Gór-hegyre mink úgy mentünk, hogy megálltunk lenn az országúton (a Drégelypalánk felé menőn, tehát nem kanyarodtunk le Nb felé), a tanyánál (vagy tsz). Ott rögtön volt valami földút, azon elindultunk a dombocska felé, aztán a tövéből, eléggé jobbra tartva, de nagyjából a tetejére felmentünk. Ott átbújtunk egy sor alacsony fán vagy bokron, és egy szántón lyukadtunk ki. Ott a jobb oldalán volt valami út, azon elindultunk. Mentünk mentünk, és a távolban (na, legyen 300 m) megláttunk talán egy táblát, de én visszanéztem, és jobbra egy kisebb útelágazásban álló fán is ott volt a kód. Szóval főleg érzésre, de ha iránytűt is viszel, tuti megtalálod..
Múlt vasárnap vagy egy órát szerencsétlenkedtünk a tűző napsütésben, de nem találtuk meg a górhegyi kódot. A Nagybörzsönybe vezető útról balra lefordultunk egy széles földútra, mielőtt az erdősávot elértük volna megint balra fordultunk, aztán sehol semmi :( Tudnátok vmi támpontot adni, hogy legközelebb több sikerrel járjunk?
Igen, emlékszem, benne volt a beszámolódban, hogy volt egy kiegészítő térkép. Azért ennek ellenére jókat kavartál ezen a részen...
Ja, és Ali-rétnél említettél egy sztorit, amit az erdész mesélt neked, de nem írtad le. Elmesélnéd esetleg utólag? (Úgy tűnt, nem éppen kellemes dolgokról lehetett szó, de ha arra készül esetleg valaki, talán nem árt, ha edződik egy kicsit előre... ) De ha nem akarod közreadni, azt is megértem :)
És még valami: hányan csinálhatták vajon meg a Somogy turistáját?
A DDP-vel kapcsolatban csak annyit, hogy az igazoló füzetben van a hiányzó rész térképe.
Siófok felől talán egyszerűbb lesz, mert Ali-rétig nincs probléma, onnan pedig a leírás alapján biztonságosan el lehet jutni a geodéziai toronyig (legalábbis remélem). Innen viszont Neked kell felfedezned az utat!!!
Az átfedésekről.
A Somogy turistája mozgalom két részből áll, kötelező pontok és szabadon választott pontok (37-ből 12). Ennek a 12 pontnak a felkeresése alól mentesül az, aki az RP-DDK, vagy a DDP Somogy megyei szakaszát bejárta.
Én tehát a 12 kötelezőről írok, mivel a DDP-t teljesítettem. Azért néhányat beiktatok:o)
Természetesen megyünk a másik két helyre is, és az őskohó felkeresését sem hagyjuk ki. Úgy tervezem, hogy Mesztegnyőn szállunk meg és a pontok felkeresését összekötöm egy kis kéktúrázással.
Mivel Buzsákon már többször jártam és Lengyeltóti felől közelebbnek tűnt, gondoltam beugrunk egy bélyegzőért. Szomorú, hogy a fazekasok elmentek. Töltöttünk volna több időt is, de a lerobbant étterem látványa arra késztetett bennünket, hogy tűzzünk el minél hamarabb. Kár ezért a hangulatos kis faluért, talán őszre befejezik az útépítést és akkor újra lesz hangulat.
Köszi az előző hozzászólást is. Nem akarom ragozni a témát, de nekem pl. eszembe sem jutott a térerő. Azért megyek ilyen helyekre, hogy távol legyek a mindennapoktól. Kicsit sajnálom, hogy a langallót nem sikerült kivárnunk, de programunk volt Kaposváron.
Más.
Írtam a faszobrokról. Állítólag "Vadvirágok útja" néven lett kommunikálva a szobrok kihelyezése, 2000-ben avatták fel Kaposváron az első szobrot, a Kakasmandikó című alkotást. A megyeháza előtt áll.
Az útvonal:
Kaposvár
Kaposszerdahely
Szenna
Patca
Zselickisfalud
Szilvásszentmárton
Más.
A hét végén eldől, hogy tudok-e menni a Zselic ttúrára október 11-én.
