Szõnyi Bartalos Mária: A BENES DEKRÉTUM HATÁLYBAN MARADÁSÁIG MINDEN NEMZET ÉS NAGYHATALOM HÁBORÚS BÛNÖS!(Átgondoltam)
Publikációk
Gondolkodom ezen a Benes dekrétumon.
Úgy akarom megmagyarázni a hatályban lévő dekrétumok értelmét és lényegét, hogy mindenki - Európa, Amerika, és minden ország, illetve kicsi vagy nagyhatalom, de még az egyszerű emberek is megértsék.
Hogyan is van ez? Szlovákiát fel kell oszlatni? Na, nem vágok a gondolatmenetem elébe! Háborús bűnösök vannak Szlovákiában? Mindjárt megmagyarázom, hogy miért gondolom ezt! A Benes dekrétumok értelmében nem csak a polgárok között sétálnak a háborús bűnösök, hanem a Szlovák parlament bársonyszékeibe is beültek? Na! Most tessék velem együtt gondolkodni, mert csak kérdezek:
A hatályban lévő, kollektív bűnösség elvét nyugtázó, megerősítő és örökérvényűnek minősített Benes dekrétum szerint lassan már a szlovák családokba is beférközik a bűntudat? Ugyanis, érdekes kezd lenni a helyzet, mert amelyik magyar lány szlovák fiúba lett szerelmetes a dekrétumok hatályba lépése óta (1945. óta!), akkor a Benes dekrétumok szerint a magyar lány származása miatt beköltözött a bűn a szlovák családba is?
Gondolkodjunk csak tovább! Tovább kérdezek: Akkor Szlovákia Parlamentáris rendszere is háborús bűnösökre épül addig, amíg a Benes dekrétum érvényben van? Hogyan is van ez? Háborús bűnösök vezetik Szlovákiát az orránál fogva? Amennyiben ez, így van, és így marad a Benes dekrétumok miatt, akkor Szlovákiát fel kell oszlatni, mert nincs más mentsége? Ugyanis Benes dekrétuma Szlovákia minden jogát és kötelességét már parlamentárisan "elbaltázza", mert megsérti az alapvető nemzetközi jogokat és az Európai Únióval sincs jogharmonizációban?
Mit szól ehhez az Európai Únió? A kamaszkorban levő Szlovákia - megjegyzem: 14 éves - úgy belekeveri saját tótatyafiságát a háborús bűntudatba, hogy ifjúi hevében nem is gondol arra: elsődlegesen a saját nemzetének porcióz kollektív bűntudatot? Mit szól ahhoz az Európai Únió, hogy a Benes dekrétumok hatályban maradásának a következményeképp a magyar képviselő urak Szlovákiában háborús bűnösök? Aztán, ha van olyan szlovák képviselő, akinek magyar származású a kedves felesége, és született egy gyermekük, akkor ez a gyermek - elméletileg - csak félig háborús bűnös? És a szlovák képviselő is bűnt követ el, mert vállalja feleségét és gyermekét?
Ragozzam még tovább? Vagy meghagyjam más gondolkodó kollégáknak?
Na, még kicsit kérdezek: Ezek szerint az Európai Únióban - Szlovákia részéről - háborús bűnösök is képviselik Szlovákiát?
Magyarországról - a Benes dekrétumok szempontjából - már nem is beszélek, mert minek?
A Benes dekrétumok elvi alapja szerint én is háborús bűnös vagyok, és mind azok a magyarok, akik a világ bármely pontján élnek?
Mind azok a nagyhatalmak is háborús bűnössé váltak, akik befogadták a magyarokat? Nocsak-nocsak! A Benes dekrétumok szerint az egész világ háborús búnös?
NA, GYORSAN tessék hatályon kívül helyezni vagy BETILTANI az idejét múlta Benes dekrétumot!
Komárom-Szőny, 2007. szeptember 26.
Megjelent: Nemzeti Hírháló, 2007. szeptember 27.
Szőnyi Bartalos Mária üzenete az Európai Úniónak, a Benes dekrétumok miatt, az Irodalmi Rádión keresztül, 2004-ben.
