Keresés

Részletes keresés

alnibell Creative Commons License 2020.10.12 -1 0 1104

Hasonlóan az előzőhöz, most is csak érdemlegesnek tekinthető részletekre reagálok.

 

"'2014 év vége óta nem töltöttem föl trekket a TuHu-ra. Megtartottam saját részre' - pedig a tuhun szerkeszteni csak és kizárólag track alapján ugye... Vagy az a sok km szerkesztés, amit emlegetsz, mások terepi nunkájának fotelból tröténő kihasználása volt?"

Kedves nagy tudású, de sok mindent félreértő, félremagyarázó OSM fan!

Úgy van, a TuHu-nál csak trekkek alapján illik szerkeszteni, még most is.

De ez nem jelenti azt, hogy a saját trekket ne lehetne hozzácsatolni a letöltött többihez, majd a szerkesztés végén ne lehetne törölni a hozzáadott trekk-csatolmányt. Ez ilyen egyszerű. 

Ami pedig a fotelból való térképezést illeti, nos az a ti műfajotok. Még hirdetitek is.

 

"... ha hasonló rombolást csinálnál például a FB-on, ott is ban lenne a vége, ..."

 

Aha. Csak egy bibi van ezzel. Senki nem tud prezentálni úgymond rombolást a részemről. Sehol. 

Mondani, állítani lehet. Bizonyítani soha nem sikerült, nem akaródzott.

 

De hová jutottunk megint a MTSZ elutasító nyilatkozatától? Megint oda, hogy az előterjesztett anyagom okán, engem ócsároltok. Nem vagytok ügyesek, vitaképesebbek meg végképp nem. Be kellett volna vonni - megint - a turablog énedet, hogy többnek látszatok.

Előzmény: _ZE (1102)
alnibell Creative Commons License 2020.10.12 0 0 1103

"A somlói pálda a te -hogy is fogalmazzam meg finoman- hozzáállásodra példa: tudsz egy hibáról, lenne lehetőséged javítani, de dafke nem teszed meg."

 

A többi önfényező fecsegéstől eltekintve, csak erre reagálok.

 

Már 1526-ban, II. Lalával a Csele-patakon való biztonságos átkelés lehetőségét keresve jeleztem a krónikásnak, hogy az OSM olyannyira hidegen hagy, hogy nem kívánok vele foglalkozni. Ez azóta is így van. Már többször jeleztem.

Ebből az alapállásból kiindulva figyelmeztetésnek lehet, mit lehet, kell felfogni a tavaly májusi térképkivonatos itteni illusztrációmat. S hogy miért? Mert a MTSZ az OSM adatai támaszkodik. Aztán végül két lépcsőben eljutott oda az OSM, meg a MTSZ, ahol éppen a TuHu állt azon a helyszínen. Tudod kinek a helyszín bejárása, felmérése alapján? Az enyémén.

Előzmény: _ZE (1101)
_ZE Creative Commons License 2020.10.12 0 0 1102

"Nem érdekelt soha a statisztika, nem gyűjtöttem adatokat arról, hogy ki mit csinál. Nem érdekelt, nem tartozott rám."

Azaz nem tudod tényekkel alátámasztani azt, amit állítottál. Értem.


Egyébként egy "kampányszerűen kivonul" során szerinted mennyi adat kerül begyűjtésre, mennyi új információ kerül az OSM adatbázisába, illetve mennyi pontosítás történik? Megmondom, hogy zajlik az ilyesmi: az adott település és környéke gyakorlatilag mindenestől újra felmérésre kerül, valamennyi, az adott területről korábban felvitt adat ellenőrzése, és ha szükséges korrekciója megtörténik, illetve természetesen az új információk is bekerülnek az adatbázisba.

"2014 év vége óta nem töltöttem föl trekket a TuHu-ra. Megtartottam saját részre" - pedig a tuhun szerkeszteni csak és kizárólag track alapján ugye... Vagy az a sok km szerkesztés, amit emlegetsz, mások terepi nunkájának fotelból tröténő kihasználása volt?