Bár a beszámolóban is kitértem rá, de még egyszer megismétlem. Nagyon hálás vagyok az igazoló lapért. Ahogy ígértem, befejezem a Fejér megyét (megtörtént) és a következő Somogy lesz. Nagyon remélem, hogy októberig a Dél-Somogy túra is (Nagyatád, Barcs, Csurgó) összejön.
Hát ennél a Buzsáknál,tényleg a "leggyengébb" faluval kezdtetek a térségben, a másik kettő érdekesebb lesz, ha a Niklai temetőbe benéztek az apai nagyszüleim közelében van Berzsenyi siremléke, érdemes rápillantani. A Somogyfajszi kastély jelenleg a Somogy Természetvédelmi Egyesület bázisa, kimondottan természetvédői érdeklődéssel rendelkezőknek ajánlani tudom a térséget , de nem csak "futtában" !
Az erdei Őskohó muzeum kuriózum, kár hogy őseink az erdő közepébe tették :-)
A Krisna völgy elfogadva, oda én is kb 5 évente megyek, sűrűbben kicsit fársztó, Ők máshogy gondolkodnak, ezt tiszteletben tartva a művészetük szép, a zenéjük néha még tetszik is, a vegetáriánus éttermük meg izlés kérdése, nekem volt ami izlett.
Vásárolnod kell egy Kék-túra könyvet (MTSZ-ben a legolcsóbb) és hozzá egy festékes bélyegzőpárnát. Aztán indulhatsz is! A nemrég megjelent (de elég drága) Kartográfia spirál Kék-túra térkép-leírás tulajdonképpen jól használható, de a legfrissebb infókat az interneten nézd meg, több helyen is elérhetők, pl.ebben a topikban is elég sok leírás van.
Friss dolgokat a http://ttt.tr.hu/okt/ címen olvashatsz, és a te tapasztalataidat is ide várjuk. De itt a topicban is van egy csomó, csak vissza kell olvasni. Ha van füzeted, akkor megtalálod benne az alapinformációkat. Ha nincs, vedd meg az MTSZ-ben vagy esetleg valamelyik sportboltban.
A közeljövőben szeretném elkezdeni az OKT-t,Írottkőtől indulva.
Érdekelne, hogy az indulás előtt milyen adminisztrációs és egyéb elintéznivalók vannak.
Örülnék, ha friss élményeket, tapasztalatokat olvashatnék.
Látom, bár ezt már írtad korábban is, a DDP-s beszámolóknál - épp a hétvégén olvastam el - ugyanis kigyűjtöttem szorgalmasan anno :)
Örülök, hogy ilyen príma felfedező utakon jársz - és láthatóan nagyon élvezed is :)
Tervezgettem egy kicsit a hétvégén az OKT utáni időszakot (optimizmus...), és nagy valószínűséggel belevágok majd a DDP-be, Siófokról indulva - sőt már van több érdeklődő is csatlakozni.
Ehhez kapcsolódva:
A DDP van "némi" átfedésben a "Somogy turistájával" ugye? Szóval jópár pontot már begyűjtöttél anno? Vagy ott még csak egy helyre igazoltál?
Ja, megvettem az Észak-Somogy turistatérképet - bár az eddigi legrosszabb, legkevésbé használható kiadványnak tűnik. És pont a Siófok környéki rész maradt le. Bár a Balaton turistatérkép némileg használható (Töreki és környéke még rajta van, de az Ali-rétig már nem), csak épp a turistautak maradtak le - eléggé el nem ítélhető módon. Egyelőre úgy tűnik, az idevaló katonai térképek beszerzését kell megejteni a túra előtt.
Somogyvárra a térkép alapján el lehet navigálni a DDP útvonaláról, vhol Felsőmocsolád irányából - ha jól idézem fel. (Éppen arra is vihették volna az utat, aztán egy kunkoral vissza az erdeti útvonalra.) De így legaláb még izgalmasabb lesz. Somogyvárt és a Krisna-völgyet úgyis meg akartam már régen nézni.
Na, majd folytatjuk az eszmecserét - remélem.
Addig is, a hétvégén én is lenyomom a Szarvaskő-Sirok távot, fogyjon az az OKT.
