A Vígszínház elszerződött társulati tagjainak nyilatkozata
2020. március 9., hétfő 20:17
"Alulírottak személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal.
Azért hozzuk nyilvánosságra ezt a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésünkre olyan intézményi fórum, ahol a személyes tapasztalatainkat, panaszainkat kivizsgálták volna. "
Rudolf Pétert bízza meg Karácsony Gergely főpolgármester a Vígszínház vezetésével, mandátuma a 2020. július 1-től 2021. december 31-ig tartó időszakra szól.
"Ezzel együtt is Eszenyi Enikőnek a Vígszínház vezetésébe fektetett energiáját, munkáját meg kell köszönnünk."
„Sosem voltam elitista. Gyűlölöm a sznobizmust. Mondhatnám népszínházi alkatú polgár ember vagyok. Tekintettel arra, hogy a Vígszínházat egy polgári múltú népszínháznak látom, ezt a tényt tekinthetjük egy fontos kapcsolódási pontnak is” – fogalmaz a Vígszínház igazgatói posztjára benyújtott Egy polgári népszínház című pályázatának bevezetőjében Rudolf Péter.
Egyik fő feladataként a Vígben évek óta tapasztalható fluktuáció megállítását említi.
Én egy olyan színészközpontú, »morális« színházban hiszek, ahol a színészek alázattal, de nem megalázva; odaadással, de nem a saját életüket feladva, érzelmi biztonságban dolgozhatnak"
A volt és a jelenlegi társulat fellépése vezetési stílusa ellen ellehetetlenítette az igazgató helyzetét, és végül ezt ő is belátta. Lemondott, és a színházat is otthagyja. De hogyan lett Eszenyi Enikőből, a hatalomnak beszólogató igazgatóból a Fidesz kedvence, és miért nem mertek sokáig szembeszállni vele a munkatársai?
ez volt a legbölcsebb döntés, amit hozni lehetett.
"Kedves Művésztársaim, Pályatársak!
Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést. Hiszek szerelmemben, a Vígszínházban! Hiszek az elhivatott munkában, abban, hogy szolgálni egy évszázad hagyatékát és közben új utakat keresni olyan cél, amiért érdemes élni. Idővel megtapasztaltam azt is, hogy szerethető az is, ami nehéz. Egy érzékeny világ érzékeny történéseit igyekszem megérteni, független művészként középen állva, rendíthetetlenül, sok ezer nézőért.
Már nem vagyok fiatal – és bár tapasztalataink különbözősége nehezen engedi az érvényes igazságok kinyilatkoztatását – azt bátran kijelenthetem, hogy a Vígszínház az elmúlt tíz évben megújult. Köszönöm Nektek! Köszönöm „Drágák, Gyerekek”, ahogy szoktam mondani kollégáimnak, művészeknek, egyetemi hallgatóknak. Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan. Kedves Közönség, Támogatóim, Rokonaim, Barátaim, Mamikám! Köszönöm!
"A COVID-19 vírusjárvány miatt kevesebb figyelem irányul a Vígszínházra, és Eszenyi Enikő vezetői működésével kapcsolatban felmerült súlyos vádakra. Mint ismert: Eszenyi több tucat egykori és jelenlegi munkatársa számolt be - egymástól függetlenül - olyan hatalmi visszaélésekről, fizikai és mentális erőszaktételről, amelynek rendszeresítetten voltak elszenvedői Eszenyi részéről. Lesújtó és megrázó történeteket olvashattunk: az áldozatok mindegyik tiszteletet és elismerést érdemel, amiért vállalták a nyilvánosság előtti beszámolót.
