Sziasztok.Egy topicot kerestem , ami autizmusról szól. Szia Szadvar. És mindenki. Titeket hol diagnosztizáltak? Én is autista vagyok, mégozzá HFA-autista. High Functions with Autism. Magyarországon még az Autizmus Kutatócsoport sem tesz különbséget az Aspergerség és a HFA között. Nekem azt mondta az egyik pszichológus, hogy lényegi különbség nincs aspergerség és magas szinten funkcionáló autizmus között. Szia Szadvar. Nekem is szuper jó a számkombinációs készségem, akárhány számot vissza tudok mondani fejből, és több száz telefonszámot és születési dátumot jegyzek meg.
Szerintem az Aspergernek köszönhetek nagyon sok mindent. Olyan szám és betűkombinációkat tudok megjegyezni, ami nem normális. Egyszer egy pszichológiai vizsgálaton kérdőn nézett rám a lógusnő, mert azt mondta, nincs a tesztlapon következő szint, mert az 5-6. szinten kibukik a legtöbb. Én felvittem a 9.-ig.
Szóval biztos vagyok benne, hogy ezzel a betegséggel is csak meg kell tanulni bánni, mert hozhat is a konyhára -lásd az előző hozzászólásban felsorolt neveket is.
persze, ha igaz, hogy Newton, Einstein és Michelangelo is aspergeres volt, akkor én is mingyá az leszek, mert olyan cool.. :)
http://www.origo.matav.hu/tudomany/elet/20040113acsodalatos.html na az ilyen cikkektől hányok, amikor nyomorult emberek bogarait sztárolják, amikor menő lesz a drog meg a fejlövés meg a depi meg a mánia meg a többi Kult elfajlás, és az ember már asse tudja, hogy a nagy választékból melyik szipiszupi bajt húzza magára
mert hiszen einstein is.. kár, hogy ő zseni volt, és _csinált valamit, én meg nem, de hát elég egy degenerált dns-részlet, és már fürödhetek is a dicsfénye sarkában. Ha esetleg közben mégis szerzek egy nóbel díjat, akkor meg majd jön valami lúzer barom, és ír róla egy tanulmányt, hogy mindezt azért értem el, mert degenerált vagyok.
akkor egészítsd ki a listát, mert amig erről eddig itt és másutt olvastam, kevés...
nem vitatom, hogy ezek meg más létező tünetcsoportok, én is magamra húzhatnám a fél DSM4-et :), de helyes betegségnek "kezelni"? szindrómadobozba csomagolni masnival, és feltenni a polcra/szőnyeg alá. Egy felcimkézés semmit nem old meg, sem a betegnek, sem a beteg társadalomnak, ami nem képes szembenézni önmagával. Ahogy olvastam, a gyógyszerezést azért nem favorizálod annyira, talán érted, mire gondoltam. Lehet, hogy épp rossz fórumba írtam be..
Az a helyzet, hogy kitartani a saját elképzeléseink mellett, megvalósítani a terveinket, átvészelni a kudarcainkat, a tragédiákat feldolgozni, bízni, _adni_ szeretetet, odafigyelni másra, magunkra, kimondani az igazat, szemtől szembe, vállalni a véleményt, nem megfelelni, nem függni és tartani mástól és elvárni dolgokat stb -- ezek kib*ttul fárasztó, félelmetes és nehéz dolgok!!!! Nagyon sokaknak nem megy ez-az vagy semelyik, és olyankor olyan jól jön egy ilyen cimke meg egy tabletta, ami kellemesen ellazít, és mindent "megold". Ha körülnézek a környezetemben csak, csupa meghasonult, megtört, játszmákban utazó, egymást kihasználó, labilis, eltorzult embert látok, akik feladják, behódolnak, manipulálnak, csalnak, taktikáznak a kapcsolatokban, kintről várják a belső tartást, autó, pénz, stb - és akkor ehhez képest fogalmazunk meg betegségeket? Vicc.
Bocsi, de ez ennél kicsit összetettebb, csupán a hely miatt nem írtam le orvosi részletességgel mindent erről. Azt gondoltam, más is küzd ilyen dolgokkal. Hidd el, ez nem ilyen bebeszélt hülyeség, mert igen komoly dolgok vannak még ezen túl is.
Azért is írtam ilyen keveset, mert aki tudja, miről van szól, ismeri ezt. Én nem azokról a hisztis kisemberekről írtam itt, akik nem veszik fel a rohát mert nincs kedvük oviba menni. Ez teljesen más -és hangsúlyozom, nem csak ilyen tünetei vannak.
"Közömbös az iránt, amiért a többség lelkesedik, hidegen hagyják a korosztályát jellemző hobbik, ugyanakkor elsöprő lelkesedéssel merül el a saját fura kedvtelésében. Sehogyan sem érti, miért kell udvariasnak lenni olyasvalakivel is, akit nem kedvel, miért nem mondhatunk ki mindent úgy, ahogy érezzük"
Ezt tudtommal őszinteségnek hívják (meg egyéniségnek). Tény, hogy a mai világban ez egy nagyon kóros elhajlás. Az emberek 99%-a hazug, gyáva és megalkuvó. Ők az "egészségesek", akik aztán a saját pondróságuk termelte "hivatalos" és törzskönyvezett "valódi" betegségekben (rákban, cigizésben, stresszben, dagadtzabálásban, szívrohamban, asztmában meg kitudja miben) halnak meg, szóval mindabban a civilizációs finomságban, amibe pszichoszomatikusan belerokkan az, aki hazug és gyáva.