Somogyvár után már elviselhető volt a hőség, na és a "vár"látogatás után falatoztunk egyet az árnyékban. A kellemesen hűs, otthonról vitt gyümölcs jótékony hatással volt meggyötört szervezetünkre. Soha nem gondoltam arra, hogy az autós turizmus is fárasztó. Most megtapasztaltuk. Mivel időnk volt, gondoltunk, teszünk egy kis kitérőt. Rég jártunk arrafelé.
A tájház még nyitva volt, a fazekasok elköltöztek az utcából. Állítólag megsértődtek. Az úttest feldúlva, a megszokott hangulatnak nyomát sem tapasztaltuk.
Mi voltunk az egyedüli vendégek:(o
Árulni vágyó asszonyokból van kínálat!!!
A vendéglő kocsmává alakult, a terasz szerencsére árnyékos, itt pihentünk egyet. Nagyon lezüllött a környék!
Ez a „pont” csak harmadrészben teljesült, hisz ide van még sorolva Nikla és Somogyfajsz is.
A „pont” gyalogosan nehezen megközelíthető. A vasút – busz kombináció sem sokkal jobb. Hazafelé kerültünk egyet (Kaposvár – Balatonboglár – Budapest), Somogyvárnál elfordultunk a zsákfalu irányába, Somogyvámosra. Elzarándokoltunk a völgyön keresztül a templomig. Nagy kaland volt a nyílt terepen beazonosítani az objektumokat! Megtaláltuk az épületeket, az építményeket és a szobrokat. Az elefántok eléggé giccsesek! A tó melletti pihenőknek nagyon megörültünk. A Művészeti Stúdió, a Fazekasműhely és a Pékség zárva volt:(o
Az istállók meglátogatását kihagytuk.
Sajnos, nagyon meleg volt a katlanban és a templomban sem volt légkondicionáló berendezés. Volt viszont meleget áteresztő üvegtető. Brrr.
A „hely” (védikus templom) olyan, amilyennek elképzeltem a neten fellehető információk alapján. Az oltár nyitva volt. Mázli. Félóránként indítanak csoportokat, csak vezetővel és cipő nélkül lehet bemenni a szentélybe.
Megkóstoltunk néhány süteményt. Hááát. Ízlések és pofonok…
Vasárnap lévén nem volt bélyegző a portán.
Próbáltam a közeli presszóban, de ott sem volt.
Most mi lesz?
A belépőjegyet eltettem.
Mehetek repetázni?
:o)
HEV!!!
Hilfe!
Már kezdtük élvezni a kellemes légmozgást a kocsiban, mikor felfedeztük a tojáspatkoló portáját. Szánom-bánom, de nem volt lelki erőm a nézelődéshez.
Ui.:
A túratervben szerepelt még Somogyvár is, igaz, hogy nem „pont”, de van más mozgalom is! (9 megye 99 nevezetessége.)
Az RP-DDK – t járóknak útba esik. Mivel nem tudok még semmit a túráról, gondoltam „kiugrunk” Kaposvárról, megnézzük közösen. Jól tettük. Minden információ rendelkezésre áll a neten (Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény), a telefonszám nem jó. A (82) 712-223 az igazi.
A vendégváró honlapján (33-805 lap) a fénykép kicsit becsapós, a harangláb nem annyira impozáns. Jó szögből van fényképezve:o)
A templom, mely része a falumúzeumnak, viszont lenyűgözött mindkettőnket. Igazi kuriózum.
Legnagyobb örömömre „élet” van a skanzenben. Birkák „nyírják” a füvet.
Ui.:
Nem önálló érintőpont, és az RP-DDK is elkerüli Kaposszerdahelyet. Nem kerüli el viszont a „ZSELIC-i piros körút”. Mivel ez a 2. érintőpont (KAPOSVÁR-2), a településről majd akkor, ha bejártam a körutat. Most előzetesen annyit, hogy itt található a Páva kiállító terem, a főúton. Itt alkot Horváth-Béres János faszobrász. Köztéri szobrait megcsodálhatjuk a Zselicbe vezető úton (14 van), a műteremben látható a többi.
A "terjedelmes" érintőpont felkeresésére érdemes alaposan felkészülni. HEV közreműködésével sikerült a topicban előzetesen összeszedni a látnivalókat, de ami a legfontosabb, sikerült felkeresni a helyszíneket.
