A V200-as éppen a III-as korszak vége mert 1967-ben mutatták be a Lipcsei Tavaszi Vásáron és aztán a IV-es korszakra(1970) már 118 131-es lett.A mögötte levő modernizált kocsik a III-IV korszak átmenete. Festés ügyileg még III-as számozásügyileg IV,-es.Minden vontatójármű ami E V Vt (gőzösöknél csak számok kötőjeles szám nélkül) vagonoknál pedig 6 számjegy az III-as korszakos.Az úgynevezet EDV nummer vagyis a 12 számjegyes Computernummer kocsi és mozdonyszámozás (a mozdonyokon ebböl csak a 7 fő számjegy szerepel) pedig mind IV-es korszak. A Jövőben innen tudhatod majd melyik járművet szerezd be ami passzol az általad gyüytött korszakhoz.
A fentiekben taglaltak alapján ez a legutolsó DRG sorozatból származó példány, erősen átépítve. Innen már talán el lehet indulni. (a tetőiv is paszol a Glmhs kocsikéhoz.)
A DR-nél is léteztek ikerkocsik.Ilyenről konkrétan nem tudom hogy létezett e de a IV-es korszakban több féle is volt pl. A sülyesztett rakfelületű és az emeletes autószállító kocsik.Ezek ha jól emlékszem Niesky és Dessau gyártmányok.Az általad mutatott kocsi tipus ha volt is, a DR-nél szerintem csak a háború utáni maradék lehetett.
A DR-nél is létezett-e Stückgut Schnell verkehr feliratos kocsi? Esetleg ez az ikerkocsi is került-e a DR-hez? Vagy ez már II. vh. utáni találmány a DB-nél, a DR cégjeles modell az csak kamu?
Segítséget szeretnék kéri. Valaki meg tudná mondani,hogy az Indóház magazin,mely számában foglalkoztak a 18-201-es vassal? A segítséget előre is köszönöm szépen! Jöhet privátban is!
A könyv témája miatt talán nem baj, ha itt hirdetem meg, és nem a könyves fórumban :)
Eladó egy Ludmillákat bemutató képeskönyv: "Ludmilla" im Wandel - Eisenbahn Bildarchiv. Az első tíz oldalon rövid szöveges ismertető a típusról, aztán 80 oldalon kizárólag csak képek :)
A könyv hibátlan, sérülésmentes állapotú.
Annak idején 19,80 €-ba került, én 5.000 Ft-ot kérek érte, illetve az esetleges postaköltséget.
A témával kapcsolatban e-mailt váltottam egy ismerősömmel (néhány éve mozdonyvezető-oktatóként ment nyugdíjba a DB-től, de német és osztrák múzeumvasutakon azóta is aktív, ezen kívül vasútmodellező klub vezetője), aki a következőket válaszolta: 120-as nagyon ritkán vitt személyvonatot, elsősorban a nyári időszakban, amikor nem volt szükség a kocsik fűtésére. A D 881/884 vonatpár 120-as fordájú volt, legalábbis 1980-ban bizonyosan. Ez egy Hoyerswerda - Lipcse idényjárat volt, júliusban és augusztusban hétfői és pénteki napokon közlekedett, a Szergej Riesa és Hoyerswerda között vitte. '80-ban ő maga többször is erre a járatra volt vezényelve a 120,339-es géppel. Ezen kívül még néhány 120-as fordáról tud Pasewalk és Stralsund térségében.
Simán mehet.Sőt még az y kocsit is mögé teheted mert a 3 tengelyes rekotol a halberstadtin át az emeletes szerelvényig mindem jutott neki. Még a híres Meridián elején is volt 120-as.
Persze.Nincs ezen mit vitatni mindenki a maga terepasztalárol
tudja hogy milyen évszakot tükröz. A MÁV-nál valoban üde szinfolt volt a fűtőkocsi, de a DR-nél ilyenre nem emlékszem,ha csak egy gőzös nem gurult a Szergely után.Egyébként láttam én is olyan képet Thüringiában ahol a német határ fele 131-essel vágtat a gyorsvonat.
Miért, téli üzem lesz? :-) Nem kell hozzá kánikula, szerintem már egy tavaszi 20+ Celsiuisban sem kell fűtőkocsi... Az más kérdés, hogy jól néz ki egy fűtőkocsival, és kis érdekességet visz bele, mint a MÁV Szergej mögött a Vfk. :-)
Köszi az infót, tudok róla, h a BR 132 volt a személyszállítási felelős, de mivel az én leendő asztalom is nyáron fog üzemelni, ezért "az állandó, akut mozdonyhiány enyhítésére" be tudnak állni tehervonati vontatók - így a BR 120-asok is, ha úgy adódik (bár őket biztos nem az Y-szerelvények elé kötöm, olyan képet tényleg nem láttam, ahol Szergej húz ilyen vonatokat).
Csupa Tillig, illetve a Herris Reko Mitropa. Anno olvastam több német, DR-es fórumot, ott leírták, h se a Roco, se a Tillig Y-vagon nem tökéletes, de a Tillig sokkal inkább hiteles a Roco-hoz képest, ezért választottam Tilliget.
A Städteexpress szerelvény viszont már fullos: 3x2.oszt, 2x1.oszt,1xHerris Reko Speisewagen!
Mivel én csak dízeleket fogok működteni, ezért BR 131,2,3 és BR 118, ami szóba jöhet.
Alapvetően már a teljes gördülőállomány megvan, ami "kell" - egy régi Piko Modernisierungswagent kéne lecserélni 1/2-ről 2.osztályra, esetleg eb BR 175-ös betétkocsi kéne, de amúgy személy vonalon megvan minden, ami az 1979-81-es időszakban szóba jöhet. Tehert sem kéne már nagyon venni... :)Mozdonyból még egy új Piko BR 130-as fog bejátszani, amúgy az összes, 1979-81-ben járt dízel megvan. Nem gyűjtősdiből, mindegyiknek lesz feladata, vontatásban, vagy iparterületen.
Nekem is megvan a Liliput készlet,én akkor vettem meg mikor ki jött, és én sem bántam meg.Nekem van több Rivarossi tartálykocsim, és azok is nagyon jók. Kinematika szempontjábol viszont van egy pár keserves kocsi mind Tillig mind Brawa terén is.