Keresés

Részletes keresés

Ceti Creative Commons License 2001.03.28 0 0 452
Az aggteleki részt valahogy úgy képzeljük - mivel nem akarunk csomagokat cipelni -, hogy lenne egy bázis mondjuk éppen Aggtelek és onnan mindkét irányba tennénk 2-3 túrát, és beiktatnánk 1 pihenőnapot is. A bázis meghatározása még a térképek, a menetrendek és a szálláshelyek tanulmányozásától függ. Azt hiszem ezek közül a leglényegesebb a menetrend, azaz, hogy egy-egy túra végén vissza tudjunk menni a "központba". Esetleg a bázis egyszeri áthelyezését is el tudom képzelni, többször már valószínűleg nagyon macerás. A párom sajnos ódzkódik a stoppolástól, pedig szerintem azzal is lehetne kalkulálni. Ja, egyébként ő a férfi, de remélem majd ha végképp ráfanyarodunk nem lesznek ellenvetései.

Ezt a túra megkezdését meg újraindítást igazoló pecsétet én nem értem. Ha nem a füzet szerint szakaszoljuk, akkor is két pecsét kell arra a helyre, ahol megszakítottuk? Egyébként meg mi értelme a két pecsétnek? Hiszen ugyanazon időpontban is lehet kettőt pecsételni. Vagy ha például egy kocsmában pecsételtetek akkor írassam oda a dátumot is? Persze ezt megint bárki odaírhatja, nemhiszem, hogy grafológiailag elemeznék. A lényeg szerintem, hogy úgyis az ember becsületességén múlik, nem érdemes ezt túlbürökratizálni.

larzen Creative Commons License 2001.03.28 0 0 451
Megrendeltem a videót. Meglátjuk, mi lesz belőle...
Előzmény: CsTom (446)
larzen Creative Commons License 2001.03.28 0 0 450
Az Aggteleki rész konkétan melyik lenne?
A Jósvafő-Bódvaszilas részt nemrég jártam végig, de Jósvafőtől visszafele még üres a füzetem.
Előzmény: Ceti (445)
Vérfarkas Creative Commons License 2001.03.28 0 0 449
Nem tudom ki az szemely szerint de mar ket eve is gond volt az arra meno teljesitmenyturakon. Gondolom az erdo tulajdonosa...de fel nem tudom fogni valakinek mi baja lehet a turistajelzesekkel.

Persze..meglehet csinalni az egesz keket egynapos turakkal. Termeszetesen a tavolabbi reszeknel nagyon leromlik az utazas/turazas arany, de igy nagyon sokmindenbol kimarad az ember. Az egeszbol csak a 'rohanas mert indul a busz vagy vonat' marad meg.
Mi nyaron egy het alatt szoktunk 70-80 km-t menni, igaz magunkkal cipelunk mindent (sator, bogracs...) A Budapest kornyeki reszeket termeszetesen mi is egynaposokkal csinaltuk, persze ezeket nem nyaron.

Előzmény: CsTom (448)
CsTom Creative Commons License 2001.03.28 0 0 448
Az _összes_ jelzés hiányzik valóban. Mi (ki) az a "baltás gyilkos"? Van ott egy ember, aki járja az erdőt és leszedi a jelzéseket? Miért?!

Persze 70 km két napra tényleg nem hosszú. :) De itt az odautazunk-túrázunk-hazajövünk típusú lakóhely környéki egynaposokról volt szó.

Előzmény: Vérfarkas (447)
Vérfarkas Creative Commons License 2001.03.28 0 0 447
Itt nem csak a felfestes hianyarol van szo. Ott el a "baltas (jelzes)gyilkos. Nem csak a kek hianyzi a HHH kornyekerol hanem pl a zold is...

Ha jol megszervezed, egy 70 km-es szakasz sem hosszu. Szombat-vasarnap. Csak egy jo kis szallashelyet kell talalni. A topicban errol is talalsz infot.