A település észak-keleti csücskében van Kaposdada (arborétum), a déli csücskében van Bánya (üdülőfalu). Kaposdadától picit délre van Kaposszentbenedek. Itt található a Petörke vendéglő (gasthaus). Ennek később még lesz jelentősége.
Gyalogtúra.
A vendéglőtől indultunk, a régi vasút nyomvonalán. Az út helyben öntött betonlapokon vezet Lipótfáig. Romantikus völgyben csodálhattuk meg elődeink alkotását, a szintben haladó utat. Nagy élmény lehetett azoknak, akik még vasúton élvezhették a háborítatlan vidék számos csodáját. A felduzzasztott patak tólánca, a lankák, a hatalmas fák, a legelők, igazi felüdülést nyújtanak. Megvan még a BÁRDUDVARNOK tábla, a vasútállomás lakott. A túra végpontján volt LIPÓTFA állomás. Ez is áll még, lakott az épület.
Zsippó temetője jól látszik a domboldalban, Lipótfán egész pici harangláb van, de van. Bánya panorámája megkapó. Itt kezdődik a Zselic.
Bélyegeztem a vendéglőben is és a panzióban is (itt aludtunk).
Eléggé el nem ítélhető autós turizmus.
Bányáig kocsival mentünk, betértünk Olajhegyre, meglátogattuk a Mag-tanya gazdáját, élveztük vendégszeretetét. Vissza busszal mentünk Bárdudvarnokig, majd következett a már leírt túra. Ez volt a nap fénypontja.
Szép emlékekkel gazdagodva nyugtáztam, hogy hitelesen igazolva felkerestem a 12. érintőpontot.
Bónusz helyek.
Mielőtt elfelejteném, odafelé felkeresetük Kaposszentbenedeken a monostort, bebocsátást nyertünk a pici kápolnába. Abban a kegyben volt részünk, hogy a főnővér fogadott bennünket. Nem nyilvános a hely, mi azért mehettünk be, mert elvittük neki a nyilvános információforrás nyomtatott verzióját. Le fogja tiltatni:(o Kár. Biztos, ami biztos, kértem itt is egy egyedi bélyegzőt.
Természetesen felkerestük a HEV által javasolt kúria kertjében „A” fát.
A Goszthonyi kúria az országút nyugati oldalán van, a kastély a keletin, ott, ahol az RP-DDK atlaszban a „Major” felirat van. Nem látogatható, de a parkba szabad a bejárás. Nem a főbejáraton keresztül!!!
Elkocsikáztunk a kaposdadai ponthoz is, „kékeztünk” egy keveset, gépjárművel. Kaposmérőtől a Dadai-tanyák pontig aszfalt. Brrr.
Ha valaki fel akarja fedezni a Petörke-völgyet, akkor azt javaslom, hogy induljon Szennától, a keskeny aszfaltcsíkon. A völgyet ebben az esetben a dombról pillanthatja meg.
Említésre méltó még az országutat szegélyező vadgesztenyefasor. A Bányai elágazásig élvezhettük az árnyékot.
Ahogy az előzetesben már írtam, van lehetőség megszállni a Mag-tanyán. Ide busszal is mehetünk (Kaposvár és Bánya között rendszeres buszjárat van), picit kell csak gyalogolni. A tanyán kölcsönözhetünk biciklit és tekerhetünk. Azt hiszem, hogy ez a vidék a biciklizőknek „van kitalálva”.
Az RP-DDK – t járóknak azt javaslom, hogy tervezzék be ezt a kitérőt!
Ui.:
Azt hiszem, Zete most „elégedett” lesz. A Kaposmérő – Szenna szakasz 7,8 kilométerét már lehet „letudni”, nézelődés nélkül. A kérdés csak az, hogy mikor. Nagyon örülök, hogy a két mozgalmat sikerült „egyesíteni” és talán mások is kedvet kapnak és „ringbe szállnak” azért, hogy Somogy turistái lehessenek.
Hálás vagyok HEV-nek, hogy adott igazoló lapot. És irigylem azokat, akik erre a vidékre „csak úgy” elmehetnek.