Persze amit írzs, az teljesen világpossá teszi, mi a te bajod: az, hogy a tuhu adataihoz bárki, minden ellenszolgáltatás nélkül hozzáférhet, és hazsnálhatja. Azzal persze nem volt bajod, hogy midnen egyes vonal, minden egyes adat,amit felszerkesztetél a térképre az kizárólagosan az MGKE tulajdonába került (azaz az egyesület akár előled is bármikor elzárhatta volna!)...

"Na, itt egy testhezálló feladat, ne tudjak belépni a lapotokra." - ha hasonló rombolást csinálnál például a FB-on, ott is ban lenne a vége, az OSM adataiban történő károkozásod vége sem biztos, hogy megállna annyiban, hogy az arra jogosultak visszavonnák az általad betolt changeset-et. (Anno mintha a tuhu-nál is felemrült volna a nyitás idején, hogy a destruktív szerkesztések elkerülése végett legyen megvonva a jog néhány embertől...)

 

Előzmény: alnibell (1100)
_ZE Creative Commons License 2020.10.12 0 0 1101

Bizony nem kellett, mert bár ODBL, de a frissítése, frissen, naprakészen tartása... erősen kétséges, és ha az említett céges felhasználói kör saját maga szeretne rá építeni akár térkées, akár más rednszert/nyilvántartást, a saját adataiknak az adatbázisba töltése kifejezetten körülményes lenne, mert bár a DB ingyen van, de a karbantartásához szükséges teljes eszközkészletet maguknak kéne összerakni, a munkafolyamatokat felépíteni... De például a fővárosi önkormányzat esetén az "egyszerre egy szerkesztőnél lehet ott" kitétel kapásból kizáró tényező, ha még a 32 bites ősrégi Windows-os szerkesztőprogramtól el is tekintünk.

 

"Nektek viszont kellett," - Ez alatt a "nektek" alatt kit kell érteni? A felhasználóknak valóban az kellett, hogy minél szélesebb körben, minél többen, többféle platformon hozzájussunk naprakész, rendszeresen frissülő, (szükség szerint akár általunk is javítható) térképhez. Ez az OSM-en megvan - aki hibát, problémát talál, az javíthatja, és a feltöltés után csak a csempeszerverek leterheltségén (meg a módosult elemek súlyán, illetve a nagyítási szinten) múlik, hogy néhány perc, vagy épp néhány óra múlva lesz látható a módosítás a webes felületen.
Sajnos az elmúlt évben keveset voltam terepen, de jelzett utak tekintetében bizony több pontosítani valót találtam a tuhu-n, mint az OSM-en. És ami nem mindegy: ez utóbbiak azóta javítva is lettek - mert van rá lehetőségem - a tuhu-n meg első körben nincs. Persze, lehet szerkesztői jogárt kuncsorogni, meg csiganyál alapján 32 bites ős-öreg Windows-os alkalmazással sz@arakodni, de a francnak ven ehhez kedve, amikpor a közösség számára hasznos munkát ezek nélkül is lehet végezni. (OSM-en már látszik a javítás a térképen, mire a tuhun oda jutna az ember, hogy a szerkesztóprogit indíthatja...)

A somlói pálda a te -hogy is fogalmazzam meg finoman- hozzáállásodra példa: tudsz egy hibáról, lenne lehetőséged javítani, de dafke nem teszed meg.

A "terepre kivonul hébe-hóba, kampányszerűen" dologgal az van, hogy működik. Méghozzá jól működik. Adott település és szűkebb környékének a pontossága és a felmért adatok köre ilyenkor jelentősen javul, naprakésszé válik. TuHu-s térképező túra mikor volt legutóbb? hányan és mennyi új/javított adatot gyűjtöttek és rajzoltak a térképre? És ez az információmennyiség mennyi időn belül vált teljes mértékben elérhetővé a térképen? 

Előzmény: alnibell (1098)
alnibell Creative Commons License 2020.10.12 -1 0 1100

"Kérdezi az, aki onnan vette át az adatokat, útvonalakat, és a terepre kivonul hébe-hóba, kampányszerűen."

Tőled más se telik, mint csípőből tüzelni, minősíteni.

Nem érdekelt soha a statisztika, nem gyűjtöttem adatokat arról, hogy ki mit csinál. Nem érdekelt, nem tartozott rám.

