A Szolgálat egy talpnyalók által készített szennylap, amelyben csak a polgármester seggét nyalják. Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy mindez a polgármesternek tetszik is.
Jó olvasást kívánunk. Hát igen, Mátyás királynak (szerintem van akkora hatalma mint Gémesinek) álruha kellet. A helyi királynak itt a net. Vigyázunk a nagymamára is, körbevesszük ezen topik igazságával. Támogatom Dolányi szaktárst, ha rajtam is múlik, akkor Gémesi nem lesz többet polgármester! Hozzájárulok, hogy ezen hozzászólást átszerkeztetlenül át lehet venni a Szolgálat c. pártpolitikai szenylapba. (Úgyse teszitek meg!)
Adásod vettük. és egy nagy adag igazsággal ami ezen topikon van, védelmezzük a nagymamát is. Egyébként átadhatod üdvözletem Gémesinek. Ha rajtam (is) múlik nem lesz többet polgármester!
Én csak ámultan figyellek (helyesbítek: olvaslak) benneteket, mi mindent tudtok, politikáról, kultúráról, közéletről, médiáról, hatalmi arroganciáról, stb.
Tudjátok, hogy a Városházán is olvasnak titeket? És, mivel fényképezni nem tudnak, szorgalmasan jegyzetelnek. Jó lesz vigyázni a nagymamára is!
Kedves Hekko, sajnos ki kell mondani: a polgármesternek egy szava sem igaz. Csak azért harsogja, hogy a HIT az ellenzékkel paktál, és benne volt a művházért tartott demonstrációban, mert meg akarja lovagolni az ellenszenvet, ami a hiteseket körülveszi. A hazudozáson kívül az a legszomorúbb, hogy ez az intoleráns magatartás egy alkotmányosan működő egyház és demokratikus pártok lejáratására irányul. Két legyet egycsapásra, ahogy mondják... (De mielőtt valaki átmászik az asztalon: nem szimpatizálok a HIT-tel és párttag sem vagyok.)
Szerintetek mennyire fontos a pártpolitika egy helyi közösség életében? Megválasztanátok valakit, mert jobb-, vagy baloldali, vagy ez mindegy, és csak az számít, hogy mennyire kötődik a városhoz.
Gábor Dénes lakóháza a volt postával majdnem szemben volt. Egy igazi villa, szecessziós díszítéssel. (Kossuth Lajos utca) A '89-es dolgokat azért hagytam ki, mert azóta nem élek Gödöllőn, így nem tudok róla mit mondani.
Üdv, Riza! A helyi médiákat részben nevesítve támogatják a város költségvetéséből, részben pedig évközbeni döntésekkel, mint sok mást is. (A G-i Hírekben épp most van erről egy érdekes cikk.) Van közvetett támogatási fajta is, ilyen például a Gödöllő Városáért Alapítvány, amely a Szolgálatba pumpálja a pénzt. Ha emlékszel, ebbe az alapítványba szokott pénzt tenni a polgármester is, amikor év végi nem kis jutalmát megkapja. Mielőtt azt mondanád, ez már nem közpénz, gyorsan hozzáteszem: azért szavaznak meg maguknak jó magas jutalmat, hogy - például - így is a jótékonykodás látszatát keltsék. Miközben jól felfogott érdekük szerint olyan újságba (is) teszik a pénzt, ami a hatalmi manipulációk eszköze. Aztán indirekt módszer az ún. hirdetési szerződések kötése, ilyen él mondjuk a kastéllyal is, amelyet közpénzből működtetnek. Persze ez nem vegytiszta dolog, vannak nyilván nem közpénzes bevételek is, mondjuk a reklámokból.
Meg lehet oldani hogy kedves egyetlen apánk ne kerüljön a székbe. Nem kell meg választani. És ismerősöket felkell nyitni a szemüket, nézzenek körbe Gödöllőn és jól döntsék el kire választanak.
Érdekes. Amerikában egy tisztségviselőt nem lehet háromszor megválasztani. A New York-i polgármester sem lehet tovább polgármester.
Nálunk miért nem lehet ezt bevezetni?
Egyébként az a véleményem, hogy Gémesi már mindenképpen alkalmatlan. Túlságosan átpolitizált egy ilyen kisváros mint Gödöllő. Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, Gémesi pedig már egy egész ménest akar megülni. Ilyen hosszú időszak után egy szervezetnek szüksége van új vezetőre, mert a régi már nem látja meg a dolgokat.