Tegnap mentünk egy kellemes (??) Sirok-Szarvaskő kéket, levezetésként a szombati ttúra után.. Hát, finoman szólva is ellazultuk.. Minden szempontból.
Na, kezdjük az elején. Ketten mentünk Pestről (Efemm meg én), Egerben felvett minket Tibet, és Csehz is jött a buszhoz.. Kimentünk autóval Sirokra (ahh, minő kényelem egy turista számára), ahol a vasutas már amikor kiszálltunk a kocsiból, felmért minket, és lelkesen hozta a körbélyegzőt is, meg a szimpla Sirok feliratú vasúti pecsétet is.. Csehz megtette az első történelmi pecsétjét a vadonásúj füzetébe.. na, kb. 11-kor elindultunk (de már rohadt meleg volt), felbaktattunk a várba. Már a faluban rendeztünk egy kékkút faggatást. És még nem tudtuk, hogy milyen messze van a következő kékkút.
A várban tömegnyomor volt, de nagyon izgi hely , a gyerekek nagyon élvezték (én is). Na innen csendes magányban folytatta kvartettünk az utat, mert senki nem ment ilyen időben az erdőbe.. lassan baktattunk, irtó lassan folytak a kilométerek.. Rozsnakpuszta megváltás volt. Teljesen jó pecsét, aztán töprengés, hogy kicsit kevés a vizünk, szerezni kéne. Én még a szombaton észrevétlenül beszerzett dehidratációmat kezdtem el nagyon érezni, eléggé úgy éreztem magam egész nap, mint akinek akváriumot húztak a fejére. Amíg a többiek üldögéltek, benézegettem a puszta házaiba, hátha van élet. A másodiknál mázlim volt, a ZF Hungária Kft. üdülőházában egy csapat fiatal főzött, pihizett, szóval épeszű dolgokkal töltötte az időt, nem úgy mint mi.. Gondoltam egy flaska vizet csak tölthetek, de kicsit bizonytalanok voltak a csapból folyó víz minőségét illetően, így biztos, ami biztos, még kezembe nyomtak egy másfél ásványvizet is (ezer köszönet, így utólag is). Ez később életmentőnek bizonyult. Amikor azon az iszonyat tarvágáson átjutottunk.. Felforrt az agyvizünk. áhhhhhhhh. na itt kb. négyünknek összesen nem maradt 5-6 decinél több vize.. (ja, tibet a kis félliteres flaskáját sem itta ki.. hihetetlen a csaj) Innen közepes tempóban gurultunk le Szarvaskőre, ahol rávetettük magunkat az első működő kékkútra (amire ki is írták, hogy nem ivóvíz, de szerintem megintcsak lusta vagy pénzhiányos volt az ÁNTSZ), meg aztán a kocsmára (jó kis radler meg pecsét). Tibetet piszok gyorsan 3:1 arányban leszavaztuk, így nem küzdöttük fel magunkat a várba, "hisz úgyis jövünk még"!!
Itt Tibet papája vett fel minket kocsival, még gyorsan megnéztük Egercsehi festői falucskát, ahol Tibet gyors idegenvezetést tartott, amint a
kanyarokban 70-nel tovasuhant.. Szerencsére csak egy kézzel mutogatott, nem kettővel.
Hazafelé eseménytelen volt az út, hátul nyúltam el az ülésen, próbáltam a két nap megpróbáltatásait kiheverni, de nem ment. az tett be legjobban, amikor az útszűkület miatt lassultunk az autópályán, ahol egy Merci került mellénk, amiben két plázacica Hungáriát hallgatott full hangerővel. Én azt hittem, rosszul hallok.
Na, ennyi.
Zita rögtön belelkesült kéktúra ügyben, és októberre már 2 napos Szarvaskő-Dédestapolcsány akciót tervezgetünk..
Szia HEX77! Nézz körül a http://mvsctura.ini.hu és a http://vtbe.freeweb.hu oldalakon! Biztos találsz a kedvedre való Bükk túrát. (De Te is szervezhetsz ám magadnak!))
Nem tud valaki egy olyan helyet a neten, ahol fent vannak a közeljövőben induló túrák ?
PL. most is keresgéltem indul-e valami a jövő héten a Bükkben, de sajna nem jött össze... Honnan lehet ilyen infokhoz hozzájutni ?