Szia! Eltévedések kellemetlenek, de nem kell szégyellni magunkat miattuk. Mindig valamit módosítanak, új utakat építenek. Most módosításilag a környékünkön is van olyan, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. 4 sávos főutat egy szakaszon 2 sávra szűkítettek. Már most is torlódások voltak, pedig csak április vége van. Hol van még a strandszezon, most nyit minden.
De még mennyire kemény a talaj. Babot karózni még nem korai? Látod a sorát?
Szia! Na az eltévedést ne is mond. Nagynéném temetéséről jövet eltévedtünk. Én voltam az egyedüli helybeli a rokonságból. Persze azt nem figyeltem hogy javítják az aluljárót. Nem hazajöttünk, hanem a rokonsághoz. Lassan de odajutottunk.
Szégyelltem magam rendesen.
Ma a babkarókat próbáltam rögzíteni, de elég kemény a talaj.
Szia! Nem tudom, ez lesz az első május végére kaptam az időpontot. Júniusra is van, de azt nem tudom hogy telefonos lesz-e. Ráadásul a vérvételeket is megbonyolították. Itthon azért csinálom, de az nem ugyanaz.
Panasznak vége.
Naptárra irkálom én is az időpontokat, könnyen elfelejtkezünk az ilyen dolgokról.
A temetés nem túl jó, hiszen be lesztek zárva a kocsiba.
Szia! A futkározásba tud nagyon belefáradni az ember. Amikor eredményes, akkor sokkal jobb képet mutat.
Holnap vidék, temetés, volt kolléganő. Én lesek a sofőr. Útvonal netről kiírva, talán tervezőn is sikerül végig vinnem. Péntek délelőttre kaptam időpontot gumi cseréhez. Már mindent írok, hogy ne keverjem össze a dátumokat.
Szia! Még nem tudom a párom futkározik. Az eső erre is beáztatott. Sőt pár beporzó kis rovart is láttam a fákon. nem olyan sok, de a kevésnek is örülök.
Az időpontokat ne is emlegesd, teli a hócipőm a telefonos kontrolokkal. Ez csak jelkép, semmi köze a valósághoz.
Szia! Nekünk is összejön az ügyintézés, kicsit már unom is. Szitálgat az eső,de ez valahogy nem zavar, hiszen kell a csapadék. Csak a langyos esőnek jobban örülnék.
Szia! A felkelést én is megszoktam, amikor ébredek. Az anyukádnak igaza van, de ez a pár krumpli valahogy kicsírázott, nem várt a tavaszra. A kocsit ne tologasd, ess túl rajta.
Igen a borsóm is szinte visszabújik a földbe. Erre is hideg van, de csak kellett vetni ma, pár bokor krumplit, hát fázott a kezem is. Nem kapkodom el a vetést. Ez ilyen év lesz.
Szia! Mi itt hideget és szelet érzünk. Semmi nem megy semmire, még a kertben sem. Paprika palánták az előszobánkban próbálnak kikelni a teraszról behozott edényekben. Buksi is igyekszik be a jó meleg lakásba :)
Szia! Orvos törött kézzel nem tudott vezetni, ezért Buksi nélkül mi mentünk hozzá. Kaptunk gyógyszert és kenőcsöt. Nem adjuk fel!! Valami megoldás csak van erre a problémára is.
Mi Buksi kutyus korpásodásával küzdünk. Élősködők elleni nyakörv mellé vettünk cseppet, speciális tápot és speciális sampont. Most másik helyen, mint eddig szoktuk.
Szia! Párod sem szeret fotózni különösen ha időhiány is van.
3 óra nem kevés, az a lényeg, hogy sikerült elintézni.
Nálunk a tv-k és a net is vezetékeshez kötött. Vannak előnyei és hátránya is. Utóbbi, ha valami gond van, akkor semmi sem működik. Előnye: mobilt esténként kikapcsolom. Ha gond van, ismerősök tudják a vezetékes számot.
Szia! Igen a párom rendben hazaért, de 1 fotót sem készített. Nem baj. A telefont 3 óra alatt sikerült elintézni 10 percenkénti hívással. Mobilom van, vezetékes már nincs.
Szia! Párod szerencsésen haza ért, sikerült mindent elintéznie, amit tervezett?
Telefon türelemjáték és nem csak az egészségügyben. Remélem már megoldódott, de ha nem akkor egy kényelmes szék a telefon mellé és tárcsázás. Mikor megszakad, újrahívás gomb megnyomása. Többnyire 30-40 perc után fel szokták venni.
Szia! Kicsit locsoltunk, sajnos, jó korán kell kezdeni. Mindegy nincs mibe válogatni. Ma lusta napom volt, de nagyon, csak bent tettem-vettem, nem mentem ki csak zöldségzöldért.