Egy orszag mi nemzetkozileg elismert tagja a EU-nak,a maga erdekei szerint donti el ,hogy mit hol epit merre vezet,a infrastruktura- gaz,olaj vezetek,vagy a GABCIKOVO-i eromu-a DUNAN. Puntik-CZECHO-SLOVAKIA-
En meg CSehszlovakia-kapcsan ismertem szinten magyar nemzetisegu eleg magas beosztasu tiszteket a hadsereg-be,ugyan szlovak-es cseh volt a hivatalos nyelv
Van egy magyar ismerősöm, az elszakított területen. Kurvára ki vannak akadva Slotán és ő is mesélte, hogy pld. Pozsonyban megszólták, mert a barátnőjével magyarul beszélt.
Gyakorlatilag az összes vezető szlovák, de épp Slota mutatja, hogy ha lehet, ők még szarabbul érzik ott magukat. Főleg azután, hogy már határőr sincs.
Néztem a Szeged-Barcelona kézilabdameccset. Az edző szerbül dirigálta a csapatot. És az ország még nem omlott össze tőle. Nemtom, hogy Szlovákia túlélne-e egy ilyen szituációt. :-)
OFF!
A lányomnak feltünt és megkérdezte, hogy minden szerb név "VICS"-re végződik?
Mindig van olyan dolog, ami Szlovákiában és olcsóbb és más, ami itt. Lehet, hogy a Barum gumi ott olcsóbb (én tuti nem mennék érte, mert eleve Barumot nem teszek az autómra, itt is a legolcsóbb kategória). Szóval ez semmit nem jelent.
A régi kommunista időkről is hülyeségeket írsz, ugyanis gyakran jártam ki Csehszlovákiába. Gyakorlatilag két dolog volt kapós, a légpuska, légpisztoly, itt ugyanis nem árulták és a cipő. A cipőből jóval nagyobb volt nálunk a választék, jobb volt a minőség, kulturáltabban árusították, viszont többe került. (Egy Győri 5 kiló, egy Nike több mint ezer)
Én is bementem egy kis csoporttal egy áruházba, ahol cipőket árultak. Na az tragédia volt, kb, 300 fős tömeg pulttal elválasztva a raktártértől. Totál puritán volt az egész, köszönő viszonyban nem állt nálunk a leggagyibb cipőbolttal. Se tükör, se szék, tulajdonképpen csak egy bármi dekoráció nélküli terem, ráadásul ahogy néztem, ugyanazt a kamu edzőcipőket árulták, amit a lengyelek árusítottak 3 kilóért. Szóval ezért nagyon nem Nike-ot kaptál. Hamar ki is jöttünk, ez és igy, ingyen nem kellett volna.
Rendszeresen vittem ki dolgokat. Nem üzleteltem vele, ajándékba vittem. Olyan alapdolgokat, mint fogkrém, magnókazetta, igazából szinte bármi. Cserében bevittek egy Prior nevű áruházba, ami kivülről egy modern épület, belülről viszont nem csak kopár, de üres is volt. Egyszerűen nem tudtam mit venni, pedig fizették volna. Vettem kínomban pár db. KZ nevű magnókazettát, el kellett dobnom, mind a hat hibás volt egyszerűen mágnesezés nélküli szalagrészek voltak rajta. Szóval arra a Csehszlovákiára kurvára nem lennék büszke.
Amit ott gyártották, áthozták ide, előbb kaptam itt a lemezjátszómhoz fejet itt, mint Prágában. Mellesleg olyan szánalmas műszaki boltot se sokat láttam.
Ismétlem, nem akarom teljesen cáfolni amit írsz, nyilvánvaló, hogy ha itt a görbebot mondjuk jugó import volt, háromszor annyiba is kerülhetett mint nálatok. Nem is az árakkal volt gond, hanem azzal, hogy nem lehetett kapni semmit.
Ami a mai állapotokat illeti, nagyon egyszerű. Nézd meg Komáromban a Tesco előtt hány szlovák autó parkol és odaát egy áruház előtt hány magyar.
