Őszinte részvétem ! Tudom hogy most nagyon fáj,de az idő majd segít. Eljöhet még az az idő,hogy új kutyusotok lesz,nem azért hogy pótolja Rudit,hanem hogy megszépítse a mindennapjaitokat,és ti is az övét! Mert erröl szól ez,a szeretetről,arról,hogy egy kis léleknek boldoggá tudjuk tenni az életét,hiszen Ő is boldoggá teszi a miénket. Kívánom,hogy csituljon a fájdalom,és hamarosan boldoggá tudjatok tenni egy új kutyust! :)
A párom nevetett is az elején, hogy "Figyelj már, Rudit keresik vitorla-varrásért, hát normálisak ezek?" - de a végén (immár vagy 3 éve) teljesen megszokta ő is, hogy "Rudi-bácsit", vagy "Rudi-úrat" keresik ezzel-azzal.
Így terjedt el - nincs mit berzenkedni.
Szegény Rudikám már nem él - de engem az idén nyáron is így fognak hívni.
Hogy hogyan fogom ezt megélni... azt még nem tudom.
Ha valaki, akkor ti tudjátok min mehetünk keresztül - ezért a ti együttérző szavaitok hatványozottan is jól esnek.
Rudi éppenséggel élhetett volna még pár évet - hisz csak 13 éves volt - de sajnos a kór legyőzte.
Annyira részese volt életünknek, hogy egyszerűen nem volt bekódolva az, hogy milyen nélküle?
- Hosszú-hosszú évek óta megszoktuk, hogy egy bevásárlás vagy más ügyintézés után valaki vár az autóban. Már nem fog.
- A párommal mindig veszekedett, hogy ne öltözzön, ne menjen sehova. Már nem fog.
- A nyári lakhelyünkön a közösség kedvence volt - anélkül, hogy bárkinek is hízelgett volna - pusztán csak az az eszement ragaszkodása hozzánk is felkeltette (akár a külföldi) kempinglakók figyelmét is.
Mondok egyebet: Engem polgári nevemen Ronald-nak hívnak. Becézve Roni.
Erre az történt, hogy a Balatonparti-közösség nem sokat szarozott a nevemmel (hisz a kutyámat többen ismerték, mint engem) - ezért simán Rudi-nak, Rudibácsinák hívtak... Ismétlem: ENGEM!
Képzeljétek el, hogy vadidegen emberek kerestek meg ezzel-azzal (pl. egy vitorla-javításaal) hogy "Rudi úrat keresik" - mert már így hívott az egész közösség.
Még engem is a kutyám után kereszteltek át? Lehet ezt még fokozni?
Őszinte részvétem :(( Könnyezem a soraidat... Olyan sokat meséltetek Rudiról, hogy mintha ismertem volna személyesen. A fájdalmatokból átvenni nem tudok, de tiszta szívből együttérzek Veletek :(
El sem tudom mondani mennyire sajnálom!! Pontosan ma gondoltam rátok, hogy mi lehet Rudival... régen jelentkeztél. Emlékszem sok sok történetre, amit itt elmeséltél róla. Valóban egy különleges kutyus lehetett. Szerencsések vagytok, hogy veletek élhetett és ő is szerencsés, hogy ilyen kivételesen nagyszerű gazdái voltatok neki...
Rudi ezen a képen olyan nagyon gyönyörű és látszik rajta, hogy igazán elégedett, boldog kutyus!
Egy jó kutyának, halála után, a legjobb helye a gazdája szívében van."
Szavam nincs a szomorúságomra. Meglett férfi létemre is könnybe-lábadva írom ezeket a sorokat.
Egyelőre egyszerűen el nem tudom képzelni az életemet nélküle - most is várom, hogy mikor hallom a kis tappancsait a folyosón, amint követ a nappalimból a dolgozó-szobámba.
Mert egy percig sem hagyott "egyedül" - úgymond - mindenhová követett.
Emberek százai ismerték a Balaton-parton is.
Amikor kint voltam hajózni, ő hozzá tartozott a tájhoz, ahogy várt a stég végén, hogy "mikor jövök már haza?".