Előzmény: CsTom (446)
CsTom Creative Commons License 2001.03.28 0 0 446
Többször hangsúlyoztam már, hogy kicsi a világ, és íme újra bebizonyosodott. :-)

Persze hogy aggódtunk a térképhiány miatt, mert a Hűvösvölgy-HHH szakasz teljesen jelzés nélküli volt, és hát ebből azt gondoltuk, hogy esetleg ebbe (Piliscsaba felé eső) az irányban sem bővelkednek a kék csíkok a Budai-hg-ben. De szerencsére tévedtünk. Ami viszont nagyon szomorú, hogy -- végre a topicot végigolvasva -- tavaly júliusban itt valaki arról panaszkodott, hogy hiányoznak a jelzések a fent említett szakaszon, és azok most -- több mint fél évvel késöbb -- még mindig nincsenek felfestve. :-<<<

Ez a hétvége a passzív pihenés jegyében telik majd :)(néha kell azt is, hisz az előző hétvégéken mindig úton voltunk), a következő túra a Bécsi út - Dobogókő (talán kicsit tovább Pilisvalahova, most, hogy már későig világos van) útvonal lesz.

Mi is most kezdtünk, egyenlőre azért is nem "szabdaljuk szét" a szakaszokat, mert pont jó "bemelegítő" távok ezek itt Pest környékén, de késöbb erre mindenképpen sor kerül, hisz most még egy 40km-es szakasz is ilyesztően hangzik (persze -- gondolom -- nem lesz ez mindig így :) ), holott vannak 60-70-es szakaszok is...

Másfélmillő: A
Zeneház katalógusában megtaláltam, elvileg rendelhető. (A főlap különben itt érhető el.)
Syd, ezért egyenlőre köszönöm, de még nem élnék a lehetőséggel :)

Előzmény: Ceti (445)
Ceti Creative Commons License 2001.03.28 0 0 445
Sziasztok!

Nagyon örültem, hogy rátaláltam erre a topicra. Sőt ha nem tévedek rá is ismertem valakire. Vasárnap voltunk a Hűvösvölgy-Piliscsaba szakaszon, és ott szóba is elegyedtük egy párral, igaz a kék túráról nem esett szó, inkább csak a jelzésekről meg az útról. Szerintem az egyikük CsTom volt!!! Picit aggódtak is mert nem volt náluk Budai-hegység térkép, a leírtak alapján látom ez nem volt probléma. Hová indultok most hétvégén? Mi a Dorog-piliscsaba szakaszt tervezzük vasárnapra, bár tudom nektek ez már megvan. Szerintem ehhez hozzá kellene csapni a Dorog-Mogyorósbánya szakaszt is, így legalább az egy kicsit rövidülne, a másik meg egyébként sem túl vészes. (A párom azon a véeményen van, hogy nem ildomos szétszabdalni a trákat, én ezzel egyáltalán nem értek egyet, előbb-utóbb úgyis ráfanyarodunk.)

Mi most márciusban kezdtük a túrát, és körülbelül két év alatt szeretnénk megcsinálni. Egyéb elfoglatságokra tekintettel talán még kevés is lesz. A Budapest környéki szakaszokkal kezdjük, ezek igazán könnyen mennek. Májusban szeretnénk körülbelül 1 hétre elmenni az aggteleki részre.
Majd ősszel is mégegy hetet szánunk rá. Közben pedig maradnak a hétvégék, de általában nem tudjuk mindkét napot szabaddá tenni, így a távolabbi részeket még nem tudom hogyan fogjuk megoldani, bár látom szerepel itt elég sokféle megoldás.

A Mufflon itatónál nem pecsételtünk, a mi túrafüzetünkben nem szerepelt, de ez nem különösebben aggaszt bennünket.

Még majd visszatérek hozzátok egy-két kérdéssel.