Ez így igaz, de arra kínosan vigyáznak, hogy halandó átlássa ezt a kérdést. Ugyanilyen politikai célt szolgálnak a lokálpatrióta klubb rendezvényei, kirándulásai is. Ezt saját családoban látom legjobban, pl. nagyanyám hiszékenységét erősen kihasználva szorgalmasan jár ide. (ha nem tenné úszna a közgyógya, stb..-szerinte) Tiszta Gémesi hívő lett, jobban tiszteli mint Istent. Vajon hány ilyen beetetett ember van a városban? Egy közgyógypapír, mozgássérült támogatás, stb... miatt hálérzettel tele dicső polgármesterünk iránt, úgy hogy szinte fanatikusan védi ha az ellenzék visszaéléseket akar vizsgálni. Ezért mondom, hogy igen nehéz lesz az ellenzéknek ezt a már megkövesedett, szinte korupt állapotot megváltoztatni, s felvilágosítani az embereket, hogy azok a kedvezményes kirándulások, stb. fontosabb helyről, mindannyiunktól a várostól vették el a pénzt, és valójában egy burkolt pártpolitikát támogattak.
Jóestét Grasi!
Ami a helyi médiát illeti: mind a kábeltévét, mind a rádiót, mind pedig a Szolgálatot közpénzből tartják fent, Teljesen biztos vagy ebben? Kifejtenéd részletesebben?
Hogyan történik ezek pénzelése? Mikor, honnan mennyi?
Semmi egyéb forrás?
Üdvözlettel!
Ha meg lenne valamirevaló jelöltük, annak már régen forgolódnia kellene. Megírhatnád te kiben látod a következő választás polgármester-jelöltjét?
Vagy melyik csoportosulás tudna hatékonyan fellépni a jelenlegi bebetonozott patrióták ellen.
Megfigyeltem a régi rendszerben is hátrányos volt, ha valaki nagyon érezte maga alatt a székét.
Kis bizonytalanság megfontoltabbá teszi még az első számú vezetőt is.
Ugye milyen érdekes! A tények is mást suggalnak, ha más írja!
A Főnök listájában és az enyémben is igazságok rejlenek. Csak más a szemszög.
Megírnád hol volt Gábor Dénes lakóháza?
Emlékszem az építkezések előtti Gödöllőre, bizony szánalmas kisváros volt. Olyan igazi lepukkant.
Nem állítom, hogy a legjobb helyre építették a lakótelepeket. De azt bizony el kell ismerni, hogy a Palotakerti lakások a legdrágábbak.
Az ország egyik legjobb fekvási és legjobban elérhető lakótelepe.
Különben az aluljáró sszerintem is a lehető legrosszabb helyen van.
Évekkel ezelőtt a János utca végén a Hév aluljáróban elütött a vonat két gyereket. Akkor nagy rössel nekiestek a központ közlekedési terveinek. De azóta semmi nem történt. Nagyon úgy néz ki, hogy nem is fog történni.
FŐNÖK!
A 89 utáni tényeidet szándékosan hagytad el?
82 óta vagyok Gödöllőn, itt csináltam végig a rencerváltást. 90-ben a választási bizottságban együtt voltam a jelenlegi polgármesterrel, aki már akkor arrogáns, ellentmondást nem tűrő figura volt. Akkor még az MDF és Roszik szekerének fő-fő toloja volt.
Jobboldalon az elmúlt évben nem tudott kitermelődni egyetlen épkézláb polgármester jelölt sem, annyira kezükben tartják a hatalmat. Ma sincs és nem is lehet komoly ellenfele. Baloldalon akik eddig voltak, szerintem szánalmasak. Ha meg lenne valamirevaló jelöltük, annak már régen forgolódnia kellene.
Tények '89 előttről;
-Széttúrják a városközpontot.
-Lebontják a környékén levő családi házakat, és panel kerül a helyére.
-Megépítik a váci, építészek által alapvetően hibás konstrukciónak itélt műv. ház mását.
-Aluljárót építenek a hármas út alá, ami kb. hatszor annyiba kerül, mint tervezték, mert a korábban a helyén levő feltöltött tó "bejelentkezik".
-Az ország egyik legszebb parkjába beleépítenek egy lakótelepet.
-Hagyják teljesen leromlani a kastélyt.
-Ugyanígy a királyi várótermet is.
-A kálváriáról nem is beszélve.
-Lebontják Gábor Dénes lakóházát, hogy szintén panel lakótelepet építhessenek.
-Már majdnem húsz éve város Gödöllő, és nincs egy szállodája, se egy fedett uszodája.
-Van viszont számos utcája, ahol beleragadsz a sárba.
-Bezárják a kórházat, és Kistarcsára építik helyette az újat.
-Felállítják a Lenin szobrot a műv. ház mellett.
Stb., stb., stb..
Van mit csinálni!