Neked elárulom, a magyar turisták különlegességeket keresnek, tehát nem tejet, vagy kenyeret. Egy évben én is többször megyek egy társasággal. Bevásárló turizmusnak értelme sincs, hiszen kb, ugyanazok, ugyanolyan árakon. Olyat próbálunk keresni, ami nálunk nincs. Tájjellegű dolgokat, borokat, emléktárgyakat, a nők nyilván valamiféle ruhadarabot. És persze sörözünk, megkajálunk.
De ki ne találd, hogy azért mert nálunk nincs sör és nem lehet jól bekajálni:))))
Igen, kiadta azt a dekrétumot, amely megbélyegzgezte és jogfosztottá nyilvánította ártatlan, egyszerű emberek tömegeit, pusztán azért, mert ugyanaz volt az anyanyelvük, mint Hitlernek, Goebbelsnek, Göringnek, Himmlernek, Mengelének, vagy Horthynak, Bárdossynak, Sztójaynak, Szálasinak.
Jaj ne forgass mart ki, nekem ez a tapasztalat abbol adodik,hogy itthol,is attmotoroztuk,a orszagot,de ez mart reg ota nem csak a mostani valtozasok -utan tortent,PRAGA-tol-KASSA-ig,es keresztul --jartam-H- mikor hogy,Rajka-VAMSZABAD-i be-tobbnyire LETENYE-vagy,ROSZKE-ki,attol fugg hova mentunk,es igy lattam itt is ott is,es nem csak POZSONY-es kornyeke,mert akkor PRAGA-t kene hasonlitani,mert eddig ez volt fovarosnak beallitva,POZSONY,csak most,van.
Te Pozsony és környékéhez hasonlitod a magyarországi falvacskákat?
Pozsony és környéke 150 (!) százalékosan haladja meg a keleti rész fejlettségét. És még Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa is mérföldekre van tőle elmaradva. Össze sem lehet hasonlitani. Arról már nem beszélve, hogy SZlovákiában a világ hozzánk képest "Kassa után" kezdődik.
Pozsony és környékéhez képes biztosan van még mit "behozniuk", de gyere csak ide keletre!
Mi mindig azt csodáljuk, hogy átmegyünk a határon, és azok az "elhanyagolt" magyarországi kis falucskák fantasztikusan gondozotnak néznek ki még elmaradottságukban is a mi vidékünkhöz képest. És itt nem csak a szlovákiai magyar vidékekre gondolok, hanem általában az itteni falvakra, fel a lengyel határ felé, Kassa felé, középső részén Szlovákiának.
Egy két település mifelénk példát is vett róluk, és néhány kereszteződés szemetes zöld szigetére virágágyásokat csináltak magyarországi minta szerint. (Nagykapos a múlt évben csináltak 1 ilyet - és tátottuk a szánkat, hogy jé...valami kultúra csak gyün mifelénk is! Királyhelmec is próbálkozott vele, körforgalaom, virágágy - csak nem férnek el vele, most bontják.)
Ha Pozsony környékét hasonlitani akarod Magyarországhoz, akkor Budapest környékéhez viszonyitsd. Igy már jócskán nem lesz az a különbség akkora nagy. Max. Budapestbe több pénzt kell beleölni, mert jóval nagyobb, és adott idő adott gazdasági helyzetétől is függ, hogy mennyit tudnak beleölni. 5 éves eltéréssel a két főváros többszörösen is helyet cserélhet gondozottságában, fejlődésében... De ez még nem fogja jellemezni az egész ország milyenségét.
Ettől még mindkét országban lesznek nagyon elhanyagolt faluk, meg kevésbé vagy elgyáltalán nem elhanyagolt falvak. Ezt igy nem lehet összehasonlitani.
Nem emlékszel, hogy nem is olyan rég az újságokban megjelent, hogy az EU felhivta Szlovákia figyelmét arra, hogy Pozsony és környéke mennyire elhúzott az ország többi részétől, és hogy valahogy csökkenteni kell a szintkülönbséget? (ugyanis az ország lakosainak nagyobb része épp nem ott él. És amikor olyan statisztikák jelennek meg, hogy az országban ennyi és ennyi az átlagkereset, meg ilyen és ilyen anyagi helyzetben élnek átlagban a szlovákiaiak, akkor mi szijjuk a fogunkat, és nagyokat nyelünk. Mivel számunkra elképzelhetetlen, hogy ebben az országban van ilyen "jólét" is. Itt még a töredéke sincs meg. Apám azért a munkáért, amit Pozsonyban 30.000 - 40.000 korona körül béreznek, nálunk 5.000 koronát keres - el tudod képzelni ezt a különbséget? Kassán mondjuk 15.000 - öt keresne meg vele, Nagymihályban olyan 8.000 - 10.000 körül lenne. És ezt biztosan tudom, mert itt is-ott is vannak ismerősök.)
