Historia de la América Latina.
A történelmi témákon felül az alábbi just for relax témák is elfogadottak:
-Brazíl-argentín foci
- Perui-bolíviai-ecuadori indián népzene
- Mexikói és venezuelai szappanoperák
- Venezuelai és paraguayi szépségkirálynő-választás (Maotai kedvéért).
- Kolumbia: erről az országról vajon mi jót lehet mondani?
Az emberiség a földművelésre való átállással hamar szembesült azzal a ténnyel, hogy a termőtalaj kapacitása véges ha nem hagyják regenerálódni, vagy juttatják vissza egyéb módon a növénytermesztés által kimerített tápanyagokat, a termés nem lesz kielégítő, és fennáll az élelmiszerhiány veszélye. A megoldást a 19. században végül egy Dél-Amerikában, civilizációk sora által használt anyag rejtette.
Végül Peru részéről történt meg az első lépés: Francisco Quirós y Ampudia politikus és vállalkozó volt az, aki egy liverpooli kereskedőtársaság, egy francia kereskedőcsoport és a perui állam között egyezséget ütött nyélbe a guanóexport beindításáról.
Az üzlet igen jövedelmezőnek bizonyult: az 1840-es évek végére a perui állam adóbevételeinek 5%-át adta a guanóexport, 1869 és 1875 között ez az arány 80% volt. A fő brit exportőr, a Peruban már korábban is üzleti érdekeltségekkel rendelkező William Gibbs cége évente 80-100 ezer ezüstfontnyi profitot termelt Nagy-Britanniában a Peruban bányászott guanó a beszerzési ár kétszereséért volt továbbértékesíthető.
A guanóőrület nem korlátozódott természetesen Dél-Amerikára: az anyagot elkezdték a világ minden táján keresni, változó sikerrel. 1843-ban a britek felfedezték, hogy a Nyugat-Afrika partjainál fekvő Ichaboe szigetén vastag guanóréteg található ezt több száz hajóval és több ezer emberrel három év alatt kitermelték.
A korabeli brit tengeri hegemónia nehéz helyzetbe hozta az Egyesült Államokat. Saját tengerentúli érdekeltségek híján az amerikai kereskedőknek közvetítőkön keresztül kellett importálniuk, ami meglehetősen költségessé tette használatát az amerikai farmereknek. Utóbbiak igénye az olcsóbb guanóra annyira erős volt (politikai súlyuk pedig meghatározó), hogy 1856 augusztusában a kongresszus meghozta az úgynevezett guanószigetek törvényét.
Ez feljogosította bármely amerikai állampolgárt arra, hogy az ország nevében birtokba vegyen bármely guanókészlettel bíró szigetet, amennyiben az lakatlan volt, illetve nem állt más állam fennhatósága alatt. E törvény alapján került számos csendes-óceáni atoll és karibi sziget is az Egyesült Államokhoz utóbbi térségben Navassa szigetének hovatartozása a mai napig viták tárgyát képezi az Egyesült Államok és Haiti között.
A guanó és más nitrogénpótló megoldások (például nitrogénmegkötő gumós növények, illetve a vetésforgó) égető szükségének végül a Haber-Bosch-féle nitrogénszintetizáló éljárás vetett véget, amely által gazdaságosabb műtrágya előállítása vált lehetségessé
Mexikóról jut eszembe hogy olvastam egy cikket arról hogy egy mocsárra épült eredetileg Mexikóváros és a 20.század eleje óta olyan sokan költöztek a városba, hogy a nekik kitermelt ivóvíz miatt folyamatosan süllyed a vízszint és vele a város is, idő kérdése hogy mikor fognak összedőlni a gyarmati korban épült műemlék épületek.
Az észak-amerikai indián topikban az Old Death regény kapcsán keletkezett egy virtuális küldetésünk:
az öreg Old Death-t el kell kísérnünk lóháton a texasi Austintól a mexikói Durango állambeli Victoria de Durangóba.
Az öregnek van egy kicsi, de jövedelmező ezüstbányája Durangóban, azt akarja ráiratni az unokájára a mexikói hatóságoknál, a durangói kormányzói hivatalban.
Mindez persze nem most, hanem az 1860-as években. :-)
Áthoznám ide a témát, közben föl lehetne villantani néhány jelenetet Észak-Mexikó múltjából, természeti és építészeti örökségéből.
A napóleoni háborúk idején a trafalgári győzelem után az angolok több helyen megtámadták a spanyol gyarmatokat. Buenos Aires ellen két hadjáratot is indítottak, de mind a kettő vége csúfos vereség lett. A vesztest megfosztották a rangjától, a győztest viszont két évvel később kivégezték!
A chileiek voltak a legdurvábbak, elvették a teljes tengerpartjukat, gondolom nem kell részletezni hogy milyen csapás Dél-Amerikában a tengerpart hiánya gazdasági szempontból. Általában azok az országok amik nem rendelkeznek tengerparttal hátrányosabb helyzetben vannak gazdaságilag, mert ki vannak szolgáltatva a szomszéd országok jóindulatának, hogy átengedik az áruikat a kikötőikbe, Svájc és Csehország ritka kivételek.