Ezeknél a beszámolóknál csak egyetlen lesújtóbb jelenség van: a színházi szakma kiemelt alakjainak, érdekvédelmi szervezeteinek megszólalásai, vagy annak hiánya. Itt gyakorlatilag a NER-kör (Vidnyánszky és társai) valamint az elviekben magukat függetlennek, apolitikusnak mutató és valló, megbecsült és közszeretetnek örvendő kulturális ikonok is egy platformra kerültek. @Máté Gábor, a Katona József Színház vezetője úgy fogalmazott: “Nem kívánok részt venni ebben a lincselésben (...) a sajtóban megjelent hírekről, problémákról azt gondolom, hogy mindez a színház belső ügye, nem tudok olyan színházi szabályozásról, ami ne tenné lehetővé, hogy a tagság kifejezze elégedetlenségét.” Valóban, igaza van az igazgató úrnak: Magyarországon még szabályozni sem szükséges az elégedetlenség kifejezésének korlátozását, ugyanis megteszik azt a munkavállalók/művészek/műszaki dolgozók maguktól is, lévén semmilyen érdemi segítségre, szolidaritásra nem számíthatnak, ha bajba kerülnek. Máté Gábor korszakos jelentőségű alakja a rendszerváltás utáni magyar színházművészetnek. Nem “pusztán” vezetője az egyik legelismertebb művésszínháznak, hanem ami talán még ennél is fontosabb: mostanra egész színészgenerációk mestere és oktatója a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Alig van olyan magyarországi társulat, ahol tanítványai közül ne lenne vagy lett volna jelen valaki az elmúlt évtizedben. Ha valakinek van tudása arról, hogy mennyire nyomorúságos és küzdemes élet a színészeké ma Magyarországon, az ő. Nem elég, hogy a társadalmi megbecsültségük soha nem látott mélységben van, nem elég, hogy az anyagi kilátástalanság teljesen perspektívátlanná teszi tömegek életét: mindezt súlyosbítják azok az elnyomások és bántalmazások, amelyekről legutóbb most Eszenyi működése kapcsán szerezhettünk tudomást.
A nyilvánosság művészetének művelői, miközben esténként - ha épp nincs járvány - úgy állnak színpadra, hogy a hatalmi visszaélésekről, a hatalom nélküliek kizsákmányoltságáról, a hatalommal rendelkezők gátlástalan nyerészkedéséről és úrhatnámságáról mesélnek a közönségüknek, sokszor a saját szakmai működésük során ugyanezeket a gátlástalanságokat és arroganciát kénytelenek elviselni vezetőik-rendezőik részéről. Erről ma a magyar színház, sajnálatos módon, hallgat. Nem beszél. Részben persze nem tud róla beszélni, hiszen nem érti mi az a patriarchátus, nincs róla fogalmi tudása, és nincs hozzá formai-nyelvi eszközrendszere, hogy a színházi működésébe ezeket a tudásokat be tudja építeni. Részben azonban - és ez az igazi baj - nem akar róla beszélni. Sokaknak kényelmetlen belátni, de ebben a kérdésben a magyar színházi szakma döntő többségének az álláspontja - akik ettől még kiváló művészek lehetnek, olykor akár egészen korszakos művészek is lehetnek - nagyjából-egészében megegyezik Vidnyánszky Attiláéval. Mondván: az igazi drámák, a valódi emberi tragédiák és katarzisok nem az ilyen “perpatvarok” feldolgozásából születnek, hanem az univerzális, örök dilemmák vizsgálatából. Egyébként is: aki színésznek áll, annak bírnia kell a gyűrődést, na már tényleg, szedd össze magad aranyom, ne bassz fel már te is!
Nem hiszem, hogy Eszenyi drámája és tragédiája, az áldozatainak története ne lenne univerzális és örök: de ettől még nagyon konkrét is, hiszen itt történt közöttünk az elmúlt évtized(ek)ben, szemtanúi, sokszor nézői (élvezői?) voltunk mindennek. Nem hiszem, hogy lenne most érdekesebb és fontosabb történet, ami a Vígszínház nagyszínpadára kívánkozik, mint magának a Vígszínháznak a története. Marton Lászlóé, Eszenyi Enikőé, a társulaté, a műszaki és minden más dolgozóké. Úgy tenni, mintha az ő történetük nem létezne, és tovább játszani például “A diktátor” című előadásukat majd, amely egy közel százéves játékfilm kontextus nélküli adaptációja, teljes értelmetlenség.