Mérhetetlen szomorúság van rajtunk - a párom is (akinek Rudi volt élete első kutyusa) - ő se tudja feldolgozni az elvesztését.
Egészen biztos, hogy a kis lelke már a Kutya-Menyországban van már - mert ilyen békés, naivan jóindualtú kiskutya ritkán születik.
Még halálos betegen is arra ügyelt, hogy nekünk ne okozzon fájdalmat.
Ne kérdezzétek mi lesz - mert nem tudom. De hogy most ötletem sincs, hogy hogyan lehet nélküle élni... az biztos.
Jajj, ez nagyon szomorú, hogy így eltűnt a kutyuskád. Az jutott eszembe, hogy esetleg felkereshetnéd a környékbeli állatorvosokat, hátha valamelyik tud róla valamit! Esetleg valamelyik nagyobb közösségi portálon megosztani? Persze lehet, hogy már ezeket mind megpróbáltad...
Mivel én nem ismerem Rozka származási helyét, nem láttam a szüleit. Nem tudom, hogy törpe vagy standard a lelkem. Ez csak azért lenne fontost, mert a tápot amit adunk úgy kell kimérni, hogy hány kg lesz felnőtt korában. (én 6kg-val számoltam eddig, de most elbizonytalanodtam) Rozi most 3,8 kg, 19cm marmagasság és 34cm mellk. Az utóbbi 1-2 hónapban már nem nő. Lehetséges, hogy már nem is nagyon fog? Emlékszem,hogy Szofi törpe tacsi. Leírnád, hogy ő mekkora, csak viszonyítás képpen. Ha valaki emlékszik még, hogy mekkora volt 6 hónaposan a kutyuja és mekkora lett felnőtt korára azt is szívesen venném. Köszi.
Nagyon sajnálom hogy elveszett a kutyusod! El sem tudom képzelni mit érezhetsz! Vagyis kicsit mégis,pár hete a párom hajnalban,mielött ment dolgozni,kivitte a kutyikat,/társas házban lakunk/,és félkómás volt még Ő is,a kutyák észrevettek egy macskát,persze azonnal veszett rohamot indítottak ellene,az öregebbik visszajött,de a 6 hónapos Szofi,akit pár bejegyzéssel elöbb láthatsz a fotelban,nem! Frászt kapott a párom is,mert hiába hívta nem jött elő,kereste mindenhol,de nem találta. Bejött,és szinte sírva keltett,hogy :segíts,nincs meg Szofi....! Hát el kell mondjam,én úgy kiugrottam az ágyból,magamra rángattam a ruháimat,és rohantam ki az ajtón. És a kis drágám megszeppenve akkor fordult be a sarkon....,el sem tudom mondani,hogy megkönnyebültem,sírni tudtam volna....,de a kis mulyás is megijedt,nem is nagyon megy el mellőlünk azóta! Remélem megtalálod,szorítok nektek!
Szia! Mivel elejétől a végéig elolvastam a fórumot én is láttam a képeket a kutyusodról. Valóban gyönyörű küllemű. Ha jól emlékszem voltatok kiállításon, ahol jól lehúzták szegényt, nem kapott valami jó minősítést. Azóta megpróbáltátok újra? Elmentetek másik kiállításra? Lett azóta pozitív élményetek?
Rég jártam errefelé, de ma kaptam egy nagyon kedves levelet egy leendő tacsi gazdijától, aki olvasgatta a fórumot és megtalált levélben. Engedjétek meg, hogy utólagos beleegyezésével bemásoljak egy részletet a leveléből. Csak azért teszem, mert szerintem egy gazdinak nagyon jól esik, hogy megdícsérik a kis kedvencét. Mégegyszer nagyon köszönöm Neki, és igyekszem segíteni, hogy megtalálja ő is a kis kedvencét. Természetesen azonnal válaszoltam levelére.