Ráadásul a később ezüstérmes hollandoktól se kaptak ki.
(A skótok később a hollandok ellen produkáltak csodát, nyertek is, de a továbbjutáshoz 3 góllal kellett volna. 3-1 -nél (ráadásul 0-1 -ről) már nem hiányzott sok, de jött Rep, s 3-2 lett.)
A lényeg: Nem a focisták adták el a meccset, hanem a politika. Argentin gabonaszállítmányokért cserébe, mert ellátási gondjaik voltak.
"Később a területe többször lecsökkent, a brazílok, argentínok, chileiek is vettek el tőlük területeket, sőt még a paraguayiak is, a mai országhatár csak 1938-ban lett végleges, az eredeti 1825-ös országméret addigra kb. a kétharmadára csökkent."
Bolíviáról még annyit, hogy a dél-amerikai országok közül, utolsóként szabadult fel a spanyol gyarmati uralom alól.
1824. december 9-én került sor Peruban a legendás ayacuchói csatára, ahol mindkét fél kb. 6-9 ezer fős erőt tudott felvonultatni.
A csata a függetlenségpárti hadsereg elsöprő győzelmével végződött, a spanyol királypárti csapat nagy része letette a fegyvert és fogságba esett.
Ekkor már minden józanul gondolkodó ember tudta, hogy Dél-Amerikában a spanyol gyarmati uralom napjai meg vannak számlálva.
Felső-Peru (Alto Perú), a mai Bolívia maradt a királypárti spanyolok utolsó bástyája, akik egyre reménytelenebb helyzetben folytatták a fegyveres ellenállást Pedro Antonio Olañeta tábornok vezetésével.
A függetlenségpárti hadsereg azonban Sucre marsall vezetésével 1825. januárjában benyomult Felső-Peruba és sorra elfoglalta a jelentős városokat.
A függetlenségi háború utolsó mezei ütközetére 1825. április 1-jén került sor Tumusla település mellett.
Olañeta súlyos sebet kapott és másnap meghalt. Maradék csapatai letették a fegyvert.
Ezután már csak a Callao kikötőjében lévő erőd maradt spanyol kézen, amit a következő évben adtak fel, erről már írtam itt.
Magában Felső-Peruban a függetlenségpártiak összehívták Chuqisaca városába a kongresszust, amely 1825. augusztus 6-án kikiáltotta Felső-Peru, azaz Bolívia függetlenségét.
Az ország a venezuelai Bolívar tábornok utáni tiszteletből kapta a Bolívia nevet.
Később a területe többször lecsökkent, a brazílok, argentínok, chileiek is vettek el tőlük területeket, sőt még a paraguayiak is, a mai országhatár csak 1938-ban lett végleges, az eredeti 1825-ös országméret addigra kb. a kétharmadára csökkent.
Nekem a perui válogatottból inkább Teófilo Cubillas neve rémlik az 1978-as VB-ről.
Az inkák a színesbőrű csatár remek formájának köszönhetően jutottak tovább a csoportkörből a legjobb 8-ba, hát ott aztán már nem sok babér termett nnekik, meg rossz nyelvek szerint a házigazda gaucsók elleni meccset jó pénzért el is adták állítólag.....
Szóval nem minden olyan fekete-fehér, ahogy azt sok ballib történész szereti beállítani, a Díaz-diktatúrának voltak pozitív oldalai is, a gazdasági fejlődés, meg az, hogy 30 éven keresztül szokatlan társadalmi és gazdasági stabilitás és béke volt Mexikóban.
Tehát vannak jó diktatúrák is? ... Ez költői kérdés akar lenni, nem muszáj rá válaszolni...
Porfirio Díazt régebben mindenféle kegyetlen zsarnoknak, meg könyörtelen diktátornak tartották.
Az újabb kutatások jelentősen árnyalták az elnökségéről kialakított képet.
Pl. a korábbi kijelentésekkel ellentétben úgy tűnik, hogy az elnökválasztásokat szabályos választásokon nyerte meg.
Az ő elnöksége alatt kezdődött meg Mexikó modernizálása, az ipari forradalom és a kapitalizmus lényegében ekkor érte el az országot.
Díaz kifejezetten jó, kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolt az USA-val, amihez az is hozzátartozott, hogy az amerikai és a mexikói rendfenntartó és katonai erők együtt léptek föl a határvidéken garázdálkodó, portyázó apacs hordák és fegyveres rablóbandák ellen.
Díaz beengedte az amerikai tőkét az országba, amely bizonyos mértékű gazdaasági fejlődést és modernizálást jelentett, vasutak, olajkutak és gyárak létesültek.
Amit viszont nem tudott vagy nem is akart megoldani, az a szegény néprétegek elképesztő szegénysége és kiszolgáltatottsága, meg az igazságtalan, a nagy kreol földbirtokosoknak kedvező földbirtokrendszer.
Végső soron ezek vezettek az 1910-es forradalomhoz, amely aztán polgárháborúba torkollva 1920-ig elhúzódva mintegy 1,1 - 2 milliói mexikói halálát okozta.