Hát, az isten mentse meg a "beteg" embereket az "egészségesek" orvosaitól!
Ez a szindróma szerintem egy divatos blöff. A gyógyszergyárak és orvosok meg bulvárkönyvet író dilettánsok jól megszedik magukat, a tévében lehet dokumentumfilmen sóhajtozni, szánakozni embertársainkon és magunkon(!), szóval remek játék. Az ügyesebbek írhatnak bestsellert "hogyan lettem asp" "hogyan éljünk együtt az asp" "hogyan gyógyultam meg" és "gyermekem jaj asp" témákban. És persze a legtutibb, hogy a dugába dőlt életű, vágyaikat és álmaikat már fiatalon feladó LÚZER szülők a workaholikságuk termelte pénzen orvoshoz vigyék a gyereküket, ha esetleg még 3-4 éves korára nem csináltak belőle zombiet, és gondolkodik szegény. Nevelni, szeretni nem tudják, de ha támogatja a TB, akkor rulez.
Persze lehet, hogy van ilyen biológiai, genetikus eltérés .. de ahogy a depressziósok mindössze 1%-a csupán a biológiai alapú, úgy itt is a többség majd Kiskegyed cikkek hatására fog diagnózishoz jutni. Ha nem gyerekekről volna szó, azt mondanám, hogy megérdemlik.
Mire gondoltál, mikor azt írtad, ritkán viselkednek így? Hogyan? Ha gondolod, írj a senki.hazi@citromail.hu-ra, bár nem tudom, tudok e még újat mondani Neked!
A hangsúly azonban tényleg ott van, ahol Te is írtad: "muszály e ezt egyáltalán gondnak nevezni"? Engem -hála Istennek- nagyon sokan nagyon szeretnek, de az anyámék nem nagyon tartoznak ebbe a körbe. Mindenki más képes volt elfogadni a dolgaimat, így lehet ezzel együttélni.
Tudom, hogy nem rám várnál ebben a topikban, mivel nem ismerem a témát; de míg elő nem bukkan valaki, legalább addig is fenntartjuk a témát. (Mindenesetre ha zavarnék mint laikus, azért szólj.)
Az eddig leírtakból úgy tűnik, hogy ez is egy idegrendszeri probléma (jó, mi más lenne - kérdezhetnék mások), legalábbis az érzékenység pl. textíliákra szerintem erre vezethető vissza. A könyv foglalkozik a biológiai háttérrel is? Persze ettől még nem akarom a témát a tudományos mezsgyék berkeibe beterelni, mivel ez az idegrendszeri gond kialakulhat - szerintem - lelki háttér miatt is.
Az mondjuk kérdés, hogy muszáj-e ezt egyáltalán gondnak nevezni, hiszen kellő figyelmességgel (pl. nem piszkálom a gyereket azért, mert nem hajlandó egy adott textíliát felvenni, mert nem érdeklik bizonyos dolgok) a nehézségek elkerülhetők, s mint autizmus-jellegű esetnek, biztos megvan a maga előnye, amiből tőkét lehet kovácsolni. Erről kiderül valami?
Ui. Beleolvastam a hozzászólásaidba. Érdekes ember vagy, olyan körülmények között, ahogy Te élsz, az emberek ritkán viselkednek így. A leírt problémák ellenére is úgy érzem, nem kis lelki tartás van benned, s ez nekem nagyon szimpatikus volt. Szubjektív magánvélemény ez csak - leírtam volna e-mailben, de nem nyilvános a címed.
Röviden csak annyit írnék, amit a könyv hátlapján is " Olyan különös ez a gyerek! Közömbös az iránt, amiért a többség lelkesedik, hidegen hagyják a korosztályát jellemző hobbik, ugyanakkor elsöprő lelkesedéssel merül el a saját fura kedvtelésében. Sehogyan sem érti, miért kell udvariasnak lenni olyasvalakivel is, akit nem kedvel, miért nem mondhatunk ki mindent úgy, ahogy érezzük."
Tehát, ha a könyv lényegét összefoglalom, olyan emberekről szól, akik "jól képezhető autista" címet is viselhetnék magukon. Szinte az autistákra jellemző összes ismérv jellemzi őket, de sokkal enyhébb megnyilvánulási formákban.
Zavarhatják -egyéntől függően- zajok, szagok, de érintések, anyagok is. Nem "képesek" játszani -abban az értelemben, ahogy egy "egpészséges" gyermektől azt látnánk. Nem szeretik az érintéseket -nem tudnak bizonyos textileket elviselni magukon, így a gyermek reakcióját hisztizésnek gondolják, holott a ruha anyagának tapintása, érzete nem viselhető el számára.
NAgyon röviden csak ennyi, mert tényleg ahány ember, annyi féle, tehát az Aspergeresek sem egyformák.
Igazándiból nem tudom, mi van velem, de sosem voltam valami átlagos emberke. A múltkor elolvastam a Különös gyermekek című könyvet, amiben teljesen magamra ismertem. De nem tudom, mennyire létező ez a dolog és mennyiben befolyásokják a neveltetésből adódó tényezők? Van még valaki, aki ezzel a problémával küzd?