De azt tudom, hogy az OSM hazai képviseletében miért ágáltak azért, hogy megszerezhessék a TuHu-nál összegyűjtött és feldolgozott adatokat. (Nem, nem azért, hogy összevethessék a sajátjaikkal.)

2014 év vége óta nem töltöttem föl trekket a TuHu-ra. Megtartottam saját részre, éppen az arrogáns nyomulásotok miatt. És nem nem egy POI-ért vagy egy vonalszakaszért zároltam egy tájegységet, hanem általában több vagy több tíz kilométernyi anyag felszerkesztéséért. Másként mondva, nem a listán elfoglalt helyezésem volt a szempont.

 

Tudod mit, minősíts annak, aminek éppen akkor akarod, de attól még a fent idézett mondat igaz marad.

Amúgy meg, ennek kapcsán elég ránézni a levelező listátokra, facebook csoportotokra, illetve azok témáira.

Na, itt egy testhezálló feladat, ne tudjak belépni a lapotokra.

Előzmény: annyi baj legyen (1099)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.10.12 0 1 1099

Már sokadszorra állítod, hogy az osm-en kevesebb a terepi felmérés. Áruld el a számokat (trackek száma/km), vagy ismét kénytelen leszek  hazudósnak minősíteni téged. Téged, akinek ugye amúgy sem túl sok trackje, illetve rajzolása van, a fejlesztésben sem vett részt, tehát a közösségi térképezésből leginkább az egofényező fórumozást vállalta. Téged, akit több nicken tiltottak ki a turistautak fórumáról, mint ahány új szerkesztő lett ott 2020-ban.

Előzmény: alnibell (1098)
alnibell Creative Commons License 2020.10.11 0 0 1098

Minő érdekes, nem kellett a TuHu térképi adatbázisa a MKKP-nak, a MÁV-Startnak, a Fővárosi Önkormányzatnak és még nagyon sok mindenkinek. Annak ellenére sem hogy ingyen hozzájuthatnának.

Nem kellett nekik, te szándékosan mindent kicsavaró főokos. Egyikük sem akart abból nyilvántartást készíteni.

A megszólított szervezet nem hülyék gyülekezete, ők nem ilyenek ... Egy kicsit fennhéjázóak, de majd kinövik.

 

Szóval, nem erről volt szó. Egyszer sem. Nektek viszont kellett, hogy legalább a látszatát keltsétek, hogy az erdővel fedett területeken is pariban vagytok a TuHU-val a jelzett turistautak vonatkozásában. Soha nem éritek ezt el. A tavaly május-júniusi somlói példa jól mutatja ezt.

 

Ja, és a mennyire friss kérdése?

Kérdezi az, aki onnan vette át az adatokat, útvonalakat, és a terepre kivonul hébe-hóba, kampányszerűen.

Előzmény: _ZE (1097)
_ZE Creative Commons License 2020.10.11 0 0 1097

"Nevezetesen azt, hogy egy másik szervezet keretén belül 17 év alatt, terepi felmérések sorozatával összegyűjtött és feldolgozott adatok alapján, térítésmentesen hozzájuthat egy olyan állományhoz, amely tartalmazza a fent említett minden mást."

 

Az adatokhoz hozzájuthat ingyen és bérmentve, mivel az ODBL ezt lehetővé teszi. Ennek ellenére nem kell nekik, mert nem hülyék, és látják a tuhu egyre világosabb korlátait és hiányosságait.
És az, hogy a térképi adatokat mióta gyűjtik valahol, az kvázi irreleváns, ha (közel) naprakész nyilvántartást akarnak rá építeni, akkor a "mennyire friss" a lényeges paraméter - ez meg a tuhu esetében, hát... Mondjuk úgy, hogy egy ideje már nagyon nem remekel ezen a téren az a fél maroknyi elhivatott szerkesztő, aki még rajzol(gat) a tuhu-n. És ha dönteni kéne arról, hogy a következő években milyen módon szeretnénk naprakész térképi adatbázist használni, illetve az adatokat frissíteni, hát nagyon nem hiszem, hogy az egyedi alkalmazást és zárolós-egymásra várós megoldást részesíteném előnyben.

Előzmény: alnibell (1096)
alnibell Creative Commons License 2020.10.10 0 0 1096

Na, visszajöttél? Nem tetszett a hely?