Mint ahogy értelmetlenség azt gondolni, hogy azok a “bevédések” és mindenféle egyéb gátlástalan relativizálások amelyek sokak száját elhagyták az áldozatok beszámolói kapcsán, nem fogja megbosszulni magát. Súlyos árat fog érte fizetni a magyar színházművészet. Egy biztos: a sokszor hivatkozott erkölcsi tartalékát rohamosan éli fel a szakma. Ha nem lesz sokkal egyértelműbb az elítélése a konkrét visszaéléseknek, a konkrét bántalmazásoknak, a konkrét munkahelyi terrornak - megnevezve az elkövetők személyét, megnevezve az elkövetés színhelyét - akkor csak magára vethet mindenki, aki egy nap majd keserűen tapasztalja, hogy a megnyilvánulásai elvesztették a relevanciájukat."
"Ma két újabb cikk jelent meg a Vígszínház kapcsán: Járó Zsuzsa színésznő, valamint Eszenyi Enikő volt személyi titkára, Müller Zsófia nyilatkoztak, linkelem mindkettőt lejjebb. Az utóbbi, Indexes cikk végén Enikő is reagál, többek közt a következőket mondja: "Amikor azt mondják, én vagyok erőszakos, figyelmen kívül hagyják, hogy most ők erőszakosak. Ezt szomorúnak tartom." [...] "Mindenki tud tanulni a hibáiból, azok is, akik a nyilvánossághoz fordultak."
Szerintem nem erőszakosak a nyilatkozók. És bízom benne, hogy tényleg mindenki tud tanulni a hibáiból.
Többek közt e mondatok okán döntöttem úgy, hogy írok neki egy sms-t, amit most posztolok ide is - én tényleg szeretném nyilvános párbeszédre hívni. A neki címzett videóm eddig lassan 51.000-es megtekintettségnél jár, ő még nem válaszolt. Továbbra is azt kívánom mindannyiunknak, hogy vegye komolyan a felmerült vádakat akkor is, ha nem ért azokkal egyet; hogy ne rövid elkerülő és tagadó mondatokkal reagáljon. Azért teszem nyilvánossá az üzenetemet, hogy lássátok, a konstruktív párbeszédre továbbra is történnek kezdeményezések (Molnár Áron is többször kérte nyilvánosan), személy szerint nagyon vágyom rá, hogy érdemben reagáljon a volt kollégái történeteire, hiszen ezekkel nagyon nehéz a nyilvánosság elé állni.
olvastam az Indexnek adott nyilatkozatodat, szerintem elutasítás helyett nagyon jó lenne nyilvános párbeszédre törekedni a volt és jelenlegi kollégáiddal. Az nem párbeszédkezdemènyezés, hogy nem vagy félelmetes és nem mondanak igazat. Nem vagy arra kíváncsi, miért gondolják ùgy -még ha te nem is értesz ezzel egyet-, hogy a vezetôi stílusod kívánnivalókat hagy maga után?
Én azt hittem, erre reflektálsz, mikor Genfben 2 napon keresztül bocsánatot kértél tôlem, most meg burkoltan olyanokat nyilatkozol, mintha rossz rendezô lennék. Ezt nem értem, hogyhogy pár éve még magad is azt gondoltad, nagyon kegyetlenül jártál el velem, ma meg már elfelejted?
A másik: szeretnélek megkérni, hogy reagálj a videoüzenetemre, érdemben. Erôszakmentesen, konzekvensen teszem fel a kérdéseimet, légyszíves válaszolj hasonlò mélységben és egyértelmûséggel. Megértem, hogy nehéz lehet, hogy most ennyi ember választja a nyilvánosságot, de ennek nem összeesküvés az oka, hanem hogy betelt a pohár. Nálam pl. azzal, mikor feb. 27-én lenyilatkoztad, hogy elítéled a hatalommal való visszaélés minden formàját.
Közben valamilyen szinten - ha nem is teljes mélységében -, de gondolom, részben tudod, hogy sokszor súlyosan visszaélsz a hatalmaddal. Ha nem tudod, miért kértél tőlem 2016-ban olyan alaposan bocsánatot?