Egy úr az űrből Creative Commons License 2001.03.27 0 0 444
A Mountex katalógusában szerepel egy "térképmérő". Nem léptékmérő, mert ugyebár az többnyire rá van írva a térképre, akkor meg minek kell azt megmérni. Na: elektromos térképmérő, tetszőleges léptékre beállítható, ajánlott fogy ár 3.990.- Ft. A tetszőlegesbe gondolom a honi térképeken használatos 40- és 60.000-es is belefér. Egyébként még katonai boltokban is lehet néha ilyent találni, az egyszerűbbek lépték nélküliek, csak a centimétet mutatja a mutató, innen laza fejszámolással lehet a távolságot megtudni.
Mork
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2001.03.27 0 0 443
Egyelőre nincs mit nézni rajta. Nem akarom minősíteni az ürgét, mert még bosszúból idetéved és szétoffol minket. Nyelvtanilag nem éri el azt a színvonalat, ameddig le bírok ereszkedni. Uff.
Előzmény: Törölt nick (442)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.27 0 0 442
Sziasztok túristák,

Ezt nézzétek: http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9033390!

Üdv,
p

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2001.03.27 0 0 441
Némi gyakorlattal meglepő pontosságot lehet elérni a szabad szemes becsléssel. Addig pedig ott a jól bevált cérna, amit szépen a turistaútra fektetsz a térképen. Ma már nem használom, ha nincs műszer, akkor ránézésre mondom meg a távot, elég elfogadhatóan.
Előzmény: Ermak (439)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.27 0 0 440
Én is valahogy így szoktam ... csak a szintkülönbségek leolvasását kellene még gyakorolnom, mert a térképeken általában nincsenek túl sűrűn megadva a magasságok és az eséstüske is hiánycikk.

Macibb

Előzmény: larzen (438)
Ermak Creative Commons License 2001.03.27 0 0 439
Hm, vannak még nálam megszállottabb kilométerszámlálók. :-))

Pedig már elképzeltem egy alacsony oldalfalú szitát - vagy inkább rácsot - 1/4 km-es osztással (persze méretarányonként másik kellene).

Előzmény: Fishtax (437)
larzen Creative Commons License 2001.03.27 0 0 438
Én a többit sem ismerem. Néha túrán szoktam nézegetni a térképet, ígyvalahogy:
Hát, ha feltételezzük, hogy egy négyzetoldal egy km, akkor ez ... hmmm... [szemöldök felhúzás] ... kb... négy, négy és fél km.
Előzmény: Ermak (436)
Fishtax Creative Commons License 2001.03.27 0 0 437
Dehogynem ismered: úgy, hogy piszok sokat használod a kéthegyű körzőt! :-)
De azért dagadok a büszkeségtől, hogy azt feltételezted rólam, vmi új módszert ismerek! :-)))

Fishtax

Előzmény: Ermak (436)
Ermak Creative Commons License 2001.03.27 0 0 436
Szita? Na, ezt nem ismerem, hogy működik?
Előzmény: Fishtax (434)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.27 0 0 435
1:20000 nincsen? Abból viszonylag kevés fejszámolással konvertálhatsz számokat a 30000-re, 40000-re, 60000-re. A Somló és a Soproni-hegység turistatérképe esetében pedig direktben használhatod :-)

Macibb

Előzmény: Fishtax (434)
Fishtax Creative Commons License 2001.03.27 0 0 434
Legutóbb, mikor kerestem - ha jól emlékszem - 3-4e Ft ért voltak olyanok, amelyeken több lépték is volt, de a magyar általánosságnak megfelelő 1:40000 egyiken sem. Marad a szitacsinálás?