 

Van egy szervezet, amely elvben összefogja a megyei szervezeteit és egy helyen összegyűjti azok nyilvántartási adatait. Ez a szervezet nagyjából ugyanúgy viselkedik az általa nem ismert adatokkal, mint azok, akik a kérdéseimre nem adnak választ. Azaz, ha valamit nem akarunk meghallani, az nincs is.

 

A fent körülírt szervezet saját elgondolás alapján készít valamit, felhasználva az átlagosnál lényegesen pontosabb eszközök által szolgáltatott adatok alapján. Ezzel tart ott, ahol éppen, de nagyon-nagyon sok minden másról semmi, ami az ő szempontjából érdekes lenne.

 

Kapott egy ajánlatot. Nevezetesen azt, hogy egy másik szervezet keretén belül 17 év alatt, terepi felmérések sorozatával összegyűjtött és feldolgozott adatok alapján, térítésmentesen hozzájuthat egy olyan állományhoz, amely tartalmazza a fent említett minden mást.

Nem kellett, visszautasította.

De hogy nem gondolta át, az biztos.

Ugyanis ez egyáltalán nem tette volna fölöslegessé a saját rendszerük, saját felméréseik adataival való feltöltését.

Ugyanakkor kezükben lehetett volna egy olyan támpont, amely alapján a saját felméréseiket tervezhették, ütemezhették volna. Már csak azért is, mert a megyei nyilvántartások hiányosak, illetve a szervezet a saját rendszerében fel sem tüntetett turisztikailag nem elhanyagolható térséget.

 

De nézzük a lekicsinylő gúnyolódó megjegyzésedet is.

Az adatok döntő hányada már feldolgozott állapotban megvan. Az adott tárgykörben sehol nincs jobb, részletesebb, sőt pontosabb sem.

Namármost, akármilyen színvonalú is a feldolgozás eszköze, mostanra már nincs annyi feldolgozandó adat, hogy az esetleges terepi módosítások megoldhatatlan vagy nyögvenyelős feladatot jelentene ott, ahol a korábbiakat összegyűjtötték, feldolgozták. (Hangsúlyozom, hogy csak a jelzett turistautakról van itt szó.)

 

A felajánlással megcélzott szervezetnek a TuHu felé csak annyi kötelezettsége lett volna, hogy a bekövetkezett terepi változásokat pontosan leírva közöljék. Más teendőjük nem lett volna. Azaz számukra teljesen érdektelen kérdés lett volna az, hogy az adatfeldolgozás milyen eszközkészlettel történik. 

 

Aztán ha teljesen kész lesz a saját anyag, ki lehet dobni a felajánlottat, meg lehet szakítani a laza szervezetközi kapcsolatot. 
Azt, hogy kész lesz, én már nem érem meg. De közülünk sokan mások sem.

Előzmény: _ZE (1095)
_ZE Creative Commons License 2020.10.10 0 0 1095

"És igen, még a szűk keretek, a támogatás megtagadása ellenére is sokkal jobb lett volna"  - nomostan amellett, hogy az IT-s alapjai khm. kifejezetten problémásak, az is jeolentős problémája, hogy baromira hiányos és lassú a tuhu szerkesztési folyamata, és egy nyilvántartást nem csak magáért kell megcsinálni, hanem az adatközlők, szerkesztők illetve felhasználók kényelme és igénye alapján. Nomostan a zárolós, térképszerkesztési jogért kuncsorgós, le- és feltöltögetős, egyedi szoftverrel kezelhető megoldás nagyon messze van attól, ami mostanság (de mondhatnám, hogy sok éve már) amit elfogadhatónak lehet nevezni.

Előzmény: alnibell (1094)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 -2 0 1094

Elmégy oda, ahová most épp gondolom!

Ilyen megátalkodott, csak a gúnyt kifejezni képes kötözködő alakkal még nem találkoztam.

Anno felvettetek két álnevet, felhasználva azokat arra, hogy valahogy elhárítsátok magatokról az elétek tárt anyag értelmezési képtelenségét. 

És igen, még a szűk keretek, a támogatás megtagadása ellenére is sokkal jobb lett volna, mint az általános hivatkozási alap.