Íme a részlet:
"Igaz láttam már elég rég irtál hszt, de én most olvasgatom a tacskós fórumot indexen, mert a közeljövőben tervezzük egy kutyus vételét! Érdeklődnék hogy a tied, milyen fajta (törpe vagy stand?) illetve milyen alomból való!? Mi igazából törpét szeretnénk, de sok esetbe (még tapasztalat híján nem tudom képről eldönteni hogy törpe vagy stand), ha esetleg a tied is törpe, egy alom elérhetőséget tudnál adni!? Mert engedd meg hogy megjegyezzem, szerintem a fórumra feltett tacskók közül a tied a leggyönyörűbb!!! (nem a tenyésztői méretezésre gondolok) Egyszerűen elvarázsol a tekintete, és gyönyörű mindene, szeme szőre! :) Biztos nagyon jó gazdija vagy, és az alom is jóféle volt!"
Ígérem mostanában majd többször benézek, jó volt újra olvasgatni titeket :)
Próbáld ki azt, hogy a kicsikéd etesse Fionát, hátha így belopja magát a szívébe. Én azt csinálom, hogy kimérem reggel, este Rozka adgját. Odaadom Zsigusnak a mérő edényt és ő szépen beleönti a kutyus táljába. Eleinte segíteni kellett neki, mert a fele mellé ment. Ez jó móka a gyerkőcnek és a kutyuska is rájön, hogy csak szereti őt ez az ember gyermek. Persze benne van a pakliban, hogy a gyermek is elropogtatt ilyenkor 1-2 kutyatápot... :-) A férjem szerint Zsigus is lassan ugatni fog annyi R. Canint megevett már. :-) (Persze nem engedem neki, de van, hogy gyorsabb, mint én.)
Nagyon ismerős a szituáció. Nálunk is nagyon megküzdött egymással Rozi és a legkissebbikem (19hó). Én is állandó készenlétben álltam,hogy ne pofon legyen a simogatásból. Sokszor röpültek a kisautók és a fakockák Rozi felé. Olyan reflexem van már,hogy az hihetetlen. Ami érdekes,hogy Rozi nálunk szó nélkül tűrt mindent. Így nekem kellett testőrként mellé szegődnöm. Talán azért nem morogta meg, mert ő még egy kölyök kutyus. Egy biztos, hogy ez elmúlt, már Zsigus nem terorizálja Rozit kb 1 hónapja. Igaz van 7hónap fórunk, tehát kitartás! Azóta amúgy óriási haverok lettek. Most az a sláger,hogy Zsigus fut körbe körbe az étkező asztal körül és Rozi rohan utána és szaggatja le róla a nadrágot. Sőt, mikor nézegetjük a mesekönyvet Zsigus űl az ölembe és az ő ölébe meg Rozka fekszik. :-) Nyugi, előbb vagy utóbb kialakul Fiona és a kicsikéd között is az összhang!
Ez a játékra hívásos nyüsszögés nálunk is van, meg az orral böködés, meg a labdájának vagy egyéb játékának erőszakosan az ölünkbe tuszkolása :) Aztán van amikor könyörgőre fogja, két lábbra áll, azaz ül és úgy szugerál, ha ránézünk, akkor halkan vakkant is hozzá .
Amúgy most 15 hónapos a fiúnk és... hát kicsit azért gondban vagyok, mert nagyon osztják egymást. A gyerek szeretetből néha lenyom neki 1-2 sallert, vagy simogatás címén püföli (azaz püfölné a fejét ha hagynám). A kutya már ha a gyerek közelít morog, ami a gyereket nem hatja meg, így püfölés van míg oda nem érek, kutya meg morogva vicsorog, de tűr hősiesen. 1-2x elszakadt már a cérna, akkor odakapott, de nem ért a gyerekhez csak az a szimpadias ijesztgetős odakapás volt, gyerek fel sem vette. Szóval aggódom, mikor szakad el nála tényleg a cérna. Persze próbálom mutatni a gyereknek, hogy nem ütjük, hanem simi simi, de azért ez még nem igazán működik. Néha odamegy a kutyához és szeretetből megpuszilja, ami azt jelenti, hogy a fejét ráhajtja a kutya fejére, majdnem összedugja vele az orrát és ennyi, viszont Fiona közben veszettül morog. komolyan ettől a jelenettől néha azért kiver a víz.