Fishtax

Előzmény: Törölt nick (430)
Ermak Creative Commons License 2001.03.27 0 0 433
Én kéthegyű körzővel szoktam távolságot mérni, 1/4-1/2 km-re állítva szerintem elég pontos, bár kissé térképgyilkos. Mióta a nevezett eszköz elveszett, maradt a ceruzás-papírforgatós módszer, az is elég pontos.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (431)
Egy úr az űrből Creative Commons License 2001.03.26 0 0 432
Az Utazás kiállítás valamelyik standján begyűjtöttem egy prospektust, amiben van ilyen kütyü. Otthon majd megnézem, hátha még nem szórtam ki.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (431)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2001.03.26 0 0 431
Szerintem ilyet nem kapsz Magyarországon, legfeljebb komputerest, amin bármilyen lépték beállítható, de az tiszta pénzkidobás. A "mezei" mérők is veszettől drágák. 1:25000, 1:50000 a divat. Ja igen, a boltban valamiért "léptékmérőnek" hívják őket, pedig a lépték rá van írva a térképre, azt nem kell mérni.
Előzmény: Fishtax (428)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.26 0 0 430
Szerintem vegyél olyat, amilyet kapsz és gyakorold a fejszámolást :-) Komolyan, milyet tudsz venni? Mennyibe kerül egy ilyen játékszer?

Macibb

Előzmény: Fishtax (428)
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.03.26 0 0 429
Március 15-e alkalmából, három napnyi Dél-dunántúli Pirost tettem meg Szekszárd-Mecsekjánosi között. A jelzés végig jó volt, nekem különösen a Mecseknádasd-Máré-vár szakasz tetszett, de a szálkai víztározó is klasz volt. A DDP a tározó nyugati oldalán halad, az aszfalton. Itt még láthatóak a régi Dél-dunántúli Kék (Szekszárd-Kaposvár) jelzései, amely 1989-ig ezen az útvonalon (Szálka-Mőcsény-Zsibrik-???) haladt. Amikor az utat avattuk ’89-ben, már a tározó keleti felén vezetett a jelzés, Kismórágy-Mórágy-Bátaapáti-Mecseknádasd útvonalon.
Fishtax Creative Commons License 2001.03.26 0 0 428
Belekotyogok, magam csak amatőr túrázó vagyok. Tudtok olyan görgős távolságmérőt, ami az 1:40000-es, 1:60000-es turistatérképekhez is használható? Már több helyen kerestem, de ezzel az "áttétellel sehol sem találtam.

Kössssz,

Fishtax

CsTom Creative Commons License 2001.03.26 0 0 427
A MoképVideo keresője nem találja, a telefonokat meg nem veszik fel, lévén elmúlt négy óra. Az ötletet köszi, holnap megpróbálom.
Előzmény: larzen (425)
CsTom Creative Commons License 2001.03.26 0 0 426
Egy Indexet már sikerült találni a sorozatról :-)
http://www.btf.hu/studio/adatb/15lepes/15nyito.html
Előzmény: larzen (425)
larzen Creative Commons License 2001.03.26 0 0 425
Elérhetőség a www.mokep.hu oldalon! Most nagyoncsiga a netünk, nem tudom megnézni.
Előzmény: larzen (424)
larzen Creative Commons License 2001.03.26 0 0 424
A futó beért a célba. Ennyit tudtam meg max. a túratársakról. Azt, hogy a tervezett időre sikerült-e teljesítenie, azt nem tudtam meg.
A 1.5M lépést én is vadásztam anno. A Televideo megszűntével az megmaradt anyagát a Mokép vette át. Ott (novemberben) még azt mondták, h leltározzák a Televideo készletét, karácsony előtt újra a boltokba kerül. Azóta bevallom nem hívtam őket, egy próbát pedig megér.
CsTom Creative Commons License 2001.03.26 0 0 423
A szilveszteri néhány napot Aggtelek környékén töltöttük, voltunk mi is a romvárban meg a romtelepülésen, úgyhogy kíváncsian néztem volna a képeket, de sajnos a tar.hu halódik, ugyhogy majd legközelebb dícserem meg a fénykepezőtudásodat :-)
Előzmény: larzen (406)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!