Előzmény: _ZE (1093)
_ZE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1093

"akkor - és most is - meglévő azonos tárgyú nyilvántartásnál egy klasszissal jobb lehetett volna" - pontosan jól írod: lehetett _volna_ ha nem lett volna alapjaiban... sz...óval  olyan, amilyen...

Előzmény: alnibell (1091)
_ZE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1092

Tudod aki rombol a fórumokban, viselkedéssel, szavakkal, erőszakos hozzáállással, úgy, ahogy te (a szerinted meg nem értett zseni), attól nem csoda, hogy nem fogadnak el akkor sem semmilyen munkát, ha arra amúgy égetően szükség is lenne.
Persze egy plusz szerkesztő nem oszt, nem szoroz - nem oldaná meg azt a problémáját a tuhunak, hogy sem adatközlőből, sem szerkesztőből nincs elegendő, aminek ugye az a következménye, hogy igen-igen (khm.) "nehézkesen és lassan" frissülnek az ott lévő adatok. Anno amikor aktívan tuhuztam, majdhogynem "sorban álltunk" egy-egy tájegységért, hogy fel tudjuk szerkeszteni a trackjeinket, illetve javítani tudjuk a meglévő adatokat. Most mi van? oké, Lipi tolja erősen, de enyi, az az aktivitás, ami akkoriban volt, amikor csak a tuhu létezett, na az messze nincs már meg. Viszont ahhoz, hogy ismét érdemi szereplő legyen on-topic témában, ennek kéne nagyot, nagyon nagyot változnia.

 

 

 

Előzmény: alnibell (1091)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1091

Nem ezt írtad volna, miután olvastad a fejlesztési ötletekben található bejegyzéseimet, amelyek közül a 2019.11.06-i posztban az olvasható, hogy nem tudom a szerkesztésemet feltölteni, ha gondolkodtál volna.

De nem tetted, csípőből tüzelsz. A semmire.

Ha akarom, feloldom bármikor a zárolást. E témáról is olvashattál. De hát a memória minduntalan felülíródik nálad.

Aztán mi köze van a témához az OSM tevékenységének? Csináld ott, és ne ócsárolj itt!

 

Végül a szokásos gúnyos megjegyzésedhez: a tavaly őszig általam elkészített kódolás, az az alapján megkezdett nyilvántartás mindegyik akkor - és most is - meglévő azonos tárgyú nyilvántartásnál egy klasszissal jobb lehetett volna. Nem csupán azért, mert precízebb volt tartalmában, egységes lett volna az ország egész területére nézve, azért is, mert kapcsolata volt az alapul szolgáló térképhez. (Az új változat meg korlátnélküliséget biztosított volna.)

 

Előzmény: _ZE (1090)
_ZE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1090

És gondolom "dafke" csinálsz zárolást... Bár amennyire baromi sokan szerkesztgetik a tuhu-t sok akadályt nem jelent... (mondjuk úgy, hogy nagyságrendi különbség van az OSM-es changeset-ek számossága és a TUHU-ba adott idő alatt feltöltött szerkesztések számossága között. Igaz, az előbbinél nincs olyan, hogy valaki zárolja az ország egy szeletét...)

Egyébként ha van jogod letölteni, akkor mia töccsel van bajod?! (Azon kívül, hogy a béerbigyós agymenésed turistaút-nyilvántartós javaslatod a harctéri sánta herélt kutyát sem érdekli...) Mi az, amit nem tudsz, és _neked_ jó lenne, ha tudnál? (Az más kérdés, hogy a közösségnek jó lenne-e - bár szerintem ez utóbbi sokkal fontosabb)

Előzmény: alnibell (1089)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1089

Csak ne képzelegj! Előbb gondolkozz, aztán írj, de normálisan!

Jogászkodhatsz, nem mégy vele semmire, értelme semmi.