Persze olyan is van, mikor kedélyesen eljátszanak, de Fiona soha nem enged inkább hagyja péppé verni az orrát, de egy tapodtat sem mozdul, kimerevíti a lábát is, nehogy a kölök kicsit eltolja. Aztán olyan is van, mikor hagyja, hogy a gyerek megnézegesse a fülét, vagy pl. szereti piszkálni a kutya körmeit, mert az már ilyen érdekes :) na ezeket hagyja, nem morog. Ez mostanában kezdődött, hogy a gyerek elkezdett járni, sőt szaladni, amíg statikus volt nem volt probléma. Bízom benne, hogy ahogy okosodik le tudjuk szoktatni a kutya piszkálásáról és Fiona meg kapcsolni fog ki a nagyobb. Egyelőre összes szemem rajtuk és egyedül nem maradhatnak kettesben.
Igen,ha foglalkozunk vele,akkor abba hagyja. De az is biztos,hogy az itthon töltött időnk 80%-át játékkal töltjük,foglalkozunk vele sokat. De van egy másik oldala is a dolognak,van olyan ,hogy mi kezdeményezzük a játékot,és neki nincs kedve,akkor is rákezd a nyüszögésre,akkor meg azért,hogy hagyjuk békén. Szóval kis akaratos a szentem. :) De nagyon imádjuk,az biztos. A másik kutyink egy palotapincsi keverék,ő a nyugalom mintapéldája,annyira okos,és szófogadó,nagyon remélem Szofi sok jó tulajdonságot átvesz tőle. Az biztos,hogy imádják egymást,talán a kicsi kicsit jobban,de a "nagy " mamlasz hagyja magát. Mindíg utánozza Tamit,le se lehet róla szakítani. <3
"Ezek a kis tacsikák okosabbak, mint azt bárki gondolná :-)."
Igen, van egy olyan elmélet is, hogy van nekik egy soha-nem-törlödő memória-szeletük is az agyukban - ami néha előjön.
Bár mondják, hogy a kutyáknak nincs "időképük" - vagyis ők mindig a jelenben élnek, nem tudják időben hátra, vagy előre kivetíteni a dolgokat (ami éppenséggel igaz is lehet) de az, hogy van nekik egy ilyen típusú "beégetett memóriájuk" is - az biztos.
Állítom, hogy nem a labda hónapok alatt réges-rég elpárolgott szagát érezte meg a kutya - hanem beugrott neki a régi jelenet, amikor elvették tőle és oda felrakták.
Erről meg vagyok győződve.
Régi történet egy ismerős családnál, hogy az akkori kor szokása szerint ivartalanították a hím (!) kiskutyát. Doki jött, nyissz - és annyi.
Teltek az évek és egy jámbor családi-kutyus lett a hősünkből - kis kezesbárány, nem más.
Igenám, de egyszer a városban sétáltatva kitépte magát a gazdájától, átszaladt az úton és nekiesett egy embernek - majdnem letépte a nadrágszárát a lábáról. Botrányos jelenet volt, volt sikítás, minden.
Na mit gondoltok, ki volt az "áldozat"? Hát a doki, aki gyerekkorában kiherélte.
Na ennyit arról, hogy "A kutya úgysem tud összerakni emlékeket, ő csak a jelent látja".
Sziasztok! Kérdésem volna . Szofikánk 7 hónapos múlt,van egy 8 éves kutyusunk is Tami,tehát sosincs egyedül. Mostanában előfordul,hogy pl. ha a számítógépnél ülünk,vagy tv-t nézünk,vagy olvasunk,elkezd csiporászni,nyüszíkel,arra gondoltunk előszőr,hogy így jelzi hogy ki akar menni,de nem,mert nem csinált kint semmit,tehát figyelemfelhívás. Az nem lehet,hogy állandóan vele foglalkozzunk,hiszen dolgozunk mindketten,van hogy 8-9 órát is itt kell őket hagynunk,ezért is örülünk,hogy Tami itt van vele,hogy tudnám meg,mit akar,és hogy tudnám azt elérni,hogy ne csinálja? Köszi előre is!
Még mindig keresem tacsimat !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!SOS :(