Nem érteni jól magyar, Puntik? Nem ezt írtam!Hanem a Stefanyk elleni sikeres merényletről, ami után nem maradt a közösben egyetlen szlovák fajsúlyos egyén, hanem csak a 2 cseh.:)
CSak jonnel el velem egyszer --GYOR--varosaba,azt meg tapasztalnad ki kapkod a korona,utan ,csak csodalkoznal,es hogy hol vasarolni,meg a komunista idok be visszamenoleg,MAGYAR-ismeroseim,a legpuskatol,kezdve,barum-gumikon keresztul,
kerekpar ,jawa -alkatresz,technikai dolgok rengeteg,mit en ott nalatok SOHA-nem vasaroltam,innen vittek vagy en vittem nekik,meg akkori,jol ellenorzott,komunista hatarokon.Emlekszem,egyik szomszedjuknak ,oreg bacsika-volt gorbebotot,
mi nalatok 500ft-itt meg 25-korona volt.Engem te mart ilyen mesekkel nem etetsz meg.Es most is POZSONY-ba a magyar turistak,a kep magaert beszel.
Hülyeséget írsz, ugyanis van egy magyar ismerősöm, aki a felvidéken él. (jelenleg Szlovákia).
Épp számolgattuk, mennyit keres és mit tud érte vásárolni. Azaz mi mennyibe kerül itt és ott. Nagyjából ugyanannyi, sok minden itt olcsóbb (a pénz értékéhez képest) amit egyszerűen az okoz, hogy a korona - Ft árfolyam a korona javára túl van értékelve. A reális érték, olyan 5 körül lenne. (Nem véletlenül nem kapkod az ember a korona után és nem véletlenül vásárol inkább nálunk).
Ugyanakkor az user nem keres többet ezer Ft-ra kivetítve, tehát a korona vásárlóértéke biztosan nem több mit a Ft-é.
Az illető 50 éves pedagógus és forintra átszámítva bruttó 150.000 Ft-ot keres. Tehát nem elég, hogy nem keresi meg a magyar pedagógusi átlagot, de a pénzéért még valamivel drágábban is vásárolhatja meg az árukat.
Amit a hitelről írsz is baromság, tegnap mellettem ment el egy kisteherautó, az volt rá kiírva szlovákul, hogy kerékpárok hitelbe is. :))))))
Délután hallottam egy történetet egy szlováktól. Jött haza Stefanyk Pozsonyba Londonból vagy Párizsból,repülővel. Ágyúlövésekkel fogadták a repülőt, de az ágyúk közül 1 nem vaktölténnyel lőtt, hanem élessel. És telitalálat lett, így maradt csak cseh főnök a közös országban, mint a Benes és Masaryk.:)
Hat igen,hogy tobbet dolgozunk mindt egy NYugat-europa-i ezzel egyetertek veled
ezzel igy vagyunk itt is csak rosszabbul-elunk.Emlekszem meg 1989-elott velem dolgozott egy SLOTA-parti ,egyen abban a idoben meg a kozos szovetsegi csehszlovak korona-volt nem tudom ki mennyire ismerte ilyen zold volt a 100-koronas,na es ez a egyen mindig ketfelehajtotta,hogy a cseh-szot betakarta,es csak a -slovak-volt lathato.Akkor azt mondja,akkor lesz jo a eletszinvonal,ha csak a slovak-lesz.Vagya teljesult azota,nem lattam,a valtozasok,mas fele vittek,csak a mostani mar csak-slovak koronat,hasznalhatna wc-papirnak ,ahhoz kepest.
Akárki is írta: nem igaz. Szvsz a közép-európai népek munkamorálja nagyjából egyforma. És azt is ki merem jelenteni, hogy többet dolgozunk, mint egy átlag nyugat-európai.