Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
FKN-407 Fertőszentmiklóson telephelyes, Kapuvár környékén mozog egész nap.
IOT-860 Mihályi telephelyes, Mihályi-Beled-Kapuvár-Mosonmagyaróvár-Kapuvár-Mihályi vonalon jár.
JXW-455 Fertőd telephelyes, Sopron körül mozog, de ha jól tudom nagyon hamar végez. KCM-491 kb. fél éve még Cakóházán volt telephelyes, de azóta ott már sok autót láttam, Győr-Csorna vonalon mozog.
KGC-068 selejt, kapuvári telepen áll.
KIT-119 Mosonmagyaróvár tartalék.
KXY-487 Csáfordjánosfa telephely, Sopron környékén mozog, sofőrjével vigyázni kell, járat közben simán kiszáll és fenyegetőzik.
KYV-307 úgy tudom Komárom-Esztergom megyében fut.
KYV-341 Bakonybánk telephelyes, Győr környékén mozog.
MOA-034 Magyarkeresztúr telephelyes, Győr-Csorna vonalon mozog.
Üdv! A megye fordamágusaihoz szeretnék fordulni egy kívánsággal, illetve kívánságcsomaggal. Mivel ezeket a bodegákat rajtam és néhány ritka elvetemültön kívül kb. senki nem fotózza, úgy gondoltam, a nagy szólóbeszerzés előtt kiszedegetném a hiányzó régi Credóimat, hátha ez az utolsó esélyem erre. Az ötlet kiváló, a probléma annyi, hogy nagyjából 220 km-re élek a Kisalföldtől, és mivel a területet nem ismeri az utas.hu/menetrendek.hu, így semmiféle rálátásom nincs a környék járműkiadására. Ennek fényében nagyon szuper lenne és nagyon hálás lennék, ha valaki valami tippel tudna az alábbi járművek fordájával kapcsolatban szolgálni.
Az üzemegységekkel tisztában vagyok mindegyiknél, inkább az a kérdés, nap közben merre járnak (már azzal is jóval előrébb vagyok, ha legalább az kiderül, hogy bejárnak-e Győrbe), netán fordásak-e egyáltalán, mert az lepne meg inkább, ha nem lenne köztük legalább 1-2 tartalék. Ezeken felül van még 4 darab helyi járatos hiányzóm is, rendszám szerint IKC-333, IXM-692, IXM-757 és IXM-759 kellenének - ebben az esetben csupán annyit kérdeznék: helyi üzemeknél fix forda van egyáltalán? Az IKC-ről láttam beírva mondjuk, hogy javítás miatt áll.
Ha netán valami kényes, nagy nyilvánosság előtt nem leközölni kívánt infó is lenne ezek közt, a mailcímem publikus. Köszönöm előre is!
Szerintem az országban biztos lenne honnan elhozni pár automata váltós ( tizenvalahány éves ) buszt tűzoltásként, mert amit a DUD-627-tel leműveltek fél évig tavaly, az már egy vicc volt. Most ez a RBU :D . Nem hiába van kivitelezésileg Helyi és Helyközi busz.
( Szvsz. Az Ic11 az tudtommal távolságinak szánt kocsi, az Ec11 a helyközi kivitel ). Igen, elég szarul sikeredtek a Kravtexnek ( SOR-nak ) ezen szériák, ám a még így is a 2 szar közül sztem a KGC egy hajszállal, üléselrendezés, hely szempontjából komfortosabb helyin:)
Győrben volt ész, elvitték az összes veszprémi matuzsálemet 2 éve, de nem is akadt kocsikiadási problémájuk.
Az vészes kocsihiány jelenleg abból adódik, hogy több kocsi már hosszú ideje nem közlekedik:
Az IXM-759 és az LKG-482 javításon vannak Győrben 3 hete (ill. hogy pontos legyek a 482 tegnap visszatért), valamint az EZY-622-t selejtezték, mely egy kimondottan megbízható és karbantartott járműnek számított.
Az IKC-630 sem jár jó ideje, ezt is pótolni kell valamivel.
A GSA-484 lakatolás és fényezés alatt áll, ő is kiesett 2 hete.
