Ebből egy szót sem értettem. Ideáig azt hittem az USE-ről beszélsz. Mi köze van ennek ahhoz, hogy Te ki tudtál szakadni onnan ahol születtél/sínylődtél. Rengeteg német vándorol ki például (US) Ők mit mondanak? Mi köze az egyéni menekülőutakanak/szabadságfoknak az államberendezkedéshez.
Azért mert elmenekültél Orbanisztánból szeretnél egy EUisztánban élni?
Én pontosan úgy látom az EU-t mint Te. Számomra Európa jövőjét az EU jelenti, és ha példát szeretnék elé állítani, akkor inkább a svájci kantonokat tekinteném annak, nem Indiát, vagy Mexikót.
Nem én akarom kiönteni az EU-t a fördővízzel és e helyébe tenni valamit aminek csak a nevét tudom. Az EU sok szempontból rosszul működik, talán éppen azért mert túl erősek azok a központosítási törekvések amik az alptáskori elveket ássák alá.
pont azért említette meg a fajelméletet a kartács a hozzászólásában, mert te itt pont ezt fogalmaztad meg burkoltan, hogy azért kell a délieknek a gyengébb valuta, mert lusták dolgozni, és ez a 'lustaság' egy déli (fajta) tulajdonság, az olaszok-spanyolok-görögök nem szeretnek annyira dolgozni
legalábbis ez a szterotípia, főleg a németek felől nézve, közben meg a valóság az hogy mindhárom náció több órát dolgozik le egy évben mint a németek, sőt, még mi magyarok is...
tehát a déli országok problémái, magas államadósság, alacsony növekedés, ami gyakran külker deficittel is párosul, azokat nem az okozza hogy ezek az emberek keveset dolgoznak, hanem valami más - leginkább az hogy nincsenek olyan piacot domináló mega-cégeik amelyek képesek a vállalati központokba irgalmatlan pénzeket behúzni, és aztán elkölteni a vállalati bürokráciára*
ugyanis a német gdp-nek ez a fő forrása
UK, és az USA azért futtathat külker deficitet, mert mindkét országnak jelentős a tőkejövedelem folyik be a korábban kihelyezett FDI-ból, és ezt a tőkejövedelmet elkülthetik árukra és szolgáltatásokra
magyarán, a tőketulajdonos országnak szállítanak a többiek árut, és szolgáltatást
*Ez az ami a finneknek megvolt a Nokia-val, és most hogy az megbukott (átment egyéb hálózati termékek piacára, a telefonokat elengedte), ott is bajban vannak
Tavaly nagyot esett a magyar is, 17 es 8 ról 6 mrd ra 2018.-ban. az ideit nem tudom, csökken szerintem, de az államadósság az növekedik. Ez még nem az iker deficit, a közgázos rémálma, de arra megy.
Ja, a 80-as években annyit tudott gazdaságilag, mint a szárazföldi Kína.
Még szerencse, hogy nem az lett a kommunista és a nagy kína a demokratikus. 20 millió meki meg 500 millió személyautó most elég hülyén nézne ki ott. Felszabadították volna vajon Szaudarábiát mert vegyifegyvereket rejteget?
gyorsan utánanéztem, mert nem erre emlékeztem, de valóban így van, az olaszok kb 2012-től átléptek külker aktívumba, és azóta törlesztik a korábban felhalmozódott tartozásaikat a világgal szemben
az ettől függetlenül igaz, hogy az olasz államadósság aránya óriási, és hogy ezt csak azért tudják finanszírozni, mert az EKB pumpálja a pénzt az EU gazdaságába, kb ingyen kamattal, QE akciókkal
a görög, és a spanyol külker mérlegek már masszív deficitben vannak
Ami el fog terjedni az néhány ló erejének megfelelő motorral és 50km es körzetben használható teljesen megnyugtatóan. Azt megveheti az ember 10-15 évesen is de elfogadható állapotban 2-3 havi minimálbér értéken. Az üzemanyaga pedig olyasmi költség lesz mint ha ma lenne 1000 ft a benzin.
Csinálni persze lehet nagyon sok mindent, az világos.
Nem is tudtam, hogy létezik olyan autó, hogy Ford Mustang Mach-E :) Persze asszem jövőre dobják csak piacra, és inkább hasonlít egy Tesla Model 3-ra, mint egy Ford Mustangra. De nem is ez a lényeges, hanem az adatai. És a most jövő többi villanyautó adatai. Mostanra a gyári adatok valahogy így néznek ki:
- 450-600 km hatótáv
- 10-15 perc alatt 100km-nyi áramot lehet beletölteni
- 35-45 perc alatt fel lehet 10%-ról 80%-ra
Persze ezek csak gyári adatok, de azért mégis kezdenek már használható képességeket mutatni.
Az egész eu gdp hez viszonyítva nem sokkal jöttek feljebb akik lejjebb voltak, vagy semmit valójában az is lehet. A d-amerikai zavargásokkal kapcsolatban írtam ide de érvényes erre is. Amíg a torta mindég nagyobb kezelhető a jelenség folyamat, hogy a nagyobbak egyre nagyobbra növekednek az egészhez viszonyítva mert bár kicsik így kisebbek de önmagukhoz viszonyítva csak nagyobbak lesznek. A baj akkor kezdődik amikor a torta ugyan nem nő de a folyamat nem áll le, a nagyobb szeletek növekednek, de a kicsik így már önmagukhoz képest is kisebbednek ....aztán mikor az egész torta kezd száradni csökkenni, akkor tör ki a balhé amit már semmilyen választási propagandával nem lehet benyugtatózni.
