben, kár, hogy a parkoló közelében nincs semmi, be kell menni a faluba a bélyegzőért. Készségesen adnak.
Feltűnő volt, hgoy a park keleti oldalán hatalmas autópálya épül. Ez lesz az elkerülő út? Lehet, hogy Veszprémbe ezen lehet majd menni az M7-ről Szabadbattyántól? Mindenesetre elég rendezetlen a környék. A park szép, turistajelzések segítenek, közlekedni, térképről nem tudok.
Végül, hazafelé meglátogattuk a pákozdi arborétumot. Ajánlom mindenkinek. A kilátóból követhettem a délelőtti túra útvonalát.
Igen, egy RP-DDK fórum is jó lenne persze, csakhát nem hiszem, hogy akár közel olyan sűrűséggel érkeznének rá a hozzászólások, mint az OKT esetében. Sejtésem szerint ha az OKT-t járók számát X-nek tekintjük, akkor az RP-DDK-n túrázók száma valahol 0,05 X körül mozoghat...
Egyébként Larzennak javasoltam már egyszer az AKT-fórum beindítását, dehát ugye amíg Güszi nem fejezi be, addig úgysem lenne sokminden rajta. (Viszont a KVTE-oldalon nagyon sok infó van már jóideje - van tehát azért forrás.)
Egyéb:
www.nexus.hu/petrozs
oldalon jónéhány észak-magyarországi túramozgalom bemutatását lehet megtalálni. Vannak letölthető igazolófüzetek is, pl. Cserehát Turistája, Bükk-szirtjein, plusz fotók, érdekeségek stb.
Érdemes megnézni. Aztán meg elindulni és bejárni prsze :)
/Érdekes egyébként, hogy ez az oldal eddig a www.extra.hu/mvsc cimen jött be, de ez jelenleg nemműködik./
"Kíváncsi lennék az MTSZ véleményére/magyarázatára! "
Tippelek: nem kapod meg. :-(
Ami meg az atlasz szrzőit illeti, van egy olyan gyanúm, hogy az energiaminimum elvét követték a munkában, de erről már tavaly nyáron írtam a DDk beszámolómban a Hotel Kövestetőnél.
Persze, természetesen más bélyegző is megfelel, de azért a túrázók nagy része a szövetségi bélyegzőnek örül leginkább.
Az a megdöbbentő, hogy Budai-(H.G) tudja egyedül (legalábbis itt a fórumon), hogy hol lehet elérni ezeket a bélyegzőket, de ha véletlenül nem kerül szóba, valszeg sosem tudom meg, hogy miért nincs azon a szakaszon bélyegző. Ez természetesen nem az Ő hibája, henem a szervezőké, akik nem tudnak gondoskodni arról, hogy ne összegyűjtve egy helyen, hanem a megjelölt helyeken legyen a bélyegző. Kíváncsi lennék az MTSZ véleményére/magyarázatára!
A ttt. honlap OKT fórumához hasonlóan jó lenne ugyanitt egy DDK fórum is, ahol ugyanúgy meg lennének határozva a bélyegzőhelyek és az egyéb tudnivalók. A szervezésekben ez sokat segíthetne!
Az RP-DDk Atlasz olvasgatva feltűnt, hogy a szerzők sokszor milyen bizonytalanok a bélyegzések beszerzésében. Sok újat nem mondanak azzal, hogy "a patikában adtak bélyegzőt" vagy "a kocsmában lehet bélyegeztetni" stb. Valszeg ők sem voltak tisztában, hogy egy helyütt vannak összegyűjtve a bélyegzők (vagy nem akarták publikálni, megelőzendő a csalásokat).
Megnéztem az oldat, tényleg okés. (Az idézet meg különösen!) A térképvázlatok is rendben vannak, figyelmesek voltak a készítők.
A ttúra távjaiból ítélve az csak részben járja be az útvonalat, talán egyszer rendeznek majd ttúrát a teljes távra is.
Inkább azt mondanám, hogy a "hivatalos"-bélyegzők veszítik így el a jelentőségüket. Nem hiszem ugyanis, hogy aki eljön erre a vidékre DDK-túrára, az hazamenne bélyegzés nélkül. Keres helyette akármilyen céges bélyegzést - ha talál persze - vagy végső esetben fényképez.
Egy szakasz összes bélyegzőlyének egy helyen tárolását persze én is maximálisan elítélendőnek tartom. Különösen gázos ez olyan helyeken, ahol rengeteg a kicsiny falu ahol ált. nincs normális nyitvatartással működő hivatal, stb.
Miket meg nem tud az ember néha...