Lilivel és velem màrcius 9-én jelent meg az interjú, a te kijelentésedre reagálva, szóval 11 nappal később, ez fontos - a tiéd nem a meghallgatásod előtt egy nappal jött ki. Szerintem felelőtlenség volt ilyesmit nyilatkoznod az erőszakról és visszaélésről, ezen nagyon sok általad bántott ember háborodott fel. Enikő, megértem, hogy véded most magad, de sajnos évekig rettegtem tőled én is és nagyon sokat bántottál - tudsz kedves lenni, de egyetértek, félelmetes is, nagyon. A fájdalmat már rég elengedtem, azért tudok erről higgadtan nyilatkozni, ezt így olvasd.
Örülök, hogy már nem félek tőled és ki mertem állni egyedül is.
Szerintem mindenki jobban jàrna, ha legyintés helyett komolyan vennéd és megvizsgálnád a napvilágot látott történeteket és véleményeket, és ha nem értesz egyet, mélyebbre mennél, megnéznéd, vajon mi az alapja. Mi az alapja annak, hogy még egy Börcsi és Halász Judit is kiáll? Hogy már 51 volt kollégád írta alá, hogy miattad hagyta ott a színházat? Stb-stb.
Miért nem vagy hajlandó nyilvános párbeszédre?
Várom a konzekvens válaszokat, engem komolyan érdekelne, mi van a fejedben. Lehet, hogy pszichésen lehasítod azt a részt, ahol ha beengednéd, hogy mennyi fájdalmat okoztál másoknak, az már elviselhetetlen lenne, nem tudom.
Volt valaki, aki régen nagyon bántott téged és utána nem vett komolyan? Ezért csinálod ugyanezt másokkal?
Nyilvánosan bocsánatot kérni nehéz, de egyrészt soha nem késő, másrészt felszabadító. Gondold át, sok embernek adnál vele gyógyulási lehetőséget. Tudod, számomra ez a legrosszabb, hogy te ezt bosszúszomjas színházpolitikai akcióként kezeled, holott megtiport lelkű emberek mertek végre kiállni a hozzàd kapcsolódó személyes történeteikkel, ez pedig rendkívül nehéz és megterhelő, nem pedig bosszúvezérelt, mámort jelentő dolog. Ezt tudd. Nehéz kilépni a fényre, pont ezért ne bagatellizáld el azzal, hogy minden nap jön valami új. Szomorú, hogy jön, hogy ennyi az érintett. Reagálj mélyebben. Reagálj igazul.
Várom a videóra a nyilvános, _a kérdéseimre adott konkrét, alapos, nem elkerülő_ válaszokat. És szerintem nekem is lógsz még egy bocsánatkéréssel a stuttgarti történet után."
"Müller Zsófia végül kemény szavakkal összegzi a három, Vígszínházban töltött évét. „Olyan igazgatónak ismertem meg Eszenyi Enikőt, akivel képtelenség eredményesen kommunikálni. Aki hazudik. Aki felhasználja a hatalmát azokkal szemben, akik függnek tőle. Aki nem rendelkezik empátiával. Aki sem szakmailag, sem emberileg nem tud példát mutatni. Akinek nincs bűntudata. Aki nem tud bocsánatot kérni, ha hibázott, mivel el sem ismeri, hogy hibázhat. Aki paranoid és kontrollmániás. Aki nem vállalja a felelősséget a döntéseiért. Aki folyamatosan a Vígszínház intézménye mögé bújva követ el erőszakot a saját kollégáival szemben.”"
Ez az egesz nem egy Vigszinhaznepszerusito promocios kampany resze? Egy honap alatt tobbet irnak megediakolnak roluk, mint a tobbi.otven szinhazrol harom.ev alatt
A koronavirus persze ideiglenesen betettvavkampanynak
Az alábbi nyílt levelet egy magyar reklámügynökség egyik tulajdonosa, a budapesti értelmiség egyik, a kulturális életben is aktív szereplője, Mentes Endre tette közzé saját Facebook-oldalán, a műsor után.
A szöveget az engedélyével, változtatás nélkül közöljük.
„A felelős (női) vezető nem maszatol, nem viszonvádaskodik” – Üzenet Eszenyi Enikőnek