Egyelőre Bulgária úgy szakad le Luxemburgtól, ahogy Záhony Soprontól, Bruck Salzburgtól stb...
Ez a rendszer lényege, addig fog menni míg be nem omlik az egész.
Nem kérlek, te nem "megerősíteni", hanem lelkesen támogatni fogod ezt, és azért fantáziálsz ilyesmiről, mert részedről meg ez a "titkolt vágy"...
Egyébként már eleve ott torz és beteg a gondolkodásod, hogy a "periféria" országait áldozatoknak látod. Nem azok, mi sem vagyunk azok. Én sem érzem magam áldozatnak - sőt... Az, hogy nem tudtuk kihozni a lehetőségekből a maximumot - az egy dolog, de jórészt ez is a mi hibánk. Az EU-nak és általában az EU-hoz csatlakozásunknak így is kétszer-háromszor annyi a pozitívuma, mint a negatívuma (hiszen természetesen ilyesmik is vannak).
És például én magam is nagyon aggódtam a kivándorlás/elvándorlás miatt - ami egy időben (főleg a válság utáni időszakban) riasztóan is nézett ki, de ezen a téren is vannak láthatóan negatív visszacsatolások is.
Lükeségeket beszélsz szerintem. Aránytévesztésben vagy - de nagyban. Bulgária teljes lakossága kb: 7 millió fő, és igenis vannak potenciáljai. Nem, hogy az EU-nak, csak Németországnak sem okozna semmiféle anyagi nehézséget az elviselhető szinten segélyezni az országot - ha ez szükséges lenne. Az ország GDP-je amúgy is tempósan nő.
Most kvázi arról beszélsz, mint ha mondjuk idehaza minálunk egy politikai erő az ország minden létező problémájáért Ózd vagy legfeljebb Nyíregyháza városát tenné felelőssé, és azt sugallná, hogy ha kilöknék valahogy az országból azt az átok várost, minden rendben volna...
Hülyeség, épelméjű emberek még minálunk is rögtön vennék a lapot, mekkora marhaság ez...
Az EU perifériái egyébként jól fejlődnek. Nálunk érzékelhető ez a legkevésbé - lévén az egész volt KGST brancsból a rendszerváltáshoz képest az egyik legkevesebbet fejlődő ország vagyunk - de még így is mindenki számára látványosan sokat fejlődtünk. A bolgárok hozzánk képest is sokkal többet fejlődtek, ahogy pl: a szlovákok, románok, lengyelek is. És ahogy írtam - az elvándorlás most már mindenhol fékeződik. Még van, még probléma - és sokáig az is lesz.
De te kibírhatatlan problémának állítasz be olyanokat - amelyeknél ezek az országok-társadalmak százszor nagyobbakat is kibírtak már.
Senki a vilagon nem dolgozik az europai identitason...
Ennek a tényleges megfogalmazósásának a lehetőségét is évtizedekre kitörlik a naptárból az ilyen, a 7-es cikkelyt a politikai ellenlábasok elleni fegyverként történő, ráadásul megalázóan törvénysértő, éppen magát a hirdetett eszméket és elveket magasról leszaró módon véghezvitt felhasználása.
Az EU, mint intézmény egy velejéig széjjelrohadt konglomerátum, már nyíltan a magukat vezetőknek kikiáltó államok közvetlen érdekképviseletének felépítménye.
Amugy az is lehet, hogy egyszeruen csak az Arisztotelesz altal emlegetett elfajulasi resz jon. Merkel, aki mar csak a taktikai reszet fogta at Kohl mukodesenek (es o legalabb a taktikai reszt megertette).
Senki a vilagon nem dolgozik az europai identitason... az USE partiak se, egy szukseges nyug, jobb is lenne, ha Bulgaria meg Azerbajdzsan vagy melyik van mellette jol ki is doglene es nem szennyeznek be a budos labszagukkal az eszmet.
Az EU nem USA, sem Mexiko, vagy India. A mintapéldáid többnyire elég fájdalmas körülmények között kovácsolódtak többé-kevésbé egy centralizált hatalom alá, ilyenre vágysz? Polgárháborúk sorozatára? Kiszakadó, egymásnak feszülő atomhatalmak acsarkodására? Mert a példád erre hajaz.
A realitások talaján kellene maradnod, nem álmodozni! Ha semmi elképzelésed nincs egy USE-ről csak annyi, hogy ami van az rossz, akkor megnyugtatlak nem a legrosszabb, lehet rosszabb is.
Miert gondolod azt, hogy egy jelen pillanatban letezo folyamat, attitud, barmi, az konstans veges dolog? Amint Torokorszag hivatalosan is szembefordul az unioval, onnantol Bulgaria, Gorogorszag, Ciprus kegyetlenul felertekelodik.
Pelda a tortenelembol.
Szar volt a magyar begvideken az emberek elete, mert harcok, zsoldosok pusztitasa meg miegymas, de azert a vegvidek orzoi csak kaptak idonkent zsoldot, kellett nekik ellatmany, lehetoleg kozelrol, epitettek varakat, stb., amire Brusszel, vagyis pontosabban Becs, evente ki is adott kb. 1,5 Milla forintot. Aztan ez a love, valahogy a helyszinen maradt joreszt. Igy aztan eloallt az a helyzet, hogy mig mondjuk 1520korul az eves adobevetel a teljes Magyarorszagrol kb. 250-300 000 forint volt, 100 evvel kessobb meg a harmadannyi kiralyi Magyarorszagon volt kozel 1 000 000.