Szerintem különbséget kell tenni, az egyszerűhírközlés (ez tényleg legyen egyzerű, rövid és a száraz tényekre szorítkozó) valamint a publicisztika között, amelynek lényege, hogy a szerző a tényszerű hír közlésén túl, az ezzel kapcsolatos véleményét is kifejti A helyi újságok hírközléssel foglalkoznak. Pl.: Gödöllői hírek.
A hírek tálalása nem történik megfelelően a helyi újságokban.
Mind a három helyi újságot meg szoktam nézni és mindegyiket szirkozódások közepette dobom a szemétkosárba.
Azért az újabbat is megveszem, hátha okosabb leszek.
Az okt.19.-i Gödöllői hírek 5. oldalán méltatja a szerkesztő /szigorúan névaláírás nélkül/ a rovatunkat.
"Ha valaki azt hinné, egyoldalú az összeállítás, ellenőrizze, sajnos ezek uralják a világhálót." Ez a mondatocska érthetetlen számomra. A pénzemért belépek egy csevegő rovatba, ahol szabadon véleményt nyilvánítok és a szerkesztőnek ez "sajnos".
A netán itt van az illető jó lenne, ha megmagyrázná mit akart közölni.
Kimondottan bántónak érzem a tálalást.
Más:
Sajnálattal olvasom, hogy nem ismersz a körzetetekben megfelelő jelöltet, sajnos én is hasonlóan látom a mikörzetünket. Pedeig kellen mégis valaki(k). Te például nem vállalnád? Itt kezdődnek a gondok. Kéne valaki, aki jó, de ...
Egy biztos nem vállalhatom. Nem azért írom meg a véleményem, hogy felhívjam a személyemre a figyelmet.
Akkor lennénk igazán érdemiek, ha minél több "tényt" tudnánk itt megbeszélni.
1971 óta élek Gödöllőn. Ezt tapasztaltam.
Tények 89 előttről. Építettek a városban a Palotakertben egy lakótelepet, miután eltúrták a Pálma cukrászdát.
Megépült a Kossuth Lajos utcai lakótelep és a HÉV sinek melletti is.
Megépült a János utcai lakótelep Szőlő utca felé eső része. Egyik lakói mi voltunk.
Felépült az agrár tanárképzője.
Megépült a Palota kerti óvoda, az egyetemi óvoda, több bölcsödét nyitottak. Felépült az Imre utcai iskola, a Damjanics utcai.
Megépült a művelődési ház, az egészségház, a pártközpont /ami ma rendelőintézet/ megépült egyetlen nagy áruházunk, a városháza.
Hirtelen ennyi jutot eszembe.
Tények 89 után Megépül a 20-as melletti iskola új szárnya.
Szabadság emlékművet állítanak, amit az idén fejújítottak.
Felújítják a kastélyt, a Kálváriát, új piac épül, felújítják a Hamvay kúriát.
Átesünk sok sörfesztiválon és sok tűzijátékon.
Sokan megfordulnak a városban.
Folytatnátok????????????
Távolról mindhárom jelöltedet ismerem, anélkül, hogy ők emlékeznének rám, pedig be lettünk egymásnak mutatva. Kecskésnek nem hiszem, hogy van vezetői ambiciója, mert akkor megpályázhatta volna újra a Műv. Központ vezetését is. Vargáról már inkább el tudom hinni, hogy pályázna, és lehet, hogy nyerő is lenne. Szabó úrnak viszont 1 évét követtem nyomon az önkorm. testületi ülésein (1991-ben), ezalatt egyetlen hozzászólása nem volt a folyó ügyekhez. Csak 98 óta van véleménye, mióta "független" jelöltként indították. Persze, lehet, hogy azóta érdeklik a város ügyei.
Manapság csak minőséget lehet csinálni, vagy semmit. Azt pedig nem minden helyen, mert nincs mindenhol fizető kereslet. Ugyanis a minőség pénzbe kerül. Ezt az emberek nem akarják elhinni, és elmennek inkább a kínai piacra, ahol megvesznek valamit, amit két hét múlva ki lehet dobni. Így van ez a kultúrával is. Szerintem azonban, amíg régen a társadalmi helyzet limitálta a kultúrához való hozzájutást, addig ma ezt a pénz teszi. Amíg nem lesz fizetőképes középréteg, addig elfelejthetjük ezeket a dolgokat (sajnos).
A módszer az életen alapul. Amikor mi tanultuk a népművelést: a kultúrát, a műveltséget, a tudást lehetett és kellett továbbadni. Most meg a férőhelyeket kiadni, rentábilissá tenni a műv házat. Akkor az állam adott pénzt, most meg úgy kell szerezni. Akkor elment a nép a műveltséghez, most meg nem kell neki, mert a tévé a helyébe hozza annak talmi mását.