 

Az, hogy nem gondolkodsz, mielőtt "böfögnél", azt mi sem bizonyítja jobban, hogy zároltan letölteni még mindig tudok, s most gyorsan meg is teszem. Íme a bizonyíték:

 

Előzmény: _ZE (1088)
_ZE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1088

Egyébként Kolumbusz tojása a megoldás: A "nincs semmi jog megadva" az pontosan arra elég, hogy a fejlesztési ötletek topicba írjon valaki, kvázi mint egy vendégkönyvbe, semmi egyéb területhez nincs jogosultsága, még ezt tudom elképzelni. (A fejlesztési ötleteket láttam... Mit ne mondjak, kifejezetten aktívan toltad a flood-ot - kevésbé türelmes admin jóval hamarab banolt volna mindenestől - még onnan is. Ja, a "záró üzenet"-ben linkelt pdf-be kirakott e-mail tartalmaz olyan személyes adatot, aminek a nyilvánosságra hozatalára 99%, hogy nem kaptál engedélyt... (Bár nem értem, miért záró üzenet, mikor még utána újra odabüfiztél, aztán ide is, aztán megint oda... )

Előzmény: alnibell (1087)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1087

Az isten szerelmére, mi a fenét akarsz megint ezzel az okoskodással?

2008 óta jelentkeztem be szinte minden nap a weblapra. Letöltöttem, szerkesztéseket feltöltöttem, hozzászóltam, amíg engedték. De tavaly október 9 óta minden úgy történik, ahogy bemutattam.

A böngésző  és annak beállítása sem változott. És akármilyen gépen próbálkozom, mindig ugyanez az eredmény. (Az ún. fejlesztési ötletek alá tudok bejegyzést tenni: http://www.turistautak.hu/dev.php)

 

Előzmény: _ZE (1086)
_ZE Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1086

Ha a böngésződben be lett állítva, hogy ne fogadja el a sütiket a tuhu-ról, akkor valóban nem fogsz tudni bejelentkezni - illetve a login sikerül, de ezt a böngésződnek is el kell tudnia tárolni, hogy a kérésekhez, amiket a szerver felé küld, tudjon azonosító adatokat (session süti) csatolni. Márpedig amit láttunk, az bizony nagyon erre hajaz.

 

Előzmény: alnibell (1085)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1085

Belőled csak úgy sugároz irányomba a rosszindulat. Nem tudod megállni, hogy minden alkalommal oda ne szúrj egyet.

 

Nekem nem hiszel, minduntalan vádolsz, most azzal, hogy ferdítettem volna. Ugyanakkor a triviális megoldást nem választod, ha már érdekel a téma, nem kérdezed azt, akit megneveztem.

Nem vette el a feltöltési jogomat, azt választotta, amit az alábbiakban látni fogsz:

 

https://drive.google.com/file/d/1UhyWdKNUxeI-x8YRzkALfnTJxHGg9lHE/view?usp=sharing

Előzmény: annyi baj legyen (1084)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1084

Én szívesen elfelejtelek, de ha ide írkálsz egy általam olvasott topikba, akkor elég nehéz.

Nem érzel némi logikai szerencsétlenkedést abban az állításban, hogy Old Eye, mivel meg akarja akadályozni, hogy te szerkeszthess a turistautak.hu-n nem a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb megoldást választja, miszerint elveszi a feltöltési jogodat, hanem inkább valamit, valahol elállít, amitől a te felhasználód minden billentyűleütésre* ki lesz léptetve az oldalról?

*persze, kiderült, hogy itt is ferdítettél, mert később már oldalbetöltésről volt szó, de hát neked nyilván nincs különbség aközött, hogy megnyomsz a billentyűzeten egy gombot, vagy egy http kérést küldesz egy webszerver felé.

Előzmény: alnibell (1083)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1083

Felejtsük el egymást! Ez lesz a legjobb.

 

Én csak azt írtam le, jóval korábban, amit minden bejelentkezést követően tapasztaltam, mindenféle eszközön.

Nem vagyok ott, ahol ezen változtatni lehetne, nem válaszol senki egyetlen ezzel kapcsolatos kérdésre sem.

Nem tudom az okát, de nem is ez a lényeg.

Az itteni kioktató, egyben minősítő jellegű bejegyzéseknek csak a lejáratásom a célja. Semmi más.

 

Már jeleztem, Old Eye tudja a választ. Kérdezd tőle. Legfeljebb nem fog írni semmit.