"Csodálkozom hogy nem Roosevelt elnök volt az első, ő imádta a technikai haladást :)"
OFF, mivel USA:
A Teddy Rooseveltre gondolsz? Mert 2 Roosevelt nevű elnöke is volt az USÁ-nak.
Ami a Teddyt illeti, ő nemcsak a technikát imádta, de a természetet, a vadászatot, meg az amerikai Nyugatot is.
Rendszeresen szervezett vadászkirándulásokat az USA nyugati részein.
Több híres természeti látványosság esetében ő volt az, aki a védetté nyilvánításukat kezdeményezte.
Pl. a Grand Canyon védetté nyilvánítását. Az elnök 1903-ban vett részt egy Grand Canyon expedícióban és teljesen le volt nyűgözve a látottaktól.
A Grand Canyon Forest Reserve védett terület már 1893-ban létrejött, majd Roosevelt elnöksége alatt, 1906-ban létrehozásra került a Grand Canyon Game Preserve, 1908-ban pedig a Grand Canyon National Monument.
A nemzeti parki státuszt azonban csak Wilson elnöksége alatt, 1919. február 26-án kapta meg a terület.
1979-ben pedig az UNESCO világörökségi helyszínné nyilvánította.
Alig másfél évvel később szegény Maderót lemondatták, majd meggyilkolták.
Ő volt az a politikus, aki 1910-ben kirobbantotta az egészen 1920-ig elhúzódó mexikói forradalmat a vén trotty Porfirio Díaz elnök ellen.
Díaz 1876-tól 1880-ig, majd 1884-től 1911-ig volt Mexikó elnöke és elnöksége alatt úgy módosítatta az alkotmányt, hogy az elnököt akárhányszor újra lehet választani.
Díaz 1910-ben már 80 éves volt és az 1910-es elnökválasztás előtt elhintette a nép körében, hogy már nem fog újra indulni, aztán meggondolta magát és mégiscsak elindult.
Fölényesen, magabiztosan nyerte az 1910-es elnökválasztást (is).
Ez cseszte nagyon Madero és társai csőrét és választási csalást kiáltottak és elkezdték szervezni Díaz ellen a forradalmat.
Díaz 1911-ben lemondott és külföldre távozott, 1915-ben Párizsban halt meg.
Maderót meg kb. másfél év elnökség után szintén lemondatták, majd az újonnan hatalomra került politikai csoport egyszerűen lelövette (nem szabályos kivégzés volt, hanem egy csendőrtiszt lőtte le, miközben autóval szállították át egy állítólag biztonságos helyre).
Nekem a magyar - bolíviai kapcsolatokról inkább az jut az eszembe, amikor 1977-ben interkontinentális VB-selejtezőn itthon 6:0-ra, odakint 3:2-re kiütöttük a derék bolíviaikat, ami kisebb fajta belpolitikai botrányt okozott Dél-Amerika legszegényebb országában.
A külföldi származású szövetségi kapitányt rögtön menesztették, de úgy emlékszem, hogy a sportért felelős miniszter vagy államtitkár is lemondott, meg kis híján kormányválság alakult ki Bolíviában Nyilasiék miatt. :-)
Szóval ezt a témát lezárva, Új-Mexikó esetében - ha a jelenlegi trendek folytatódnak - én a fehér angolszász lakosságnak és kultúrának olyan k...va nagy jövőt nem jósolok, inkább egyfajta keverék hispán - angolszász - indián (navahó, puebló, apacs) kultúra fog itt kialakulni, sőt ez már gyakorlatilag folyamatban is van.
Mondjuk, felőlem ez teljesen rendben van, nekem nincs ezzel problémám, csak leírtam a véleményemet.
De ha Berninek más a véleménye, azt is teljes mértékben tiszteletben tartom.
Heroikus vállalkozás volt, de sajnos jó sok ember életébe került.
Mondjuk a leírásodból azt hiányolom, hogy ez a terület eredetileg Kolumbiához tartozott, az amerikaiak robbantottak itt ki egy felkelést a kolumbiai kormány ellen és így jött létre az önálló Panamai Köztársaság.
Az amerikai kettős kontinensen a szigeteket, ill. Brit- és Holland-Guayanát nem számítva gyakorlatilag utolsóként, 1903. november 3-án.
Mondjuk Alaszka az, ami ismét csak kilóg egy kicsit, mert ott nem az afrók és hispánok miatt csökkent le a fehérek aránya 60% alá, hanem egyrészt ott igen magas, 16%-nyi az indián és eszkimó őslakosság aránya, továbbá kb. 7 % ázsiai és 1,5 % csendes-óceáni eredetű lakos él.
De még itt is a magas északon, ebben a jégszekrényben is egyre több a hispán eredetű, 2019-es adat szerint 7,3 %.
7,5 % pedig különféle kevert csoporthoz tartozó.
Afró csak 3,7%, lehet, hogy nekik genetikailag túl hideg ez a térség?
#/media/File:Map_Bolivia_territorial_loss-en.svg){kind=link}