Ezek helyett a tartalékok járnak (GFA-941, 943), melyek nem véletlenül tartalékok, legtöbbször egy napot sem bírnak ki végig, és sokszor már a nap elején ki sem tudnak állni a garázsból.
Napi szinten vannak különböző kocsiknál meghibásodások, melyeknek a javítása igénybe vesz 2-3-4 napot, és ezek a javítások csak tűzoltások, hogy minél hamarabb mehessenek forgalomba, de emiatt a silány javítások miatt pár nap után újra a műhelyben vannak és ez így megy tovább és tovább... Nos ezeket a járműveket is pótolni kell, viszont egy idő után nincsen már tartalék, így jönnek szóba a helyközis tartalékok, amiknek az állapotát nem részletezném.
Helyis kocsik, melyek gyakran szerepelnek a javítósoron: NOS-033, NKW-879, KZX-522, KDA-245, KCM-451, valamint a már említett 941 és 943.
Tartalék még szintén a CLH-694 és a CDA-262, ezek egy fokkal megbízhatóbbak, mint az előbbiek.
Nagyon felületesen (az egyes kocsik állapotára nem kitérve) így tudom összefoglalni.
Ez jogos, de pont az erre a célra lehető legalkalmatlanabb kocsik egyikét megtalálni már külön tehetség kell. Még a 263-as úgy ahogy elmegy. Sőt, ha a középső ajtónál lévő résznél 2-2 ülést kivennének, az szerintem eskü meg is oldható lenne, ha már annyira nincs mivel helyi járaton járni. De egy IC 11..
Nem nagyon tudsz mit idehelyezni úgy, hogy be ne szopd, vagy pedig ne szopd be, mivel 1, elég szarul állnak a térségek nagy részében, nem csak Sopronban ( legfőképp helyi közlekedés ), már csak a plusz "teher"-nek vehető vírusos járatsűrítések miatt is. Tehát kapacitás növekedés van. 2, Áthelyezni meg nem igen tudsz semmit úgy, hogy olcsó is legyen meg jó is, mivel ha idehozol egy tök ismeretlen márkát/típust, akkor ahhoz szinte semmit nem fognak tudni hozzászólni. A Credokon is hetekig tökölnek , már csak egy légrúgó hibánál is. Akkor még ha idehoznál egy ARC-t mondjuk Debrecenből, na akkor mi lenne. Na meg alkatrészeket kunyerálni folyamatosan több száz km-ről, az se túl kényelmes dolog azért.
Ezért is marad a kényelmetlenebb, de biztosabb út, miszerint áthelyeznek több, igaz idősebb ( általában Ikarus ), járművet is, de valamennyire hozzá tudnak nyúlni, meg van alkatrész is.
Az a baj, hogy a cég is tudja, hogy egy 33 éves CLH-val hosszútávra tervezni nem lehet, de valamit meg mégis kell járatni, és ebből lesz az mindig, hogy ezeket a koros buszokat átlökik mindig a műszakin, gondolván, hogy ezekkel úgy se tervezünk már sokáig max egy-két évre, aztán meg azt vesszük észre, hogy már kb. 2016 óta ez megy, hogy amiket úgy gondolnak, még egy-két évig jó lesz, az így rá 5 évre is forgalmi kocsi :).
Tudsz egyébként valamit a tender, vagy pályázattal kapcsolatban ? ( Magyarán, amit terveztek, meg amit megálmodtak, azt így finanszírozásilag mennyire gondolják komolyan ? )
Maradjunk annyiban a témát illetően, hogy az Ikarusok eredetiségét és valódi korát tekintve sok a bizonytalanság több járművet is értve. Ami biztos, hogy bármi is legyen márciusban a 694 sorsa, Sopron is megérdemelne vállalható kocsikat. Ha modern és korszerű nem is érkezik a közeljövőben, legalább a Sopronba helyezettek legyenek megbízhatóak.
Egyébként ez a CLH-s sztori ott borul, hogy a KAY-416 1987-es évjáratú (280.06.4271.87), szintúgy nem vázcserélt, csak elhagyta sok éve a CLH-693-as frsz.-t, és ezt kapta helyette.
Decemberi állománybavétel az is, mint a BPI-829, szóval...