Előzmény: annyi baj legyen (1082)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1082

Kizárt dolog, a php értelmezőnek sejtelme sincs, hogy ki küldte az adott kérést. Az csak egy php kódot kap, feldolgozza, és visszaadja az erdményt. Minden php kérés egy felhasználón keresztül megy, akinek van jogosultsága, így az operációs rendszer, ha az engedélyezett nginx felhasználótól jön a kérés, teljesíteni fogja, függetlenül attól, hogy melyik weblap felhasználó kezdeményezte. Természetesen a bannolásokat, kitiltásokat weblap kódjának a szintjén kell kezelni, nem a php értelmezőjének a szintjén. Szép is lenne, ha minden egyes tuhu felhasználó külön felhasználó lenne operációs rendszer szintjén, hogy ott lehessen megvonni a jogosultságot...

"A jelenség szempontjából teljesen mindegy"

Hogy lenne mindegy, te állítasz valamit, ami egyelőre ennyi: valaki valamit csinált, és neked ez nem jó. Szokás szerint semmi konkrétum, csak egy homályos videó. Bemásolhatnád a http kérések fejlécét pl, amiből lehetne következtetéseket levonni, de nem, az túlságosan tényszerű lenne, akkor nem játszhatnád a mártírt.

Előzmény: alnibell (1081)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1081

A jelenség szempontjából teljesen mindegy. De vélhetően a php beállítások miatt van ez.

Előzmény: annyi baj legyen (1080)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1080

Mit értesz "online kapcsolatot biztosító szoftver" alatt? Az nginx-et? A tűzfalat? Magát a weblapot? A php-t? A hálókártya driverét?

Előzmény: alnibell (1079)
alnibell Creative Commons License 2020.10.09 0 0 1079

A moderátorokat hagyjuk. Nem foglalkoztam velük, ezután se teszem. Lépnek, ha valakinek nem tetszik valami vagy, ha felszólítja őket egy másvalaki.

 

Nyilvánvalóan nem írták át a TuHu online kapcsolatot biztosító szoftverét. De, ahogy sok minden egyedi beállításra alkalmas, úgy arra is, amit korábban jeleztem. (Ami azóta is fennáll.)

Hoztak viszont új moderálási szabályt, amellyel visszamenőlegesen igazolták a korábbi korlátozó döntéseiket.

Négyszer vonta vissza a szerkesztési jogosultságomat Old Eye, most meg, immár egy éve, nem enged felölteni anyagot. És ő eldöntötte, hogy nem kér a munkámból.
És mindezt legfeljebb féltucat hangoskodó tevékenysége alapján.

Előzmény: _ZE (1065)
olahtamas Creative Commons License 2020.10.08 0 0 1078

Leginkább én is csak rögzítésre használom, de néha a túratervet előre betöltöm, hogy lássam, hol állunk időben.

Meg bele szoktam tenni opcionális látnivalókat és a menetrendet, aztán úgy alakítom lehetőleg a programot, hogy minél többet lássunk, de ne késsük le a buszt.

Előzmény: annyi baj legyen (1076)
_ZE Creative Commons License 2020.10.08 0 0 1077

Én megkaptam, hogy ötven fölött kezdődik a nagybetűs élet - mert akkor már csak a nagybetűket látom :-D
garmin készüléket már rég nem vettem elő tájékozódni, maximum tracket csináltam - a többire meg ott az OSMAnd,és az akár ~2 órával korábbi állapotból készült térkép :-)

Előzmény: olahtamas (1075)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.10.08 0 2 1076

Én terepen már szinte csak trackrögzítésre használom a garmint, hogy később a fényképekhez tudjak koordinátát rendelni.
Már túratervezéshez sem nagyon veszem elő a Mapsource-ot, böngészőben a tervezo.heyjoe.hu már jobban kézreáll.
Most két napot dolgoztam kicsit többet a Basecamppel, de különben hónapokig nincs rá szükségem, hogy elindítsam.

Előzmény: olahtamas (1075)
olahtamas Creative Commons License 2020.10.08 0 1 1075

Mindenki olyat csinál magának, amilyet tud :)

És persze mindenkinek más az ízlése is :)

Nekem már rosszak a szemeim, így az osm nagy turistajelzésekkel rendelkező garmin térképét hadználom legtöbbet.

Vagy előveszem a 10" Tabletet :)

Előzmény: annyi baj legyen (1066)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!